IMG_6567-001

I. THOR POWER erőemelő verseny

Lezajlott az I. Thor Power kupa erőemelő verseny szombaton és hatalmas élmény volt ismét!

Ezüstérmes lettem az I. Thor Power kupa női mezőnyében!

Ezüstérmes lettem egy olyan erőemelő verseny női mezőnyében, ahol csak ketten indultunk :-)

Thor power erőemelő verseny

A verseny előtt két nappal döntöttem el, hogy indulok. Azt mondták, szinte minden lány visszamondta, még azok közül is, akik amúgy hetek óta készültek, és csak Évi maradt egyedül induló. Én meg felbátorodtam. Így nincs igazából versenyhelyzet, csak az élvezetért lehet csinálni, semmi para!

Az előzmények

4 hónapja nem powerbuilderkedtem Zsoltnál, helyette UST-re (erő-állóképesség fejlesztő óra) jártam Fruzsihoz. Mostanában nem mentek a deadliftek. Guggolni (low-bar back squat) pedig csak a mostani ciklusban kezdtünk UST-n. Fekvenyomás helyett hónapok óta floor press-t csinálunk. Szóval nem volt fókuszált felkészülésem. Edzettem az örömért, az állóképességem növeléséért, a változatosságért, de soha nem a versenyért.

Szerdán voltam edzeni Fruzsinál, deadlifteltünk, 5-4-3-2-1 ismétléses szériákat kellett lenyomni. 90 kg volt az egy ismétléses cél, ami azért aggasztott, mert pár nappal korábban még a 75 kg-ba se ment bele a 3 ismétlés. Valami nagyon nem akaródzott mostanában sikerülni a deadliftben. A 85 kg-t kétszer kellett volna felhúzni. Az istennek se sikerült a második ismétlés!! Fruzsi azt mondta: nem baj, pihenjek legalább 3 percet, aztán próbáljam meg a 90-et. Kételkedve néztem rá, de azt mondtam oké, mit veszíthetek, megpróbálom, persze! 4 perc pihenő után oda is álltam a 90-hez, és csodák csodájára, nagyon lassan bár, de feljött!! Alig hittem el, pacsiztam is egy hatalmasat örömömben Fruzsival és meg is köszöntem neki, hogy hitt bennem és bátorított, hogy megpróbáljam. Én magam nem hittem volna benne. Másnap mondjuk olyan voltam, mint a mosott szar, úgy lefárasztott idegrendszeri szinten a dolog. :)

Nagyjából ilyen előzményekkel vágtam bele a versenybe. Péntek reggel, a nagy kihagyás miatt, hogy a testem legalább emlékezzen egy kicsit jobban, mit is kell csinálni, de ne fáradjak el, lementem a terembe reggel egy adag gyors, könnyű 3×3-akra: guggolás 50 kg, fekvenyomás 30 kg és deadlift 60 kg. Jól esett. Zsolttal összefutva pedig megleptem őt a jó hírrel, hogy indulok a versenyen!

Kedvessel este bevásároltunk csokit, kekszet és pufirizst. Már az Oreos Milkáért is megérte csinálni, olyan rég ettem!

Az I. Thor Power kupa

Nem volt sok induló sajnos, de a hangulat azért így is jó volt. A mérlegelés vicces volt, mert háromlábú mérleget sikerült hozni a szervezőknek, de két-három mérésből azért mindenkinek összehoztak egy értékelhető eredményt (nekem 59 kg).

Te nem hazudtolod meg magad! – fogadott Angéla az öltözőben, és igaza volt. Belevágtam a versenyzésbe, mert egyszerűen eredménytől függetlenül azt éreztem, hogy bántam volna, ha kihagyom.

 A Guggolás

Büszke vagyok rá, hogy én nyithattam meg a versenyt. 60 kg-t választottam kezdősúlynak és érvényes kísérletet produkáltam (bár belülről nem éreztem annak).

 erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód

Az erőemelő versenyek legeleje mindig a legfurább, pláne elsőnek kezdeni. Egész évben tükör előtt edz az ember, bár UST-n azért a terem közepére állított állványon is gyakran edzünk, mindenesetre fura érzés volt a hatalmas tér előttem és a sok néző. Aztán a második-harmadik ismétlésnél ez már nem zavart persze, meg lehet szokni.

A második próbám 65 kg volt, könnyű volt ez is. 60 kg fölé egyébként se elölguggolásban, se hagyományos guggolásban nem mentem hónapok óta. Harmadik kísérletre, a könnyű 65 kg után, valami nehezebbet kellett választani, így 75 kg-t mondtam be.

erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód

Odaálltam, fogtam a rudat, mindenemet megfeszítettem – jól meg is szédültem benne – aztán leguggoltam éééééééés sikeresen fel is álltam, bár kellett küzdeni érte, drukkolt is a közönség, hallottam :) Jóóó volt nagyon, kimaxoltam a dolgot, ennyi volt most bennem!

Kedvesem se hezitált sokat, amikor odaállt a 3. kísérletre a 170 kg-hoz, gyönyörű szépen hozta a mezőny testsúlyarányosan legjobb guggolását:

erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód
170 kg @ 77 kg BW

Hihetetlen büszke vagyok rá, mindig hatalmasat dobban a kis szívem, mikor látom ezt a fotót, meg persze csodálatos volt élőben nézni is! Guggolásra született.

A hangulat már a guggolások alatt kezdett megjönni, megélhettük azt, amit már a decemberi Power Builder kupán is: egy emberként tudtunk drukkolni egymásnak, attól függetlenül, hogy amúgy egymással szemben versenyeztek az indulók. Már a guggolásoknál biztattuk egymást ezerrel, voltak hatalmas kísérletek, furcsán cikázó térdek:) és persze egyéni rekordok.

A Fekvenyomás

Az erőemelő versenyek mumusa, a legtechnikásabb gyakorlat a három közül. Én például itt veszítettem arányaiban a legtöbbet az erőmből, csak 42,5 kg-t tudtam kinyomni a decemberi 50 helyett. Háromból csak 1 sikeres kísérletem volt.

A Kedves ebben a számban is egyéni csúcsot ért el, ami azért csoda, mert nagyjából 3 hete tud rendesen fekvenyomni, mivel hónapokig vállproblémákkal küszködött és pihentetnie kellett, mostanra jött csak rendbe. Ezzel a lendülettel viszont meg is döntötte a korábbi csúcsát és 105 kg-t sikerült egy kis egészséges küzdelem árán kinyomnia!

erőemelés, edzés, fekvenyomás, egészséges életmód

Évivel a fekvenyomás alatt/után éreztük a legfáradtabbnak magunkat. Ilyenkor kell viszont összeszedni a maradék erőt is, mert a 3. szám a felhúzás, amihez oda kell tennie magát mindenkinek!

A Deadlift

Felhúzás, elemelés, deadlift. Sokunk kedvence, az enyém is. Bár kételkedtem, erősen kételkedem az elmúlt időszak deadliftjei után, hogy képes lehetek teljesíteni egy nagyobbat.

A deadliftre fókuszáltan készültem. Előkerült az mp3 lejátszóm és a kedvenc zenéim. A külvilágot kizártam, befelé fordítottam a figyelmemet. A bemelegítéskor sajnos ugyanaz a rossz érzés fogott el, gyengének éreztem a fogásom, a csuklómat, alig akartak feljönni a nagyobb súlyok.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
Szabálymagyarázat – Papp Zsolt & Wittmann Zsolt
Biztos 85 kg-ra mentem első kísérletre. Nem is volt vele gond szerencsére.
erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
Elmélyülés

90 kg volt a második kísérletem. Ez volt az, ami szerdán épphogy csak feljött. De nem volt más választása most sem! Odaálltam, ide még jobban beletettem magam és felhúztam! Mert mint tudjuk, magától úgysem jön fel :)

Természetesen 95 kg-t vállaltam be a harmadik sorozatban! Bár a 90 is kurva nehéz volt, azért 2,5 kg-t rápakolni mégis csak kevés lett volna, szóval csak bátran nekimentem a 95 kg-nak.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód

Azt éreztem, hogy energiát, erőt kell nyerjek magamból. Valahonnan nagyon mélyről, ami segít, hogy felemeljek annyit, amire mostanában nem is gondoltam volna. Aztán ahogy kerestem az energiám belső forrását magamban, rá is akadtam: dühöt éreztem. Meg valami nagyon mély szomorúságot. Elmondhatatlanul szomorú voltam, hogy ott állok és azért kell küzdjek, hogy 95 kg-t felemeljek, mikor decemberben ment már a 100 is! Dühös voltam és szomorú, hogy hónapokig nem tudtam csinálni az erőedzéseket, mert közbejött a kibaszott betegség, a legyengülés, saját magam újraépítése. Nehéz időszakon vagyok túl, tudom. De szomorú voltam, mert azt éreztem, hogy mennyire kurvára, mélyről jövően és őszintén szeretem ezt a sportot, de hónapok óta nem tudom úgy átadni magam neki, ahogy korábban. Dühös voltam, hogy már az előző versenyre se tudtam rendesen készülni, csak amolyan utolsó pillanatosan lett meg az a 100 kg is. Most meg itt álltam felkészülés nélkül, az erőemelés iránt érzett szenvedélyből, mélyről fakadó szerelemből, bizonyítani akarásból…… meg fogalmam sincs miből.. vagyis hát de, leginkább saját magam miatt és saját magamért mentem.

Valami ilyesmi érzést ragadtam meg akkor, mikor a lehetetlennek tűnő 95 kg felemeléséhez odaálltam. Arra emlékszem csak, hogy megfogtam a rudat, és valami hihetetlen erőből kiszakítottam a földből, fogalmam sincs hogyan, aztán lassan bár, de jött föl szépen és megcsináltam!!! Megint teljes testből és szellemből beleláttam a gyakorlat lényegébe és átéreztem a deadlift velejét. Csodálatos volt, elöntött a boldogság, amikor leraktam. Rohantam a Kedves karjaiba nagy vigyorogva. El se hittem, hogy megcsináltam.
erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
95 kg @ 59 kg BW

Most is elszorul a torkom, ahogy eszembe jut ez a pillanat, meg az egész verseny. Annyira elementáris és szó szerint szívbe markoló, húsba vágó élmény volt számomra. Nagyon-nagyon szeretem: az erőemelés segített át a legnagyobb változásokon az életemben. Úgy indultam neki az évnek, hogy végre tudok majd ennek szentelni több időt és energiát és növelhetek a teljesítményemen… de nem lett belőle semmi, mert más lapot osztott az élet, más feladatot adott. El kellett engedjem azt a sportot, amit szenvedélyesen szeretek. “Kiégtem”, elfáradtam benne és pihentetnem kellett. A szombati erőemelő verseny viszont, látjátok, megmutatta nekem, hogy milyen nagyon is szeretem. Talán az elengedésnek, az eltávolodásnak volt így haszna is, jól látom, hogy mennyire fontos is nekem valójában, mert annyi mindent köszönhetek neki, annyi mindent adott már.

Bár érik már a visszatérés gondolata bennem, azért nem fogok most rohanni, főleg, mert az UST-t is imádom, nagyon sok örömöt ad a hétköznapokban és örült a testem is a változatosságnak:) Terveim szerint heti 1x le fogok járni az alapgyakorlatokra edzeni azért.

 A versenyhez visszatérve, a deadlifteknél hatalmas teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Éviről muszáj említést tennem, mert látványos változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban és elképesztő sokat erősödött, remélem nagyon büszke magára!:) Nagyon inspiráló a példája számomra.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
160 kg

Bár Kedves a versenyen talán kicsit eltaktikázta magát és így a harmadik kísérlete (172,5 kg) már nem jött fel, versenyen kívül azért a 165 kg-t még felpattintotta a földről :) Tankönyvbe illő a technikája, bárcsak én is tudnék így deadliftelni!

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
165 kg

Valahogy így történt az, hogy ezüstérmes lettem egy erőemelő versenyen. Kettőből második. De ezt sem adták ingyen! Büszke vagyok magamra, mert azért az ezüstért is keményem meg kellett dolgozni! Fel kellett érte emelni 95 kg-t, felállni a nyakamban 75 kg-val és kinyomni 42,5 kg-t. Oda kellett menni és semmitől sem félni, csak bízni saját magamban, megtalálni a saját magamban szunnyadó erő forrását és meríteni belőle egy kurva nagyot!

Ez az egyik legszebb része ennek a sportnak szerintem: annyi különböző ember, különböző motivációval és módszerrel, amivel egy dologért küzd: felemelni a lehető legtöbbet, amire képes. Szóval mindenki, aki ott volt szombaton és végigcsinálta, csúcsteljesítményt nyújtott aznap. Ez pedig abszolút átlagon felüli dolog, mindenki legyen büszke magára! A nézőknek és a CSAJOKNAK külön, ezúton is köszönöm a drukkolást!

 Végezetül néhány kép még az eredményhirdetésről:

 erőemelés, edzés, egészséges életmód

 

erőemelés, edzés, egészséges életmód

 

erőemelés, edzés, egészséges életmód
erőemelés, edzés, egészséges életmód
erőemelés, edzés, egészséges életmód
Power couple <3
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
IMG_20150113_210209

Na mi a kulcsszó?

Természetesen a türelem.

A múlt hét volt a 3. hét a diétámban és büszkén mondhatom, hogy betűre pontosan tartottam és tartok azóta is minden leírtat. Egyetlen kivételes nap volt, a szombat, amikor családi és baráti ünneplésekre voltunk hivatalosak, szóval ez lett az official cheat day, amikor nyugodt szívvel megebédeltem egy isteni vadragu levest meg egy adag rozé kacsamellet baconbe tekert aszalt szilvával és hercegnő burgonyával, vacsorára pedig még egy jó kis marhahúsos melegszendvics is jutott meg némi rozé borocska. Ja meg két mini szelet paleo torta :) Itt sem volt szó arról, hogy elszálltunk volna a mennyiségekkel vagy a minőségekkel, csak ettünk valami olyasmit, amilyet mostanában nem eszünk a diéta miatt. Másnap pedig már ott folytattuk, ahol előző 2 nappal előtte abbahagytuk.

tonhalsaláta

csirke every day – bulgurral és ceruzababbal

Amikor elkezdtem a diétát, érdekes mód, nyilván az ünnepek miatt is, de az egyik félelmem az volt, hogy “jaj nem tudunk majd inni egy forró csokit se” meg “mi lesz azzal a kürtős kaláccsal, amit még akartunk enni”, magyarán szólva attól féltem, hogy most egy darabig (inkább úgy éreztem, hogy végleg) “oda az együtt evés öröme”. Szerintem ez a diétázók jelentős részénél egy alapvető félelem… mert sokan hajlamosak az örömérzetet evésből pótolni. Számomra is nagyon sokat ad egy-egy közös ebéd, vacsora, nagyon jó körítést egy jó beszélgetéshez, egy klassz estéhez. Az örömteli étkezés számomra az otthon, a család, a barátság és úgy általában véve az élet alapvető része. De: nekem most céljaim vannak a kajálással, úgyhogy úgy éreztem, ezt most félre kell rakjam. Aztán ahogy telt az idő az elmúlt hetekben, azt leszámítva, hogy a reggeli 3 tojásomat csak mintha feladatot teljesítenék megeszem, azért a közös főzés, a vacsorák, a “már megint csirkét eszünk” viccelődések és a közös küldetés ugyanúgy örömöt társítanak az étkezéseim mellé. Meg azért a reggeli kávét együtt isszuk meg, este együtt vacsorázunk, hétvégén pedig még a 3 tojás is finomabb :-)

Nem kell tehát attól félnem, hogy azért, mert rendszerben eszem, meghatározott időkben, ráadásul limitálva van azon ételek köre, amiket fogyasztok, megfosztanak attól, hogy élvezettel tudjak enni. A diéta egy folyamatos humorforrás is lett, nyilván, kibaszott unalmas tud lenni a sok tojás meg csirke meg rizs 😀 de nem vagyok megfosztva semmitől. De ez azért is van, mert egyébként teljesnek érzem magam és az életem is. Át kellett transzformáljam az evéshez való viszonyomat, de megoldottam, mert meg akartam oldani és mert tudtam, hogy nekem most mi a fontos. Ugyanúgy benne vagyok én magam is, aki vagyok, minden étkezésben, nem érzem úgy, hogy magamra erőltetnék valamit, sokkal inkább azt érzem, hogy magamévá tudtam tenni ezt az egész folyamatot és rendszert. Így nem is megterhelő.
De nem könnyű így sem, főleg ha a gyors eredmények elmaradnak (what a surprise). A legtöbbet ismételgetett szavam, saját magam számára is, a türelem volt. Reálisan kb. 1-1,5 kg-t kéne tudnom leadni (ez egyébként meg is lesz szerintem a 4. hét végére), hogy tartós is maradjon és értelme is legyen a dolognak, ne gyengüljek az edzésben se nagyon, stb. Nőknél reálisan kb 1 ciklusnyi időt ki kell várni egy étkezési rendszerrel (nem fogyókúráról (90 napos és társai) meg értelmetlen kúrákról beszélek), hogy kiderüljön, működik-e. Nehéz, basszameg, nehéz. 
Megnyugtat viszont többek között az alábbi két dolog:
1. Ha tükörbe nézek, akkor azt látom, hogy sportos testalkatom van! :) Imádom, a szép kerek vállaimat, az izmos karjaimat (sosem láttam még ilyen szép formásnak őket mint a napokban!), a brutális hátamat (köszike! :D), a formás vádlimat, a formálódó combjaimat, a csípőmet, a hasamat meg a fenekemet is :) Ebben a kemény és kitartó edzések mellett bizony hatalmas szerepe van annak, hogy az elmúlt hónapokban is mennyire jól sikerült étkezni. Az ősz elején vett ruháim kezdenek bőek lenni rám, habár a tavalyi télikabátom vállban és hátban épp szorosabb lett :) Az elmúlt hónapok odafigyelése révén is már változtam, alakultam sokat, így aztán bízhatok abban, hogy ha kitartok továbbra is, akkor tovább fogok alakulni.
2. Tegnap kezdtem az idei első edzésprogram 4/4. hetét. Olyan edzéseken vagyok túl, amikre nem is gondoltam, hogy képes leszek. FEJLŐDTEM megint. Az erőnapok (múlt hét vasárnap, ill. tegnap este) annyira sokat adnak: olyan guggolás sorozatokon vagyok túl, amikre korábban nem gondoltam, hogy képes lehetek. Hiába no, ilyen a jó edzésprogram-tervezés. A súlyok a rúdon most már nem félelmeket szimbolizálnak, hanem kihívásokat. A nehézség motivál, nem pedig megijeszt.
Életem legnehezebb deadlift sorozatait lenyomtam múlt héten, tegnap pedig ugyanennyi ismétlést kellett megcsináljak, csak a múlt hetinél nehezebb súllyal…… és KÖNNYEBBNEK éreztem! Na ez a nem semmi. 
Amikor ott állok egy 70 kg-s guggolás sorozat után és túl vagyok rajta és minden nehézség ellenére azt mondhatom, hogy sikerült, akkor egy percig nem foglalkoztat az, hogy amúgy hány kiló vagyok és hogy nem hibátlan a bőröm, hogy van rajtam zsír, hogy a kötőszöveteim gyengék és csíkos vagyok mint egy zebra…… mert ez a test ERŐS és képessé tesz ilyen nagy dolgok végrehajtására és ezért tökéletesen szerethető.

Ez a látvány fogadott a múlt heti deadlift sorozataim után, amikor kiterültem a padlón 😀

A diéta mellett azért nem könnyű. Amik nem igazán mennek most ismét, azok a fekvenyomások. Becsülettel próbálkozom mindig, de az erő napon nem tudok úgy teljesíteni, ahogy a guggolásban és a felhúzásban. Csinálom a kiegészítő erősítéseket, majd megint rá kell nézni a technikámra is, szóval semmiféle worry nincs a témában :) Ennyi kaja (1250-1450 kcal) mellett érezhetően nehezebbek az edzések.

Kitartok és dolgozom továbbra is. Keressük a megfelelő módszert a diétában, a megfelelő mennyiségeket, az arányokat. Zsolttal hetente többször konzultálunk, hogy a lassú tempó ellenére azért a célok felé folyamatosan közelítsünk. Valószínűleg emelünk majd a bevitelen hamarosan, hogy gyorsítsuk az anyagcserémet. Lehet, hogy módosítani kell majd a makrókat is. A múlt héten éreztem meg a legjobban, hogy a hangulatomra is befolyással van ez az egész, érezhetően ingerlékenyebb voltam. Utálatos érzés. A hétvégi pihenés, egy jó nagy alvás, segített ezen is.
Felvetettem, hogy egyébként az edzéseimen is módosítani kell egy kicsit: ki fogom egészíteni heti 1 vagy 2 nap HIIT-tel. Amúgy is azt érzem, hogy mozgáshiányom van, ez a téli bezártság nem annyira tesz jót. Hiányzik a gyors, pörgős edzés, erre a HIIT jó megoldás lesz. Meg persze edzésnapokon eleve többet ehetek, szóval emiatt is megéri :-)
Annak érdekében, hogy teljes körű képet kaphassak magamról, a héten inzulinrezisztencia mérésre is megyek és a pajzsmirigyemet is megvizsgáltatom. Mert tudnom kell, hogy hogy állok ezen a téren. Csinálom a dolgomat, de biztos segít majd, ha kiderül, hogy van-e bármi extra tudnivaló még magammal kapcsolatban, ami a diétában fontos lehet.
Ezen felül foglalkozom az egészségemmel más módokon is: jártunk például gyógytornásznál múlt héten. Nagyon megnyugtatott, hogy amiket sejtettem, sejtettünk, hogy a problémáim hátterében állhat (ropog a jobb vállam egy ideje, ill. be van feszülve a combizmom, ill. a csípőhajlítóm), arra a gyógytornász is azokat a dolgokat tanácsolta, amikkel mi már az edzéseinken dolgozunk (pl. lapocka, hát erősítése, ill. a hátsó mozgáslánc (fenék, combhajlítók) erősítése – erre utaltam is többször itt is korábban). Kaptam persze egy rakás házi feladatot, amit igyekszem nem elsumákolni pihi napokon sem és otthon megcsinálom őket, meg persze napközben is, amikor eszembe jut, átmozgatom a kis tagjaimat.
Azt már meg sem említem, hogy még fogorvosnál is jártam :-))))) Ennek a diétához csak annyi köze van, hogy a számmal eszek 😀

Szóval itt tartok most. Nyomom tovább, keresem a személyemre szabott, jó megoldásokat, a továbblépési lehetőségeket. Magyarán szólva mindig csak előre nézek, mert hát abba az irányba megyek! 😉

DSC_0610

Ne add fel!

Ne add fel! Üzenem ezt mindenkinek, aki újévi fogadalma kapcsán (pl. életmódváltás) esetleg már az elbizonytalanodás fázisait éli a kezdeti lelkesedés után. Ahogy körülnéztem néhány fórumon a neten, jó néhány ilyen ember van. Nem véletlen, hogy a hét elején még a kalóriabázis.hu oldala is használhatatlan lett a túlterheltség miatt. Sokan be is náthásodtak, legyengültek, lebetegedtek. Ez persze aztán egyből ahhoz vezet, hogy az edzést, a tornát ki kelljen hagyni …aztán soha többé nem is folytatni. Elkeserednek, rágörcsölnek, stresszelnek, hogy már megint nem sikerült betartani a fogadalmat.
Nyugi. Adjatok időt magatoknak. Ha úgy érzed elfáradtál, legyengültél, pihenj. Új év kezdődött, vissza kell rázódni a munkába, új rutinokat próbálsz kialakítani a táplálkozásodban, új elfoglaltságot próbálsz rendszeresíteni, változtatni próbálsz. A testednek, lelkednek is kell egy kis idő, amíg felfogja, hogy “oké, ezentúl ez lesz a normális”, nincs semmi baj. Lehet, hogy sokat vállaltál egyszerre, de jó útra léptél és ez a legfontosabb. Türelem. Aztán 1-2 nap pihenő után pedig folytatás!;)
Üzenem ezt magamnak is, bár a feladás gondolata nekem eszembe se jutott. Nem volt könnyű viszont az első hét számomra se, így aztán nekem is szükség volt az erőmre, a kitartásomra, no meg persze egy jó adag pihenésre, hogy szebb színben tudjam látni a világot ma. 
Több mint egy hete tartom a diétát. Az elején könnyű volt, aztán a hét közepén jött egy mélypont, amikor egész nap nem csak hogy éhes voltam, hanem rosszul is voltam. Utólag jöttem rá, hogy valószínűleg az előző esti vacsorára fogyasztott savanyú káposzta nem tett jót, hiába kívántam nagyon, a savassága miatt megborult az emésztésem. Már pedig alacsony zsírbevitelű diétán vagyok, így a savas kaják nem tesznek jót. Tanultam belőle. Bár rohadtul szenvedtem, egy grammot se kajáltam félre ennek ellenére. Aztán az aznap esti edzés rendbe is tett szerencsére testi-lelki szinten is.  A hét közepére sikerült betárazni vitaminokból is, ennek hatását pár nap elteltével érzem is. Ilyen kalóriadeficites állapot esetén még jobban kell figyeljek arra, hogy a vitamin és ásványi anyag pótlásom rendben legyen.
Volt pár küzdelmes étkezésem, főleg az uzsonnával szoktam “szívni”, mert 250 g túrót, ráadásul az Aldis zsírszegény fajtából, nagyjából lehetetlen megenni egyszerre. Annyira tapad a szájpadlásomra.. eléggé “mehhh”. Mindennek ellenére nyomom tovább, ahogy kell. Tartom a makrókat, az időpontokat, mindent. Bár a változatosság most engem nem gyönyörködtet, jókat eszem, szóval nem panaszkodom. Mondjuk az is vicces, hogy a hét fénypontja egyértelműen az Scitec almás BCAA-ja volt, nagyon ízlik :) 
A feszes diéta okozta stressz, az újév kezdése, visszarázódás a hétköznapokba az én szervezetemre is hatott ám. Masszívan tartotta vissza a vizet, így súlycsökkenés a héten nem volt. Csináltam egyébként egy méredzkedést és az 1 hónappal ezelőtti számokhoz képest vannak változások rajtam, tehát változom.
Látjátok, még én is képes vagyok rágörcsölni a diétára, pedig én aztán igazán “don’t worry” vagyok. Viszont, mivel ennyire tudok figyelni magamra és tudatosítani, hogy mi is zajlik a testemben, lelkemben, ma azt mondhatom teljes szívemből: nyugi, minden rendben lesz. Ennek, meg a pihenésre szánt időnek köszönhetően vasárnapra ismét megindult lefelé a súlyom, ami nekem egy jó visszaigazolás arra, hogy jól ismerem már a saját szükségleteimet.
Ami az edzéseket illeti: a saját határaimat feszegetem. A mai edzésen éreztem azt, hogy a testem tiltakozik a kalóriamegvonás ellen, én viszont nem hagyom magam és nyomom tovább, ahogy bírom. Úgy érzem, mintha valamiféle holtponton igyekeznék áttörni. A további napokban majd meglátom, hogy tényleg így van-e. Következetes maradok és kitartó, ez egyébként sikerül azt is kideríteni, hogy a rendszer, amit Zsolt írt nekem és amit csinálok, működik-e számomra.
A héten főleg a guggolásaimra vagyok extrém büszke, az erő sorozatokban. 65, ill. ma meg 67,5 kg-val guggoltam 4 sorozatokat és mindegyiket végignyomtam. Korábban ennyi még sose volt, sose ment. Erősödök. 
Imádom az elölguggolást (front squat), nagyon örülök, hogy megint benne van az edzéstervemben! Bár Zsolt meglepődött, mikor ezt neki is mondtam, de én tényleg örülök. Jó, hogy más fajta guggolásokat is csinálok, nem csak low-bar back squat-ot.
Jól mentek a húzódzkodások is 😉
Na de ami a mai deadlift volt, jesszus!!!! Csináltam a fejemről before-after fotót 😀 Éreztem, hogy nehéz lesz a dolog, na de ENNYIRE. Jelentem: ma életem legnehezebb deadlift sorozatát csináltam végig. 8×1 ismétlés 85 kg-val, de olyan nehéz volt mint 10×100 kb. Eszméletlen lassan jöttek fel az ismétlések a földről. Erről beszéltem, mikor azt írtam az előbb, hogy a testem tiltakozik, én meg csak nyomom tovább. Ennyi kajával bizony nincs meg az az erő, amivel könnyedén menne 85 kg felemelgetése. De ez az időszak nem is arról szól feltétlenül, hogy erősödjek, bár a fejlődésem alapján a pozitív tendencia még adott. 
Hajrá magamnak, hajrá nektek! Don’t worry, lift heavy! 

Tartozom magamnak… vagy mégsem?

Kicsit késő van már blogot írni, de az esti edzés, minden fáradtság ellenére, felpörget. A diétát ma is betűről-betűre betartottam.
Sokat gondolkoztam mostanában ezen a blogírás dolgon, mikor átgondoltam a 2015. évi terveimet, céljaimat. Nézegettem a naptáramat, hogy hova férhetne be a dolog. Az elmúlt időben ugyanis rendszeresen heti szintre redukálódott a bejegyzések száma. Pedig rájöttem, hogy fontos hely ez itt számomra. 
A blogírás folyamata nagyon fontos szerepet játszott abban az önismereti folyamatban, amibe 2012 májusában, az életmódváltásom kezdetén, belevágtam. Ahogy a tegnapi, elég hosszú, bejegyzést írtam az étkezési rendszerről és az edzéstervemről, ami szerint 2015. 1. félévét csinálom majd, sok fontos dolgot meg tudtam fogalmazni magamban, hogy miért is szeretem a blogomat írni.
Ez a blog számomra az önreflexió legfontosabb eszköze. Az egyik legőszintébb hely az életemben. Egy alapvetően nagyon pozitív hely. Az a hely, ahol a negatívból is pozitív lesz, mert ez az, amit én közvetíteni szeretnék. A negatív dolgok és gondolatok nem kell, hogy megfojtsanak bennünket, hogy megfojtsák az életünket. Én természetemtől fogva azon munkálkodom, hogy mindig mindenből a lehető legjobbat tudjam kihozni. Hiszek abban, hogy hatással vagyok a saját életemre. Hiszek abban, hogy a saját mentalitásom alapvető szerepet játszik abban, hogy miként próbálok boldogulni az életben. Hogy a változásban nem veszélyt, hanem lehetőségeket látok. Hogy a problémák addig problémák, amíg a hozzáállásunk szerint azok. Inkább kihívások, nehéz, de leküzdhető feladatok.
A blogom hozzásegített ahhoz, hogy megismerjem magam. Hogy megtaláljam ismét azt az embert, aki én legbelül vagyok és hogy képes legyek éltetni azt. Azt az embert, aki szenvedéllyel, lendülettel, kitartással és rengeteg mosolygással éli az életét. Ma is megkérdezte egy edzőtársam a teremben, hogy ugyan hogy a fenébe tudok én íííííígy mosolyogni. Na igen, teli vigyor volt az arcomon miután lenyomtam a 4×4 nehéz guggolásos sorozatomat. Mosolyogtam mint állat, mert boldoggá tett, amit csináltam. Büszke voltam magamra és persze örültem, hogy vége a sorozatoknak 😀
A blog rávilágított arra, hogy én is milyen apró szinteken vagyok képes korlátozni magamat. Ahogy a gondolatból szöveg lesz, majd a szöveget újból átolvasom mielőtt közzé teszem, a legjobb eszköz arra, hogy észre vegyem, milyen módon is történik mindez nálam. Mert saját magunk korlátozása gondolati szinten kezdődik. Változtasd meg a gondolkodásodat és megváltoztatod a világot! Én ebben maximálisan hiszek. Nálam ez az önreflexió. Hogy nem mindegy, hogy bizonyos szókapcsolatokat milyen módon írok le. Hogy néhány gondolatból, ami edzés közben születik, hogyan lesz aztán egy szöveg, hogy kötöm össze. Nagyon aktuális példa: szoktam azt mondani, hogy azért csinálom ezt a diétát ilyen szigorúan és azért dolgozom ilyen keményen, mert ezzel “tartozom magamnak”. De miután ezt leírtam, arra jöttem rá, hogy szerintem nem ez a gondolkodásmód a legjobb irány, ha pozitívan, szeretetteljesen akarok hozzáállni magamhoz. Tartozni nem annyira jó szerintem, van benne egy fajta kényszer, egy erős “muszáj”. Ami persze segít, hogy a céljaimhoz határozottan ragaszkodjak és lendülettel, erővel, energiával, kitartóan és következetesen dolgozzak a céljaimért. De mondok valamit. Többé nem fogom leírni, hogy azért diétázom és edzek, mert ezzel tartozom magamnak. Kurvára nem tartozom senkinek semmivel. Azért csinálom ezt, mert erre vágyom. Megajándékozom magam ezzel a munkával, amit szenvedéllyel, szeretettel, küzdeni akarással nyomok végig a következő hetekben. Nem azért, mert muszáj. 30 éves leszek márciusban, szerintem ez lesz a saját magam számára nyújtott egyik legnagyobb ajándék, amit jelen körülmények között adni tudok. Szeretem mindazt, amit csinálok és amit magamért teszek. Nem negatív kicsengésű gondolatokból akarok táplálkozni. A blogom írása erre aztán abszolút megtanított. Hány apró nüanszon múlik, én is csak akkor látom, amikor egy-egy bejegyzést megírok. De amit leírok és vállalom előttetek, az úgy is van. A blogom írása révén rengeteget fejlődtem, szeretem csinálni. Szeretném még folytatni egy ideig, az is biztos :-) Ma, amikor annyi kedves szót és bátorítást kaptam, hát még több motivációt is nyertem. Csinálom, mert ez az én személyes terem. Aki engem olvas, az olyan, mintha velem beszélgetne. Terápia ez saját magamnak és talán tudtok belőle meríteni ti is. Szeretném, ha egyre többen tanulnának meg pozitívan gondolkozni saját magukról és értékelni azt, amijük van, és merni többet akarni és merni elmélyülni annak az embernek a világában, akik ők maguk.
A mai edzés frenetikus volt egyébként. Két 1200 kalóriás pihenőnap után ezt így erőből lenyomni, nem volt semmi. Megküzdöttem a guggolással, a fekvenyomással aztán még inkább, végül jött a deadlift. A 8 db 1 ismétléses deadlift. Amikor már éhes voltam, fáradt és egyetlen dolog vitt előre: az elszántságom. Meg bíztam benne, hogy a deadliftek révén gyorsan termelődő endorfin segít majd lendületet nyerni az edzés végére :-) Mi az hogy! Annyira jó volt a vége, hogy még a húzódzkodásokból is 3-3-3 darab ment, ami pont 3x annyi, mint a múlt héten. Kezd visszatérni az erőm és ennek baromira örülök.

Minden kezdet nehéz

Na de ennyire?

A verseny és a karácsonyi ünnepek után megpróbáltunk visszatérni a rendes edzős kerékvágásba, de persze nagyon nem ment. Zsolt aztán felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha nem várnánk többet és hétfőtől egyből belevágnánk az új edzéstervbe. Kedvesem és én is egyből igent mondtunk, miért is ne?
Én úgy voltam vele, hogy az elmúlt 2-3 hétben amennyire csak lehetett spóroltam az energiáimmal az edzések során is, de kezdett már zavarni, hogy emiatt nem is volt bennük sok koncepció. Az új edzéstervek első hete egyébként is könnyebb szokott még lenni, hiszen fokozatosan építkezünk, ezért gondoltam, hogy jót fog tenni, ha visszatérek a rendes rutinhoz. Legalább lesz értelme annak, amit csinálok és vissza is rázódok. Meg persze rálépek arra a nagyon izgalmas útra, aminek most az elkövetkező időszakot az életemben szentelni fogom.
Bár a lelkesedésem továbbra se volt 100%-os, álmosnak éreztem magam, de úgy döntöttem, hogy nem picsáskodom, hanem elkezdem csinálni és meg is csinálom azt, ami le van írva. Ennek megfelelően rendes mobilizálást és bemelegítést is tartottam. Ez elsőre még kicsit hosszúra nyúlt, legalábbis ahhoz képest, amit megszoktam, de biztos hatékonyabban fog menni később.

Az új edzéstervem első napja erőfókuszú, alacsony ismétlésszámokkal. Guggolással kezdtem, 62,5 kg-val csináltam 3×4 sorozatot. Mentálisan volt nehéz, főleg a 2. sorozat, aztán egy nagyobb pihenő után a 3. már szépen ment. Küzdöttem velük, de volt velem segítség és ez sokat számított :)
A sorozatok között egylábas csípőemeléseket csináltam.

A második gyakorlat a fekvenyomás volt, ezt tényleg nagyon megszerettem. Küzdenem itt is kellett, teljes testből-lábból nyomtam ki a 40 kg-t minden ismétlésnél, és szép szabályos kivitelezésre törekedtem. Igyekszem megtalálni a saját formámat a fekvenyomásnál is, amit aztán következetesen tudok majd tartani is. Az utolsó sorozat már kifejezetten könnyűnek tűnt. A sorozatok között a vállam edzése érdekében könnyű TRX gyakorlatokat csináltam.

Kezdtem elfáradni, mert nagyon kevés kaja is volt bennem. Mindenképp kell majd egy kevés rendes, lassabban felszívódó CH-t bevinnem edzések előtt, hogy jobban bírjam majd. Deadlift jutott az edzés végére, itt 80 kg-t kellett 6x felemelnem, egyesével. Nehéz volt, na. De ami egy igazán jó edzést jellemez: felfrissültem a végére, ezt az utolsó két emelésnél éreztem igazán.

Levezetésként húzódzkodtam, de ezekre már nem annyira maradt energiám. Majd visszarázódom ebbe is, nincs menekvés :)

IMG_1601

Erőemelés: az életbe vetett hitem

Vasárnap este hullafáradtan, a sporttársakkal közösen elköltött nem csekély mennyiségű allyoucaneat vacsora után, az élményektől felkavarva, de lassanként megnyugodva jutottam a fenti gondolatra.
Az erőemelés az életbe vetett hitemet adta vissza nekem. 
Álljon itt a blogom bizonyítéknak. Meg én.
Az I. Power Builder Kupa igazi jutalomjáték volt. Ajándék tőlem, saját magamnak. A cseresznye a torta habján az volt, hogy még helyezést is sikerült elérnem és egy igazi PWB-s bronzérmet is hazavihettem :)
Még 165 nap a következő versenyig.
De előtte azért megpróbálom elmesélni milyen volt a nagy nap. Annyira jellemző, hogy az erőemelés idegrendszeri szinten mennyire megterhelő, hétfő reggel még a szavakat is össze-vissza kevertük mindketten, egész nap nehéz volt gondolkodni picit. Fájtak a tagjaim: leginkább a hátizmomban éreztem izomlázat, ezt követték a karjaim (bicepsz, tricepsz, minden), némi sajgás a mellizom tájékán és végül a fenekem. Ezek a részeim dolgoztak a legtöbbet, úgy tűnik. Hétfő este már egy óvatos hengerezést is beiktattam. Keddre sikerült egy nagyot aludnom és elmúlt a fáradtság is, az izomláz maradt, bár enyhült. Mára már egész jól lettem.
Próbálok a versenyre szorítkozni a beszámolómban, de nehéz, mert nagyon sokat jelent nekem ez az egész.

Az előkészületek

Szóval… a legutolsó hét a verseny előtt úgy alakult, hogy hétfőn egy váratlan ‘mindenből maxolós’ napot kellett lenyomjak, ami akkora sikerélmény volt, hogy leírhatatlan. Persze azért megpróbáltam. Én már ott rohadt büszke voltam magamra. De izgalmas is volt, valódi főpróba, ahol a fekvenyomást kivéve úgy éreztem, hogy van még bennem több. Különösen a deadlift vált izgalmassá, ami nem hogy megcsillantotta, hanem szanaszétreflektorozta a REMÉNYT, hogy idén akár még a régóta vágyott 100 kg-t is felemelhetem. Nagyon gyorsan jött fel az a 90 kg hétfőn, életemben először.

Mondogattam én már tavasszal, hogy “idén 100-as deadlift”, aztán mondogattam nyáron…. de már nem olyan lelkesen. Aztán ősszel már nem mondogattam. Csak próbáltam tenni a dolgomat. Elengedtem, hogy idén még meglehet a 100-as. A kihagyások, a körülmények, a folyamatos újrakezdések miatt az erőszintem ősz elejére a tavaszi szintre esett vissza. 6 hónap stagnálást csináltam végig az edzésben, miközben folyamatosan dolgoztam azon, hogy rendszert hozzak vissza az életembe, mert az edzésben az hozza meg az eredményt. A körülmények pedig hónapokig nem tették lehetővé, hogy az edzés legyen a legfontosabb. Időről-időre kompromisszumokra kellett kényszerülnöm. Aztán ahogy az egyensúly kezdett beállni az életem minden területén, végigcsináltam végre egy olyan edzésprogramot, amikben nagy volumenben mozgattam meg nagy súlyokat. Fejben már 110% ott voltam minden edzésen, a deadliftem és a guggolásom is sokat fejlődött. Minden lelkesedésemet, pozitív hozzáállásomat bele tudtam adni. Ennek a végjátéka és valami nagynak a kezdete volt a hétfői maxolós nap. 

Szerdán laza edzés volt, marha nehezen ment. Deload. Meh. Csütörtökön korcsolyáztunk egy jót. Éreztem is, hogy elfáradtam. Meg feltörte a sarkamat az egyik cipőm, bármit vettem fel, kényelmetlen volt, fájt, sántikálva közlekedtem. Aggódtam, hogy nehogy emiatt legyen rossz a verseny, hogy fáj a lábam, nyomja a cipő. Emellett a hétfői lelkesedésemet nem akartam túlpörögni, ezért tudatosan törekedtem arra, hogy mentálisan és fizikálisan is lenyugtassam magam a verseny előtt. A péntek este csak a pihenésé volt. Szombaton a lábunkat se tettük ki a lakásból, mindent jó előre megszerveztünk, hogy ezerrel csak a további pihenésre koncentrálhassunk. Aludtam is, amennyit csak bírtam, ja és mézeskalácsot sütöttünk meglepetés gyanánt a csapatnak :). A Zsolt által előírt szénhidrátmennyiség a verseny előtti napra a szokásos adag 3-4x-ese volt, ezt teljesítettem. Rég ettem már a kedvenc aglio e olio spagettimet, ez volt az esti vacsorám, tonhallal.
Időben lefeküdtünk aludni, minden bennem lévő izgalom ellenére az éjszakát hiba nélkül végigaludtam, összesen kb. 9 órát.
A versenyre készültünk kajával:
2 nagy adag banánturmix, egy csomó Snickers, keksz, egy tábla csoki (ezt végül nem is mi ettük meg :D), víz, egy adag kávé és 1 adag pörgető is ott figyelt a pakkban.

A verseny napja

Az előző napi evészet után vasárnap reggel már nem voltam éhes. Proteines zabkásával készültem, de alig pár falat ment le a torkomon. Meg némi maradék bejgli 😉 és két kávé.
Fél 10-kor mentünk le, az eredeti terv szerint a lányok csapata fél 11-kor kezdett. Már egy tucat ember hengerezett lent a teremben, ahova érvényes bérlet/napijegy nélkül amúgy nem engedtek le. (Kicsit gáz, miközben egész évben ott edzünk, de mindegy.)

Lent aztán összetalálkoztam Evelinnel, aki hozott nekem egy transzparenst, amit aztán ki is feszítettek a teremben. Már múlt héten is odáig meg vissza voltam a meghatódottságtól, amikor mondta, hogy ezt tervezi.. és tényleg elhozta!!:)) Evelin, nem lehetek neked elég hálás, köszönöm szépen a drukkolást!:) A megosztott fotókat is ő készítette.

Az első szám a guggolás volt. Zsolt ismertette a szabályokat. Odalépsz, nyakadba veszed a rudat, kinyújtott lábbal állsz és megvárod a “start!” felszólítást, leguggolsz és vissza. Az én kezdő fogásom a 70 kg volt, a 3-ismétléses maxom. Itt még nagyon izgultam, amikor én következtem nem is sikerült megvárni a kezdő vezényszót, hupsz :) Itt volt a legfurább a gyakorlat teljesítése, mert az állvány a terem közepén volt, előttem hatalmas tér… az, hogy emberek/közönség is voltak szemben nem is annyira számított, csak a nagy tér miatt nem tudtam úgy fókuszálni, ahogy a tükör előtt megszoktam. Aggódtam a mélységért, minden guggolásnál félve néztem ki utána gyorsan a bírákra, Zsoltra és Tomira. De mindhárom kísérlet sikeres volt. Izgultam, de a 75 kg-s, második próbánál már jobban tudtam fókuszálni, sikerült ismét az 1 ismétléses maxom. Aztán pár perc múlva lement a kör és ismét én következtem a 3. kísérletre: 80 kg. Életemben először.

Amire mindig ügyelek a guggolásnál: odaállok, feszesen, szorítom a rudat, kiemelem és maximum kettőt! lépek hátra, esetleg egy mozdulattal még igazítok a terpeszen, de ennyi. Minimalizálom a felesleges mozgást a súllyal a hátamon, spórolok az energiáimmal. Mikor kiemeltem a 80 kg-t éreztem, hogy ez nem is annnnnnyira nehéz:) és mikor felálltam, majd jelezték, hogy érvényes volt, hát a boldogság repített a kedvesem karjaiba, elképesztően örültem:)) Már összefoglaltam a guggolással kapcsolatos szopódásomat a blogon, úgyhogy épp ezért becsülöm meg annyira ezt az eredményt. Hónapokig szenvedtem, mert 60-65 kilókat dobtam le a hátamról, mert egyszerűen nem ment. Nagy mentális gátakat kellett áttörjek ahhoz következetesen, hogy elhiggyem, hogy meg tudok csinálni egy ilyet. A versenyen már nem is volt bennem félelem. Boldog vagyok, hogy sikerült :)


Ezután kb. 1 óra pihenő volt, ekkor jött a fiúk 2 csoportja, akik szintén lenyomták a guggolásaikat. Elkezdett egyre jobb lenni a hangulat, ahogy egyre nagyobb és nagyobb küzdelmeknek és teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Mindenkinek egy emberként drukkoltunk. 
Nagyjából fél óra tényleges pihenő volt, aztán a másik fél órában már el kellett kezdeni lassacskán melegíteni a fekvenyomáshoz, ami a verseny 2. száma volt. Toltam be a csokikat, lassacskán elfogyott a banánturmix is.

Egyértelműen a fekvenyomás volt az egész csapat számára a legnagyobb kihívás, itt volt a legtöbb sikertelen kísérlet. Nem is tudom, hogy lettek-e egyéni csúcsok. A fekvenyomás trükkös volt, mert az edzéses gyakorláshoz képest itt leengedés után meg kellett állítani a mellkason a rudat és vezényszóra kinyomni azt, ami pont annyival nehezíti meg a gyakorlatot, hogy a korábbi maxodat esélyed se legyen kinyomni, ha előtte nem így gyakoroltad hetekig 😀 Itt 45 kg, 50 kg és 52,5 kg voltak a célszámaim. A pad is más volt, mint amin nyomni szoktunk, szélesebb volt. Számomra, aki pici vagyok, azért ez arányaiban nagyobb változás, ami azért közrejátszott abban, hogy végül a 3. kísérletem már nekem sem sikerült. Meg valami miatt nem sikerült jól kiemelnem a rudat és már akkor éreztem, hogy nem lesz meg, amikor még el se kezdtem leengedni. Nem koncentráltam eléggé, pedig ez egy technika-intenzív gyakorlat a javából. Büszke vagyok viszont arra, hogy Zsolt megdicsérte a formámat, amikor az 50 kg-t kinyomtam. Arányaiban így is jó helyen (2.) végeztem ezzel az érvényes kísérletemmel, meg tudtam csinálni verseny körülmények között is az 1 ismétléses maxomat újra, szóval elégedett vagyok! :) Egyébként is szeretem a fekvenyomást és ezután csak egyre jobban :))

Ha mélypontról lehet beszélni fáradtság tekintetében, akkor ez a fekvenyomás után jött el nekem. Nem volt vészes szerencsére, de éreztem, hogy elálmosodtam egy kicsit. Voltam a friss levegőn, megittam a maradék kávét. A deadlift előtt szintén 1 óra pihenő volt, ebben a szünetben be is vettem a pörgetőt, hogy segítsen felébreszteni. A kaja már mindegy volt, nem éreztem, hogy amiatt lennék erőtlen, hogy esetleg nem ettem volna eleget, csak az álmosság jött rám.

Nem vittem túlzásba a bemelegítést. Egy óvatos 5-ös sorozat 60 kg-val, aztán egy 3-as széria 70-nel, 80-ba is belehúztam kb. kettőt és végül 85-be egyet. Meg is lepődtem, hogy utóbbit milyen nehéznek találtam. A deadlift előtt spannoltam magam a legtöbbet, a bemelegítő sorozatokra zenét is raktam a fülembe. Tudtam, hogy az első, 90-es kísérlet után fog kiderülni, hogy a 100 meglehet-e. Nagyon izgalmas volt. Odaálltam a 90-re és hiba nélkül felhúztam. Érdekes volt, hogy itt már nem számított, hogy látom-e magam a tükörben, mert az elmúlt hetekben már annyira ráéreztem egy jó formára, hogy tudtam, hogy a sérülés veszélye nélkül fel tudom húzni. A második kísérletre, 95 kg-ra, ami nekem már ugye egyéni csúcs volt, szintén spannoltam magam. Viccesen jegyezték meg a többiek, hogy látszott, hogy nem is volt nehéz, hiszen amikor felemeltem, végig mosolyogtam :) Valóban nem ez volt a legnehezebb. Nem tudom mennyi pihenő maradt a 3. sorozat előtt. Próbáltam magam lenyugtatni, hogy abban a néhány percben tudjak valamennyit pihenni, aztán felspannolni magam ismét annyira, amennyire csak lehet.
Amikor életemben először a 100 kg-ra megpakolt rúd előtt álltam, nem volt más csak én és a küzdeni akarásom. Megszűnt a külvilág. Akkor és ott az álmaim feküdtek előttem a padlón és én odatettem magam és minden erőmet abba az egy emelésbe koncentráltam, hogy felemelhessem azt a súlyt, ami mindazt a kitartó munkát, a saját magamért és a boldogságomért vívott harcot jelképezte, amiért az elmúlt években, különösen pedig az elmúlt hónapokban küzdöttem. 
Hatalmas lehetőség hevert a lábaim előtt, amiért én magam dolgoztam meg. Ezt éreztem, amikor ott álltam és meg akartam csinálni. Próbáltam figyelni, hogy jó kezdő pozíciót vegyek fel, hogy minden erőmet oda tudjam tenni, a tükörbe nézni persze felesleges volt, mert nem láttam semmit, de nem is ezen múlott. Aztán amennyire csak bírtam megszorítottam a rudat és szépen lassan fel is emeltem. 

Felemeltem a 100 kibaszott kilót. A legnagyobb ajándék volt, amit csak kaphattam az élettől. Amit magamnak adtam. Kedvesem karjaiban percekig sírtam utána a boldogságtól, nem hittem el, hogy sikerülhet. Annyi küzdés után, miután már lemondtam róla hetekkel ezelőtt. Mikor az eredeti terv a versenyre 85-90-95 lett volna de 1 héttel előtte lobbant fel a remény, hogy akár a 100 is meglehet, mert már ELÉG ERŐS VAGYOK HOZZÁ. Csak fogalmam sem volt, hogy ennyire. Erős vagyok és megcsináltam. Még most is könnyek szöknek a szemembe, ha eszembe jut. Akkora élmény volt, hogy másnap is meghatódtam, akárhányszor eszembe jutott ez a pillanat.

De nem csak a saját teljesítményem hatott meg nagyon. Hanem a szerelmemé, aki szintén hónapokig küzdött azért, hogy ami neki korábban nem jött össze (160 kg DL), azzal már ne is próbálkozzon, hanem még többel és meg is csinálja azt (165 kg-s DL, több mint a testsúlyának kétszerese); a barátaimé, a sporttársaké. Hatalmas élmény volt ott lenni és látni minden egyes egyéni küzdelmet. Mindenki másként emel, húz, nyom. Mindenkinek a saját személyisége és saját harcai, kitartása, fegyelme, odafigyelése és szeretete! van benne. Aztán egy emberként drukkoltunk, ordítottunk minden egyes küzdelem láttán. Sajnáltuk, ha nem sikerült és boldogok voltunk, ha a másik megcsinálta. IMÁDOM ezt a sportot, mert benne van mindaz, amit én szeretek a világban: látni az embereket, ahogy a célokért dolgoznak, küzdenek, beleadják magukat és a végén GYŐZNEK. Mert a legközhelyesebb és coelhosabb dolog ezt leírni, de itt tényleg mindenki győzött.
Csodálatos élmény volt és várom a folytatást :)

Miután pedig 1 napot pihentem már ismét tele vagyok tenni akarással és tervekkel a 2015-ös évre.
Életem első erőemelő megmérettetésén 230 kg összetett eredménnyel végeztem, 60,8 kg-s testsúly mellett. Tavaszra a 230-on fogok emelni, legalább 250 kg-ig, a testsúlyomon pedig egy kicsit csökkenteni szeretnék. Mindez pedig hosszú, komoly és kitartó munkát igényel. 
Amit én alig várok :)
Köszönöm az élményt, Zsoltnak a szakértelmet, a szervezést, a szerelmemnek a folyamatos támogatást, nektek, akik olvasnak minden apró biztatást és kedves szót.
Nincs megállás! 😉

I don’t worry, I lift heavy!

Egyéni rekord hegyek :)

Az úgy volt, hogy múlt szombaton lementem edzeni egyet. Aznap volt a Thor háziverseny is, amit lopva figyelgettem. Jó volt a hangulat, lelkesek voltak a fiúk-lányok, kedvet adott nekem is a saját Power Builderes háziversenyünkhöz.
Elég hadilábon állok ezzel a versenyzés dologgal: számomra ez az év nem arról szólt, hogy az edzést tudjam fókuszba helyezni, mint korábban, idén sokkal inkább “csak” támasz volt nekem mindabban, amiken végigmentem. Aztán ősszel, ahogy kezdtek helyrebillenni a dolgok, lenyugodni a körülmények, az edzésre is egyre jobban tudtam már fókuszálni. De az eltelt több mint fél év alatt, amikor hónapokig nem tudtam egy-egy programot befejezni, a tavaszi eredményeimhez képest nem fejlődtem, gyakorlatilag a legelejétől újra kellett építeni magam. Aztán az elmúlt hetek odafigyelése, az elkötelezettségem, a lelkesedésem és az életemben beállt egyensúly elkezdték hozni az eredményeket az edzésben is.
A guggolásban végre már nem akadályozott az a sok lelki trauma és feszültség, amik miatt hetekig-hónapokig gyakorlatilag féltem a gyakorlattól és féltem nagyobb súlyokra merészkedni. Az edzésszeretetem és az erőemelés iránt érzett lelkesedésem leginkább a deadliftben csúcsosodott ki: élveztem minden egyes ismétlést, minél nehezebb volt, annál jobban.
Múlt szombaton aztán, amikor lementem, izgalommal vártam, hogy sikerül-e a kitűzött 3 ismétlést 85 kg-val megcsinálni. Persze magamban tudtam, hogy sikerülni fog és így is lett, nem volt vele gond! Aztán erről persze akartam írni is, mivel utólag jöttem rá, hogy ez bizony egy 3 ismétléses maxom volt! Soha ennyit nem emeltem korábban. Csak végül nem adódott erre időm, mert elég sűrű volt a programunk a hétvégén.
A legutóbbi edzésprogramot követően a dec.14-i háziverseny előtt még maradt 3 hetem. Az eredeti terv az volt, hogy lesz még 2 nehéz hetem és 1 pihenős. Az edzésprogram véghezvitele azonban leterhelte a szervezetemet, ekkor volt az a néhány nap, amikor lebetegedtem. Ugyanazon a héten mentem munkaügyben Amszterdamba, és mivel egyáltalán nem akartam ott kint betegeskedni, ezért csak 1 edzésem volt azon a héten. Viszont az utazás, akármennyire is izgalmas volt szakmailag és jó dolog volt egy új országban egy fantasztikus városban eltölteni 5 napot, nagyon lefárasztott. Ezért a 2. héten ismét csúsztak az edzéseim. A hétfői elmaradt, így lett kedd-csütörtök és végül az a szombat, amiről az előbb írtam. Így adódott, hogy az eredeti 2 nehéz hetemből csak 1 maradt. Kicsit úgy éreztem, hogy az utolsó pillanatban próbáljuk behozni a “lemaradásomat”, de aztán elengedtem ezt a dolgot és elfogadtam, hogy nem ebben a maradék 2 hétben fogom megváltani a világot. Ennyire tudtam felkészülni, ebből kell kihozzam a lehető legtöbbet majd adott helyen és időben.
Mindenesetre kértem Zsolt tanácsát, hogy a maradék 1 hetet a verseny előtt mivel töltsem. Azt írta, hogy módosítja a tervet.
Hétfőn reggel néztem rá az új tervre és hangosan felnevettem: az esti terv mindenből 1 ismétléses maxot tartalmazott, meg voltak adva a súlyok: guggolás 75 kg, fekvenyomás 50 kg, deadlift 90 kg. 
Vicces. Nekem az eltelt több mint 1 év alatt még soha nem volt olyan edzésem, hogy mindhárom gyakorlatból maxot kellett volna csinálnom. Ilyen szempontból ez egy főpróba is volt a vasárnap előtt, kicsit segített orientálódni abban, hogy miként próbáljak gazdálkodni majd az energiáimmal.
Izgultam. A guggolás volt az első. Bemelegítéskor problémák voltak a mélységgel, erre majd igyekszem odafigyelni. Aztán szép lassan emelkedtek a súlyok, míg végül eljutottam a 75  kg-ig. Ilyenkor a tárcsák fölpakolása a rúdra mindig egyfajta rítus, megteremti számomra a “személyes kapcsolatot” a rúddal, a tárcsákkal, a hideg fémmel. Amiket fel akarok emelni. Összeszedtem magam és mindent beleadva odaálltam a 75 kg alá és probléma nélkül beleguggoltam és felálltam a súllyal. Röhögtem, mert nem is volt olyan erőlködősen nehéz, mint ahogy számítottam rá. :) A guggolás nehéz súllyal, amitől idén hónapokig paráztam.
Aztán pihentem és jöhetett a fekvenyomás. Ezzel küszködök a legtöbbet, de ez sokaknál látom, hogy gyenge pont, nehéz ráérezni szerintem. Igyekeztem itt is jól ütemezni és időzíteni a bemelegítést, míg végül elérkeztem a célszámhoz: 50 kg-t végre kinyomni fekve. Hetek, hónapok óta vártam már ezt, hogy idáig eljussak. Hányszor de hányszor kellett ezt is újrakezdenem. Hát 2-3x biztos. De ott voltam végre, felpakoltam 50-re a tárcsákat, odafeküdtem és minden erőmet beleadva, megcsináltam az 1 ismétlést az 50 kg-val! Nagyon boldog voltam: végre az 50-es klubba léptem :) Nagyon szeretnék egy saját testsúly közeli fekvenyomást elérni valamikor.
Sok idő eltelt már ekkora, és hátra volt még a legnagyobb kedvenc: a deadlift. Szintén óvatos bemelegítés, a nagyobb súlyoknál már csak 1-1 ismétléssel. Az egy ismétlés 85 kg után, ami elég nehéznek tűnt, tartottam egy nagyobb lélegzetvételnyi, kb. 5 perces szünetet. Felpakoltam még 5 kg-t. Odaálltam, tényleg minden energiámat összeszedtem, lelkesített a fülemben a zene is, majd felhúztam azt a 90 kilót! Nagyon gyorsnak tűnt a dolog belülről is, sokkal lassabb ismétlést is csináltam már életemben: akkor igazán a nehéz egy elemelés, ha ráadásul lassú is. Ez viszont nem volt lassú, sőt! Kedvesem le is videózta, aztán együtt visszanéztük és kívülről látni még viccesebb volt: nagyon gyorsan feljött a 90. Kicsattantam a boldogságtól, de tényleg :)
Így végül a 3 gyakorlatban 3 egyéni rekorddal zártam a napot. Másnap madarat lehetett volna velem fogatni, egész nap vigyorogtam, rettentő boldog voltam :) Úgy éreztem, hogy minden magamba, az edzésbe, a következetességbe és kitartásba fektetett munkám meghálálta magát. Úgy éreztem, hogy most már jöhet bármi, szívesen megyek versenyezni is, mert nem fog számítani az, hogy elérek-e helyezést vagy hogy mások mekkora előnnyel indulnak velem szemben, vagy hogy én milyen hátrányból próbálom felküzdeni magam. Csak az számít, hogy mindezt saját magamért teszem és hogy ez erőssé és …őszintén? kibaszott boldoggá tesz :)

A héten a diétát sem tartottam már: egyrészt a hétfői edzés eszméletlen mód felpörgette az anyagcserémet, azóta gyakorlatilag folyton éhes vagyok. Ma már lecsúszott egy szép szelet csokitorta is. Egyszerűen kívánja a szervezetem a kalóriákat. Vasárnapig mérsékelten, de ez marad, aztán a verseny után szép lassan visszaállok az egyensúlyra.
Levezető edzésem volt még szerdán, de ez a visszavételes nap nehezebbnek tűnt mint a maxolós. Pihenésképp még korcsolyáztunk is egy nagyon jót csütörtökön, kellett ez a másfajta terhelés a lelkemnek meg a testemnek is. Ma-holnap meg pihenés és lélekben+testben rákészülés a vasárnapra ezerrel. Utóbbinál egy kis SMR hengerezgetést, laza átmozgatást tervezek csak, nem többet. Meg annyi alvást, amennyi csak belém- és rámfér :))
Vasárnap klassz lesz, jó társaság, jó hangulat és azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk: MINDENT FELEMELÜNK :)))
IMG_20141122_121755.709

I’m a fuckin’ HŐS

Múlt héten végre teljes értékűen és teljes körűen befejeztem egy edzésprogramot, háromszoros hip-hip hurrááááááááááááá!!! jár nekem. Megdolgoztam érte. Akartam, megcsináltam, ennyi! 
Egy dolgot a nagy lelkesedésben viszont nem vettem észre, hogy ez a sok munka azért lefárasztott fizikailag, így a hétvégén sikerült egy kis megfázást összeszednem, torokfájással. Sajnos a vitaminjaimat sem szedtem rendesen hét közben, ez is hozzájárult. Rég volt már ilyen, hogy így ki tudtam futtatni egy edzéstervet, szóval erre ismét kell majd figyeljek: ennyi edzésmunka mellett kell a teljes körű vitaminpótlás. 
Amiket szedek: Myprotein V-System vitaminja, Omega 3 és D vitamin. Kúraszerűen pedig ízületvédőt.
Hétvégén Thor Mobility Szemináriumon jártunk, erről még külön beszámolok. Nagyon tanulságos volt több szempontból is.
A megfázás miatt ma elég ramaty állapotban voltam egész nap. Bevetettem mindent, amit csak lehet, hogy jobban legyek estére. Lassan javult csak a helyzet, és mire eljött az edzés időpontja pont olyan állapotban voltam, hogy fogalmam sem volt, hogy le merjek-e menni. Nem lenne-e jobb pihenni? De alig 3 hét múlva verseny… A héten csak 2x tudok edzeni. Nem akarom felborítani a terveimet.. Meg ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem. Egy dolgot nem tudtam csak: dönteni, hogy lemenjek-e. Adtam magamnak egy kis időt. Végül úgy döntöttem, hogy inkább a szívemre hallgatok és lementem edzeni. Utólag úgy érzem: jó döntés volt. Frissebben távoztam, mint ahogy lementem.

Persze azért nem voltam csúcsformában az edzésen. A guggolás jól ment ugyan, de a fekvenyomás nem annyira. El is fáradtam tőle. A versenyig már csak limitált gyakorlatokat és szériákat csinálok, sallangokkal most nem foglalkozunk. A fáradtság miatt ez megint egy olyan edzés volt, amikor sikerült elpityerednem. Elfáradtam, meg átfutott az agyamon a gondolat, hogy lesz ez az erőemelő verseny, de nem fogom tudni azt a teljesítményt nyújtani, amire képesnek kéne már lennem mostanra. Az élet nem így akarta. Aztán vettem egy nagy levegőt és túlléptem ezen.
Valójában deadliftelni mentem le. Mert annyira szeretem, és nem akartam kihagyni a lehetőséget, hogy fejlődjek, hátha legalább ebben tudok fejlődni.

Tudtam is, nagyon jó kis szériákat nyomtam a 80 kilóval, amit természetesen 6 db látványtárcsából építettem :)

Szerdán reggeli edzést terveztem, még az elutazásom előtt, de végül nem mentem le, mert nem akartam kapkodni az indulás előtti teendőkben, inkább a dolgaimra koncentráltam. Így végül az eheti 2 edzésből csak 1 lett.

Ami van helyette viszont: munka, sok-sok koncentráció, de hétvégére jut rengeteg sok séta na meg kikapcsolódás is. Kiszakadtam egy kicsit mindenből, eljöttem néhány napra Amszterdamba tökegyedül. :) Jó kis kaland! Aztán jövő héttől vissza a kerékvágásba :)

Amszterdam a városi könyvtár 7. emeletéről :)

IMG_20141119_222124

Közel a finálé :)

Negyedik héten tartok az edzésprogramban, itt most már nem szarral gurítok :) Ma volt a deadlift napom, amit nagyon vártam. 77,5 kg-t kellett 25-ször! felemelnem, ami már tényleg nem egy kis volumen ahhoz képest, ahol én tartok. Nehéz sorozatok voltak, de összességében nagyon jól mentek.
Amin nagyon röhögtem viszont, hogy az egyik ismétlést annyira rossznak éreztem, hogy elröhögtem magam a gyakorlat közben. Ez vagyok én 😀 Nagyon viccesnek találtam a helyzetet, ahogy küzdöttem, próbáltam a jó formát összehozni (bár mint tudjuk minden deadlift szép …a maga módján..) de valahogy azt éreztem, mintha nem lett volna túl szép és ezért röhögtem magamon.
Nem kell mindent annyira komolyan venni. Tudni kell nevetni magunkon is :) 
A sorozatok között 4-5 perces szüneteket tartottam. Érdekes volt megfigyelnem, hogy az elmúlt hetekben ezekre a nagy volumenű gyakorlatokra, amiket erőnövelés céljából csinálunk, hogy reagál a testem, hogy tudom őket megcsinálni. Általános tapasztalatom az volt, hogy:
1. az első sorozat volt a legnehezebb, aztán a következő jobban ment, 
2. általában a harmadik sorozatban szenvedtem a legtöbbet, 
3. a negyedik sorozatban mentek a legszebben a gyakorlatok és végül 
4. az utolsó sorozatban mindig felülmúltam saját magam várakozásait és úgy éreztem, hogy maradt benne még ismétlés. A deadlifteket például mindig így fejeztem be. Ez klassz. Negyedik hete szenvedéllyel, szeretettel és legfőképp jókedvvel tudok edzeni.
Lefárasztott ez a mai 5 nehéz sorozat, ilyenkor kétségeim szoktak támadni, hogy a maradék gyakorlataimat hogyan tudom befejezni. Ma sem volt ez másként, a 3 sorozat 8 ismétléses guggolás előtti melegítéskor azt éreztem, hogy nincs energiám rájuk. A sima 40 kilót is nehéznek találtam. De meg akartam csinálni. Nem lovaltam magam bele ebbe az érzésbe, persze mondtam (picsogtam egy sort) Kedvesemnek, hogy azért több kajával jobb lenne… aztán szépen lassan, ahogy egy-két perc eltelt, a testem elkezdett megnyugodni. Nagyon sok sikerélményt adtak mostanában ezek a guggolós szériák és most is össze akartam szedni minden erőmet hozzá. Össze is szedtem. A 3 sorozatot a köztes 2-3 perces szünetekkel hiba nélkül csináltam végig! Jól mentek, örültem nagyon :)
A másik dolog pedig a kaja. A Zsolt féle étkezési program és az, hogy tudom tartani is, nagyon  (egyre jobban) meghálálja magát… Az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt velem. Állítólag alakulok is :) Apróságokat én is észrevettem, de ez nyilván hetek alatt fog jobban látszódni. Egyelőre az erőmmel is rendben vagyok. 
A héten még egy utolsó edzésem lesz ebből a programból, aztán pár nap szünet következik majd. Végül pedig valamiféle felkészülés a decemberi 1. Power Builder Kupára :) Poén lesz, várom!
köszZsolt

Moving in the right direction

3 hete folyamatosan edzek. Sőt, már előtte is megvolt a rendszeresség. Jó érzés, hogy ezt így sikerült hozni mostanában.
A héten is jól ment minden, főleg a kedvem az, ami már rég volt ennyire jó mint a napokban. Sokat mosolyogtam, pörgősen mentek az edzések, jó volt a hangulatom. Csináltattunk pólót, ezt nagy örömmel hordtuk mindketten, mert Zsolt nélkül az életünk nem lenne teljes…… :)
#kösz Zsolt :)
Zsolt az, aki megtanított arra, hogy erősnek lenni jó dolog, és hogy ha az ember odafigyel arra, hogy helyesen kivitelezett gyakorlatokat csináljon, akkor a folyamatos sikerélmények által folyamatosan erősödni és fejlődni fog testben, lélekben, mindenben. GARANTÁLTAN. 100% money back guarantee :)) De hisz pontosan ezért is fordultam én edzőhöz annak idején és nem véletlenül, hogy őt ajánlották nekem első körben.
Alakul a fekvenyomásom, a sok instrukciónak meg a nagy ismétlésszámoknak köszönhetően most már szerintem sokat javult, fejlődött a formám is.
Fejlődött a törzserőm, határozottan érzem. Abban továbbra is teljesen biztos vagyok és ezt továbbra is előszeretettel hangoztatom, hogy nincs olyan, hogy “elég erős” törzs :) Mindig kell vele foglalkozni.
75 kg
Fejlődött az erőm, amit mit sem bizonyít jobban, hogy nagyon jól mentek a deadliftek szerdán az 5×5 -ös sorozatban. 75 kg-t mozgattam meg ennyiszer, ami elég jó teljesítmény, meg alapvetően nagy volumen is. Gyúrok arra, hogy soksoksok kilót fel tudjak emelni majd :)
Az egyik legnagyobb öröm az volt, hogy jól mentek a gainz guggolások (kis sorozatszám, nagy ismétlésszám) miután a deadliftes soksok kilót felemeltem.
Pénteken kivételesen reggeli edzést tartottunk. Az elején Zsolt mutatott gumiszalagos nyújtásokat csípőre, mostanában éreztem, hogy kicsit fájt itt-ott, ezért is kértem. Emellett kértem tőle egy új bemelegítési rutint is, nem árt a frissítés ebben sem.
Aztán guggoláskor véletlenül meghúzódott a belső combom az egyik bemelegítő szériában, így egy munkaszériára azért még rápróbáltam 62,5 kg-val, ami még ment is, de a többit már nem erőltettem, nagyon megfájdult a lábam, kicsit még sántikáltam is utána. A hétvégén aztán a hévízi gyógyvízben pihentettem a tagjaimat, remélem a jövő hétre már rendben leszek (a húzódást már szinte nem is érzem). Sajnáltam a dolgot, de kivételesen semmi lelki bizbaszt meg mindenféle magasabb/mögöttes értelmet nem kerestem a hátterében, egyszerűen csak baleset történt, ennyi.
A héten még rádobott a jókedvemre az, hogy kettes fokozatba kapcsoltunk a több mint egy hónapja folytatott diétát illetően. Ez persze további kalória (szénhidrát) megvonást takar :-) Remélem nem fog az erőm rovására menni, ehhez elsősorban okosan kell majd csinálni. Az első 2 nap után, ami még kicsit szenvedős volt, de persze nagyon igyekvős, a harmadik-negyedik napra már teljesen jól belejöttem a frissített rendszerbe.
Ennyi vizet korábban képtelen voltam meginni, mint amennyit Zsolt előírt, de most ebben is következetes voltam és meg is volt minden egyes nap az előírt mennyiség. Hétvégére a diétámnak közbejött a hévízi wellnessezés, de igyekeztem egy egészséges egyensúlyt találni a között, hogy jól is érezzem magam, meg a diétát is valamelyest tartsam. Vasárnap ebédtől pedig már vissza is álltam az előírt rendszerre. 
I’m moving in the right direction :)