Tartozom magamnak… vagy mégsem?

Kicsit késő van már blogot írni, de az esti edzés, minden fáradtság ellenére, felpörget. A diétát ma is betűről-betűre betartottam.
Sokat gondolkoztam mostanában ezen a blogírás dolgon, mikor átgondoltam a 2015. évi terveimet, céljaimat. Nézegettem a naptáramat, hogy hova férhetne be a dolog. Az elmúlt időben ugyanis rendszeresen heti szintre redukálódott a bejegyzések száma. Pedig rájöttem, hogy fontos hely ez itt számomra. 
A blogírás folyamata nagyon fontos szerepet játszott abban az önismereti folyamatban, amibe 2012 májusában, az életmódváltásom kezdetén, belevágtam. Ahogy a tegnapi, elég hosszú, bejegyzést írtam az étkezési rendszerről és az edzéstervemről, ami szerint 2015. 1. félévét csinálom majd, sok fontos dolgot meg tudtam fogalmazni magamban, hogy miért is szeretem a blogomat írni.
Ez a blog számomra az önreflexió legfontosabb eszköze. Az egyik legőszintébb hely az életemben. Egy alapvetően nagyon pozitív hely. Az a hely, ahol a negatívból is pozitív lesz, mert ez az, amit én közvetíteni szeretnék. A negatív dolgok és gondolatok nem kell, hogy megfojtsanak bennünket, hogy megfojtsák az életünket. Én természetemtől fogva azon munkálkodom, hogy mindig mindenből a lehető legjobbat tudjam kihozni. Hiszek abban, hogy hatással vagyok a saját életemre. Hiszek abban, hogy a saját mentalitásom alapvető szerepet játszik abban, hogy miként próbálok boldogulni az életben. Hogy a változásban nem veszélyt, hanem lehetőségeket látok. Hogy a problémák addig problémák, amíg a hozzáállásunk szerint azok. Inkább kihívások, nehéz, de leküzdhető feladatok.
A blogom hozzásegített ahhoz, hogy megismerjem magam. Hogy megtaláljam ismét azt az embert, aki én legbelül vagyok és hogy képes legyek éltetni azt. Azt az embert, aki szenvedéllyel, lendülettel, kitartással és rengeteg mosolygással éli az életét. Ma is megkérdezte egy edzőtársam a teremben, hogy ugyan hogy a fenébe tudok én íííííígy mosolyogni. Na igen, teli vigyor volt az arcomon miután lenyomtam a 4×4 nehéz guggolásos sorozatomat. Mosolyogtam mint állat, mert boldoggá tett, amit csináltam. Büszke voltam magamra és persze örültem, hogy vége a sorozatoknak 😀
A blog rávilágított arra, hogy én is milyen apró szinteken vagyok képes korlátozni magamat. Ahogy a gondolatból szöveg lesz, majd a szöveget újból átolvasom mielőtt közzé teszem, a legjobb eszköz arra, hogy észre vegyem, milyen módon is történik mindez nálam. Mert saját magunk korlátozása gondolati szinten kezdődik. Változtasd meg a gondolkodásodat és megváltoztatod a világot! Én ebben maximálisan hiszek. Nálam ez az önreflexió. Hogy nem mindegy, hogy bizonyos szókapcsolatokat milyen módon írok le. Hogy néhány gondolatból, ami edzés közben születik, hogyan lesz aztán egy szöveg, hogy kötöm össze. Nagyon aktuális példa: szoktam azt mondani, hogy azért csinálom ezt a diétát ilyen szigorúan és azért dolgozom ilyen keményen, mert ezzel “tartozom magamnak”. De miután ezt leírtam, arra jöttem rá, hogy szerintem nem ez a gondolkodásmód a legjobb irány, ha pozitívan, szeretetteljesen akarok hozzáállni magamhoz. Tartozni nem annyira jó szerintem, van benne egy fajta kényszer, egy erős “muszáj”. Ami persze segít, hogy a céljaimhoz határozottan ragaszkodjak és lendülettel, erővel, energiával, kitartóan és következetesen dolgozzak a céljaimért. De mondok valamit. Többé nem fogom leírni, hogy azért diétázom és edzek, mert ezzel tartozom magamnak. Kurvára nem tartozom senkinek semmivel. Azért csinálom ezt, mert erre vágyom. Megajándékozom magam ezzel a munkával, amit szenvedéllyel, szeretettel, küzdeni akarással nyomok végig a következő hetekben. Nem azért, mert muszáj. 30 éves leszek márciusban, szerintem ez lesz a saját magam számára nyújtott egyik legnagyobb ajándék, amit jelen körülmények között adni tudok. Szeretem mindazt, amit csinálok és amit magamért teszek. Nem negatív kicsengésű gondolatokból akarok táplálkozni. A blogom írása erre aztán abszolút megtanított. Hány apró nüanszon múlik, én is csak akkor látom, amikor egy-egy bejegyzést megírok. De amit leírok és vállalom előttetek, az úgy is van. A blogom írása révén rengeteget fejlődtem, szeretem csinálni. Szeretném még folytatni egy ideig, az is biztos :-) Ma, amikor annyi kedves szót és bátorítást kaptam, hát még több motivációt is nyertem. Csinálom, mert ez az én személyes terem. Aki engem olvas, az olyan, mintha velem beszélgetne. Terápia ez saját magamnak és talán tudtok belőle meríteni ti is. Szeretném, ha egyre többen tanulnának meg pozitívan gondolkozni saját magukról és értékelni azt, amijük van, és merni többet akarni és merni elmélyülni annak az embernek a világában, akik ők maguk.
A mai edzés frenetikus volt egyébként. Két 1200 kalóriás pihenőnap után ezt így erőből lenyomni, nem volt semmi. Megküzdöttem a guggolással, a fekvenyomással aztán még inkább, végül jött a deadlift. A 8 db 1 ismétléses deadlift. Amikor már éhes voltam, fáradt és egyetlen dolog vitt előre: az elszántságom. Meg bíztam benne, hogy a deadliftek révén gyorsan termelődő endorfin segít majd lendületet nyerni az edzés végére :-) Mi az hogy! Annyira jó volt a vége, hogy még a húzódzkodásokból is 3-3-3 darab ment, ami pont 3x annyi, mint a múlt héten. Kezd visszatérni az erőm és ennek baromira örülök.

Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook0Pin on Pinterest0Share on Google+0Share on Tumblr0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>