önismeret, szeretet, elfogadás

Miért ez jutott nekem?

Én alapjáraton egy nagyon optimista, pozitív, életvidám, életigenlő ember vagyok. Egyszerűen így vagyok felépítve: a pozitív dolgokból nyerem az energiát, azok által építkezem és próbálom ezt vissza is adni a környezetemnek. Persze nekem is vannak rosszabb napjaim, amikor el tudok keseredni, búbánatos leszek, elszomorodok és nem feltétlenül látom a kiutat. Az élet napos oldala az nem csak úgy önmagában létezik: meg kell teremteni. A rossz dolgok átfordítása jó dologgá, ez az, amin én napról napra dolgozom. Ez egy véget nem érő tanulási folyamat is egyben. Olyan mint az edzés, kicsit gyakorolni kell. Én alapból fogékony vagyok rá, nem tudok másként működni.
A fogyás, a testünk változása – ha bár nem fekete és fehér, de leegyszerűsítve: kétélű dolog. Tipikusan a fél pohár víz esete. Az ember megtapasztalja, ahogy elkezd változni, és megörül: a pohár félig tele van, sőt: milyen nagy pohár jutott nekem! Aztán bemegy egy próbafülkébe, ahol iszonyú bénák a fények, a kiválasztott nadrág szabása ótvar, a testének köze sincs ahhoz a formához, amibe a ruhaipar szerint bele kéne illenie, kilóg az átlagosból: a pohár egyből félig üres. Megesik, hogy hirtelen csak annyit látok: mennyi minden nem jó rajtam. Egyszerűen állok a tükör előtt és nem hiszem el, hogy miért pont nekem kell ezzel küzdenem. Miért nem lehetek én az a lány, aki nem csinál semmit és mégis vékony, “tökéletes az alakja” és hibátlan a bőre.. Miért pont én vagyok az, akinek hosszú hónapokig kell küzdenie a változásért, akinek azon kell dolgoznia, hogy elfogadja a megváltoztathatatlant, hogy vannak olyan testi (alapvetően csak “esztétikai”, nem egészségügyi) változások, amik nem visszafordíthatóak, és emiatt sose nézhetek ki úgy mint “az a lány”.
Hogy jöhetek ki ebből pozitívan?
Az élethez nem könnyű terheket kérek, hanem erős hátat.
Rettentő módon bosszant (kib.szottul feldühít!), hogy az ilyen gondolatok bizony hosszú évek, már a tizenéveskorban elkezdődő, fertőzések eredményei. A nők egyszerűen megtanulják csúnyának látni saját magukat. A testünk alkalmazkodó képességének, biológiai sokféleségének csodálata helyett az esztétikára redukálunk mindent. Egy hamis ideálhoz mérjük magunkat, és évek kemény és kitartó, egyben alattomos munkájával elérjük, hogy ha tükörbe nézünk, nem tetszik az, amit látunk.
Nem tudom miért, de pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor először magyarázta el nekem egy osztálytársam általános iskolában, hogy mi az a narancsbőr, és hogy az milyen csúnya. Korábban soha eszembe se jutott. Egyszerűen fel sem merült, hogy bármiféle problémát kéne, hogy jelentsen. Aztán elteltek az évek, és a társas környezetből, a médiából folyamatosan érkeztek azok a megerősítő jelek, hogy igen, a narancsbőr az ronda, aki narancsbőrös az igénytelen, hogy hogy nem “egy szar ember” már rögtön. Aztán ennek az lett az eredménye, hogy volt olyan év, amikor még strandra se mentem ki.
A társadalom, és a nők saját maguk is mesteri szintre emelték azt, hogy saját magukat csúnyának és értéktelennek lássák. A leghétköznapibb párbeszédekben is igen könnyen fel lehet fedezni azokat a félmondatokat, amik táplálják ezeket a közhiedelmeket, amikkel aztán a nők saját maguk válnak kirekesztő gyakorlatok (gyakorlataik) áldozatává. 
Tegnap az egyik életmódblogger osztott meg egy linket fotókkal, ahol ismert nők (színészek, énekesek, stb.) láthatóak egy magazin fotón és mellette az életben, valódi emberként, előnytelen fényekben és helyzetekben. Mellé a komment, hogy ne legyél skinny fat, mert annak csak a narancsbőrös fenék lesz a vége és hát az milyen undorító NÉZZEDMÁ’
NEM.
Minden létező fronton tiltakozom ez ellen, testem-lelkem minden porcikája ösztönből tiltakozik az ilyen gyakorlatok ellen. Nem fogok beszállni abba a versenybe, hogy az én esztétikai preferenciáim szerint szép vagy nem szép nőkről fotókat rakjak ki, hogy aztán ujjal mutogassak rájuk. Ez óvoda. Én az egész gyakorlatot kívánom kritika alá venni: miért készülnek agyon retusált fotók a nőkről, miért kizárólag a szépség alapján értékeljük a nőket, miért mutogatunk ujjal a másikra, miért akarunk rossz érzések keltésével motiválni embereket arra, hogy mondjuk többet sportoljanak, figyeljenek az étkezésükre. Miért hitetjük el magunkkal és másokkal is, hogy a narancsbőr/stria/stb. a boldog élettel összeegyeztethetetlen és foggal-körömmel üldözendő dolog? Most komolyan nincs ennél jobb dolgunk, de tényleg?!
Szóval ott álltam a tükör előtt és azt láttam: még mennyi munka van előttem. Nem, nem igaz, nem ezt gondoltam. Azt gondoltam: bassza meg, hogy itt is zsírpárna, meg ott is, miért nem jön rám ez a nadrág, és hogy bassza meg, hogy ilyen lassan megy, hogy még kurva sokat kell küzdjek és nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Kurvára bosszant, hogy ahhoz, hogy a pihe-puha kis zsírtartalékaimból fogyni tudjak, még milyen sokat kell dolgozzak, miért nem lehet az, hogy holnap reggel egy sportos-szálkás testben ébredek fel?
Ahhoz, hogy tudjam, miért érzem, hogy a jó utat járom, látnom kell azt is, hogy mi az a gyakorlat, amit magam mögött hagyok. Nem vagyok hajlandó felvenni azokat a társadalom által közvetített üzeneteket, amik szerint az én testem, mivel köze nincs egy címlaplányéhoz, értéktelen volna. Hogy én magam lennék értéktelen, mert nem vagyok címlaplány, csak egy valódi ember, valódi, változó testben. Nem a címlaplányokkal van baj egyébként. Minden nő megérdemli, hogy címlaplány legyen. De nem azért, mert hasonlít egyféle ideálra, hanem mert a szépség sokféle, sokszínű és csodálatos. Hogy egy női fenék vagy egy mell akkor is jó dolog, ha kerek, ha lapos, ha puha, ha kemény, ha sima, ha csíkos, ha gödröcskés, ha akármilyen. Mert ha szeretsz valakit, akkor szereted úgy, ahogy van, mert ember, mert senkinek sem az kéne, hogy legyen a sorsa, hogy csúnyának lássa magát mások miatt.
Engem erre tanít meg a saját testem megismerése és elfogadása, megszeretése és ez az, amit szeretnék továbbadni.
I embrace my imperfection.


Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook0Pin on Pinterest0Share on Google+0Share on Tumblr0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

2 thoughts on “Miért ez jutott nekem?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>