A munkám úgy hozta, hogy múlt héten 2 napot külföldön voltam, aztán a hét többi részében minden nap sokáig dolgoztam, még hétvégén is, úgyhogy edzés helyett az alvást választottam kikapcsolódásként és pihenésként. Így, bár nem volt tervezve, de 1 hétig egyáltalán nem edzettem. Mondjuk a munkámnak volt egy jelentős fizikai része is, amikor nehéz dobozokat kellett becipelni nagy darabszámban egyik helyről a másikra, aztán megtölteni vászontáskákat promóciós anyaggal, aztán azokat cipelni… szóval nehéz cipelés jutott 2 napra is 🙂 Jó érzés ilyenkor, hogy hasznos tagja lehetek a csapatnak, és nőként átlagon felüli teljesítményt tudok nyújtani… hatékonyan és gyorsan tudtam segíteni a közös munkát, ha súlyok emelgetéséről van szó 🙂

Tegnap reggel aztán arra ébredtem, hogy láttam, 2 új lájkolója lett az oldalamnak (sziasztok!:) ), ami persze inspirált arra, hogy ismét lemenjek edzeni. Bár bennem volt egy kis félsz, hogy az egy hetes kihagyás miatt nem fogom tudni ott folytatni az edzéstervet, ahol kéne, és vissza kell vegyek a súlyból, az esti edzés azonban felülmúlta a várakozásaimat.
Először is: találtam egy jó edzés előtti pörgetőt, tegnap legalábbis végig nagyon egyenletes, kellemes energiaszintet biztosított, és pozitívan hatott a teljesítményemre.
Másodszor pedig, a kihagyás miatt valószínűleg minden fáradtságom ellenére azért kipihentebb is voltam, a vállam például nem is fájt már. Szóval kényszerű, de hasznos szünet volt.
Fekvenyomással kezdtem, itt mindig van mit javítani a formán, tanulok folyamatosan, de végül is egy két ismétléses PR-t sikerült csináljak, életemben először kinyomtam a 47,5 kg-t VÉGRE. Kétszer is. Nem számítottam rá, szóval örültem nagyon 🙂
A guggolásnál szintén módosult a forma, jobban előre döntöttem a felsőtestem például, igyekszem jobban használni a csípőmet is. Az 5 sorozat 55 kilóval nem jelentett problémát. Múltkor még az 52,5-tel szenvedtem… egyszer fent, egyszer lent
A húzódzkodások nehezebben mentek, eleve estére nehezebb vagyok mint reggel, amit ebben vettem észre viszont, hogy múltkor is és tegnap is, az utolsó sorozatok jól mentek, jobban éreztem magam közben mint az elején. Húzódzkodással most fogantyús fekvőtámaszok voltak párban.
Levezetésként törzserősítést csináltam: lábemelés (egyszer majd talán a rúdig) és haskerék párban.
Szóval annak ellenére, hogy milyen várakozásaim voltak az edzéssel kapcsolatban, végülis teljesen jól sikerült minden 🙂
Ami még újdonság, hogy a tegnapi naptól diétán vagyok, ezúttal Zsolt állított össze nekem egy programot, eltökélt vagyok és kíváncsi, hogy milyen eredménye lesz. Nagyjából 3 hete vezettem étkezési naplót, ezt folytatom tovább, és törekszem a makrók, kalóriák és időpontok betartására. 
Az biztos, hogy a pihenőnapi kalóriamegvonás egyelőre nem annyira tetszik a pocómnak… 😀 KOROG. f.ck.
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder