tumblr_n7zuig2K5h1rh2tw8o1_500

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük.

Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért 2. végre felvállalom az igényeimet és nem élek tovább olyan életet, amilyet nem akarok.

A blogom indításának, egyben életmódváltásomnak 3. születésnapja alkalmából született ez az írás.

Amit az életről gondolsz, az életeddé válik.


2012

Május 1. Egy új élet kezdete….. vagy valami olyasmi! 2012.05.01.

Így kezdődött minden. Azt mondtam: számon kérhetővé akarom tenni az egész életmódváltás folyamatát – elsősorban saját magam számára – ezúttal nem akarom feladni, abbahagyni, csalódni.Elkezdtem figyelni magamra, ami alapvetően megkülönböztette minden korábbi próbálkozásomat az életmódváltásra. Elkezdtem őszintének lenni magamhoz. Elkezdtem tanulni magamat.

Így már a kezdet kezdetén jöttek is a tanulságok.

A lényeg, hogy nem kell olyat meg(t)egyek, amitől rosszul érzem magam. 2012.05.02

Amikor azt mondom, hogy miként vált önismereti utazássá az életmód-váltásom, akkor épp az ilyen apróságokról beszélek. Egy halk Jézusom!-ot is felkiáltottam az előbb, ahogy ezt a 2012. májusi bejegyzésemet olvastam és a fenti mondatba futottam. Ez egy olyan dolog volt, ami aztán ki is teljesedett, mikor felvállaltam a belőlem feltörő igényeket és kitörtem az elnyomás(om)ból. De ugyanezt – leginkább a túlzott, “magamat feláldozó” alkalmazkodás elkerülését – tanulom még most is.

Rá kell szánni az időt magamra! 2012.05.06

Amellett, hogy vannak kötelezettségeim, gondoskodom a szeretteimről, a kutyuskánkról, fontos, hogy magamra is legyen elég időm.
A teljesen hétköznapi dolgokat is apránként átgondoltam, próbáltam tervezni, illetve már hamar elkezdtem érezni, hogy miről is szól ez az egész folyamat majd.

Reggel elmegyek a zöldségeshez almáért – muszáj a diétát is csinálni, ha fogyni szeretnék, ehhez pedig az kell, hogy meg legyen tervezve a mindennapi betevőm:) mind az 5 étkezésre. 2012.05.08

Kell a mentális erő, amit ez az egész ad nekem – hogy érezzem, mennyi mindenre vagyok képes és mennyire tudok koncentrálni – nagyon jó érzés megtapasztalni :) 2012.05.09

Ez egy vicces nap volt:

viszont tudom, hogy ahhoz, hogy ez intenzívebb legyen, izmot kéne fejlesszek, amihez kondiba kéne járni. A kondibérlet viszont pénzbe kerül, és az olcsó kondi ami meg szóba jöhet az nem jó helyen van vagy kocsival kell menni oda, ami szintén pénzbe kerül. Márpedig nincs ennyi felesleges pénzünk erre..

ugyanitt:

Ja, mivel lelkiismeret furdalásom támad, ha arra gondolok, hogy kihagyok egy napot, ezért ma egy fél órát itthon edzettem, súlyzóztam, kitöréseket, felüléseket, guggolásokat csináltam, ilyesmi. 2012.05.13

Mivel nagyon akartam az egészet, ezért kifogások helyett ösztönösen a megoldások után mentem és cselekedtem: hallgattam a testem jelzéseire, és mivel mozgást igényeltem, mozogtam.

 

Az odafigyelésnek köszönhetően az első 2 hét alatt már kialakult bennem, hogy ha 1-1 nap ki is maradt, mert elkezdtem mondjuk érezni, hogy fáradok, a testem annyira jól reagált a mozgásra, a törődésre, hogy automatikusan mentem tovább. Érdekes látni, hogy ilyen apró sikerek hada vezetett a nagy változásokhoz, bizony.

 

Nagyjából 6 hét után jött el az első mélypont: 2012. május 1. után a korábbi 0 aktivitásból napi szintű, rendszeres mozgás és odafigyelés kerekedett. Igen ám, de amilyen jól reagált rá a testem, azért egy idő után mégis elfáradt és minden lehetséges módon elkezdett tiltakozni az ellen, hogy tovább erőltessem. Küzdelmes napok voltak ezek, megtorpantam. De már tanultam annyit ekkora, hogy felismerjem: ez csupán egy mélypont, nem pedig a folyamat vége, mint korábban. Megijedtem, szembesültem a félelmeimmel, aztán megnyugodtam. Majd folytattam.Elkezdődött az, amit most már sokkal tudatosabban élek meg: ciklikusság. Eljött a mélypont, de aztán onnan már ismét felfelé vezetett az út. Ismét sikerélmények és a mozgás örömteli megélése jött ezután. :) Mélyen tanulságos ez magam számára még most is.

Kb. 2 hónap után kezdtek el a blogban megjelenni számomra motiváló képek, feliratok, idézetek. Az életmódváltás után a motiváció a társammá vált a hétköznapjaimban. Tudatosan kerestem a motivációt, ami által tényleg újra erőt tudtam venni magamon, mellette pedig egyre nyitottabbá is váltam: a külvilág és saját magam irányában is. A tudatos motivációkereséshez később is többször fordultam, még mostanában is. Nekem sokat segít.
2012. július 26. A nap, amikor a blogban először írtam le, hogy erősnek éreztem magam és ez mennyire jó érzés volt :-)
Bizony, így kezdődnek nagy dolgok: először csírájukban megjelennek, mert végre megtörténnek, mert megcsináljuk! Aztán észre is vesszük a változást, mert figyelünk magunkra! Végül rájövünk, hogy ez egyszerűen JÓ. Aztán ezt ismételjük.

Így, 3 hónap elteltével a gondolataim többsége ezzel a visszatekintéssel foglalkozik. Eltelt 3 hónap és mennyi pozitív változást tapasztaltam magamon. Annyira jó érzés megélni magam és nyomni és nyomni. Soha nem éreztem ilyet korábban, a saját testem sok tekintetben a gátam volt. Afelé törekszem, hogy felszabadultabb legyek, hogy jobban szeressem magam. 2012.07.30

Ez egy olyan pont, amikor azt tudom mondani: célokat fogalmaztam meg. Időről időre törekedtem dolgok felé, és ezt gyakran le is írtam, de amikor konkrétabb célokat tudtam megfogni, azért segített igazán, mert már nem csupán sejtettem, hanem tudtam is, hogy mit akarok.
Ez az akkori motivációs kép pedig most ide kívánkozik:
2012.08.06: valami elkezdődött.

A lényeg, hogy úgy tűnik, ma kompenzálni akartam valamit… nem pontosan tudom mit, talán a félelmet a munkától, vagy az egyéb dolgaimmal való szembenézéstől… nem tudom azonosítani, de legalább felfigyelek rá.

További fontos gondolatokat is leírtam:

a saját kezemben van a döntés, akkor mindent aszerint kell tegyek, hogy épüljek általa. 2012.11.01. 

És mikor ezeket a sorokat olvasom, hálát adok magamnak, hogy az első pillanattól kezdve elkezdtem írni ezt a blogot.
Kislányként, emlékszem, mindig is szerettem naplót írni. Azaz: szerettem VOLNA, mert sosem voltam elég kitartó. Ezt meg már 3 éve csinálom, mert szeretem csinálni. Mert a saját magammal való törődés egyik felülete. Mert olyan dimenziókat megnyitok általa a kis életemben, amik építenek engem. Őszinteség magammal szemben. A sebezhetőségem felvállalása. Ami erősebbé tett, mint valaha. Példa lehetek mások számára. Megmutathatom, hogy ilyen is van. Én ilyen vagyok. Senki más nincs a bőrömben, így minden, ami velem történik, az én sajátom. Nem rossz vagy jó, csak olyan, amilyen.
2012 év végét ezzel a kis képecskével összegeztem:
Életmódváltás

Életmódváltás

 Más úton járunk, különbözőek vagyunk és ez így van jól. Mindenkinek a saját útját kell járnia.
Én is ezt tettem, és 2013-ban folytattam tovább, amit elkezdtem.
Az életmódváltás legfontosabb állomása, valami nagynak a kezdete volt, amikor 2012 októberében elkezdtem a kondis-súlyzós edzéseket. Ekkoriban elég keveset írtam blogot: csak csináltam, amit szerettem. Eszem ágában sem volt abbahagyni, nagyon sokat fejlődtem minden szinten. Mert egy dolgot tettem: keményebben dolgoztam, mint a többiek. Meg mint saját magam előző nap.
2013.05.01.: ez volt az első szülinapom:)

Amit kaptam az elmúlt évben: rengeteg sikerélményt, fejlődést, örömöt, boldogságot, önbizalmat, erőt bátorságot, kitartást, izmokat :))), új barátokat, rengeteget tanultam magam és mások elfogadásáról, sok motivációt, törődést, önmagam megbecsülését, újabb és újabb célokat, állóképességet, önmagam jobb megismerését, energiát, egészséget

Gondolom mindenki számára világos, hogy a “hány kg-t fogytam” c. szempont nem szerepelt ebben a listában. KIT ÉRDEKELT. Sokszor zavarban is voltam, amikor megkérdezték ezt tőlem, mert úgy éreztem, egyáltalán nem ez az, amit szeretnék elmondani, mert egyáltalán nem számít. Tényleg az alapján mérjük a sikert, hogy hány kg-val lettünk kevesebbek? Én biztosan nem.
Ahogy a hirtelen kezdett életmódváltás után telt az idő, egyre fontosabbá váltak számomra olyan dolgok, mint az őszinteség (első sorban saját magammal szemben), önazonosság, hitelesség.
2013 nyara: ekkortájt már elég sokat olvasgattam a teljes testes gyakorlatok hasznosságáról, és a kedvencemmé egyértelműen a guggolás is volt. Igazi kis szertartás volt minden edzésen belül a guggolós széria.

2013.07.08. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy miért is:

Mikor végzek a guggolással, ami a szívem csücske, egyrészt – lehet, hogy baromság, de – mindig meghajolok 😀 nem látványos, mert olyan mintha nyújtanám a hátam vagy ilyesmi, de így kb mindig megköszönöm a lehetőséget 😀 meg magamnak az erőt és a kitartást, egyszerűen büszke vagyok magamra és teszek egy ilyen gesztust. Nehéz ezt elmagyarázni, elég személyes dolog, de számomra épp az ilyenek jelzik, hogy tényleg olyasmit csinálok, amit szeretek és csupa jót okozok ezzel magamnak :)

A másik meg ami mindig eszembe jut: “empowerment” – amit megad az a helyzet (guggolás), amiben maximálisan odateszem magam és én uralom a szituációt és ez hihetetlen energiákkal tölt fel nem csak akkor, hanem a hétköznapjaim során is :) Azért nagyon jó gyakorlat, mert teljes testet igényel és én lelkileg is maximálisan töltődök általa :) 

Ekkor kezdtem el megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor az edzés és a testünkkel való törődés felébreszti a testünkben rejlő intelligenciát és egy mélyebb kapcsolatot teremt saját magunkkal. Nagyon sokat adott ahhoz, hogy szeressem és becsüljem meg magam, törekedjek mindig többre és jobbra, akarjak fejlődni és legyek ERŐS.
Az elmúlt 3 év gyakran telt útkereséssel.. amíg rá nem találtam a sajátomra :) De hát így van ez jól, nem igaz? Amikor elindulsz valamelyik irányba, nem tudhatod, hogy az lesz-e a jó irány. Utólag fog kiderülni; lehet, hogy azonnal, de az is lehet, hogy csak később. Kipróbáltam egy csomó dolgot a sportban, a kajában. Szépen lassan kezdtem felfedezni, hogy mi is jó nekem. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban jelent meg nálam az egyensúly mint szempont – míg végül központi fogalommá érett az életemben. Korábban ezt sosem kezeltem ennyire tudatosan, ebben a 3 évben kristályosodott ki számomra és vált vezérlő elvvé és egyben segítőmmé is az életemben.
Don’t worry, lift heavy! Ez lett a mottóm. A súly sosem hazudik, tükröt tart eléd: megmutatja, hogy milyen napod volt, milyen az általános testi-lelki állapotod. Megmutatja, hogy mit szeretnél az élettől. Akarod-e igazán? Bele teszed-e magad a következő ismétlésbe? Akarsz-e erősebb lenni?

Azt akarom, hogy kibaszott erős legyél! 2013.10.05

Az egyik legmeghatározóbb mondatom volt az elmúlt 3 év során, nem felejtem el soha. Az erőedzések egész egyszerűen boldoggá tettek minden egyes alkalommal. Volt, hogy bőgtem a boldogságtól hazafele a kocsiban! Aztán a szomorúságtól otthon, amikor hazaértem. Persze csak magamban. Elképesztő volt a kettő közti különbség. Bizony, az edzések szépen ráébresztettek testben és lélekben, hogy a hétköznapokban boldogtalan voltam.

De ezen kívül, így visszanézve, azt is látom, hogy már milyen rég elkezdődött az a folyamat, hogy elkezdtem a testem jelzéseire hallgatni. Persze, legelőször én sem voltam okos és csak utólag értettem meg a jeleket és belefutottam például ilyen “pihenni kellett volna/ezt az edzést inkább ki kellett volna hagyni, máskor okosabb leszek” szituációkba. Aztán miután ez párszor ugyebár megtörtént, megpróbáltam megelőzni és jobban figyelni. Picikét óvatosabbnak lenni.

Idő kell ahhoz, hogy a testünk adta jelzéseket felismerjük és engedjünk is teret adni az igényeinknek, de az én tapasztalatom az, hogy mindenképpen jobban járunk, ha nem próbáljuk meg elnyomni ezeket a jeleket, és ahelyett, hogy hátat fordítanánk, szembe nézünk velük és megértjük őket. Megértjük, hogy miből táplálkoznak. Mitől is vagyok fáradt? Miért is nincs kedvem edzeni menni? Miért akarok megenni egy tábla csokit, pedig amúgy nem is kívánom? Aha, lehet, hogy túlhajtottam magam mostanában. Lehet, hogy keveset aludtam vagy keveset ettem. De miért? Miért gondolom, hogy muszáj edzeni mennem? Miért gondolom, hogy amúgy nem engedhetek meg magamnak egy tábla csokit? A tudatosítás folyamata nagyjából ilyen egyszerű kérdésfeltevésekből áll össze, és az egyetlen titka, hogy adj magadnak időt ezeknek az átgondolására. Érdemes nem túlkomplikálni – én mondjuk hajlamos vagyok rá, annak ellenére, hogy az egyszerű megoldások és a gyakorlatiasság híve vagyok :)

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem :) 2013.11.20 

2013. novembere egész jó hónap volt, főleg a vége: napról napra jöttek a felismerések, hogy szeretem azt, amit csinálok, és hogy igazán akarom is csinálni. Igazán akarok ÉLNI, nem csak létezni.

Mindezzel együtt jött az érme másik oldala is: szembesülni a félelmeimmel.

Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani, hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.

Amikor pedig azt mondom, hogy az edzésen keresztül tanulok olyanokat, amik az életben felmerülő nehézségeken is átsegítenek, például erre gondolok:

Az az érzés, amikor egyfelől bizonytalan vagy, mert olyat próbálsz, amit még sose és kicsit félsz, de ezzel együtt pedig bízol magadban, mert érzed, legbelül pedig talán már tudod is, hogy lehetsz hozzá elég erős vagy akár elég okos (hogy megérted miről szól az a gyakorlat és ez segít át a nehézségen), és ebből a félelemből és önbizalomból táplálkozva azt mondod IGEN, megpróbálom, hátha megy! Ráadásul még van, aki segítsen is… Annyira jó élmény! 2013.12.05 

Már 1 hete írom ezt a bejegyzést, közben edzéseim is voltak.

A legutóbbi után például az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy “amíg élek deadliftelek!” – és ezt meg is ígértem magamnak. Akár kevés a súly, akár sok, a deadlift egy olyan gyakorlat, ami megteremti a test és az elme közötti aktív kapcsolatot. Ha nem koncentrálsz, nem fog menni. Ha nem teszed oda magad 100%-on, küszködni fogsz, nem fog menni.
Az edzés ebben segített a legtöbbet: önmagam megértésében. Én egyedül edzettem sokáig. Átgondoltam és megértettem, hogy miért nem ment egy-egy alkalom vagy éppen miért ment. Amikor később, 2014-ben, hónapokig szenvedtem a guggolással, tele voltam szorongással, félelmekkel, egyik napról a másikra elmúlt, mikor az életem többi területén rendeződtek bizonyos nyomasztó dolgok (válással kapcsolatos procedúra). Amikor kiegyensúlyozott vagyok, boldog, harmonikusak a hétköznapjaim, akkor az edzések is könnyen mennek, jönnek az egyéni csúcsteljesítmények és akár rekordok is dőlnek.
2013 a fejlődés és az inspiráció éve volt számomra, amikor olyan dolgokat tanultam meg, amik megalapozták azt a fordulatot, amit 2014-ben megtettem.
Kiléptem a komfortzónámból, amiben aztán olyan teljesítményt nyújtottam (saját magam szempontjából), ami páratlan volt az előző 29 évhez képest. Megtörtént a csoda :)
Valahogy így:

Egyik nap felkeltem és rájöttem, hogy nem akarok úgy érzeni, ahogy korábban. Szóval változtattam. Ennyi.

 Pont eddig az időszakig voltak viszonylag sűrűek a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat.
Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet.
Aztán a bejegyzések száma szépen csökkenni kezdett, lecsillapodni. Már sokkal átgondoltabban próbáltam megfogalmazni mindazt, ami bennem van.
De ezt a beszámolót itt most befejezem. Pedig 2014-ben is rengeteget tanultam. Hajjaj. Itt foglaltam össze. Elkezdtem élni és ez most csak az igazi tanulás! Az életmódváltás óta eltelt 3 év inkább piskóta volt ehhez képest, pedig addigi életem legnagyobb küzdelmeit éltem át. De biztosan lesz még pár. Az autoimmun betegséggel meg is kezdődött a sor:-) Szóval nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy tudok-e majd mit kezdeni a helyzettel. Ezt az önbizalmat az elmúlt 3 év munkájával bizony felépítettem magamban és ez határtalan erőt ad nekem!
Egyre inkább látom, hogy mik azok a dolgok, amelyektől diszkomfortosan érzem magam, amiktől hajlamos vagyok én is szorongani. Hajlamos vagyok végletekre, és bár örömöt és szomorúságot egyformán intenzíven meg tudok élni és mindkettőt az élet részének tartom, azért azt is érzem, hogy egyikből sem jó a túl sok. Legalábbis az elmúlt hónapok alapján ezek a tapasztalataim, illetve most ezeket emelem ki tanulságként.
Mert hát: az életet csak utólag értékeljük, de előre kell élnünk. De a tanulságok levonása és az értékelés ettől függetlenül kell. Fontos. Fontos, mert segít döntéseket hozni, előre jutni. Illetve segít abban, hogy bármi is történik, mindenből legalább tanulni tudjunk.
Elkezdtem élni és érnek meglepetések. Próbálok okos lenni, de ennél fontosabb, hogy figyeljek.

Elsősorban magamra.

IMG_1075

UST …és bírom a mindennapi gyűrődést!

Nagyon-nagyon szeretem az új edzéseimet, most kezdem az újabb hónapot. Az elmúlt hetekben nem mindig tudtam heti 3x menni, hol elfoglaltság, hol fáradtság miatt, de mozgásban így sem volt hiányom, köszönhetően a kutyás életnek :)
Bármilyen rendszeresen végzett mozgásnak kell idő ahhoz, hogy beérjen. A test, az idegrendszer és az elme is folyamatosan tanul. Most 4 hét után kezdem azt érezni, hogy egyre jobban megy a dolog. Néhány napja, amikor ezt posztoltam facebook-ra, épp egy edzés után voltam:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_GB/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3″; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));

Közel 3 éve a sport keltett életre. A mai edzés után pedig azt tudom mondani, hogy a sport tart életben. Elmondhatatlanul jó érzés megélni hétről hétre a fejlődést. :)
Nagyon jól ment minden gyakorlat: már az egymást követő 3. héten fejlődtem az elölguggolásban, 52,5 kg-nál tartok – jövő héten meglesz a saját testsúly! Az 5×5 evezést 40 kg-val csináltam! Alig hittem el :) A sima húzódzkodások, amit 4 hete kezdtem el, szintén egyre jobban mennek. Vannak gyakorlatok, ahol a kezdeti 8kg-s bellt már 16 kg-sra, sőt van, amelyik gyakorlatban 20-asra cseréltem. A könnyű gumiszalagot nehézre.
Sosem értettem azokat, akik hetekig-hónapokig ugyanolyan súllyal dolgoznak – ők nem akarnak fejlődni vagy csak nincsenek tisztában azzal, hogy mitől is fejlődnek? Ha látszólag nem okoz nekik nehézséget egy-egy gyakorlat, akkor miért nem próbálnak meg többet és jobban teljesíteni? Valószínűleg fejben nem tartanak ott egyébként. Nálam, az első dolog, amit az életmódváltásom kezdetén megértettem, hogy kemény munka nélkül nincs fejlődés. Engem ez vitt előre.

Az állóképességem annyit fejlődött  2-3 hét alatt, hogy már meg se emelkedik a pulzusom, ha egy hosszabb lépcsőn kell felmenjek. Az általános közérzetemen is sokat javított a dolog… Nálam ugye a fáradékonyság, az alulműködő pajzsmirigy miatt, bármikor befigyelhet – az állóképességi edzések ezen is rengeteget segítenek. 
Reklámszövegszerűen azt mondhatnám: “UST …és bírom a mindennapi gyűrődést!
Szóval úgy tűnik ez jó választásnak bizonyult most. 
Akik viszont nem ismerik még az UST (avagy Underground Strength Conditioning) edzéseket (még nem is mutattam be itt a blogon), azoknak elmesélem, hogy miből is áll egy-egy óra.
Az óra első felében erőgyakorlatot biztosan végzünk, a mostani ciklusban ez elölguggolás, deadlift, floor press (fekvenyomás földön) katonai nyomás (vállból nyomás). Emellett még van evezés, húzódzkodás (felső fogással – pull-up).

Az erőgyakorlatok után jönnek a pörgetősebb köredzések. Sokszor csinálunk goblet guggolást, 40 másodperc aktív munka – 20 másodperc pihi felosztásban, ebből legutóbb 6 kört csináltunk. Ekkor kezdjük érezni, hogy jön a móka.

Mert ezt követően általában jön egy 2-3 gyakorlatból álló köredzés, amikor aztán tényleg a tüdőnket is kiköpjük. Viszont ettől fejlődünk is nagyon sokat :)
Itt kettlebell-es gyakorlatok vannak, mint swing, dupla swing, clean&press, felváltva pl. sétálós kitörésekkel, kötélmászással, állatjárásokkal, TRX-es gyakorlatokkal, ugrálásokkal.

Az adott edzésnaptól függően a köredzés után vagy van valami levezetős pörgetés (legutóbb 2 perc sprint oda-vissza), vagy aznapra végeztünk is.

Hamar elmegy az 1 óra, rövid de nagyon intenzív. Tényleg nincs se ideje, se ereje gondolkodni az embernek, csak küzd, hogy végigcsinálja becsülettel a kitűzött adagot.

Az biztos, hogy ide megfelelő alapokkal kell jönni, mert a nagyobb létszám miatt nem mindig van lehetőség arra, hogy az esetleges rosszabb forma javításra kerüljön. Hasonlóképp, nekem a kettlebell-es gyakorlatokat még órán kívül kéne gyakorolnom, tervezem majd saját magamat videóra is venni, hogy lássam a kritikus pontokat.

Még nem vagyok túl pl. életem első 1000 swingjén, ezért most kell megnézni, hogy jó úton járok-e bennük. Néha érzem már, hogy miről szól, de csiszolnom kell a technikát.

Úgy érzem, hogy a PWB-vel eltöltött majd másfél év elképesztően jó alapot ad mindenhez. Ott nem volt lehetőség érdemben az állóképességem fejlesztésére, az elmúlt hónapokban nem is volt már változatos az edzés, a versenyfókusz miatt, szóval az UST egy igazi kis játszótér most nekem, ahol élvezek minden egyes órát és percet, és hangosan felröhögök, amikor az izzadtság a homlokomról a padlóra csöppen… :-)

Zsenike talált reggel egy PWB-s edzésterv-darabot az utcán 😀

Tovább az úton

Legutóbb megírtam egy viszonylag negatív hangvételű posztot, aztán ahogy teltek a napok egyre jobb lett a közérzetem.

Múlt hét elején még volt olyan estém, amikor úgy éreztem, hogy csak egy jókora sírás segít rajtam – néha nehéz lehet velem együtt élni, na :) én viszont tudom, hogy teret kell adjak az ilyen igényeimnek, és hogy ezzel semmi baj nincs, ez hozzátartozik néha ahhoz, hogy jól működjek. Mindenki másként adja ki magából a feszültséget.

Az a lényeg, hogy bíznom kell magamban, hogy a szomorúság, a fáradtság vagy más negatív érzés megélése nem jelenti azt, hogy abban a helyzetben is maradok. Sőt. Csak segít továbblépni. Kilégzés után automatikusan jön a belégzés. Ciklikusság. Elliot Hulse is megmondta :)

Persze az elmúlt hetekben sokkal többet voltam szomorú és éreztem egy kicsit kilátástalannak a helyzetemet, mint korábban, és emiatt most nehéz. Nem könnyű időszakon kezdek túllendülni. Ha, egyáltalán. Az elmúlt hetek útkereséssel teltek: edzésben, étkezésben, mentalitásban, mindenben.


Az az érdekes, hogy amikor januárban elmentem kivizsgáltatni magam, akkor azzal a felkiáltással mentem, hogy: még sosem éreztem magam ilyen jól! Aztán megtudtam, hogy van egy autoimmun állapot a szervezetemben és azóta kb. rosszabbul éreztem magam mint korábban valaha. Placebo. Meg a betegségtudat. Pedig – bár az egyoldalú táplálkozással valóban túlterheltem a szervezetemet – azért nem voltam vagy vagyok rosszul egyáltalán.
Erre szeretném már azt mondani, hogy ebből elég volt! Kérem vissza a korábbi önmagamat, a lelkesedésem és az energiáimat!
És bár kérem vissza a régi önmagamat, attól még ez egy megváltozott élethelyzet számomra. De mindenképp előrefelé kell nézzek és előrefelé kell mennem.
Egyelőre úgy érzem, még mindig tart az átmeneti állapot és útkeresés az életemben, ami január végén indult. De időközben megnyugodtam, mert ez továbbra sem baj. A napi-heti ciklikusság hosszabb távokon is működik. Lehet, hogy ha végre a tavasz is beköszönt, akkor én is jobban fellélegezhetek.

IMG_0883

30

Hű bazmeg.

Azért ez, hogy ennyire nehezen találjak és csináljak időt magamnak a blogoláshoz, kezd már példa nélküli lenni. Kicsit saját magamat is sikerült “befrusztrálnom” már, hogy ennyire nem jutott idő erre. Persze, mert annyi minden másra meg szántam időt. Mindig így van ez, ezzel tisztában vagyok. 
Időről időre azonban kell az önreflexió és a kizárólagosan saját magamra fordított idő, hogy értékelni tudjam hogy vagyok, hova tartok, jól érzem-e magam.
Múlt héten betöltöttem a 30-at. Bizony ám! :) Kérdezték is már sokan, milyen érzés 30-nak lenni. Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, sose voltam még 30 éves :-) Majd utólag kiderül, hogy milyen volt a 30. életévem. 
Mert hogy a 29. elképesztő volt, az már biztos. Gyakorlatilag napra pontosan 1 évvel ezelőtt kezdődött az az elképesztő fordulat, akkor indítottam azt a bizonyos lavinát, aminek eredményeként most ott lehetek, ahol. Hogy ha megkérdezik, milyen érzés 30-nak lenni, akkor azt válaszolhatom: kurva jó! Mert tele vagyok már olyan élményekkel, tettekkel, elhatározásokkal az életemben, amik mind-mind előbbre vittek és amik által fejlődtem. A 20-as éveim tétovázásain, bizonytalankodásain, megfelelni akarásán túljutva azt mondhatom, hogy tudom, ki vagyok én, és hogy itt az idő, hogy sokkal-sokkal komolyabb fába vágjam a fejszémet, mint korábban.

Rettenetesen sűrű volt az elmúlt év. Ha ebből indulok ki, vajon mit tartogathat még az élet, hát megtippelni sem tudom. Tudom, hogy mit szeretnék és azt is tudom, hogy már van a kezemben eszköztár arra, hogy boldogulni tudjak problémákkal, váratlan helyzetekkel. Hogy van egy saját magamra jellemző attitűdöm, mentalitásom, amivel én boldogulni tudok. Amiből nem fogok lejjebb adni soha: a végtelen pozitivitásom és az életbe vetett hitem. Meg a minőség persze: csak a legjobbal elégedek meg. Nagyon jó helyen vagyok most, ebben is biztos vagyok és úgy érzem, hogy tudok építkezni.

Sűrű volt a 29. évem, és ahelyett, hogy lecsengett volna a dolog, a végére még egy újabb fordulatot is hozott számomra. De először nézzük a pozitív dolgokat:

Már pedig volt belőlük bőven! :) Ezt a képet Annamaritól és Andristól kaptam ajándékba és valahányszor ránézek ér egy aprócska meglepetés, ahogy felfedezem, hogy milyen szavakat, mondatokat gyűjtöttek össze benne, amik mind hozzám, az életemhez kapcsolódnak. Ezúton is köszönöm Nektek :-)

Sosem volt még olyan boldog évem, mint a 29 :-), a 30. szülinapomat pedig egy kis kirándulással és egy óóóóóriási, 60 dekás T-Bone steakkel is megünnepeltük :-) <3 és még a barátaimmal is egy nagyon kellemes szombat délutánt is sikerült eltölteni együtt. A családdal pedig egy Trófeázás is jutott a végére :) Kimaxoltam a témát, azt hiszem!
***
Autoimmun-paleo chili

Paradicsommentes (“autoimmun-paleo”) chili recept

Ha azt gondoltad, hogy nem lehet paradicsom ízű mártást készíteni paradicsom nélkül, akkor bizony jó helyen jársz, mert lehet! A répa, az édesburgonya és a cékla hármasa tökéletesen alkalmas a paradicsom helyettesítésére, ha épp nincs otthon vagy valamilyen allergia, diéta okán nem ehetsz paradicsomot. Nem kell lemondanod a klasszikus ízekről. Íme itt egy szuper chili recept, amivel ezt bebizonyítom Neked!

Az eredetijét Mickey Trescott 2 chili receptje képezte, én ezeket kombináltam.

Hozzávalók:

  • 1 kg darált hús (nálam pulyka, marhával még jobb)
  • 4 szál sárgarépa
  • 2 szál fehérrépa
  • 2 nagyobb édesburgonya
  • 2 közepes cékla
  • 1 nagy hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • fahéj, só, bors, oregánó, babérlevél

1. A zöldségeket nagyjából hasonló méretű kockákra vágtam.
2. A hagymát kockára vágtam és (kókusz)zsíron üvegesre pároltam.
3. Ezzel párhuzamosan egy külön edényben közben a húst szintén némi zsíron megpirítottam. Só, bors mehet rá, a végén pedig a 1 tk. fahéj.
4. Miután a hagyma megpirult, az összes zöldséget ráborítottam és kevés vízzel felöntöttem (nem kell ellepnie).
5. 20 perc rotyogás után a zöldségekhez hozzáadtam a megpirult darált húst. Fűszereztem oregánóval meg 2 babérlevelet is hozzá dobtam.
6. Alacsony lángon kb. fél-háromnegyed órát rotyogott együtt a kettő.

Köret nélkül ettem ebédre és tényleg isteni volt: édes, fűszeres. Akik tehetik, csípőssel is kiegészíthetik (pl. tabasco), érdemes!
Ha nem ehetsz paradicsomot, de hiányoznak régi ízek, akkor ez egy szuper alternatíva. Tésztához is szuper lehet!
A látványa pedig zseniális, színes kavalkád.

IMG_0489

Változások az életemben, változások az edzésben

Ne félj változtatni – ez az egyik mottóm. Legyél őszinte – eszerint élek.

Úgyhogy, bár talán néhányan csodálkoznak, de most egy kis szünetet tartok a Power Builder edzéseimben, amit szenvedéllyel és lelkesedéssel csinálok majd’ másfél éve.
Pont azért tartok szünetet, mert annyira szeretem. Nem akarom megutálni, nem akarom erőltetni. 
Múlt szombaton úgy volt, hogy lemegyek edzeni, ehelyett otthon bőgtem elkeseredve, mert úgy éreztem, hogy KÉPTELEN vagyok lemenni. Pontosan olyan állapot volt ez, amikor azt éreztem, hogy legbelül már tudom, hogy mit akarok és mit NEM, de képtelen vagyok felvállalni, viszont tiltakozni sem bírok már ellene. Szóval kibőgtem magam, kedvesem megnyugtatott, pihentünk aznap.
Vasárnap reggel pedig átmentem a Thorba edzeni egyet. Amikor leértem nem volt ott senki, csak én, nagyon jó volt.
És hogy miket edzettem? A power gyakorlatokból csak guggoltam, ehhez volt kedvem. Magamhoz és a visszaesésemhez képest végre “súllyal” sikerült dolgoznom: 60 kg-val guggoltam 3×3-at. Jól, erősnek éreztem közben magam!
De itt nem állt meg a dolog, annyi mindent csináltam még: húzódzkodtam pull-up és chin-up, tolódzkodtam, fekvőztem, farmer’s walkoltam, kézenálltam! Egyszerűen csak élveztem a szabadságot, hogy a testem ennyi mindenre képes és azt éreztem, hogy bassza meg, nekem most erre van szükségem! Egy kis pörgés, hajtás, változatosság – ez hiányzik most nekem a merev rendszerek helyett. 

Ez a szín ment a legjobban a zoknimhoz :)
Mert az erőgyakorlatoknak (guggolás, felhúzás, fekvenyomás) helyük van az életemben, az edzéseimben (testi és lelki szempontból is), de most nem akarom csak ezekre korlátozni magam. Úgy érzem, hogy nem használom ki a magamban rejlő potenciálokat. 

Szóval úgy döntöttem, hogy felvállalom ezt a dolgot és most egy kis szabadságra megyek a PWB-edzésekről, de a mozgásról nem mondok le semmi pénzért!:) Amit most csinálok helyette az heti 3 erő-állóképesség növelő UST edzés, amit Nagy Fruzsi tart a Thorban, mellette pedig rengeteg sok séta és együtt töltött idő a kutyusunkkal :) Ez praktikus szempontból is jobb lesz most, mert fix időpont miatt időben végzek is az edzéssel, nem szenvedek azzal, hogy “nem tudom időben befejezni”, “túl késő van”, stb.
Az első alkalom UST edzésem igazán embert próbáló volt. Az óra elején volt erőgyakorlatunk, szóval ezek is megmaradnak valamilyen szinten: elölguggolást nyomtunk, és büszke voltam arra, hogy megdicsérték milyen szépen csinálom (#köszzsolt :). Aztán volt egy 5 körös edzés 2 kettlebelles feladattal (swing és clean&press) meg hozzá gorillamászás. Ez utóbbi volt a kedvencem, szerintem imádnivaló :) A kettlebelles feladatoknál még nagyon sokat kell tanuljak. Ami nálam mindig elsődleges lesz: a helyes formát sosem írhatja felül a teljesítmény, mert különben hiába edzek, ha szarul csinálom és több kárt okozok, mint hasznot.
Furcsa volt kimaradni a PWB-s edzésről, látva a többieket, akik lelkesen nyomták a saját napi adagjukat. De azt is éreztem, hogy hiába szeretek deadliftelni, nekem ez most ilyen formában nem menne, nem okozna örömöt. A kiesést megelőző hetekben kb. 1 olyan edzésem volt, amire azt tudtam mondani, hogy ez igen, ezt igazán élveztem, megvolt a flow! Márpedig a Hashimoto arra tanít, hogy legyek őszinte magamhoz és csináljam azt, amit a szívem diktál, minél jobban csökkentsem a felesleges stresszt az életemben. Ennek a kis változtatásnak a meghozatala pedig egyértelműen megkönnyebbülés volt most számomra. Tudom azt is, hogy ha most egy pár hét kimarad, akkor az segít a legtöbbet abban, hogy aztán újból visszatérhessek a nagy betűs baszatáshoz:)
De az erő-állóképesség növelése ugyanolyan hasznos szerintem – és ebben sokat tudok fejlődni. korábban ezeket hiába próbáltam a PWB edzések végére erőltetni: nem volt rá időm vagy energiám se a végén. 
UST-n az óra végi feladat párban fekvőtámaszozás volt, 1-től 10-ig, aztán vissza 10-től 1-ig. Ami azt jelenti, hogy összesen 110 fekvőtámaszt csináltam meg normál, illetve nagyrészt persze könnyített formában. KÜZDÖTTEM MINT AZ ÁLLAT. Végigcsináltam. Az egész edzés alatt nem volt időm gondolkodni, mert küzdeni kellett, és ez annyira jól esett! Ha gondolkodni akarok, akkor majd megint lemegyek vasárnap reggel és csendes magányomban elvonulok deadliftelni :)
IMG_20141114_113632

Tonhalas spagetti

A “fast food” nálam azokat az ételeket jelenti, amiket otthon seperc alatt összedobok. Kemény edzések után jól esik a szénhidrát-visszatöltés, de egyúttal a fehérje bevitelről is gondoskodnunk kell. Ha mindezen komoly feladatainkat pedig összekötjük az ételek iránti szeretettel, valamint az evés élvezetével, akkor megkapjuk például a tonhalas spagettit, ami az alábbi egyszerű hozzávalókból készült:
Egy kis csavar még volt a receptben: a képen látható nagy zöld lábosban főtt az egész, mert nem volt kedvem egynél több edényt mosogatni. Fast food + egy gyors mosogatás = ettünk is egy jót, meg hamar rend is lett utána a konyhában. win-win.
Hozzávalók 2 személyre:
150 g durum spagetti*
1 fej hagyma
1 evőkanál olívaolaj
1 doboz paradicsom püré
1 konzerv tonhal (sós lében, 150 g)
olívabogyó ízlés szerint
fűszerek: só, bors, fokhagyma, oregánó, bazsalikom
A hagymát kockára vágtam és egy evőkanál olívaolajon megpároltam. Erre rászórtam egy evőkanál oregánót meg őröltem rá szárított fokhagymát (frissel is jó, csak óvatosan kell bánni vele, le ne égjen!), kb. 15-20 mp-ig (amíg a tonhalkonzervet kinyitottam és lecsöpögtettem) ezeket együtt pirítottam.
Erre rádobtam aztán a tonhalat, elkevertem, hagytam picit pirulgatni. Majd erre jött a paradicsompüré, valamint a félbe vágott olívabogyók. Sóztam, borsoztam, egy kis szárított bazsalikommal is megszórtam. Vizet adtam hozzá, hogy kicsit híguljon a paradicsomszósz, hagytam felforrni, majd ebbe a paradicsomos-tonhalas keverékbe raktam bele a spagettit, hogy a szószban tudjon fedő alatt al dentére puhulni. Így pár perccel több kellett a tésztának, hogy elkészüljön, mintha külön főztem volna (8 perc helyett 12 kb.). Néha érdemes ránézni és pótolni a vizet, amit magába szív a tészta, hogy egyenletesen tudjon főni. A végeredmény egy sűrű fűszeres+tonhalas paradicsomszósz, amibe belefőtt a tészta íze, a tésztába pedig a paradicsom íze :)
Tálalás után reszelt sajttal megszórtuk a tetejét és jó melegen behabzsoltuk.
*Ennyi szószhoz a tészta mennyisége nyugodtan növelhető még 250 g-ig is, nekünk aznap ennyi fért bele:)
IMG_2385-002

Gofri (glutén- és laktózmentes)

Hozzávalók 12 db-hoz:
1 nagy kanál szeretet 
350 g darált zabpehely
10 g darált kókuszreszelék
40 g zabkorpa
4 egész tojás
100 g kókuszolaj
3 dl kókusztej (vagy tej, stb.)
85 g édesítő (xilit/eritrit)
2 cm vanília kikapart magja (v. 2 tk vanília aroma) 
1 tk szódabikarbóna
1 nagy csipet só
+ annyi víz, hogy sűrű palacsintatészta állagú legyen (kb. 5 dl-t felvett nekem a zabpehely pluszban! de nem mértem pontosan)
A zabpelyhet ledaráltam, hozzáadtam a zabkorpát, a szintén ledarált kókuszreszeléket, a szódabikarbónát, egy csipet sót. 
A tojásokat kettéválasztottam, a sárgájukat kikevertem az édesítővel, a kókuszzsírral és a tejjel, hozzáadtam a vanília magokat is. A fehérjéket habbá vertem.
A tojásos keveréket hozzáöntöttem a száraz, zabos keverékhez, alaposan elkevertem, vízzel hígítottam még rajta. Állni hagytam, hogy megszívja magát a zabpehely, majd még adtam hozzá egy kis vizet. Végül a felvert tojásfehérjét is 3 részletben hozzákevertem. Gofrisütőben kisütöttem. Az első adag sütése után érdemes megkóstolni, hogy elég édes/sós-e a tészta.
1 gofri = 278 kalória, 21 g szénhidrát, 16 g zsír, 7 g fehérje 
A tésztában a zabpehely egy része vaníliás fehérjével is könnyen helyettesíthető például, ez emeli a fehérje tartalmát.
Csokipuding a 12 adaghoz:
3 dl kókusztej
maradék 75%-os étcsoki (kb. 30 g)
1 evőkanál kakaópor
fél zacskó csokoládé ízű pudingpor
édesítő ízlés szerint
csipet só
A kókusztejet feltettem forrni, majd hozzáadtam a csokit, a kakaóport, az édesítőt és a csipet sót. Kóstolással ellenőriztem. A pudingport 1 dl vízzel kikevertem. Mikor felforrt a csokis tej, hozzákevertem a pudingport, 1 perc alatt besűrűsödött és kész is volt.
1 adag csokipuding a gofrira = 75 kalória, 5 g szénhidrát, 5 g zsír, 1 g fehérje
Csokis fehérjével is dúsítható, szükség szerint.
A gofrit banánkarikákkal és kókuszreszelékkel tálaltam.
With lots of love 
Manóka
harcsapaprikás

Harcsapaprikás túrógaluskával

Fehérjedús ebéd, mégis hagyományos ízek

Hozzávalók a harcsapaprikáshoz:
50 dkg afrikai harcsafilé
1 fej hagyma
só, bors, fokhagyma, pirospaprika
zsiradék

Egy fej hagymát apróra vágtam és egy evőkanál kókuszzsíron megpároltam. Levettem a tűzről, rászórtam a pirospaprikát, elkevertem majd visszaraktam a tűzre. Ezután hozzáadtam a kockára vágott harcsafilét, fehéredésig pirítottam. Közben sóztam, borsoztam, fokhagymát adtam hozzá. Felöntöttem 1 pohár vízzel, ezzel párolódott. Gondolkoztam mivel sűríthetném a szaftot tejföl/joghurt helyett, és az alábbi megoldásra jutottam: egy külön tálkában egy evőkanál zsírszegény túrót alaposan elkevertem a paprikás szaftjával, és ezt öntöttem rá. Beforraltam, amíg kellemesen sűrű lett.

Túrógaluska:
1 egész tojás (L-es méretű)
18 dkg zsírszegény túró
10 g darált zabpehely
só, fokhagyma

Érdemes kísérletezni az arányokkal, ki milyen puhán vagy keményen szereti a galuskát. Ezekkel a mennyiségekkel inkább puha, de a formáját megtartó, nem szétesős galuskákat tudtam főzni. 
Elkészítés menete: összekevertem az egész tojást a túróval, hozzáadtam a darált zabpelyhet, a sót és a szárított fokhagymát. Vizet forraltam, teáskanállal galuskákat szaggattam és a lobogó vízben kb. 3-4 perc alatt megfőztem őket.
káposztás-gombóc

Székely húsgombóc (fitt)

“Ha az élet darált húst ad neked, csinálj belőle húsgombócokat!”
– Manóka
Mert nem kell lemondani a hagyományos ízekről és ételekről, csak megfelelően kell elkészíteni őket 
Hozzávalók: 1 fej hagyma, kb. 75 dkg darált hús (nálam vegyesen sertés és pulyka), 75 dkg savanyú káposzta, pirospaprika
Először begyúrtam a darált húst: sóval, borssal, fokhagymával, kevés őrölt cayenne borssal és pirospaprikával fűszereztem.
Majd 1 evőkanál kókuszzsíron egy fej kockára vágott vöröshagymát megpároltam, a tűzről levéve pirospaprikával megszórtam. Visszatettem a tűzhelyre, ekkor jöttek bele a gombócok, amiket alaposan megpirítottam. Amikor már jól megsültek a gombócok, jöhetett a savanyú káposzta. Nem öblítettem le előtte, egy az egyben ment a serpenyőbe az egész. Belepte a gombócokat. Picit sóztam, borsoztam, felöntöttem 2 dl vízzel és nagyjából 45 perc alatt összefőztem az egészet. Köret nélkül, tejföl nélkül így magában ettem.

Eredeti bejegyzésem, a másik blogom facebook oldaláról származik