Egy számmal kisebb nadrágot vettem tegnap 🙂 Nem bíííírtam már tovább, elegem volt, hogy mindegyik lötyög rajtam és nem mutat meg semmit abból, amit 3 hónap alatt elértem!!! Úgyhogy ez most jó, legalább ez az 1 van. Majd váltogatom a sportossal, amíg meleg van. Őszre meg kell varratni a régi nadrágomat, meg venni is kell majd farmert. De nagyon remélem, hogy sikerül még egy számot fogynom majd. Újabb három hónap kitartó munka minimum kell hozzá, tehát kb október-november tájára jó lenne ezt elérni. De ha kicsit később, az sem gond, ha korábban, az sem gond 🙂 Remélem hamarosan megnyílik mellettünk az edzőterem és találok valakit, aki megmutogatja, hogyan kell használni az eszközöket, hogy ne legyek totál béna. Meg a szabad súlyokat. 
A kajában igyekeznem kell visszafogni magam rendesen. A hétvégére jutott már megint mindenféle jóság, vagyis inkább rosszság:P Ha ilyen felesleges szarokat eszek, akkor egyből mindig nagyobb lesz a hasam. Puhább vagy nem tudom. Ez a sok “e” visszatartja a vizet bennem meg ilyenek. 
Ez a hét nagyon kemény lesz a munkában, igyekeznem kell kitartani mentálisan és fizikálisan is. Nem biztos, hogy most fogom a legtöbbet sportolni a héten, bár ha csökken majd kicsit a hőmérséklet, akkor a bicózás beleférhet és akkor azzal már ki is pipáltam a dolgot. Nem kell túlhajszolni magam. Eléggé félek így is, hogy mi lesz. Most is megyek be, hogy tudjak haladni a dolgaimmal. Lehet, hogy ma tovább maradok, hogy el legyenek rendezve a dolgok. Fülhallgató be, külvilág kizár és munka. Mindig meg tudom találni a motiváció maradék kis forrásait, nem igaz?! Nem kell parázzak, jó vagyok és kész.
A lényeg, hogy tudjak visszatérni a bevált rendszerező mechanizmusaimhoz. Felírni, átgondolni, csoportosítani, priorizálni és követni a listát. Semmi para.
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder