hello2018

Helló, 2018! Íme az én motivációm idén

Az újévi fogadalomtételt kihagyva, idén úgy döntöttem, hogy jelszavakat keresek magamnak erre az évre. Olyan erős és kifejező szavakat, amik képesek összefogni mindazokat a célokat, amikért idén (is) dolgozni fogok.

Azért ezt a módszert választottam, mert úgy éreztem ez a legegyszerűbb és leginkább lényegre törő módja az önmotivációnak most számomra. Listákat nem érek rá írogatni és tudom, hogy ha túltervezném magam, az élet csak folyton felülírná azokat. Úgyhogy idén egyszerűen csak irányokat jelöltem ki.

Te is azok közé tartozol, aki szerint a “motivációnak” semmi értelme, egyszerűen csak csinálni kell azt, amit elhatároztál?

Nos, ezzel is egyet tudok érteni! Az egész módszerem nem működne anélkül, hogy ha nem ebben a szellemiségben csinálnám, amit csinálok.

GET SHIT DONE.

Mégis, számomra pluszt jelent az, hogy ha elveszne az irány vagy akár a lelkesedésem, tudok mibe kapaszkodni.

A tavalyi év szava valószínűleg a túlélés lett volna, ehhez képest 2018 két szava nagyon pozitív töltetű lesz.

Nr.1 motiváció

Tanulj! Mindig van mit.

Bár ezt a szót világ életemben a magaménak tudhattam, idén még nagyobb jelentőséget tulajdonítok neki és a magam javára fordítom.

Tanulni fogok: az élet adta helyzetekből.

Tanulni fogok: hogy jobb feleség és anya lehessek.

Tanulni fogok: új készségeket.

Tanulni fogok, hogy jobb lehessek abban, amit csinálni szeretnék: segíteni az embereknek.

Tanulni fogok, hogy amit szeretnék átadni nektek, azt még ügyesebben, hatékonyabban, eredményesebben tudjam átadni.

Nr.2 motiváció

Építkezz! Hogy több lehess.

2018 az építkezés éve lesz számomra és a kis-nagy családom számára is.

Egyrészt, idén felépítjük a családi házunkat, hogy végre saját, végleges otthonunkban folytathassuk az életünket és elkezdjük igazán élni mindazt, amit a férjemmel együtt megálmodtunk, elképzeltünk. Ennek a részleteiről is szívesen mesélek majd.

Másrészt, idén elkezdem felépíteni azt az eszköztárat, ami révén sokféle módon tudok segíteni nektek, legyen szó az #anyutestetekkel való megbarátkozásról, vagy akár a változásokkal, nehézségekkel való megbirkózásról, az önbizalmatok fejlesztéséről vagy épp a fizikumotok fejlesztéséről és az egészséges életmódról. A sor nagyon hosszú, és idén végre nekilátok!

Az építkezésem első lépése a blog kapcsán, hogy végre elindítottam a hírlevelemet! Havi 1-2 alkalommal fogok jelentkezni. Ha a reggeli kávéd mellé egy kis humorral és leplezetlen őszinteséggel tarkított storytelling jöhet kísérőnek, akkor feliratkozhatsz például itt:

Email címed*
Hogyan szólíthatlak?*


Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook0Pin on Pinterest0Share on Google+0Share on Tumblr0Tweet about this on TwitterEmail this to someone

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>