Imádom a padlizsánkrémet 🙂 Ahány ház, annyi szokás, számomra ez a nyerő változat. Mivel most elég meleg napok jönnek, nem feltétlenül ideális elkészíteni, mert friss majonézt tartalmaz, de ha vigyázunk, frissen fogyasztjuk, nem lesz semmi gond.

A padlizsánkrém két részből tevődik össze, ebből az egyik a padlizsán, 1 egész, és fél fej vöröshagyma. A padlizsánt 180 fokos sütőben (mindenféle ízesítés, olajozás, stb. nélkül) kb 45-60 perc alatt, sütés közben  egyszer-kétszer megforgatva, megsütjük. Akkor jó, mikor a bőre megbarnult és összehúzódott, és ha kivesszük a sütőből összeesik. Hűlni hagyjuk. 
A másik összetevő a fokhagymás majonéz, hozzávalók:
1 tojássárgája
1 evőkanál mustár
1 dl semleges ízű étolaj (pl. napraforgó)
2 gerezd fokhagyma
fél-1 teáskanál cukor
bors
pár csepp citromlé
Nekem nem volt még olyan, hogy ez ne sikerült volna, lehet, hogy eddig csak szerencsém volt, nem tudom. Nem csinálok nagy macerát a majonéz készítéséből. Feltöröm a tojást, a fehérjét lefagyasztom. A sárgáját egy kerek tányérkába rakom. Ehhez hozzáadom a mustárt, a sót, borsot és a zúzott fokhagymát, összekeverem. Kimérem az olajat egy csőrös mérőedénykébe, amiből könnyű vékony sugárban önteni majd. Elő a kézi habverőt a jobb kézbe, bal kézbe az olaj (vagy épp fordítva, kinek hogy) és lassan adagolni kezdem az olajat, kb 1-2 teáskanálnyit. Ezt jó alaposan elkeverem a tojássárgás keverékkel. Aztán újabb 1-2 teáskanálnyit adok hozzá. Ekkor már látszódik, hogy sűrűsödik, majonézes állagúvá kezd válni az anyag, felveszi az olajat. Ekkor már nem vacakolok sokat, 1-2 evőkanálnyi olajat is hozzáöntök egyszerre és hozzákeverem míg végül az egész olaj el nem fogy. Ez egyébként tényleg 1-2 perc maximum, szóval a pofon egyszerű kategória. Megkóstolom, hogy ízlik-e, ha kell pótolom a sót/cukrot. A végén pár csepp citromlé is jöhet bele, ettől sokat fehéredni nem fog, de az ízének azért jót tesz.
Ha a padlizsán kihűlt, felvágom és kikaparom a belsejét, majd villával összetöröm a rostokat jó alaposan, krémesre. Hozzákeverem az egészhez a majonézt. Ekkora mennyiségű majonéz egyébként 2 egész padlizsánt is simán elbír, csak én fanatikus vagyok 🙂 Végül kockára vágom a fél fej vöröshagymát és a padlizsánkrémhez keverem. Pár órát a hűtőben pihentetem, aztán friss pirítóssal (vagy ahogy a képen látszik ropogós tönkölykenyérkén) és csíkokra vágott saláta levelekkel megeszegetem 🙂
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder