DWLH2015

Nem vagyok jól – mit teszek azért, hogy jobban legyek?

Az előző bejegyzést nem akartam elrontani azzal, hogy leírjam, hogy amellett, hogy az életem boldog, szerelmes vagyok és szeretve vagyok, az elmúlt napokban mégis úgy érzem, hogy valami kurvára nem stimmel velem.
Az átlagosnál többet káromkodok ma.

Nem vagytok hozzászokva ahhoz, hogy az ilyen negatív gondolataimat is megosztom, de talán hitelesebb leszek én is, ha látjátok és példát kaptok arra, hogy időről-időre milyen dolgokat formálok át végül pozitív és előremutató gondolatokká. Van, amikor könnyen megy. De most nehezebb egy kicsit.
Ültem ma délelőtt a kis kuckómban a munkahelyemen és elkezdett fájni a fejem. És bassza meg azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon mi a fenét ehettem vagy mit csinálhattam, amitől megfájdult? Biztos én rontottam el valamit.
A Hashimoto, az a rohadt medve, eluralkodott rajtam.
Azon kezdtem el utána tűnődni, hogy vajon az az énem kb 2 hónappal ezelőtt, aki még nem tudta, hogy van egy ilyen autoimmun állapot a szervezetében vajon mit gondolt volna, hogy mitől fáj a feje? Biztos front van. Nem aludtam eleget. Csak úgy fáj és kész. Majd elmúlik.
Kb hetek óta mintha még az aktuális időjárást is a Hashimoto fényében látnám. Hiába nem akarok arra fókuszálni, hogy van ez az állapotom, mégis úgy érzem, hogy magába szippantott ez a dolog. Keresem a kiutat, mert nem akarom, hogy ez határozzon meg. Én akarok lenni az életem irányítója.
Napok óta szarul vagyok. Hetek óta nincs időm kizárólagosan magamra. Most viszont ahelyett, hogy Fruzsi óráján izzadnék és köpném ki a tüdőmet, itthon maradtam és szánok időt magamra. Arra, hogy gondolkodjak. Hogy azt mondhassam végre: állj meg és nézz körül, mi történik veled. 
Tervezni akarok, több rendszert akarok és előrefelé menni és csinálni úgy, ahogy eddig – nem szeretnék semmit sem jobban. Ehelyett úgy érzem gyenge vagyok. De ezt most felvállalom, mert az erő a gyengeség felvállalásában is rejlik. 

Kb 1 hete görcsölök a kajáláson. Belevágtam az AIP-ba, ami egy eliminációs diéta és eszméletlen mód korlátoz mindent. Kevesen tudják rendesen csinálni. Ja, én sem tudom 100%-osan csinálni, mert akkor kávét se ihatnék. Meg eszek rizst. De kurvára zavar, hogy az egész mennyire nincs megalapozva tudományosan – látszólag – és iszonyatosan zavar ez a rengeteg ellentmondás ebben az egész témakörben. Rohadt nehéz megtalálni azt, hogy mi a hiteles és fontos információ a saját egészségem szempontjából és mire, kire érdemes hallgatni. Kurvaszar, mert “itt a lét a tét” és ezért nagy a felelősség is minden döntés szempontjából. A fasz kivan, de tényleg. A jó útnak természetesen az tűnik, hogy kitapasztalom, hogy nekem mi a jó, egyénre szabottan, nem alárendelve magamat sablon étkezési rendszereknek.
I’m out of my own comfort zone. Nem vagyok benne a komfort zónámban, mert korábban csináltam egy étkezési rendszert, ami fenntartható volt, követhető, bevált és amihez vissza tudtam térni időről-időre. Persze mint kiderült, elég egyoldalú volt néhány szempontból és leginkább ez volt a baja, nem pedig az, hogy most épp mennyi magot, keményítős zöldséget vagy épp kibebaszott glutént eszek. Meg kalóriamegvonáson voltam októbertől januárig. Most meg teljesen furcsa, hogy annyit eszek, amennyi jól esik, néha még többet is. Egyszerűen azt érzem, mintha nem engedhetném meg magamnak. Pedig tudom, hogy DE, és kész. Végre nem kell megvonni az energiát, az üzemanyagot a szervezetemtől.
Úgy érzem, mintha megint valami átmeneti állapotban lennék, mert hiányzik a belső harmóniám és az egyensúlyom. Félrekajálok (pl. fincsi étcsokit) és kb. “titokban eszem”. És leírom ide, mert nem szégyellem, de tényleg ez van! Leírom, mert soha nem csináltam ilyet (ja, de, még tinikoromban, amikor anyukám előtt titkolóztam) és mert annyira abszurd az egész még saját magam számára is. Mert ezek a bennem rejlő egyensúlytalanságok jelei, amikkel épp nem tudok mit kezdeni, de megpróbálom feloldani őket.
Már megint ott tartok, hogy magamban tartom a saját problémáimat és egyedül próbálok megoldást keresni, pedig kurvára nem vagyok egyedül és nem kell így tennem. Ez az én kibaszott feladatom saját magammal szemben, hogy ebbe ne fussak állandóan bele. Mernem kell bízni.
Miközben ezt a bejegyzést írom, folyamatos sírhatnékom van: mert ez a rengeteg dolog, az elmúlt hetek bizony rengeteg sok terhet jelentettek. Még akkor is, ha ezek között vannak nagyon is szerethető terhek, mint a kiskutya. Új rendszer az életben, mindennapos koránkelés, állandó készenlét és koncentráció – és egy teljesen új nyelv (a kutyáé) elsajátítása, a kommunikáció kialakítása köztünk. Hogy értsük egymás igényeit. Mindezzel együtt eszméletlen fárasztó is, bár egyre könnyebb szerencsére és egyre mélyebb a kapcsolatunk is, ami csodálatos érzés az egész kis falkánk szempontjából :)
Aztán, átmenetileg otthagytam a PWB edzéseket, mert az egészet átható versenyszellem és az erőemelésre való korlátozottság nekem most egyáltalán nem hiányzik. Helyette járok Fruzsihoz UST-re és amúgy hihetetlen nagy mosollyal és jókedvűen jöttem haza minden egyes alkalomról. Végre zubogott minden tagomban a vér, újféle mozgásokat, feladatokat, gyarkolatokat csináltam és már az első 2-3 hét alatt is rengeteget fejlődtem és a leghétköznapibb dolgokban is megtapasztaltam az edzés áldásos, pozitív hatásait.
De nem akarok azon is görcsölni, hogy hetente hányszor megyek mozogni. Amúgy is napi 1 órát minimum sétálok pluszban, amit korábban nem kellett és otthon sincs idő leülni egy percre se, tehát nem a gép előtt punnyadok otthon sem, aktív életet élek. 
Az a fontos, hogy ne görcsöljek olyan dolgokon, amiken felesleges.
Időről-időre azt érzem, vannak dolgok, amiket nem engedhetek meg magamnak, pl. a fáradtság felvállalása. Saját magammal töltött idő kijelölése. Meg kell tanuljam, hogy ezek hozzátartoznak ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjak élni és kiteljesedhessen az az ember, aki én vagyok és mindaz, amit én adni tudok a a szeretteimnek, a környezetemnek, a világnak – éppen ezért ki kell álljak saját magam mellett és az igényeimnek teret kell adjak. És ami a legviccesebb az egészben, hogy ebben tökéletes társam is van az életben, aki az ilyen irányú törekvéseimet maximálisan támogatja, hiszen ő maga számára is fontos ez, én pedig ennek ellenére viselkedek faszul :) De íme, álljon itt leírva, hogy tanulom ezt is és tenni is akarok azért, hogy jobban működjenek nálam ezek a dolgok.
Ha az ember őszinte saját magával és másokkal szemben, akkor nincsenek rejtett kérdések; akkor pontosan tudjuk, hogy mivel állunk szemben és ezért sokkal jobban tudunk rá reagálni is.
Mire eltelt ez az 1 óra, amit magammal és ezzel a bejegyzés írásával töltöttem, végre úgy érzem meg is nyugodtam kicsit
Most kell elővennem a türelem kártyát. A hatalmas lendület és lelkesedés, amivel a betegséggel való megküzdést megkezdtem most picit elfogyott. De nincs ezzel baj. Pihennem kell, átgondolni a folytatást. Most majdnem elkezdtem leírni, hogy miket fogok tenni, de aztán rájöttem: el kell engednem a mindenféle belső görcseimet, megfelelni akarásomat és kényszeremet. Just let it flow. Élni akarom az életet, megélni a pozitív dolgokat, az önfeledt pillanatokat és elmerülni a boldogságban és abban a biztonságban, ami körülvesz. Értékelnem kell mindazt, amim van és vágynom kell rá.
Mert én irányítok és nem a medvém.
A picsába, csak csinálnom kell azt, amit már megtanultam és tudok :)

Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook0Pin on Pinterest0Share on Google+0Share on Tumblr0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>