Tegnap nem volt túl jó napom, egész nap álmos voltam, minden kiesett a kezemből, szenvedtem. Az ilyen napokat egyszerűen csak túl kell élni. Szenvedtem azon, hogy nem tudtam pontosan mit egyek, a hűtő üres volt, pedig én jól akartam csinálni. Elmentem, bevásároltam, úgyhogy a kaja kérdésen ezzel segítettem, végül a terveknek megfelelően tudtam enni. 

forrás: Tumblr

Szösszenet. Szoktam magamon nevetni, mikor a leghétköznapibb, apró dolgokból az egész életre ráhúzható tanulságokat tudok leszűrni. 

Például, tegnap fejembe vettem, hogy megfőzök egy nagy adag rakott kelkáposztát. De még este 8-kor se kezdtem hozzá – pedig sütéssel együtt ez egy kb. másfél órás művelet, ami fáradtan sok. Szerencsére a nagy eszemmel rájöttem, hogy nem kell az egészet egyszerre megcsinálnom, fölöslegesen túlhajtani magam, ahelyett, hogy lefeküdnék időben aludni, hanem darabokra is bonthatom a folyamatot. Így lett végül, hogy este kb. 20-25 perc alatt összedobtam a húst, ma reggelre hagytam a káposzta részét és az összerakást, az edzés után pedig betoltam a sütőbe és frissen tudtam enni.
Tanulságom: ha tervezel valamit, akkor kis lépésekkel könnyebben és biztosabban el tudsz jutni a célodhoz, mintha egyszerre akarnád legyűrni az egész feladatot! 🙂
Az első pár nap még egy kísérleti fázis lesz, de azon dolgozom, hogy egy komplett heti menüt össze tudjak rakni, azaz 3-4 napnyi edzésnapra, ill. pihenőnapra jutó mintaétrendet.
Tegnap az alábbiakat ettem:
Reggeli: zabkorpa tejjel, 2 tojás, egy kávé tejjel, egy adag fehérje
Ebéd: 20 dkg lazac friss kevert salátával, olívaolajjal meglocsolva
Délután ittam egy zöldséglevet, később pedig még ettem fűszeres túrót 2 szelet kaliforniai paprikába töltve, ill. elkanalazgatva.
Este még ettem 2 szelet sonkát meg némi parmezán sajtot, pár szem kesudió is lecsúszott, plusz egy adag fehérje egy kis extra kókuszreszelékkel.
Összességében ettem nagyjából 68 g CH-t, 81 g zsírt és 154 g fehérjét. (1624 kalória.)
Ma edzésnapom volt a THOR Gymben. Nagyon lelkes voltam, energiával teli, köszönhetően annak, hogy jól kialudtam magam 🙂 Így is kicsit kapkodósra sikerült a reggel, mert még az ebédhez is elő kellett készüljek. 
Az edzés jól ment, jól éreztem magam nagyon! A HFSW blokk a heti szokásos volt, az erőgyakorlat pedig ma felhúzás volt 60 kilóval, 3 sorozatban. Hasznos kiegészítő gyakorlatot tanultam a széles hátizom aktivációjához, felhúzások előtt fogom majd csinálni.
A pörgetős szakaszban ma vállból nyomások 7,5 kg-val, fej fölötti cipelés ha jól rémlik kb 27,5 kilóval (most csináltam először, nagyon tetszett!), power rope (gyilkossssssss!!!!!!!) és guggolások voltak. A végén még egy ütős planket is nyomatott velem Zsolt. Az ilyen apró extraságokról persze sosem szól előre, csak meglep mindig 😛
Edzésnaphoz igyekeztem tehát az étkezéseimet is igazítani:
Reggeli: a sietős reggel miatt, ittam 1 kávét, egy adag fehérjét és ettem egy fél banánt (ezt közvetlenül edzés előtt).
Edzés után befejeztem a banánt, aztán ebédre rakott kelkáposzta volt jó sok hússal és bulgurral. Ebéd után rohantam anyumékhoz, ahol ittam egy kávét, ettem pár szem kesudiót, plusz voltak húsos szendvicsek, amikből szintén ettem (kenyeret csak mértékkel).
Este ettem 2 tojást, csirkesonkát és túrót, +kanalaztam egy keveset a maradék lencselevesből és ittam egy fél adag fehérjét.
Összességében ettem nagyjából 114 g CH-t, 60 g zsírt és 151 g fehérjét. (1682 kalória)
Folyik tehát a kísérlet. Mindkét napon elfogyasztott ételek között tudok találni olyat, amiket jobb megoldásokkal lehet helyettesíteni (pl. banán, zabkorpa /tehát CH ofkorsz../), dolgozom tovább, hogy napról napra jobb legyen 🙂 A holnapi ebéd már megfőzve, de lehet, hogy egy levest még hozzádobok, a hét elejére  pedig valami csirkeételt tervezek.
Edzés után beszélgettem PowerBuilderes sorstársakkal a diétáról (ők is most kezdik, picit másként mint én, de hasonló elvek mentén és hasonló tudatossággal), ami nagyon motiváló volt számomra! Illetve ezúton szeretném köszönteni új, állandó olvasómat, aki szintén blogolásba fogott, most már miattad sem adhatom fel, örülök, hogy itt vagy, hajrá-hajrá neked is! 🙂

2 hozzászólás

odzsika · 2014-01-05 - 12:53

Háhá, nagyon tetszik ahogy elhatároztad magad! Ma én is szenvedős voltam, nem akartam főzni, aztán 5 féla kaját csináltam.

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder