A szülés utáni első 6 hét valósága

Mielőtt elmesélem, hogy milyen volt nálunk kisbabánkkal az első 6 hét, egy rövid bevezetéssel szeretnék kezdeni.

Emberként (minden szerepemmel együtt), amit én képviselek: az őszinteség és a hitelesség. Az, hogy felvállalom, ha valami szar (ha valamit szarul csinálok, ha valami miatt rosszul érzem magam, ha valamilyen körülmény rosszul érint) és nem félek vele szembemenni és változtatni, hogy jobb legyen. Éltem már úgy éveket, hogy folyamatosan kifogásokat kerestem (és találtam), csak szembe ne kelljen nézni azzal a szarral, amit magam köré teremtettem. Így voltam boldogtalan egy párkapcsolatban hosszú évekig, így jártam be mindennapos félelemmel dolgozni egy munkahelyre, meg persze (ennek köszönhetően) így híztam is el és kezdtem egyre rosszabb állapotba kerülni fizikailag is, azokban a szép, soha vissza nem térő huszas éveimben.

Aztán, ahogy ezt  a blogban is folyamatosan dokumentáltam, megváltoztattam az életemet és ennek köszönhetően, most már 2 éve végre úgy élek, hogy semmilyen szart nem rejtegetek magam elől, mert pontosan tudom, hogy azzal aláásnám a boldogságomat hosszú távon. Én ebben találtam meg a boldogságom kulcsát.

Hogyan is jön ez ide? Hát bizony eléggé közvetlenül.

Ha gyereked születik, akkor az első 6 hét olyan kemény kihívásokat fog támasztani eléd, mint jó eséllyel még soha semmi az életben. Mert ha boldogtalan életbe szülsz gyereket és elhiteted magaddal, hogy ami van, az úgy rendben van, akkor a gyereked számára is csak a boldogtalanságodat, a mártírságodat állítod követendő példaként. Ha viszont hajlandó vagy melózni és nem megalkudni, mindig az őszinteséget és a félelmek legyőzését választani, hiteles emberként állsz majd a gyereked előtt, és ezzel teszel egy lépést az ő kis életével kapcsolatban is.

Újszülött kisbabáddal az élet bizony kíméletlenül szembesít a legjobb és a legrosszabb arcoddal is. Így igazából, ha az a kérdés, hogy pontosan milyen gyereknevelési módszerek működnek, akkor arra nem az a válasz, hogy az igény szerinti szoptatás vagy a tápszer, a kiságyban altatás esetleg az együttalvás, hanem az, hogy mi az, ami TÉGED személy szerint segít az életben, minden más területen is.  Mert az őszinte választásaid által leszel hiteles ember és hiteles, mintaadó szülő is.

Ebből körvonalazhatóak persze fontos területek, mint például a kommunikáció, az őszinteség, a saját igényeid felvállalása, az önbizalmad, a hitelességed, de végeredményben az számít, hogy tisztában vagy-e a viselkedéseddel, tehát megfelelő-e az önismereted, kellően tudatosan éled-e az életed és hajlandó vagy-e cselekedni/változtatni, ha arról van szó, hogy jobb legyen.

Beszéljünk arról őszintén, hogy mi történik ebben a 6 hétben, a következő bejegyzésben pedig adok tippeket arra, hogy milyen módszerek váltak be nekem és mik segítettek minket a túlélésben.

Mi történt velem ebben a 6 hétben?

Röviden: a babánkkal töltött első 6 hétben fáradtabb és kimerültebb voltam, mint valaha.

Császármetszés utáni felépülés

Erről a részről is külön bejegyzést fogok írni részletesebben, addig is a lényeg: átestem egy komoly hasi műtéten, a császármetszésen, amiből fokozatosan elkezdtem regenerálódni. Ezt én hullámokban tapasztaltam: nagyon gyorsan és jól reagált a testem az első napokban, de voltak később visszaesések. Ebben a 6 hétben úgy éreztem, hogy újra kell tanuljam magamat, és próbáltam ismerkedni a saját testem jelzéseivel. Mert egyrészt a szülés maga, másfelől pedig az, hogy egy műtétet végeztek rajtam, nagyon komoly beavatkozás volt a testi folyamataimba. Folyamatosan tanulom az újfajta testi érzeteimet: kezdve a megváltozott és lassan rendeződő emésztésemről, azon keresztül, hogy pl. pisilési ingerem hetekig gyakorlatilag nem, ill. nagyon tompán volt, addig, hogy a szexhez kapcsolódó testi érzeteim mennyire döbbenetesen különböznek a korábbiaktól. Meg persze a szoptatás is komoly hatással van rám. Nem éreztem a hasizmaimat nagyon sokáig és nagyon sokat fáj a hátam is sajnos. Változás, alakulás, regenerálódás és persze folyamatos igénybevétel alatt áll a testem, ezt el kell fogadjam. A regeneráció szempontjából az első 6 hét pedig csak a kezdet, de koránt sem elég a teljességhez, ezt jó tudni. Ami nagy-nagy pozitívum, hogy a szülés után 3 héttel már elkezdtem egy 8 hetes törzs+medencefenék (core+floor) regeneráló programot, mert a legfontosabb számomra, hogy funkcionálisan segítsem gyógyulni a testem (az esztétikum másodlagos) és később újra vissztérhessek az edzésekhez, amik az életem fontos alapját adják, most már 4 éve. 

6 hét pihenés, sport császármetszés után

Császármetszés utáni felépülés: az első 6 hét pihenés és a fokozatos regeneráció nagyon fontos

A SZÜLÉSTÖRTÉNETEMet itt olvashatod…

Az alváshiányról

Az első 6 hétben a fáradtságnak olyan szintjeit tapasztaltam meg, mint azt hiszem még soha eddig. Az, hogy február 24-25-én aludtam utoljára egybefüggő 4 óránál többet (pl. a szülést sem tudtam kipihenni, hiszen a kórházban sem volt rá lehetőség), bizony olyan mértékben nehezítette meg a normális életvitelemet, mint még soha semmi. Az éjszakáink szerencsére elég hasonló ritmusban teltek az első 6 hétben (átlag 3-4 éjszakai szoptatással), de a minőségi alvásra számomra nem adtak lehetőséget. Rossz volt nagyon, hogy soha nem volt olyan, hogy egymás után két éjszaka is rendben lett volna, valami miatt a kicsike mindig nyöszörgött valamit, általában a pocakja miatt. Egy-egy éjszaka volt, hogy egész jól és pihentetőre sikerült, de ez sosem ismétlődött. Kibaszott frusztráló tudott lenni.

Ilyenek miatt aztán egész egyszerűen sokkal több energiába került még csak az is, hogy önmagam legyek. A fáradtság miatt sokszor még gondolkodni is sokkal nehezebb volt, többször kerestem a megfelelő szavakat, ha mondani akartam valamit, sőt talán még feledékenyebb is lettem.

Az alváshiány okozta fáradtság miatt bizony sokszor egyszerűbb út hisztisnek lenni, sírni, szomorúnak lenni, sötétebbnek látni a világot, mint amilyen. Persze, ki is kell adni valamilyen formában ezt a feszültséget magamból, tehát azért ez normális. De ami a legnehezebb talán, hogy önmagában az, hogy kurvára fáradt voltam/vagyok, bizony sokkal jobban hajlamosít konfliktusokra is a környezetemmel és persze saját magammal is. Ilyenkor kell “keep calm” üzemmódba kapcsolni és megpróbálni okosnak lenni.

Barátkozás a babával és a szülői szereppel

Adottak voltak tehát a kimerítő fizikai körülmények, egy megviselt test és a folyamatos alváshiány, mindezeket pedig megfejelte az egésznek az érzelmi része.

Ahogyan azt már korábban írtam, a szülővé válásnak sokféle útja van: van akinél instant love, de mi a hosszabb úton megyünk és egymásnak kimondjuk azt, amit másoktól sose hallottunk, pedig valószínűleg nem vagyunk az érzéseinkkel egyedül. Hogy ez nehéz. Hogy a baba iránti kötődés nem jön azonnal. Hogy előbb meg kell ismerd a babád reakcióit, napokba, hetekbe telik, amíg felfedezed, hogy ő milyen baba. Ami pedig még sokkolt: amikor rájöttünk, hogy a saját gyerekünkkel nem estünk azonnal szerelembe és nem tudtunk hozzá az első perctől kezdve úgy viszonyulni, ahogyan korábban hallottuk meg hittük, hogy “kéne”. Jöttek a látogatók és boldogok voltak, hogy a kicsivel lehettek, mi pedig irigykedve néztünk rájuk, mert eleinte csak a kőkemény melót láttuk és nagy fokú tehetetlenséget éreztünk, ha a babáról volt szó. Mindkettőnknek megkönnyebbülés volt, amikor egymásnak is kimondtuk, hogy ezt bizony nehézségként éltük meg ezekben a hetekben. Tudtuk, hogy ezen csak az együtt töltött idő segíthet.

Ebből a szempontból nekem könnyebb mint a férjemnek, mivel én sokkal több időt vagyok a gyerekkel és én olyan ember vagyok, aki bátrabban fejezem ki az érzelmeimet a baba felé is, könnyebben nyitok felé. Megtapasztaltuk, hogy a babával való kommunikációt és játékot ugyanúgy tanulni kell, mint bármi mást, ha korábban sosem csináltad, de ha ráérzel, akkor sokkal könnyebb lesz utána minden. Örömmel mondhatom, hogy az eltelt hetekben, a folyamatos együttlét és gondoskodás, aztán az egyre több visszajelzés, amit a babától kapunk, persze meghozta a gyümölcsét és napról napra egyre jobban és megmásíthatatlanul, végérvényesem szeretjük meg a kisfiunkat. :-)

baba

Power baba – ő a főnök :-)

Anya és apa születik – párkapcsolati kihívásaink

Először is azzal kezdem, hogy milyen hatások értek bennünket, mint egyéneket, és mik voltak azok a belső konfliktusok, amikkel meg kellett küzdenünk és amik hatással voltak arra is, hogy egymással milyen vitákba keveredtünk sokszor. Az első 6 hét bizony konfliktusokkal tűzdelt időszak volt számunkra is. Tudtuk, hogy mindig az a célunk, hogy megoldást keressünk, de érzelmileg annyira leterhelt minket ez a néhány hét, hogy nem lehetett viták és sírás nélkül megúszni ezt. Annak örülök, hogy a megoldáskereső hozzáállásunk és az egymás iránt érzett szerelmünk, szeretetünk és elköteleződésünk segített erőt meríteni egymásból és mindig pozitívan tudtunk kijönni egy-egy konfliktusból, összességében pedig ebből az időszakból.

Adnom kell – de miből?

Legfőbb feladatomnak azt tartottam, hogy folyamatosan készen tudjak állni arra, hogy a baba igényeire felelni tudjak. Ez nehéz volt, mert gyakorlatilag azt jelentette, hogy próbálnom kellett megfejteni, hogy valójában mit is akar. Én úgy álltam hozzá, hogy nem lettem miatta szomorú ha sírt, mert azt láttam benne, hogy a sírásával, kis ösztönlényként, valamilyen igényét akarja kifejezni, és a sírása semmilyen módon nem bírálat velem szemben, nem hiszti, nem tudatosság, nem érzelmi manipuláció. Csak egyszerű igények, mondjuk hogy éhes, fáradt, nyugtalan, melege van, kényelmetlenül érzi magát, ilyesmi. Nem több. Megoldani akarok minden ilyen helyzetet, segíteni neki, ami azért így is kimerítő és folyamatos szellemi-fizikai munkát jelent számomra.

Az első 6 hét során engem 24 órán át terhelt a fáradtság, a fizikai felépülés igénye, a szoptatás okozta igénybevétel, az új szereppel való barátkozás érzelmi vonzatai és a folyamatos anyai ügyeletben való lét, megfejelve azzal, hogy magamra alig-alig jutott időm. Bár a séták is pihentetőek, ill. felfrissítőek szoktak lenni, azok mégsem kizárólag rólam szóltak, hanem a baba alvásigényének kielégítéséről meg a kutya mozgásigényének a fedezéséről. Napjaim fénypontját sokszor a zuhanyzás és egy-egy pisilés jelentette, amikor teljesen egyedül tudtam lenni. Ezek napi 15 percet tettek ki, ami valljuk be: kurvára kevés. Nem csak amiatt, mert a baba előtti életben ahhoz voltam szokva, hogy sokkal több jutott, hanem az igénybevétel mértéke miatt is. Amikor már egy-egy facebook posztot, pláne blogbejegyzést, meg tudtam írni, vagy épp beszélgetni tudtam emberekkel, az maga volt a mennyország. Ami biztos, hogy ha engem kevés dolog tölt fel, azaz nem tudok adni saját magamnak, akkor sokkal nehezebb adnom másnak is. Márpedig ez az időszak és általában a babás lét ilyen.

A családunk dinamikája úgy alakult, hogy én folyamatosan adtam a babának, a férjem pedig folyamatosan segített engem. Én nem kaptam vissza a babától közvetlenül semmit, a férjem pedig azzal szembesült, hogy a felesége energiáinak 95%-át a baba vette el, a maradék 5%-ot meg a létfenntartás, tehát ő sem kapott vissza semmit.

Egy-egy hosszabb időtartamot, amit magamra fordíthattam, általában annak köszönhettem, hogy a férjem itthon volt és levette rólam azt a stresszfaktort, hogy készenlétben álljak és azonnal abbahagyjam bármit is csináltam épp, ha a baba sírna valami miatt. Fejben kikapcsolni – ez sokkal nagyobb kihívás baba mellett. 

A fáradtságom mértékére példa, hogy a 6.hét elejére jó mély depresszív hangulatba kerültem és egyik nap gyakorlatilag megállás nélkül potyogtak a könnyeim nem is tudom mennyi ideig. #babyblues. Kijött rajtam egy csomó fáradtság, stressz, kiúttalanság érzése, börtön feeling, reményvesztettség és csupa hasonlóan sötét érzés és gondolat. Másnapra, 6 hét után először, kaptam 4 óra kimenőt az “anyaságból” és egyedül lehettem, addig az apja és a nagyszülők vigyáztak a kicsire. Olyan szinten volt kész az idegrendszerem, hogy ebben a 4 egyedül töltött órában, amiből minél többet alvással akartam tölteni a lesötétített lakásban, gyakorlatilag még pihenni elkezdeni is alig bírtam. Egy órán keresztül feküdtem csukott szemmel, pörgött az agyam, képtelen voltam elaludni. Nagyon nehezen sikerült csak, kb. másfél órára. Sokkal elemibb szintű volt a fizikai fáradtságom, mint amin 4 óra pihenő segíteni tudott volna. Szerencsére azóta jobb lett már a helyzet, jobban lettem én is.

Nem csak nekem volt nehéz

Az első 6 hét nagyon nehéz időszak a férfiak számára is. Kettőnk közül például a férjemet sokkal jobban érintett egyfajta szülés utáni depresszió (vagy inkább kiúttalanság és tehetetlenség érzése), mint engem. Meglepő? Nem annyira.

Ahogyan azt írtam már ezelőtt, az apák ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a párjuk cuki bazinagy pocakjából most már visszavonhatatlanul előkerült egy kicsi ember, akivel kezdeni kell valamit. Számukra még nehezebb megélni azt, hogy nekik sem jön egyből a szerelem, amit a gyerekük iránt érezni “kéne”. Emellett sokkal erősebb bennük a tehetetlenség érzése. Nincs mellük se. 😀 Szóval ők sem születnek azonnal apává. Kialakulnak, idővel. Ráadásul hirtelen én sem voltam ott mellette olyan minőségben, mint ahogy korábban, és míg nekem ott volt a gyerek, ő sokszor teljesen egyedül érezhette magát.  Nehéz volt, hogy semmi minőségi idő nem jutott egymásra, az egymás iránt érzett szeretetünk kifejezésére is sokkal kevesebb volt az energiánk is. Vagyis leginkább nekem őfelé.

A férjem is ugyanúgy szembesült saját magával, mint ahogy én is. A fáradtság miatt pedig nem csak én borultam ki időről-időre, hanem ő is. A kihívások ilyen szempontból tehát közösek voltak. Az, hogy miként tudtunk ezen túljutni bizony kettőnkön múlott. Nem értek egyet azzal, akik csak a párjukat szidják ilyen helyzetben és folyamatosan sajnáltatják magukat. Igen, én is sajnáltam magam jó néhányszor és az én egóm is baromi erős ám. De a lényeg, hogy mindketten akartuk az együttműködést és a megoldást is.

A kulcs az első 6 hétben: a kommunikáció. Mindig az.

Az anyák otthon maradnak a gyerekkel, az apák pedig továbbra is élik az életüket. Látszólag. De ebbe az új helyzetbe nekik is ugyanúgy bele kell szokni. Amikor pedig arról beszélek, hogy milyen fontos az önismeret, akkor az például azt jelenti, hogy amikor engem zavart, hogy a férjem elmegy edzeni és hogy milyen jó, hogy neki ennyi saját ideje van, amit egyedül tölthet, akkor nem azt kell kommunikáljam felé, hogy “hogy lehetsz ilyen, hogy itt hagysz egyedül” meg “bezzeg neked milyen könnyű”, hanem azt, hogy “kérlek segíts megoldani, hogy én is tudjak egy kis időt pihenni és egyedül tölteni”.

De ez teljesen általános érvényű igazság: ha valami zavar egy másik emberben, akkor az azért van, mert a frusztráció saját magadban van a dologgal kapcsolatban. Hiszen basszus, szeretem őt és nagyon is örülök, ha a férjem az edzések révén tud töltődni testileg, lelkileg, hiszen ez segít neki is, hogy jobban bírja a gyűrődést, amit ezek a hétköznapok jelentenek. Meg amúgy is, baszatni kell és erősödni :-) A férjem lelki egyensúlya ugyanúgy a közös érdekünk, mint az enyém. Nem az zavart, hogy ő elmegy, hanem az, hogy én nem mehetek. Ennek pedig az a megoldása, hogy ezt az igényemet kommunikálom felé, nem pedig hallgatólagosan elvárom, hogy tudja mi a bajom és segítsen vagy egyéb “üdvözítő” megoldások, amikre a legtöbb nő hajlamos. Aztán majd megoldjuk, hogy nekem is jusson időm magamra. Ha a férfiak tudják, hogy miben segíthetnek a párjuknak, akkor segítenek is. De ehhez beszélni kell velük, nem pedig várni a sült galambot meg játszmázni. Már ha tisztelem annyira a másikat, ugye.

Egy másik példa az első 6 hétből: a férjemnek nehézséget jelentett az elején, hogy türelmes legyen a síró babával. Ez pedig engem nagyon zavart. Ezzel 3 feladatunk volt:

1) A magam részéről az, hogy rájöjjek, én miért nem engedem meg magamnak, hogy gyakrabban kifejezzem, hogy ha nem érzem jól magam és ezt merjem kommunikálni felé. Másrészt, hogy legyek vele szemben türelmesebb és segítsem őt, amikor egy olyan helyzetet él át, ami számára nehézséget okoz.

2) Az ő részéről az, hogy rájöjjön, miért fogy el ilyen hamar a türelme és hogyan tud másként reagálni egy olyan helyzetben, ami a türelmét próbára teszi, illetve hogy merjen beszélni az érzéseiről és elmondani nekem, hogy mi az, ami segít neki egy ilyen helyzetben.

3) Közös feladatunk, hogy rájöjjünk, miként tudunk együttműködni ezekben a helyzetekben, hogy elkerüljük mindkettőnk kiborulását :-).

A felelősség tehát mindig közös.

Annak örülök, hogy ebben a 6 hétben, bár többször feszültek az egóink egymásnak, végig ki tudtuk mondani, hogy mik azok a dolgok, amik egyénileg minket terhelnek (akár a saját szülői szerepünk kialakulásáról, akár a másik viselkedéséről, akár a párkapcsolatunkról volt szó), nem maradt semmi rejtve. A várandósság alatt igényelt csapatmunkára most még inkább szükség volt, van és lesz.

Nem szabad félni felvállalni a konfliktusokat, csak azt kell szem előtt tartani, hogy a problémák vannak ellenünk, nem pedig mi egymás ellen.

 ***

Ha úgy érzed, hogy coach-ként a fentiekkel kapcsolatos problémáid vagy egyéb nehézségeid kapcsán a segítségedre lehetek, akkor keress meg bátran!

Bővebb infó itt: Coach neked!

egyensúly

Hétköznapi boldogság

Voltatok már úgy az életben, hogy úgy éreztétek, életetek minden területe rendben van?

A minap sétáltam reggel a belvárosban, útban a munkahelyemre. Ahogy tettem a lépéseket előre, egy dolgot vettem észre magamon: szélesen mosolygok. Függetlenül attól, hogy épp azért kellett gyalogolnom, mert teljesen átvariálták a tömegközlekedést és emiatt kerülővel kellett menjek, vagy hogy mellettem épp dugóban állnak az autók.. Szóval függetlenül mindentől és mindenkitől. Azt éreztem, hogy boldog vagyok. Egy tökéletesen átlagos hétköznap reggel.

El is gondolkoztam rajta egyből: vajon normális úgy érezni, hogy életem minden területe rendben van? Megengedhetem-e magamnak? Számomra persze nagyon gyorsan jött a válasz: persze. Hogyafenébene! De sejtem, hogy sokan nincsenek így ezzel. Ha megérzik, hogy valami boldoggá teszi őket, egyből hajlamosak kételkedni is benne, magukban és nem is élik meg igazán az érzést. Én viszont felvállalom a boldogságot! Boldog tudok lenni egy teljesen átlagos hétköznapon. Boldog vagyok!

Mert minden rendben van. Ez pedig valami hihetetlen jó érzés. Nagyon nyugodt, leginkább. Türelmes, tettrekész, döntésképes. Ezek most a legfontosabb minőségek és attitűdök az életemben.

Az elmúlt pár hét blogszünet nem volt véletlen. Az okairól még később fogok írni. Nem időhiány miatt, mert ebben a fogalomban nem hiszek. Mással foglalkoztam. De szünet nem azért volt, mert bármi baj lett volna, sőt! Életem legfontosabb és legboldogabb időszakát élem most, minden izgalmával és fáradtságával egyetemben :-) Zajlik az életem, szokás szerint. Végre zajlik!

Az, hogy úgy érzem most, minden rendben van, bizony nem két perc munkája volt. Éppen ezért becsülöm meg nagyon ezt az érzést, ezt az állapotot és épp ezért is vállalom fel. Ehhez kellett a sok nagy csata és a még több apró küzdelem, amit mindenféle helyzetekben, amiket az élet állított elém (vagy akár én magam elé) meg kellett vívjak. A legfontosabb ilyen ütközet idén az autoimmun betegség és az ahhoz kapcsolódó betegségtudatom kezelése és gyakorlatilag megszüntetése volt számomra. Nagyon jó eredménnyel zártam ezt a küzdelmet :) Teljesen megszűnt az, hogy betegnek érezzem magam. Nincs már betegéstudatom. Visszanyertem az önazonosságom. Kerek, egész lett minden.

Kiegyensúlyozott, erős, tudatos és boldog. Ezeket a jelzőket coach társaimtól kaptam az utolsó képzési alkalmon, amikor engem kellett jellemezniük, és ezt ezúton is még egyszer köszönöm nekik. Ez vagyok én.

Az ősz tele lesz újdonságokkal. Most, hogy véget ért a képzés elkezdhetem az igazi, nagybetűs COACH munkát. Várom a jelentkezőket! További infókat a COACH NEKED fül alatt találtok, az aloldalt folyamatosan bővítem majd.

Azt az időt, amit nyáron a képzésre fordítottam, most ismét a blogra, az oldalra és arra a szemlélettágító és szemléletváltó munkára fordítom, amit vinni szeretnék. Erre a vállalkozásra. Meg akarom mutatni nektek, az olvasóknak és a leendő ügyfeleimnek, hogy a boldog élet lehetséges, mert a kulcs ott van bennünk, csak meg kell tanulnunk felfedezni a saját értékeinket, tehetségünket és bizony nem kell félni a legfontosabbtól sem: őszintének lenni saját magunkhoz.

Az elmúlt majd másfél év legfontosabb kapaszkodója és elve számomra az őszinteség volt. Soha nem spóroltam meg semmilyen döntés kapcsán. Ezért tudom, hogy ahogy most vagyok, az pont ennek a következetességnek az eredménye: őszintén élem az életem, és nincs olyan dolog, amit ne tudnék a helyén kezelni. Mindig megkérdezem magamtól, hogy adott dologgal, ami felvetődik, rendben vagyok-e, miként tudok hozzá viszonyulni, milyen megoldást tudok adni rá, amit hitelesen tudok képviselni. Pontosan ez az a gyakorlat, ami segít abban, hogy a minimálisra csökkentsem a stresszt az életemben, mert rájöttem, hogy számomra, a testi-lelki és mentális egészségem, összességében pedig a boldogságom és a jól létem szempontjából kardinális.

Folyt. köv!

Egyszer vékony voltam

Akik követik a történetem, azok tudják, a többieknek pedig elmondom: több mint 3 évvel ezelőtt váltottam életmódot, 70 kg-ról indultam akkor. A 154 cm-emhez képest ez elég sok volt. Tudtam, hogy nem jó úton jártam, egészségtelenül éltem, tudtam, hogy változtatnom kell. Több mint 3 éve belevágtam az életmódváltásba és igen hamar sikerrel is jártam, átmeneti eredmények helyett, tartós változást sikerült elérnem.

Egy dolog nem sikerült viszont soha: arányaiban vékonyra fogyni. Olyan igazán karcsúra. Aminek reményében sokan elkezdenek lefogyni. Ami az én magasságomhoz nagyjából 52-54 kg körül körvonalazódna (attól függetlenül, hogy épp mennyire vagyok izmos vagy sem, hiszen tudjuk, hogy az izom térfogata kisebb mint a zsíré, így ugyanannyi testtömeg mellett lehet valaki vékonyabb, ha izmos)

Akkor még nem tudtam, hogy az 55,5-56 kg körüli platómhoz (2013 nyara, 2014 tavasza) nem csak a módszereim vagy akár a kitartásom, következetességem esetleges hiánya vezetett, hanem más is. Idén autoimmun pajzsmirigy gyulladást, Hashimoto-t, diagnosztizáltak nálam, illetve pajzsmirigy-alulműködést. Ez olyan hormonális megborulás a szervezetemben, ami gyakorlatilag minden élettani folyamatomra hatással van: így többek között az emésztésre, fogyásra való képességre (de legalább hízni kurva könnyű:D), energiaszintemre, a hajam vagy éppen a bőröm állapotára – csak hogy egy néhányat említsek. Valószínűleg már hosszú évek óta élhettem ebben az állapotban, így amit az életmódváltással ki tudtam hozni magamból, azt vélhetően maximálisan teljesítettem és a platóm ezt az autoimmun/pajzsmirigy alulműködéses állapotomat is jelezte már. Sokszor megfogalmaztam egyébként, hogy nagyjából 56-58 kg között ingadozva, nagyon kényelmes egyensúlyi állapotban van a testem. Fejlődik az izomzatom, az erőm, van energiám. De nem vagyok szálkás. Meg nem vagyok vékony se. Amúgy nagyon szeretem a testalkatom, meg ami én vagyok, szóval ezt abszolút nem negatívumként mondom :)

Egyszer viszont vékony voltam. 2015 február-március környékén, nagyjából 55 kg voltam. A barátnőm meg is dicsért:

“Most úgy nézel ki, mint egy vékony lány!”

Bár tudom, hogy minden jó szándékkal és csupa szeretetből mondta, azért egy ilyen mondattal sokunknak nehéz mit kezdenie. Miért, 2 kg plusszal nem voltam “elég jó”? Úgy nem voltam elég csinos, kedves, szerethető, bájos, szép? Vagy éppen okos, tehetséges és értékes? Miért érdem és dicsérendő vékonynak lenni? Bennem ilyen kérdések fogalmazódtak meg többek között.

Continue reading

Célok, álmok, vágyak, beteljesülés, fejlődés, önismeret.

Életmód birodalmat építek

Nagyon izgalmas helyzet ez most nekem, mert az elmúlt napokban új felületen kezdtem el folytatni a blogot.

Több mint 3 évvel ezelőtt, az életmódváltásom hajnalán, az első dolgom volt az, hogy nyissak egy blogot, ahol követhetem a kis küzdelmeimet. Akkor még hetente a kilóimat és a centijeimet is feljegyeztem ám :) (Ez a része persze nem lett nyilvános sose.) Aztán az eltelt időben néha változott a blog kinézete: volt, amikor rengeteg dolgot belezsúfoltam a főoldalba, máskor pedig  próbáltam letisztítani a felületet.

Idén tavasz végén teljesen új fejezethez érkeztem:  eldöntöttem, hogy új alapokra helyezem az egész blogot. A változás természetesen nem csak informatikai természetű. Akik engem ismernek, azok biztosan nem lepődnek meg, ha azt mondom, ez a változás elsősorban a saját magammal való viszonyom megváltozását jelenti. Egy önálló, saját felület, amibe még jobban bele tudom tenni magamat, az elképzeléseimet. Célokat fogalmaztam meg: szeretnék minél több emberhez eljutni és szeretném közvetíteni minél több ember számára azt a pozitív, cselekvő, tudatos látásmódot, életszemléletet, ahogy én is élem az életem.

Életmód birodalmat építek és ezt nem véletlenül írom. Azt vallom, hogy “always shoot for the moon”, azaz mindig a legmagasabb, a legambiciózusabb célokat tűzzük ki. Menjünk a vágyaink és álmaink után! Azért, mert ha végül nem is birodalmunk lesz (dehogynem!), az elért eredményeink és legfőként a megtett utunk minden bizonnyal boldogsággal, elégedettséggel fog minket eltölteni és nem fogjuk azt érezni, hogy “ennél akár többre is képes lehettem volna”. Ha pedig a környezeted szkeptikus a céljaidat illetően, a legjobb dolog, amit tehetsz, ha nem foglalkozol vele – maradjon meg az ő szkepticizmusuknak, mert

Shoot for the moon. Even if you miss, you’ll land among the stars. (Les Brown)

Úgyhogy gyors bejelentkezésként ezúton is üdvözlök minden régi és új ismerőst és olvasót, remélem továbbra is velem tartotok :)

Visszatérés az erőhöz

Avagy a Hashimoto, edzés, egészség bejegyzés 3. része.

A május végi erőemelő verseny mindent megváltoztatott. Három hónap kihagyás után, mostanság ismét powerbuilderkedem és nagyon-nagyon jól esik a testemnek és a lelkemnek.

Visszatérésem az erőedzésekhez, ami a 3 hónapos “gyógyulási” folyamatom végét jelentette számomra. Egy, azok közül a döntések közül, amelyek után ismét úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, jó helyen vagyok. Újra a régi vagyok! Összeállt a kép, minden kerek és egész.

Miért mentem vissza erőemelni?

Az előjelek már a verseny előtti időszakban kezdtek jönni. Időről időre azt éreztem, hogy elkezdtek hiányozni az erőgyakorlatok, meg az egész mentalitás és miliő. Emellett volt jó pár nap kihagyásom különböző okokból, amikor nem tudtam UST-re menni, ezért egy-egy edzést hétvégenként pótoltam. Az egyik ilyen alkalom frenetikusan sikerült, nagy bulit csaptam magamnak a teremben, guggoltam, deadlifteltem, fekvenyomtam. Csak az alapokat csináltam. Végre ismét nagyon jó érzéssel, tele szenvedéllyel csináltam ezt a fajta edzésmunkát. Kibaszott jól esett, na!

Aztán jött a lehetőség, hogy induljak az I. Thor Power kupán, második számú női versenyzőként, amivel éltem is. Hatalmas élmény volt, ahogyan arról be is számoltam: egyszerre felemelő és persze dühítő is. Egy dolgot éreztem leginkább utána: én akarom ezt az egészet! MINDENT FEL AKAROK EMELNI!

Én olyan ember vagyok, aki sokféle dologban képes megtalálni önmagát, hiszen az apró örömök éltetnek, a dolgok jó oldalát nézem mindig és nem félek változtatni sem. Ezért is élveztem annyira az UST-s edzéseket is, ami különbözött a PowerBuildertől, mivel ezek csoportos órák voltak, és bár volt bennük erőgyakorlat, a hangsúlyos részt az állóképesség növelése adta. Megtaláltam benne magam, rengeteget fejlődtem (volt is honnan), de éreztem azt is, hogy fejben számomra nem ad annyit az, hogy az órán eggyel több kört csináljak a gyakorlatokból, mint hogy azért dolgozzak, hogy fel tudjak emelni 100 kilót vagy egyszer talán még többet.

Egyszerűen imádok azért dolgozni, hogy erősebb legyek. Imádom megélni az erőt.

Hogyan tértem vissza az erőedzésekhez?

Tudtam, hogy a PowerBuilder jellegű edzéshez nagyobb elköteleződés kell, több tervszerűség. Emellett azt is gondolom, hogy

az edzésben jó nagy átlagban mindig az élvezeti érték legyen a legnagyobb, amellett, hogy persze értelme is legyen annak amit csinálunk és fejlődjünk általa. 

A verseny után azt éreztem: elegem van abból, hogy nekem soha nem jön össze a felkészülés és mindig “csak” bronz meg ezüst érmet szerzek. Végre GYŐZNI akarok én is és ezért dolgozni következetesen és kitartóan, ahogy a többiek. Évi (az aranyérmes:) példája nagyon inspiráló volt számomra ebből a szempontból.

A 3 hónap UST testi-fizikai hasznain túl számomra legnagyobb hozadéka az volt, hogy gyakorlatilag megszüntette az edzésre járás stresszét. Ez nagyon nyomott már korábban, és amikor nem voltam jól, bizony voltak olyan alkalmak, amikor a teljes kétségbeesésig tudtam jutni azt illetően, hogy menjek-e edzeni vagy sem. Itt ez a teher megszűnt, mert nem volt teljesítménykényszer, az órák végesek voltak (60 perc, nem pedig 1 vagy akár 2 óra attól függően, milyen passzban voltam), Fruzsi pörgette az edzéseket, jó volt a hangulat is, élvezet volt minden verejtékcsepp, amiért keményen megdolgoztam.

Aztán egyik reggel félve bár, de kísérletképp megnyitottam a legutolsó PWB-s edzéstervemet, mert kíváncsi voltam, hogy mit fogok érezni: ha jó szívvel tudok belevágni, akkor azt egyből érezni fogom. Előtte hónapokig rá se bírtam nézni az edzéstervemre! Szóval vettem egy nagy levegőt és kattintottam. Az eredmény: jó érzéssel, nyugalommal, stressz nélkül tudtam ránézni a tervekre. Azt éreztem, hogy igen, ez menni fog, ez kell nekem, visszamegyek erőemelni.

erő, egészség, egészséges életmód, erőemelés
Feel the Power – BE the Power!

A folyamat elején azt gondoltam: heti egyszer lejárok majd erőemelni a heti 3 UST mellett. Ehhez képest a verseny utáni héten meghoztam a döntést, hogy heti 3x fogok erőedzésre járni és hétvégente egy kis extra UST, ha belefér. Végül a legbelsőbb ösztöneimre hallgattam és eszerint döntöttem.Június elején elkezdtem ismét teljes gőzzel powerbuilderkedni, aminek első lépéseként helyreraktuk a technikáimat, amik valljuk be, egy kicsit szétcsúsztak az elmúlt 3 hónap alatt.

Abszolút kedvenc változtatásom az lett, hogy ezentúl sumo deadliftet csinálok konvencionális helyett. Sokkal biztosabbnak érzem így a formát, jó alap lesz az erősödéshez! Az elmúlt hetekben minden PWB-s edzésemet imádtam, szóval biztosan tudom, hogy a “hazatérésemmel” jó döntést hoztam.Beszéltem Zsolttal is meg Fruzsival is. Pont ugyanekkor jött a lehetőség, hogy coaching tanfolyamra jelentkezzek, így tényleg megint összeállt a kép: járhatok reggel edzeni, így este tudok majd tanulni járni. WIN. A háttértámogatás a kedvesem részéről most sem maradt el. Végre tudtam, hogy mit akarok és lépéseket is tettem azért, hogy változtassak, ő pedig végig mellettem volt.

Ezzel együtt ez a nyár nem lesz könnyű időszak számomra és félek is tőle, főleg a sok elfoglaltságtól, de csinálom azt, amit tudok: pozitívan állok hozzá, hiszen ezek olyan elfoglaltságok, amik hosszú távon építenek és fejlesztenek. Igazából csak hálásnak kell lennem mindenért.Persze, ne higgyétek, hogy nem fordult meg a fejemben az, hogy mi van, ha már kétszer nem jött össze az erőemelő verseny, lehet, hogy harmadszor sem fog..? Lehet, hogy nem is ez az én utam? – tettem fel a kérdést magamban. A coachom erre azt mondta: igen, erre az eshetőségre is fel kell készüljek. Én persze tagadtam ennek a lehetőségét, de végül természetesen elfogadtam, hogy bármit hozhat az élet megint.

Lehet, hogy a tervszerűség és a fegyelmezettség nem az én elsődleges utam, mert az enyém a rugalmasság, az alkalmazkodás és a minden helyzetből a legjobb kihozásának képessége. Ez pedig így van jól.

Addig is BASZATÁS – mert akár indulok az év végi versenyen, akár nem – az erőemelés mindig is az életem része lesz, mert kerek egésszé tesz, összetart, támogat és átsegít mindenen, hosszú távú célokat ad, segít az élet nehézségeiről az élvezetes munkára irányítani a figyelmemet, oldja bennem a stresszt.

Mert kurvára szeretem, és ez a lényeg, ezért csinálom!

 

Kérdésed van? Az ask.fm-en megtalálsz!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.

Mit tegyek, hogy lefogyjak?

Néhány héttel ezelőtt egy kedves ismerősömmel beszélgettem arról, hogy miként érdemes hozzáfogni az eredményes fogyáshoz. Az illető jár sportolni és próbál odafigyelni az étkezésére is. A ruháin érzi már a változást, de az igazi áttörés még várat magára, valami nem az igazi. Hozzám is intézte a kérdést, hogy mit kéne csinálnia, mit kéne (t)ennie, hogy gyorsabb ütemben tudjon fogyni?
Hogyan fogyjak le?
A válaszom nagyon egyszerű volt: kalóriadeficitet kell elérni. Kizárólag ennyi a “titok”, nem több. Több energiát kell, hogy felhasználjon a tested, mint amennyit magához vesz és fogyni fogsz.
Erre pedig az volt a válasza, hogy:

“azt már próbáltam és aztán mindig vissza is jött, amit leadtam.”

Gondolom sokan voltatok már hasonló helyzetben.
Pontosan itt van az a pont, ahol a fogyókúrát megkülönböztetjük az életmódváltástól.
Mert mi a fogyókúra? Ideiglenes kalória (és általában minőségi tápanyag) megvonás, ami súlyvesztéshez vezet.
Elérjük-e vele a kívánt célt? Elérhetjük vele, persze. Ha csak az elvesztett kilók számára koncentrálunk.
Ám mi fog történni ezután? Szépen lassan visszaáll minden a régi kerékvágásba, mert vége a “kúrának” és visszahízunk, mert nem változtattunk a szemléletmódunkon, az étkezéshez és úgy általában az élethez való hozzáállásunkon, nem tartjuk magunkat azokhoz az alapelvekhez, amivel az elért súlyt meg is lehet tartani.
Magyarán szólva nem váltottunk életmódot és várjuk a csodát, hogy azok a mindennapos gyakorlatok, amik szerint éltünk korábban, most nem fognak hízáshoz vezetni. Van egy rossz hírem: vissza fogsz hízni, ha nem változtatsz. Ha nem tanulsz, csak azt hiszed, hogy már mindent tudsz (hiszen sikerrel leadtál x kilót!) és bízol abban, hogy majd ez elég lesz ahhoz, hogy megtartsd a súlyt, amit elértél, akkor visszahízol. Ha nem figyelsz magadra és nem változtatsz alapvető berögződéseken, akkor fogyás ide vagy oda, visszahízol.
Nem akarok most nagyon mélyre menni az életmódváltás összetettségének körüljárásában. Elég csak annyi, hogy akkor nem hízol vissza, miután lefogytál, ha felismered azt az egyszerű dolgot, hogy ha már kisebb a súlyod, akkor kevesebb energia is elég ahhoz, hogy működjön. Ahhoz, hogy az elért súlyt megtartsd tehát, egy dolgot kell tenned: odafigyelned arra, hogy mit és mennyit eszel a továbbiakban.
Amint elkezdesz folyamatosan figyelni magadra, és remélhetőleg nem válik kényszeressé a számodra a dolog, egy idő után észre fogod venni, hogy a magadra – és a táplálkozásodra, mozgásra, testedre – való odafigyelés az életed természetes részévé válik. Ez az életmódváltás alapja. Rájössz, hogy ha ugyanazt eszed mint régen, visszahízol. Rájössz arra is, hogy ha csak néha eszel olyan dolgokat, amiket amúgy “nem kéne”, de az időd többi részében figyelsz magadra, akkor nem hízod vissza pikk-pakk a leadott súlyt, mert már tudod, hogy nem napok, hanem hetek, hónapok következetes kalóriatöbblete okoz tartós súlygyarapodást.Az életmódváltás lényege az, hogy figyelj az egyensúlyra.
Ahhoz, hogy a fogyásod hosszú távon is sikeres, fenntartható és egyénre szabott legyen, egy dolgot kell leginkább tenned: olvasni és tanulni. Olvasnod kell kalóriákról, tápanyagokról, ételekről, étkezési rendszerről, sportról, életmódról. (tipp: olvasd a blogom!). Így megismered mindazokat a módokat, ahogyan tényleg sikerrel és véglegesen meg tudsz szabadulni a többlet súlytól.
A következő, hogy próbálkoznod kell, amihez érdemes jegyzetelned, legalább 1-2 hétig, időszakonként pedig újra megismételni. Mennyi étel elfogyasztásától érzed magad energikusnak és mégis tudsz mellette fogyni? Reggelizz vagy ne? 5-6 étkezés vagy csak 3-4? Reggel egyél szénhidrátot vagy egyáltalán ne? Edzésnapon többet egyél és pihenőnapon kevesebbet vagy mindig ugyanannyit? Ki kell tapasztalnod, hogy mi válik be neked, mert sajnos nincs univerzális, mindenkire jól alkalmazható képlet.
Érdemes megtanulni főzni is, ha eddig nem tudtál, mert ha életmódot váltasz, akkor egyből rájössz arra, hogy az a leginkább biztos, amit te magad raksz össze. A rendelt étel, a bolti készétel – egy-két üdítő kivételtől eltekintve – jó részt lutri. (tipp: nálam is találsz recepteket itt!)
Tervezned kell. Nem kényszeresen, de készülni kell – minimum fejben! – hogy mit fogsz enni a következő napokban. Én azt mondom, emellett azért legyél rugalmas, mert meglásd, bármilyen étkezési rendszert is alakítasz ki, az élet hozhat váratlan helyzeteket!Végezetül, ami a legfontosabb: csinálni kell. Legfontosabb, hogy legyél magadhoz őszinte, dolgozz közben azon is, hogy szeresd magad. Becsüld meg magad és éppen emiatt dolgozz azért, hogy elérd a céljaidat. Legyél kitartó, a sikerhez általában nem egyenes út vezet, de biztosan mondom, hogy az életmódváltás az egyik legjobb út, amin saját magadért elindulhatsz!

egészség, egészséges életmód, edzés, fogyás
nyami 😉
Kérdésed van? Az ask.fm-en megtalálsz!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
11401385_1592185460920005_6502073251925455424_n

Svéd húsgolyók csirkemellből

A vasárnap délután általában főzéssel telik nálunk, előkészülünk a következő hétre, hogy hétköznap ne kelljen annyi időt ezzel tölteni.
Tegnap másfél kiló csirkemellből svéd húsgolyók készültek, nagyjából 80 darab.
Hozzávalók:
1,5 kg csirkemell – darálva
1 nagy fej hagyma apróra vágva
3 tojás
Kb. 150-200 g darált zabpehely
Fűszerek: só, bors, szerecsendió (ez utóbbi és a hagyma párosa adja meg azt a “svéd húsgolyó” feelinget smile emoticon
Vizes kézzel golyókat formáltunk és kókuszzsírban kisütöttük. Mindennel együtt kb 1 órás művelet volt, de ezzel a következő 2-3 nap főétkezéseit remekül megalapoztuk. A köret lehet a hagyományos krumpli+barnamártás + áfonya lekvár, vagy épp rizs meg brokkoli is :)
Persze, ha tehetitek, inkább marhahúsból készítsétek el, de nálunk most épp csirkemell volt raktáron (micsoda meglepetés :D)
egészséges életmód, diéta, fogyás, csirkemell, recept, svéd húsgolyók

Svéd húsgolyók csirkemellből

Kérdésed van? Az ask.fm-en megtalálsz!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.

Miért legyenek céljaid?

A Hashimoto, edzés, egészség bejegyzés 2. része.

Múlt héten találkoztam a coach-ommal. Megállapodtunk, hogy egy időre minden bizonnyal ez volt az utolsó találkozásunk, utamra enged. Hogy lehetséges ez?

Mert 3 hónap után végre tényleg azt tudom mondani, hogy újra a régi vagyok!

De hogy jönnek ide a célok?
Amikor készültem a találkozásra, megnéztem a jegyzeteimet és meglepődtem.
3 hónappal ezelőtt értem el azt a pontot, amikor úgy éreztem, hogy a korábbi mélyrepülésből elég, nagyon nem jó úton járok, változtatnom kell, vissza akarom kapni a régi önmagamat!
Ugyanekkor nyitottam is egy virtuális jegyzettömböt az elefántos alkalmazásomban, aminek az “Én” nevet adtam. Még aznap felírtam bele mindazokat a célokat, amikre vágytam és amiket el akartam érni.
  • Újra gondtalan és jókedvű akartam lenni, aki nem stresszel olyan dolgokon, amiken nem szükséges.
  • Véget akartam vetni a negatív szakasznak az életemben.
  • Célokat akartam, előrefelé nézni.
  • Szerettem volna egyszerűen csak jól lenni, rendszert az életemben, optimizmust.
  • Szerettem volna építkezni.
egészséges életmód, célok, motiváció, fejlődés, coaching
A régi-új én:)
Múlt hét kedden ránéztem a kis listámra, és végre azt mondhattam: mindent kipipálhatok, mindent elértem! Megérkeztem.
Ugyanekkor tudatosult bennem az is, hogy mennyire fontos, hogy tudjunk célokat kitűzni magunk elé. A listámra talán egyszer néztem rá azóta, hogy megírtam, és az eltelt időben részben tudatosan, részben pedig ösztönösen, folyamatosan haladni tudtam a megfogalmazott célok felé.
Tudtam, hogy amiket leírtam magamnak, jó dolgok, érdemes értük dolgozni. Egy olyan pillanatban írtam fel őket, amikor a lehető legtávolabb voltam tőlük, éppen ezért éreztem, hogy mennyire vágytam is rájuk!
Amikor leírtam a céljaimat, az egyet jelentett azzal is, hogy döntést hoztam: el akarom érni őket. Változtattam a gondolkodásomon, hajtott a vágy, hogy újra jól legyek, ezért a kitűzött célok eléréséhez dolgozni kezdtem.  De nem ám akárhogy! Elkezdődött az a folyamat, ahogyan a célokért dolgozni érdemes: az apró lépések sokaságának útja.
Miért legyenek tehát céljaid? Mert a semmi felé nem lehet haladni. Ha nincs irány, akkor egy helyben toporogsz. Olyan nincs, hogy majd “valami lesz”. Meg majd “valamerre megyek”. Abból egy dolog lesz: egy jó nagy semmi!
Ahhoz, hogy elindulj, célokat kell kitűzni magad elé. Az, hogy milyen lesz az utad, már egy más kérdés, de ahhoz, hogy egyáltalán legyen miről beszélni, el kell indulni. Ezért kellenek a célok.

A coachingról

Az elmúlt időszakban is sokat dolgoztam magamért. Ahhoz, hogy végre újra a régi lehessek, nagyon jól jött a külső segítség, a coach formájában. Sosem vettem még részt coachingon, de éreztem, hogy az a fajta gyakorlatiasság, amit ők kínálni tudnak, számomra nagy segítséget fog jelenteni.
A legfontosabb dolog, amit a coach-tól megtanultam: a befelé figyelés, a magamra figyelés és ennek számtalan módja. Nekem erre volt nagy szükségem.
Az elmúlt 3 hónapban egy dolgot csináltam következetesen: azt tettem, amit a szívem diktált és nem féltem őszintének lenni. Megtanultam időt kérni (és adni) magamnak, ha nem tudtam azonnal döntést hozni egy-egy kérdésben. Megvártam, amíg megérik bennem az őszinte válasz.
Elkezdtem segíteni magamnak és ezért a környezetem is elkezdett segíteni nekem.
Elkezdtem figyelni magamra és ezért a környezetem is figyelt rám. Illetve rájöttem és egyúttal észrevettem, hogy milyen sokan segítenek nekem. Végre minden, amit tettem, apránként kifelé vitt mindabból a szarból, amibe belevittem saját magamat, persze csupa jó szándékból.
Nem lehet elégszer elismételni: minden fejben dől el. A világ ott születik meg a fejünkben. A korlátainkat saját magunk rajzoljuk magunknak. Az elmúlt 3 hónapban egy csomó belső korlátot sikerült ledöntenem magamban.

Készülj: megújul a blogom!

Nagy változásokat, nagy döntéseket hoztam meg ebben az időszakban. Az egyik legfontosabb, hogy elkezdtem tanulni: hogy többet tudjak adni nektek és hogy több emberhez jusson el az, amit én közvetítek.
Amit facebookon már mondtam, itt is megismétlem: megújítom és portállá bővítem a blogot.
Személyes történetemen és példámon túl az elkövetkezendő időszakban bővülni fog a tartalom is: amit én képviselni kívánok az egészséges életmódban, azt számotokra is használható tudás formájában fogom átadni.
De ez még nem minden, mert még többet fogok tanulni. Tanulni kezdek azért, hogy aztán egy napon coach-ként, építve mindarra az önismeretre és rengeteg releváns tapasztalatra, amivel már rendelkezem, én is segíteni tudjak nektek, hogy rálépjetek az egészséges életmód útjára. Arra az útra, ami elsősorban saját magatok számára egészséges és fenntartható.
A sztereotípiák, a külső elvárások és a félelmek pedig mennek a kukába!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
Don’t worry, lift heavy!
IMG_6567-001

I. THOR POWER erőemelő verseny

Lezajlott az I. Thor Power kupa erőemelő verseny szombaton és hatalmas élmény volt ismét!

Ezüstérmes lettem az I. Thor Power kupa női mezőnyében!

Ezüstérmes lettem egy olyan erőemelő verseny női mezőnyében, ahol csak ketten indultunk :-)

Thor power erőemelő verseny

A verseny előtt két nappal döntöttem el, hogy indulok. Azt mondták, szinte minden lány visszamondta, még azok közül is, akik amúgy hetek óta készültek, és csak Évi maradt egyedül induló. Én meg felbátorodtam. Így nincs igazából versenyhelyzet, csak az élvezetért lehet csinálni, semmi para!

Az előzmények

4 hónapja nem powerbuilderkedtem Zsoltnál, helyette UST-re (erő-állóképesség fejlesztő óra) jártam Fruzsihoz. Mostanában nem mentek a deadliftek. Guggolni (low-bar back squat) pedig csak a mostani ciklusban kezdtünk UST-n. Fekvenyomás helyett hónapok óta floor press-t csinálunk. Szóval nem volt fókuszált felkészülésem. Edzettem az örömért, az állóképességem növeléséért, a változatosságért, de soha nem a versenyért.

Szerdán voltam edzeni Fruzsinál, deadlifteltünk, 5-4-3-2-1 ismétléses szériákat kellett lenyomni. 90 kg volt az egy ismétléses cél, ami azért aggasztott, mert pár nappal korábban még a 75 kg-ba se ment bele a 3 ismétlés. Valami nagyon nem akaródzott mostanában sikerülni a deadliftben. A 85 kg-t kétszer kellett volna felhúzni. Az istennek se sikerült a második ismétlés!! Fruzsi azt mondta: nem baj, pihenjek legalább 3 percet, aztán próbáljam meg a 90-et. Kételkedve néztem rá, de azt mondtam oké, mit veszíthetek, megpróbálom, persze! 4 perc pihenő után oda is álltam a 90-hez, és csodák csodájára, nagyon lassan bár, de feljött!! Alig hittem el, pacsiztam is egy hatalmasat örömömben Fruzsival és meg is köszöntem neki, hogy hitt bennem és bátorított, hogy megpróbáljam. Én magam nem hittem volna benne. Másnap mondjuk olyan voltam, mint a mosott szar, úgy lefárasztott idegrendszeri szinten a dolog. :)

Nagyjából ilyen előzményekkel vágtam bele a versenybe. Péntek reggel, a nagy kihagyás miatt, hogy a testem legalább emlékezzen egy kicsit jobban, mit is kell csinálni, de ne fáradjak el, lementem a terembe reggel egy adag gyors, könnyű 3×3-akra: guggolás 50 kg, fekvenyomás 30 kg és deadlift 60 kg. Jól esett. Zsolttal összefutva pedig megleptem őt a jó hírrel, hogy indulok a versenyen!

Kedvessel este bevásároltunk csokit, kekszet és pufirizst. Már az Oreos Milkáért is megérte csinálni, olyan rég ettem!

Az I. Thor Power kupa

Nem volt sok induló sajnos, de a hangulat azért így is jó volt. A mérlegelés vicces volt, mert háromlábú mérleget sikerült hozni a szervezőknek, de két-három mérésből azért mindenkinek összehoztak egy értékelhető eredményt (nekem 59 kg).

Te nem hazudtolod meg magad! – fogadott Angéla az öltözőben, és igaza volt. Belevágtam a versenyzésbe, mert egyszerűen eredménytől függetlenül azt éreztem, hogy bántam volna, ha kihagyom.

 A Guggolás

Büszke vagyok rá, hogy én nyithattam meg a versenyt. 60 kg-t választottam kezdősúlynak és érvényes kísérletet produkáltam (bár belülről nem éreztem annak).

 erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód

Az erőemelő versenyek legeleje mindig a legfurább, pláne elsőnek kezdeni. Egész évben tükör előtt edz az ember, bár UST-n azért a terem közepére állított állványon is gyakran edzünk, mindenesetre fura érzés volt a hatalmas tér előttem és a sok néző. Aztán a második-harmadik ismétlésnél ez már nem zavart persze, meg lehet szokni.

A második próbám 65 kg volt, könnyű volt ez is. 60 kg fölé egyébként se elölguggolásban, se hagyományos guggolásban nem mentem hónapok óta. Harmadik kísérletre, a könnyű 65 kg után, valami nehezebbet kellett választani, így 75 kg-t mondtam be.

erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód

Odaálltam, fogtam a rudat, mindenemet megfeszítettem – jól meg is szédültem benne – aztán leguggoltam éééééééés sikeresen fel is álltam, bár kellett küzdeni érte, drukkolt is a közönség, hallottam :) Jóóó volt nagyon, kimaxoltam a dolgot, ennyi volt most bennem!

Kedvesem se hezitált sokat, amikor odaállt a 3. kísérletre a 170 kg-hoz, gyönyörű szépen hozta a mezőny testsúlyarányosan legjobb guggolását:

erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód
170 kg @ 77 kg BW

Hihetetlen büszke vagyok rá, mindig hatalmasat dobban a kis szívem, mikor látom ezt a fotót, meg persze csodálatos volt élőben nézni is! Guggolásra született.

A hangulat már a guggolások alatt kezdett megjönni, megélhettük azt, amit már a decemberi Power Builder kupán is: egy emberként tudtunk drukkolni egymásnak, attól függetlenül, hogy amúgy egymással szemben versenyeztek az indulók. Már a guggolásoknál biztattuk egymást ezerrel, voltak hatalmas kísérletek, furcsán cikázó térdek:) és persze egyéni rekordok.

A Fekvenyomás

Az erőemelő versenyek mumusa, a legtechnikásabb gyakorlat a három közül. Én például itt veszítettem arányaiban a legtöbbet az erőmből, csak 42,5 kg-t tudtam kinyomni a decemberi 50 helyett. Háromból csak 1 sikeres kísérletem volt.

A Kedves ebben a számban is egyéni csúcsot ért el, ami azért csoda, mert nagyjából 3 hete tud rendesen fekvenyomni, mivel hónapokig vállproblémákkal küszködött és pihentetnie kellett, mostanra jött csak rendbe. Ezzel a lendülettel viszont meg is döntötte a korábbi csúcsát és 105 kg-t sikerült egy kis egészséges küzdelem árán kinyomnia!

erőemelés, edzés, fekvenyomás, egészséges életmód

Évivel a fekvenyomás alatt/után éreztük a legfáradtabbnak magunkat. Ilyenkor kell viszont összeszedni a maradék erőt is, mert a 3. szám a felhúzás, amihez oda kell tennie magát mindenkinek!

A Deadlift

Felhúzás, elemelés, deadlift. Sokunk kedvence, az enyém is. Bár kételkedtem, erősen kételkedem az elmúlt időszak deadliftjei után, hogy képes lehetek teljesíteni egy nagyobbat.

A deadliftre fókuszáltan készültem. Előkerült az mp3 lejátszóm és a kedvenc zenéim. A külvilágot kizártam, befelé fordítottam a figyelmemet. A bemelegítéskor sajnos ugyanaz a rossz érzés fogott el, gyengének éreztem a fogásom, a csuklómat, alig akartak feljönni a nagyobb súlyok.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
Szabálymagyarázat – Papp Zsolt & Wittmann Zsolt
Biztos 85 kg-ra mentem első kísérletre. Nem is volt vele gond szerencsére.
erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
Elmélyülés

90 kg volt a második kísérletem. Ez volt az, ami szerdán épphogy csak feljött. De nem volt más választása most sem! Odaálltam, ide még jobban beletettem magam és felhúztam! Mert mint tudjuk, magától úgysem jön fel :)

Természetesen 95 kg-t vállaltam be a harmadik sorozatban! Bár a 90 is kurva nehéz volt, azért 2,5 kg-t rápakolni mégis csak kevés lett volna, szóval csak bátran nekimentem a 95 kg-nak.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód

Azt éreztem, hogy energiát, erőt kell nyerjek magamból. Valahonnan nagyon mélyről, ami segít, hogy felemeljek annyit, amire mostanában nem is gondoltam volna. Aztán ahogy kerestem az energiám belső forrását magamban, rá is akadtam: dühöt éreztem. Meg valami nagyon mély szomorúságot. Elmondhatatlanul szomorú voltam, hogy ott állok és azért kell küzdjek, hogy 95 kg-t felemeljek, mikor decemberben ment már a 100 is! Dühös voltam és szomorú, hogy hónapokig nem tudtam csinálni az erőedzéseket, mert közbejött a kibaszott betegség, a legyengülés, saját magam újraépítése. Nehéz időszakon vagyok túl, tudom. De szomorú voltam, mert azt éreztem, hogy mennyire kurvára, mélyről jövően és őszintén szeretem ezt a sportot, de hónapok óta nem tudom úgy átadni magam neki, ahogy korábban. Dühös voltam, hogy már az előző versenyre se tudtam rendesen készülni, csak amolyan utolsó pillanatosan lett meg az a 100 kg is. Most meg itt álltam felkészülés nélkül, az erőemelés iránt érzett szenvedélyből, mélyről fakadó szerelemből, bizonyítani akarásból…… meg fogalmam sincs miből.. vagyis hát de, leginkább saját magam miatt és saját magamért mentem.

Valami ilyesmi érzést ragadtam meg akkor, mikor a lehetetlennek tűnő 95 kg felemeléséhez odaálltam. Arra emlékszem csak, hogy megfogtam a rudat, és valami hihetetlen erőből kiszakítottam a földből, fogalmam sincs hogyan, aztán lassan bár, de jött föl szépen és megcsináltam!!! Megint teljes testből és szellemből beleláttam a gyakorlat lényegébe és átéreztem a deadlift velejét. Csodálatos volt, elöntött a boldogság, amikor leraktam. Rohantam a Kedves karjaiba nagy vigyorogva. El se hittem, hogy megcsináltam.
erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
95 kg @ 59 kg BW

Most is elszorul a torkom, ahogy eszembe jut ez a pillanat, meg az egész verseny. Annyira elementáris és szó szerint szívbe markoló, húsba vágó élmény volt számomra. Nagyon-nagyon szeretem: az erőemelés segített át a legnagyobb változásokon az életemben. Úgy indultam neki az évnek, hogy végre tudok majd ennek szentelni több időt és energiát és növelhetek a teljesítményemen… de nem lett belőle semmi, mert más lapot osztott az élet, más feladatot adott. El kellett engedjem azt a sportot, amit szenvedélyesen szeretek. “Kiégtem”, elfáradtam benne és pihentetnem kellett. A szombati erőemelő verseny viszont, látjátok, megmutatta nekem, hogy milyen nagyon is szeretem. Talán az elengedésnek, az eltávolodásnak volt így haszna is, jól látom, hogy mennyire fontos is nekem valójában, mert annyi mindent köszönhetek neki, annyi mindent adott már.

Bár érik már a visszatérés gondolata bennem, azért nem fogok most rohanni, főleg, mert az UST-t is imádom, nagyon sok örömöt ad a hétköznapokban és örült a testem is a változatosságnak:) Terveim szerint heti 1x le fogok járni az alapgyakorlatokra edzeni azért.

 A versenyhez visszatérve, a deadlifteknél hatalmas teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Éviről muszáj említést tennem, mert látványos változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban és elképesztő sokat erősödött, remélem nagyon büszke magára!:) Nagyon inspiráló a példája számomra.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
160 kg

Bár Kedves a versenyen talán kicsit eltaktikázta magát és így a harmadik kísérlete (172,5 kg) már nem jött fel, versenyen kívül azért a 165 kg-t még felpattintotta a földről :) Tankönyvbe illő a technikája, bárcsak én is tudnék így deadliftelni!

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
165 kg

Valahogy így történt az, hogy ezüstérmes lettem egy erőemelő versenyen. Kettőből második. De ezt sem adták ingyen! Büszke vagyok magamra, mert azért az ezüstért is keményem meg kellett dolgozni! Fel kellett érte emelni 95 kg-t, felállni a nyakamban 75 kg-val és kinyomni 42,5 kg-t. Oda kellett menni és semmitől sem félni, csak bízni saját magamban, megtalálni a saját magamban szunnyadó erő forrását és meríteni belőle egy kurva nagyot!

Ez az egyik legszebb része ennek a sportnak szerintem: annyi különböző ember, különböző motivációval és módszerrel, amivel egy dologért küzd: felemelni a lehető legtöbbet, amire képes. Szóval mindenki, aki ott volt szombaton és végigcsinálta, csúcsteljesítményt nyújtott aznap. Ez pedig abszolút átlagon felüli dolog, mindenki legyen büszke magára! A nézőknek és a CSAJOKNAK külön, ezúton is köszönöm a drukkolást!

 Végezetül néhány kép még az eredményhirdetésről:

 erőemelés, edzés, egészséges életmód

 

erőemelés, edzés, egészséges életmód

 

erőemelés, edzés, egészséges életmód
erőemelés, edzés, egészséges életmód
erőemelés, edzés, egészséges életmód
Power couple <3
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.

Hashimoto, edzés, egészség 1.

Három rövid kis beszámolót hozok nektek az egészségem, az életem, életmódom alakulásáról.

1. rész: Hashimoto autoimmun pajzsmirigy gyulladás

A sztorit már ismeritek: január végén diagnózis, Hashimoto tireoiditisz (autoimmun eredetű pajzsmirigy gyulladás), majd egy kisebbfajta pánik, megoldáskeresés, nagy lendülettel gyógyulni akarás, majd kiborulás. Felismerés. Azóta nyugalom.

A Hashimotoval kapcsolatban nagyon sok az ellentmondás, az én figyelmem pedig a google orvoslásról átterelődött végre a tudomány felé. Én is ezt a folyamatot jártam végig, amit ez a remek kis ábra bemutat:

hashimoto, gyógyulás, tanulás
Forrás

Amikor szembesültem a laboreredményeimmel, nagyon új volt az egész, nagyon felfoghatatlan. Pedig már eléggé ismertem magamat, ez mégis váratlanul ért. Úgy éreztem, hogy nem tudok semmit az egészségemről, a testemről, magamról.

Aztán elkezdtem utánajárni a Hashimotonak, van-e útja-módja a gyógyulásnak, elkezdtem orvosokat felkeresni. Rengeteget olvastam, fórumokban cseréltem tapasztalatot. Egy idő után úgy éreztem, mindent tudok erről, pedig alig néhány hét intenzív kutatás (inkább csak kutakodás) volt mögöttem. Elkezdtem az interneten ajánlott étkezési rendszerek szerint táplálkozni, figyelni magamat, a testi reakcióimat. Szakértőnek éreztem magam! Aztán a helyzet kezdett egyre frusztrálóbb lenni, mivel semmiféle javulást nem éreztem az állapotomban, sőt, a Hashimoto leginkább ebben az időszakban hatalmasodott el felettem. A bennem élő medve dühöngött.

Néhány hete sikerült véget vetni ennek az állapotnak, ezt itt a blogban is olvashattátok. Amit a google-ról megtanultam, azt most picit leraktam. Rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudok még valójában! Így végre elkezdtek minőségi információk és valódi, nem áltudományos, tartalmak megtalálni.

Elkezdtem ebben az irányban sokkal többet érdeklődni.

Elkezdtem kizárólag magamra figyelni és nem a tömeget követni.

Elengedtem azt a rengeteg stresszt, ami nyomasztott.

Elengedtem a mindenmentességet, a gluténmentes étkezést, a tejmentességet.

A fejlődés sokszor a visszalépésben van! Én pedig visszaléptem egy lépést. Vagy inkább hátrébb léptem egy kicsit, hogy jobban lássak.

Az elmúlt hetekben sokkal könnyebben tudtam kezelni az egész étkezésemet. Elkezdtem kicsit bízni a kezelőorvosomban: valószínűleg jót akar nekem és nem véletlenül tanult és praktizált sok-sok évet, hogy értsen ahhoz, amit csinál. Én pedig 2 hónap alatt akarom megváltani a világot és meggyógyulni a Hashimoto-ból? Persze, nem zárkózom el tőle :) De most nem ez a cél.

Hátrébb léptem, hogy jobban meg tudjam érteni, hogy ha a Hashimoto fizikai tüneteket okoz nálam, akkor mik lehetnek azok pontosan. Bár volt 3 hónap, amikor nagyon sokmindent kizártam az étkezésemből, azt igazából nem tudtam, hogy az eredeti/szokásos/jól bevált étkezésem milyen kellemetlenségeket okozhat, amiket mondjuk ebben a 3 hónapban nem tapasztaltam.

Okosabb is kezdtem lenni, ismét. De most apróbb lépésekkel haladok inkább. Ez mindig működik. Az, hogy bizonyos szénhidrátforrásokat visszavettem, kifejezetten jót tett nekem. Nem éreztem hátrányukat. Aztán, többször ettem az elmúlt hetekben tejet, tejet tartalmazó dolgokat – ezt már egy kicsit meg is éreztem. Pl. megjelent egy-két pati az arcomon, amik hetekig nem voltak. Hogy kiderítsem, lehet-e hozzá köze, megint elhagyom majd a tejet. Azt is érzem, hogy valószínűleg az emésztésemet is befolyásolja – a gabonákkal ezt nem éreztem, sőt. De a 3 hónapos AIP/paleo időszakban például az a rengeteg zsír nem tett jót időről időre, amit fogyasztottam. Emellett érzem, hogy több vizet tart vissza a szervezetem. Igyekszem figyelni majd erre is jobban.

Egészséges egyensúlyt kell találni.

Nem sietek sehova. Azzal, hogy a stresszt nagy mértékben száműztem az életemből és sokkal nyugodtabb lettem, elképesztően sokat segített.

Nem tudom, hogy visszaigazolnak-e bármit a laboreredmények, de tény, hogy amíg stresszeltem, alig volt javulás – a 2 héttel ezelőtti értékeim viszont sokkal jobbak lettek már, pedig nem táplálkoztam “mentesen”. Akkor mi is a legfontosabb tényező abban, hogy jól érezzem magam?

Hosszú távon majd kiderül. Most kezdem ismét újból felfedezni magam és új módon, odafigyelve, sokkal többet kommunikálva az igényeimet, stressz nélkül élni.

Olyan dolgokon legalábbis nem stresszelek, amin fölösleges. Ez az egészséges életmód alapja.

Az biztos, hogy ha nem tartom vissza magamban a kis érzéseimet, gondolataimat, hanem externalizálom őket, kommunikálom őket, akkor egy csomó felesleges stressztől megkímélem magam. Ez bizonyosan egy nagyon jó lépés az egészségem megőrzésében hosszú távon is :)