No, hát lassan itt az augusztus vége, ami egy pici összegzést igényel. A kis LilySlimemben augusztus végére 62 kg-ot állítottam be célként, ez már nem fog összejönni, persze még beledobhatok anyait-apait a héten, de kb 63,5 kg körüli érték a reális. Nem akarok én a kilókon lovagolni, de ez a szám még mindig több, mint ami egészséges, úgyhogy a cél min. az 54kg elérése. De most a gimis 54kg-ommal ellentétben ez egy fittebb, sportosabb 54 lesz. Nagyon bízom benne, hogy lesz. Így a 3-4. hónap között éreztem azt, hogy picit elfáradtam, a melóban is nagy volt a hajtás, meg a kajálás eléggé megcsúszott már. Szóval amit elértem 64 kg, azt már augusztus elejére értem el és azóta nem nagyon ment lejjebb a dolog. A múlt heti pihenés segített azért, kijött rajtam egy kis nátha, ez is jelezte, hogy muszáj picit visszafognom magam. Viszont azt, hogy egy nap otthoni lét, amit végigdolgoztam amúgy, segített rendbejöjjek, egyértelműen az általános egészségi állapotom javulásának számlájára írom 🙂 Meg elkezdtek kétségeim is felmerülni, hogy egyáltalán képes vagyok-e erre, főleg, hogy most már 2-3 hete stagnálok, de annyira szeretném hinni, hogy nekem is sikerülhet!
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder