Mit tegyek, hogy lefogyjak?

Néhány héttel ezelőtt egy kedves ismerősömmel beszélgettem arról, hogy miként érdemes hozzáfogni az eredményes fogyáshoz. Az illető jár sportolni és próbál odafigyelni az étkezésére is. A ruháin érzi már a változást, de az igazi áttörés még várat magára, valami nem az igazi. Hozzám is intézte a kérdést, hogy mit kéne csinálnia, mit kéne (t)ennie, hogy gyorsabb ütemben tudjon fogyni?
Hogyan fogyjak le?
A válaszom nagyon egyszerű volt: kalóriadeficitet kell elérni. Kizárólag ennyi a “titok”, nem több. Több energiát kell, hogy felhasználjon a tested, mint amennyit magához vesz és fogyni fogsz.
Erre pedig az volt a válasza, hogy:

“azt már próbáltam és aztán mindig vissza is jött, amit leadtam.”

Gondolom sokan voltatok már hasonló helyzetben.
Pontosan itt van az a pont, ahol a fogyókúrát megkülönböztetjük az életmódváltástól.
Mert mi a fogyókúra? Ideiglenes kalória (és általában minőségi tápanyag) megvonás, ami súlyvesztéshez vezet.
Elérjük-e vele a kívánt célt? Elérhetjük vele, persze. Ha csak az elvesztett kilók számára koncentrálunk.
Ám mi fog történni ezután? Szépen lassan visszaáll minden a régi kerékvágásba, mert vége a “kúrának” és visszahízunk, mert nem változtattunk a szemléletmódunkon, az étkezéshez és úgy általában az élethez való hozzáállásunkon, nem tartjuk magunkat azokhoz az alapelvekhez, amivel az elért súlyt meg is lehet tartani.
Magyarán szólva nem váltottunk életmódot és várjuk a csodát, hogy azok a mindennapos gyakorlatok, amik szerint éltünk korábban, most nem fognak hízáshoz vezetni. Van egy rossz hírem: vissza fogsz hízni, ha nem változtatsz. Ha nem tanulsz, csak azt hiszed, hogy már mindent tudsz (hiszen sikerrel leadtál x kilót!) és bízol abban, hogy majd ez elég lesz ahhoz, hogy megtartsd a súlyt, amit elértél, akkor visszahízol. Ha nem figyelsz magadra és nem változtatsz alapvető berögződéseken, akkor fogyás ide vagy oda, visszahízol.
Nem akarok most nagyon mélyre menni az életmódváltás összetettségének körüljárásában. Elég csak annyi, hogy akkor nem hízol vissza, miután lefogytál, ha felismered azt az egyszerű dolgot, hogy ha már kisebb a súlyod, akkor kevesebb energia is elég ahhoz, hogy működjön. Ahhoz, hogy az elért súlyt megtartsd tehát, egy dolgot kell tenned: odafigyelned arra, hogy mit és mennyit eszel a továbbiakban.
Amint elkezdesz folyamatosan figyelni magadra, és remélhetőleg nem válik kényszeressé a számodra a dolog, egy idő után észre fogod venni, hogy a magadra – és a táplálkozásodra, mozgásra, testedre – való odafigyelés az életed természetes részévé válik. Ez az életmódváltás alapja. Rájössz, hogy ha ugyanazt eszed mint régen, visszahízol. Rájössz arra is, hogy ha csak néha eszel olyan dolgokat, amiket amúgy “nem kéne”, de az időd többi részében figyelsz magadra, akkor nem hízod vissza pikk-pakk a leadott súlyt, mert már tudod, hogy nem napok, hanem hetek, hónapok következetes kalóriatöbblete okoz tartós súlygyarapodást.Az életmódváltás lényege az, hogy figyelj az egyensúlyra.
Ahhoz, hogy a fogyásod hosszú távon is sikeres, fenntartható és egyénre szabott legyen, egy dolgot kell leginkább tenned: olvasni és tanulni. Olvasnod kell kalóriákról, tápanyagokról, ételekről, étkezési rendszerről, sportról, életmódról. (tipp: olvasd a blogom!). Így megismered mindazokat a módokat, ahogyan tényleg sikerrel és véglegesen meg tudsz szabadulni a többlet súlytól.
A következő, hogy próbálkoznod kell, amihez érdemes jegyzetelned, legalább 1-2 hétig, időszakonként pedig újra megismételni. Mennyi étel elfogyasztásától érzed magad energikusnak és mégis tudsz mellette fogyni? Reggelizz vagy ne? 5-6 étkezés vagy csak 3-4? Reggel egyél szénhidrátot vagy egyáltalán ne? Edzésnapon többet egyél és pihenőnapon kevesebbet vagy mindig ugyanannyit? Ki kell tapasztalnod, hogy mi válik be neked, mert sajnos nincs univerzális, mindenkire jól alkalmazható képlet.
Érdemes megtanulni főzni is, ha eddig nem tudtál, mert ha életmódot váltasz, akkor egyből rájössz arra, hogy az a leginkább biztos, amit te magad raksz össze. A rendelt étel, a bolti készétel – egy-két üdítő kivételtől eltekintve – jó részt lutri. (tipp: nálam is találsz recepteket itt!)
Tervezned kell. Nem kényszeresen, de készülni kell – minimum fejben! – hogy mit fogsz enni a következő napokban. Én azt mondom, emellett azért legyél rugalmas, mert meglásd, bármilyen étkezési rendszert is alakítasz ki, az élet hozhat váratlan helyzeteket!Végezetül, ami a legfontosabb: csinálni kell. Legfontosabb, hogy legyél magadhoz őszinte, dolgozz közben azon is, hogy szeresd magad. Becsüld meg magad és éppen emiatt dolgozz azért, hogy elérd a céljaidat. Legyél kitartó, a sikerhez általában nem egyenes út vezet, de biztosan mondom, hogy az életmódváltás az egyik legjobb út, amin saját magadért elindulhatsz!

egészség, egészséges életmód, edzés, fogyás
nyami 😉
Kérdésed van? Az ask.fm-en megtalálsz!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
10408665_659007537527850_2737121291025701377_n

Az alvó oroszlán felébresztése

Akik rendszeresen követik a blogomat, azok számára feltűnt, hogy most már egy ideje nem csak saját magamról vannak itt fényképek, illetve egyre több bejegyzésemben az E/1-ből T/1 lett :) Ennek az az oka, hogy egy olyan emberrel terelt minket össze a sors, illetve vonzottuk be egymást, akivel osztozunk az edzés, a sport és különösképp az erőemelés iránti szenvedélyünkön. Ő az az ember az életemben, aki pontosan érti, hogy mi az, amit szeretek a nagy súlyok világában, az erő megélésében, ő látja a legközelebbről, hogy mennyire sokat adott nekem az erőemelés mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mindez pedig azért van, mert ő is ebben a világban mozog, él és fejlődik általa hétről hétre.


Kapcsolatunk egyik különlegessége, hogy hasonló utat tettünk meg mindketten, nagyjából egy időben indulva. Az egészségünkért való aggódás indított el minket a változás felé, míg végül egymás mellett kötöttünk ki, hogy ezután együtt csinálhassuk tovább nem csak a sportot, hanem a közös életünket is. :)


Szeretném nektek bemutatni tehát Horváth Zoltánt, akinek a története 95 kg-ról indul és jelenleg ott tart, hogy egy átlagos napon ő a legerősebb ember a Decathlon áruházban 😀 
Mert a túlsúlytól megszabadulni hasznos és jó dolog, de egy idő után mindketten rájöttünk, hogy ennél nekünk több kell, fejlődni akarunk testben, lélekben egyaránt, aminek az alapját az jelenti, és amihez a legtöbbet az adja hozzá, hogy ha szimplán a külsőnk helyett azzal foglalkozunk, hogy erősek legyünk.


A többit pedig ő meséli el nektek…. :)


Örömedzünk :)



De ki is az a Horváth Zoltán?

A történetem 2011 októbere magasságában indult, 95 kilóról, tán még fölötte is volt, nem mertem mérlegre állni. Éltem a napjaimat minimális mozgással, otthonról dolgoztam, nem nagyon mentem sehova. Az életemet a World of Warcraft és a munka tette ki, gyakorlatilag 16 órát ültem a gép előtt. Nem, erre nem vagyok büszke. Arra viszont igen, hogy sikerült változtatnom. A kezdő lökést számomra DagadtKöcsög bemutatkozó postja adta meg, ami röviden arról szólt, hogy ha nem akarok 50 évesen szívinfarktusban meghalni, akkor jó lenne foglalkozni az egészségemmel. Én kezdetnek a diétát és a futást választottam.
Fussunk! Hogyan? Mivel informatikus vagyok, mindenre kellett egy kütyü, telefonnal gyakoroltam a Couch to 5k programmal. Segít abban, hogy felkészültség nélkül, “kanapékrumpli” üzemmódból indulva eljuss odáig, hogy le tudsz futni 5 kilométert. Fuss 20 mp-t, sétálj 40-et! Fuss 30 mp-t, sétálj 30-at! És így tovább. Nagyjából egy hónap után képes voltam hazafutni az utca végéről, ami kb. 1 km-t takart. Le sem tudom írni mekkora örömöt jelentett ez nekem! Megállás természetesen nem volt, decemberre megvolt az 5 kilométer, átlagban heti 3-4x futottam, szépen mentek le a kilók, talán túl gyorsan is.

Futás után általában gyümölcsturmixot ittam vacsora gyanánt, ami lássuk be nem a legoptimálisabb választás, ha a fogyás a cél. Az egész diétámat az egészség határozta meg: kiiktattam a cukros dolgokat, a junk foodot, a magasabb GI-jű szénhidrátokat teljesen, illetve a mennyiségen is csökkentettem. A reggeli és a vacsi volt az, ahol igazán megfogtam a kalóriabevitelt, de nem volt túl tudatos a megfelelő ismeretek hiányában, csak úgy érzésre csináltam. Nem volt önsanyargatás, nem éheztem, és nem volt fogyókúra. Nem kúra! Változás, elhatározás, fegyelem, kitartás.
Mindezzel együtt, a diétának és a rendszeres mozgásnak volt egy nagyon kellemes folyománya is: rámjöttek végre a konfekció méretek. 38-as farmerből 32-es lett, L, XL-es pólókból M-es. Egy év és kb. 200 lefutott kilométer után 20 kilóval voltam könnyebb, de sajnos gyengébb is. Bár lefogytam, utólag már tudom, hogy nem ez lett volna a legoptimálisabb módja a test rekompozíciójának, de sebaj. Megtanultam a saját bőrömön, neked már nem kell!

Nagyjából 1 év alatt végül sikerült lefogynom 67-68 kilóra, ez így több mint 25 kiló fogyás, természetes, hogy izomból is ment. Eléggé satnyának néztem ki, kellett valami testmozgás… Mivel nem voltam nagyon otthonról eljárós ember, így az otthon űzhető dolgok között mazsolázgattam, amíg rá nem akadtam a fegyencedzésre. Az első 3-4 szint megvolt, tudtam már húzódzkodni szabályosan 2-3-at, de számomra iszonyatosan unalmas volt, így kerestem tovább. A P90X kipróbálás szinten megvolt két hétig, de az nem fehér embernek való, gyakorlatilag egy “Norbi Update on steroids”:)

A történetem 2012 őszén folytatódott, amikor a kollégáimmal egyszer elmentem “gyúrni”. Mit nekem, szakközépben nyomtam rendesen, biztos menni fog – gondoltam. Nem ment. Iszonyatosan gyenge voltam a régi énemhez képest. Az első nap után olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam megmozdulni, de ha már elhatároztam, hogy járok, eldöntöttem, hogy nem fogom abbahagyni. Sokáig folytattam a konditermi edzést, de nem nagyon láttam semmilyen változást, nagyon lassan történt bármi is, így ismét csak elkezdtem olvasgatni a neten: mégis mi lenne a helyes út? Hogyan tudnék fejlődni? Így bukkantam rá az Emelj! blogra, ezt két srác írja saját tapasztalat alapján, elég érthetően leírták, hogy miért lenne érdemes erőemeléssel foglalkoznom. Ezzel egy időben bukkantam rá Elliott Hulse-ra aki szintén irányt adott nekem: dolgozz azért, hogy erős legyél! (Egy későbbi írásban foglalkozom majd azzal, hogy ez mit is jelent számomra.)
Megtanultam azt is, hogy a komplex és jó edzés alapja a megfelelő programozás és periodizáció, az erőedzéseket én a Stronglifts 5×5-tel kezdtem (természetesen volt hozzá iPhone app). Ezzel el is voltam fél éven át, amikor meg már nem nagyon ment úgy a dolog, ahogy szerettem volna, átváltottam a Wendler féle 5/3/1-re, hol boring but big kiegészítőkkel, hol saját kútfőből kiötlött gyakorlatokkal (húzás-nyomás). Erősödtem, de valami még mindig nem volt az igazi: egyedül edzettem, nem felügyelt rám senki, fekvenyomni például nem mertem igazán nagy súllyal, spotter nélkül.
2013 közepén látogattam először a Thorba, szintén az Emelj-es srácok írásának köszönhetően. A régi terem, ahova jártam, nem volt túl ideális az erő alapú edzéshez, bár szerencsére nem szóltak rám, hogy halkabban deadlifteljek. A Thorban reggelente edzettem, néha együtt egy sráccal, aki gyakran elismerő szavakkal illetett, illetve beállt spottolni, ha megkértem rá. Később Facebookon beszélgettünk erről-arról, itt derült ki, hogy ő akkortájt kezdett el edzősködni. Az biztos, hogy furcsa dolgokat csinált a csoportja: fél órán át bohóckodtak az edzés előtt, nem is értettem teljesen. Egyszer rászántam magam, hogy egy személyi edzés keretein belül felmérjen. Megdöbbentő volt. 
Mondanom sem kell, egy hétre rá, 2014 márciusában már együtt bohóckodtam a többiekkel. Amit értelmetlennek láttam előtte, most tartalmat nyert: mobilizáció, nyújtás, bemelegítés, technikázás. Wittmann Zsolt gondosan megírt edzéstervvel állt neki a közös munkának, a deadliftet felépítettük nulláról, a fekvenyomáson technikáztunk rengeteget, a guggolással nem volt szerencsére komolyabb probléma, de a megfelelő mobilizációra például mindig hangsúlyt fektettünk. Most ott tartunk, hogy év eleje óta a fekvenyomásra rádobtunk 30 kilót, a guggolásra 20-at, a deadlift pedig már könyvbe illő formával megy stabilan. Hogy tétje is legyen a dolognak, 2014 őszén készülök az első erőemelő versenyemre, Wilks formulával összemérjük az erőnket a többiekkel.

Igyekszem példát mutatni mindenkinek aki ismer, célom erősnek lenni mind fizikailag, mind szellemileg, érzelmileg. Az erő a célom. Vagy az eszközöm valami máshoz? Később kiderül…

2014 július, saját testsúlyom duplájával guggolás
(1×150 kg @ 75 kgBW)
diéta, edzés, egészség

A fogyókúrás versenyek margójára

Most már majd két éve, hogy ebben az “életmód témában” mozgok, olvasok, kutakodom, érdeklődök. A mindennapjaim része a dolog, néha már-már túlzó mértékben is. Kicsit úgy érzem, mintha állandóan erről beszélne most már mindenki. Ugyanakkor azt látom, hogy a fontos kérdésekről nagyon kevés szó esik, helyette csak a szűk felszínt kapirgáljuk. Számomra ilyen kérdések például a nők és a testtudat kapcsolata, az ezzel kapcsolatos sztereotípiák, a tapasztalataink, a külső és belső elvárások kérdése, a másság (othering), a női test tárgyiasítása (objectification vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy “to be looked at”), a megbélyegzés (bullying), a body-shaming, a frusztrációk, az étkezési zavarok, food-policing stb. Rengeteg fontos téma, amiről nem beszélünk, miközben a mindennapjainkat észrevétlenül is átszövik ezek a gondolatok. Kezdve a nők saját magukra tett kis poénos megjegyzéseitől (“akkora a fenekem mint egy ház!“, “addig nem megyek strandra, amíg nem fogyok le!“) az explicit megnyilvánulásokig és másokra tett megjegyzéseikig (“hogy néz már ki!“, “ne vegyen fel ilyen pólót!“), a sort hosszasan lehet folytatni. Egyébként nekem ez egyfajta célom is, hogy megpróbáljam átgondolni ezeket, és hogy lássam, mit lehet kezdeni ezekkel a kérdésekkel, tudjuk-e és ha igen, miként tudjuk őket a javunkra, a fejlődésünkre fordítani.

Ami most megihletett, az az év eleji nagy nekilendülés, a “bikini formáért” való küzdelem, és ezek egy formája, amiben kulminálódik: a fogyókúrás versenyek.

Fogyókúrás versenyekkel szerintem már nagyon sokan találkoztunk, időről-időre felbukkannak. Olykor még TV-s valóságshow-t is csinálnak belőlük, tetézve a bajt. De pontosan mi a baj?

Ami számomra elsőként feltűnik: nem véletlenül nem életmódváltás-versenynek hívják őket. Ugyanis abban nem lehetne versenyezni. A versenyek egyik sajátossága, hogy egy adott szempont alapján kívánják a legjobbat /legjobbakat megtalálni és jutalmazni. A fogyókúrás versenyeknél pedig ez egyértelműen a leadott kilók számát jelenti. Az, hogy ezt egyébként minden versenyző saját kiindulási helyzetéhez mérik persze rendben van, hiszen így lesz “objektív a verseny”. Viszont egyből látszik, hogy miért nem életmódváltás-verseny a nevük: a sikert egy apró jelzőszámra kihegyezve, kizárólag a kilók számában mérik. Hiszen azt hogyan lehetne mérni, hogy “most már sokkal jobban ismerem magam és rájöttem, hogy miért voltak falási rohamaim”, “most már sokkal jobban bízom magamban” “most már úgy érzem, bármire képes lehetek”? Pedig ezek a szempontok mind felmerülhetnek a fogyással párhuzamosan – és szerintem sokkal értékesebbek is, mint pusztán a számok.

Forrás: Tumblr

Mi az előnye annak, ha a leadott kilók számára koncentrál valaki?

Nagyon sokan vannak olyanok, akiknek a túlsúly egészségügyi problémákat okoz. Ha csökken a testtömeg, akkor az szó szerint sok fizikai tehertől felszabadítja az ízületeket, a vázrendszert, a keringési rendszert, a légzést, mindent. Önmagában tehát, olyasvalakinek, akinek magas a testzsír aránya, nehezen mozog emiatt, nem nagyon rendelkezik állóképességgel, jót tesz, ha le tud adni súlyt, mert az egészségét szolgálja vele. Azt gondolom azonban, hogy nagyon hajlamosak vagyunk egyből ítélkezni, ha olyan embert látunk, akinek nagy a testtömege. Egyből sztereotípiákat társítunk mellé: ő biztos nem sportol, ő biztos nem egészséges és egyáltalán nem is figyel oda magára. Én ezzel nem értek egyet: az egészségi állapotnak csupán 1 jelzőszáma a testtömeg és a testalkat, és nem mindig vezet helyes következtetésre, ha ez alapján ítélkezünk. Ez a gondolat egyébként megegyezik azzal, hogy ne ítélkezzünk mások felett ismeretlenül. A body-policing káros gyakorlat, ha mi VALÓBAN azt szeretnénk, hogy embertársaink egészségesebbek legyenek, mozogjanak többet, és válasszanak a testük számára jobban hasznosuló táplálékokat az étkezésükben.

A fogyókúrás verseny előnyei tehát számomra ki is merültek ebben a szűk keresztmetszetben. Akinek az egészségét veszélyezteti a súly, valóban nyerhet azzal, ha lead belőle. De mi fog történni hosszú távon?

Ami a fogyókúrás versenyek legfőbb hátránya: rövidtávra szólnak. Hiszen, sokadszor ismételve, nem életmódváltás-verseny a nevük. Félreértés ne essék, látszik, látom, hogy vannak olyan emberek, akiket motivál egy komplett életmódváltásban az a tény, hogy versenykörnyezetben kezdenek neki. Ott vannak a sorstársak is, egy egymást biztató közösség is akár, és ez a fajta támogatás egyébként nagyon fontos lehet egy egyén céljainak elérésében. Vannak olyanok, akiket egy ilyen élmény hosszú távon tud egy új életmód útjára terelni!

Ám a többség nem ilyen. Nem is van azzal baj, hogy nem ilyenek, hiszen például engem sem motivált soha egy-egy fogyókúra verseny gondolata. A baj azzal van, hogy a résztvevők többsége nem kezeli ezt kellő tudatossággal. A baj azzal van, hogy irreális célokat tűznek ki maguk elé. Az életmódváltás azért nem sikerült számukra korábban, mert nem apránként kezdtek hozzá. Nem kezdték az életüket apránként megváltoztatni, hogy végül hosszabb idő elteltével már azt láthassák: szépen lassacskán az egész megváltozott.
Általában lelkes fogyókúrázók vágnak bele újabb és újabb versenyekbe. Ismerik már ezt az utat: lefogynak, örülnek neki, majd “elbízzák magukat” és szép lassan visszajön minden. A siker csupán átmeneti, mert lehet, hogy nem foglalkoztak azzal, hogy megértsék, miben is más “az egészséges életmód” mint az, amit korábban csináltak. Nem találták meg a gyökerét a korábbi életmódjuknak (legyen az akár lelki/önbizalmi vagy épp környezeti hatás (család, szülői minták, lehetőségek)) ami hozzásegítette volna őket ahhoz, hogy egy új útra lépjenek.

Ami a fogyókúrás versenyek másik hátránya: káros minták melegágyai. Ez alatt pedig értem például az irreális célokat, saját magunk másokhoz való hasonlítgatását, az étkezési zavarokat.

Az irreális célok: adott időtávon belül x kiló leadása. Mégis ki lehet ennyire biztos magában? “Májusig leadok 10 kilót!” Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyen kijelentést tegyen szerintem. Kellő önismerettel, a testünk, igényeink pontos ismerete mellett SEM garantált az, hogy egy ilyen célt kitűzzünk magunk elé és véghez is vigyük. A test nem egy GÉP. “Megvan a precíz input és abból következik egy biztos output.” Komoly sportemberek/fitneszmodell-versenyzők/testépítők/stb. sajátja ez a műfaj, akik ismerik az időzítés, az ütemezés mibenlétét (és megvan hozzá a maguk eszköztára is, ezt ne feledjük). Az átlagemberé nem feltétlenül.

A célok kitűzése motiválhat bennünket, de nagyon fontos, hogy mit kezdünk akkor, ha nem érjük el a célunkat. De mondok jobbat: az is fontos, hogy mit kezdünk akkor, ha elérjük a célunkat! Tudjuk-e megérteni és hasznosítani saját magunk számára hosszú távon az eredményt? Meg nem értett kudarcélménnyel terheljük magunkat? Látjuk-e pontosan, hogy mi vezetett a sikerhez? Foglalkozunk-e a kérdéssel eleget? Hiszen akkor is le tudok fogyni, ha szimplán nem eszek (a kilók számában teljes lesz a siker és megnyerem a versenyt!) meg akkor is ha jó sokat eszek, de megválogatom, hogy mit, és mellette olyan edzéseket végzek, amik által épülök (ekkor a kilók száma egyből elhanyagolható tényező lesz).

Sokan nő csinálja azt, amikor le szeretne fogyni, meg szeretné változtatni a kinézetét, hogy kitűzi a hűtő ajtóra/facebook oldalára egy nagyon csinos, általában fürdőruhás lány fotóját. Ami még rosszabb, hogy talán mellé rakja azt is, milyen volt ő korábban és milyen nem szeretne már lenni. Ebben én több problémát látok: másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, túl nagy/irreális célokat tűzünk ki magunk elé, és negatívan tekintünk saját magunkra (“hát hogy néztem már ki 70 kilósan!”). Pedig saját magunk motiválása, általunk megválasztott eszközökkel, jó dolog. Fontosnak tartom, hogy tudatosan keressünk motivációt. Ám véleményem szerint ezek az eszközök alkalmatlanok arra, hogy hosszú távon is valóban motiváljanak.

Az én kérdésem továbbá az: tisztában vagyunk-e azzal, hogy a csinos lány fotója általában retusált (még a lány sem néz ki úgy a valóságban, mint ahogy a fotón látszik), egy maszkulin szemléletben, az esetek nagy részében vélhetően férfi által készített, a tömegmédiába ágyazott, nyugati, fehér, férfiak által dominált környezetben előállított, eladásra kínált TERMÉK.
Ha egy ilyen fotó által képviselt ideálhoz mérjük magunkat, akkor nem saját magunk értékeire koncentrálunk, hanem idegen emberek szűrőjén keresztül szemlélt és reprezentált világhoz mérjük magunkat.
Ami még ennél is fontosabb: újratermeljük azt az elvárást, hogy nőként arra kell, hogy legyünk hivatottak, hogy szépek legyünk. Háttérbe szorul a harmonikus életvitel, a teljesítmény, az intelligencia, az emberi értékek, és csupán egy szűk szempontra korlátozzuk magunkat. Megvesszük a terméket, amit kínálnak nekünk, mert azt gondoljuk, hogy ez lesz számunkra a legjobb. Ez a jól eladott termékek tulajdonsága :)
Az effajta termékek természetéről nagyon sokat lehetne még írni, valószínűleg még fogok is, megpróbálom átgondolni ezt a kérdést, hiszen ez sem fekete vagy fehér, egyértelműen rossz vagy jó. A lényeg, hogy megpróbáljuk megérteni és átlátni azokat a folyamatokat, szándékokat, amik ebben a gondolatkörben, ebben a témában mozognak.

Egy időben én is azt hittem, hogy motiválnak ezek a fotók. Amikor még új volt ez az egész világ, akkor nagyon vonzónak láttam azokat a képeket. Ám mögé kell nézni a dolgoknak, hogy lássuk azok valódi arcát. Számomra a legjobb és leginspirálóbb az volt, amikor élőben is találkozhattam ilyen emberekkel. Egész másként inspirálja az embert az, ha körülveszi magát ilyen férfiakkal és nőkkel, beszél velük, látja őket edzeni, megérti az ő saját hajtóerejüket, megismeri az ő szorongásaikat akár, mintha csak egy fotót próbálna hamis ideálként követni. Sokkal emberibb lesz tőle az egész.

Itt pedig következik az, ami még szintén fontos: próbáljuk meg ne utálni magunkat. Én is voltam 70 kiló, utólag furcsa is látni ezeket a fényképeket, hiszen egész másként éltem meg akkor mindent, mint ahogyan most szemlélem ezt. De nem utálattal gondolok magamra. És ha én újból 70 kiló szeretnék lenni, akkor pont lesz.rnám, hogy ki mit gondol, ha úgy érezném jól magam! Nem azon fog múlni. Ahhoz, hogy változni tudjunk, persze látnunk kell a korábbi életmódunk korlátait, hátrányait. De saját testünk elfogadásából és szeretetéből sokkal több energiát tudunk meríteni hosszú távon, mint az utálatból. Nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy ne legyen túl coelho-s, de a lényeg akkor is ez. Ha hosszú távon szeretnénk fenntartani az elért eredményeinket, akkor át kell gondoljuk a saját magunkkal való kapcsolatunkat is.

Amikor egy ilyen verseny kezdetén mindenki rá van pörögve a céljaira, hogy most mindent belead, sokan megosztják, hogy milyenek nem szeretnének lenni (szinte egymásra licitálva), azzal nem csupán a saját magukkal való viszonyról beszélnek. Akkor bizony arról a másik emberről is beszélnek, aki most lehet, hogy pont olyan mint ő akkor volt. (Pl. én azt gondolhatom ennek láttán, hogy “Ha ő nem szerette az akkori önmagát, akkor biztos én, akinek hasonlít rá a testalkata, sem vagyok elég jó..”) Elérkezünk ismét ahhoz a kérdéshez, hogy miként ítélkezünk (saját) és mások testén, kinézetén.
Ugyanez a strand témával. Amikor egy, a mi saját mércénk szerinti csinos lány azt mondja, hogy márpedig ő “ki nem megy így a strandra”, azzal másodlagos üzenetként azt is közli, hogy az sem való strandra, aki ugyanúgy vagy “rosszabbul” néz ki, mint ő. Ennél csak még rosszabb, ha valaki expliciten kifejezi, hogy ki mehet ki a strandra és ki nem. Az én véleményem az, hogy teljesen feleslegesen keserítjük meg egymás életét ilyen gondolatokkal. A strand, a vízpart egy nagyon kellemes hely és mindenkinek joga van ahhoz, hogy jól érezze magát, akárhogy is néz ki. A strandon fürdőruhában jó lenni, senkinek nem kéne zsákba bújnia mások miatt. A strandot aztán be lehet szépen helyettesíteni ezer más dologgal, például az öltözködéssel, a mozgással, stb. Ha valakinek problémája van a másik testalkatával, akkor egy biztos: az az Ő problémája és nem azé, akiről véleményt formál. A kimondott szavaknak, gondolatoknak azonban ereje van és az egyes emberekben igen rosszul, bántóan tud lecsapódni egy-egy ilyen gondolat. Én amellett vagyok, hogy sokkal több és jobb eredményt érhetünk el, ha mások lehúzása helyett mások felemelésére koncentrálunk.

Forrás: Tumblr

Az az ideál él bennünk, hogy csak a vékony ember egészséges és szép. Itt viszont visszatérek a fenti gondolatokhoz: milyen diskurzusból és milyen környezetből származnak ezek a gondolatok, amiket már-már tényként kezelünk? Észrevesszük-e azt, hogy az egészségnek és a szépségnek is ezerféle formája van, és nem csupán egyfajta testalkat testesíti meg azt? Ha egy cikkben az egészség és a szépség  feliratok mellett egy bikinis, izzadó fitneszmodell jelenik meg képi reprezentációként az esetek többségében, akkor az szépen beépül a gondolatainkba és elhisszük, hogy ez a helyes, ez a jó, ennek így kell lennie, mindenkinek ez kell, hogy legyen a célja. Nem fordítunk figyelmet arra, hogy a világban hány olyan különféle ember van, akik ettől az ideáltól eltérően élnek teljes, boldog, egészséges életet. Mert amúgy nagyon sok ilyen van.

A másik pedig: hiába vágyakozunk arra, hogy úgy nézzünk ki, mint egy másik ember azon a képen. Egész egyszerűen ő nem mi vagyunk (elég banális gondolat, de fontos!). Más a genetikánk, a körülményeink, a lehetőségeink, a múltunk, a személyiségünk. Hiába tetszik valakinek a lába, ha ő 180 cm magas én meg csak 154, neki keskeny a csípője, az enyém meg széles, stb. Más lesz az eredmény, ha ugyanazt a munkát is fektetjük bele. Meg kell próbálnunk elfogadni magunkat és megelégedni azzal, amik mi vagyunk. Mert amik mi vagyunk, az épp annyira jó és értékes MÁR MOST, mint amilyennek másokat látni vélünk. Különösen fontos ezt átértékelnünk akkor, ha belegondolunk abba, hogy milyen környezetbe ágyazva és kik hozzák létre azokat a bizonyos képeket és ideálokat. Kiknek is akarunk mi valójában megfelelni?!

Végül pedig néhány szó az étkezési zavarokról. Nem vagyok a téma szakértője. Ám egyben biztos vagyok, hogy a fogyókúrás versenyek kimondva vagy kimondatlanul is, de melegágyai az étkezési zavaroknak. Az arra hajlamos embereknél igen könnyen megnyitják az utat az étkezési zavarok, az étkezéssel kapcsolatos frusztrációk, szorongások világába.

Ha arra koncentrálunk, hogy gyorsan fogyjunk és ezt rossz módszerekkel (pl. éhezés, léböjt kúrák, 90 napos baromságok) tesszük, akkor egyrészt belekerülünk egy spirálba, ami a fogyás-hízás örök váltakozásába vezet. Kudarctól az átmeneti sikerekig, majd újabb kudarcokig. Ez már önmagában egy egészségtelen kapcsolatot eredményez az étkezésben számunkra és testi épülésünket sem segíti.

Ha viszont arra koncentrálunk, hogy fogyjunk és ezt jó módszerekkel tesszük, akkor egy dolog biztos: nem garantált, hogy megnyerjük a versenyt. A valóban sikeres és hosszú távú fogyás titka ugyanis a fokozatosság és nem a gyorsaság. Nagy túlsúlynál persze hamarabb szaladnak le a kilók, ahogy ürül a testben tárolt víz, és ez a jó étkezéssel is megtörténik, ám az a csavar az egészben, hogy a korábban ideálként kitűzött testalkatainkkal nem fogunk fogyókúra versenyt nyerni, mivel azok a testalkatok azért is vonzóbbak, mert izmosabbak, és így nehezebbek is (feltételezvén továbbra is azt, hogy csak a leadott kilók számában mérjük a sikert), és persze hosszú hónapok munkájának eredményei. Azt fogjuk érezni, hogy egyes emberek nagyobb sikerei mellett elhalványulhatnak a saját apró törekvéseink és sikereink. Mivel versenyhelyzetben próbáljuk az egész folyamatot végigcsinálni, ez a szellemiség nyomot hagyhat rajtunk és nem biztos, hogy akkora örömmel tudjuk megélni azt, hogy változtatni voltunk képesek, mert akarva-akaratlanul is másokhoz kell mérjük a saját eredményeinket.

A fogyókúrás versenyek (de itt pedzegetném azt is, hogy a különböző napjainkban népszerű diéta-irányzatok és közösségek is) az étkezési zavarok melegágyai, és hiába gondoljuk azt, hogy étkezési zavara csak nagyon sovány embernek lehet. Az étkezési zavar lelki eredetű és nem kötődik testalkathoz, férfiakat ugyanúgy érinthet mint nőket. Nyilván, az éhezésnek az eredménye kóros soványság lehet, de az étkezési zavarok skálája nagyon sokrétű. Én a minap például arra jöttem rá, hogy amikor tavaly nyáron kipróbáltam egy étkezési rendszert, ami aztán állandó frusztrációba hajtott, az bizony az étkezési zavarok egyik előszobája volt.

Forrás: Tumblr

Nem kell kórosan soványnak vagy elhízottnak lennünk ahhoz, hogy egészségtelen legyen az étkezéssel való kapcsolatunk: ha a folytonos kétkedés (ez vajon egészséges?), kényszeres kalóriaszámlálás, frusztráció, futás-egyenérték számítás (ezt a hambit hány perc alatt futom le?), food-policing (abban van finomított cukor? akkor biztos méreg) a mindennapi étkezési, vásárlási gyakorlatainkat átszövik, akkor érdemes néha azt mondani, hogy megállj, ez így nem lesz jó, mi is az én problémám pontosan? Miért félek enni? Vagy épp: mit és miért kompenzálok az evéssel kapcsolatban, miért vagyok így ráparázva a témára?

Forrás: Tumblr

Megannyi kérdés merül fel tehát, és ez csupán a felszín, amit érintettem. Mindegyik részszempont (és rész-részszempont is) önmagában megér egy külön bejegyzést. Amellett vagyok, hogy ha benne is vagyunk a lendületben, hogy változtassuk az életünkön, próbáljuk kritikával szemlélni mindazon tényezőket, amik alapján döntünk, abból nem lehet baj. Sokan sokfélék vagyunk és mindannyiunk számára más módszer hozhatja meg a hosszú távon is fenntartható, jó eredményt, amivel aztán azt érezzük, hogy minőségi változás történt az életünkben, és végre jó úton – a saját utunkon – haladunk.

Az első évek

Ne válts életmódot!

Sokszor próbálok visszaemlékezni mostanában arra, hogy hogyan is éreztem magam azelőtt, hogy életmódot váltottam volna. Tudom, hogy ugyanúgy tettem a dolgomat mint most: foglalkoztam a szeretteimmel, dolgoztam keményen, próbáltam örömet lelni a munkában, az életben, igyekeztem fejlődni minél több készségemben és képességemben. Mégis, az életmód, amit folytattam hosszú távon nem szolgálta az egészségemet. Valójában egy kényelmes komfortzónán belül léteztem, ami teret adott bizonyos vágyaim megélésének, a kreativitásom kibontakozásának, lehetőséget egy viszonylag örömteli életre, ám igazi változásra valójában nem volt alkalmas. Sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos feladatok vagy éppen felmerülő nehézségek meghaladják a képességeimet és ha legyűröm őket, akkor fejlődni fogok általa. Fejlődtem is persze, de soha nem volt annyira átütő a siker. Ám volt egy dolog, amit minden egyéb törekvésem ellenére valójában mindvégig elhanyagoltam: a testem, a fizikai mivoltom és így az egészségem. Az eltelt évek alatt valójában elkényelmesedtem. Féltem a bizonytalantól és a váratlan helyzetektől, ezért nem is nagyon mozdultam ki sokat, az emberek felé nem voltam annyira nyitott, amennyire szerettem volna lenni. Miközben bennem is alakultak ki frusztrációk a külsőm miatt – no nem azért, vagy nem csupán azért, hogy holmi külső elvárásoknak megfeleljek, hanem mert legbelül tudtam, hogy az egészség a legnagyobb érték és én nem az egészséges úton haladtam. Ehhez még az sem kellett, hogy káros szokásaim legyenek: ritkán iszom alkoholt és soha életemben nem gyújtottam rá például. Elegendő volt “csak” nem mozogni és gyakorlatilag egész nap ülni, a szedentarizmusban elkényelmesedni. 
Évek óta hallgattam, néztem, olvastam unos-untalan a különféle szövegeket a rádióban, a tévében, az interneten, hogy “válts életmódot“, az “életmódváltás az egyetlen megoldás”, az “életmódváltás a JÓ megoldás!” – amivel csak egyetlen hatalmas nagy problémám volt: nem tudtam mit jelent az a szó, hogy életmódváltás. Nem volt számomra kézzel fogható a dolog, nem tudtam realizálni a saját életemben. Így aztán lefordítani se tudtam cselekvésre. Hiába olvastam el a huszonnyolcadik cikket is az “életmódváltás fontosságáról”, az egésznek nem volt túl sok értelme számomra. Mégis, most, hogy már eltelt több mint másfél év azt mondom: egyik napról a másikra életmódot váltottam! Ehhez egy dolog kellett számomra: megtanulni, hogy mik lehetnek azok a lépések, amik változást hoznak a korábbi életemhez képest. Amit viszont egy dolog alapozott meg: elegem lett abból, ami addig volt! Végre nem tagadtam tovább magam előtt, hogy milyen életet éltem korábban. Ez nagyon ösztönös dolog volt számomra, úgy érzem, hogy meg kellett rá érjek, hogy ez a változás bekövetkezhessen.  
Elegem lett és gyors változást akartam ugyan, de tudatosan apró lépésekkel kezdtem. Megnéztem, hogy mi az, amiből elegem lett, mi az amit szeretnék helyette, és megpróbáltam kitalálni, hogy milyen módon tudnám elérni. A bizonytalanban kezdtem el járni, számomra új területen. Természetesen olvastam sokat, tanultam, próbáltam szelektálni az információk között és kaptam ötleteket is. Ez mind sokat segített. Elkezdtem próbálkozni. Először a reggeli korán keléssel és a futással. Aztán a reggelizéssel. Aztán más mozgás kipróbálásával. Új alternatívákkal pl. a közlekedésben (biciklire váltottam). Szépen lassan pedig átformáltam az étkezési szokásaimat is. Először csak elhagytam a cukrot a reggeli kávémból, aztán szépen lassan mindenből. Unásig tudja már mindenki ismételni, hogy mik azok az ételek, amiket nem tanácsos napi szinten többször fogyasztani. Ezeket cseréltem le én is apránként. A kis hógolyó elindult a hegyről és szépen lassan lavina lett belőle. Minden megváltozott. Ahogy lezúdult a lavina, megváltozott a táj is mögötte. Így változtam meg én is. Teret kaptak az alapvető igényeim: a rendszeresség az életvitelben, a mozgás örömének megélése, az emberi/társas kapcsolataim bővülése, a kreativitásom kibontakozása, összességében a magammal való törődés. 
Szóval én azt mondom: ne válts életmódot! Helyette kezdj el apró lépésekben gondolkozni és apró dolgokat megváltoztatni. “Even the smallest person can change the course of the future” – mondta Galadriel a Gyűrűk urában, amire én azt felelem: a legapróbb lépésekkel is képes vagy megváltoztatni a jövődet. Nem kell a legnagyobb falatot lenyomni a torkodon: nem kell egyik napról a másikra teljesen életmódot váltani. Van, akinek sikerül, de ez a ritkább szerintem. Gondolkodj el, milyen helyzetben vagy most, ötletelj, hogy mi az a dolog – akár a legapróbb is! -, amin tudsz változtatni. Kezdj el apró lépéseket tenni és azon kapod magad, hogy lassacskán változni fog minden, amíg észreveszed, hogy most már nem olyan az életed, mint amilyen korábban volt. Sokkal de sokkal jobb! 
Nem muszáj ezt feltétlenül a fogyás témájára redukálni, működik ez nagyon sok céllal is, amit kitűzöl magad elé. Olvass, tanulj, kérdezz, beszélgess, találkozz emberekkel, legyél nyitott, próbálkozz és ha valami elsőre nem sikerül, akkor próbálkozz másként. Amíg megtalálod, hogy mi az, ami működik számodra, valószínűleg találsz olyan dolgokat is, amik egyszerűen nem működnek. Ezt ne éld meg kudarcként, inkább fogd fel tapasztalatként és próbálj tanulni belőlük! 
Amit véghez vittem, azt már címkézhetem életmódváltásnak, de én inkább hívom életváltásnak, hiszen nem csak egy-két paraméter változott meg az életvitelemben: alapjaiban másként élem meg most az életet, mint korábban. A mérleg által mutatott szám a legkisebb részlete a dolognak. Ha pedig valamit fontosat megtanultam, akkor ez az: a legapróbb fejlődés is fejlődés, a legkisebb lépés is lépés, amivel már közelebb kerülhetek a célomhoz.