honvéd vagy sote 1?

Irány a Honvéd! A fordulat, amire nem számítottunk

Most kell indulni a kórházba

Este 21:15. Erik már aludt. Én az ágyban feküdtem és épp félálomban voltam már, amikor egyszer csak elöntött egy adag nedvesség. Tudtam, hogy magzatvíz lesz az. Azonnal felkeltem, kimentem a mosdóba, hogy leellenőrizzem tényleg az-e, ekkor még egy újabb adag öntött el, tehát biztossá vált. Visszamentem a szobába és szóltam a férjemnek, hogy MOST kell indulnunk a Honvédba, mert megrepedt valamelyik magzatburok és folyik a magzatvíz. A 31. héten jártunk ekkor a várandóssággal.

Ez volt az a pont, amikor az előző hónapok munkájának a gyümölcse beérett. Amikor helyzet volt, azonnal helyben volt a segítség. Meg olyan kórházhoz tartoztam, ahol a legmagasabb szintű koraszülött ellátás van. Anyósom lejött, hogy vigyázzon a már alvó fiunkra. Felöltöztem és összekaptam az éppen aznap összepakolt kórházi cuccomat, adtam egy puszit Erik homlokára, majd elindultunk. Autóba ültünk; nem hívtunk mentőt, mert fájásaim, fájdalmaim nem voltak.

Félelmetes, hogy ezekben a nehéz helyzetekben mennyire jól meg tudom őrizni a hidegvérem. Nem pánikoltam, csak tettem a dolgom.

Alig egy évvel azután, hogy kijöttem onnan, ismét ott álltam a Honvéd Kórház szülőszobájának ajtajában. De idén egész más körülmények között.

Becsöngettünk, a nővérnek elmondtam, hogy mi történt, aztán bekísértek egy szülőszobára. Akkor derült ki, hogy az orvosom, akit felfogadni terveztünk, szabadságon volt külföldön, így neki nem tudtak szólni.

Bekötöttek egy branült, kaptam infúziót, felkötötték a CTG-t. A babákkal minden rendben volt. 22 órakor pedig megkaptam az első tüdőérlelő injekciót. Ebből kettőt szoktak adni és a cél az volt, hogy én is mindkettőt megkaphassam. Mivel egy injekciónak a hatóideje 24 óra, még legalább 48 órát 3in1 kellett a lányokkal eltöltenünk. Folyó/szivárgó magzatvíz mellett, ha a fájások nem indulnak be, akár még hetekig is ki lehet húzni egyben egyébként.

Az előzményeket olvastad már?

Sajnos nincs hely a PIC-en

Viszont mikor nem lenne fordulat a történetben, ha nem a kritikus pillanatban. Jött ugyanis a gyerekorvos a PIC-ről és tájékoztatott, hogy sajnos nincsen náluk hely, pláne nem 2 babának, így nagyon nagy bánatukra, de a mi érdekünkben tovább kell küldjenek egy másik kórházba. Ez a másik kórház pedig mi más lett volna, mint tadaaaaaaam: a SOTE I.

Egy dolgot ígértek: ha felszabadul hely a PIC-en és még egyben vagyunk, akkor tárt karokkal várnak minket vissza, csak hívjuk őket minden nap és érdeklődjünk. Ezt az ambuláns lapomra is felvezették.

Mentővel vittek át a SOTE I-re, este 11 óra körül járhatott már, amikor odaértünk.

SOTE I: pozitív csalódástól a menekülésig

A SOTE I ezúttal sem tette elsőre egy szívderítő hely benyomását. A férjemet például be sem engedték a szülőszobára. Engem bevittek, megvizsgáltak és ők is megállapították, hogy valóban magzatvíz szivárog (ekkor épp ömlött is egy nagyobb adagban), majd adatfelvétel, satöbbi. Kaptam egy ágyat a szülőszoba megfigyelőjében, ami nem olyan privát hely volt, mint a Honvédban, hanem egy 3-4 ágyas átjáróház. Konkrétan az ágyam mellett egy függöny választotta el tőlem azt a pultot, ahol az újszülött babákat mosdatták, mérték és hallhattam például, ahogy megszületésük után az apukájukkal fotózkodnak. Meg láthattam, ahogy olykor magára hagyják a babákat a pulton fekve. Aranyóra a javából… Nem volt egy vidám dolog ezeknek szemtanúja lenni. Nagyjából másfél órával később jöhetett be a férjem.

Mindkét baba farfekvéses volt a legutolsó ultrahang szerint. A nővérek egész éjjel küzdöttek azon, hogy a CTG-t jól rám tudják kötni, de ez elég nehézkes volt, folyton elmozogtak az érzékelő alól. Amikor sikerült éppen, akkor a CTG nem mutatott különösebb jeleket arra, hogy bármelyik baba is rosszul érezné magát odabent, aminek örültünk. Ezekben az órákban pihenni alig tudtam  a folyamatos macerálástól. A férjem egy idő után hazament, hogy tudjon pihenni ő is. A magzatvíz szivárgott, de jól voltunk, vártunk.

Már reggel volt, amikor megengedték, hogy lejöjjek a CTG-ről és még reggelit is kaptam. Rég esett margarinos zsömle és egy pohár kórházi tea ilyen jól :-)

honvéd vagy sote 1?

CTG-re kötve egész éjjel

a sors keze: találkozás a doktornővel

Aztán ha nem volt elég a fordulatokból, akkor jött a következő. Ki más is lett volna ügyeletben aznap, amikor oda bekerültem, mint az ominózus doktornő, akivel a várandósság elején azt a bizonyos, kockázatokról szóló beszélgetést lefolytattam. Egyrészt örültem, hogy legalább ismerős arcot látok, másrészt azért érdeklődve vártam, hogy mivel rukkol majd elő.

És nem csalódtam!!!

Az első dolga volt ugyanis közölni, hogy a magzatburok megrepedésével fertőzésveszély áll fent és akár a méhemet is elveszíthetem.

Őszintén? Nem tudtam egészen komolyan venni. Már megint ugyanott tartottunk. A magzatburok repedését követő fertőzésveszélyről én annyit tudtam, hogy ha az emberbe nem nyúlkálnak fel hüvelyi vizsgálatokat végezni és kellően óvatos, pl. nem ülőfürdőzik, stb. akkor azért ez a fertőzésveszély nem olyan mértékű, mint ahogy azt ő levetítette számomra. Vérvétellel amúgy is folyamatosan ellenőrzik az ún. “gyulladásos paramétert”, tehát erős a kórházi kontroll.

A doktornő riogatását leszámítva, összességében amúgy a kórházi személyzettől kapott figyelem és törődés nagyon pozitív csalódás volt. Úgy éreztem, hogy a SOTE I-en is jó helyünk lesz, a további időszakot meg majd valahogy kihúzzuk, de rendben meg tudnak születni a lányok, ami a legfontosabb. 3 orvost kérdeztem meg és ők egyértelműen amellett voltak, hogy 48 óra után elvégzik a császármetszést, amit én személy szerint furcsállottam, hiszen tudtam, hogy ha más nem indokolja, akkor a babáknak az a legjobb, ha minél tovább a pocakban vannak, de elfogadtam volna.

hívás a honvéd picről: csináltak nekünk helyet!

Épp ezért ért meglepetésként és újabb kihívásként az, amikor érkezett reggel 9 körül a hívás a SOTE I-re a Honvéd PIC-ből, hogy csináltak nekünk helyet, tudnak bennünket fogadni! Dilemma volt a javából. Egyrészt azért, mert a SOTE I-en lenni adott egyfajta biztonságérzetet nekünk, másrészt tudtam, hogy nem véletlenül választottam a Honvédot, és anno épp a SOTE I-gyel szemben választottam azt. Döntési helyzetbe kerültünk.

SOTE vagy honvéd? út a döntésig

A SOTE I és a doktornő nem átallott újabb hadjáratot indítani a lelki békém ellen. Amikor mondtam, hogy szívesen visszamennék, akkor a doktornőből elkezdett dőlni a kockázatok sora, ami egy 20 perces autóút alatt engem érhet: a köldökzsinór előreeséstől, a babák halálán keresztül az én halálomig minden. De tényleg minden. Ugye ismerős retorika?

Ez volt az a pont, amikor erősebbnek kellett lennem, mint valaha, de hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit tegyek és hogyan döntsek. Segítségért felhívtam hát A dúlát :-) Aki a legjobb tippet adta, amit csak ekkor lehetett, mégpedig azt, hogy hívjam fel a Honvédot és kérdezzem meg őket ezekről a kockázatokról, amikkel szembesítettek.

Az ügyeletes orvosnő a Honvéd szülőszobáján nagyon korrekt volt. Értette, hogy miért mondja ezeket a kockázatokat a SOTE I, ugyanakkor mondta azt is, hogy engem a SOTE I-re küldeni sem volt kevésbé kockázatos, de a mi érdekünk ezt szolgálta, így ők tovább küldtek engem. A SOTE I viszont foggal körömmel próbált ragaszkodni ahhoz, hogy ne menjek sehova, mert bármi baj történik útközben, akkor az az ő saruk lesz.

Bár folyamatosan sürgettek a döntéssel, én mondtam, hogy megvárom a férjem és vele átbeszélve döntök a továbbiakról. Ekkor már legbelül tudtam, hogy én bizony megyek vissza, de szerettem volna, ha a férjem saját maga is hallja, ahogy a doktornő elrebegi neki a halálos kockázatokat és végül közös döntés születik . Jelzem, hogy egyébként mindeközben nekem semmi bajom nem volt és épp CTG-re se voltam kötve már, amin a doktornő “látott már leszúrásokat (beeséseket) az egyik baba szívhangjánál” – növelve ezzel a ránk tett nyomást.

Mikor látták, hogy egyre inkább hajlok afelé, hogy visszamegyek a Honvédba, akkor mondták, hogy bocsi, de ők ugyan mentőt nem adnak, “mert hát az OEP”, és saját felelősségre autóval tudunk csak átmenni.  Aztán a férjem megérkezett, meghallgatta az orvost és szegénykém persze sokkot kapott és azonnal közölte, hogy nem megyünk sehova.

Ekkor volt az a pont a történetben, amikor én egyedül voltam már tényleg mindenkivel szemben, miközben azért harcoltam, hogy a lányoknak a lehető legjobb legyen miután világra jönnek és én bizony tudtam, hogy ez a Honvéd PIC-en lesz.

Még egyszer felhívtuk a Honvéd szülőszobáját.

na bazmeg!

Csavar a történetben, hogy az egyik olyan orvos volt épp ügyeletben a Honvédban, aki tavaly elég modortalanul bánt velem, ami akkor rettentően fájt, most pedig épp ő volt az, akitől a segítséget kaptam. Amikor ugyanis közöltem, hogy a SOTE bizony nem ad mentőt ahhoz, hogy visszamenjünk, ellentétben a Honvéddal, aki előző este adott, kicsúszott a szájából a lehető legőszintébb reakció: “Na bazmeg!” és nekem ennél több nem kellett ahhoz, hogy rávilágítson a SOTE I hozzáállásának abszurditására. Amiben egy dolog látszódott tisztán: én és a babák egészsége helyett csak az intézményük és a saját seggük védettsége érdekelte őket. Őszinte bazmegnek ennyire már rég örültem :-)

Ezúttal a férjem is tudott beszélni ezzel a honvédos orvossal, aki objektív megvilágításba tudta helyezni a lehetőségeket. Hogy mégis mi az isten történne egy 20 perces autóút alatt, ami nem történhet meg akkor, ha épp a szülőszobán kimegyek a mosdóba, vagy ülök egy helyben 20 percet, ahogy ekkor épp tettem.

A kockázatok erősen túlzóan voltak lefestve, amivel azért nagyon erős nyomásgyakorlás alatt álltunk.

Meg hát mi is lehet félelmetesebb mint a saját magunk felelősségét felvállalni a döntéseink felett?

Örökké hálás leszek a férjemnek, aki képes volt bízni bennem akkor, amikor őt épp ilyen szintű félelmekkel szembesítették, hogy elveszíthet engem és a babákat is. Mert megmondtam neki, hogy én TUDOM miért választottam a Honvéd kórházat és márpedig vissza akarok menni. Pláne ezek után, amit ez a doktornő ismételten előadott itt. Mert én a doktornő kapcsán azt láttam, hogy ennek az embernek ezúttal is az a szerepe az életemben, hogy amikor ő a veszélyek és veszteségek adu ászával, a halállal, riogat én képes legyek kiállni a döntéseimért, saját magamért és a családomért.

Minden lelkierőmet és saját magamba vetett hitemet össze kellett szedjem, hogy a lehető legnagyobb bizonyossággal tudjak a döntésem mellett kiállni. Hogy amikor tükörbe nézek azt lássam, hogy igen, őszintén a legjobb döntést tudtam meghozni és felvállalni.

Ahogyan azt az előző posztban is írtam, a várandósság elején azt mondtam: nem akarok kórházi rendszerek ellen harcolni a hüvelyi szülés érdekében, ezért a biztonságos utat választottam. A sors mégis úgy hozta, hogy csatát kellett vívjak magunkért.

Én pedig akár egy egész kórházzal megyek szembe, ha kell és saját felelősségre távozok onnan, csak hagyjanak békén.

Mert egyszerűen tudtam, hogy jól vagyok, a babák is jól vannak, tökéletesen bíztam magamban, a testemben és abban, hogy egy kibaszott 20 perces autózást kibírok még baj nélkül, csak jó helyen legyek.

Mert a koraszülés miatt tudtam, hogy hetekig tartó kórházi tartózkodásra kell készüljünk és fontos volt számomra, hogy rideg, elidegenítő kórházi környezet  (SOTE I) helyett a babákhoz való kötődést építő ápolási gyakorlat vegyen körül minket és ezt a Honvéd PIC nyújtotta.

Mert Erikkel a kötődésünk egy hetekig tartó folyamat volt, mire kialakult és a traumatikus szülésélmény nagyban szerepet játszott ebben sajnos. A lányokkal pedig a lehető legjobbat akartam kihozni ebből az eleve nehéz és félelmetes helyzetből. Meg ha már el kellett engedjem, hogy se természetes szülés élményem, de valószínűleg gyengéd császármetszésem se lesz az életben, legalább az első hetek körülményei jók legyenek számunkra. Ezért harcoltam.

Közben jöttek nővérek, hogy vinnének le ultrahangra. Majd mondták azt is, hogy “de ha azon bármit találnak, akkor nem mehetek sehova”. Ami egyrészt nem igaz, másrészt pedig BIZTOS voltam benne, hogy akkor ők bizony fognak is találni valamit, így vissza is utasítottam az ultrahangot.

Végül megszületett tehát a döntés, amiben a férjem is támogatott és közöltem, hogy saját felelősségre eltávozok vissza a másik kórházba és kértem, hogy írják meg a zárójelentést/ambuláns lapot.

Megyünk vissza a Honvédba

Hiszitek vagy sem – én biztos voltam benne, hogy így lesz -, de hirtelen elkezdett nem működni a számítógépes rendszer, aláírásra képes orvos sem volt a közelben, összességében pedig több mint másfél órát várakoztattak!!!!, miközben épp halálos veszélyben voltunk állítólag, mire el tudtunk végül jönni. Ez alatt egy nővéren kívül senki ránk se nézett. Annyira nevetséges volt az egész. Kimutatták a foguk fehérjét: leszarják, hogy kinek az egészsége múlik az ő totojázásukon és várakoztatásukon, nekik ne merjen senki ellent mondani és visszautasítani a kezelést. Gyönyörű visszaigazolás volt a bánásmódjuk arról, hogy jobb, hogy eljöttünk onnan.

Taxiba ültünk, visszamentünk a Honvédba és ismét becsöngettünk a szülőszoba ajtaján.

A “halálos” 20 perces taxiút után pedig még több mint 3 napot egyben töltöttünk a lányokkal.

AZ ELŐZMÉNYEK
ikrek

Várandósság az ikrekkel, utunk a szülésig

Várandósság az ikrekkel: döntések és változások tömkelege

Miután kiderült, hogy ikreket várunk, 3 lehetőséget vettem számításba, amikor az orvosom kérte, hogy keressek másik kórházat és orvost:

  1. Az előző posztban elmesélt doktornő és a SOTE I,
  2. A Honvédba vissza (mert szuper a PIC) és ott keresni egy másik orvost,
  3. SOTE II és egy méltán népszerű, háborítatlan szülés párti doktornő.

A SOTE I-es doktornővel való együttműködés egyenlő lett volna azzal, hogy havi szinten adagolta volna belém a szorongásait, miközben a stressz minimálisra csökkentése számomra az egyik legfontosabb dolog az életemben (különösen a várandósság alatt), ezt az opciót tehát elvetettem.

A harmadik opció pedig: bár volt időpontom hozzá, végül nem mentem el. Később ő kórházat váltott viszonylag viharos körülmények között, ami számomra hatalmas megerősítés volt, hogy jó, hogy nem mentem bele ilyen kétes kimenetelű szituba, ami csak fölös stressz lett volna mindannyiunknak.

Bár hüvelyi szülésre készültem volna ha egy baba fogan meg, viszonylag hamar letisztázódott bennem, hogy nem kell nekem magamra vállalnom, hogy én lehetek hosszú évek óta talán az első, aki képes lehet hüvelyi úton ikreket szülni egy császár után (pedig még jobb publikációs anyag lehettem volna), szembe menve kórházi protokollokkal és orvosokkal és egy komplett szülészeti rendszerrel, ehelyett az egyetlen feladatom az kell legyen, hogy minél tovább egyben legyünk és végül biztonságban megszülessen mindkét baba. Ha császárral, akkor azzal. Ha programozott, az sem baj. Ha esetleg magától beindulna, akkor az csak ajándék. Csak ne idő előtt, ugye. A gyengéd császár mint opció persze felmerült, el is indultam ebbe az irányba. Ezért aztán, személyes tapasztalatom és ikres anyukák ajánlására bejelentkeztem egy Honvédos orvoshoz terhesgondozásra, aki el is vállalt.

AZ ELŐZMÉNYEKET OLVASTAD MÁR?
várandósság

Babaváró, “nemfelfedő” tortánk :)

Vigyázni magamra és a babákra

“minél tovább kihúzni egyben”

Az ominózus beszélgetés a SOTE I-es doktornővel nem maradt nyom nélkül az életünkben. A szelektív redukció felajánlása és minden egyéb amiket mondott, nagyon abszurdnak hangzottak, mégis megpróbáltam az egész beszélgetésből leszűrni azt, amit használni tudok és amit a javamra tudok fordítani. Így, ha az egésznek lett valami pozitív hatása, akkor az az, hogy az egész terhesség alatt rendkívül óvatos lettem. Ezért sem beszéltem róla itt a blogon se hosszú ideig, befelé fordultam ehelyett. Legnagyobb kockázatként nem az általa említett veszélyeket éltem meg, hanem a koraszülés volt az, aminek leginkább volt realitása a szememben. Egyszerűen azért, mert az ikres terhességeknél sokkal nagyobb az esélye és én a statisztikák szerint is várhatóan nagyobb eséllyel voltam benne érintett.

Nagyon sok lemondással járt az óvatosságom: gyakorlatilag hónapokig nem emeltem fel Eriket, de persze ahogy haladtunk az idővel, ez egyre inkább nehezemre is esett. Abbahagytam a sportot, helyette inkább igyekeztem annyit feküdni és pihenni, amennyit csak lehet, kímélve ezzel a méhemet. A férjemmel limitáltuk a házaséletet, ami persze a párkapcsolatunkra rótt terheket.

Elkezdtük leépíteni Eriknél a szoptatást, amit végül 10 hónapos korára magától abbahagyott. Ráadásul azóta átalussza az éjszakákat is, így még aludni is többet tudtam (volna, ha nem lettek volna álmatlan óráim a terhességi hormonoktól :D). Ezt pedig több más szempont mellett legfőként azért tettük, hogy ha valami miatt hirtelen és/vagy tartósan mennem kell kórházba, akkor az elválás okozta stresszt ne fejeljük meg azzal, hogy szegénynek még a szopizástól is hirtelen kell megválnia. A cici helyett pedig a növekvő pocakomhoz való bújás lett a szeretetünk és kötődésünk kifejezésének egyik módja. Az elválás pedig végül karácsonykor történt, mindenfajta stressz nélkül. Az utolsó szoptatáskor megkérdeztem Eriket, hogy kér-e még, amire ő rámmosolygott és kiköpte a szájából a cicit. Tudtuk mindketten, hogy a szoptatás számunkra ennyi volt és ez így  rendben is van mindkettőnk számára.

Ahhoz, hogy sokat tudjak pihenni, nagyon sok feladatot a férjem vett át tőlem, így aztán az ő terhei is megsokszorozódtak. Cipekedni nagyon sokat kellett, mivel el is költöztünk. Ez mind rá maradt. Ja igen, mert hogy két dologra készültünk: egyrészt arra, hogy ha korábban érkeznek a babák, akkor legyen kire bízni Eriket, másrészt pedig majd ha megszületnek és otthon leszünk a 3 picivel, akkor közelebb legyen a segítség. Eladtuk a lakásunkat és a férjem családjához költöztünk át. Ez a rengeteg változás pedig rettentő sok lelki teherrel, érzelmi munkával is járt. Nagyrészt azért, mert annyira szerettem azt a helyet, ahol laktunk. Életem legjobb 2 évét töltöttem ott és borzasztóan fájt eljönni onnan. De az egész családunk érdeke ezt szolgálta. Ezt a szívfájdalmamat próbáltam később úgy átfordítani, hogy csak a jó dolgok iránt érzett hála maradjon meg nekem belőle.

Szóval ehhez hasonló lépéseket tettünk azért, hogy rajtam minél kevesebb legyen a teher – szenvedtem is sokat amiatt, hogy mennyire megszűnt az önállóságom, vagy hogy mennyire hiányzott az, hogy a kisfiammal menjek ide-oda a városban, mint azelőtt. Megpróbáltam más módokon jól érezni magam, de azért ez egy mindenféle hiányérzetekkel és megpróbáltatásokkal teli időszak volt. Nem csak magam számára, hanem a férjem számára is. Engem a terhesség, őt pedig a megnövekedett és egyre inkább rá háruló terhek dolgoztatták meg napi szinten.

Problémamentes várandósság volt

A várandósságom egyébként tökéletesen problémamentesen haladt előre. A babák jól fejlődtek és bár lelkileg nagyon mélyre löktek minket a doktornő szavai, azért a hetek alatt sikerült elhinnem újra, hogy egészséges vagyok, jól vagyok és próbáltam a mindenféle veszélyekkel (koraszülés, hegszétválás) kapcsolatos félelmeimet is korlátok között tartani.

Amit még figyeltem, hogy az orvossal való együttműködésben hogyan is érzem magam. Nem akartam olyan emberhez járni, akiben nem bízom. Ugyanazokra a megérzésekre akartam hallgatni, amik a SOTE I-es látogatásomnál is “jeleztek”, hogy az a hely nem nekem való. Ezért mindig volt bennem egy kis izgalom, amikor ott ültem a rendelő várójában. De már az első találkozás megnyugtatott. Megnyugtatott abban, hogy jó az az út, amit választottam: a biztonságé. A császáros szülésé, aminek az eredménye, hogy “mindenki jól van” és lesz két szép egészséges gyerekem és közben nem kell harcoljak komplett rendszerek ellen.

Aztán a többi találkozás megnyugtatott abban, hogy bízhatok az orvosban. A már ismert Honvédos medikalizált szemlélete nem zavart, nagyon jó volt hozzá járni várandósgondozásra pusztán azért is, mert emberként kezelt. Minden találkozáskor kezet fogtunk, a szemembe nézett és még emlékezett is rám mindig, ahogy teltek a hetek. Beszéltünk a gyengéd császárról is, nyitott volt rá. Jól haladt a dolog. A sors fintora, hogy azon a héten, amikor az események felpörögtek a magzatvíz elfolyásával, pont szabin volt.

Így összességében azt tudta adni számomra az, hogy hozzá jártam, hogy legyen bátorságom újra belépni annak a szülőszobának az ajtaján, ahol 2016 februárjában nagyon rossz élményekben volt részem és amit nem is akartam többé látni. A szülés, illetve kórházba kerülés napjáig be sem tettem a lábam a Honvédbe, vérvételekre és ultrahangokra is máshova jártam.

Nincsenek véletlenek

Ez a várandósság egyértelműen érzelmi szempontból volt rettentő nehéz. Ebben biztos a dupla adag hormon is szerepet játszott.

Sokat sírtam amiatt, hogy Erikre nem jutott annyi energiám, amennyit szerettem volna neki adni. A rengeteg elfoglaltság miatt nagyon kevés minőségi időt is tudtunk együtt tölteni. Ki akartam használni az utolsó heteket arra, hogy amíg ő az egyetlen gyerekem, akire kizárólagos figyelmet tudok fordítani, együtt töltsünk minél több időt. Miközben a fáradtság és az elfoglaltságok (amiket az életünk újraszervezése igényelt) miatt kénytelen voltam néha másra bízni, hogy vigyázzon rá. Sokszor görcsöltem is ezen, nagyon nehezen engedtem el. Nálam okosabbak azt mondanák erre, hogy el kellett “gyászoljam” azt, hogy már nem csak Erik lesz az egyetlen gyerekem, akire minden figyelmemet fordítani tudom. Érdekes, hogy épp a magzatburok repedését megelőző utolsó 2-3 nap volt először olyan, amikor azt éreztem, hogy őszintén és félelem nélkül tudom rábízni Eriket másra, amíg én kihasználom az időt a pihenésre, hiszen a lányaim érdeke ezt kívánta.

A szülésre készülődve egyik nap aztán összeraktam a kórházi csomagomat.

Döbbenetes mód épp aznap, amikor este szükség lett rá.

AZ ELŐZMÉNYEK
ikrek

Szelektív redukció – amit még nem meséltem

Bár nem sok idő telt el azóta, hogy bejelentettem a várandósságomat, az ikrek már meg is születtek. Maradt még több részlet, amit szerettem volna elmesélni, de nem volt rá alkalom.

4 hét után, a Honvéd Kórház PIC osztályának családi szobájában ülve, végre együtt a lányaimmal alvás helyett inkább kihasználtam azt a néhány szabad órát arra, hogy megírjam azt, ami eddig elmaradt.

Honvéd PIC családi szoba

Honvéd PIC családi szoba

Avagy hogyan is jutottunk el ahhoz, hogy március elején, amikor egyszercsak elöntött egy adag magzatvíz este negyed 10-kor, azonnal be tudtunk jönni a kórházba és 10-kor már meg is kaptam az első tüdőérlelő injekciót. Amikor minden perc számít.

AZ ELŐZMÉNYEKET OLVASTAD MÁR?

A várandósságom eddig el nem mesélt körülményei

VBAC-re készültem, aztán kiderült, hogy ikreket várok

A legutóbbi bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy a pozitív teszt másnapján, az orvosnál tett látogatáson kiderült, hogy 12 hetes várandós vagyok iker babákkal, ami hatalmas meglepetés volt. Egy dolgot tudtam egyből: Magyarországon a ritkábbnál is ritkább az, hogy előzetes császármetszést követően hagynak ikreket természetes úton megszületni. Hiszen még a sima ikerterhességeket is javarészt császárral fejezik be manapság. Ennyit arról, hogy valaha hüvelyi úton szüljek.

Amit viszont nem tudtam és az ultrahangot követően az orvos elmondta: az ikerterhesség elsősorban a koraszülés miatt kockázatosabb dolog. Sajnos a Szent Imre, ahol ő praktizál olyan kórház, ahol nincs PIC, azaz intenzív koraszülött ellátás, ezért azt mondta, hogy a legjobb szívvel, de azt ajánlja, hogy keressek másik kórházat és orvost. Mert ha helyzet van, akkor előfordulhat olyan forgatókönyv is, hogy egy beindult koraszülés esetén olyan másik kórházba küldenek, ahol el tudnak látni vagy akár az is lehet, hogy csak a babákat szállítják át másik kórházba, míg engem nem. Így megállapodtunk abban, hogy mindkettőnk bánatára bár, de elköszönünk egymástól, ne lebegjen ez a fölös stressz a fejem felett.

Az, hogy megtaláltam a VBAC-támogató orvosomat, az én életemben végül arra a szerepre korlátozódott, hogy merjek újból gyereket vállalni és ne féljek egy újabb traumatikus szülésélménytől.

Viszont ezzel, hogy elköszöntünk egymástól, megfejelve azzal, hogy kockázatos a terhességem, újabb munkát tartogatott nem csak számomra, de a férjem számára is. Közös döntést kellett hoznunk a továbbiakról, aminek az alapját az képezte, hogy találok egy olyan orvost és kórházi közeget, amiben őszinte szívvel meg tudok bízni.

Honvéd, SOTE I vagy más?

Az orvosom, tekintettel a veszélyeztetett státuszomra, ajánlotta, hogy keressem fel egy volt kollégáját/tanítványát, aki a SOTE I-en dolgozik. 2 nap múlva sor is került a találkozóra a kórházban. Közben Honvédos orvosok után is elkezdtem nézelődni, ha valamiben, akkor császárban ugyanis a Honvéd profi ugyebár. Meg a PIC-ük is híresen jó és családbarát, szemben a SOTE I-ével, ami számomra az anyatejes táplálás és a babákhoz való kötődésem szempontjából nem mindegy, és nem mellékes az sem, hogy – ha kihúztuk volna jó sokáig – a Honvéd gyerekágyas részlegét már ismertem.

Már amikor orvoskeresésben voltam, és amikor a SOTE I-re mentem akkor is figyeltem arra, hogy mit súgnak az adott hellyel kapcsolatban az ösztöneim, zsigereim. Hát, a SOTE I-től egyébként a hányinger kerülgetett konkrétan. Nem éreztem jól magam, nem éreztem azt, hogy az a közeg lenne az, ahol én szülni szeretnék. De fontos volt az orvosról tett benyomásom is, így kivártam, hogy mire jutunk. Az ajánlott orvos első látásra egyébként nagyon szimpatikus volt.

“Szelektív redukció”

És akkor most ide teszem a két lányom fotóját.

ikrek, szelektív redukció?

A lányaim

Amikor ugyanis leültünk beszélni, a kezdeti pozitív hozzállásom és optimizmusom gyakorlatilag darabokra hullott. Ez a doktornő ugyanis az alábbiakat közölte velem:

  • Az, hogy előzetes császár után ilyen hamar ikerbabákkal lettem várandós annyira ritka, hogy erről publikációt kéne írni. (Örülök, hogy ha már emberszámba nem vesz, legalább tudományos kutatásnak jó vagyok.)
  • Előzetes császár után ilyen hamar ikerbabákkal várandósnak lenni annyira kockázatos, hogy a hegszétválás esélye, bár alap esetben 1% alatti, szerinte az én esetemben van vagy 8% is! (ún. ex-has tény)
  • Az, hogy előzetes császár után ilyen hamar ikerbabákkal lettem várandós annyira veszélyes, hogy egy esetleges komplikáció miatt vagy a babák vagy én, vagy mindhárman, meg is halhatunk vagy elveszíthetem a méhem és egyéb katasztrófák.

Mindebből kifolyólag első dolga volt felajánlani az ún. “szelektív redukció” lehetőségét, ami egy szép orvosi fogalom a puszta gyilkosságra. (És itt most természetesen egyáltalán nem mondok ítéletet arról, aki ezt a döntést képes meghozni pl. ha egy sikeres lombik sokbabás (3-4-5..) terhességet eredményez, de az én esetemben, egy egészséges spontán ikerterhességnél, ezt borzasztó erős túlzásnak éreztem.) A “szelektív redukció” ugyanis azt jelenti, hogy én mint anya választhatok, hogy valamelyik babámat megöljem (egy kálium injekciót juttatnak a baba szívébe), hogy csak egyet kelljen kihordani. Mert a doktornő szerint még ennek a vetélési és az akár mindkét baba halálát is okozó beavatkozásnak is sokkal kisebb a kockázata, mint annak, hogy én egyáltalán képes leszek végigcsinálni ezt az ikerterhességet és valahogy túlélem a szülést.

Dühöt érzek, ahogy írom ezeket a sorokat. Rettenetesen hatottak ezek a szavak akkor. Patakokban folyt a könnyem, ahogy mentem haza a BKV-n és nem érdekelt ki mit gondol, képtelen voltam visszatartani a sírást. Nem is akartam. Ja, Erik fiam is velem volt ezen a megbeszélésen, mert nem tudtam megoldani, hogy vigyázzon rá valaki otthon. Tehát miközben hallgattam a doktornő szavait, arról, hogy legálisan megölhetem a pocakomban növekvő egyik kis életet, ott volt mellettem a kisfiam is, ami ezt a lehetőséget még sokkal fájóbbá tette.

Hatalmas pofonként ért ez a felajánlás és egyszerűen nem hittem el ezt az egész dolgot, hogy nekem ilyenről kell döntést hoznom. Úgy éreztem nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben megfelelően döntsek. Egy dolgot biztosan tudtam, hogy nem fogom megölni egyik gyerekemet sem, de rettenetes szcenáriók merültek fel, amiknek az eshetőségét úgy éreztem, komolyan kell vennem. Hiszen annak is nagyon kicsi volt az esélye, hogy várandós legyek ennyire hamar, ráadásul ikrekkel, tehát ha egy komplikációnak van akár 1% kockázata is, akkor azt figyelembe kell vegyem. A légből kapott ijesztgetések viszont már akkor sem tetszettek.

A doktornő a beszélgetés végén azért mondta, hogy ő amúgy bízik a pozitív kimenetelben, de nagyon szoros kontrollal, 32. heti kötelező befektetéssel (egy egyéves kisfiú anyjaként…) és szigorú semmittevéssel lehet végigcsinálni csak a terhességet, ha őt választom. Én pedig mondtam, hogy felkeresek más orvost is és majd jelentkezem. Amire az ő válasza az volt, hogy ne higgyek annak, aki szerint az én terhességem egy nagyon vidám történet lehet majd, mert az szerinte nem igaz.

Többet nem beszéltem ezzel a doktornővel. A férjemnek zokogtam, ahogy próbáltam elmesélni mi is történt. Ő is összeomlott. Tudtuk, hogy nem akarjuk megölni egyik gyerekünket sem, hanem végig akarjuk csinálni ezt a várandósságot, mivel hatalmas ajándéknak és ritka nagy szerencsének, áldásnak tartottuk azt. Utáltam, hogy az orvos a saját félelmeit vetítette rám és nem vette figyelembe egyáltalán azt a tényt, hogy én egyébként mennyire jól voltam, milyen jó egészségi állapotban voltam és hogy ilyen – ezek szerint – nehezített körülmények között is megfogantak ezek a lánykák, akik kétséget kizáróan egy dolgot akartak: ÉLNI. Ha már kockázatokat kommunikálunk, akkor egy hasraütésszerű 8%-ot tekinthetünk úgy is, hogy 92%, hogy nem lesz semmi baj, nemdebár?!

Kapaszkodó kellett. Felhívtam egy barátnőmet :-) Aki maga is kétgyerekes anya és nagyon jó szempontokat tudott adni a doktornő szavainak helyre tételéhez és ahhoz, hogy tovább tudjak lépni.

Aztán felhívtam egy dúlát. A dúlát. Minden VBAC-ra készülő anya “tyúkanyóját”. Hármasban a férjemmel leültünk beszélgetni és átvettük a lehetőségeket.

Az egyik legfontosabb dolog, amit mondott és amit sok orvos elfelejt: az, hogy egy nő babát vár, a világ legtermészetesebb dolga. Nem pedig egy orvosi eset, egy publikáció, egy komplikációhalmaz vagy egy műhibaper-félelem együttese. Természetes, emberi dolog, az élet része. A másik legfontosabb, amit szintén elfelejtett közölni pl. a doktornő is, hogy az én ikerterhességem hála az égnek a legkevésbé kockázatos fajtájú volt, mivel a két baba két teljesen külön burokban, külön méhlepényen, külön köldökzsinórral fejlődött (ún. DDD-terhesség).

Átbeszéltük a lehetőségeket, amik között ekkor még ott volt az is, hogy esetleg olyan orvoshoz menjek, aki még a természetes szülés útján is támogatni tudna. A másik pedig ami maradt (miután a SOTE I-et kizártam), a Honvéd. Ahova ugyan a lábamat nem akartam többé betenni az előző szülésem után, de most minden jel arra mutatott, hogy mégiscsak ez lesz az én utam.

A legfontosabb jelszavunkká ugyanis a biztonság vált a lányokkal való várandósságom során.

AZ ELŐZMÉNYEK

Egyből három?! OMG ikreket várunk!

az Előzmények, avagy “Jöhet a 2. baba!”

A testembe vetett hitem visszaszerzése, testi regeneráció és orvoskeresés

2016 februárjában megszületett Erik, sürgősségi császármetszéssel. Leírtam a szüléstörténetem, a blogon is többször beszéltem róla, hogy szülészeti erőszak áldozata lettem és hogy aztán miként is “darált be a rendszer”, aminek a végén a természetes út helyett végül műtét segítségével jöjjön világra a kisfiam.

Nehéz volt a kezdeti időszak a babánkkal. Földön túli fáradtság, egy teljesen ismeretlen helyzet, totális mélyvíz mindannyiunk számára. Aztán szépen lassan, napról napra könnyebb lett. Beletanultunk, családdá formálódtunk.

Jöhet a kistesó! Irány a VBAC-párti orvos keresés

Azt tudjátok, hiszen nyomon követhettétek, hogy sokat dolgoztam a műtét utáni testi regenerációmon, emellett pedig elkezdtem új nőgyógyász után nézni. Dúlánál is voltam, akivel átbeszéltem a szülésélményemet. Buzgott bennem a vágy és a HIT, hogy igen, én is képes vagyok szülni! Minden erőszakosság, nemtörődömség ellenére és a támogatás hiányának megélése után is újra képes voltam hinni és bízni magamban és a testemben. Ebben a férjem támogatásának és a fizikai jóllétem visszaszerzésének is hatalmas szerepe volt. Ahogy a fiunkkal apránként egyre könnyebb lett, úgy éreztük, készen állunk a folytatásra.

De egy másik fontos dolog is volt itt: a szülés után a műtétet végző doktornő felírt nekem fogamzásgátlót, amit én el is kezdtem szedni. Csak aztán hetekig folyamatosan véreztem tőle, amiről meg pontosan tudtam, hogy ez így nem normális. Elegem lett abból, hogy hormonokkal terheljem a szervezetem. Kis korkülönbséggel szerettünk volna gyerekeket vállalni, de a védekezés nélküli házaséletbe addig nem akartunk belekezdeni, amíg nem volt mellettem olyan orvos, akihez bizalommal tudtam volna fordulni és akire számíthatok akkor is, ha újból babát várok ÉS akit hüvelyi úton szeretnék világra hozni. (ún. VBAC, császár utáni hüvelyi szülés).

Szerencsére hamar elért hozzám az információ, hogy Budapesten van olyan kórház, ami ráadásul nekem a körzetes (Szent Imre), ahol akár kis korkülönbség mellett (2 szülés között eltelt 12 hónap) is támogatják a nőket ebben.

Az orvoskeresésben a legfontosabb aspektus, ami munkálkodott bennem: a bizalom újra megtalálása. Azt akartam érezni, amit például a fogorvosomnál érzek, hogy soha nem cserélném le másra! Gondos utánajárás alapján több orvos is felkerült a listámra (2 az Imréből, 1 pedig a SOTE II-ről), akik közül kettőhöz jutottam el végül, talán ez nem is véletlen.

Számomra már az első találkozás nagyon meggyőző volt. Én nyílt voltam, őszinte és elmondtam, hogy min vagyok túl és mit szeretnék, mihez keresek partnert. Elmondtam az orvosnak, hogy a férjemmel szeretnénk rábízni magunkat az életre és utat engedni a kistesó érkezésének, legyen az bármikor is (akár hamar, akár később). Minden reakciója támogató volt és empátiával teli. De természetesen elmentem a másik orvoshoz (egy doktornő) is konzultációra, és bár hasonlóan jó élményekben volt részem, mégis hamar letisztult bennem, kettejük közül melyikük volt az, akire rá merem bízni magam teljes szívvel, ha arról van szó. A harmadik orvoshoz végül nem is kértem időpontot.

Ami az első vicces része a dolognak, hogy az orvoskeresés idején 5-5,5 hónappal voltam szülés után és mindkét doktorral megbeszéltük, hogy szoptatok is 2-3 óránként, nincs is még menzeszem, nagyon kicsi ilyenkor az esélye a teherbeesésnek.

Hát hogyne. A kicsi az nem nulla, ugyebár :-)

Utólag számoltunk utána, hogy nagyjából 1 héttel az első találkozás után (és hogy abbahagytam a gyógyszert) várandós lettem, amiből számomra a tanulság az volt, hogy lám-lám ennyit számít az, hogy milyen lelkiállapotban vagyunk akkor, amikor babát szeretnénk. Én bizalommal teli voltam (magam iránt és az orvos iránt is), hittem magamban, és a férjemmel mindketten őszinte szívvel úgy álltunk hozzá, hogy jöjjön a kistesó, amikor ő jönni szeretne, várjuk szeretettel vagy épp várjuk türelemmel, ha több idő kell. Erik érkezése előtt is pontosan így álltunk hozzá a gyerekvállaláshoz.

Jött is. Azaz jöttek. Mindjárt ketten is :-)

OMG ikreket várunk!

“Utolsó menstruációja ideje? Öööö.. 2015. május…”

Arra, hogy babákat várok, elég vicces körülmények között derült fény. Én a várandósságnak semmi jelét nem tapasztaltam, sőt. A szülés után 7 hónappal még a menzeszem se jött meg. Ezért elkezdtem a szimptotermális fogamzásgátlás módszere alapján figyelni magamat (ébredési hő mérés, méhnyaknyák megfigyelés és méhnyak vizsgálat), várva, hogy mikor tér vissza szoptatás mellett a termékenységem. Megörültem, mert épp nemsokkal azután, hogy ebbe belevágtam, tapasztaltam jeleket is. Elkezdtem “barnázni”. Közel 8 hónappal szülés után, úgy gondoltam, belefér a normális kategóriába, mint gyenge visszatérő menstruáció. Várandósságra abszolút nem gyanakodtam. De csak nem akart múlni a dolog…

Aztán egyik este álltam a fürdőszobában és néztem, hogy fura, milyen nagy a hasam. Arra gondoltam, hogy – pont ekkor tértem vissza az intenzív erőedzéshez is – hát a kajálásban nem fogtam magam vissza, hogy legyen energiám a hétköznapokra is, meg egy jó kis wellness hétvégén voltunk túl, biztos ez látszik rajtam.

Drága férjem meg pont odajött, rám nézett és azt mondta: “Akkora a hasad, mintha 3 hónapos terhes lennél, nem akarsz csinálni egy terhességi tesztet?”

Terhességi tünetek híján kétkedve fogadtam az ötletet, de azért feltúrtam a szekrényt teszt után, mert úgy emlékeztem maradt még előző évről. Elsőre nem találtam meg, de másnap reggel ismét bebújtam a gyógyszeres dobozok közé és meglett. Ugyan lejárt már a szavatossága bő egy éve, de tettem vele egy próbát. Nem is ébredés utáni első vizeletből dolgoztam, hanem csak úgy délelőtt. Nem kis meglepetésemre pozitív lett. Na mondom ez kiváló, de jó-e ez a teszt egyáltalán? A kontrollcsík erős volt, ami szerint a teszt működött, de amint tehettem elszaladtam friss-ropogós tesztet venni. Majd azt is megcsináltam, pozitív lett. Ekkor már a tutinál is tutibb volt a dolog, felhívtam a férjemet és megmondtam neki a nagy hírt. Örült, naná! Én is! :) Majd hívtam az orvosom, hogy ez van, és rögtön másnapra kaptam is időpontot (az enyhe barnázás miatt is sietni kellett, mert az progeszteronhiányra utalhat)

Másnap reggel a férjem a következő mondattal búcsúzott munkába menet: “Ha ikrek, akkor fél év fizetés nélküli szabira megyek!:-)” 

Aztán az ultrahangon ért az igazi meglepetés. Hüvelyi UH-val kezdtünk, mert a barnázás miatt úgy sejtettük, hogy korai terhességről van szó, ráadásul az utolsó menstruációm dátuma még az előző várandósságom előtti volt, de aztán a hölgy közölte, hogy át kell váltani hasira, mert nagyobb ez a terhesség, mint gondoltuk és “más is van itt.” Mondom: mi??? Na, a hasi UH-n aztán jött a meglepetés: a babák bizony ketten vannak, ráadásul nem is picik: már 3 hónapos terhes vagyok! :-) Köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől és aztán persze az örömtől :-) Azt hiszem azt ismételgettem csak fülig érő szájjal, hogy “kettő???!” 😀 Meg, hogy az ég egy adta világon semmi nem tűnt fel az eltelt 12 hétből. Edzettem, diétáztam, aktív voltam, szuper jól voltam! Semmi rosszullét, émelygés, szédülés, görcs vagy bármi hasonló, mint anno a kisfiamnál. Észrevétlenül eltelt ez a 12 hét. Egy aktív, mozgásfejlődős 6-8 hónapos baba mellett, ennyire tud az ember magára figyelni, ugye. 😉

A férjem megérzései pedig elképesztőek! Lottóznunk is kéne lassan :-) Én pedig elkezdek könyvet írni az életemről.

EZT a hírt aztán már nem telefonban mondtam el a férjemnek, hanem kocsiba pattantam, hogy elmenjek a munkahelyére, és ott személyesen mondtam meg neki :-) Mindkettőnk boldogsága határtalan volt.

Ikrek

Ikreket várunk

Nagyobb ajándékot nem is adhatott volna az élet. Hálásak voltunk és vigyázni akarunk a két kis kincsünkre.

Egy manócska után egyből három gyerekünk lesz :-)

Estére aztán olyan fejfájást kaptam és aludni is alig bírtam, ahogy elkezdtem átgondolni, hogy milyen szintű változást is hoz ez a dolog az életünkbe. Kezdve azzal, hogy a lakásunk 2 pici gyerekre még oké lett volna évekig, de háromra már tuti nem. Gyakorlatilag azóta szervezzük-tervezzük és gondoljuk újra az életünket, amit ez a hír tényleg fenekestül felforgatott. De a részletekről és a többi aspektusról, mert tartogatott elég munkát a dolog, (pl. újabb orvoskeresés…, testi változások, lelki munkáim, hétköznapi stratégiáim) egy (vagy több) bejegyzésben írok majd.

Ha coachként segíthetek abban, hogy kiegyensúlyozott életet élj, keress meg bátran: COACH NEKED. Jelenleg Skype-on keresztül állok rendelkezésedre!

Rendszeresen frissülő tartalmakért, látogass a Facebook oldalamra vagy kövess az Instán!

Életmódom: a boldogság

Komoly témát hoztam ma: a boldogság titkáról beszélek. Ehhez pedig, amit ma elmesélek nektek, az nem egy szirupos történet, csupán az élet. Az én életem. Hosszú volt az utam idáig és sok, kitartó munkámba tellett, de ma már büszkén mondhatom: boldog ember vagyok! Történetemmel és tanulságaimmal azt szeretném megmutatni, hogy a pozitív gondolkodás a lehető legjobb életstratégia​.

Életmódváltástól az Élet-váltásig

Örökké hálás leszek magamnak, hogy 4 éve az életmódváltás útjára léptem. Sokkal jobban szeretem inkább élet­-váltásnak hívni, hiszen általa akkora változást vittem véghez az életemben, amiről korábban álmodni se mertem. Az életmódváltásom nem azért volt igazán jelentős, mert a rendszeres sportolás és a diéta három számmal csökkentette a ruhaméretemet és tizenöttel a kilóim számát.

Az életmódváltásomat megelőzően nem csupán a testsúlyom volt a problémám, hanem leginkább az önbizalomhiányom, saját magam folyamatos háttérbe szorítása, a saját véleményem elnyomása és a középszerűséggel való megelégedés.

Évekig azzal áltattam magam, hogy boldog vagyok.

Világ életemben igyekeztem a jó dolgokat meglátni a mindennapokban, pozitívan álltam hozzá az élethez és az apró dolgoknak is képes voltam örülni, de nem vettem tudomást arról, hogy mindezek ellenére az életemet a saját magam által állított korlátok között éltem és megelégedtem egy olyan látszatvalósággal, ami boldognak tűnt, de valójában nem volt az.

A valódi boldogtalanságomat soha nem mertem felvállalni mások előtt.

Féltem nemet mondani, féltem a magánytól, féltem a változásoktól, féltem a külvilág véleményétől. Ám 2 évvel az életmódváltásom után eljött az életemben az a pont, amikor zsigerileg azt éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Ezzel a felismeréssel megteremtettem a lehetőséget a változásra és úgy álltam hozzá: bármi is lesz, képes vagyok vele szembenézni és bárhogy alakul is az életem, a boldogságom soha többé nem lesz külső körülmények függvénye.

Megtaláltam a saját boldogságom kulcsát

Rájöttem, hogy a boldogságom kizárólag a saját hozzáállásomon múlik​. A felismerést követően gyakorlatilag mindent megváltoztattam, ami az addigi életemet alakította. Ezzel együtt megteremtettem magamnak a lehetőséget arra, hogy csak azokat a dolgokat engedjem be az életembe, amik őszintén boldoggá tesznek. Az eredmény pedig nem is maradt el: ma már boldog ember vagyok, hiszen rátaláltam a hivatásomra és egy csodálatos férfi társaként és  anyaként élem a mindennapjaimat.

Az életmódváltás útján járva az elmúlt években rátaláltam mindazokra a módszerekre, amik segítettek abban, hogy egyensúlyt teremtsek az életemben, mert felismertem, hogy az egyensúly a boldogságom kulcsa​. A lelki egyensúlyt a hitelességem teremti meg számomra, aminek az alapja a saját magammal szembeni kíméletlen őszinteségem, és aminek célja, hogy többé ne hagyjam, hogy a félelmeim korlátozzanak. Megtanultam hatékonyan megelőzni, kezelni és csillapítani az engem érő stresszt, megtanultam felvállalni és kifejezni a saját igényeimet, megtanultam görcsös ragaszkodás helyett elengedni az elvárásaimat, összességében pedig őszinte szívből döntéseket hozni. Testileg az egészségemre való odafigyelés, a pihenés priorizálása, a rendszeres mozgás és a mértékletes étkezés tesznek engem kiegyensúlyozottá.

A hálás ember boldog ember.

​Én örökké hálás leszek a sportnak, mert felébresztette a testemben rejlő intelligenciát. A sportom (erőemelés) nem csupán segített lefogyni és egészségesebbé válni, hanem segített az önbizalmam és az önismeretem fejlesztésében. A sport szembesít a határaimmal és segít túllépnem is rajtuk. A sport segít abban, hogy megismerjem a testem és képes legyek hallgatni rá. A sport segített megszeretni a testem, mert megmutatta, hogy mennyi mindenre képes. A sport által erős nő lettem. Egy olyan nő, aki nem fél a problémáktól, amiket az élet állít elé, mert tudja, hogy kizárólag a saját hozzállásán múlik, hogy megoldja-­e őket. Hiszek abban, hogy nem problémák vannak az életben, hanem általunk megválasztott attitűd.

Örökké hálás leszek magamnak, amiért elkezdtem odafigyelni az étkezésemre, mert ez valójában azt jelentette, hogy saját magamra kezdtem el sokkal jobban odafigyelni. Minden egyes étkezésről szóló döntéssel mérlegre tettem azt, hogy mi a fontos számomra és ezzel közelebb kerültem ahhoz, hogy csak olyan döntéseket hozzak, amik igazán boldoggá tesznek. A testem pedig folyamatosan meghálálta a törődést, ezt a hozzáállást pedig életem minden más területén is kamatoztatni tudtam.

Örökké hálás leszek magamnak, hogy követtem az apró lépések elvét. Mert minden egyes apró lépés, amit nap mint nap megtettem magamért és a céljaimért, hozzásegítettek ahhoz, hogy ma boldog ember legyek.

Érdekel, hogy Mi a boldog élet titka?

Számomra az, hogy felelősséget vállalok a döntéseimért. Rendíthetetlen a hitem abban, hogy bármi is történjen velem az életben, képes leszek megbirkózni vele. A pozitív gondolkodásom alapja az erőm és a saját magamba vetett hitem. Hiszek abban, hogy nincsenek rossz döntések és bármi is történjen velünk, ha legalább tanulni tudunk belőle, nem rekedünk meg. Mert hiszek abban is, hogy akkor élünk igazán, ha képesek vagyunk továbblépni és fejlődni.

A pozitív gondolkodásom alapja az őszinteségem, a kiegyensúlyozottságom alapja a tudatosságom: odafigyelek magamra és nem félek változtatni. Mindezek együttesen tesznek engem boldoggá, mert egyben szabaddá is tesznek. Így válik a pozitív gondolkodásom életstratégiává.

A boldogságom: őszinteség. A boldogságom: változtatásra való képesség. A boldogságom: hit. A boldogságom: erő. A boldogságom: szabadság.

A boldogságom: egy életmód.

***

Ha coachként segíthetek abban, hogy boldogabb életet élj, keress meg bátran: COACH NEKED. Személyesen vagy Skype-on keresztül is állok rendelkezésedre!

Rendszeresen frissülő tartalmakért, látogass a Facebook oldalamra vagy kövess az Instán!

Edzés császármetszés után? Csináld úgy, mint én!

Előzmények

Az életmódváltásom után a sport a mindennapjaim része lett, 3 éve pedig rátaláltam az erőemelésre, ami a szenvedélyemmé vált. Egyértelmű volt számomra, hogy a sportot a várandósságom alatt is folytatom. A terhelésemet az aktuális állapotomhoz igazítottam, mellette sokat pihentem. Egyre kisebb súlyokkal (a végén már anélkül), a várandósságom 39. hetéig, végig edzettem és még többet sétáltam. Az edzés testileg és lelkileg is feltöltött, így a várandósságom nem jelentett valódi terhességet. Tudtam, hogy a baba születésével nagy változások elé nézünk, de azt is tudtam, hogy a szülés után is szeretnék majd edzeni járni, mert ez az életem, az életünk része.

Közvetlenül a szülés után

Természetes szülésre készültem, de másként alakult. A szülés és a szülést követő napok életem legkeményebb napjai voltak, 48 óra alvás nélkül, kimerülve, ráadásul egy műtéttel “megfejelve”, nagyon mély kezdést adtak a regenerációmnak.

A császármetszés ténye a felépülés lehetséges útját alapvetően meghatározta. Nem mehettem azon az úton, amin a hüvelyi úton szült anyák tudnak menni, óvatosabbnak kellett lennem, hiszen egy komoly hasi műtétből való felépülés volt a feladat. Meg persze az, hogy belerázódjak az anyaságba, a szülői hétköznapokba és mindabba a terhelésbe, ami ezzel jár. De biztosan tudtam, hogy szeretnék visszamenni edzeni.

Amit viszont ennél is jobban akartam, hogy a testem újra megfelelően tudjon működni. Ez mindennél előbbre való volt.

Edzés császármetszés után? a titok: regeneráció lépésről lépésre

A szülés utáni első 3-4 hónap

A sportos életmódom a műtétből való felépülést nagyban segítette, napról napra éreztem, hogy egyre jobban vagyok. Számomra a császármetszés ténye sosem volt nagyon akadályozó nehezítő tényező. Lassabban talán, de mindent ugyanúgy tudtam csinálni már a kezdetektől, nem voltak emiatt fájdalmaim. (Ebben a bejegyzésben írtam arról, hogy mivel is járt a műtét pontosan.)

A hátam viszont veszettül fájt: a hasizmaim semmilyen szinten nem nyújtottak támaszt, a babát szoptatni és ellátni, mindenféle sportmúltam ellenére rettentően megviselt fizikailag. Hasszorítót egy alkalommal viseltem csak, hogy enyhítsen a hátfájásomon, mert egyébként azt szerettem volna, ha a testem magától tud megerősödni.

3 hét után kezdtem mozogni itthon, majd Jessie Mundell 10 hetes C+F programját csináltam végig. Napi szintű sétákra is nagyjából ekkortájt indultam, és ezek, ahogy a várandósság alatt is, most is nagyon sokat adtak. (Életemben nem sétáltam még ennyit, mint az elmúlt 1 évben :) )

9 héttel szülés után voltam először a gyógytornászomnál, mert tudtam, hogy egységcsomagok helyett saját programra van szükségem a megfelelő eredményekhez. Jessie Mundell online programjával ellentétben Kittitől személyre szabott gyakorlatokat kaptam és a masszázs, amit az egyes kezelések során még csinált, nagyon jól esett mindig.

3 hónappal szülés után mentem le a konditerembe, addig otthon tornáztam. Vagy épp ott, ahol arra lehetőségem volt.

3 hónap után elkezdtem végre biciklizni is, ami pici változatosságot hozott a mozgásba. Jól esett kimozdulni az otthoni környezetből is.

Nagyjából 3-4 hónap volt, hogy újra a réginek érezhettem magam: lement a várandósságom alatt felszedett plusz súly, a tornának köszönhetően a 4. hónap végére megszűnt a hátfájásom és végre az aranyeremnek is búcsút inthettem. A szülés utáni regenerációm első nagyobb szakasza ekkor zárult le.

A munka folytatódott: a szülés utáni 4-6. hónap

Intenzíven dolgoztunk azon, hogy erősödjek. Nem tudtuk megbecsülni, hogy mikor tudok majd visszatérni edzeni, mert ez az egész az én kitartásomon és a belefektetett munkámon, na meg persze a testemen túl, a pihenésre adott lehetőségeimen is múlott. Ezt az időszakot mindenestől kihasználtuk arra, hogy azokat a gyakorlataimat, amikhez súlyzót kell a nyakamba venni (pl. guggolás) az alapoktól újraépítsük, illetve azokat a problémákat, amiket a gyakorlatok végzése során hajlamos vagyok elkövetni, kijavítsuk. Sokat dolgoztunk pl. azon, hogy a gerincemet a lehető legjobban tudjam kontrollálni, szintén azért, hogy hosszú távon a súlyzós munka ne okozzon problémát tartáshiba miatt.

Már 4 hónap eltelt! Nem voltál türelmetlen?!

Dehogynem! Néha úgy éreztem, hogy elveszünk a részletekben. Például, amikor lábujjtornát kezdtem csinálni, pedig a lábfejem egészsége az egész mozgásláncom működésének minőségére kihat és így egyáltalán nem elhanyagolható terület. Néha türelmetlen voltam, de azért jó volt, hogy jutott idő olyan dolgokra is, amikre korábban még sosem fordítottam kellő figyelmet.

Azért is voltam türelmetlen, mert ekkorra már nagyon kezdtek hiányozni azok a mozgásformák, ahol az egész testemet egyben használom, ezért többször voltam úszni is, amire évek óta nem is volt példa, mert nem a kedvencem a dolog :-)

Mindig abból építkeztem és töltődtem, amiből csak tudtam.

Összességében a gyógytornával célzottan erősítettük a medencémet, a törzsemet, a fenekemet, a hátamat. A hasizmaim szerencsére már nagyon hamar ismét el tudták látni a funkciójukat és erős támaszt voltak képesek nyújtani, Kitti is többször dicsérte. Jól tettem, hogy már a 3. héten elkezdtem foglalkozni vele. A kitartó munkámnak köszönhetően a fejlődésem folyamatos volt és erre büszke is vagyok.

Zöld lámpa a súlyzós edzéshez: 6,5 hónappal szülés után

Annak idején az orvos 6 hónapot javasolt arra, hogy visszamenjek edzeni, és végül ez így is alakult. De ehhez kellett az is, hogy előtte egy jó 4 hónapos, egyénre szabott gyógytornát kitartóan végigcsináljak.

Csodálkozol, hogy ilyen sokáig tartott? Hiszen nekem még sportmúltam is van.

“Mások már 6-8 héttel szülés után visszamennek hordozós tornázni meg futni, vagy akár crossfittelni.” – gondolhatod.

De én épp azért csináltam így, hogy ne csak sportmúltam, hanem -jövőm is legyen! A saját utamat jártam, lépésről lépésre.

Azok, akik elsietik, bizony nem feltétlen fogják bevallani, hogy valójában mennyi fájdalmat tekintenek normálisnak a gyakorlataik közben és hogy mennyi egyéb apró kellemetlenségről gondolják azt, hogy normális. Nekem semmi ilyenem nincs és ha lesz, akkor le fogom vonni a tanulságokat, változtatok és elmondom nektek, hogy tanuljatok belőle ti is. (Persze vannak szerencsés alkatok is, akiknek tényleg nincs semmi problémájuk, én viszont úgy sejtem, hogy ők sokkal kevesebben vannak, mint amennyinek tűnik, hogy vannak.)

Úristen! Végre edzek!

Visszamentem edzeni közel 7 hónappal a szülés után. Bár lehetne, én mégsem rohanok sehova, ésszel csinálom továbbra is. Ez most észrevehetően nagy terhelés a testemnek, ezért az első héten tudatosan priorizáltam a pihenést és az alvást az edzések másnapján. Szoktatom a testem hozzá ahhoz, hogy mostantól heti 3x fix időpontban igazi, intenzív edzéssel terhelem, mert sajnos anyaként ami nem adatik meg, és ami a fejlődéshez és regenerációhoz nagyon fontos az az, hogy eleget tudjak aludni és  pihenni. Alvás alatt fejlődünk igazán, remélem tudok majd így is.

Az első edzéshét tapasztalatai alapján az erőszintem ott van, ahol a terhesség alatt abbahagytam az erőemelés alapgyakorlatait és ennek azért eléggé örülök! :)

Az egészben egyébként még az a hihetetlen számomra, hogy meg mertem engedni magamnak ezt a heti 3 fix alkalmat. Ha te is anya vagy, akkor tudod, hogy ilyen “önző” döntéseket mennyire nehéz lehet meghozni. Szerencsére a férjem ugyanannyira szeretné, hogy le tudjak menni edzeni, mint én, ezért nagyon támogató ebben. Számomra pedig hihetetlen jól esik, hogy 1 órát felnőtt társaságban lehetek és hogy esélyem sincs ott lent másra gondolni mint az edzés, ez pedig az egész családunk jóllétére egyértelműen pozitívan hat.

Edzés császármetszés után

Edzés császármetszés után

Maradt még kérdésed? Írj az anna@dontworryliftheavy.hu -ra!

Te hogy csináltad? Várom a kommentedet a Facebookon! 

Kövess instán: instagram.com/dontworryliftheavy

diéta szoptatás alatt

Diéta szoptatás alatt?! 3 érv ellene, 3 érv mellette!

Diéta szoptatás alatt?!

íme 3+3 szempont, amit mérlegelj, mielőtt belevágsz!

Úgy érzed, sok idő eltelt már a szülés óta és te még mindig nem vagy a régi? Elárulom: nem is leszel már a régi, de ez nem baj, mert nem is kell, hogy az legyél. Anya lettél, ez hatalmas munka volt a tested számára, a “kiképzés” pedig azóta is nullhuszonnégyes.

Már több mint 3..6..12.. hónapja szültem. Változtatni akarok!

Természetes vágyként ott élhet benned, hogy egy jó kis diétával újra “formába lendülj”, hogy ha már a tested ugyanolyan nem is, legalább az érzés, ahogy érzed magad és éled a mindennapjaidat, hasonló legyen, mint korábban.

Ha maradt rajtad a szülés után még plusz, az teljesen természetes. Ha nem maradt egyáltalán, az is. Alkati kérdés.

Maradt rajtam pár kiló. Szeretnék végre lefogyni!

Oké! Ha te azok közé tartozol, akiken maradt, és diétázni szeretnél, hogy leadd, akkor szeretnék segíteni Neked azzal, hogy 3+3 szempontot felvetek, amit érdemes mérlegelned, mielőtt belefogsz.

ezeket a szempontokat mérlegeld, ha diétázni szeretnél szoptatás alatt

3 érv a diéta ellen

  1. Jó ha tudod, hogy a hormonháztartásod (többek között az emelkedett prolaktin szinted) vagy épp a pajzsmirigyed esetleges gyulladása és/vagy alulműködése természetes módon akadályozhatják a fogyást és ezért elmaradhat a vágyott sikerélmény. Ha úgy érzed, ezt a fajta kudarcélményt nem jól tolerálnád, akkor még várj a diétával.
  2. Nem jó ötlet a diéta akkor, ha nem egészséges mögötte a motivációd. Nem egészséges azért diétázni, hogy “visszakapd” a tested, nem egészséges akkor, ha egyébként nem szereted és/vagy fogadod el magad a fizikai valódban és a diétától várod a megoldást ehhez, illetve ha “kötelező”-nek érzed, hogy diétázz, mert úgy gondolod ez az elvárás.
  3. A kalóriabeviteled csökkenése hatással lehet a szoptatásra a tejmennyiség (és nem a minőség!) csökkenése miatt, ezért nem biztos, hogy elég hosszú távon fent tudod tartani a kalóriadeficitet, ami kudarcélményhez vezethet. Ha úgy érzed, ezt a fajta kudarcélményt nem jól tolerálnád, akkor még várj a diétával.
Értem, értem. Na de ezek után mi szólhat a diéta mellet, ha ez ilyen nehéz? 

Ha engem kérdezel, mi az, ami miatt mégis megérheti belevágni, akkor szerintem az, ha a helyére tudod tenni, hogy mit is adhat ilyen nehezített körülmények között számodra az étkezésre való odafigyelés. Hogy mit jelent ez pontosan?

3 érv a diéta mellett

  1. Anyaként a saját magadra fordítható idő hiánya az egyik talán legnehezebben elviselhető dolog, enni viszont kell. Szerencsére :-). Ha okosan diétázol, akkor minden egyes jól megválasztott étkezéssel adsz a testednek ÉS a lelkednek is egyszerre.
  2. Egy kényszeres elvárásoktól mentes étkezési rendszer kialakítása jó hatással lehet a tested megismerésére. A diéta jó eszköz lehet számodra arra, hogy megértsd mik a valós szükségleteid és hogy miként reagál a tested pl. a gondosabban megválasztott tápanyagbeviteledre, az esetleges kalóriadeficitre. Ha el tudod fogadni, hogy a hormonjaid miatt esetleg még nem tudsz fogyni és jó érzéssel vagy benne ebben a folyamatban, akkor mindenképpen nyert ügyed van. Azt se feledd, hogy akár tudsz fogyni, akár nem, a gondosan megválasztott diéta (ami nem fogyókúra!) mindenképp jót tesz az egészségednek.
  3. A diéta segíthet visszaadni a saját magad felett érzett kontrollt, ha már unod, hogy a hétköznapok mókuskereke akaratlanul is bedarál (kisgyerek mellett erre jó esély van). Ha érzelmi- és/vagy stressz-evés helyett tudatos döntésekre alapozod az étkezésed, akkor ez a gyakorlat a hétköznapokban is erőt fog adni számodra.

Nagyon fontos még, hogy ne siess. Ahhoz, hogy megérjen benned az egészséges elhatározás, bizony idő kellhet. Bárhogy is dönts, a lényeg, hogy a ne stresszelj feleslegesen, nem ér annyit az egész! 😉

Kajaötletekért ajánlom szeretettel a blog Receptek menüpontját vagy kövess az Instán!

Ha kérdésed van esetleg egy kis motivációra van szükséged, keress bátran e-mailben (dontworryliftheavy@gmail.com) vagy a Facebook oldalon üzenetben!

Mikor kezdhetek tornázni szülés után?

6 hét? 12 hét? 6 hónap? 1 év? …2 hét?

Naponta találkozom különböző fórumokon olyan kismamákkal, akik szeretnék tudni, hogy mikor is kezdhetnek újra edzeni/tornázni/mozogni szülés után.

Nekem 3 problémám is van ezzel a látszólag egyszerű kérdéssel. Nem mindegy ugyanis, hogy:

  • Milyen szülésről beszélünk: hüvelyi vagy császáros?
  • Mit értesz pontosan torna alatt?
  • Ki a kérdező?

Elárulom a titkot: nem lehet általánosságban választ adni erre a kérdésre. Nincs mindenkire egységesen érvényes időpont, amire azt mondhatjuk, hogy biztonsággal lehet alkalmazni.

Még azt se mondom, hogy várd meg a 6 hetet, mert én pl. szülés után 3 héttel kezdtem el mocorogni. Na de én ágyban fekve bokakörzéssel kezdtem és lassú sétával!

Jó, jó, de mégis mikor?

Ha szeretnéd tudni, hogy te, személy szerint, mikor kezdhetsz el mozogni a szülés után, akkor az alábbi dolgokat mérlegeld:

  1. A szülés után a testünk még hónapokig alakul. Rendeződnek vissza a belső szerveink és masszív hormonális változások alatt állunk. A relaxin hormon, ami a szüléshez termelődött a testben, hogy segítse azt ellazulni/tágulni, még mindig jelen van.

Akár hüvelyi, akár császáros szülésed volt, ez a hatás fokozottan érvényesülhet a medencefenék táján. Magyarán: inkontinenciától aranyérig minden által érintett lehetsz. A gáti területed, a medencefeneked még nem elég erős.

  1. Ha császárral szültél, akkor a legfontosabb, amit bármilyen hasonlóan komoly műtétnél javasolni lehet: adj magadnak időt a felépülésre. Nagyon érzékeny a tested, főleg az első hetekben. Ha hüvelyi úton szültél, a regenerációra és pihenésre való igény ugyanúgy fennáll.

A szülés utáni időszak trükkös: azért, mert adott pillanatban élettel telinek érzed magad, a tested nem biztos, hogy készen áll. Megváltozhatnak a testérzeteid is, pláne ha császárral szültél. Újra kell tanulnunk, hogy mi a normális és mi jelez valamiféle rendellenességet, túlterhelést. Pl. tompa fájdalmakat érezhetsz itt-ott.

  1. A hasizmaid jó eséllyel szét vannak nyílva. Ez kellett ahhoz, hogy a babádnak all-inclusive otthonául szolgálhasson :-). De tudod-e a módját hogyan ellenőrizd az állapotát? Amíg ez az állapot fennáll, fokozott például a sérv kialakulásának veszélye, ha tornával terheled. Ha nem kezeled egyáltalán, akkor hosszú távon lehet vele egészségügyi problémád.
  1. A baba világrajövetelével megváltozik a tested statikája. Megváltozik a tartásod. Újfajta terhelés ér. A gerinced, a hátad más módon terhelődik a baba gondozása (ringatása, szoptatás, stb.) kapcsán. A hasizmaid, amelyek hónapokig megnyúlt állapotban voltak, még nem nyújtanak megfelelő támaszt, ezért fájhat a derekad, a hátad, a nyakad.
  1. Megváltozik az életed: a fáradtság valószínűleg a legjellemzőbb dolog, amit érzel. Alváshiánnyal küszködsz. Meg kell barátkoznod a tested változásaival, a baba gondozása folyamatosan próbára teszi a monotonitástűrésed, a türelmed, érzelmileg rettentő leterhelt lehetsz. Ez egy stresszes időszak, amikor joggal vágysz egy kis egyedüllétre, kikapcsolódásra, feltöltődésre, de ez a stressz a testeden is lecsapódik.

Hogy milyen állapotban van a tested, a fenti 5 szempont alapján is látható: teljesen egyéni. Egyáltalán nem mindegy az sem, hogy milyen a sportmúltad, milyen volt a várandósságod, milyen fizikai állapotban vagy most (és ebből a plusz kilók csak az egyik szempont). Hogy ki milyen gyorsan képes regenerálódni, szintén emberenként változó.

Én hamar felépültem a műtétből, de az elmúlt hónapokra visszatekintve azért örülök, hogy apránként térek csak vissza a valódi sportoláshoz. A valódi regeneráció egy hosszú folyamat.

+1. Kérdés, ami kapcsán szeretném, hogy őszinte legyél magadhoz:

Mi a motivációd arra, hogy tornázz?

Úgy érzed, hogy meg kell felelj annak az ideálnak, hogy “fitt kismama” legyél? Vissza akarod kapni a “szülés előtti tested”? Ha hasonló gondolatok motoszkálnak a fejedben, akkor azt javaslom, hogy gondold át, hogy miért is sietteted a dolgot és akarsz másoknak (vagy akár magadnak?) megfelelni ahelyett, hogy a tested valós igényeit követnéd. Ha alapvetően azért szeretnél edzeni, hogy újra legyen valami, ami feltölt, hogy testi és lelki energiát nyerj, és hogy erősödj, akkor jó úton jársz!

5+1 tanács, hogy felmérd, felkészült-e a tested a szülés utáni torna elkezdéséhez:

  1. Bármilyen mozgást, terhelést is kezdesz el, kerülj tisztába azzal, hogy az adott mozgásforma milyen terhelést okoz a testednek. Ha bizonytalan vagy benne, kérdezd meg a szakembert, aki ezzel foglalkozik! Nem szerencsések a medencefeneket, a hasat, a gerincet terhelő, intenzív mozgásformák. De vannak olyan gyakorlatok, amik akár néhány héttel szülés után biztonsággal elkezdhetőek. Sőt, vannak testrészek, izmok, amiknek az erősítése gyorsítja a felépülést, pl. a hátad, feneked, medencéd és később a törzsed. A napi séták pedig szintén jó indikátorai lesznek az általános jóllétednek.
  2. Ha megerőlteted magad és “fura érzéseket”, sőt fájdalmat vagy akár vérzést tapasztalsz, akkor az adott terhelésre még nem áll készen a tested. Így voltam én a hordozással pl. 5 héttel a szülés után. 4 napig enyhe vérzést tapasztaltam utána és az aranyeres panaszaim is fokozódtak. Hetekre fel is függesztettem a próbálkozást, végül eladtam a hordozókendőmet :-)
  3. Ha a hétköznapi, ill. babával kapcsolatos teendők ellátása kapcsán már úgy érzed, hogy valami nem oké (pl. fájdalmat tapasztalsz az alhasi tájékon), nem biztos, hogy jó ötlet ezt további tornával terhelni. Nagyon jó ötlet szülés után 2-3 hónapon belül gyógytornászhoz fordulni, aki rád szabott gyakorlatokkal segít a panaszaidon enyhíteni és megerősíteni a gyengébb testrészeidet és akivel átbeszélheted a megfelelő stratégiát a fizikai aktivitásod növeléséhez.
  4. Szintén jó indikátora a fizikai jóllétünknek a gáti terület: ha vizeletcsepegést tapasztalsz vagy aranyeres panaszaid vannak, amik bizonyos terheléstől fokozódnak (pl. súlyosabb esetben úgy érzed, mintha alul ki akarnának esni a belső szerveid), akkor a hangsúlyt előbb ezek kezelésére helyezd és a terhelésből vegyél vissza!
  5. Legyenek kéznél szakemberek, akikhez fordulni tudsz, ha kérdésed van: gyógytornász, medencefenék-specialista, nőgyógyász, háziorvos – így első körben.

+1 Nem sietünk sehova. A lényeg, hogy a testünk hosszú távon is egészségesen tudjon működni.  Az sem baj, ha hónapokig nem érzed a motivációt magadban, hogy sport lady-vé avanzsálj. A fájdalmak és apró kellemetlenségek viszont nem normálisak, foglalkozz velük! Hosszú távon jó cél a mozgás és a sport beillesztése az életünkbe, ezért apró lépéseket érdemes tenni, de nem kell semmit elsietni. Az egészségünk sokkal fontosabb. 😉

Fokozatosság és odafigyelés szülés után

Fokozatosság és odafigyelés – ezek legyenek az elveid szülés után

nyaralás babával

Nyaralás babával – tanulságaim

A nyaralás nem csupán utazás, hanem inkább az élethez való hozzáállás egy módja. Több mint puszta pihenés egy adott időszakban. Mindset.

nyaralás babával

Mikor még várandós voltam, már gondolkoztunk azon, hogy menjünk-e nyaralni a nyáron a babával, de ezt akkor még nem tudtuk eldönteni. Aztán tavasz végén hirtelen jött a lehetőség, hogy a PowerBuilderes edzőstársakkal elmenjünk Szlovéniába egy rafting túrára, amit kihasználva úgy döntöttünk, hogy késznek érezzük magunkat rá, hogy ezt „bevállaljuk”, sőt mi tovább is maradunk és visszamegyünk a Bohinj-tó mellé oda, ahol az első közös nyaralásunkat töltöttük 2 éve és amit azóta is emlegetünk, mert annyira jól sikerült.

Szeretjük Szlovéniát. Gyönyörű vidék, barátságosak az emberek, finom a kaja, mindenki tud angolul.

Úgy voltam vele, hogy nekem már az is kikapcsolódás lesz, ha a napi rutin mellett más tájakat láthatok majd. Úgyhogy belevágtunk és az épp 4 hónapos babánkkal elmentünk külföldre nyaralni. De puszta kikapcsolódásnál jóval többet adott ez az egy hét. Ebben az egy hétben a baba nem volt kevésbé nyűgös mint általában, sőt az éjszakák alatt sokkal többször is ébredt. Mégsem éltem meg stresszként. Persze az első 2 nap nem volt azért egyszerű, nekem is kellett egy kis idő, hogy magam mögött hagyjam az otthoni, hetek óta tapasztalt stresszt és folyamatos igyekezetet. De aztán 2 nap után megnyugodtam és tényleg elkezdtem pihenni. Ezután ért a felismerés. Rájöttem, hogy ebből a hozzáállásból haza kell hozzak valamit a hétköznapjaimba is.

Csak egyszerűen

Ahogy szoktam mondani, én nem vagyok az a „sterilizálós” anyatípus: legkedvesebb barátnőm mondta is néhány hete, hogy nagyon tetszik neki az az egyszerűség, amivel az anyaságot csinálom. Az életünk nem steril, hanem “csak” tiszta és rendezett, de az nem csak kívül, hanem a lelkünkben is. Megoldani akarok helyzeteket, nem pedig felelősöket keresni; lehetőségeket látok korlátok helyett, mindig hajlandó vagyok tanulni és képes vagyok félelmekben való megrekedés helyett továbblépni. Ezt a hozzáállást pedig életem minden területén alkalmazom aktívan. Ez így éppen elég. Keep it simple.

Úgy érzem, hogy ahogy a várandósság alatt is kompetens voltam a saját életem felett, és amely kompetenciától a szülés során például megfosztottak, a baba gondozása során ismét a saját kezemben tudhatom.

A nyaralásunk alatt sokkal könnyebbek voltak a napok: egyrészt mert nem voltam egyedül és a férjemmel közösen sokkal könnyebb volt gondját viselnünk Eriknek. Jót tett persze a környezetváltozás is. Másrészt viszont én voltam az, aki elengedett egy csomó ragaszkodást, görcsösséget, hogy mindenféle dolgot megcsináljak, tevékenykedjek. Rájöttem, hogy otthon ez az, amivel sokszor nehézzé teszem saját magam számára a hétköznapokat. Erik nagyon jó baba. Kiegyensúlyozott, mosolygós. Ezt mások is mondják. Ebben pedig tudom, hogy hatalmas szerepem van nekem, hiszen az ideje 95%-át velem tölti. Mégis, én sokszor saját magam nem érzem ezt a kiegyensúlyozottságot.

Persze, mert természetes igényem, hogy jó lenne több időt szánni a munkámra, szeretnék sokkal több minőségi időt eltölteni a férjemmel és szeretnék sportolni is például. A baba születésével megszűntem „egy emberként” létezni és ez hatalmas változás a korábbi 31 évhez képest. De ez a néhány pihenéssel töltött nap segített, hogy átértékeljem a mindennapjaimat és kevesebb helyzetet éljek meg lemondásként a hétköznapokban.

A nyaralás egy hozzáállás, amit hazaviszek a hétköznapokba: rugalmasan, az élet természetes ritmusában alakítjuk a napjainkat. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, tudjunk töltődni, pihenni. Feleslegesen ne nehezítsük meg a saját életünket.

Merjünk természetesek lenni

Élvezem, hogy az élet adta természetességgel tudjuk a gyerekünket gondozni, amit ebben az egy hétben még jobban megtapasztalhattunk. Igény szerint szoptattam (hogy én mit értek ezalatt, az a linkelt bejegyzésben olvasható) a nyaralás alatt is: hegytetőn, folyóparton, parkoló autóban, ahogy épp a lépés kijött. De volt, hogy a kocsiban adtam a babának vizet cumisüvegből, amikor épp nem tudtunk megállni és teljesen rendben volt ez így. Pelenkát cseréltem parkolóban, erre kialakított helységben, folyóparton, kalandparkban, mozgáskorlátozott mosdóban pelenkázó lap híján a babakocsin okosba’. Altattunk együtt pizzériában (tologattuk fel-alá a babakocsit), miközben felváltva ettük a vacsoránkat a férjemmel. Meg vacsoráztunk teljes nyugiban is. Ahogyan a Facebookon is írtam, a rafting persze kimaradt. A legextrémebb dolog, amit csináltam, hogy kipróbáltam a nyári bobot végre :-) Hatalmasakat sétáltunk: a hegyről le egészen a tóig majd vissza, miközben a kicsike a babakocsiban végigaludta mind a 10 kilométert. Vagy épp magunkra kötöttük és úgy kirándultunk egy szurdokban vagy épp a hegytetőn. Edzettünk is egyet, grilleztünk is. Hajókáztunk. Figyeltünk a babára és egymásra, nem pedig az okostelefonunkat görgettük, amire sajnos mindketten hajlamosak vagyunk.

Ez volt az egészben a legklasszabb: megtapasztalni, hogy a babával tökéletesen jól lehet együtt élni akkor, ha nem akarjuk ráerőltetni a modern világ mindenféle elvárásait: az éjszaka átalvását, a különalvást meg hogy a szoptatást csak etetésnek tekintjük. Ha hagyjuk létezni őt a maga ritmusában, amihez én mint szülő adom a kereteket (ez utóbbi azért fontos szerintem). Szóval aki gondolkodik, hogy nyaraljon-e együtt a pici – néhány hónapos – babával, annak bátran tudom javasolni!

Azt tapasztaltam meg most például, hogy a babával együtt aludni milyen nagyon kipihentető. A biztonságosságáról azért 100%-osan nem vagyok meggyőződve, hiszen akárki akármit mond, mindenkinek van olyan alvási periódusa (de nem általánosítok: nekem biztosan van), amikor nincs magánál és akaratlanul is történhet baj, ezért otthon továbbra is a babaöbölt használjuk majd. Ennek ellenére egy olyasfajta természetességet és egymáshoz való kapcsolódást tapasztaltam meg a babával, amit más körülmények között nem lehet és ez jó volt nagyon. Ahogy éjszaka picit megébredt és ezzel együtt én is, rögtön tudott szopizni néhány kortyot és vissza is aludt hamar. Mint egy igazi kis majmóca :-)

Boldoggá tesz, hogy látom a férjemet, ahogy egyre nagyobb mosollyal és őszintén képes kimondani, hogy mennyire szereti a fiát. Ez az együtt töltött idő (ami a hétköznapokban sajnos rettenetesen redukált) hihetetlen sokat segített ebben és tényleg összekovácsolta a kis családunkat.

nyaralás babával – mi a tanulság?

Szeretem, amikor az élet „életszagú”, „életszerű”, azaz az életből fakadó természetességgel zajlik. Amikor nem tagadjuk meg a biológiai, fiziológiai mivoltunkat és trenírozás helyett csak hagyjuk, hogy a baba baba legyen, az anya meg anya, apa pedig apa. Ez a kötődés egyik alapja számomra. Amit a szülés- és születésélmény által egyikőnk se kaphatott meg, azt ezekből a dolgokból tudjuk építeni. Ez volt a legfontosabb tanulságom a héten. Meg hogy ne görcsöljek annyit. :)

Nyomtatható kelengyelista kórházi szüléshez

Nyomtatható kelengyelista kórházi szüléshez

A szülésre való felkészülés során, a neten összeszedett információkból és a Honvéd Kórház által megadott tételekből (amit megtalálsz a szülőszoba ajtajára kiragasztva!) összeállítottam magamnak egy komplex kelengyelistát, melyet a 34. hétre össze is csomagoltam. Hogy neked már könnyebb dolgod legyen, ezt a kelengyelistát most közzéteszem nyomtatható formában. A kelengyelista két részből áll: egy szülőszobai csomagból és egy 3 napos kórházi tartózkodásra előkészített csomagból.

Én természetes szülésre készültem, de a biztonság kedvéért úgy állítottam össze a csomagot, hogy ha esetleg császárral végződne a szülés (végül így is lett), akkor is legyenek kéznél a fontos dolgok és tudjak ahhoz is alkalmazkodni.

kelengyelista – Szülőszobai csomag

A kelengyelista szülőszobai csomag része egy kisebb utazótáskába belefért nekem. Itt az a lényeg, hogy minden kéznél legyen, amire csak szükség lehet. Mivel elhúzódhat a dolog, ezért a legfontosabb szerintem a folyadékpótlás támogatása (palack), a kísérő részére némi koffein és kaja, illetve a szülő nő számára a megengedett étel (ha más nem, akkor szőlőcukor, csoki, gyümölcs). A kelengyelista végén saját tételeiddel kiegészítheted még a felsoroltakat, pl. jó szolgálatot tehet vajúdáshoz egy jógamatrac vagy zene.

Kelengyelista - szülőszoba

Kelengyelista – szülőszoba

Kelengyelista – Gyermekágyas csomag

Ez már egy sokkal hosszabb lista, nekem egy kézipoggyász méretű bőröndbe fértek bele a saját cuccaim és egy nagyobb bevásárlótáskába tettem a baba dolgait. Na meg az ásványvízből is jött velem egy 6-os csomag. Szóval viccesen néztem ki. A 3 nap végére ezek a cuccok jól meg is sokszorozódtak persze, csoda, hogy haza bírtuk hozni :-) Amit a szülőszobai csomagba beraktam, azt ebben a listában már nem ismételtem.

A listában felsoroltak közül én ezt a 7 dolgot találtam a leghasznosabbnak, ill. a legjobb döntésnek:

  1. Vízforraló és kávé – Életet mentett!
  2. Olcsó pamutbugyi – Én ezzel úgy voltam, hogy ha már pénzt adok ki bugyira, akkor szeretném megadni az esélyét annak, hogy hátha legalább egy-két darab megmarad nekem utána és nem koszolódik el teljesen, illetve kényelmeset is akartam és a hálós bugyik kényelméről nem voltam meggyőződve. A Tescoban találtam leakciózva pamutbugyit (300 Ft/db), így a kényelemmel se volt gondom, nem bántotta a hegemet se és a méret is tökéletes volt. Egy-két darab tényleg használhatatlan lett és nem is bajlódtam a kitisztításukkal, a kukában végezték. De legalább nem az összes, mintha eldobhatós bugyit vettem volna.
  3. Arckrém. Utazós, picike méretűt vittem, illatmenteset. (A tusfürdőm is illatmentes volt, hogy a baba érezhesse a saját illatomat.) A kis lelkemnek annyira jól esett, amikor egyik reggel jutott rá idő és magamra kenhettem. Sose voltam még fáradtabb életemben, mint akkor, és ez a kis törődés is sokat számított nekem. Hasonló wellness volt a borotva is, amiből utazós, 1 db-os kiszerelést vettem.
  4. “Szennyestartó” – Egy szemeteszsákot készítettem be ebből a célból és nagyon jó szolgálatot tett. Fontos volt nekem, hogy amikor volt némi energiám, rendet tudjak rakni magam körül és ez segített benne. Legközelebb a szemétnek vinnék még egyet, azt most csak sima műanyag zacskóba gyűjtöttem.
  5. Kismama leggings – A legkényelmesebb viselet volt számomra, a császáros sebemet se bántotta és egy fokkal jobban éreztem benne magam, mintha egész nap hálóruhában lettem volna :-)
  6. Takaró és szoptatós párna – Előbbi nem azért, mert fáztam volna, hiszen a kórházban eszméletlen meleg volt, hanem azért, hogy magam alá tudjam gyűrni, ha támaszték kell. Hasonlóan a szoptatós párnával is, amire fel tudtam polcolni a lábamat például. Az ágyak önmagukban nem igazán kényelmesek, ezért örültem, hogy ezek velem voltak.
  7. Mellbimbóvédő krém – Már az első perctől használtam és jól is tettem, mert a szoptatás az első időkben nagyon megviseli a melleket. A Lansinoh lanolinos kenőcse viszont minden problémára megoldás volt.

Aztán van az a kategória, ami jó ötletnek tűnt, de nem használtam:

  1. Aranyérkenőcs, krém/spray gátsebre – Mivel a szülésem császárral végződött, nem volt rá szükségem.
  2. Mosogatószer + szivacs – Jó ötlet volt, de nem voltam abban az állapotban, hogy ennyire igényes legyek magamra – talán a 3. nap használtam először, helyette általában csak elöblítettem a bögrémet és az evőeszközeimet és megtörölgettem őket.
  3. Fertőtlenítő kendő – Kórházi körülményektől függ a dolog, a biztonság kedvéért vittem, de nem használtam egyszer se. A pelenkázólap fertőtlenítéséhez kaptunk kendőt, a mosdóban pedig nem kellett használjam végül.
  4. Nedves WC papír – Természetes szülésnél biztos jól jött volna a puhább, nedvesebb anyag. Nekem nem volt rá szükségem, így végül nem használtam.
  5. Hajszárító – Szintén a természetes szülés után hasznos, hogy a gáti területet törülköző helyett így szárítsuk meg. Mivel hajat nem mostam a kórházban (a sebem miatt nem tudtam volna úgy megoldani, hogy ne legyen vizes), ezért ezt szintén egyáltalán nem használtam.
  • Én ezen felül nem használtam végül a mellszívót se, csak magamon tartottam a gyereket, amennyit csak lehetett :-). (Nem vittem továbbá mellbimbóvédőt és cumit se, ezek nélkül is boldogultam – rábíztam magunkat a természetes folyamatokra.)
  • Az egészségügyi/inkontinencia betétből a DM sajátmárkása (Jessa) tökéletesen bevált nekem (2 különböző nedvszívó-képességűt vettem) és az ára is sokkal jobb volt, mint a TENA-nak.
  • Sok gyorsan felszívódó szénhidrát: nagyon fontos, mert én pl. olyan éhes voltam, hogy valami hihetetlen és jól jöttek a csokik és a kekszek már az első nap (később a látogatók tudnak behozni azt, ami csak kell).
Kelengyelista kórházi szüléshez

Kelengyelista – Gyermekágy

Remélem tudtam segíteni!