Mindenki bekaphatja! 4 gyakorlati tanács a túlélésért a hétköznapokhoz

Ez a néhány tanács, amit ma megosztok veled, akkor is jól jön majd, ha csak egy gyereked van.

“Mindenki bekaphatja!”

Erre gondoltam, amikor éjjel fél háromkor az egyik kislányom feltolta a kis popsiját, majd az oldalára gurult a kiságyában. Mondtam neki, hogy milyen ügyes, és kérdeztem hogy ezt feltétlenül most kell-e gyakorolnia. Aztán még rám is mosolygott. :) 3 hónapos növekedési ugráshoz érkeztünk. Fel kell kötni a gatyánkat, mert a helyzet egyre nehezebb lesz.

Így is napi szinten halunk meg egy kicsit. És az rossz. Az fáj. Az nehéz. Küzdünk.

Szóval azt gondoltam mindenki bekaphatja, mert bármi van, én meg a férjem fogunk ott állni éjjel fél háromkor a kiságy mellett és mi leszünk ébren órákat éjjelente és együtt nyomjuk végig a napokat, reggeltől estig, 0-24, a hét minden egyes napján. Senki más nincs a helyünkben. Irigykedve nézem a segítőinket, hogy a 2-3 órányi vagy épp egész napi velünk létük alatt milyen ügyesen bánnak a gyerekeinkkel. Persze, mert ők ebből az egészből haza tudnak menni. Tudnak aludni. Ki tudnak kapcsolni FEJBEN. Mi meg nem. Innentől kezdve pedig a külvilág gondolhat bármit, kellő empátia nélkül nem fogja érteni, hogy min is megyünk keresztül nap mint nap. Kisgyerekes ismerősök, tudom, hogy ti velünk vagytok lélekben! Én tudom, hogy akár egy gyerekkel is piszok nehéz tud lenni.

Mélypontra érve

Vasárnap egy jókora mélyponthoz érkeztem, amit akkor tudtam, amikor már hajnali 5-kor potyogtak a könnyeim. Aztán nagyjából egész nap. Közben néha viselkedni kellett. Amikor meg nem, akkor meg zokogtam. A határaimra érkeztem újfent. Lassan ez a hobbim. Vagyis hát ez az életem. Elfáradunk időről időre. Én pedig megengedhettem ezt a kiborulást, mert a férjem tudott támogatni. 2 nappal korábban ő ment ezen keresztül, akkor meg én igyekeztem mellette lenni. Amikor kicsit fellélegzett, jöhettem én. Ez az életünk dinamikája mostanság.

És csak azt kérdezem magamtól már napok óta, hogy “de mi a faszt üzen nekem ezzel az élet?” Miért kaptam ekkora kibaszott nehéz feladatot? Miért kell minden nap meghalnom egy kicsit, néha meg nagyon? Mi vállaltuk? Persze, mi vállaltuk! Hát öltük volna meg őket? Persze, hogy nem. Számítottunk rá, hogy ketten jönnek? Nem számítottunk, de örültünk neki, kurvára örültünk! Most meg itt vagyunk és halunk meg napi szinten.

Mélypont után mindig jön a felívelés. Mondtam ezt már magamban akkor is, amikor még a mélyén csücsültem. Éreztem, hogy engednem kell ki magamból ezt a fáradtságot.

Tudjátok, mindig azt keresem, hogy mit tanulhatok egy adott élethelyzetben. Már egy ideje voltak válaszaim, de ez az újabb kiborulás segített néhányat kikristályosítani.

Mi segíthet átlendülni egy-egy mélyponton? 4 egyszerű tanácsom van számodra:

  1. Őrizd meg a humorod! Az egyik legjobb feszültséglevezető a nevetés. Akár kínodban. A férjem szerint most igazán sziporkázom :-) Egyik reggel próbáltuk például beleképzelni magunkat a brit királyi család helyzetébe. Ahogy II. Erzsébet kevergeti a kis nescaféját félrecsúszott koronával a fején, szalmakazal hajjal. Meg ahogy a kis György herceg éjjel kitúrja a szüleit a baszott nagy franciaágyból, mert naná, hogy keresztbe fekszik. Aztán reggel kitotyog a konyhába a kis plüss PG monogramos papucsában. Meg ilyenek. Biztos nekik is nehéz a 2 gyerekkel…. :-)
  2. Legyél önző! Senki nincs a te cipődben. Te vagy ott abban az élethelyzetben, neked kell helytállnod. Azokat a megoldásokat és működéseket keresd, amik számodra, számotokra működnek és ragaszkodj hozzájuk. Lelkiismeretfurdalás nélkül, bátran! Ez itt most nem a megalkuvás ideje.
  3. Próbáld megtalálni azokat a szelepeket, amikkel a gőzt kiengedheted. Építs be dolgokat az életedbe, amik töltenek. Ezt a két dolgot rendszeresítsd. Számunkra ez az egyik legnehezebb része az életünk ezen szakaszának, a folyamatos stressz. Pl. legutóbb már ott tartottam, hogy hiába mennék el akár egy órára is otthonról, hogy gyerekek nélkül legyek, nem segítene, mert a saját fejembe ugyanúgy be lennék zárva bárhova megyek, annyira fáradt voltam. Bátran adj magadnak és mindig válaszd a lehető legkényelmesebb megoldást. Nem kérdés, hogy megérdemled-e.
  4. Ha érzed, hogy jön a mélypont, akkor hagyd, hogy ezek a negatív érzések átmenjenek rajtad. Engedd ki a dühöt, a szomorúságot, a tehetetlenség érzését. Ha tiltakozol ellene, csak rosszabb lesz. Normális ha félsz megélni ezt az állapotot, de bátran menj bele. Abban az állapotodban nem lesz könnyű, ott a legnagyobb a sötétség, sok a negatív gondolat. Aztán ha hagyod, hogy ezek az érzések kidolgozzák magukat, akkor meg fogsz könnyebbülni. Lehet, hogy új megoldásaid is születnek. Ha túl vagy rajta, akkor pedig azonnal kezdj magadnak adni, hogy töltődhess. Kezdj el cselekedni. Vagy csak lélegezni.

Mindezt pedig a legjobb párban. A társaddal, a támaszoddal. Ez nagy fokú bizalmat feltételez: hagyni hogy a másik megélje a negatív érzéseit a maga módján. Ez nekünk is feladat, tanulnivaló. Jól kommunikálni egymás felé a szükségleteinket és segíteni a másikon úgy, ahogy NEKI jó. Nekem most az segített a legtöbbet, hogy a férjem egyszerűen csak tartott a karjában, amikor zokogtam. Nem akarta megoldani helyettem, nem akart tanácsot adni. Nem akarta elfojtani a negatív érzéseimet, csak hagyta, hogy kidolgozhassam magamból. Én is igyekszem ebben a társa és támasza lenni. Neki még nehezebb dolga van, mivel férfiként világ életében azt kapta üzenetként, hogy neki ne legyenek érzései. Márpedig vannak és ezek egyenlő mértékben fontosak az én érzéseimmel. Párként, szülőként, családként akkor működünk jól, ha mindkettőnk érzései el vannak ismerve. Nehéz, nyilván nehéz: ha nekem nehéz én szomorú vagyok, ha neki vannak nehézségei, akkor ő dühös. Egymás kifejezésformáit mindketten nehezen viseljük. Nekem rossz őt dühösnek látni, neki engem szomorúnak. Érdekes viszont, hogy amikor a mélyére érünk, akkor nekem a düh megélése segít túllendülni, neki pedig az, ha kisírhatja magából a szomorúságot. Ez az életünk, a kapcsolatunk dinamikája. Kurva sokat tanulunk egymástól, egymásról és magunkról ebben az egész folyamatban.

Nem tudok válasz arra, hogy miért kaptuk ezt a nehéz feladatot, de igyekszünk hozzáerősödni.

Talán ez egy válasz.

Életmódom: a boldogság

Komoly témát hoztam ma: a boldogság titkáról beszélek. Ehhez pedig, amit ma elmesélek nektek, az nem egy szirupos történet, csupán az élet. Az én életem. Hosszú volt az utam idáig és sok, kitartó munkámba tellett, de ma már büszkén mondhatom: boldog ember vagyok! Történetemmel és tanulságaimmal azt szeretném megmutatni, hogy a pozitív gondolkodás a lehető legjobb életstratégia​.

Életmódváltástól az Élet-váltásig

Örökké hálás leszek magamnak, hogy 4 éve az életmódváltás útjára léptem. Sokkal jobban szeretem inkább élet­-váltásnak hívni, hiszen általa akkora változást vittem véghez az életemben, amiről korábban álmodni se mertem. Az életmódváltásom nem azért volt igazán jelentős, mert a rendszeres sportolás és a diéta három számmal csökkentette a ruhaméretemet és tizenöttel a kilóim számát.

Az életmódváltásomat megelőzően nem csupán a testsúlyom volt a problémám, hanem leginkább az önbizalomhiányom, saját magam folyamatos háttérbe szorítása, a saját véleményem elnyomása és a középszerűséggel való megelégedés.

Évekig azzal áltattam magam, hogy boldog vagyok.

Világ életemben igyekeztem a jó dolgokat meglátni a mindennapokban, pozitívan álltam hozzá az élethez és az apró dolgoknak is képes voltam örülni, de nem vettem tudomást arról, hogy mindezek ellenére az életemet a saját magam által állított korlátok között éltem és megelégedtem egy olyan látszatvalósággal, ami boldognak tűnt, de valójában nem volt az.

A valódi boldogtalanságomat soha nem mertem felvállalni mások előtt.

Féltem nemet mondani, féltem a magánytól, féltem a változásoktól, féltem a külvilág véleményétől. Ám 2 évvel az életmódváltásom után eljött az életemben az a pont, amikor zsigerileg azt éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Ezzel a felismeréssel megteremtettem a lehetőséget a változásra és úgy álltam hozzá: bármi is lesz, képes vagyok vele szembenézni és bárhogy alakul is az életem, a boldogságom soha többé nem lesz külső körülmények függvénye.

Megtaláltam a saját boldogságom kulcsát

Rájöttem, hogy a boldogságom kizárólag a saját hozzáállásomon múlik​. A felismerést követően gyakorlatilag mindent megváltoztattam, ami az addigi életemet alakította. Ezzel együtt megteremtettem magamnak a lehetőséget arra, hogy csak azokat a dolgokat engedjem be az életembe, amik őszintén boldoggá tesznek. Az eredmény pedig nem is maradt el: ma már boldog ember vagyok, hiszen rátaláltam a hivatásomra és egy csodálatos férfi társaként és  anyaként élem a mindennapjaimat.

Az életmódváltás útján járva az elmúlt években rátaláltam mindazokra a módszerekre, amik segítettek abban, hogy egyensúlyt teremtsek az életemben, mert felismertem, hogy az egyensúly a boldogságom kulcsa​. A lelki egyensúlyt a hitelességem teremti meg számomra, aminek az alapja a saját magammal szembeni kíméletlen őszinteségem, és aminek célja, hogy többé ne hagyjam, hogy a félelmeim korlátozzanak. Megtanultam hatékonyan megelőzni, kezelni és csillapítani az engem érő stresszt, megtanultam felvállalni és kifejezni a saját igényeimet, megtanultam görcsös ragaszkodás helyett elengedni az elvárásaimat, összességében pedig őszinte szívből döntéseket hozni. Testileg az egészségemre való odafigyelés, a pihenés priorizálása, a rendszeres mozgás és a mértékletes étkezés tesznek engem kiegyensúlyozottá.

A hálás ember boldog ember.

​Én örökké hálás leszek a sportnak, mert felébresztette a testemben rejlő intelligenciát. A sportom (erőemelés) nem csupán segített lefogyni és egészségesebbé válni, hanem segített az önbizalmam és az önismeretem fejlesztésében. A sport szembesít a határaimmal és segít túllépnem is rajtuk. A sport segít abban, hogy megismerjem a testem és képes legyek hallgatni rá. A sport segített megszeretni a testem, mert megmutatta, hogy mennyi mindenre képes. A sport által erős nő lettem. Egy olyan nő, aki nem fél a problémáktól, amiket az élet állít elé, mert tudja, hogy kizárólag a saját hozzállásán múlik, hogy megoldja-­e őket. Hiszek abban, hogy nem problémák vannak az életben, hanem általunk megválasztott attitűd.

Örökké hálás leszek magamnak, amiért elkezdtem odafigyelni az étkezésemre, mert ez valójában azt jelentette, hogy saját magamra kezdtem el sokkal jobban odafigyelni. Minden egyes étkezésről szóló döntéssel mérlegre tettem azt, hogy mi a fontos számomra és ezzel közelebb kerültem ahhoz, hogy csak olyan döntéseket hozzak, amik igazán boldoggá tesznek. A testem pedig folyamatosan meghálálta a törődést, ezt a hozzáállást pedig életem minden más területén is kamatoztatni tudtam.

Örökké hálás leszek magamnak, hogy követtem az apró lépések elvét. Mert minden egyes apró lépés, amit nap mint nap megtettem magamért és a céljaimért, hozzásegítettek ahhoz, hogy ma boldog ember legyek.

Érdekel, hogy Mi a boldog élet titka?

Számomra az, hogy felelősséget vállalok a döntéseimért. Rendíthetetlen a hitem abban, hogy bármi is történjen velem az életben, képes leszek megbirkózni vele. A pozitív gondolkodásom alapja az erőm és a saját magamba vetett hitem. Hiszek abban, hogy nincsenek rossz döntések és bármi is történjen velünk, ha legalább tanulni tudunk belőle, nem rekedünk meg. Mert hiszek abban is, hogy akkor élünk igazán, ha képesek vagyunk továbblépni és fejlődni.

A pozitív gondolkodásom alapja az őszinteségem, a kiegyensúlyozottságom alapja a tudatosságom: odafigyelek magamra és nem félek változtatni. Mindezek együttesen tesznek engem boldoggá, mert egyben szabaddá is tesznek. Így válik a pozitív gondolkodásom életstratégiává.

A boldogságom: őszinteség. A boldogságom: változtatásra való képesség. A boldogságom: hit. A boldogságom: erő. A boldogságom: szabadság.

A boldogságom: egy életmód.

***

Ha coachként segíthetek abban, hogy boldogabb életet élj, keress meg bátran: COACH NEKED. Személyesen vagy Skype-on keresztül is állok rendelkezésedre!

Rendszeresen frissülő tartalmakért, látogass a Facebook oldalamra vagy kövess az Instán!

Soha nem késő – ezt tanultam kezdő coach-ként

A babánk megszületésével úgy érzem, korszakzáró (és -nyitó) állomáshoz érkezem hamarosan az életemben. Hogy mérföldkő-e akár a saját személyiségem fejlődése szempontjából (a gyermekvállalásra megérni, úgy éreztem, az volt), az majd utólag kiderül (elég nagy a valószínűsége), nagyon kíváncsian várom. Megyünk előre tovább az úton, semmi sem lesz már a régi, jön valami nagyon új és ez így is van rendben.

Úgy éreztem, hogy ennek kapcsán jó lenne, ha meg tudnék fogalmazni valamiféle tanulságot, valami nagyon elemi/általános bölcsességet, amit az életemnek ebben a szakaszában megértettem, megtapasztaltam és szeretném tovább adni a gyerekünknek is. De ez csak akkor lehet hiteles és igazi, ha magától jön, ezt nem tudom erőltetni. Márpedig a belső késztetés és szándék ellenére, ez a tanulság idáig még nem jött.

Egészen két nappal ezelőttig, amikor is egy egész estés beszélgetés után ért egyfajta megvilágosodás és úgy éreztem végre, van valami, amit fontosnak tartok megőrizni és továbbadni.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy előtte egy rövid összegzést szeretnék adni arról, hogy miket tanultam gyakorló coachként az elmúlt 5 hónapban. Mert bár tudjátok, hogy elvégeztem a coach képzést, nagyon kevés feedback-et adtam arról, hogy miket tanultam abból, hogy elkezdtem dolgozni is ebben a szerepben emberekkel. Veletek.

A legjobb dolgok, amiket coach-ként eddig megtapasztaltam

A coach képzésbe tavaly nyáron olyan általános állapotban kezdtem bele, amikor úgy éreztem, hogy az egész életem kerek és egész, tele voltam tettvággyal, energiával, tenni akarással, szenvedéllyel. Ugyanebben az állapotban várandós lettem, ami miatt a munka, képzés, hétköznapok és az első trimeszter fáradtsága mellett maradó energiáim fókuszát elsősorban magamra, magunkra, a pihenésre kellett tereljem a szakmai munkában való elmélyedés helyett. Nem tudtam tehát azzal a lendülettel belevágni ebbe az útba, ahogyan eredetileg terveztem. Ez persze okozott bennem belső konfliktusokat, de végül megértettem és elfogadtam, hogy ez pontosan így volt a legnagyobb rendben, nem kell siettetnem semmit.

Aztán ahogy telt az idő, majd szeptemberben túljutottam a vizsgán, amihez már kellett éles coaching tapasztalatot vinni, szépen lassan elkezdődött a coach-csá válásom. Elkezdtem megtapasztalni milyen is az, amikor segítő szerepben ott ülhetek egy-egy beszélgetésen veletek, a tapasztalatok és tanulságok pedig azonnal elkezdtek jönni.

1. tudom, hogy Jó úton járok

A boldogság és az elégedettség szavak között vacilláltam, amikor megpróbáltam megfogalmazni, hogy mit is éreztem egy-egy ülés után. Az elején, az újdonság varázsával, a felhők felett lebegés elégedett-boldog érzése volt az, ami egy-egy alkalom után elragadott. Aztán ez szépen elkezdett csillapodni és most már a jó úton járok az, ami leginkább kifejezi számomra azt, amit ilyenkor érzek.

Jó úton járok, mert találtam egy olyan hivatást, ami úgy munka, hogy nem érzem annak.

Jó úton járok, mert találtam egy olyan hivatást, amit hitelesen, a saját megélt tapasztalataimra alapozva tudok képviselni.

Jó úton járok, mert a módszer, amivel dolgozom működik és ezt fantasztikus dolog első kézből látni.

Jó úton járok, mert úgy érzem, hogy coach-ként végre azokért a célokért dolgozhatok, amikért úgy érzem érdemes. Amiért nem kell kompromisszumokat kötnöm és mások céljai alá rendelődnöm, mint mondjuk egy vállalati környezetben. Coach-ként csinálhatom azt, amit én fontosnak tartok. Például, segíthetek abban, hogy ha úgy érzed megrekedtél az életedben, akkor kibogozd, mi is lehet az előbbre lépésed valódi akadálya és segíthetek megtalálni a számodra legmegfelelőbb megoldást az előrelépéshez.

Jó úton járok, mert úgy érzem coach-ként segíthetek abban, hogy az életükkel és önmagukkal elégedett, a nehézségekkel bátran szembemenő emberek egyre többen legyenek. Mert hiszek abban, hogy minden egyes egyéni tanulás, tanulság és így végig járt út, hozzájárul ahhoz, hogy a világ egy jobb hely legyen. Hogy kiegyensúlyozottabb, stresszmentesebb, pozitívabb, optimistább és összességében egészségesebb emberek legyetek (talán ti is egyetértetek, hogy ebből elég nagy a deficit itthon sajnos).

2. együtt dolgozhatok a Célcsoportommal

Végre emberekkel dolgozhatok! Pár évvel ezelőtt kezdődött az a folyamat, amikor felfedeztem azt, hogy az aktuális állásomban mi volt az, amit a leginkább szerettem. Nem, nem a papírmunkát és a sablonos szövegek írását (pályázatíró és projektmenedzserként), hanem leginkább azt, hogy a munkámban foglalt célok elérése érdekében a legkülönbözőbb emberekkel kerültem kapcsolatba és kellett köztük sok esetben mediálnom, közvetítenem, hogy a közös célt magas szakmai színvonalon előállíthassuk. Rájöttem, hogy az emberi részét élveztem a legjobban az egészben, de hát a pályázatírás nem az a munkakör, ahol ezt el lehet mélyíteni. De annyi különböző történettel, motivációval találkoztam, hogy sok inspirációt nyertem még így is.

Szóval valahogy így kezdődött, aztán eljött az idő, hogy ezt egy, az én szememben hasznosabb és fontosabb szakmára, a coaching-ra cseréljem, ahol az egyéni sorsok alakulását közvetlenül segíteni is tudom. Az a bizonyos higher purpose, vagyis a magasabb rendű célokért való, embereket segítő munka így a mindennapjaim részévé válhatott.

Emlékszem az első olyan alkalomra, ami után azzal a gondolattal a fejemben távoztam a coaching ülésről, hogy “basszus, mennyire jó már, hogy a célcsoportommal egymásra találtunk”. Kereslet és kínálat tökéletes összhangja jött létre.

Hiszen ki vagyok én, ha arról van szó, hogy olyan emberre van szükséged, aki pontosan érti, hogy milyen fajta változásra vágysz és segíteni is tud neked?

30 éves vagyok, túl egy hatalmas változáson, amit saját magam erejével valósítottam meg 2 évvel ezelőtt és építettem újra ezután az életemet, végre először az életemben szem előtt tartva azt, ami számomra igazán fontos. Hallgatva a legbelsőbb ösztöneimre, nem félve változástól végre saját kezembe vettem az irányítást az életem felett ahelyett, hogy a körülményeim áldozatának tekintettem volna magam.

Az érdeklődési köröm pedig az egészséges, kiegyensúlyozott élet, ennek mindenféle vonatkozásával együtt: testi egészség, lelki harmónia, a vélt vagy valós belső vagy akár társadalmi elvárások felismerése, megértése és a sztereotíp gondolkodás sutba dobása, a saját értékeink mellett való kiállás és ennek mindenféle vonatkozásai, egy éltető párkapcsolat kialakítása és a család, és persze egy olyan munka és életút kialakítása, ami épít minket és amit nem is érzünk munkának.

Az emberek pedig, akikkel együtt dolgoztam ezidáig, éppen ezen mentalitás mentén élik vagy szeretnék élni életüket, ezért is találhattunk egymásra. Ezek a gondolatok egyébként nem is kötődnek életkorhoz, mégis, az eddigiek szerint nagyjából hozzám hasonló korú emberekkel dolgozhattam együtt. Mindenképpen célom az, hogy a kör bővülhessen, pár sorral lejjebb le is írom, hogy miért.

3. folyamatosan tanulhatok Saját magamról

A coach szakma, ahogyan azt a képzésen is megtanulhattuk, egyfajta hozzáállás és módszertan plusz egy hatékony eszköztár, amit aztán mindenki a saját személyiségének megfelelően tölt meg tartalommal. Vannak persze általános érvényű korlátok, küszöbök, amiket érdemes szem előtt tartani, mert sokkal hatékonyabban szolgálják a coaching folyamatot, tehát a velünk dolgozó emberek személyes előremenetelét.

Intenzív tanulás saját magam számára minden egyes alkalom. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki coach lehessen, bizony kell a személyiségében egy fajta érettség, illetve az a hozzáállás, hogy nem a saját egoját tartja elsődlegesnek, hanem az ügyfele érdekeit képes előtérbe helyezni a munka során.

Az a célom, hogy hatékonyan tudjak segíteni, ehhez pedig folyamatosan figyelnem kell saját magamra is. Miként fogalmazok, miként reagálok és miként biztosítom a támogatottam számára a folyamatos figyelmem. A coaching folyamat a coach számára is munka, főleg így a legelején, ezt még sokkal intenzívebben tapasztalom. Most kezd csak el kialakulni a saját coaching stílusom, biztos kell hozzá néhány év meg pár száz/ezer ülésalkalom, hogy kiforrja magát a dolog. Vannak szilárd alapjaim az életfelfogásomban és a személyiségemben, de pályakezdő vagyok még.

Mindezzel együtt pontosan épp azért tud annyit adni számomra ez a munka, mert nem csak másokkal teremtek értékes és alapvetően a bizalomra építő, személyes kapcsolatot, hanem magammal is folyamatosan szembesülök. Reflektálhatok a saját viselkedésemre, változtathatok, vagy kísérletezhetek is akár. Számomra ez nagyon nagy ajándék és ezt más munkában még soha nem tapasztalhattam meg ennyire intenzíven. Coachként bizony a saját bőrömet is vásárra viszem és ezt nagyon élvezem. :)

szeretném, hogy tudd: Soha nem késő

Az eddigi tapasztalataim olyan emberekhez köthetőek, akik nagyjából hasonló helyzetben vannak, mint én voltam azelőtt, hogy változtattam az életemen, mégis, egy nagyon fontos megértésre jutottam a napokban. Ezt pedig emberként, nőként, társként, anyaként, barátként és természetesen coach-ként is képviselni szeretném.

Az én üzenetem az, hogy tudd: soha sem késő változtatni. Soha nem késő tanulni magadról. Soha nem késő tanulni másoktól. Soha nem késő tenni a boldogságodért.

Mert mindegy, hogy 25 éves vagy vagy 50 vagy 75, minden egyes nap, hónap és pláne év(!), amit stresszben, boldogtalanul, kényszerű kompromisszumok és lemondások között töltesz, elfecsérelt idő.

A boldogság, a kiegyensúlyozott élet, az hogy örömmel várd, hogy felkeljen a Nap reggelente és csinálhasd a dolgod és boldogan élhesd az életed, minden életszakaszodban ugyanolyan fontos. Az életed értékes.

Személyes beszélgetésekben sokaknak elmondtam már, hogy számomra mi volt az az egyetlen, döntő kérdés, ami a legmeghatározóbb volt számomra, amikor egy-egy döntési helyzetben vacilláltam (Megtegyem, ne tegyem? Mit nyerek, mit veszíthetek?), és amikor ez a kérdés felmerült bennem, már egy szikrányi kétségem sem volt a helyes válaszban és az azt követő döntéseimben. A kérdés pedig így hangzott:

Jó, jó, félek a változástól és az ismeretlentől, de… mi van, ha végre boldog lehetek?

Ha úgy érzed, a legkisebb lehetősége is megvan annak, hogy akár egy kicsivel is jobb legyen holnap, mint ma, akkor arra szeretnélek biztatni, hogy legyél bátor és cselekedj. Cselekedni nem csak azt jelenti, hogy fenekestül felforgatsz mindent. Sokak számára ekkora változás, mint amilyet mondjuk én is végigvittem, nem feltétlen szükséges. Picit tisztítani érdemes viszont a képet, amit látsz magad előtt és el kell kezdeni rendet rakni magadban (és ha kell, akkor bizony változtatni!), aminek akkor lesz meg a számodra legjobb eredménye, ha képes vagy azt szem előtt tartani, ami számodra fontos.

Érthető, ha félsz: a nehézségek minden életkorban tűnhetnek ugyanolyan nagynak és egyik nehézség sem összemérhető a másikkal, hiszen egész egyszerűen mások vagyunk, másként működünk. Minden akadály, amit magad előtt látsz, lehet releváns és valós. Mindegy, hány éves vagy és mik a körülményeid. Férfi vagy-e vagy nő. Ami fontos egy ilyen helyzetben, hogy próbálj kitekinteni az akadály mögül (lásd meg a lehetőségeidet) és a legfontosabb, hogy próbálj bízni: elsősorban magadban, hiszen – bár lehet, hogy te magad nem vagy benne biztos, én viszont tudom – tele vagy tapasztalattal és értékekkel, amikre nyugodtan támaszkodhatsz, ha tenni akarsz a boldogabb életért. Ami még ezen felül nagyon sokat tud adni: bízz a környezetedben is, hogy meglásd, sosem vagy egyedül és a te boldogságod mások számára is fontos.

Hidd el, mindig lehet másként élni, és ha egy ajtót becsuksz magad mögött, elengedsz valamit és tovább tudsz lépni, akkor nem egy sötét szobában fogsz állni, hanem azonnal új ajtók fognak nyílni előtted. Mert az élet ilyen: keresi a továbblépés lehetőségeit, nem reked meg, hanem mindig megy tovább. Ha megrekedsz valahol, pláne huzamosabb időre, akkor az élet igazi értelme veszik ki belőled.

Én soha nem éreztem magam ennyire élettel telinek, mint mióta képes voltam változtatni. Nem a nehézségek tűntek el, hanem én lettem erősebb, érettebb, felkészültebb, bátrabb, döntésképesebb, tapasztaltabb.

Mert a boldogság a hétköznapokban nem azt jelenti, hogy folyton a felhők felett lebegsz, hanem azt, hogy képes vagy dönteni arról, hogy miként állsz hozzá az élethez, a körülményeidhez, a környezetedhez és természetesen magadhoz.

A boldogság egy életmód.

Emberként, nőként, társként, anyaként, barátként és coach-ként is ez az, amiben maximálisan hiszek és amit képviselek.

A boldogság egy életmód.

Coaching a sikerért!

Több beszélgetésemben (coaching során és ismerősökkel) is felmerült mostanában egy közös kérdés, illetve téma:

Mi van, ha nem sikerül?

Sokan jöttök hozzám coachingra azért, mert szeretnétek változást az életetekben. A coaching ugye erről is szól alapvetően.

Többen érzitek úgy, hogy amitek most van (munka, magánélet, hobbik) az persze mind szép és jó, és igazából “nincs is okotok panaszra”, “más már ennyivel is elégedett lenne”, ti viszont azt érzitek, hogy ez nem elég: több van bennetek.

Adni szeretnétek a világnak, nyomot hagyni, segíteni.

Mert érzitek magatokban a potenciált: az elmúlt években tanultatok, gyakoroltatok, készültetek, tapasztaltatok és úgy érzitek, készen álltok arra, hogy ezt megosszátok másokkal és elkezdjetek valami komolyabbat építeni (edzős csoportoktól kezdve, közösségeken át az önálló vállalkozásig akár).

Amikor beszélgetünk, akkor viszont felteszitek a kérdést:

Mi van, ha nem sikerül?

Ezt a kérdést pedig már annyiszor feltettétek magatoknak, hogy azt is mondhatjuk: ahelyett, hogy elkezdtétek volna csinálni azt, amit szenvedélyesen szerettek, csak ezt a kérdést teszitek fel újra és újra, lépni viszont nem mertek.

Álltok egy helyben.

Miközben ezzel keltek reggel, erre gondoltok zuhanyzás közben, a buszon ülve, az ebédszünetben, meg lefekvés előtt.

Ha együtt dolgozunk a coaching folyamatban, akkor a coach-odként abban tudok neked segíteni, hogy ráébredj arra: nincs mitől félned. Nincs mitől félned, mert megvan benned minden tudás, tapasztalat, ügyesség, kreativitás és elszántság, hogy bátran nekikezdj ahhoz, amit csak szeretnél.

Mert egész egyszerűen nincs mit veszítened.

Mert ha nem kezded el, sosem derül ki, hogy mi van, ha SIKERÜL.

Mert ha esetleg nem sikerül, akkor is ott leszel, csak ezután még több tapasztalattal és még több tudással, mint előtte. Elsősorban magadról, meg persze a témádról, a céljaidról (legyen az akár a tanítás, a blogolás, vagy egy vállalkozás).

Kudarc helyett a tanulás és a tapasztalás lesz a jutalmad.

siker

A siker titka, hogy soha ne add fel!

Mert ha esetleg nem sikerül, akkor legalább már tudod, hogy mi az, ami számodra nem működik, tehát legközelebb sokkal ügyesebben tudod majd megközelíteni.

Vagy akár új célokat tűzhetsz ki és nem fektetsz olyanba energiát, amibe nem érdemes.

Bízz magadban és legyél bátor!

Végül Edisonnak is sikerült, ne feledd 😉

Coach-ként állok rendelkezésedre Budapesten, bővebb infó itt: COACH NEKED.

Célok, álmok, vágyak, beteljesülés, fejlődés, önismeret.

Életmód birodalmat építek

Nagyon izgalmas helyzet ez most nekem, mert az elmúlt napokban új felületen kezdtem el folytatni a blogot.

Több mint 3 évvel ezelőtt, az életmódváltásom hajnalán, az első dolgom volt az, hogy nyissak egy blogot, ahol követhetem a kis küzdelmeimet. Akkor még hetente a kilóimat és a centijeimet is feljegyeztem ám :) (Ez a része persze nem lett nyilvános sose.) Aztán az eltelt időben néha változott a blog kinézete: volt, amikor rengeteg dolgot belezsúfoltam a főoldalba, máskor pedig  próbáltam letisztítani a felületet.

Idén tavasz végén teljesen új fejezethez érkeztem:  eldöntöttem, hogy új alapokra helyezem az egész blogot. A változás természetesen nem csak informatikai természetű. Akik engem ismernek, azok biztosan nem lepődnek meg, ha azt mondom, ez a változás elsősorban a saját magammal való viszonyom megváltozását jelenti. Egy önálló, saját felület, amibe még jobban bele tudom tenni magamat, az elképzeléseimet. Célokat fogalmaztam meg: szeretnék minél több emberhez eljutni és szeretném közvetíteni minél több ember számára azt a pozitív, cselekvő, tudatos látásmódot, életszemléletet, ahogy én is élem az életem.

Életmód birodalmat építek és ezt nem véletlenül írom. Azt vallom, hogy “always shoot for the moon”, azaz mindig a legmagasabb, a legambiciózusabb célokat tűzzük ki. Menjünk a vágyaink és álmaink után! Azért, mert ha végül nem is birodalmunk lesz (dehogynem!), az elért eredményeink és legfőként a megtett utunk minden bizonnyal boldogsággal, elégedettséggel fog minket eltölteni és nem fogjuk azt érezni, hogy “ennél akár többre is képes lehettem volna”. Ha pedig a környezeted szkeptikus a céljaidat illetően, a legjobb dolog, amit tehetsz, ha nem foglalkozol vele – maradjon meg az ő szkepticizmusuknak, mert

Shoot for the moon. Even if you miss, you’ll land among the stars. (Les Brown)

Úgyhogy gyors bejelentkezésként ezúton is üdvözlök minden régi és új ismerőst és olvasót, remélem továbbra is velem tartotok :)