Császármetszés: a felépülés – 1. rész

Őszintén a császármetszés utáni Felépülésről

Szeretném őszintén elmesélni, hogy milyen is volt a császármetszés, milyen nehézségekkel kellett szembenézni az első napokon és hogy mik vártak rám az utána következő hetekben. Annyit tudni kell, hogy én az átlagnál jobban viseltem az egészet, nem voltak nagy fájdalmaim és szerintem ebben szerepe van annak is, hogy aktív voltam várandósan és előtte is, vagyis jó fizikai állapotban voltam.

SÜRGŐSSÉGI CSÁSZÁRMETSZÉS UTÁN – AZ ELSŐ 12 ÓRA

Ahogyan azt a szüléstörténetemben is megírtam, a baba szívhangjának hirtelen leesése miatt 23 órás vajúdás után azonnal toltak be minket a műtőbe és így császármetszéssel jött világra a kisfiam.

Honvéd kórház

Mivel aznap teltház volt, különválasztottak minket a babával sajnos: a férjemmel és a babával hármasban eltöltött 2 órát követően a következő 10 órát én a terhespatológián töltöttem, a baba pedig a gyerekágyas osztályon várt engem, addig a csecsemős nővérek vigyáztak rá. Hogy milyen is a sors: egy másik anyukát, aki aznap reggel szült, mellém fektették a terhespaton. Neki sikerült, ami nekem nem jött össze: beavatkozás nélkül természetes úton megszülnie a gyerekét. Fájt a szívem persze…

Mivel a császármetszés során gerincbe adják az érzéstelenítőt, ezért a műtétet követő 8 órában nem engedtek felkelni és a fejemet sem emelhettem fel. A terhespatológián nagyon kedves volt mindegyik nővér, aki gondomat viselte. Javasolták, hogy legalább 2 liter vizet igyak meg, oda is készítették nekem. Az infúzió is folyamatosan csöpögött. Engem a fejfájás szerencsére teljesen elkerült.

Ami a nem kellemes része volt ennek az első 8 órának, az a hasnyomkodás. Nagyon fájt, de el kellett viselni. Ezzel segítették összehúzódni a méhem és ürülni a szervezetemet. Fura érzés volt az üres hasam, hiányzott belőle a mocorgó kisember. Kaptam helyette viszont homokzsákot a hasamra, jó nehezet. Bár nem is éreztem, hogy rajtam volt. Ahogy az érzéstelenítő hatása kezdett elmúlni, kérték, hogy jobbra-balra mozgassam a lábamat óvatosan, ezzel is segítve a folyamatot. Szerencsére az érzéktelenség fokozatosan el is múlt, ennek eléggé örültem, mert elég klausztrofób érzés a saját testembe bezárva lenni a mozdulatlanságban.

Habár itt lett volna utoljára lehetőségem, az átélt izgalmaktól, a mindenen túli fáradtságtól és az alváshiánytól, no meg persze attól, hogy vártam mikor kapom meg a babát, nem bírtam aludni. Meg persze folyamatosan jöttek ellenőrizni az állapotom. Ja, meg meglátogatott az ex-orvosom, bárcsak ne tette volna, nem használt a lelkiállapotomnak…

Délben, azaz 8 órával a műtét után, jött a nővér és segített felállni. Tudtam, hogy ha mozgok, amennyire csak bírok, az segíteni fog a felépülésben. Meg is dicsértek, mert szinte kipattantam az ágyból (kis túlzással). Elvánszorogtam a mosdóig, ahol a nővér segített lefürödni… vagyis inkább cicamosdani. Megváltás volt az első fogmosás is!  A mosdás felemásan sikerült, mert amint tiszta lettem volna, megint kidőlt belőlem egy adag vér és kezdhettük előlről. Végül csak sikerült a dolog, visszafekhettem az ágyamba addig, amíg át nem kerültem végre a babámhoz, a gyerekágyas osztályra.

A kórházban töltött 72 óra

A Honvéd kórházban a protokoll (meg az akkori OEP finanszírozás) miatt, a szülés után 72 órával lehet távozni, ha az ember amúgy nem akar hazamenni ún. ambuláns szülés keretében. Császár után talán ez jól is van így, bár egy kanadai történetet olvastam, ahol császármetszéses szülés után is hazament a nő és a baba, a megfelelő ellátás mellett.

10 órával később, amikor sok kismamát végre hazaengedtek, megkaptam végre az ágyamat és a babámat is, aki édesdeden aludt. A Honvédban rooming-in rendszer működik, azaz anya és baba éjjel-nappal együtt vannak, csak az esti fürdetéskor viszik el a babát. Egy nővér segített a szoptatásban, megmutatta a technikát és addig nem mozdult mellőlem, amíg sikerrel nem jártunk.

A császármetszés utáni első nap

Első nap együtt

A sebembe egy műanyag cső volt bevezetve, amihez egy hosszú műanyag csövön keresztül tartozott egy tartály, hogy abba folyjon a sebből távozó folyadék. Nekem nem távozott nagy mennyiség, ezt mindig örömmel konstatálta az épp aktuális nővér. Ezt a tartályt csak “kiskutyának” hívtuk, mert mindenhova velünk jött, pont úgy mint egy kölyökkutya 😀 Egy fokkal elviselhetőbbé tette a gondolatot. Nagyon kellett rá figyelni, nehogy beakadjon valamibe, mert az fájdalmas lett volna. A zuhanyzást, öltözést meg mindent eléggé megnehezítette. 2 nap után húzta ki a sebből a csövet az orvosom, aki a műtétet is végezte, ezt egyáltalán nem éreztem, pedig paráztam tőle.

Testileg ami az egyik legmeghatározóbb érzésem volt, az a puffadás. Szerintem a testem így töltötte ki a megüresedett helyet és nyújtott támasztékot a hasfalamnak. De ez a puffadás olyan mértékű volt, amilyet még soha nem tapasztaltam, naggyon durva 😀 Amennyi gáz termelődött, annak persze távoznia is kellett, mert baromi kellemetlen érzés volt. Szóval nem szabadott szégyenlősnek lenni. :-) A hasam egyébként nagyon hamar visszament, hasleszorítót nem használtam. Más kérdés, hogy a császáros has milyen marad a műtét után. Nekem nem lett kötényszerű szerencsére, csak csíkos maradt és sok a bőr is rajta.

Nekem alapvetően nem voltak erős fájdalmaim, kivéve a szoptatás közben tapasztalt méhösszehúzódásokat. Azok néha fogcsikorgatósak voltak. Fájdalomcsillapítót csak 2x szedtem be, éjjel segített, hogy aludjak. A sebem és a varrataim egyáltalán nem fájtak, legfeljebb néha viszkettek. A lábam enyhén vizesedett 2-3. nap, sokat polcoltam őket, aztán ez hamar elmúlt. Az éjjeli komplett leizzadás pedig már csak otthon jelentkezett.

Fontos indikátor volt még, hogy sikerült-e a 3 nap alatt pisilni és székletet üríteni, különben bent fogtak volna, ha nem. Szerencsére sikerült. Elég fura érzés volt mit ne mondjak, ezt nehéz is szavakba önteni.. Olyan mértékű folyadék távozott belőlem minden egyes alkalommal, hogy az elképesztő. Megspékelve azzal, hogy nem is volt pisilési ingerem, tehát meg is lepett a dolog. A testem elkezdte lebontani magát gyakorlatilag. Később a székletem kapcsán is ugyanezt tapasztaltam.

Alig-alig aludtam ebben a 3 napban. A Honvédban 3 fős szobák vannak, és bár szerencsére a babáink egyáltalán nem voltak sírósak, azért így sem tudtunk sokat pihenni. Főleg azért sem, mert már hajnali 5-kor jöttek és szó szerint ránk b.szták a villanyt a nővérek, illetve este is még 10-kor is volt ellenőrzés/antibiotikum adás. A híres “második éjszaka” alatt emlékeim szerint nagyjából folyamatosan szoptattam a babát. Harmadik este jártam úgy, hogy beájultam és nem is ébredtem fel arra, hogy kivették belőlem az antibiót, ami infúzióban csöpögött belém. A hazaengedés napján is alig bírtak felébreszteni, amikor jött az orvos a zárójelentéssel.

Megviseltek a látogatási idők, mert a fáradtságtól nehezemre esett ki-be mászkálni a családom és a baba között, akit nem lehetett kivinni a folyosóra. Zokogtam amiatt, hogy semmi másra nem vágytam volna, mint a férjemhez odabújni, de a babcit se hagyhattam magára, mert szegényke persze mindig épp megéhezett akkor.

Feltöltődést adtak a hajnali zuhanyzások, amikor a baba még aludt, csend is volt. Jó érzés volt tiszta fehérneműt, tiszta ruhát felvenni. Fogat mosni. Meg bekrémezni az arcom.

Az étvágyam olyan mértékű volt, mint még soha. Gyakorlatilag bármennyit tudtam volna enni és inni. Eszméletlen mennyiségeket faltam.  Szerencsére hozott a családom mindenféle finomságot, mert a kórházi koszttól csak éhenpusztultam volna. Vacsorára 3 szelet rántotthús egy nagy adag rizzsel. Éjjel egy tálca almáspite. Másik éjjel meg 6 palacsinta. De jó is volt! 😀

A “testmozgást” már itt bent elkezdtem: második nap már szép lassan de végigtoltam a kiskocsit a babával együtt a hosszú folyosón. Eleinte nehéz volt felegyenesedni. De harmadik nap már több hosszt is mentem. Lassan sétáltam és nehezen, de tényleg segített a felépülésben.

A kórházban leginkább tehát feküdtünk, szoptattunk és pihenni próbáltunk, több-kevesebb sikerrel. A gyerekágyas osztály személyzetéről én korábban nem hallottam jókat, de egy nagypofájú nővér kivételével, mindenki nagyon kedves volt és még ő is azonnal segített bármiben ha kellett, csak volt hozzá egy nem túl baráti stílusa. Ami még fontos: a tájékoztatás bármiről is gyakorlatilag nulla. Sok infót (mi a napirend bent, mikor van kaja, mikor jön a gyerekorvos, stb.) a már néhány napja bent lévő szobatársunk mondott el nekünk. Még a saját gyerekemmel kapcsolatban se tájékoztattak semmiről, csak nekem szegezték a kérdést: “Azt mondták Önnek, hogy le kéne mérnie mennyit eszik a gyerek?” Nem, nem mondták. “Azt mondták Önnek, hogy a baba ígymegúgy..?” Nem, nem mondták. Például, hogy van egy enyhe nyelvféke, ami hatással lehet a szoptatásra (szerecsére nem volt). Kezdő anyukaként azért ez nem túl kellemes helyzet.

Ezzel együtt megszokható, elviselhető volt a bentlét, a szobatársakkal 2. napra “értünk össze”: volt úgy, hogy mindhárman egyszerre bőgtünk, vagy épp felváltva. A hormonok, ugye… :-) De persze mindannyian azon imádkoztunk, hogy a 72 óra után hazamehessünk. A pontos időpontról szintén nem volt megfelelő tájékoztatás, csak türelmetlenül vártuk, hogy elkészüljenek a zárójelentések.

Varratszedésre 10 nap múlva mentem, a külső hegem szépen gyógyult.

A császármetszés utáni első nap

Az első órák végre együtt – Földöntúli fáradtság, itt épp 36 óra ébrenlét után

Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook0Pin on Pinterest0Share on Google+0Share on Tumblr0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>