Idejét sem tudom már, hogy mikor volt olyan, hogy ennyire rég (1 hete, lol) nem jelentkeztem. Azóta nem is edzettem. A múltkori alkalom után jött egy nagyon klassz szülinapi buli, amikor sikerült még egy cirka 6 órás kardiót rádobni az esti edzésre:) és soha nem éreztem magam még jobban. Azt a szeretetet és támogatást, amit kaptam, pedig feldolgozni is nehéz, annyira sok és olyan jól esett. Can’t stop, won’t stop! 
Újabb kihívást is sikerült állítani magam elé: ki fogom próbálni a pole sport-ot 😉 De addig is, folytatom az erősödést, mert az az alapja mindennek.
Hogy mi is történt az elmúlt napokban? Nagyon nehéz szavakkal leírni. Ráadásul olyan formában és azzal a szándékkal, hogy másoknak is mondjon valamit.

Find your passion and you will find yourself.

I found myself.

and now I am scared as fuck.


Az egész önismereti utazás, amibe majd’ két éve belevágtam, elkezdett beérni. Elkezdett kurvára beérni.

Már nem félek. 

Erős vagyok.

Érzem, hogy élek.

Ennek minden fájdalmas boldogságával és szomorúságával együtt.

Hullámzok, mint a tenger.

Mély vagyok, mint az óceán.

Tudom, hogy nem is olyan rég írtam olyat, hogy nem bántanám magam soha. Hát… az elmúlt napokban végeztem némi mélyrepülést azért… Kezdve ott, hogy szó szerint alig ettem valamit, nem bírtam aludni és kínoztam magam lelkileg is. Legyengültem (tegnap edzeni mentem és teszteltem). És őszintén nem éreztem mást, mint, hogy szükségem volt (van) erre.
Rájöttem, hogy nem lehetek hiteles és önazonos, ha néha nem vagyok rossz magamhoz. 
Megtehetem, mert már nem félek. Nem húz vissza az az önbizalomhiány és a külső elvárások és a környezet, amiben vagyok. 
Megtehetem, mert már nem félek. A saját korlátaim között éltem eddig. De nem félek, mert ki merem mondani, hogy szabad akarok lenni, és ezt ki is merem mondani, mert már szabad vagyok.
Önző vagyok. Mérhetetlenül önző. 
Mert így fogom tudni a legtöbbet adni a világnak, ha a világ úgy érzi, hogy kell neki az, ami én vagyok.
Az egyensúly megteremtése nem megy negatív dolgok nélkül. Úgy éreztem, ezekre volt (van) szükségem.
A sarkaiból akarom kifordítani a saját világomat. 
Meg akarom kérdőjelezni az egész eddigi életemet. 
Tudnom kell, hogy az az út, amin járok őszintén az enyém-e és nem csak a másoktól felvett érzésekből, véleményekből, elvárásokból épül-e. Aki ennyire empatikus, konfliktuskerülő és kooperatív személyiség mint én, ennyi önbizalomhiánnyal terhelve, mint ami nekem volt, annak nehéz megtalálni a saját hangját a tömegben. Én megtaláltam.
Most jöttem rá, hogy ami vagyok, az így jó, ahogy van. Hogy a saját véleményem nem feltétlenül azonnal formálódik dolgokról. Hogy a saját véleményem a világ dolgairól megérik és egyszer csak kimondásra kerül. Abban a pillanatban, amikor érzem, hogy azonosulok vele és hitelesen engem képvisel. 
Amit mások mondanak az az ő világuk, nem engem jellemez. Engem az jellemez, hogy miként reagálok arra, amit mások cselekszenek.

Már nem félek.

Erős vagyok. Erős akarok lenni.
Merek létezni. Úgy, ahogy én akarok.
Boldog vagyok és szomorú. 
Perzselődöm, lángolok, égek. Ezer fokon. 
Nem csak valami szürke, se ilyen se olyan érzelmi világban lavírozgatok.
Elengedtem a gyeplőt.

I am passion.

Már nem félek.

Folyt köv.


1 hozzászólás

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük | Don't worry, lift heavy! · 2015-06-29 - 17:34

[…] a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat. Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet. Aztán a bejegyzések száma szépen […]

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder