ÉLEK

Azzal szerettem volna kezdeni, hogy nagyon rég írtam, de hát ezt a vak is látja, és nyilván nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy mi van most velem, merre tartok és kivel és hogyan. Mert nekem most ez a fontos.

Na meg a lényeg: megint rendszeresen edzek. Az elmúlt hetek magánéleti krízishelyzete (mert hogy részben az volt) – bár hosszútáv futás – de talán lassan a vége felé közeledik. 

2 hónap. 2 hónappal ezelőtt azt mondtam: ennyi és nem tovább. Nem tudtam tovább hazudni és boldogtalanságban élni. Egyszerűen zsigerből jött az érzés, hogy az eddigi életemet gyökerestől fel kell forgassam, mert egyáltalán nem abba az irányba ment, amire azt tudtam volna mondani, hogy “igen, így biztosan boldog leszek”. Úgy éreztem túl sok áldozatot, lemondást hoztam, hallgattam és rengeteg egyéb terhet is vittem. Egy látszólag működő, szeretetteljes kapcsolatból kilépni nem egyszerű, nekem is sok erő kellett hozzá. De, mivel ez a blog rólam szól, bátran kimondom, hogy soha nem voltam életemben még boldogabb, felszabadultabb mint most. Nehéz döntést hoztam és remélem, hogy a sérelmek és fájdalom ellenére on the long run szép emlék lesz az elmúlt 12 év, de most az van, hogy az élet maximálisan adja meg nekem folyamatosan mindazt, amiről tényleg még csak álmodni sem mertem 🙂 Kivirágoztam és ezt napi szinten meg is kapom az emberektől a környezetemben.

Változtattam, mert rájöttem, hogy ennél sokkal jobbat érdemlek.

Az elmúlt hetekben napi szinten kellett döntéseket hoznom. Nem elég, hogy végig következetesnek kellett maradjak, praktikus és érzelmi kérdésekben egyaránt folyamatosan előre kellett menjek. Egy dolog támogatott igazán ebben a folyamatban: én magam. Én magam és az erőm. Az erőm, amelyre végre folyamatosan tudtam támaszkodni, az erőm, amely még erősebbé tesz, amely gerjeszti önmagát, inspirál, hajt és végül győzelemre visz. Az erő mellett más dolgok is kellettek: a magamba vetett hit és annak a gondolatnak a teljes körű befogadása, hogy senki más nem számít a saját életem szempontjából csak és kizárólag én. Ezzel a hozzáállással a környezetemhez való viszonyom változott meg egyébként, a társas kapcsolataim intenzívebbek, sokszínűbbek és szeretetteljesebbek lettek. Iszonyú sok energiát lettem képes meríteni másokból, mert megtanultam megkülönböztetni, hogy mi az, ami én vagyok és mi az, ami a másik ember. Számomra ennek azért van jelentősége, mert olyan vagyok mint a víz: körülölelem a másikat, átveszem a formáját. Én ezt az egyik legértékesebb tulajdonságomnak tartom, de most már ismerem ennek a hátulütőjét is, hiszen ez által képes vagyok elveszteni magamat. Mivel azonban megtanultam ezt felismerni és kezelni, már sokkal tudatosabban vágok bele bizonyos dolgokba, például emberi kapcsolatokba. 

A másik legfontosabb dolog, amelyre támaszkodtam, bár egyszerű praktika, de annál felszabadítóbb: megtanultam elengedni dolgokat. A tavalyi legmeghatározóbb moziélmény számomra a Gravitáció volt. Abban volt az a pillanat, amikor Sandra Bullock elengedi George Clooney-t a kietlen és végtelen űrbe. Film még nem hatott rám ilyen mélyen azt hiszem, hiszen olyan üzenetet közvetített, amit aztán tényleg sikerrel tudtam alkalmazni azóta. Sokszor kerültem válaszút elé az elmúlt hetekben. Egy dolgot akartam: menni a szívem után, ösztönösen azt csinálni, ami jó nekem. Ilyen helyzetben jöttek a félelmek, bizonytalanságok, a vélt vagy valós külső elvárások, amelyek bogarat képesek ültetni az ember fülébe és ilyenkor csak azt vettem észre, hogy kattog az agyam, mert szinte erőltetve próbáltam döntést hozni. Megtanultam felismerni ezeket a pillanatokat és abban a minutumban azt lettem képes mondani: én ezt a dolgot most elengedem, a gondolkozással nem fogok előbbre menni, hagyom, hogy egyrészt az élet megoldja helyettem (volt is rá sok-sok példa mostanában) vagy majd megérik bennem úgy is, hogy mi lesz nekem őszintén jó. Így is lett.

Az élet ezer szálon és módon igazolja vissza számomra, hogy a saját, jó utamon járok. Intenzíven élek, egyáltalán: VÉGRE ÉLEK. Nagy betűkkel felírnám az égre, hogy boldog vagyok. Összeálltak a csillagok is. 🙂 Igen, szerelmes vagyok. Egy olyan helyzetben, amikor azért is dolgoztam, hogy szabad lehessek, most azt tudom mondani: van az az ember, aki mellett és akivel együtt igazán szabad lehetek. Akivel már egymillió éve ismerjük egymást, de csak most találkoztunk 🙂 Akivel ösztönösen és természetesen működik az élet. Minden pillanatát meg akarom élni 🙂

Új alapokat építek az életemnek. Az elmúlt 2 év alatt megtanultam, hogy ki is vagyok én valójában, és minden munka és tudatos vagy tudatalatti vonzás hozzájárult ahhoz, hogy társat találjak magam mellé. Aki független és erős, aki ezer szálon vonzza be magába mindazt, ami vagyok és aki képes egyenrangú lenni mellettem és így ezer szálon kapok tőle energiát, erőt és inspirációt, így általa még több lehetek. Együtt meg aztán sky is no limit 🙂

Intenzív időszakon vagyok túl és csodaszép idők jönnek. Könnyű nem lesz, de egy erős ember nem is könnyű terhet kér, hanem b.szatja ezerrel és nem fél semmitől 🙂 Az elmúlt hetek megkoronázása egyébként a londoni kiruccanásom volt, egy cukiságfaktoros:) barátnőmmel. Sorsszerű is ez, hiszen London számomra egy szerelem: intenzív, néha változó, de soha el nem múló. Most ugyanolyan boldogságot adott, mint mikor korábban voltam ott. Nem tudok betelni azzal a sokszínűséggel és szürkeséggel, káosszal és renddel, tömeggel és magánnyal, pörgéssel és nyugalommal, azzal a végletességgel, barátsággal és elidegenültséggel, amit ez a város képvisel. Vagy talán csak magamat és a bennem rejlő végletességet látom és kapom tőle vissza, amiben én vagyok az, aki egyensúlyt teremt. 

Mindenesetre nagyon jól szórakoztunk is, kimaxoltuk 5 nap alatt a témát 🙂

Voltam még jógázni is egyébként, és nagyon jó élmény volt! A résztvevők fele férfi volt, itthon ez ritka! A Fierce Grace jógastúdióban voltunk, Niki barátnőm, aki a márciusi fotóimat készítette, rendszeresen jár hozzájuk. Nagyon szimpatikus az egész mentalitás, ami ott van. Hot yoga volt, volt vagy 40 fok a teremben, pedig mi a szellőzés alatt álltunk. Rájöttem, amit már hetek óta mondtam itt is, hogy jógáznom kéne rendszeresen. Minőségbeli különbség volt például a vállmobilitásomban az óra eleji és óra végi állapotokhoz képest. Persze vigyázni is kell a jógával, hiszen az értelmetlen nyújtás annyira nem tesz jót, de az alapvető filozófiája és egy csomó gyakorlati dolog nagyon jól ki tudja egészíteni az erőemelést.

A propos erőemelés. A legutóbbi edzéstervemet félbe kellett szakítanunk, mivel az élet úgy hozta, hogy túl nagy idő telt el két edzés között, és így nem lett volna értelme folytatni. Ezért újat kezdtem. Zsolt hozta a szokásos zseniális formáját, és anélkül, hogy beszéltünk volna róla részletesen, egy olyan tervet rakott össze, ami az élethelyzetemhez is nagyon passzol: lineáris, nem túlterhelős, de fejlődésre hajt (kéne már valamit összehoznom deadliftből!), egyszerű és nagyszerű. Változás lesz az edzéseimben is, más időpontban fogok járni és a jó öreg Hartel Fitnesst is otthagyom. Pedig bírtam az ottani arcokat, biztos hiányzom majd nekik, de ezúton üzenem, hogy minden f.sza, tök jól vagyok és nyomatom tovább ezerrel 🙂 

Múlt héten volt az első ilyen próbaedzésem, és edzés végén végre én is kipróbálhattam a tarktorkerék-görgetést, amit imádtam is. Nagyon nagyon jól mennek a húzódzkodások, 2 mindig megy minimum, de a 3 is összejött megint! Ennek eszméletlen mód örülök. Elkezdtem a tolódzkodást is, amiben Zsolt egyből meg is dicsért, hogy milyen ügyeske meg erős vagyok, nem sok hiányzott a teljes tartományhoz. Egyszóval építem magam tovább, mellé még a kajára is odafigyelek, rendszert viszek az életembe. Mindezt pedig végre nem egyedül teszem 🙂 Erősnek lenni magányos dolog sok szempontból, de nem akkor, ha az ember falkában jár 🙂