Offline üzemmódban

Különleges élményben volt részem ma.

Egy csapat szuper nővel ülhettem egy asztalnál, és fontos dolgokról beszélgettünk, szakértőként voltam jelen.
A beszélgetés egy pontján én kerültem sorra, előtte már volt pár hozzászólásom.
Elkezdtem mondani amit akartam, és hirtelen azt vettem észre, hogy mindenki felém fordul és érdeklődve hallgat engem, szinte megállt a levegő. 
Még most is beleborzongok ebbe az apró mozzanatba, ahogy oda fordultak. Ilyen lehet a “lájk” a való életben?  azt jelezte számomra: “érdekel amit mondasz, figyelek!”

Ha már itt tartok… Ugye belevágtam az edző képzésbe a nyáron, mellette elkezdtem személyi edzést is tartani, plusz most szombaton lesz egy kis csoportos megmozdulás is, amit vezetek majd. (bővebb infók az Életre edzelek zárt csoportban!)

na de a lényeg, hogy az egyik legjobb része, hogy újra emberek között lehetek, valódi kapcsolatokat építhetek, ápolhatok, segíthetek.

Aztán. Nemrég jöttünk haza nyaralásból. Letöröltem a telefonomról a face-t és az instát, offline voltam egy hétig. Egyáltalán nem hiányzott. Ja és még a hálózathoz se tudott csatlakozni a telóm, szóval minden összejött.

Ebben a vákuumban egyszerre éreztem nyugalmat és szorongást is.
Nyugalmat, mert nem voltam a social media függőség rabságában, másrészt szorongást amiatt, hogy mennyire nincsenek valódi találkozásaim emberekkel, barátokkal. Hogy a kapcsolataim milyen durva szinten virtuálisak csupán, és hogy ez nagyon lehangoló, ha belegondolok.

Épp ezért örülök, hogy elkezdtem a képzést, mert pl már a hospitálások is sokat adtak. Ahogy látom ugyanazokat az embereket hétről hétre. Ahogy kicsit megismerhetem őket.
Egy olyan szakma és metódus irányába lépek, ahol az emberi jelenlét az alap.
Bár nem vagyok egy extrovertált típus, de full introvertált sem… Az bizonyos, hogy jó ha van valami az életemben, ami képes ellensúlyozni azt az izolációt, ami az élethelyzetemből fakad és amit az anyaság során már a kezdetek óta megélek.

Nagyobb tanulságom most nincsen. Talán annyi, hogy több pozitív visszajelzést kaptam mostanában a tevékenységemmel kapcsolatban, és csak azt szeretném mondani, hogy köszönöm. Ebben a virtuális létben a valódi emberi szavak komoly jelentőséggel bírnak számomra.
Ne fukarkodjatok az ilyen visszajelzésekkel mások irányában sem 

Életre edzelek!

A weboldal további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információért ugrás az adatvédelmi tájékoztatóhoz

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close