IMG_0125

It’s a long way to the top

A múlt heti sokk rendesen kiszakított a valóságból. Nehéz ezt úgy fogalmaznom, hogy érthető legyen, de tényleg ezt éreztem. Leginkább azzal a momentummal tudom leírni, amikor hétfő este zokogtam otthon a Kedvesem karjaiban, hogy én nem ilyen életet akartam. Már abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam akkor, még saját magam számára is annyira abszurdan hangzott ez, hiszen épp a világ legjobb és legbiztonságosabb helyén, az ő karjaiban, zokogtam. De ki akarna azzal a tudattal élni, hogy potenciálisan valami alapvetően el van baszódva az egészségével, ami meg fogja határozni talán az egész életét? Hát én sem…..
Dühös voltam, rettentő dühös. Azokra az évekre voltam dühös, amíg hagytam magam elnyomni, illetve én magam is elnyomtam a saját félelmeimet, tudatosan, nehogy szembe kelljen néznem a fájó igazsággal, a boldogtalanságommal. Dühös voltam, mert ha évekig elnyomsz magadban dolgokat, ha tudatosan és következetesen lenyeled a stresszt, ahelyett, hogy megszüntetnéd a forrását, ráadásul rosszul kompenzálod az elbaszott életed az életmódoddal és az evésbe menekülsz, annak bassza meg következményei lesznek a testedben. Persze, ott van a genetikai hajlam, meg a környezet… és lehet, hogy mondjuk az egyetemi éveimben nem is “lusta” voltam meg “háttérbe húzódó természetű”, csak fogalmam sem volt arról, hogy mit jelez nekem a saját testem. Nem ismertem magam. Gyáva voltam és gyenge. 
De ez már a múlté.
A múlt héten már megint tanultam magamról és megértettem dolgokat. Például ISMÉT a saját felelősségemet abban, hogy változtassak dolgokon és ne hibáztassak másokat olyan dolgokért, amiért nem kell. Felismertem magamon azt a viselkedést, amit sokszor hangoztattam már én is: ha valakinek problémája van veled, akkor az az Ő problémája. Ha nekem valakivel problémám van, akkor az az ÉN problémám és nem szabad mást hibáztatnom érte. Imádom, hogy ilyen életemet és működésemet meghatározó dolgok mosogatás meg hasonló banális tevékenységek közben esnek le 😀
NOTE TO SELF: MINDIG ott van a lehetőség, hogy változtassak
Na ez az, amit én paradigmaváltásnak hívok. Nem függök a körülményektől, én akarom irányítani az életemet.
Hihetetlen volt a múlt hét. Amikor két gyerekes anyuka!!! (<3) írt nekem egyik nap egy nagyon-nagyon szívhez szóló üzenetet, mellesleg megjegyezve, hogy sokat segítenek neki az írásaim….. hogy szereti ahogy gondolkodom, a saját gondolkodását is segíti “helyrerakni” és hogy csodálja a tudatosságomat és értékesnek tart. Én meg csak ülök ilyenkor a gép előtt és könnycsepp gördül le az arcomon. El sem hiszem, hogy ez velem történik. Én csak leírom azt, amit gondolok. Folytatásos teleregény ez, nem több. Ja de. Ez vagyok én.
A diétában most először ezen a héten elég hektikusak voltak az étkezéseim. Hétfő-kedd alig ettem, nem volt semmi étvágyam. Szerdára jobb lett a helyzet, csütörtökre is tudtam hozni a diétás elvárásokat (és nem ettem még annál is kevesebbet..), péntekre és szombatra pedig fölé is tudtam tornázni.. Nem okoz gondot 1700-1800 kalóriákat enni 😀 Kellett ez a kevés plusz, inkább örültem, hogy végre étvágyam volt. Aztán valamit el is kaphattam, mert csütörtök este elkezdett fájni a fejem, ami péntekre is kitartott, szombat estére pedig lázzá alakult, vasárnap detto. Szóval ilyen események után a hét végére még le is betegedtem. A hét csapás, komolyan. Minden egyszerre. #ÉLETPLS
Pénteken reggel azért még lenyomtam az utóbbi hetek legpörgősebb edzését, amiről mosolyogva távoztam. Fura mód többen voltak lent a terembe mint este, pedig este is nagyon sokan vannak mostanság. De megküzdöttem mindennel és mocskosul élveztem is :)
A hét eleje jó hírt is hozott: 1 kg-t fogytam 5 hét alatt! Örülök, hogy a belassult pajzsmirigyem ellenére azért van, ami még működik. Ennek folyománya egyébként, amit már 1-2 hete érzek, hogy minden nadrágom bő csípőben de olyannyira, hogy már sikítófrászt kapok, ha csak rájuk gondolok. Már betűrve hordok minden felsőt és az összes övemen elfogyott a lyuk 😀 Mindez számomra azt jelenti, hogy továbbra is oda kell tenni magam a diétában és következetesen tartani az étkezést. A nyári 62-63 kilóról szépen, havi 1 kilós átlaggal sikerült 57 kg-ig lemenni most. It’s a long way to the top, de legalább már közelítek ahhoz, hogy pontosabban ismerjem azokat a körülményeket, amik szerint működik a testem és amik szempontot adnak a fizikumom fejlesztéséhez. Meg rájöttem, hogy életem legjobb döntése volt az, hogy egy erősebb testben és lélekben akartam élni tovább az életem :) Csak gyógyuljak meg ebből a nyavalyából, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam 😉
Igen, pajzsmirigy ide vagy oda, ma már úgy érzem, hogy ugyanazt a valóságot élem, mint ami 1 héttel ezelőtt kicsit megborult.

Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook0Pin on Pinterest0Share on Google+0Share on Tumblr0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>