Most láttam csak, hogy csütörtök-szombat időszak kimaradt az edzések terén, egyszerűen semmi idő nem volt rá. Csütörtökön későig munka, pénteken cukiságfaktor-a-maxon barátnőm 30. szülinapja, ahonnan munkából rohantam, szombaton egész napos buszos kirándulás, ami nem volt előre betervezve, de jól sikerült amúgy. Legalább a kajára egyszerűen tudtam figyelni, és az éhség sem úgy kínoz mint korábban, sokkal elviselhetőbb kibírni, amíg kajához jutok 🙂 Pl. szombaton is 8-kor reggeliztünk de csak kb 3-kor ebédeltünk, közte meg csak egy kávé jutott, de mégsem volt semmi bajom. Szóval tegnap volt egy kis “pótlás” az edzőteremben, mert juhhúú végre lejutottunk. Felsőtest napot tartottam, aztán a végén még egy kevés futással is megtoldottam (jó rég futottam már……..). Ebédre egész csirkét sütöttem zöldségekkel, aztán csináltam egy csokifagyit (kókusztej+kakaópor+1 tojás sárgája+xilit), isteni lett…. este még egy sütit is összedobtam az édesburgonya brownie-s receptem alapján, batáta helyett reszelt tökkel 🙂 (pénteken kaptam ajiba egy tököt), zabliszt helyett dióval és lenmag őrleménnyel, plusz maradék sárgabarackkal (köszi az ihletet Angi!). Jaaa, pénteken a szülinapi buliban megismerkedtem barátnőm egyik barátnőjével, akivel hamar egy hullámhosszra kerültünk, mivel kiderült, hogy ő is egészségesen, aktívan él, és nem csak lépcsőzgetni jár a konditerembe, hanem edzeni 🙂 Ritka madarak vagyunk, én legalábbis a saját környezetemben ezt látom sajnos…
Ma megint nem lesz edzés, pedig lábnap lenne, mert program lesz egész délután… a kajára viszont tudok majd figyelni, mert bográcsos lecsó lesz a menü nyamnyam 🙂 Aztán a hét többi napján, ha a munka is engedi, pótolom az elmaradásokat.
puszi
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder