Edzés császármetszés után? Csináld úgy, mint én!

Előzmények

Az életmódváltásom után a sport a mindennapjaim része lett, 3 éve pedig rátaláltam az erőemelésre, ami a szenvedélyemmé vált. Egyértelmű volt számomra, hogy a sportot a várandósságom alatt is folytatom. A terhelésemet az aktuális állapotomhoz igazítottam, mellette sokat pihentem. Egyre kisebb súlyokkal (a végén már anélkül), a várandósságom 39. hetéig, végig edzettem és még többet sétáltam. Az edzés testileg és lelkileg is feltöltött, így a várandósságom nem jelentett valódi terhességet. Tudtam, hogy a baba születésével nagy változások elé nézünk, de azt is tudtam, hogy a szülés után is szeretnék majd edzeni járni, mert ez az életem, az életünk része.

Közvetlenül a szülés után

Természetes szülésre készültem, de másként alakult. A szülés és a szülést követő napok életem legkeményebb napjai voltak, 48 óra alvás nélkül, kimerülve, ráadásul egy műtéttel “megfejelve”, nagyon mély kezdést adtak a regenerációmnak.

A császármetszés ténye a felépülés lehetséges útját alapvetően meghatározta. Nem mehettem azon az úton, amin a hüvelyi úton szült anyák tudnak menni, óvatosabbnak kellett lennem, hiszen egy komoly hasi műtétből való felépülés volt a feladat. Meg persze az, hogy belerázódjak az anyaságba, a szülői hétköznapokba és mindabba a terhelésbe, ami ezzel jár. De biztosan tudtam, hogy szeretnék visszamenni edzeni.

Amit viszont ennél is jobban akartam, hogy a testem újra megfelelően tudjon működni. Ez mindennél előbbre való volt.

Edzés császármetszés után? a titok: regeneráció lépésről lépésre

A szülés utáni első 3-4 hónap

A sportos életmódom a műtétből való felépülést nagyban segítette, napról napra éreztem, hogy egyre jobban vagyok. Számomra a császármetszés ténye sosem volt nagyon akadályozó nehezítő tényező. Lassabban talán, de mindent ugyanúgy tudtam csinálni már a kezdetektől, nem voltak emiatt fájdalmaim. (Ebben a bejegyzésben írtam arról, hogy mivel is járt a műtét pontosan.)

A hátam viszont veszettül fájt: a hasizmaim semmilyen szinten nem nyújtottak támaszt, a babát szoptatni és ellátni, mindenféle sportmúltam ellenére rettentően megviselt fizikailag. Hasszorítót egy alkalommal viseltem csak, hogy enyhítsen a hátfájásomon, mert egyébként azt szerettem volna, ha a testem magától tud megerősödni.

3 hét után kezdtem mozogni itthon, majd Jessie Mundell 10 hetes C+F programját csináltam végig. Napi szintű sétákra is nagyjából ekkortájt indultam, és ezek, ahogy a várandósság alatt is, most is nagyon sokat adtak. (Életemben nem sétáltam még ennyit, mint az elmúlt 1 évben :) )

9 héttel szülés után voltam először a gyógytornászomnál, mert tudtam, hogy egységcsomagok helyett saját programra van szükségem a megfelelő eredményekhez. Jessie Mundell online programjával ellentétben Kittitől személyre szabott gyakorlatokat kaptam és a masszázs, amit az egyes kezelések során még csinált, nagyon jól esett mindig.

3 hónappal szülés után mentem le a konditerembe, addig otthon tornáztam. Vagy épp ott, ahol arra lehetőségem volt.

3 hónap után elkezdtem végre biciklizni is, ami pici változatosságot hozott a mozgásba. Jól esett kimozdulni az otthoni környezetből is.

Nagyjából 3-4 hónap volt, hogy újra a réginek érezhettem magam: lement a várandósságom alatt felszedett plusz súly, a tornának köszönhetően a 4. hónap végére megszűnt a hátfájásom és végre az aranyeremnek is búcsút inthettem. A szülés utáni regenerációm első nagyobb szakasza ekkor zárult le.

A munka folytatódott: a szülés utáni 4-6. hónap

Intenzíven dolgoztunk azon, hogy erősödjek. Nem tudtuk megbecsülni, hogy mikor tudok majd visszatérni edzeni, mert ez az egész az én kitartásomon és a belefektetett munkámon, na meg persze a testemen túl, a pihenésre adott lehetőségeimen is múlott. Ezt az időszakot mindenestől kihasználtuk arra, hogy azokat a gyakorlataimat, amikhez súlyzót kell a nyakamba venni (pl. guggolás) az alapoktól újraépítsük, illetve azokat a problémákat, amiket a gyakorlatok végzése során hajlamos vagyok elkövetni, kijavítsuk. Sokat dolgoztunk pl. azon, hogy a gerincemet a lehető legjobban tudjam kontrollálni, szintén azért, hogy hosszú távon a súlyzós munka ne okozzon problémát tartáshiba miatt.

Már 4 hónap eltelt! Nem voltál türelmetlen?!

Dehogynem! Néha úgy éreztem, hogy elveszünk a részletekben. Például, amikor lábujjtornát kezdtem csinálni, pedig a lábfejem egészsége az egész mozgásláncom működésének minőségére kihat és így egyáltalán nem elhanyagolható terület. Néha türelmetlen voltam, de azért jó volt, hogy jutott idő olyan dolgokra is, amikre korábban még sosem fordítottam kellő figyelmet.

Azért is voltam türelmetlen, mert ekkorra már nagyon kezdtek hiányozni azok a mozgásformák, ahol az egész testemet egyben használom, ezért többször voltam úszni is, amire évek óta nem is volt példa, mert nem a kedvencem a dolog :-)

Mindig abból építkeztem és töltődtem, amiből csak tudtam.

Összességében a gyógytornával célzottan erősítettük a medencémet, a törzsemet, a fenekemet, a hátamat. A hasizmaim szerencsére már nagyon hamar ismét el tudták látni a funkciójukat és erős támaszt voltak képesek nyújtani, Kitti is többször dicsérte. Jól tettem, hogy már a 3. héten elkezdtem foglalkozni vele. A kitartó munkámnak köszönhetően a fejlődésem folyamatos volt és erre büszke is vagyok.

Zöld lámpa a súlyzós edzéshez: 6,5 hónappal szülés után

Annak idején az orvos 6 hónapot javasolt arra, hogy visszamenjek edzeni, és végül ez így is alakult. De ehhez kellett az is, hogy előtte egy jó 4 hónapos, egyénre szabott gyógytornát kitartóan végigcsináljak.

Csodálkozol, hogy ilyen sokáig tartott? Hiszen nekem még sportmúltam is van.

“Mások már 6-8 héttel szülés után visszamennek hordozós tornázni meg futni, vagy akár crossfittelni.” – gondolhatod.

De én épp azért csináltam így, hogy ne csak sportmúltam, hanem -jövőm is legyen! A saját utamat jártam, lépésről lépésre.

Azok, akik elsietik, bizony nem feltétlen fogják bevallani, hogy valójában mennyi fájdalmat tekintenek normálisnak a gyakorlataik közben és hogy mennyi egyéb apró kellemetlenségről gondolják azt, hogy normális. Nekem semmi ilyenem nincs és ha lesz, akkor le fogom vonni a tanulságokat, változtatok és elmondom nektek, hogy tanuljatok belőle ti is. (Persze vannak szerencsés alkatok is, akiknek tényleg nincs semmi problémájuk, én viszont úgy sejtem, hogy ők sokkal kevesebben vannak, mint amennyinek tűnik, hogy vannak.)

Úristen! Végre edzek!

Visszamentem edzeni közel 7 hónappal a szülés után. Bár lehetne, én mégsem rohanok sehova, ésszel csinálom továbbra is. Ez most észrevehetően nagy terhelés a testemnek, ezért az első héten tudatosan priorizáltam a pihenést és az alvást az edzések másnapján. Szoktatom a testem hozzá ahhoz, hogy mostantól heti 3x fix időpontban igazi, intenzív edzéssel terhelem, mert sajnos anyaként ami nem adatik meg, és ami a fejlődéshez és regenerációhoz nagyon fontos az az, hogy eleget tudjak aludni és  pihenni. Alvás alatt fejlődünk igazán, remélem tudok majd így is.

Az első edzéshét tapasztalatai alapján az erőszintem ott van, ahol a terhesség alatt abbahagytam az erőemelés alapgyakorlatait és ennek azért eléggé örülök! :)

Az egészben egyébként még az a hihetetlen számomra, hogy meg mertem engedni magamnak ezt a heti 3 fix alkalmat. Ha te is anya vagy, akkor tudod, hogy ilyen “önző” döntéseket mennyire nehéz lehet meghozni. Szerencsére a férjem ugyanannyira szeretné, hogy le tudjak menni edzeni, mint én, ezért nagyon támogató ebben. Számomra pedig hihetetlen jól esik, hogy 1 órát felnőtt társaságban lehetek és hogy esélyem sincs ott lent másra gondolni mint az edzés, ez pedig az egész családunk jóllétére egyértelműen pozitívan hat.

Edzés császármetszés után

Edzés császármetszés után

Maradt még kérdésed? Írj az anna@dontworryliftheavy.hu -ra!

Te hogy csináltad? Várom a kommentedet a Facebookon! 

Kövess instán: instagram.com/dontworryliftheavy

A szülés utáni első 6 hét valósága

Mielőtt elmesélem, hogy milyen volt nálunk kisbabánkkal az első 6 hét, egy rövid bevezetéssel szeretnék kezdeni.

Emberként (minden szerepemmel együtt), amit én képviselek: az őszinteség és a hitelesség. Az, hogy felvállalom, ha valami szar (ha valamit szarul csinálok, ha valami miatt rosszul érzem magam, ha valamilyen körülmény rosszul érint) és nem félek vele szembemenni és változtatni, hogy jobb legyen. Éltem már úgy éveket, hogy folyamatosan kifogásokat kerestem (és találtam), csak szembe ne kelljen nézni azzal a szarral, amit magam köré teremtettem. Így voltam boldogtalan egy párkapcsolatban hosszú évekig, így jártam be mindennapos félelemmel dolgozni egy munkahelyre, meg persze (ennek köszönhetően) így híztam is el és kezdtem egyre rosszabb állapotba kerülni fizikailag is, azokban a szép, soha vissza nem térő huszas éveimben.

Aztán, ahogy ezt  a blogban is folyamatosan dokumentáltam, megváltoztattam az életemet és ennek köszönhetően, most már 2 éve végre úgy élek, hogy semmilyen szart nem rejtegetek magam elől, mert pontosan tudom, hogy azzal aláásnám a boldogságomat hosszú távon. Én ebben találtam meg a boldogságom kulcsát.

Hogyan is jön ez ide? Hát bizony eléggé közvetlenül.

Ha gyereked születik, akkor az első 6 hét olyan kemény kihívásokat fog támasztani eléd, mint jó eséllyel még soha semmi az életben. Mert ha boldogtalan életbe szülsz gyereket és elhiteted magaddal, hogy ami van, az úgy rendben van, akkor a gyereked számára is csak a boldogtalanságodat, a mártírságodat állítod követendő példaként. Ha viszont hajlandó vagy melózni és nem megalkudni, mindig az őszinteséget és a félelmek legyőzését választani, hiteles emberként állsz majd a gyereked előtt, és ezzel teszel egy lépést az ő kis életével kapcsolatban is.

Újszülött kisbabáddal az élet bizony kíméletlenül szembesít a legjobb és a legrosszabb arcoddal is. Így igazából, ha az a kérdés, hogy pontosan milyen gyereknevelési módszerek működnek, akkor arra nem az a válasz, hogy az igény szerinti szoptatás vagy a tápszer, a kiságyban altatás esetleg az együttalvás, hanem az, hogy mi az, ami TÉGED személy szerint segít az életben, minden más területen is.  Mert az őszinte választásaid által leszel hiteles ember és hiteles, mintaadó szülő is.

Ebből körvonalazhatóak persze fontos területek, mint például a kommunikáció, az őszinteség, a saját igényeid felvállalása, az önbizalmad, a hitelességed, de végeredményben az számít, hogy tisztában vagy-e a viselkedéseddel, tehát megfelelő-e az önismereted, kellően tudatosan éled-e az életed és hajlandó vagy-e cselekedni/változtatni, ha arról van szó, hogy jobb legyen.

Beszéljünk arról őszintén, hogy mi történik ebben a 6 hétben, a következő bejegyzésben pedig adok tippeket arra, hogy milyen módszerek váltak be nekem és mik segítettek minket a túlélésben.

Mi történt velem ebben a 6 hétben?

Röviden: a babánkkal töltött első 6 hétben fáradtabb és kimerültebb voltam, mint valaha.

Császármetszés utáni felépülés

Erről a részről is külön bejegyzést fogok írni részletesebben, addig is a lényeg: átestem egy komoly hasi műtéten, a császármetszésen, amiből fokozatosan elkezdtem regenerálódni. Ezt én hullámokban tapasztaltam: nagyon gyorsan és jól reagált a testem az első napokban, de voltak később visszaesések. Ebben a 6 hétben úgy éreztem, hogy újra kell tanuljam magamat, és próbáltam ismerkedni a saját testem jelzéseivel. Mert egyrészt a szülés maga, másfelől pedig az, hogy egy műtétet végeztek rajtam, nagyon komoly beavatkozás volt a testi folyamataimba. Folyamatosan tanulom az újfajta testi érzeteimet: kezdve a megváltozott és lassan rendeződő emésztésemről, azon keresztül, hogy pl. pisilési ingerem hetekig gyakorlatilag nem, ill. nagyon tompán volt, addig, hogy a szexhez kapcsolódó testi érzeteim mennyire döbbenetesen különböznek a korábbiaktól. Meg persze a szoptatás is komoly hatással van rám. Nem éreztem a hasizmaimat nagyon sokáig és nagyon sokat fáj a hátam is sajnos. Változás, alakulás, regenerálódás és persze folyamatos igénybevétel alatt áll a testem, ezt el kell fogadjam. A regeneráció szempontjából az első 6 hét pedig csak a kezdet, de koránt sem elég a teljességhez, ezt jó tudni. Ami nagy-nagy pozitívum, hogy a szülés után 3 héttel már elkezdtem egy 8 hetes törzs+medencefenék (core+floor) regeneráló programot, mert a legfontosabb számomra, hogy funkcionálisan segítsem gyógyulni a testem (az esztétikum másodlagos) és később újra vissztérhessek az edzésekhez, amik az életem fontos alapját adják, most már 4 éve. 

6 hét pihenés, sport császármetszés után

Császármetszés utáni felépülés: az első 6 hét pihenés és a fokozatos regeneráció nagyon fontos

A SZÜLÉSTÖRTÉNETEMet itt olvashatod…

Az alváshiányról

Az első 6 hétben a fáradtságnak olyan szintjeit tapasztaltam meg, mint azt hiszem még soha eddig. Az, hogy február 24-25-én aludtam utoljára egybefüggő 4 óránál többet (pl. a szülést sem tudtam kipihenni, hiszen a kórházban sem volt rá lehetőség), bizony olyan mértékben nehezítette meg a normális életvitelemet, mint még soha semmi. Az éjszakáink szerencsére elég hasonló ritmusban teltek az első 6 hétben (átlag 3-4 éjszakai szoptatással), de a minőségi alvásra számomra nem adtak lehetőséget. Rossz volt nagyon, hogy soha nem volt olyan, hogy egymás után két éjszaka is rendben lett volna, valami miatt a kicsike mindig nyöszörgött valamit, általában a pocakja miatt. Egy-egy éjszaka volt, hogy egész jól és pihentetőre sikerült, de ez sosem ismétlődött. Kibaszott frusztráló tudott lenni.

Ilyenek miatt aztán egész egyszerűen sokkal több energiába került még csak az is, hogy önmagam legyek. A fáradtság miatt sokszor még gondolkodni is sokkal nehezebb volt, többször kerestem a megfelelő szavakat, ha mondani akartam valamit, sőt talán még feledékenyebb is lettem.

Az alváshiány okozta fáradtság miatt bizony sokszor egyszerűbb út hisztisnek lenni, sírni, szomorúnak lenni, sötétebbnek látni a világot, mint amilyen. Persze, ki is kell adni valamilyen formában ezt a feszültséget magamból, tehát azért ez normális. De ami a legnehezebb talán, hogy önmagában az, hogy kurvára fáradt voltam/vagyok, bizony sokkal jobban hajlamosít konfliktusokra is a környezetemmel és persze saját magammal is. Ilyenkor kell “keep calm” üzemmódba kapcsolni és megpróbálni okosnak lenni.

Barátkozás a babával és a szülői szereppel

Adottak voltak tehát a kimerítő fizikai körülmények, egy megviselt test és a folyamatos alváshiány, mindezeket pedig megfejelte az egésznek az érzelmi része.

Ahogyan azt már korábban írtam, a szülővé válásnak sokféle útja van: van akinél instant love, de mi a hosszabb úton megyünk és egymásnak kimondjuk azt, amit másoktól sose hallottunk, pedig valószínűleg nem vagyunk az érzéseinkkel egyedül. Hogy ez nehéz. Hogy a baba iránti kötődés nem jön azonnal. Hogy előbb meg kell ismerd a babád reakcióit, napokba, hetekbe telik, amíg felfedezed, hogy ő milyen baba. Ami pedig még sokkolt: amikor rájöttünk, hogy a saját gyerekünkkel nem estünk azonnal szerelembe és nem tudtunk hozzá az első perctől kezdve úgy viszonyulni, ahogyan korábban hallottuk meg hittük, hogy “kéne”. Jöttek a látogatók és boldogok voltak, hogy a kicsivel lehettek, mi pedig irigykedve néztünk rájuk, mert eleinte csak a kőkemény melót láttuk és nagy fokú tehetetlenséget éreztünk, ha a babáról volt szó. Mindkettőnknek megkönnyebbülés volt, amikor egymásnak is kimondtuk, hogy ezt bizony nehézségként éltük meg ezekben a hetekben. Tudtuk, hogy ezen csak az együtt töltött idő segíthet.

Ebből a szempontból nekem könnyebb mint a férjemnek, mivel én sokkal több időt vagyok a gyerekkel és én olyan ember vagyok, aki bátrabban fejezem ki az érzelmeimet a baba felé is, könnyebben nyitok felé. Megtapasztaltuk, hogy a babával való kommunikációt és játékot ugyanúgy tanulni kell, mint bármi mást, ha korábban sosem csináltad, de ha ráérzel, akkor sokkal könnyebb lesz utána minden. Örömmel mondhatom, hogy az eltelt hetekben, a folyamatos együttlét és gondoskodás, aztán az egyre több visszajelzés, amit a babától kapunk, persze meghozta a gyümölcsét és napról napra egyre jobban és megmásíthatatlanul, végérvényesem szeretjük meg a kisfiunkat. :-)

baba

Power baba – ő a főnök :-)

Anya és apa születik – párkapcsolati kihívásaink

Először is azzal kezdem, hogy milyen hatások értek bennünket, mint egyéneket, és mik voltak azok a belső konfliktusok, amikkel meg kellett küzdenünk és amik hatással voltak arra is, hogy egymással milyen vitákba keveredtünk sokszor. Az első 6 hét bizony konfliktusokkal tűzdelt időszak volt számunkra is. Tudtuk, hogy mindig az a célunk, hogy megoldást keressünk, de érzelmileg annyira leterhelt minket ez a néhány hét, hogy nem lehetett viták és sírás nélkül megúszni ezt. Annak örülök, hogy a megoldáskereső hozzáállásunk és az egymás iránt érzett szerelmünk, szeretetünk és elköteleződésünk segített erőt meríteni egymásból és mindig pozitívan tudtunk kijönni egy-egy konfliktusból, összességében pedig ebből az időszakból.

Adnom kell – de miből?

Legfőbb feladatomnak azt tartottam, hogy folyamatosan készen tudjak állni arra, hogy a baba igényeire felelni tudjak. Ez nehéz volt, mert gyakorlatilag azt jelentette, hogy próbálnom kellett megfejteni, hogy valójában mit is akar. Én úgy álltam hozzá, hogy nem lettem miatta szomorú ha sírt, mert azt láttam benne, hogy a sírásával, kis ösztönlényként, valamilyen igényét akarja kifejezni, és a sírása semmilyen módon nem bírálat velem szemben, nem hiszti, nem tudatosság, nem érzelmi manipuláció. Csak egyszerű igények, mondjuk hogy éhes, fáradt, nyugtalan, melege van, kényelmetlenül érzi magát, ilyesmi. Nem több. Megoldani akarok minden ilyen helyzetet, segíteni neki, ami azért így is kimerítő és folyamatos szellemi-fizikai munkát jelent számomra.

Az első 6 hét során engem 24 órán át terhelt a fáradtság, a fizikai felépülés igénye, a szoptatás okozta igénybevétel, az új szereppel való barátkozás érzelmi vonzatai és a folyamatos anyai ügyeletben való lét, megfejelve azzal, hogy magamra alig-alig jutott időm. Bár a séták is pihentetőek, ill. felfrissítőek szoktak lenni, azok mégsem kizárólag rólam szóltak, hanem a baba alvásigényének kielégítéséről meg a kutya mozgásigényének a fedezéséről. Napjaim fénypontját sokszor a zuhanyzás és egy-egy pisilés jelentette, amikor teljesen egyedül tudtam lenni. Ezek napi 15 percet tettek ki, ami valljuk be: kurvára kevés. Nem csak amiatt, mert a baba előtti életben ahhoz voltam szokva, hogy sokkal több jutott, hanem az igénybevétel mértéke miatt is. Amikor már egy-egy facebook posztot, pláne blogbejegyzést, meg tudtam írni, vagy épp beszélgetni tudtam emberekkel, az maga volt a mennyország. Ami biztos, hogy ha engem kevés dolog tölt fel, azaz nem tudok adni saját magamnak, akkor sokkal nehezebb adnom másnak is. Márpedig ez az időszak és általában a babás lét ilyen.

A családunk dinamikája úgy alakult, hogy én folyamatosan adtam a babának, a férjem pedig folyamatosan segített engem. Én nem kaptam vissza a babától közvetlenül semmit, a férjem pedig azzal szembesült, hogy a felesége energiáinak 95%-át a baba vette el, a maradék 5%-ot meg a létfenntartás, tehát ő sem kapott vissza semmit.

Egy-egy hosszabb időtartamot, amit magamra fordíthattam, általában annak köszönhettem, hogy a férjem itthon volt és levette rólam azt a stresszfaktort, hogy készenlétben álljak és azonnal abbahagyjam bármit is csináltam épp, ha a baba sírna valami miatt. Fejben kikapcsolni – ez sokkal nagyobb kihívás baba mellett. 

A fáradtságom mértékére példa, hogy a 6.hét elejére jó mély depresszív hangulatba kerültem és egyik nap gyakorlatilag megállás nélkül potyogtak a könnyeim nem is tudom mennyi ideig. #babyblues. Kijött rajtam egy csomó fáradtság, stressz, kiúttalanság érzése, börtön feeling, reményvesztettség és csupa hasonlóan sötét érzés és gondolat. Másnapra, 6 hét után először, kaptam 4 óra kimenőt az “anyaságból” és egyedül lehettem, addig az apja és a nagyszülők vigyáztak a kicsire. Olyan szinten volt kész az idegrendszerem, hogy ebben a 4 egyedül töltött órában, amiből minél többet alvással akartam tölteni a lesötétített lakásban, gyakorlatilag még pihenni elkezdeni is alig bírtam. Egy órán keresztül feküdtem csukott szemmel, pörgött az agyam, képtelen voltam elaludni. Nagyon nehezen sikerült csak, kb. másfél órára. Sokkal elemibb szintű volt a fizikai fáradtságom, mint amin 4 óra pihenő segíteni tudott volna. Szerencsére azóta jobb lett már a helyzet, jobban lettem én is.

Nem csak nekem volt nehéz

Az első 6 hét nagyon nehéz időszak a férfiak számára is. Kettőnk közül például a férjemet sokkal jobban érintett egyfajta szülés utáni depresszió (vagy inkább kiúttalanság és tehetetlenség érzése), mint engem. Meglepő? Nem annyira.

Ahogyan azt írtam már ezelőtt, az apák ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a párjuk cuki bazinagy pocakjából most már visszavonhatatlanul előkerült egy kicsi ember, akivel kezdeni kell valamit. Számukra még nehezebb megélni azt, hogy nekik sem jön egyből a szerelem, amit a gyerekük iránt érezni “kéne”. Emellett sokkal erősebb bennük a tehetetlenség érzése. Nincs mellük se. 😀 Szóval ők sem születnek azonnal apává. Kialakulnak, idővel. Ráadásul hirtelen én sem voltam ott mellette olyan minőségben, mint ahogy korábban, és míg nekem ott volt a gyerek, ő sokszor teljesen egyedül érezhette magát.  Nehéz volt, hogy semmi minőségi idő nem jutott egymásra, az egymás iránt érzett szeretetünk kifejezésére is sokkal kevesebb volt az energiánk is. Vagyis leginkább nekem őfelé.

A férjem is ugyanúgy szembesült saját magával, mint ahogy én is. A fáradtság miatt pedig nem csak én borultam ki időről-időre, hanem ő is. A kihívások ilyen szempontból tehát közösek voltak. Az, hogy miként tudtunk ezen túljutni bizony kettőnkön múlott. Nem értek egyet azzal, akik csak a párjukat szidják ilyen helyzetben és folyamatosan sajnáltatják magukat. Igen, én is sajnáltam magam jó néhányszor és az én egóm is baromi erős ám. De a lényeg, hogy mindketten akartuk az együttműködést és a megoldást is.

A kulcs az első 6 hétben: a kommunikáció. Mindig az.

Az anyák otthon maradnak a gyerekkel, az apák pedig továbbra is élik az életüket. Látszólag. De ebbe az új helyzetbe nekik is ugyanúgy bele kell szokni. Amikor pedig arról beszélek, hogy milyen fontos az önismeret, akkor az például azt jelenti, hogy amikor engem zavart, hogy a férjem elmegy edzeni és hogy milyen jó, hogy neki ennyi saját ideje van, amit egyedül tölthet, akkor nem azt kell kommunikáljam felé, hogy “hogy lehetsz ilyen, hogy itt hagysz egyedül” meg “bezzeg neked milyen könnyű”, hanem azt, hogy “kérlek segíts megoldani, hogy én is tudjak egy kis időt pihenni és egyedül tölteni”.

De ez teljesen általános érvényű igazság: ha valami zavar egy másik emberben, akkor az azért van, mert a frusztráció saját magadban van a dologgal kapcsolatban. Hiszen basszus, szeretem őt és nagyon is örülök, ha a férjem az edzések révén tud töltődni testileg, lelkileg, hiszen ez segít neki is, hogy jobban bírja a gyűrődést, amit ezek a hétköznapok jelentenek. Meg amúgy is, baszatni kell és erősödni :-) A férjem lelki egyensúlya ugyanúgy a közös érdekünk, mint az enyém. Nem az zavart, hogy ő elmegy, hanem az, hogy én nem mehetek. Ennek pedig az a megoldása, hogy ezt az igényemet kommunikálom felé, nem pedig hallgatólagosan elvárom, hogy tudja mi a bajom és segítsen vagy egyéb “üdvözítő” megoldások, amikre a legtöbb nő hajlamos. Aztán majd megoldjuk, hogy nekem is jusson időm magamra. Ha a férfiak tudják, hogy miben segíthetnek a párjuknak, akkor segítenek is. De ehhez beszélni kell velük, nem pedig várni a sült galambot meg játszmázni. Már ha tisztelem annyira a másikat, ugye.

Egy másik példa az első 6 hétből: a férjemnek nehézséget jelentett az elején, hogy türelmes legyen a síró babával. Ez pedig engem nagyon zavart. Ezzel 3 feladatunk volt:

1) A magam részéről az, hogy rájöjjek, én miért nem engedem meg magamnak, hogy gyakrabban kifejezzem, hogy ha nem érzem jól magam és ezt merjem kommunikálni felé. Másrészt, hogy legyek vele szemben türelmesebb és segítsem őt, amikor egy olyan helyzetet él át, ami számára nehézséget okoz.

2) Az ő részéről az, hogy rájöjjön, miért fogy el ilyen hamar a türelme és hogyan tud másként reagálni egy olyan helyzetben, ami a türelmét próbára teszi, illetve hogy merjen beszélni az érzéseiről és elmondani nekem, hogy mi az, ami segít neki egy ilyen helyzetben.

3) Közös feladatunk, hogy rájöjjünk, miként tudunk együttműködni ezekben a helyzetekben, hogy elkerüljük mindkettőnk kiborulását :-).

A felelősség tehát mindig közös.

Annak örülök, hogy ebben a 6 hétben, bár többször feszültek az egóink egymásnak, végig ki tudtuk mondani, hogy mik azok a dolgok, amik egyénileg minket terhelnek (akár a saját szülői szerepünk kialakulásáról, akár a másik viselkedéséről, akár a párkapcsolatunkról volt szó), nem maradt semmi rejtve. A várandósság alatt igényelt csapatmunkára most még inkább szükség volt, van és lesz.

Nem szabad félni felvállalni a konfliktusokat, csak azt kell szem előtt tartani, hogy a problémák vannak ellenünk, nem pedig mi egymás ellen.

 ***

Ha úgy érzed, hogy coach-ként a fentiekkel kapcsolatos problémáid vagy egyéb nehézségeid kapcsán a segítségedre lehetek, akkor keress meg bátran!

Bővebb infó itt: Coach neked!

Nehezedre esik kimondani, hogy “szeretem a testem”?

Az alábbi kérdést kaptam még a nyáron:

Nem vagyok elég kitartó a fogyáshoz és nehezemre esik kimondani, hogy szeretem a testem és elfogadom magam.

Hogyan szeressem meg magam?

Önmagában, illetve közvetlenül azon, hogy megszeresd magad szerintem nem lehet dolgozni. Aktív, pozitív és elérhető célokon tudsz dolgozni.

Önmagadat meg fogod tudni szeretni akkor, ha a mindennapokban elkezdesz tenni olyan dolgokat, amiket sikerrel tudsz megcsinálni. És itt a nagyon apró sikerről beszélek leginkább, amik folyamatosan, nap mint nap képesek megerősíteni téged abban, hogy szerethető vagy testileg-lelkileg, mindenhogy. :)

Ha mozogsz, ha odafigyelsz az étkezésedre, akár egy-egy tudatos választásra (most gyalog megyek egy megállót vagy 1 cukorral kevesebbel iszom a kávét – szóval tényleg apró dolgokról beszélek!), akkor az örömet fog neked okozni. Látni fogod, hogy milyen sok dologban képes vagy tenni magadért és ez az, ami segíthet abban, hogy szeresd magad:) 

A sport azért jó, mert nagyon intenzív tanulás a lelkünknek is magunkkal kapcsolatban.

A sport feléleszti a “második agyunkat” és a belső intelligenciánkat. Az ösztöneinket. Hogy zsigerből érezzük-tudjuk, mi az ami jó nekünk és mi az, amit szeretünk az életünkben. De itt is fontos a fokozatosság. Sokan futnak kudarcokba, mert a kezdeti lelkesedés túlhajtásba megy át, aztán kifulladnak. Vagy olyan dolgot erőltetnek magukra, ami nem biztos, hogy hozzájuk való.

Biztos vagyok viszont abban, hogy mindenki meg tudja találni a saját magához illő sportot, ami hosszú távon is az élete részévé tud válni, mert rájön, hogy nélküle kevesebb, erőtlenebb, gyengébb, sebezhetőbb. Vagy megfordítva: rájön, hogy a sport által több, erősebb, acélosabb, tudatosabb és boldogabb lehet.

Coachként segíteni tudok neked abban, hogy erősödjön az önbizalmad, fejlődjön az önismereted és meg tudd szeretni magad.

Bővebb infó itt: Coach neked.

Súlyzós edzés kismamáknak? Igen vagy nem? Tapasztalataim a várandósság 2. trimeszterében

Október végén még örömmel újságoltam a Facebookon, hogy 2 hét alatt 6x is eljutottam sportolni a konditerembe. Nos, ahogyan azt már a legelétől tapasztaltam, a várandóssággal bármelyik nap érhetik az embert meglepetések és ezek közül elég sok sajnos fizikailag is kellemetlen. Az általános fáradtságon túl még egyéb nehezítő tényezők is addig fokozódhatnak egyik napról a másikra, hogy még az ágyból se bírok kikelni és elkeseredésemben csak sírni bírok. Az 5-6. hónapban volt pár nagyon kellemetlen napom így.

A kellemetlen mondjuk enyhe eufemizmus, inkább a “kegyetlenül kurvarossz” vagy az “egyenesen szar” lehetne megfelelő… :-)

Megértettem az üzenetet: még többet kell pihenjek. De 2 hét edzésszünet után a héten végre úgy éreztem, hogy itt az ideje ismét egy kicsit sportolni, megmozgatni az izmaimat és lementem a kondiba. Nagyjából 1,5 óra edzés után elképesztően felfrissülve távoztam a teremből, rég volt már ennyire jó :-) Boldoggá tett nagyon és büszke is voltam magamra, mert összeszedni és elszánni magam sem volt annyira egyszerű.

Jól esik a sport a várandósság alatt

Jól esik, hogy a sportnak köszönhetően erősnek érezhetem magam a várandósság alatt is!

MiT sportolok mostanában?

#1 Bemelegítéssel szoktam kezdeni: SMR henger, dinamikus nyújtások, ezekre nagyjából 15-20 percet szánok.

#2 Nagyon jól esik mostanában egy kis kardió: egy ellipszis géppel kerültem komolyabb barátságba. Ettől nem fáj a pocakom se (séta közben pl. gyakran előfordul, hogy kellemetlenül húzódnak a hasizmaim, ezért a teremben nem futópadozok külön), az ellipszis viszont nagyon kényelmes, nem terheli meg a testem, az ízületeim. Általában 12-15 percet töltök rajta, nagyon kellemes, beszélgetős tempóban. Bár nem hiszek a mítosz 140-es pulzuskorlátban, amit a várandósság alatt, sport közben, meg amúgy sem “szabad átlépni”, de azért ügyelek arra, hogy alatta maradjak. Ez a 120-130 bpm egyébként pont az a tartomány számomra, ami tényleg nem megterhelő, de a 15 perc végére azért szépen leizzadok.
Jó volt látni, hogy a 2 hét kihagyás és a korábbinál sokkal több pihenő mennyire jó hatással volt a pulzusomra, mert ugyanazt a 15 perces kardiót átlag 10bpm-mel kevesebbel tudtam a héten teljesíteni.

#3 Súlyzós edzés. Amihez épp kedvem van, azt csinálom. Nagyon szeretek evezőgépezni (hogy erősítsem a hátam), különféle lábgépeket kipróbálgatni, egykezes súlyzókkal fekvenyomni, fej fölé nyomni, tricepszre gyakorlatokat végezni, no meg persze bicózni :-) A kondis/bodybuilder kultúrából a várandósságom alatt nagyon jól tudok meríteni, mert az izolált gyakorlatokat nagyon élvezem most. Néha kezembe kerül egy-egy kettlebell is, goblet guggolásokat szívesen csináltam még pár hete vele, ezt tervezem is megint, de a héten nem esett volna jól, ezért nem csináltam.

Bár amikor odaállok egy lábgéphez, még mindig az az első gondolatom, hogy: istenem, miért nem guggolnak ezek az emberek ehelyett?!:-) De most sokat tudok belőle profitálni én is, szóval azt mondom,

mindenféle edzésformának meg lehet a helye az életünkben, ha nem táplálunk tévhiteket a témában.

Pl. A zumba is egy lájtos és ráadásul jópofa kardió lehet, aki bírja a stílust, csak csodákat ne várjon tőle a fogyni vágyó nők hada, mert komoly eredményeket kemény és kitartó (és értelmes, progresszív) munkával lehet elérni.

Örülök, hogy a korábbi évek kitartó munkájával szépen megerősítettem a hátam, a derekam, így még a 7. hónap elején sem fájnak. Fáj helyette más sajnos :-)

Nagyon tudom tehát ajánlani emiatt is a súlyzós edzéseket a nőknek, mert a várandóssággal járó változások egy részében nagy segítséget jelent a szervezetünknek.

A várandósság alatt általában minden gyakorlatból 3 vagy 4 sorozatot végzek, átlag 6-10 közötti ismétlésszámmal (jellemzően inkább 8-10).

#4 Levezetésnek nagyon szeretek farmer walkozni, mert 2×10 kg-val háromszor körbesétálni a termet számomra felfrissülés, nem pedig megterhelés:-) Edzés közben nagyon szépen, végig kontroll alatt tudom tartani magam, hogy a súlyok használata ne jelentsen problémát. Az elmúlt évek edzésmunkája miatt, ehhez van szokva a testem, így számomra a súlyok használata teljesen természetes dolog.

Aktív élet – a lehetőségekhez mérten

A 2. trimesztert lassan elhagyva, igyekszem mozogni minden nap, ameddig még bírok. A pocak növekedésével ez egyre nehezebb lesz. Ennek keretében a kutyánkkal reggelente szoktam sétálni egy hosszabbat, bár van, hogy csak ő futkározik én meg egy helyben állva nézem:-) Nem baj, legalább levegőn vagyok, és ettől is szépen visszaálmosodom már reggel 9-re 😀

Reggeli séta közben

Reggeli séta közben

Szóval ha edzek, ha nem, minden nap szoktam sétálni 1-2 órát, emellett a (dinamikusan változó) lehetőségekhez képest igyekszem aktív pihenésre és sportra is energiát szánni, de próbálok nem türelmetlennek lenni és még többet pihenni, ha arra van szükség. Meg elfogadni, ha épp egyszerűen szar és valahogy kivárni míg jobb lesz. Meg nem elkeseredni ilyenkor. Nem mindig egyszerű, na!

A várandósság egy ilyen business számomra és várom még, hogy mit tartogat!

Anya és Apa születik – A várandósság csodája

Néhány napja a tágabb ismeretségi körrel is megosztottam az örömhírt, úgyhogy úgy éreztem ideje itt is hírt adnom róla, mi is volt és van velem mostanában. :-) A nyár, ez többeknek feltűnt, a korábbi időszakhoz képest nagyon csendesen telt a blogon. Ez nem volt véletlen, mert olyan dolog történt az életemben, ami minden eddiginél klasszabb, hatalmasabb és fontosabb:

Babát várok! :)

Erről mesélni a blogomban pedig számomra intimebb dolog, mint valaha bármiről is, amiről itt írtam. Életem legboldogabb időszakát élem, éljük most :-)

Magamhoz hűen persze naplót (blogot) írtam/írok a babavárásról, de ezeket nem a nagy nyilvánosságnak szánom, helyette leginkább a tapasztalataim, érzéseim részletesebb megörökítésének, Apának és nekem, meg majd a Babának is, ha felnő, jó emlékként. Meg ezekről inkább személyesen mesélek szívesen.

Nincsenek véletlenek

Persze vannak olyan dolgok, amikről szívesen elmesélem itt a blogban is, hogy én miként éltem meg. Én úgy látom: nincsenek véletlenek. Minden saját magamba fektetett munka, az elmúlt 3 évben kidolgozott és működtetett életstratégiám (a türelem, az elengedés és az őszinteség hármasa) működik számomra. Testileg és lelkileg is felkészültem arra, hogy felelősséget vállaljak egy új Életért. Ebben pedig csodálatos, nagy betűs Társam is van az életemben. Nem véletlenül írtam le annyiszor mostanában: kerek egész az életem, igazán nagybetűs BOLDOG vagyok!

A Babavárás ténye hatalmas csoda és boldogság volt számunkra, egy igazi áldás az év eleji fizikai és érzelmi “hullámvasútom” és a betegségtudatomból való kimászás után. Újra önmagam lehettem, egy egészséges, bátor, erős és vidám Nő, Ő pedig pontosan ebbe az állapotba érkezett meg hozzánk. A közös gyermek iránti vágyunk és az egymás iránt érzett szerelmünk megtestesülése és egyben hatalmas ajándéka. A kapcsolatunk megkoronázása, egy igazi szerelemgyerek :-)

Várandósság és sport

Különleges állapot a várandósság. Nem igazán voltam otthon a témában, ismerősi-baráti körben sem volt olyan babaváró család soha, akivel közvetlenebb kapcsolatban lettem volna ebben az időszakukban és beszélhettem volna velük. Magamnak, magunknak fedezem, fedezzük fel az egész folyamatot.

Június elején abbahagytam az UST-t és visszatértem ahhoz a sporthoz, amit mindennél jobban és szenvedélyesebben szeretek. Ahhoz a sporthoz, ami segített, hogy ma az legyek, aki vagyok: az erőemeléshez, vagyis a “nagy súlyok emelgetéséhez”. De talán emlékeztek, mikor az I. Thor Power Kupa után azt írtam, hogy visszamegyek erőemelni, mert az idei decemberi versenyen ismét el akarok indulni és ezúttal aranyérmet fogok elhozni. Meg is jegyeztem egyből, hogy ha az első két versenyre se tudtam úgy felkészülni, ahogy “egy versenyre illik”, akkor lehet, hogy az élet más lapokat osztott nekem és harmadszor sem fog sikerülni. Ahogy ezt kimondtam, egyben el is fogadtam ezt a lehetőséget. Nagyon fontos mentális lépés volt ez. Rábíztam magam az életre. Nem is váratott magára a Baba, jött egyből! Így a decemberi most Apa versenye lesz :-) én pedig élvezhetem a szurkolói pozíciót!

A verseny utáni héten visszatértem a PowerBuilder edzésekhez, majd megkaptam a versenyfelkészítős edzéstervemet, amit szépen elkezdtem csinálni. Hát, ez nagyjából 2 hétig tartott. A Baba megfoganásával együtt a testem azonnal jelezte, hogy “bocsi, de már más a fontos”: a teljesítményem egyik napról a másikra kb. 2/3-ára zuhant vissza. Akkora változások kezdődtek a testemben, hogy az felülírt gyakorlatilag minden más törekvést.

Az első és legfontosabb dolog volt, mikor megtudtuk, hogy gyereket várok, utánajárni annak, hogy a sportban meddig mehetek.

Hiába olvastam a sok cikket a neten, ahol azt ajánlják, hogy a nők ne emeljenek nagy súlyokat, nem igazán tudtam ezt a saját életembe belehelyezni. Mert lehet, hogy másnak egy 20 kg-ra pakolt bőrönd az, amit egy évben egyszer max megemel (ezt egy cikkben olvastam), nekem az 50 kg csupán bemelegítő súly volt az elmúlt 2 évben. Az orvosomat is megkérdeztem, de ő is elég felületes választ adott, tiltani viszont egyáltalán nem tiltott. Egy dolgot tudtam biztosan: a lehető legjobban figyelnem kell magamra és óvatosnak lennem. Nagyon nagy a felelősségem és vigyázni akartam a testemben formálódó kis Életkére. Ebben társam volt az, hogy bíztam és bízom is magamban, nagyon jó a testtudatom, kellően óvatos vagyok, és pontosan tudom, hogy mi az, ami fontos számomra. Soha nem erőltettem semmit.

Az első trimesztert (a várandósság első 12-13 hete) végig “edzettem”.

Edzésnek persze nem nevezném, kérdezték is mindig reggel, hogy “már végeztél is?” meg, hogy “csak ennyi?”. A válaszom csak egy mosoly volt és egy “igen, most ennyi”. Edzés helyett inkább tornának, átmozgatásnak nevezem. Emelgettem súlyokat, deadlifteztem, guggoltam és még fekvenyomtam is például, de ezeknél sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a mobilizáció, a nyújtás, a saját testsúlyos gyakorlatok és a kettlebell. Egy-egy ilyen alkalom nem is nyúlt tovább kb. 20-25 perc bemelegítésnél + fél óra “edzés”-nél. Az első trimeszterben amúgy is mindent felülírt a fáradtság, a szédülés (ha hirtelen álltam fel), szóval tényleg extrán óvatos voltam. Meg persze ahogy változik a pocakon belül az “elrendezés”, nő a méhem, nagyon változó, hogy éppen mi is az a gyakorlat, ami jól esik. Hetekig nem is guggoltam például csak kettlebell-el. Az edzéseken ügyeltem arra, hogy a pulzusom ne menjen magasra, a sorozatok után 2-3 perces szüneteket is tartottam. Összességében a nagy súlyok+ kis ismétlésszámok helyett áttértem a kisebb súlyokra (a korábbiak maximum felére) és picit magasabb ismétlésszámokra (8-10), mert ez esett jól. Teljes testes gyakorlatok helyett, sokszor csak izoláltakat végeztem, szóval az biztos, hogy rég bicepszeztem ennyit :-)))

A várandósság azt az ajándékot adta, hogy a mozgást, az edzést kizárólag örömforrásként végezhetem, edzésterv, versenycélok és teljesítménykényszer nélkül.

Csak és kizárólag azt csinálom, ami az adott napi állapotomban jól esik. Vannak azért fókuszterületek, pl. a hátam, fenekem erősítése, ellensúlyozandó a növekvő pocakomat és az előredőlő medencét, hogy megelőzzem a derékfájást, hátfájást. Ezért is maradok még ameddig tudok ennél az edzésformánál: összetartja a testem és erősíthetem azokat a pontokat, amiket erősítenem kell. Jó érzés, szeretem.

Közben persze egyre többször jöttek szembe olyan cikkek, amik megerősítettek abban, hogy amit csinálok, az kifejezetten jót tesz. Volt olyan edző, aki a szülést magát egy nehéz guggoláshoz hasonlította :-) Azt már most látom, hogy nem én leszek az az “elrettentő példa”, aki 9 hónaposan testsúly 2x-t fog deadliftelni (ilyet is láttam, az illető hölgynél pedig működött a dolog), de számomra is, a súlyzós edzés az egészségem megőrzésének egyik fontos eszköze a várandósság alatt is.

Viszont nem előbbre való mindennél. A várandósság alatt végzett edzéseim nagyjából ahhoz segítenek hozzá, hogy az alap erőszintemet, kondíciómat meg tudjam őrizni. Voltak így is olyan hetek, amikor egyáltalán nem voltam lent a teremben. Helyette sokkal jobban estek a séták (amikben szintén elfáradtam:-). (Igen, egyértelműen nagy kedvencem lett a séta, ezt bizton állíthatom. Bár vannak napok, amikor az is kellemetlen tud lenni a pocakom növekedése miatt.)

Az erőemelés társam az életben. Társam volt nehéz időkben, könnyű időkben. Társam most a várandósság alatt is és biztos vagyok benne, hogy később is az lesz. De az a jó ebben, hogy ez egy rugalmas kapcsolat. Mert én képes vagyok rugalmasan kezelni. Szeretem, csinálom és élvezem az előnyeit. Nem félek időről-időre elengedni sem, mert tudom, hogy újra visszatalálok hozzá (mint ahogy idén is). Én ebben találtam meg magam. Már pedig ha én jól vagyok, akkor ezt tudom adni a Kedvesemnek, a Gyermekemnek, a környezetemnek is. A Babavárással egy új szerepem, az Anya, születik az életemben, de ezzel együtt nem szűnök meg társként, hobbi sportemberként (és a többi) sem létezni. Új kihívás lesz majd ebben egyensúly teremteni 😉

Várandósság és diéta

Arról is írtam nyáron, hogy a betegségtudatom eliminálását segítette az is, hogy az étkezéseimben sem korlátoztam magamat semmiben. Odafigyelve, de nem rágörcsölve ettem, és így éltem a mindennapokat. Beláttam, hogy az autoimmun állapotom miatt a testem diétára kényszerítése, vagy éppen az évek óta tartó fogyni-alakulni vágyás túlságosan megterhelő számomra, ezzel együtt pedig a testem kritizálása és az egészséges életmódhoz való görcsös ragaszkodás is eltűnt az életemből. Mert az egészségem mindennél fontosabb. Annak pedig nem része a görcsös akarni és megfelelni vágyás és a fölösleges stressz. Megteremtettem az én személyes egyensúlyomat, és biztos vagyok benne, hogy ez hozzájárult ahhoz, hogy most kerekedő pocakkal ülhessek itt és írhassak :-)

Az, hogy a szigorú diétát felváltotta a stresszmentes étkezés, a várandósság alatt abban segít, hogy minden szükséges tápanyagot, amire ilyenkor a Babának szüksége van, egész nyugodtan be tudjam vinni. Na nem épp a kakaós csigára gondolok ;-), de például a tejtermékeket nagyon kívánta például egy időben a szervezetem és ezek fontosak is a csontozat felépítésében a kalcium miatt. Ezekből igyekszem olyat választani, ami az emésztésemet sem terheli, de pl. tejmentes életmódról ebben az időszakban nálam szó sincs.

Igyekszem odafigyelni, és minél többször az egészségesebb választások mellett letenni a voksom (a 2. trimeszter egyelőre könnyebb is ilyen szempontból), mert nem szeretnék feleslegesen elhízni, meg terhességi cukorbetegséget sem, de a lényeg persze, hogy a Baba egészséges legyen és később a szoptatáshoz is jó alapjaim legyenek (amihez kell némi zsírtartalék). Azt már biztosan látom, hogy

kívülről könnyű megmondani, hogy mi lenne a jó egy kismamának, megélni viszont egy fokkal azért nehezebb tud lenni a hétköznapokban.

Számomra ezért is fontos, hogy tudjak időt és energiát szakítani a mozgásra, mert nagyon sokat segít ebben is egyensúlyt teremteni.

Anya és Apa születik

Nem volt könnyű időszak a nyár, a várandós tünetek garmadáját tapasztaltam és hétről-hétre mást. Vagy mindent épp egyszerre. Tünetek jönnek-mennek. Vicces, hogy néha tankönyvbe illő menetrend szerint jön pl. egy-egy erős fejfájás. Megvolt az émelygés, a szédülés, a fáradtság, kívánósság, hangulatingadozás és szinte minden egyéb dolog, amit a terhességi tünetek között felsorolnak, most nem részletezem :-) Az 1. trimeszteres tünetkavalkádot a nyáron még megspékeltem egy coaching képzéssel is, meg minden hétvégén kutyaiskolával, szóval bár egyértelműen pihenésre lett volna a leginkább szükségem, valahogy arra jutott a legkevesebb. Illetve így is jutott annyi, amennyi csak tudott (prioritás volt), de valószínűleg bármennyi sem lett volna elég :-)

Azt hittem a 2. trimeszter már könnyebb lesz (egyébként egy fokkal jobb is), de egyelőre fogfájás és betegség váltja egymást, és gyógyszer nélkül, kizárólag a pihenés gyógyító erejére hagyatkozva egy nátha is sokkal lassabban gyógyul, a fogfájás pedig elviselhetetlenül szar.

Érdekes egyébként megtapasztalni, hogy mennyire elnyomjuk a természetes gyógyulási folyamatainkat: siettetjük őket (mert azt hisszük, hogy nem tehetünk mást) és gyógyszerekhez nyúlunk ahelyett, hogy hagynánk a szervezetünket és az immunrendszerünket dolgozni. Mert a nátha nem annak a bizonyítéka, hogy gyenge az immunrendszerünk, hanem épp azé, hogy erős. Hiszen minden tünet a gyógyulást, a vírustól való megszabadulást szolgálja!

Különleges állapot a várandósság, aminek az elején azt éreztem, hogy nem vagyok ura a testemnek. Hihetetlen tempóban zajlottak bennem azok a folyamatok az első hetekben, amik ilyenkor az új Élet fejlődését szolgálják. Tényleg egy merő csoda az egész, hiába kellemetlen egy csomó velejárója. Örömmel tapasztalom meg az egész folyamatot és nagyon jó érzés látni magamon, hogy mennyi dolog szolgálja a Baba fejlődését, növekedését.

Az igazi #aputest és #anyutest

Az igazi #aputest és #anyutest

Mindezzel együtt a várandósság nagyon komoly csapatmunka. Boldog vagyok, hogy amikor a Babával együtt egy Apa és egy Anya is születik, ilyen szilárd alapokon nyugszik mindez. Rengeteg türelem kell hozzá és elfogadás: már a várandósság is arra tanít, hogy nem mindig tudjuk azt tenni, amit szeretnénk, mert van egy picike Valaki, aki ezerszer fontosabb bárminél. Folyamatos tanulás saját magunkról és egymásról. Rengeteg kommunikáció. Összhang. Szerelem. Szeretet.

Áldás ez a 9 hónap, nem pedig terhes.

Nem könnyű, de boldog. Amikor nagy nehezen elsétálok az épp növekvő és ezért feszülő pocakommal a villamosmegállóig munkába menet, majd a villamoson szerencsés esetben le is tudok ülni, van egy kis időm elgondolkozni. Nem a telefonomat nyomogatom, hanem csak nézek ki az ablakon. Ilyenkor mindig meghatódom. Semmi mást nem érzek, csak boldogságot. Tudom, hogy a döntések, amelyeket őszinte szívből az életemben – az egész apró dolgoktól kezdve, akár az eddigi legnagyobbakig – tudatosan meghoztam, az elvárások, amiket elengedtem, a félelmek, amiket megértettem, hozzásegítettek ahhoz, hogy ma a számomra legfontosabb dolgot, egy szerető és boldog családot és meleg otthont, egy tökéletes társsal együtt megteremthessem.

 

Visszatérés az erőhöz

Avagy a Hashimoto, edzés, egészség bejegyzés 3. része.

A május végi erőemelő verseny mindent megváltoztatott. Három hónap kihagyás után, mostanság ismét powerbuilderkedem és nagyon-nagyon jól esik a testemnek és a lelkemnek.

Visszatérésem az erőedzésekhez, ami a 3 hónapos “gyógyulási” folyamatom végét jelentette számomra. Egy, azok közül a döntések közül, amelyek után ismét úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, jó helyen vagyok. Újra a régi vagyok! Összeállt a kép, minden kerek és egész.

Miért mentem vissza erőemelni?

Az előjelek már a verseny előtti időszakban kezdtek jönni. Időről időre azt éreztem, hogy elkezdtek hiányozni az erőgyakorlatok, meg az egész mentalitás és miliő. Emellett volt jó pár nap kihagyásom különböző okokból, amikor nem tudtam UST-re menni, ezért egy-egy edzést hétvégenként pótoltam. Az egyik ilyen alkalom frenetikusan sikerült, nagy bulit csaptam magamnak a teremben, guggoltam, deadlifteltem, fekvenyomtam. Csak az alapokat csináltam. Végre ismét nagyon jó érzéssel, tele szenvedéllyel csináltam ezt a fajta edzésmunkát. Kibaszott jól esett, na!

Aztán jött a lehetőség, hogy induljak az I. Thor Power kupán, második számú női versenyzőként, amivel éltem is. Hatalmas élmény volt, ahogyan arról be is számoltam: egyszerre felemelő és persze dühítő is. Egy dolgot éreztem leginkább utána: én akarom ezt az egészet! MINDENT FEL AKAROK EMELNI!

Én olyan ember vagyok, aki sokféle dologban képes megtalálni önmagát, hiszen az apró örömök éltetnek, a dolgok jó oldalát nézem mindig és nem félek változtatni sem. Ezért is élveztem annyira az UST-s edzéseket is, ami különbözött a PowerBuildertől, mivel ezek csoportos órák voltak, és bár volt bennük erőgyakorlat, a hangsúlyos részt az állóképesség növelése adta. Megtaláltam benne magam, rengeteget fejlődtem (volt is honnan), de éreztem azt is, hogy fejben számomra nem ad annyit az, hogy az órán eggyel több kört csináljak a gyakorlatokból, mint hogy azért dolgozzak, hogy fel tudjak emelni 100 kilót vagy egyszer talán még többet.

Egyszerűen imádok azért dolgozni, hogy erősebb legyek. Imádom megélni az erőt.

Hogyan tértem vissza az erőedzésekhez?

Tudtam, hogy a PowerBuilder jellegű edzéshez nagyobb elköteleződés kell, több tervszerűség. Emellett azt is gondolom, hogy

az edzésben jó nagy átlagban mindig az élvezeti érték legyen a legnagyobb, amellett, hogy persze értelme is legyen annak amit csinálunk és fejlődjünk általa. 

A verseny után azt éreztem: elegem van abból, hogy nekem soha nem jön össze a felkészülés és mindig “csak” bronz meg ezüst érmet szerzek. Végre GYŐZNI akarok én is és ezért dolgozni következetesen és kitartóan, ahogy a többiek. Évi (az aranyérmes:) példája nagyon inspiráló volt számomra ebből a szempontból.

A 3 hónap UST testi-fizikai hasznain túl számomra legnagyobb hozadéka az volt, hogy gyakorlatilag megszüntette az edzésre járás stresszét. Ez nagyon nyomott már korábban, és amikor nem voltam jól, bizony voltak olyan alkalmak, amikor a teljes kétségbeesésig tudtam jutni azt illetően, hogy menjek-e edzeni vagy sem. Itt ez a teher megszűnt, mert nem volt teljesítménykényszer, az órák végesek voltak (60 perc, nem pedig 1 vagy akár 2 óra attól függően, milyen passzban voltam), Fruzsi pörgette az edzéseket, jó volt a hangulat is, élvezet volt minden verejtékcsepp, amiért keményen megdolgoztam.

Aztán egyik reggel félve bár, de kísérletképp megnyitottam a legutolsó PWB-s edzéstervemet, mert kíváncsi voltam, hogy mit fogok érezni: ha jó szívvel tudok belevágni, akkor azt egyből érezni fogom. Előtte hónapokig rá se bírtam nézni az edzéstervemre! Szóval vettem egy nagy levegőt és kattintottam. Az eredmény: jó érzéssel, nyugalommal, stressz nélkül tudtam ránézni a tervekre. Azt éreztem, hogy igen, ez menni fog, ez kell nekem, visszamegyek erőemelni.

erő, egészség, egészséges életmód, erőemelés
Feel the Power – BE the Power!

A folyamat elején azt gondoltam: heti egyszer lejárok majd erőemelni a heti 3 UST mellett. Ehhez képest a verseny utáni héten meghoztam a döntést, hogy heti 3x fogok erőedzésre járni és hétvégente egy kis extra UST, ha belefér. Végül a legbelsőbb ösztöneimre hallgattam és eszerint döntöttem.Június elején elkezdtem ismét teljes gőzzel powerbuilderkedni, aminek első lépéseként helyreraktuk a technikáimat, amik valljuk be, egy kicsit szétcsúsztak az elmúlt 3 hónap alatt.

Abszolút kedvenc változtatásom az lett, hogy ezentúl sumo deadliftet csinálok konvencionális helyett. Sokkal biztosabbnak érzem így a formát, jó alap lesz az erősödéshez! Az elmúlt hetekben minden PWB-s edzésemet imádtam, szóval biztosan tudom, hogy a “hazatérésemmel” jó döntést hoztam.Beszéltem Zsolttal is meg Fruzsival is. Pont ugyanekkor jött a lehetőség, hogy coaching tanfolyamra jelentkezzek, így tényleg megint összeállt a kép: járhatok reggel edzeni, így este tudok majd tanulni járni. WIN. A háttértámogatás a kedvesem részéről most sem maradt el. Végre tudtam, hogy mit akarok és lépéseket is tettem azért, hogy változtassak, ő pedig végig mellettem volt.

Ezzel együtt ez a nyár nem lesz könnyű időszak számomra és félek is tőle, főleg a sok elfoglaltságtól, de csinálom azt, amit tudok: pozitívan állok hozzá, hiszen ezek olyan elfoglaltságok, amik hosszú távon építenek és fejlesztenek. Igazából csak hálásnak kell lennem mindenért.Persze, ne higgyétek, hogy nem fordult meg a fejemben az, hogy mi van, ha már kétszer nem jött össze az erőemelő verseny, lehet, hogy harmadszor sem fog..? Lehet, hogy nem is ez az én utam? – tettem fel a kérdést magamban. A coachom erre azt mondta: igen, erre az eshetőségre is fel kell készüljek. Én persze tagadtam ennek a lehetőségét, de végül természetesen elfogadtam, hogy bármit hozhat az élet megint.

Lehet, hogy a tervszerűség és a fegyelmezettség nem az én elsődleges utam, mert az enyém a rugalmasság, az alkalmazkodás és a minden helyzetből a legjobb kihozásának képessége. Ez pedig így van jól.

Addig is BASZATÁS – mert akár indulok az év végi versenyen, akár nem – az erőemelés mindig is az életem része lesz, mert kerek egésszé tesz, összetart, támogat és átsegít mindenen, hosszú távú célokat ad, segít az élet nehézségeiről az élvezetes munkára irányítani a figyelmemet, oldja bennem a stresszt.

Mert kurvára szeretem, és ez a lényeg, ezért csinálom!

 

Kérdésed van? Az ask.fm-en megtalálsz!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
IMG_1075

UST …és bírom a mindennapi gyűrődést!

Nagyon-nagyon szeretem az új edzéseimet, most kezdem az újabb hónapot. Az elmúlt hetekben nem mindig tudtam heti 3x menni, hol elfoglaltság, hol fáradtság miatt, de mozgásban így sem volt hiányom, köszönhetően a kutyás életnek :)
Bármilyen rendszeresen végzett mozgásnak kell idő ahhoz, hogy beérjen. A test, az idegrendszer és az elme is folyamatosan tanul. Most 4 hét után kezdem azt érezni, hogy egyre jobban megy a dolog. Néhány napja, amikor ezt posztoltam facebook-ra, épp egy edzés után voltam:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_GB/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3″; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));

Közel 3 éve a sport keltett életre. A mai edzés után pedig azt tudom mondani, hogy a sport tart életben. Elmondhatatlanul jó érzés megélni hétről hétre a fejlődést. :)
Nagyon jól ment minden gyakorlat: már az egymást követő 3. héten fejlődtem az elölguggolásban, 52,5 kg-nál tartok – jövő héten meglesz a saját testsúly! Az 5×5 evezést 40 kg-val csináltam! Alig hittem el :) A sima húzódzkodások, amit 4 hete kezdtem el, szintén egyre jobban mennek. Vannak gyakorlatok, ahol a kezdeti 8kg-s bellt már 16 kg-sra, sőt van, amelyik gyakorlatban 20-asra cseréltem. A könnyű gumiszalagot nehézre.
Sosem értettem azokat, akik hetekig-hónapokig ugyanolyan súllyal dolgoznak – ők nem akarnak fejlődni vagy csak nincsenek tisztában azzal, hogy mitől is fejlődnek? Ha látszólag nem okoz nekik nehézséget egy-egy gyakorlat, akkor miért nem próbálnak meg többet és jobban teljesíteni? Valószínűleg fejben nem tartanak ott egyébként. Nálam, az első dolog, amit az életmódváltásom kezdetén megértettem, hogy kemény munka nélkül nincs fejlődés. Engem ez vitt előre.

Az állóképességem annyit fejlődött  2-3 hét alatt, hogy már meg se emelkedik a pulzusom, ha egy hosszabb lépcsőn kell felmenjek. Az általános közérzetemen is sokat javított a dolog… Nálam ugye a fáradékonyság, az alulműködő pajzsmirigy miatt, bármikor befigyelhet – az állóképességi edzések ezen is rengeteget segítenek. 
Reklámszövegszerűen azt mondhatnám: “UST …és bírom a mindennapi gyűrődést!
Szóval úgy tűnik ez jó választásnak bizonyult most. 
Akik viszont nem ismerik még az UST (avagy Underground Strength Conditioning) edzéseket (még nem is mutattam be itt a blogon), azoknak elmesélem, hogy miből is áll egy-egy óra.
Az óra első felében erőgyakorlatot biztosan végzünk, a mostani ciklusban ez elölguggolás, deadlift, floor press (fekvenyomás földön) katonai nyomás (vállból nyomás). Emellett még van evezés, húzódzkodás (felső fogással – pull-up).

Az erőgyakorlatok után jönnek a pörgetősebb köredzések. Sokszor csinálunk goblet guggolást, 40 másodperc aktív munka – 20 másodperc pihi felosztásban, ebből legutóbb 6 kört csináltunk. Ekkor kezdjük érezni, hogy jön a móka.

Mert ezt követően általában jön egy 2-3 gyakorlatból álló köredzés, amikor aztán tényleg a tüdőnket is kiköpjük. Viszont ettől fejlődünk is nagyon sokat :)
Itt kettlebell-es gyakorlatok vannak, mint swing, dupla swing, clean&press, felváltva pl. sétálós kitörésekkel, kötélmászással, állatjárásokkal, TRX-es gyakorlatokkal, ugrálásokkal.

Az adott edzésnaptól függően a köredzés után vagy van valami levezetős pörgetés (legutóbb 2 perc sprint oda-vissza), vagy aznapra végeztünk is.

Hamar elmegy az 1 óra, rövid de nagyon intenzív. Tényleg nincs se ideje, se ereje gondolkodni az embernek, csak küzd, hogy végigcsinálja becsülettel a kitűzött adagot.

Az biztos, hogy ide megfelelő alapokkal kell jönni, mert a nagyobb létszám miatt nem mindig van lehetőség arra, hogy az esetleges rosszabb forma javításra kerüljön. Hasonlóképp, nekem a kettlebell-es gyakorlatokat még órán kívül kéne gyakorolnom, tervezem majd saját magamat videóra is venni, hogy lássam a kritikus pontokat.

Még nem vagyok túl pl. életem első 1000 swingjén, ezért most kell megnézni, hogy jó úton járok-e bennük. Néha érzem már, hogy miről szól, de csiszolnom kell a technikát.

Úgy érzem, hogy a PWB-vel eltöltött majd másfél év elképesztően jó alapot ad mindenhez. Ott nem volt lehetőség érdemben az állóképességem fejlesztésére, az elmúlt hónapokban nem is volt már változatos az edzés, a versenyfókusz miatt, szóval az UST egy igazi kis játszótér most nekem, ahol élvezek minden egyes órát és percet, és hangosan felröhögök, amikor az izzadtság a homlokomról a padlóra csöppen… :-)

Zsenike talált reggel egy PWB-s edzésterv-darabot az utcán 😀

Follow your hopes and not your fears

Most már tényleg MAJDNEM meggyógyultam, mára már csak enyhe orrdugulás jelzi, hogy 3 hétig szopóágon voltam. Jól visszavett ez a korábbi tempómból, már ami ezeket az életmódos dolgokat illeti. Valószínűleg ebben az új helyzetben, amit a Hashimoto hozott, talán jobb is, hogy volt egy ilyen külső körülmény, ami miatt voltak olyan napok, amikor gondolkodni se volt erőm, mozogni meg még annyira sem.
Múlt héten elmentem egy másik orvoshoz is. Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni az orvosokon. Ugyanaz a diagnózis (Hashimoto), de vannak eltérések abban, hogy miként áll hozzá a dologhoz. Ezek után csoda, ha az ember elkezd saját maga utánajárni mindennek és kétségei támadnak afelől, hogy amit az orvosok számára megoldásként kínálnak, az nem biztos, hogy megfelelő?! Ebben is, mint az egyéb hasonló 1:1-es kapcsolatokban, a személyes szimpátiát keresem én is. Hallgatok a megérzéseimre és azzal vagyok hajlandó együtt munkálkodni az egészségemen, akiről úgy érzem, hogy tudok vele együtt dolgozni, jól megértjük egymást. Fogorvosból is többet kipróbáltam már, mire most megtaláltam az igazit, akire rá merem bízni magam. Szerencsére mikor pszájkóhoz mentem, akkor ott elsőre megvolt az összhang. Meg a kozmetikusommal is. De hogy valami könnyedebbet mondjak: állandó fodrászom se volt évekig, egyikkel se találtam a közös hangot:) A Hashimoto kapcsán most elkezdek dolgozni ezzel a dokival, akinél jártam, mert a másik doktornővel való ellentmondásai ellenére ésszerűbbnek tűnt az, amit “kínált”.

Így többek között úgy érzem, hogy racionális dolog, ha egy kis gyógyszerrel megtámogatom a pajzsmirigy alulműködésem. Azért kezdek bele a kúrába, mert ahogy visszagondoltam az elmúlt hónapokra, bizony voltak olyan furcsaságok, amiket magam is észleltem, de nem tudtam, hogy egy betegség tünetei lehetnek (pl. fáradékonyság az edzéseken – korábban nem éreztem ilyet, Zsoltnak is többször jeleztem, hogy ez zavar; száraz haj – a fodrászom utalt rá hónapokkal ezelőtt – korábban nem volt ilyen, stb.). Lelkileg nem jelent több kihívást ez, mint amikor a mindennapi vitaminjaimat szedem. Annyiban másabb ez, hogy ezt közvetlenül ébredés után kell bevenni és utána 30 percig nem lehet enni, inni se, így hat megfelelően. De ami nálam jó pont volt: negyedannyi! mennyiséget javasolt elsőre, mint a másik orvos. 4-5 hét múlva pedig első kontroll, nem pedig 3 hónap múlva, ahogy a másik javasolta. Nekem ez szimpatikusabb hozzáállásnak tűnt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_GB/all.js#xfbml=1″; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));

.

Múltkor hosszasan írtam a diétával kapcsolatos félelmekről. De most igazából örülök. Mindig azt mondtam, mikor tavaly azt a rengeteg dolgot véghez vittem, hogy itt lehessek ma, ahol vagyok, hogy az segített a legjobban, hogy minden változásban a lehetőséget láttam magam előtt. Ideje hát, hogy ezt bizony alkalmazzam most is!

Follow your hopes and not your fears.
Picit kialakulatlan még a rendszer. Az étkezésem most 90% “paleo” kategóriába sorolható, gabonamentes (kivéve néha rizs), tejmentes, tojásmentes (egyelőre), krumpli- és kukoricamentes, cukormentes. Mindenmentes. Igyekszem az AIP-friendly ételek listájából választani, hátha ez is segít valamit a Hashimoton, de ebben még nem vagyok 100% szigorú. Adok magamnak egy kis időt, hogy átálljak rá, figyelem a testem jelzéseit, aztán igyekszem alkalmazkodni. Nem biztos, hogy ami másnak bevált, nekem is be fog, főleg a Hashimotonál aztán.. nagyon sok az egyéni tényező. Megcsináltattam az étel-intolerancia tesztet, és bár nem vagyok meggyőződve 100% a hitelességéről, van pár dolog, amiben számomra azért iránymutató volt. Egy-két dolgot mindenképpen fenntartással kezelek a kapott eredményekkel kapcsolatban, de a legfontosabb üzenet, amit általa kaptam: nagyon fontos a változatos étkezés. Az egy dolog, hogy a szigorú diéta nem volt változatos, de korábban is ugyanazok a kaják ismétlődtek nagy gyakorisággal az étkezésemben. Bár a zab, a tojás meg a túró meg a tejsavófehérje egészséges, nem muszáj minden nap azt enni. Ugyanígy, mivel a rizst meghagytam mint gluténmentes gabona és kvázi “biztonságos” keményítő, azért nem akarok minden nap háromszor rizst enni, mert akkor meg ezzel esek túlzásba.:)

Úgyhogy most a változatosság és a saját igényeim ösztönösebb követése az, amire jelenleg úgy érzem, hogy szükségem van és ezért eszerint élek. Mindezzel együtt azért meghagyok magamnak néhány olyan dolgot, amit fontosnak érzek, például a megfelelő mértékű fehérjebevitelt, elegendő vízivást. 

Igazából KURVAJÓ, mert az elmúlt 2 hétben azt hiszem több új ízkombinációt próbáltam ki, mint előtte hetekig. Szóval nagyon is élvezem ezt a helyzetet, ami tényleg kreativitást kíván tőlem, de abszolút nem lehetetlen csinálni :) Még az ilyen apró pozitív csalódásoknak is örülök, mint hogy a vaníliás marhaprotein milyen finom madártej ízű a kókusztejjel keverve :) Szóval nincs itt gond. Persze, több idő és előkészület, amivel kalkulálnom kell, de magamért igyekszem megtenni, amit csak lehet. :) Szerencsére a Kedvesem ebben is maximálisan támogat :) <3
Kis érdekesség, hogy most megváltozott a munkahelyemen az ülőhelyem, aminek az a következménye, hogy sokkal többet mozgok nap közben, akár a munkáról és a kollégákkal való egyeztetésről van szó, akár pedig olyan egyszerű dologról mint a palackom feltöltése, ebéd, mosdó. Aztán itt van a kutyus is, aki miatt aztán otthon se lehet nagyon leülni. Jövő héttől meg indulnak a napi séták, reggel meg este. Szóval ilyen hétköznapi tevékenységekkel a napi aktivitásom és energiaigényem is nőni fog, ezt pedig egyáltalán nem bánom :)
Az edzésben most heti 3-at tervezek továbbra is. Mivel még picit kialakulatlanok a hétköznapjaink Zsenike miatt, egyelőre a szabályos hétfő-szerda-péntek vagy épp kedd-csütörtök-szombat most nem annyira működik, de ki fog alakulni ez is majd. Aktívabbak lesznek a hétvégék, alig várjuk már mindketten (mindhárman) a tavaszt meg a jó időt, irány a természet :)
Azért persze hiányzik az edzés. Vasárnap délután voltam lent egy guggolás-fekvenyomás-deadlift triót nyomatni… és végre jól ment. Újra éreztem azt a szagot, amihez már annyira sok jó emlékem kötődik.. a jellegzetes Thor-illat, ami a teremben van :) nagyon pozitív érzéseket kelt bennem. 
A teljesítményem 60%-án dolgoztam ezúttal, de lendülettel, energiával, tenni akarással, szeretettel, lelkesedéssel…. szóval nagyon jól éreztem magam :) Még ilyen extraságokra is jutott időm, mint a deadlift sorozatok közötti kötélen lógás:
Remélem sikerül mielőbb visszaépítenem magam a korábbi szintre. Az edzésemen is jót röhögtem magamon: kezdhetek megint elölről építkezni. A francba is :) De amíg itt van a két kezem meg a két lábam és az elszántságom és tenni akarásom, addig csinálom is. Stressz nélkül, a kemény munka élvezetéért! :) 
Most ismét nagyon pozitív hangulatban vagyok és jó ezt megélni. Nem nagyon értettem, hogy mi volt ez a 2-3 hét mínusz, amit hozott az élet az év eleji lelkesedés után. De azt hiszem most már a helyére tudtam rakni. Úgy érzem, egy kurva nagy pofont és ezzel együtt egy erős üzenetet küldött az élet: 
Anna, értékelem a lelkesedésed, a rendszerbe, a fegyelmezettségbe vetett hited és energiád, de most állj meg, nem ez a te utad. Az elsajátított tudásodat használd arra, ami igazán te vagy: a benned rejlő ösztönök terelésére, a saját utad elmélyítésére, a testeddel-lelkeddel való kapcsolat mélyebb szintű ápolására. Hallgass jobban a belső hangodra. Teremtsd meg az egyensúlyt.

Vagy legalábbis én ezt tanultam belőle, mert ez vagyok én.
onfegyelem.png

A diétámrul és az edzésemrül – 2015. 1. félév

Az új év a kezdetek ideje nálam is. Tavaly, amikor elkezdtem a facebook oldalt, akkor valami hasonló lelkesedés hajtott, hogy idén “végre megcsinálom”. Meg is alkottam akkor a saját étkezési rendszeremet, ami mellett csináltam a kemény PowerBuilder edzéseket. Az eredmény tavaly sem maradt el, a két hónapnyi munka megadta mindazt a változást a testemben, az erőt és önbizalmat testben és lélekben, aminek révén végül hatalmas áttöréseket tudtam véghez vinni az életemben. 

Most szintén diétába és kemény edzésekbe kezdek, de ezúttal más alapokon, más körülmények között és eggyel profibb módszerekkel. 2015 első felére Zsolttal megkonzultáltuk a célokat és ezúttal a diétában és az edzésben is az ő szakmai támogatását élvezhetem.

Edzés és diéta 2015 1. félév

2015 1. félévét az alábbi ütemezés szerint tervezzük az étkezésekben:
Az első 10 hét egy viszonylag kemény, szálkásító diéta, hogy végre jobban megmutatkozzon az a sok-sok izom, amit az elmúlt 1 évben magamra pakoltam. Ezt követően pedig lassan elkezdünk építkezni, hogy a májusi 2. Power Builder kupán csúcsformát tudjak hozni :) Mivel a diéta alatt valószínűleg lassul majd az anyagcserém, ezért az azt követő időszakban lassan fogjuk emelni a bevitelt, hétről-hétre, és persze az lesz a cél, hogy a lehető legkevesebb zsír mellett jöjjön fel izom és formálódjak. 
Az edzéseim igazodnak a diétához:

Az első 5 héten az izom- és erőfejlesztés lesz fókuszban, de az izomfejlesztés (hipertrófia) lesz a hangsúlyos. 
A második 5 héten az erő- és izomfejlesztés lesz fókuszban, de már az erőfejlesztés lesz a hangsúlyosabb. 
A cél az, hogy a diéta alatt a lehető legtöbb izmot meg tudjam magamon őrizni és az erőm is megmaradjon. Nehéz időszak lesz, mert ahhoz, hogy valaki erős legyen, energia szükséges, tehát ENNI kell, ezt meg a szálkásító diéta értelemszerűen nem támogatja. Annyit tudunk ezen viszont segíteni, hogy az étkezéseket oly módon állította össze Zsolt, hogy az edzés körüli időszakra időzítette a szénhidrát-bevitelt, ez segít abban, hogy bírjam a kemény munkát. 
Aztán ha a diéta lement, akkor lassan elkezdünk építkezni ismét. A 11-22. héten az erőfejlesztés lesz hangsúlyos, egyre növekvő volumenekkel, hogy a versenyre aztán a legjobb formámat tudjam hozni és képes legyek felemelni azokat a súlyokat, amiket kitűztem magamnak (min. 250 kg összetett)
Pereg Peti írta tavaly facebookon és van benne igazság: ha nagy súlyokkal, teljes testet megmozgatva edzel, akkor ezen edzésmunka elvégzéséhez szükséges izmaid fognak megmaradni diéta esetén is. Az edzések jellegét tekintve a rengeteg felhúzás, nyomás és guggolás variációk lesznek jellemzőek, ebből tehát nem lesz hiány.
A külsőségekről
Akik olvasnak, tudják: célom nap mint nap átadni, megfogalmazni, hogy a külsőségek mellett arra fókuszáljunk, hogy a belső egyensúlyunkat megteremtsük, legyünk erősek szembenézni magunkkal, a problémáinkkal és legyünk erősek, mert így sokkal könnyebben vesszük majd az elénk kerülő akadályokat. Nem szeretem a külsőségek hajszolását. Nem szeretem, hogy a társadalom azt sugározza, hogy a nők egyetlen feladata az, hogy szépek legyenek. Hogy kizárólag abból a célból eddzünk, hogy szexik legyünk. Az erőedzés épp ezt tanította meg számomra és a fogyás kezdeti sikerei után, amikor elkezdtem jobban elmélyülni az új életmódomban, rájöttem, hogy a külsőség alapvetően, hosszú távon nem prioritás, főleg nem akkor, ha frusztrációba hajszol. 
Mindemellett meg akarom mutatni, hogy ha egy nő nagy súlyokkal dolgozik, akkor az hosszú távon szépen átformálja a testét úgy, hogy közben megmarad nőiesnek (bár jelzem, hogy számomra a nőiesség ezer formájú és arcú). Szeretnék jó példa lenni számotokra. Emellett én is szeretem látni magamon a változásokat, mert szeretem magam építeni és a testem változása visszaigazolja, hogy jót teszek magammal.
A diétámrul
Elkezdődött…
Nem holnaptól fogom csinálni, hanem már tegnap elkezdtem. Szálkásítás kezdődött, ezerrel. Hatalmas kihívás nekem és nagyon hajt a vágy, hogy végre egy nagyon új formában is láthassam magam, ahogyan eddig még soha. Én még sose voltam sportos-szálkás, amikor tiniként még átlagos testalkatom volt, akkor persze kövérnek láttam magam, persze sportos alkat sose voltam, aztán meg jött 10 év elhízottan, szóval úgy érzem ezt feltétlenül meg kell tennem magamért. :) Szeretem magam ezzel a súllyal és ezzel a formával is, emellett persze hajt a kíváncsiság, hogy kihozzam magamból, amit csak lehet. Ami még fontos lehet viszont, hogy az erőemelésben az ún. Wilks-formula testsúly-arányosan kalkulál pontszámot, tehát alacsonyabb testsúly mellett jobb eredményt jelent ugyanazon súly megmozgatása. Az én célom pedig, hogy alacsonyabb testsúly mellett még több súlyt legyek képes megmozgatni 😉
Az első 4-5 hét egy magas fehérje-, közepes szénhidrát- és alacsony zsírbevitelű diétával kezdődik. Ilyet én még nem is nagyon próbáltam, szóval nagyon kíváncsi vagyok hogy hat rám.
  • Edzésnapokon, ebből heti 3 lesz, a tervezett kalóriabevitel nagyjából 1447 kcal, ami 140 g fehérje, 137 g szénhidrát és 32 g zsír. 
  • Pihenőnapokon a tervezett kalóriabevitel nagyjából 1200 kcal, ami 140 g fehérje, 77 g szénhidrát és 32 g zsír.
Edzésnapokon a szénhidrátbevitel az edzés előtti és edzés utáni étkezések közé van szorítva, pihenőnapokon meg ebédre és uzsonnára. A fehérjét húsból, tojásból, túróból és protein porból viszem be, a szénhidrát főleg rizs és zab lesz, a zsír meg ami az előzőekben benne van, nagyjából 😀 Utóbbi miatt vagyok a legszomorúbb egyébként. Persze ha a szénhidrát lenne a legalacsonyabb, valószínűleg amiatt szomorkodnék…:) De mindegy, túltettem már magam rajta 😀 Az étkezések mellé sok-sok zöldség dukál és persze a napi vízfogyasztás tervezetten minimum 3 liter lesz. Kiegészítésként, az izmaim védelme érdekében edzésnapokon BCAA-t is fogok szedni.
Az első hetek elég kemények lesznek. 1200 kalória kurvakevés, ezen nincs mit szépíteni. Nem is ennék ilyen keveset, ha nem átmeneti lenne a dolog és ha nem lenne mellettem az edző, akivel tudjuk monitorozni a folyamatokat. Ez nem az az “1200 kalóriás étrend”, amiben nők százezrei szopódnak önként és ÉRTELMETLENÜL. Ettől függetlenül: don’t try this at home! Ez egy rám szabott étrend.
Az ünnepek után, az elmúlt napokban már sikeresen visszavettem a kalóriákból, meg is lett az eredménye, ma reggel az eddigi legalacsonyabb súlyt mértem (58,4 kg). Meglátjuk, hogy az átlag 1300 kalóriával mire megyek majd, a nagyon gyors fogyás nem cél, de ez most jó kezdet lesz ahhoz, hogy meginduljanak a folyamatok. Meglátjuk majd, hogy szükséges-e 4 hétig ezt a kis mennyiséget tartani, ebben segít majd Zsolt. A kilók mellett természetesen a közérzet a legfontosabb és a konkrét forma (“a tükör”).
Más alapokon csinálom ezt, mint korábban, mert kihívás számomra, hogy hetekig az előírt, szigorú rendszert tartsam, amikben ezúttal igyekszem minimalizálni a rugalmas elemeket. Az átlagos életmódomban, amikor a súlytartás, jó erőnlét megtartása, lassú formálódás a cél, rugalmasan tudok variálni a makrókkal, az ételekkel, mindennel, ez már gond nélkül megy. Ez a diéta most más hozzáállást igényel, amiben az előírtak szó szerinti betartása a legfontosabb, de annak tudatában is csinálom ezt, hogy ez egy átmeneti időszak. Ahhoz, hogy ez menjen, alkalmazom azt, amit a tavalyi évben megtanultam és amire többek között a kedvesem, saját példáján keresztül is, inspirál.
Én most ezt akarom a legjobban, úgyhogy az elkövetkezendő néhány hétben ez lesz a prioritás. Ha elbizonytalanodnék, akkor… ja, nem. Nem fogok elbizonytalanodni. 
Más körülmények között csinálom ezt, mint korábban, mert a legfontosabb, hogy: nem vagyok egyedül ebben a küzdelemben. Kedvesem szintén Zsolt étkezési rendszere alapján kezdett diétát a héten és az elején még az edzéseink is hasonlóak lesznek. Nagyon tudjuk egymást motiválni, ha arra szükség van, és persze könnyebbség is, hogy mindkettőnknél szigor van (egyelőre). Nyilván könnyebb is így a hétköznapokat is megszervezni, egyszerűbb a főzés is, nincsenek nagyon variációk. Támogatjuk egymást mindenben. :) 
Továbbá lényegében egy versenyfelkészülés első fázisának tekinthető ez az időszak, erre alapozzuk az edzéseket is. Sosem gondoltam volna, hogy én valaha, bármilyen formában is, de sportversenyre fogok készülni. Távol áll tőlem ez a dolog, de most belevágok.
Ez nem fitneszverseny diétaegy később is hosszú távon tartható, izmos, zsírtól kevésbé fedett testkompozíció kialakítása a cél. Aztán meg az, hogy erős legyek mint állat :)
Az október-decemberi időszakban már többször említettem a blogon is a diétát. Azért volt ez, mert már október óta van étkezési rendszerünk, amit Zsolt készített, és ebben a 3 hónapban, egy-két kivételes időszakot leszámítva (pl. karácsony, utazás, esetleg szabi), igyekeztünk tartani magunkat az előírt rendszerhez. Gyakorlatilag 3 hónapja minden nap felírjuk, hogy mit eszünk, én azt is, hogy mennyit iszom. Nekem eleinte gondom volt a sok vízivással, alig ment, de amikor odatettem magam és igazán elhatároztam, hogy csinálom, már nem volt problémám azzal sem. A szükséges gyakorlat tehát már megvan.
Az odafigyelésnek volt eredménye, mert már októberben megkezdődött egy lassú fogyás. Novemberben voltam a legügyesebb, ekkor volt 2 olyan hét, amikor betűre be tudtam tartani az étkezési rendszert, meg is lett az eredménye súlyban is, de főleg közérzetben. Aztán a december eléggé “bekavart” (de az ünnepek körüli pihenés nagyon-nagyon jót tett és kell is, és csodálatosan szép időszak volt az egész minden szinten), meg a verseny utáni hetek fáradtsága sem tette ideálissá azt, hogy olyan szigorral menjen, mint előtte. Egyébként biztos vagyok benne, hogy a versenyen nyújtott jó teljesítményemet annak is köszönhetem, hogy annyira odatettem magam a megelőző hetekben a kaja terén is. 
Úgy vagyok vele egyébként, hogy a jelenlegi fizikai állapotom (az erőnlétem, a formám, a súlyom, stb.) egy kellemes egyensúly a testemnek és a lelkemnek is, de ahhoz, hogy kipróbáljak valami újat és elérjem a kitűzött célokat, ismét kilépek egy nagyot a komfortzónámból, mert tudom, hogy a csodák ott történnek 😉
Szóval itt tartok most.
Az edzésben is túl vagyok az első héten és HIHHHHHHETETLENÜL nehéz volt minden. 😀 De tényleg. December 31-én a Cutler Gym-ben sikerült a 2014-es év LEGNEHEZEBB felhúzását produkálnom: az utolsó sorozatban a 70 kg olyan lassan jött fel mint még soha semmi 😀 Tavaly 1 lassabb felhúzásra emlékszem, de még a 100 kg se volt ennyire nehéz mint ez. Jesszus. De élvezem az új rendszert, végre megint van front squat (fáj, mert nyom a rúd, de imádom :D), imádok fekvenyomni és a guggolásokban is igyekszem odatenni magam :)
a jó Cutler 😀
Aztán tegnap voltam még egy kellemes gerincjóga intro órán a Lomb utcai 360°Gym-ben, ahol kellemes átmozgatásban volt részem és találkoztam Andrissal és Annamarival is, akik régóta követik a blogot és lelkesedésükkel folyamatosan inspirálnak és támogatnak engem is :) Kösziiiiii!:)
kicsit megfáradva az utolsó 70-es deadlift után 😀
Így kezdődik tehát számomra 2015 és nagyon várok minden egyes küzdelmes vagy épp önfeledt pillanatot. A minap szembesültem azzal, hogy ebben a témában is magamat korlátoztam sokáig. Úgy tekintettem erre az egész folyamatra, a szálkásodásra, mint valami, ami nagyon nehéz és sokáig tart, de a napokban bevillant: mi van, ha az egész, amit szeretnék nincs is olyan messze és nem is olyan nehéz? Mekkora különbség ám! Mondom én, hogy mindig a saját hozzáállásunkban rejlik a titok. 😉

Örömedzés a javából :))

Nagyjából 2 héttel ezelőtt érkezett a meghívó a Confidence & Power Blog és mindenki egyetlen Jay-e közös szervezésében megrendezett nyár végi Örömedzésre. Egyből igent nyomtam, mert szeretem az ilyen alkalmakat, amikor kötetlenül, önfeledten lehet új dolgokat tanulni, mókázni, ja és nem mellesleg még edzünk is.
Minden riogatás ellenére az időjárás nekünk kedvezett, kellemes meleg, napos idő volt. A helyszín a József Attila lakótelepi Nyúldomb volt, ahol van kondipark, futópálya, focipálya. Ahogy közben figyelgettem, a helyiek lelkesen használják is:)
Nagyjából 20-25 mindenre elszánt gyúrós jött össze, mi ketten képviseltük az erőemelők táborát (powerbuilder fuckyeah), de lejöttek a helyi erők is, akik lelkesen szervezik a nyúldombi együtt edzők közönségét.
Fotó innen: link
Galba Zsolti nem viccelt, tényleg edzettünk egy tartalmasat!
Természetesen bemelegítéssel kezdtük, fejtől bokáig szépen átmozgattuk magunkat. Volt itt törpejárás meg óriásjárás is. Aztán két csapatra oszlott a társaság, Anna csapatra meg Zoli csapatra :), két sorban, fésű alakban álltunk egymással szemben és felváltva végeztük a gyakorlatokat. 
Hasizommal, konkrétan pedig lábemeléssel kezdtünk, avagy fekvésből térdfelhúzás majd visszaengedés (csípő végig a földön), lábat a föld felett 10 centivel megtart. Gyilkos. Amíg az egyik sor a lábemeléseket csinálta, a másik tartotta a kinyújtott lábát a levegőben. Gyilkos. Ja, ezt mondtam már. :) A levezető gyakorlat a rövid híd volt.
Csináltunk még jó pár sorozat guggolást és fekvőtámaszt is, emelkedő majd csökkenő ismétlésszámban.
Majd áttelepültünk a kondiparkhoz, ahol tolódzkodtunk, húzódzkodtunk. Nekem ment 2 db fél tolódzkodás, de dicséretet kaptam érte, szóval nem panaszkodom :), chin-up-ból pedig 3-at csináltam.
train together
Majd jött a domb és az edzés mókás, bár számomra egyértelműen legkeményebb része. Párokba rendeződtünk és különféle formációkban cipeléseket végeztünk: talicska, társhordás dombra fel. Ebben a blokkban volt az egyik legnagyobb sikerélményem, mert kiderült, hogy képes vagyok egy nagyjából 75 kilós embert, vagyis a Kedvesemet, felcipelni egy dombra :) Ő velem a hátán futva ment fel, ami meg nagyon vicces volt, a hajam is lobogott a szélben, szóval végig röhögtem az egészet 😀
Aztán, amit én személy szerint a legjobban vártam, hogy megtanuljak valamilyen állatjárást, mert nagyon tetszenek ezek a mozgások, ebből az örömedzésen a tigris és a gekkó kerültek elő. Utóbbit nem annyira sikerült elsajátítanom (talán  majd legközelebb), de a tigris nagyon tetszett. Dombra felfelé menet pedig rendesen igénybe vette a combot is (aúú).
Tigrisjárok vagy valami olyasmi.
A levezetés 5 kör volt az alábbiból: 10 guggolás, 1 hossz futás, 10 fekvőtámasz majd futás vissza. Na ezt végigszenvedtem, kicsit el is szomorodtam, hogy ennyire nincs állóképességem mostanában, de pont emiatt végig is csináltam az egészet, mert tudtam, hogy a javamra válik. Ennyi fekvőtámaszt amúgy, mint ezen az edzésen, azt hiszem még nem is csináltam egy nap :)
Az edzés végeztével még maradtunk egy kicsit beszélgetni, kipróbáltam az XTrain súlymellényét, a 15 kilóssal még 6 fekvőtámaszt is csináltam, ami szerintem szép teljesítmény volt tőlem egy ilyen edzés után :)

15 kg-s súlymellény
Jó volt újra találkozni MT Ágival, aki még mindig eszméletlen erős és persze dögös :) Jay továbbra is egy mókamester, bár a szokásosnál most visszafogottabb volt (de miért?!?! :D). Örülök, hogy most már személyesen is megismerhettem Samut, akiről eddig csak a különböző fórumokban hallottam sokat.
Nagyon jól éreztem, illetve éreztük magunkat, még egyszer köszi a szervezést, remélem még sok ilyen lesz, én sokat tanultam (pl. a ma reggeli edzésemen is kacsajártam és óriásjártam egyet:)
További rengeteg sok fotót találtok ITT.