A második reggel

Nem aludtam túl jól az éjjel, de fél 5 körül rájöttem, hogy miért: a nyitott ablak mellett a madarak elviselhetetlenül hangosan csipognak – márpedig én nem bírok zajban aludni. Főleg, ha még rajtam van az a para is, hogy reggel kelnem kell. Kicsit pörgött is az agyam, hogy le bírok-e Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Dilemma Nr.1

Ma estére és holnapra esőt mondanak az időjósok. Egyből szembesültem az első a dilemmámmal, hogy mit csináljak? Már a második napot ki kéne hagyjam, mert közbejött valami? Helyettesítsem valamivel a mozgást, tornázzak itthon ha esik? Még nem döntöttem el, nem tudom. Mivel már számtalan sikertelen kísérleten vagyok túl, hogy életmódot Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az első reggel

Túl vagyok az első reggeli futáson. Most épp reggelizem – ez nagyjából csodaszámba megy, hiszen itthon sose szoktam, mindig beviszem az irodába. Pedig itthon mennyivel jobb…. csendesebb, nyugisabb. Most is, csak magamra kell koncentráljak, arra, hogy jól érzem magam. Mondjuk nem mindig van erre idő, bár jobban belegondolva ez is Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az első nap

Tegnap jól kimozogtam, kipihentem magam az újpesti Oxygen wellnessben, úgyhogy az első napra nem akartam túlhajtani magam, de este 30 perc könnyű séta Zolival (1,7 km) belefért. Gyúrok a holnapi reggelre, amikor kezdetét veszi az új élet. A terv: negyed 7-kor felkelni, aztán lemenni, 1 kört futni, 1 kört sétálni. Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta