Naggggggggyon fáradt vagyok. Komoly egyensúlytalanságok vannak az életemben, és továbbra is több fronton szívok. Ahogy azt kell. Az egyik dolog, amivel próbálok túlélni, hogy a saját utamból és a saját példámból próbálok erőt meríteni. Meg tudatosan keresem a motivációt – ez már máskor is bevált, érdemes néha elmerülni ilyen tevékenységekben is, nekem sokat ad. Most legalábbis megnyugtat. 
Abban az egyben nincs kétségem, ahogy így zajlanak a mindennapjaim, hogy nem állóvízben evezgetek, hanem megélek minden jót és rosszat intenzíven. Élek. Törekszem. Ez jó dolog.
Keveset tudok aludni mostanában és ez rá is nyomja a bélyegét a napjaimra. Az étvágyam se az igazi, bár ma a korábbiakhoz képest egész jól sikerült ennem. A megszokott pihenőnap-edzésnap bontást most egyáltalán nem működtetem, nem is ez a fontos. Az étkezéseim alapvetően továbbra is egészségesek, bár tény és való, hogy többször ettem olyasmiket, amiket amúgy nem szoktam (CSOKI, diós guba /kár, hogy nem volt elég jó/, GYÜMÖLCS NAPKÖZBEN, túró rudi). Ezzel egyébként egyáltalán nem frusztrálom magam, tehát egyik sem okozott egy percig sem lelkiismeret furdalást, ilyen baromság eszembe se jutna. Utolsó erőmből ma szerencsére azért el tudtam ugrani vásárolni, úgyhogy feltöltöttem a hűtőt és a kamrát csupa csupa jó dologgal (túró, zab, tojás, csirkehús, zöldségek, stb.) Nem vettem olyan dolgot, ami nem fér bele az étkezési rendszerembe. Össze akarom magam szedni, mert az edzésteljesítményem is – a lelkiállapotommal összhangban – a béka segge alatt van, és ez nem olyan jó érzés. Persze, akadnak fontosabb dolgok is, amikkel foglalkoznom kell, így az edzésben sem a teljesítményhajhászásra gyúrok, leginkább csak élvezettel szeretném csinálni, már azzal is bőven elégedett lennék. De jelenleg még ez sem megy igazán.
Ma szerencsére eljutottam a Thorba, hosszú kihagyás után ismét Zsolttal nyomattuk együtt. Megnyugtató volt, és az “edzés” végére még jobban is éreztem magam, mint mikor lementem, szóval ez pozitívum.
Átvettük az új edzésprogram elemeit, és a januárihoz hasonlóan megint HFSW-zni fogok! Fő a változatosság. Új gyakorlatok is jönnek az edzésbe: sumo deadlift, elöl guggolás (jut eszembe ezt meg se néztük), de megmarad a nyomás meg a fekve nyomás is, aminek örülök.
Megcsináltam életem első húzódzkodását. Megküzdöttem érte ilyen fáradtan, de hivatalosan is úgy ítéltük meg mindketten, hogy igen, ez végre megvolt. B.sszameg, hogy ilyen fáradt vagyok, hogy még örülni se tudok neki, pedig 1 évig dolgoztam rajta.
Forrás: Tumblr

2 hozzászólás

Fényhajú · 2014-04-10 - 17:43

Gratulàlok!Még fàradtan is elég motivàló vagy.)

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder