Egyszer vékony voltam

Akik követik a történetem, azok tudják, a többieknek pedig elmondom: több mint 3 évvel ezelőtt váltottam életmódot, 70 kg-ról indultam akkor. A 154 cm-emhez képest ez elég sok volt. Tudtam, hogy nem jó úton jártam, egészségtelenül éltem, tudtam, hogy változtatnom kell. Több mint 3 éve belevágtam az életmódváltásba és igen hamar sikerrel is jártam, átmeneti eredmények helyett, tartós változást sikerült elérnem.

Egy dolog nem sikerült viszont soha: arányaiban vékonyra fogyni. Olyan igazán karcsúra. Aminek reményében sokan elkezdenek lefogyni. Ami az én magasságomhoz nagyjából 52-54 kg körül körvonalazódna (attól függetlenül, hogy épp mennyire vagyok izmos vagy sem, hiszen tudjuk, hogy az izom térfogata kisebb mint a zsíré, így ugyanannyi testtömeg mellett lehet valaki vékonyabb, ha izmos)

Akkor még nem tudtam, hogy az 55,5-56 kg körüli platómhoz (2013 nyara, 2014 tavasza) nem csak a módszereim vagy akár a kitartásom, következetességem esetleges hiánya vezetett, hanem más is. Idén autoimmun pajzsmirigy gyulladást, Hashimoto-t, diagnosztizáltak nálam, illetve pajzsmirigy-alulműködést. Ez olyan hormonális megborulás a szervezetemben, ami gyakorlatilag minden élettani folyamatomra hatással van: így többek között az emésztésre, fogyásra való képességre (de legalább hízni kurva könnyű:D), energiaszintemre, a hajam vagy éppen a bőröm állapotára – csak hogy egy néhányat említsek. Valószínűleg már hosszú évek óta élhettem ebben az állapotban, így amit az életmódváltással ki tudtam hozni magamból, azt vélhetően maximálisan teljesítettem és a platóm ezt az autoimmun/pajzsmirigy alulműködéses állapotomat is jelezte már. Sokszor megfogalmaztam egyébként, hogy nagyjából 56-58 kg között ingadozva, nagyon kényelmes egyensúlyi állapotban van a testem. Fejlődik az izomzatom, az erőm, van energiám. De nem vagyok szálkás. Meg nem vagyok vékony se. Amúgy nagyon szeretem a testalkatom, meg ami én vagyok, szóval ezt abszolút nem negatívumként mondom 🙂

Egyszer viszont vékony voltam. 2015 február-március környékén, nagyjából 55 kg voltam. A barátnőm meg is dicsért:

“Most úgy nézel ki, mint egy vékony lány!”

Bár tudom, hogy minden jó szándékkal és csupa szeretetből mondta, azért egy ilyen mondattal sokunknak nehéz mit kezdenie. Miért, 2 kg plusszal nem voltam “elég jó”? Úgy nem voltam elég csinos, kedves, szerethető, bájos, szép? Vagy éppen okos, tehetséges és értékes? Miért érdem és dicsérendő vékonynak lenni? Bennem ilyen kérdések fogalmazódtak meg többek között.

Continue reading

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük.

Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért 2. végre felvállalom az igényeimet és nem élek tovább olyan életet, amilyet nem akarok.

A blogom indításának, egyben életmódváltásomnak 3. születésnapja alkalmából született ez az írás.

Amit az életről gondolsz, az életeddé válik.


2012

Május 1. Egy új élet kezdete….. vagy valami olyasmi! 2012.05.01.

Így kezdődött minden. Azt mondtam: számon kérhetővé akarom tenni az egész életmódváltás folyamatát – elsősorban saját magam számára – ezúttal nem akarom feladni, abbahagyni, csalódni.Elkezdtem figyelni magamra, ami alapvetően megkülönböztette minden korábbi próbálkozásomat az életmódváltásra. Elkezdtem őszintének lenni magamhoz. Elkezdtem tanulni magamat.

Így már a kezdet kezdetén jöttek is a tanulságok.

A lényeg, hogy nem kell olyat meg(t)egyek, amitől rosszul érzem magam. 2012.05.02

Amikor azt mondom, hogy miként vált önismereti utazássá az életmód-váltásom, akkor épp az ilyen apróságokról beszélek. Egy halk Jézusom!-ot is felkiáltottam az előbb, ahogy ezt a 2012. májusi bejegyzésemet olvastam és a fenti mondatba futottam. Ez egy olyan dolog volt, ami aztán ki is teljesedett, mikor felvállaltam a belőlem feltörő igényeket és kitörtem az elnyomás(om)ból. De ugyanezt – leginkább a túlzott, “magamat feláldozó” alkalmazkodás elkerülését – tanulom még most is.

Rá kell szánni az időt magamra! 2012.05.06

Amellett, hogy vannak kötelezettségeim, gondoskodom a szeretteimről, a kutyuskánkról, fontos, hogy magamra is legyen elég időm.
A teljesen hétköznapi dolgokat is apránként átgondoltam, próbáltam tervezni, illetve már hamar elkezdtem érezni, hogy miről is szól ez az egész folyamat majd.

Reggel elmegyek a zöldségeshez almáért – muszáj a diétát is csinálni, ha fogyni szeretnék, ehhez pedig az kell, hogy meg legyen tervezve a mindennapi betevőm:) mind az 5 étkezésre. 2012.05.08

Kell a mentális erő, amit ez az egész ad nekem – hogy érezzem, mennyi mindenre vagyok képes és mennyire tudok koncentrálni – nagyon jó érzés megtapasztalni 🙂 2012.05.09

Ez egy vicces nap volt:

viszont tudom, hogy ahhoz, hogy ez intenzívebb legyen, izmot kéne fejlesszek, amihez kondiba kéne járni. A kondibérlet viszont pénzbe kerül, és az olcsó kondi ami meg szóba jöhet az nem jó helyen van vagy kocsival kell menni oda, ami szintén pénzbe kerül. Márpedig nincs ennyi felesleges pénzünk erre..

ugyanitt:

Ja, mivel lelkiismeret furdalásom támad, ha arra gondolok, hogy kihagyok egy napot, ezért ma egy fél órát itthon edzettem, súlyzóztam, kitöréseket, felüléseket, guggolásokat csináltam, ilyesmi. 2012.05.13

Mivel nagyon akartam az egészet, ezért kifogások helyett ösztönösen a megoldások után mentem és cselekedtem: hallgattam a testem jelzéseire, és mivel mozgást igényeltem, mozogtam.

 

Az odafigyelésnek köszönhetően az első 2 hét alatt már kialakult bennem, hogy ha 1-1 nap ki is maradt, mert elkezdtem mondjuk érezni, hogy fáradok, a testem annyira jól reagált a mozgásra, a törődésre, hogy automatikusan mentem tovább. Érdekes látni, hogy ilyen apró sikerek hada vezetett a nagy változásokhoz, bizony.

 

Nagyjából 6 hét után jött el az első mélypont: 2012. május 1. után a korábbi 0 aktivitásból napi szintű, rendszeres mozgás és odafigyelés kerekedett. Igen ám, de amilyen jól reagált rá a testem, azért egy idő után mégis elfáradt és minden lehetséges módon elkezdett tiltakozni az ellen, hogy tovább erőltessem. Küzdelmes napok voltak ezek, megtorpantam. De már tanultam annyit ekkora, hogy felismerjem: ez csupán egy mélypont, nem pedig a folyamat vége, mint korábban. Megijedtem, szembesültem a félelmeimmel, aztán megnyugodtam. Majd folytattam.Elkezdődött az, amit most már sokkal tudatosabban élek meg: ciklikusság. Eljött a mélypont, de aztán onnan már ismét felfelé vezetett az út. Ismét sikerélmények és a mozgás örömteli megélése jött ezután. 🙂 Mélyen tanulságos ez magam számára még most is.

Kb. 2 hónap után kezdtek el a blogban megjelenni számomra motiváló képek, feliratok, idézetek. Az életmódváltás után a motiváció a társammá vált a hétköznapjaimban. Tudatosan kerestem a motivációt, ami által tényleg újra erőt tudtam venni magamon, mellette pedig egyre nyitottabbá is váltam: a külvilág és saját magam irányában is. A tudatos motivációkereséshez később is többször fordultam, még mostanában is. Nekem sokat segít.
2012. július 26. A nap, amikor a blogban először írtam le, hogy erősnek éreztem magam és ez mennyire jó érzés volt 🙂
Bizony, így kezdődnek nagy dolgok: először csírájukban megjelennek, mert végre megtörténnek, mert megcsináljuk! Aztán észre is vesszük a változást, mert figyelünk magunkra! Végül rájövünk, hogy ez egyszerűen JÓ. Aztán ezt ismételjük.

Így, 3 hónap elteltével a gondolataim többsége ezzel a visszatekintéssel foglalkozik. Eltelt 3 hónap és mennyi pozitív változást tapasztaltam magamon. Annyira jó érzés megélni magam és nyomni és nyomni. Soha nem éreztem ilyet korábban, a saját testem sok tekintetben a gátam volt. Afelé törekszem, hogy felszabadultabb legyek, hogy jobban szeressem magam. 2012.07.30

Ez egy olyan pont, amikor azt tudom mondani: célokat fogalmaztam meg. Időről időre törekedtem dolgok felé, és ezt gyakran le is írtam, de amikor konkrétabb célokat tudtam megfogni, azért segített igazán, mert már nem csupán sejtettem, hanem tudtam is, hogy mit akarok.
Ez az akkori motivációs kép pedig most ide kívánkozik:
2012.08.06: valami elkezdődött.

A lényeg, hogy úgy tűnik, ma kompenzálni akartam valamit… nem pontosan tudom mit, talán a félelmet a munkától, vagy az egyéb dolgaimmal való szembenézéstől… nem tudom azonosítani, de legalább felfigyelek rá.

További fontos gondolatokat is leírtam:

a saját kezemben van a döntés, akkor mindent aszerint kell tegyek, hogy épüljek általa. 2012.11.01. 

És mikor ezeket a sorokat olvasom, hálát adok magamnak, hogy az első pillanattól kezdve elkezdtem írni ezt a blogot.
Kislányként, emlékszem, mindig is szerettem naplót írni. Azaz: szerettem VOLNA, mert sosem voltam elég kitartó. Ezt meg már 3 éve csinálom, mert szeretem csinálni. Mert a saját magammal való törődés egyik felülete. Mert olyan dimenziókat megnyitok általa a kis életemben, amik építenek engem. Őszinteség magammal szemben. A sebezhetőségem felvállalása. Ami erősebbé tett, mint valaha. Példa lehetek mások számára. Megmutathatom, hogy ilyen is van. Én ilyen vagyok. Senki más nincs a bőrömben, így minden, ami velem történik, az én sajátom. Nem rossz vagy jó, csak olyan, amilyen.
2012 év végét ezzel a kis képecskével összegeztem:
Életmódváltás

Életmódváltás

 Más úton járunk, különbözőek vagyunk és ez így van jól. Mindenkinek a saját útját kell járnia.
Én is ezt tettem, és 2013-ban folytattam tovább, amit elkezdtem.
Az életmódváltás legfontosabb állomása, valami nagynak a kezdete volt, amikor 2012 októberében elkezdtem a kondis-súlyzós edzéseket. Ekkoriban elég keveset írtam blogot: csak csináltam, amit szerettem. Eszem ágában sem volt abbahagyni, nagyon sokat fejlődtem minden szinten. Mert egy dolgot tettem: keményebben dolgoztam, mint a többiek. Meg mint saját magam előző nap.
2013.05.01.: ez volt az első szülinapom:)

Amit kaptam az elmúlt évben: rengeteg sikerélményt, fejlődést, örömöt, boldogságot, önbizalmat, erőt bátorságot, kitartást, izmokat :))), új barátokat, rengeteget tanultam magam és mások elfogadásáról, sok motivációt, törődést, önmagam megbecsülését, újabb és újabb célokat, állóképességet, önmagam jobb megismerését, energiát, egészséget

Gondolom mindenki számára világos, hogy a “hány kg-t fogytam” c. szempont nem szerepelt ebben a listában. KIT ÉRDEKELT. Sokszor zavarban is voltam, amikor megkérdezték ezt tőlem, mert úgy éreztem, egyáltalán nem ez az, amit szeretnék elmondani, mert egyáltalán nem számít. Tényleg az alapján mérjük a sikert, hogy hány kg-val lettünk kevesebbek? Én biztosan nem.
Ahogy a hirtelen kezdett életmódváltás után telt az idő, egyre fontosabbá váltak számomra olyan dolgok, mint az őszinteség (első sorban saját magammal szemben), önazonosság, hitelesség.
2013 nyara: ekkortájt már elég sokat olvasgattam a teljes testes gyakorlatok hasznosságáról, és a kedvencemmé egyértelműen a guggolás is volt. Igazi kis szertartás volt minden edzésen belül a guggolós széria.

2013.07.08. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy miért is:

Mikor végzek a guggolással, ami a szívem csücske, egyrészt – lehet, hogy baromság, de – mindig meghajolok 😀 nem látványos, mert olyan mintha nyújtanám a hátam vagy ilyesmi, de így kb mindig megköszönöm a lehetőséget 😀 meg magamnak az erőt és a kitartást, egyszerűen büszke vagyok magamra és teszek egy ilyen gesztust. Nehéz ezt elmagyarázni, elég személyes dolog, de számomra épp az ilyenek jelzik, hogy tényleg olyasmit csinálok, amit szeretek és csupa jót okozok ezzel magamnak 🙂

A másik meg ami mindig eszembe jut: “empowerment” – amit megad az a helyzet (guggolás), amiben maximálisan odateszem magam és én uralom a szituációt és ez hihetetlen energiákkal tölt fel nem csak akkor, hanem a hétköznapjaim során is 🙂 Azért nagyon jó gyakorlat, mert teljes testet igényel és én lelkileg is maximálisan töltődök általa 🙂 

Ekkor kezdtem el megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor az edzés és a testünkkel való törődés felébreszti a testünkben rejlő intelligenciát és egy mélyebb kapcsolatot teremt saját magunkkal. Nagyon sokat adott ahhoz, hogy szeressem és becsüljem meg magam, törekedjek mindig többre és jobbra, akarjak fejlődni és legyek ERŐS.
Az elmúlt 3 év gyakran telt útkereséssel.. amíg rá nem találtam a sajátomra 🙂 De hát így van ez jól, nem igaz? Amikor elindulsz valamelyik irányba, nem tudhatod, hogy az lesz-e a jó irány. Utólag fog kiderülni; lehet, hogy azonnal, de az is lehet, hogy csak később. Kipróbáltam egy csomó dolgot a sportban, a kajában. Szépen lassan kezdtem felfedezni, hogy mi is jó nekem. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban jelent meg nálam az egyensúly mint szempont – míg végül központi fogalommá érett az életemben. Korábban ezt sosem kezeltem ennyire tudatosan, ebben a 3 évben kristályosodott ki számomra és vált vezérlő elvvé és egyben segítőmmé is az életemben.
Don’t worry, lift heavy! Ez lett a mottóm. A súly sosem hazudik, tükröt tart eléd: megmutatja, hogy milyen napod volt, milyen az általános testi-lelki állapotod. Megmutatja, hogy mit szeretnél az élettől. Akarod-e igazán? Bele teszed-e magad a következő ismétlésbe? Akarsz-e erősebb lenni?

Azt akarom, hogy kibaszott erős legyél! 2013.10.05

Az egyik legmeghatározóbb mondatom volt az elmúlt 3 év során, nem felejtem el soha. Az erőedzések egész egyszerűen boldoggá tettek minden egyes alkalommal. Volt, hogy bőgtem a boldogságtól hazafele a kocsiban! Aztán a szomorúságtól otthon, amikor hazaértem. Persze csak magamban. Elképesztő volt a kettő közti különbség. Bizony, az edzések szépen ráébresztettek testben és lélekben, hogy a hétköznapokban boldogtalan voltam.

De ezen kívül, így visszanézve, azt is látom, hogy már milyen rég elkezdődött az a folyamat, hogy elkezdtem a testem jelzéseire hallgatni. Persze, legelőször én sem voltam okos és csak utólag értettem meg a jeleket és belefutottam például ilyen “pihenni kellett volna/ezt az edzést inkább ki kellett volna hagyni, máskor okosabb leszek” szituációkba. Aztán miután ez párszor ugyebár megtörtént, megpróbáltam megelőzni és jobban figyelni. Picikét óvatosabbnak lenni.

Idő kell ahhoz, hogy a testünk adta jelzéseket felismerjük és engedjünk is teret adni az igényeinknek, de az én tapasztalatom az, hogy mindenképpen jobban járunk, ha nem próbáljuk meg elnyomni ezeket a jeleket, és ahelyett, hogy hátat fordítanánk, szembe nézünk velük és megértjük őket. Megértjük, hogy miből táplálkoznak. Mitől is vagyok fáradt? Miért is nincs kedvem edzeni menni? Miért akarok megenni egy tábla csokit, pedig amúgy nem is kívánom? Aha, lehet, hogy túlhajtottam magam mostanában. Lehet, hogy keveset aludtam vagy keveset ettem. De miért? Miért gondolom, hogy muszáj edzeni mennem? Miért gondolom, hogy amúgy nem engedhetek meg magamnak egy tábla csokit? A tudatosítás folyamata nagyjából ilyen egyszerű kérdésfeltevésekből áll össze, és az egyetlen titka, hogy adj magadnak időt ezeknek az átgondolására. Érdemes nem túlkomplikálni – én mondjuk hajlamos vagyok rá, annak ellenére, hogy az egyszerű megoldások és a gyakorlatiasság híve vagyok 🙂

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem 🙂 2013.11.20 

2013. novembere egész jó hónap volt, főleg a vége: napról napra jöttek a felismerések, hogy szeretem azt, amit csinálok, és hogy igazán akarom is csinálni. Igazán akarok ÉLNI, nem csak létezni.

Mindezzel együtt jött az érme másik oldala is: szembesülni a félelmeimmel.

Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani, hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.

Amikor pedig azt mondom, hogy az edzésen keresztül tanulok olyanokat, amik az életben felmerülő nehézségeken is átsegítenek, például erre gondolok:

Az az érzés, amikor egyfelől bizonytalan vagy, mert olyat próbálsz, amit még sose és kicsit félsz, de ezzel együtt pedig bízol magadban, mert érzed, legbelül pedig talán már tudod is, hogy lehetsz hozzá elég erős vagy akár elég okos (hogy megérted miről szól az a gyakorlat és ez segít át a nehézségen), és ebből a félelemből és önbizalomból táplálkozva azt mondod IGEN, megpróbálom, hátha megy! Ráadásul még van, aki segítsen is… Annyira jó élmény! 2013.12.05 

Már 1 hete írom ezt a bejegyzést, közben edzéseim is voltak.

A legutóbbi után például az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy “amíg élek deadliftelek!” – és ezt meg is ígértem magamnak. Akár kevés a súly, akár sok, a deadlift egy olyan gyakorlat, ami megteremti a test és az elme közötti aktív kapcsolatot. Ha nem koncentrálsz, nem fog menni. Ha nem teszed oda magad 100%-on, küszködni fogsz, nem fog menni.
Az edzés ebben segített a legtöbbet: önmagam megértésében. Én egyedül edzettem sokáig. Átgondoltam és megértettem, hogy miért nem ment egy-egy alkalom vagy éppen miért ment. Amikor később, 2014-ben, hónapokig szenvedtem a guggolással, tele voltam szorongással, félelmekkel, egyik napról a másikra elmúlt, mikor az életem többi területén rendeződtek bizonyos nyomasztó dolgok (válással kapcsolatos procedúra). Amikor kiegyensúlyozott vagyok, boldog, harmonikusak a hétköznapjaim, akkor az edzések is könnyen mennek, jönnek az egyéni csúcsteljesítmények és akár rekordok is dőlnek.
2013 a fejlődés és az inspiráció éve volt számomra, amikor olyan dolgokat tanultam meg, amik megalapozták azt a fordulatot, amit 2014-ben megtettem.
Kiléptem a komfortzónámból, amiben aztán olyan teljesítményt nyújtottam (saját magam szempontjából), ami páratlan volt az előző 29 évhez képest. Megtörtént a csoda 🙂
Valahogy így:

Egyik nap felkeltem és rájöttem, hogy nem akarok úgy érzeni, ahogy korábban. Szóval változtattam. Ennyi.

 Pont eddig az időszakig voltak viszonylag sűrűek a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat.
Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet.
Aztán a bejegyzések száma szépen csökkenni kezdett, lecsillapodni. Már sokkal átgondoltabban próbáltam megfogalmazni mindazt, ami bennem van.
De ezt a beszámolót itt most befejezem. Pedig 2014-ben is rengeteget tanultam. Hajjaj. Itt foglaltam össze. Elkezdtem élni és ez most csak az igazi tanulás! Az életmódváltás óta eltelt 3 év inkább piskóta volt ehhez képest, pedig addigi életem legnagyobb küzdelmeit éltem át. De biztosan lesz még pár. Az autoimmun betegséggel meg is kezdődött a sor:-) Szóval nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy tudok-e majd mit kezdeni a helyzettel. Ezt az önbizalmat az elmúlt 3 év munkájával bizony felépítettem magamban és ez határtalan erőt ad nekem!
Egyre inkább látom, hogy mik azok a dolgok, amelyektől diszkomfortosan érzem magam, amiktől hajlamos vagyok én is szorongani. Hajlamos vagyok végletekre, és bár örömöt és szomorúságot egyformán intenzíven meg tudok élni és mindkettőt az élet részének tartom, azért azt is érzem, hogy egyikből sem jó a túl sok. Legalábbis az elmúlt hónapok alapján ezek a tapasztalataim, illetve most ezeket emelem ki tanulságként.
Mert hát: az életet csak utólag értékeljük, de előre kell élnünk. De a tanulságok levonása és az értékelés ettől függetlenül kell. Fontos. Fontos, mert segít döntéseket hozni, előre jutni. Illetve segít abban, hogy bármi is történik, mindenből legalább tanulni tudjunk.
Elkezdtem élni és érnek meglepetések. Próbálok okos lenni, de ennél fontosabb, hogy figyeljek.

Elsősorban magamra.

Cry a little. Not a lot. Just a little.

🙂

Klassz napokban, közte egy mosolygós, csodaszép esős tavaszi reggelben és napsütéses délutánokban volt részem. Meg előtte volt olyan két hetem, ami ismét megér egy átgondolást.

Hétfőn másodszorra is találkoztam a coach-ommal, átbeszéltünk egy csomó dolgot.
Az elmúlt két hét nagyon felszabadult, nyugis, mosolygós és boldog volt. Persze a végére elfáradtam.
Na de ne szaladjak ennyire előre.
I bike BP 2015 bringaemelés

Legutóbb arról írtam, hogy január óta miken mentem keresztül, és hogy milyen fájdalmas felismerések értek azzal kapcsolatban, hogy miként próbáltam “gyógyulni”. A fájdalom (meg a sértett egóm :D) mellett azért nagyon felszabadító is volt ez számomra.

Az utóbbi 2 hét arról szólt, hogy elengedtem a betegség okozta frusztrációimat, a diéta miatti állandó stresszt és beláttam, hogy amiket csináltam, azok nem vezettek eredményre és csak rosszabbul lettem, mint korábban voltam. Nincs kire hárítanom a felelősséget, nálam van a változtatás kulcsa továbbra is 🙂

Aztán amikor az ember terheket rak le és megkönnyebbül – velem legalábbis ez történt – a pozitív dolgok kezdenek nagyon nagy elánnal jönni az életébe. Ami elsőre jónak hangzik, de hosszú távon nem járható út. Velem is ez volt most.

Az elmúlt 2 hétben gyakorlatilag olyan jó dolgok történtek velem, amikre azt tudom mondani, hogy szerves részét képezik a jól-létemnek. Az ilyen élményektől vagyok jól, örömmel teliek a napjaim, mosolygok és ebből a feltöltekezésből aztán képes vagyok adni is.

Csak néhány szó, ami az elmúlt napokat jellemezte:

könnyedség, rend, tervek, kiegyensúlyozottság, életöröm, boldogság, szerelem, tanulás, kreativitás, játék, motiváció

…és még sorolhatnám.

ja, ezt ki ne felejtsem: DEADLIFT 1 REP MAX!!!! Ezúttal 85 kg-val, ami ahhoz képest, hogy alig deadliftelek, naggggggggyon szép teljesítmény tőlem, büszke voltam magamra pénteken!! 🙂

Mindig megdöbbent, hogy az elménk milyen hatással van ránk: a korlátok, amiket magunknak képesek vagyunk szabni és a lehetőségek, amiket képesek vagyunk meglátni alapvetően befolyásolják, hogy miként éljük meg az életet. Az elme teremtő erejét nem csak nagy dolgokban tapasztalom, de az egész hétköznapiakban is.

Persze, emellett kell az én mentalitásom is, ami által képes vagyok megélni a hétköznapi apró örömöket és észrevenni a jót mindenben.

Így most szó szerint kijutott a jóból nekem.

Aztán elfáradtam és újból beleléptem a kis gödrömbe, amit végre szeretnék elkerülni.

Elkövettem megint azt a hibát, hogy nem hallgattam a testem jelzéseire, és mivel ebben a pozitív flow-ban voltam, sikeresen “túltoltam”. Túlhajtottam magam, elfáradtam – ezt egy enyhe nátha is tudtomra adta végül. Egyensúlyban kell tartanom magam testi-lelki szinten.

A coach-csal átbeszéltük, hogy miként próbáljak odafigyelni magamra jobban. Miként legyek jelen és miként ne hozzam magam olyan helyzetbe, hogy valamit lemondásként kelljen megélnem. Sokkal jobban kell hallgatnom a saját testem jelzéseire.

Az elmúltnyócévben.. ja nem, de szóval hosszú éveken át nagyon-nagyon sok ismétlődő élményem volt, amelyek hasonló alapokon történtek: képtelen voltam nemet mondani és lemondtam a saját vágyaimról, elnyomtam őket. Ebben tehát nagyon jó gyakorlatom van és ez az, amin próbálok most változtatni. Kurva nehéz, na. Ez most egy nagy challenge számomra, de hiszek benne, hiszek magamban, hogy képes vagyok változtatni ezen is. Mert egész egyszerűen idegesít.

Van egy csomó dolog magamban, ami rám jellemző hülyeség, de apróságnak gondolom őket, tudok velük élni. Ez viszont nem olyan, és ezért szeretnék foglalkozni vele. Ez most egy intenzív tanulási folyamat lesz, és remélem el tudok majd jutni odáig, hogy megelőzzem az ebből fakadó konfliktusaimat (akár magammal szemben, akár másokkal szemben).

Szóval mint látjátok, tényleg nem foglalkoztam az autoimmun állapotommal, és semmi sem lett rosszabb, sőőőőőőőt. A lelki békém, a stresszmentességem ezerszer többet segített abban, hogy jól legyek mint akár egy paleo diéta.

Zárásként pedig annyit, hogy tele vagyok tervekkel, tenni és építkezni akarással, és ezt nagyon-nagyon jó végre megélni. Ilyen dolgokra szeretnék koncentrálni, nem pedig a betegségtől való félelemre.

I bike BP bringaemelés - egyenes háááát! :)
egyenes hát!!!!!!

 

 

I bike BP 2015 bringaemelés
clean & press

 

 

Tovább az úton

Legutóbb megírtam egy viszonylag negatív hangvételű posztot, aztán ahogy teltek a napok egyre jobb lett a közérzetem.

Múlt hét elején még volt olyan estém, amikor úgy éreztem, hogy csak egy jókora sírás segít rajtam – néha nehéz lehet velem együtt élni, na 🙂 én viszont tudom, hogy teret kell adjak az ilyen igényeimnek, és hogy ezzel semmi baj nincs, ez hozzátartozik néha ahhoz, hogy jól működjek. Mindenki másként adja ki magából a feszültséget.

Az a lényeg, hogy bíznom kell magamban, hogy a szomorúság, a fáradtság vagy más negatív érzés megélése nem jelenti azt, hogy abban a helyzetben is maradok. Sőt. Csak segít továbblépni. Kilégzés után automatikusan jön a belégzés. Ciklikusság. Elliot Hulse is megmondta 🙂

Persze az elmúlt hetekben sokkal többet voltam szomorú és éreztem egy kicsit kilátástalannak a helyzetemet, mint korábban, és emiatt most nehéz. Nem könnyű időszakon kezdek túllendülni. Ha, egyáltalán. Az elmúlt hetek útkereséssel teltek: edzésben, étkezésben, mentalitásban, mindenben.


Az az érdekes, hogy amikor januárban elmentem kivizsgáltatni magam, akkor azzal a felkiáltással mentem, hogy: még sosem éreztem magam ilyen jól! Aztán megtudtam, hogy van egy autoimmun állapot a szervezetemben és azóta kb. rosszabbul éreztem magam mint korábban valaha. Placebo. Meg a betegségtudat. Pedig – bár az egyoldalú táplálkozással valóban túlterheltem a szervezetemet – azért nem voltam vagy vagyok rosszul egyáltalán.
Erre szeretném már azt mondani, hogy ebből elég volt! Kérem vissza a korábbi önmagamat, a lelkesedésem és az energiáimat!
És bár kérem vissza a régi önmagamat, attól még ez egy megváltozott élethelyzet számomra. De mindenképp előrefelé kell nézzek és előrefelé kell mennem.
Egyelőre úgy érzem, még mindig tart az átmeneti állapot és útkeresés az életemben, ami január végén indult. De időközben megnyugodtam, mert ez továbbra sem baj. A napi-heti ciklikusság hosszabb távokon is működik. Lehet, hogy ha végre a tavasz is beköszönt, akkor én is jobban fellélegezhetek.

Nem vagyok jól – mit teszek azért, hogy jobban legyek?

Az előző bejegyzést nem akartam elrontani azzal, hogy leírjam, hogy amellett, hogy az életem boldog, szerelmes vagyok és szeretve vagyok, az elmúlt napokban mégis úgy érzem, hogy valami kurvára nem stimmel velem.
Az átlagosnál többet káromkodok ma.

Nem vagytok hozzászokva ahhoz, hogy az ilyen negatív gondolataimat is megosztom, de talán hitelesebb leszek én is, ha látjátok és példát kaptok arra, hogy időről-időre milyen dolgokat formálok át végül pozitív és előremutató gondolatokká. Van, amikor könnyen megy. De most nehezebb egy kicsit.
Ültem ma délelőtt a kis kuckómban a munkahelyemen és elkezdett fájni a fejem. És bassza meg azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon mi a fenét ehettem vagy mit csinálhattam, amitől megfájdult? Biztos én rontottam el valamit.
A Hashimoto, az a rohadt medve, eluralkodott rajtam.
Azon kezdtem el utána tűnődni, hogy vajon az az énem kb 2 hónappal ezelőtt, aki még nem tudta, hogy van egy ilyen autoimmun állapot a szervezetében vajon mit gondolt volna, hogy mitől fáj a feje? Biztos front van. Nem aludtam eleget. Csak úgy fáj és kész. Majd elmúlik.
Kb hetek óta mintha még az aktuális időjárást is a Hashimoto fényében látnám. Hiába nem akarok arra fókuszálni, hogy van ez az állapotom, mégis úgy érzem, hogy magába szippantott ez a dolog. Keresem a kiutat, mert nem akarom, hogy ez határozzon meg. Én akarok lenni az életem irányítója.
Napok óta szarul vagyok. Hetek óta nincs időm kizárólagosan magamra. Most viszont ahelyett, hogy Fruzsi óráján izzadnék és köpném ki a tüdőmet, itthon maradtam és szánok időt magamra. Arra, hogy gondolkodjak. Hogy azt mondhassam végre: állj meg és nézz körül, mi történik veled. 
Tervezni akarok, több rendszert akarok és előrefelé menni és csinálni úgy, ahogy eddig – nem szeretnék semmit sem jobban. Ehelyett úgy érzem gyenge vagyok. De ezt most felvállalom, mert az erő a gyengeség felvállalásában is rejlik. 

Kb 1 hete görcsölök a kajáláson. Belevágtam az AIP-ba, ami egy eliminációs diéta és eszméletlen mód korlátoz mindent. Kevesen tudják rendesen csinálni. Ja, én sem tudom 100%-osan csinálni, mert akkor kávét se ihatnék. Meg eszek rizst. De kurvára zavar, hogy az egész mennyire nincs megalapozva tudományosan – látszólag – és iszonyatosan zavar ez a rengeteg ellentmondás ebben az egész témakörben. Rohadt nehéz megtalálni azt, hogy mi a hiteles és fontos információ a saját egészségem szempontjából és mire, kire érdemes hallgatni. Kurvaszar, mert “itt a lét a tét” és ezért nagy a felelősség is minden döntés szempontjából. A fasz kivan, de tényleg. A jó útnak természetesen az tűnik, hogy kitapasztalom, hogy nekem mi a jó, egyénre szabottan, nem alárendelve magamat sablon étkezési rendszereknek.
I’m out of my own comfort zone. Nem vagyok benne a komfort zónámban, mert korábban csináltam egy étkezési rendszert, ami fenntartható volt, követhető, bevált és amihez vissza tudtam térni időről-időre. Persze mint kiderült, elég egyoldalú volt néhány szempontból és leginkább ez volt a baja, nem pedig az, hogy most épp mennyi magot, keményítős zöldséget vagy épp kibebaszott glutént eszek. Meg kalóriamegvonáson voltam októbertől januárig. Most meg teljesen furcsa, hogy annyit eszek, amennyi jól esik, néha még többet is. Egyszerűen azt érzem, mintha nem engedhetném meg magamnak. Pedig tudom, hogy DE, és kész. Végre nem kell megvonni az energiát, az üzemanyagot a szervezetemtől.
Úgy érzem, mintha megint valami átmeneti állapotban lennék, mert hiányzik a belső harmóniám és az egyensúlyom. Félrekajálok (pl. fincsi étcsokit) és kb. “titokban eszem”. És leírom ide, mert nem szégyellem, de tényleg ez van! Leírom, mert soha nem csináltam ilyet (ja, de, még tinikoromban, amikor anyukám előtt titkolóztam) és mert annyira abszurd az egész még saját magam számára is. Mert ezek a bennem rejlő egyensúlytalanságok jelei, amikkel épp nem tudok mit kezdeni, de megpróbálom feloldani őket.
Már megint ott tartok, hogy magamban tartom a saját problémáimat és egyedül próbálok megoldást keresni, pedig kurvára nem vagyok egyedül és nem kell így tennem. Ez az én kibaszott feladatom saját magammal szemben, hogy ebbe ne fussak állandóan bele. Mernem kell bízni.
Miközben ezt a bejegyzést írom, folyamatos sírhatnékom van: mert ez a rengeteg dolog, az elmúlt hetek bizony rengeteg sok terhet jelentettek. Még akkor is, ha ezek között vannak nagyon is szerethető terhek, mint a kiskutya. Új rendszer az életben, mindennapos koránkelés, állandó készenlét és koncentráció – és egy teljesen új nyelv (a kutyáé) elsajátítása, a kommunikáció kialakítása köztünk. Hogy értsük egymás igényeit. Mindezzel együtt eszméletlen fárasztó is, bár egyre könnyebb szerencsére és egyre mélyebb a kapcsolatunk is, ami csodálatos érzés az egész kis falkánk szempontjából 🙂
Aztán, átmenetileg otthagytam a PWB edzéseket, mert az egészet átható versenyszellem és az erőemelésre való korlátozottság nekem most egyáltalán nem hiányzik. Helyette járok Fruzsihoz UST-re és amúgy hihetetlen nagy mosollyal és jókedvűen jöttem haza minden egyes alkalomról. Végre zubogott minden tagomban a vér, újféle mozgásokat, feladatokat, gyarkolatokat csináltam és már az első 2-3 hét alatt is rengeteget fejlődtem és a leghétköznapibb dolgokban is megtapasztaltam az edzés áldásos, pozitív hatásait.
De nem akarok azon is görcsölni, hogy hetente hányszor megyek mozogni. Amúgy is napi 1 órát minimum sétálok pluszban, amit korábban nem kellett és otthon sincs idő leülni egy percre se, tehát nem a gép előtt punnyadok otthon sem, aktív életet élek. 
Az a fontos, hogy ne görcsöljek olyan dolgokon, amiken felesleges.
Időről-időre azt érzem, vannak dolgok, amiket nem engedhetek meg magamnak, pl. a fáradtság felvállalása. Saját magammal töltött idő kijelölése. Meg kell tanuljam, hogy ezek hozzátartoznak ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjak élni és kiteljesedhessen az az ember, aki én vagyok és mindaz, amit én adni tudok a a szeretteimnek, a környezetemnek, a világnak – éppen ezért ki kell álljak saját magam mellett és az igényeimnek teret kell adjak. És ami a legviccesebb az egészben, hogy ebben tökéletes társam is van az életben, aki az ilyen irányú törekvéseimet maximálisan támogatja, hiszen ő maga számára is fontos ez, én pedig ennek ellenére viselkedek faszul 🙂 De íme, álljon itt leírva, hogy tanulom ezt is és tenni is akarok azért, hogy jobban működjenek nálam ezek a dolgok.
Ha az ember őszinte saját magával és másokkal szemben, akkor nincsenek rejtett kérdések; akkor pontosan tudjuk, hogy mivel állunk szemben és ezért sokkal jobban tudunk rá reagálni is.
Mire eltelt ez az 1 óra, amit magammal és ezzel a bejegyzés írásával töltöttem, végre úgy érzem meg is nyugodtam kicsit
Most kell elővennem a türelem kártyát. A hatalmas lendület és lelkesedés, amivel a betegséggel való megküzdést megkezdtem most picit elfogyott. De nincs ezzel baj. Pihennem kell, átgondolni a folytatást. Most majdnem elkezdtem leírni, hogy miket fogok tenni, de aztán rájöttem: el kell engednem a mindenféle belső görcseimet, megfelelni akarásomat és kényszeremet. Just let it flow. Élni akarom az életet, megélni a pozitív dolgokat, az önfeledt pillanatokat és elmerülni a boldogságban és abban a biztonságban, ami körülvesz. Értékelnem kell mindazt, amim van és vágynom kell rá.
Mert én irányítok és nem a medvém.
A picsába, csak csinálnom kell azt, amit már megtanultam és tudok 🙂

Follow your hopes and not your fears

Most már tényleg MAJDNEM meggyógyultam, mára már csak enyhe orrdugulás jelzi, hogy 3 hétig szopóágon voltam. Jól visszavett ez a korábbi tempómból, már ami ezeket az életmódos dolgokat illeti. Valószínűleg ebben az új helyzetben, amit a Hashimoto hozott, talán jobb is, hogy volt egy ilyen külső körülmény, ami miatt voltak olyan napok, amikor gondolkodni se volt erőm, mozogni meg még annyira sem.
Múlt héten elmentem egy másik orvoshoz is. Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni az orvosokon. Ugyanaz a diagnózis (Hashimoto), de vannak eltérések abban, hogy miként áll hozzá a dologhoz. Ezek után csoda, ha az ember elkezd saját maga utánajárni mindennek és kétségei támadnak afelől, hogy amit az orvosok számára megoldásként kínálnak, az nem biztos, hogy megfelelő?! Ebben is, mint az egyéb hasonló 1:1-es kapcsolatokban, a személyes szimpátiát keresem én is. Hallgatok a megérzéseimre és azzal vagyok hajlandó együtt munkálkodni az egészségemen, akiről úgy érzem, hogy tudok vele együtt dolgozni, jól megértjük egymást. Fogorvosból is többet kipróbáltam már, mire most megtaláltam az igazit, akire rá merem bízni magam. Szerencsére mikor pszájkóhoz mentem, akkor ott elsőre megvolt az összhang. Meg a kozmetikusommal is. De hogy valami könnyedebbet mondjak: állandó fodrászom se volt évekig, egyikkel se találtam a közös hangot:) A Hashimoto kapcsán most elkezdek dolgozni ezzel a dokival, akinél jártam, mert a másik doktornővel való ellentmondásai ellenére ésszerűbbnek tűnt az, amit “kínált”.

Így többek között úgy érzem, hogy racionális dolog, ha egy kis gyógyszerrel megtámogatom a pajzsmirigy alulműködésem. Azért kezdek bele a kúrába, mert ahogy visszagondoltam az elmúlt hónapokra, bizony voltak olyan furcsaságok, amiket magam is észleltem, de nem tudtam, hogy egy betegség tünetei lehetnek (pl. fáradékonyság az edzéseken – korábban nem éreztem ilyet, Zsoltnak is többször jeleztem, hogy ez zavar; száraz haj – a fodrászom utalt rá hónapokkal ezelőtt – korábban nem volt ilyen, stb.). Lelkileg nem jelent több kihívást ez, mint amikor a mindennapi vitaminjaimat szedem. Annyiban másabb ez, hogy ezt közvetlenül ébredés után kell bevenni és utána 30 percig nem lehet enni, inni se, így hat megfelelően. De ami nálam jó pont volt: negyedannyi! mennyiséget javasolt elsőre, mint a másik orvos. 4-5 hét múlva pedig első kontroll, nem pedig 3 hónap múlva, ahogy a másik javasolta. Nekem ez szimpatikusabb hozzáállásnak tűnt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_GB/all.js#xfbml=1”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));

.

Múltkor hosszasan írtam a diétával kapcsolatos félelmekről. De most igazából örülök. Mindig azt mondtam, mikor tavaly azt a rengeteg dolgot véghez vittem, hogy itt lehessek ma, ahol vagyok, hogy az segített a legjobban, hogy minden változásban a lehetőséget láttam magam előtt. Ideje hát, hogy ezt bizony alkalmazzam most is!

Follow your hopes and not your fears.
Picit kialakulatlan még a rendszer. Az étkezésem most 90% “paleo” kategóriába sorolható, gabonamentes (kivéve néha rizs), tejmentes, tojásmentes (egyelőre), krumpli- és kukoricamentes, cukormentes. Mindenmentes. Igyekszem az AIP-friendly ételek listájából választani, hátha ez is segít valamit a Hashimoton, de ebben még nem vagyok 100% szigorú. Adok magamnak egy kis időt, hogy átálljak rá, figyelem a testem jelzéseit, aztán igyekszem alkalmazkodni. Nem biztos, hogy ami másnak bevált, nekem is be fog, főleg a Hashimotonál aztán.. nagyon sok az egyéni tényező. Megcsináltattam az étel-intolerancia tesztet, és bár nem vagyok meggyőződve 100% a hitelességéről, van pár dolog, amiben számomra azért iránymutató volt. Egy-két dolgot mindenképpen fenntartással kezelek a kapott eredményekkel kapcsolatban, de a legfontosabb üzenet, amit általa kaptam: nagyon fontos a változatos étkezés. Az egy dolog, hogy a szigorú diéta nem volt változatos, de korábban is ugyanazok a kaják ismétlődtek nagy gyakorisággal az étkezésemben. Bár a zab, a tojás meg a túró meg a tejsavófehérje egészséges, nem muszáj minden nap azt enni. Ugyanígy, mivel a rizst meghagytam mint gluténmentes gabona és kvázi “biztonságos” keményítő, azért nem akarok minden nap háromszor rizst enni, mert akkor meg ezzel esek túlzásba.:)

Úgyhogy most a változatosság és a saját igényeim ösztönösebb követése az, amire jelenleg úgy érzem, hogy szükségem van és ezért eszerint élek. Mindezzel együtt azért meghagyok magamnak néhány olyan dolgot, amit fontosnak érzek, például a megfelelő mértékű fehérjebevitelt, elegendő vízivást. 

Igazából KURVAJÓ, mert az elmúlt 2 hétben azt hiszem több új ízkombinációt próbáltam ki, mint előtte hetekig. Szóval nagyon is élvezem ezt a helyzetet, ami tényleg kreativitást kíván tőlem, de abszolút nem lehetetlen csinálni 🙂 Még az ilyen apró pozitív csalódásoknak is örülök, mint hogy a vaníliás marhaprotein milyen finom madártej ízű a kókusztejjel keverve 🙂 Szóval nincs itt gond. Persze, több idő és előkészület, amivel kalkulálnom kell, de magamért igyekszem megtenni, amit csak lehet. 🙂 Szerencsére a Kedvesem ebben is maximálisan támogat 🙂 <3
Kis érdekesség, hogy most megváltozott a munkahelyemen az ülőhelyem, aminek az a következménye, hogy sokkal többet mozgok nap közben, akár a munkáról és a kollégákkal való egyeztetésről van szó, akár pedig olyan egyszerű dologról mint a palackom feltöltése, ebéd, mosdó. Aztán itt van a kutyus is, aki miatt aztán otthon se lehet nagyon leülni. Jövő héttől meg indulnak a napi séták, reggel meg este. Szóval ilyen hétköznapi tevékenységekkel a napi aktivitásom és energiaigényem is nőni fog, ezt pedig egyáltalán nem bánom 🙂
Az edzésben most heti 3-at tervezek továbbra is. Mivel még picit kialakulatlanok a hétköznapjaink Zsenike miatt, egyelőre a szabályos hétfő-szerda-péntek vagy épp kedd-csütörtök-szombat most nem annyira működik, de ki fog alakulni ez is majd. Aktívabbak lesznek a hétvégék, alig várjuk már mindketten (mindhárman) a tavaszt meg a jó időt, irány a természet 🙂
Azért persze hiányzik az edzés. Vasárnap délután voltam lent egy guggolás-fekvenyomás-deadlift triót nyomatni… és végre jól ment. Újra éreztem azt a szagot, amihez már annyira sok jó emlékem kötődik.. a jellegzetes Thor-illat, ami a teremben van 🙂 nagyon pozitív érzéseket kelt bennem. 
A teljesítményem 60%-án dolgoztam ezúttal, de lendülettel, energiával, tenni akarással, szeretettel, lelkesedéssel…. szóval nagyon jól éreztem magam 🙂 Még ilyen extraságokra is jutott időm, mint a deadlift sorozatok közötti kötélen lógás:
Remélem sikerül mielőbb visszaépítenem magam a korábbi szintre. Az edzésemen is jót röhögtem magamon: kezdhetek megint elölről építkezni. A francba is 🙂 De amíg itt van a két kezem meg a két lábam és az elszántságom és tenni akarásom, addig csinálom is. Stressz nélkül, a kemény munka élvezetéért! 🙂 
Most ismét nagyon pozitív hangulatban vagyok és jó ezt megélni. Nem nagyon értettem, hogy mi volt ez a 2-3 hét mínusz, amit hozott az élet az év eleji lelkesedés után. De azt hiszem most már a helyére tudtam rakni. Úgy érzem, egy kurva nagy pofont és ezzel együtt egy erős üzenetet küldött az élet: 
Anna, értékelem a lelkesedésed, a rendszerbe, a fegyelmezettségbe vetett hited és energiád, de most állj meg, nem ez a te utad. Az elsajátított tudásodat használd arra, ami igazán te vagy: a benned rejlő ösztönök terelésére, a saját utad elmélyítésére, a testeddel-lelkeddel való kapcsolat mélyebb szintű ápolására. Hallgass jobban a belső hangodra. Teremtsd meg az egyensúlyt.

Vagy legalábbis én ezt tanultam belőle, mert ez vagyok én.

A kód neve: Hashimoto tireoiditis

Több mint 2 héttel ezelőtt írtam utoljára. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy össze tudjam magam szedni ismét és egy összeszedettebb, átgondoltabb bejegyzést tudjak megfogalmazni. Mert ezt szeretném. Mert nekem is voltak most nagyon negatív napjaim, az elmúlt két hét nagyon furcsán kiszakított a jól megszokott életemből, de nem ezeken a napokon akartam írni. 
Kezdődött azzal, hogy 3 héttel ezelőtt, most már orvos által is kimondásra került az, amit a laboreredményeim alapján sejteni lehetett: autoimmun pajzsmirigy gyulladásom van, avagy Hashimoto tireoiditis (thyreoiditis). Aztán ami azóta történt: rengeteget olvastam erről, meg voltam beteg is 2 hétig és alig gyógyultam. Nagyon nehezen tűrtem ezt a lassú gyógyulást, nem értettem, miért ilyen nehéz ez most. Mondjuk antibiotikumot nem kaptam, tehát kvázi “önerőből” gyógyultam nagyrészt. De rettentő lehangoló állapot volt.
Aztán megérkezett hozzánk Zseni, az új családtagunk 🙂 Persze kihagyhatatlan, hogy itt is bemutassam őt <3

Na de a lényeg.

1. Nagy elánnal…
Nagy elánnal kezdtem az új évbe: kemény diétával és egy hozzápasszintott edzéstervvel vágtam bele abba, hogy végre lepucoljam magamról az utolsó néhány kilót, amiről tudjuk, hogy akárhogy is, de keményebb munkát jelent mint az előtte lévő 10(-20-30) kg. Úgy éreztem, hogy ez egy olyan dolog még, amit szeretnék megtenni magamért: szerettem volna definiáltabban látni az elmúlt 2,5 évben magamra fordított energiák eredményét és kicsit szálkásabb fizikumra vágytam. Tényleg soha ennyire odafigyelve nem csináltam még étkezést azt hiszem, már ami a szigorúságát illeti.

Közben úgy éreztem, hogy 2015-ben, amikor is épp 1 hónap múlva 30 éves leszek, ideje mélyrehatóbban foglalkozni bizonyos egészségügyi kérdésekkel: meg akartam nézetni, hogy van-e inzulin rezisztenciám, illetve még bejött az, hogy kérek vizsgálatot a pajzsmirigyemre is. Jártunk gyógytornásznál, voltam fogorvosnál is kezelésen, így egyrészt elkezdtem megelőző lépéseket tenni, másrészt pedig pótoltam, ami elmaradt.

Az étkezésemre következetesen október óta figyelek, fokozatos kalóriamegvonást kezdtünk ezzel együtt, Zsolt által írt étkezési terv mentén. Nagyjából 1 kg-t sikerült lefaragni, aztán a további megvonással még egyet. A folyamatos megvonásról persze tudható, hogy nem járható út hosszú távon, hiszen a visszájára sülhet el. Ennek ellenére a januári diéta még keményebb volt mint eddig. Bírtam is amúgy, bár a fáradtság jelei mutatkoztak azért nálam (pl. következetesen minden hétvégén egyik délután aludni akartam, amivel nincs gond, csak előtte ez nem volt ilyen határozott igényem – nem véletlenül.) A kilók viszont igen nehezen kezdtek olvadni. Az első héten persze rögtön lement 1 kg, aztán hetekig stagnált a súlyom. 1 hónappal később, január végére végül megint tudtam fogyni, hirtelen lement még 1 kg rólam, a női test ciklikus működésével összhangban. Nagy része zsír formájában. Aztán lebetegedtem és hopp még egy kg mínusz, meg egy számmal kisebb nadrágméret. Mondjuk nem így akartam volna, ez kicsit hirtelen volt. Az utolsót leszámítva azért a fogyás lassú üteme furcsa volt, hiszen nem normális 1300-1500 kalóriákon élni annak ellenére, hogy viszonylag alacsony, kb 1350 kcal (tehát relatíve alacsony) a BMR-em, mert picike vagyok. A mindennapi élet és a kemény sport bizony megkövetelik azt, hogy rendes mennyiségeket egyek, negatív kalóriamérleg mellett pedig elvileg gyorsabban kellett volna fogynom, ha működik a matek.

Ám de…


2. A Hashimoto tireoiditis-ről

Elmentem a vérvételre és a pajzsmirigy értékeim egyértelműen utaltak arra, amit orvos is kimondott később: autoimmun pajzsmirigy alulműködésem van. Ehhez  5 hormont néztek: TSH-t, T3-at, T4-et, anti-thyeroglobulint és antiTPO-t. A TSH magas értéke és az antiTPO kiugróan magas értéke egyértelműen a Hashimoto autoimmun betegségre utaltak.

A Hashimoto autoimmun pajzsmirigy gyulladás lényege, hogy a szervezet megtámadja az ember pajzsmirigyét, mert valami miatt kialakult ez a hibás folyamat, hogy az immunrendszer a saját testre támad és “ellenségként” ismeri azt fel, a célpont pedig a pajzsmirigy. A betegség lefolyása, hogy idővel a pajzsmirigy teljes szövete eltűnik és megszűnik a hormontermelés. A Hashimoto sajátosságai közé tartozik, hogy a tünetek a pajzsmirigy alul- és túlműködésében egyaránt jelentkezhetnek, de nagyon egyénfüggő, hogy ki mit tapasztal meg ezzel kapcsolatban. Pontosan azért, mert a pajzsmirigy olyan fontos szervünk, amely a testünkben zajló minden folyamattal kapcsolatban áll a komplett emésztéstől kezdve a vércukorszint szabályozáson, menstruációs ciklus kezelésén át, az alváson, a gondolkodáson keresztül a stresszkezelésig (csak hogy néhányat említsek).

Akinél fény derül a Hashimoto-ra, egy dologgal szembesül: ellentmondások tömkelegével. Én is, hasonlóan a sorstársaimhoz, elkezdtem ezerrel olvasni a neten, elkezdtem bújni a cikkeket, blogokat, fórumokat. Ennek eredményeként azt találtam, hogy feszültség van a hagyományos nyugati orvoslás és az egyéb irányzatok között abban a tekintetben, hogy miként állnak a Hashimoto betegekhez. Feszültség van aközött, hogy az autoimmun pajzsmirigy gyulladás az kizárólag a pajzsmirigy dolga vagy egy komplexebb folyamat.

Az én első tapasztalatom az első orvossal, akinél jártam, ugyanez volt. Az álláspont: kezeljük kizárólag a tüneteket. Anélkül írt fel pajzsmirigy gyógyszert (kezelendő az alulműködést), hogy előtte bármiféle egyéb vizsgálatot elvégzett volna. Például, célszerű ilyenkor pajzsmirigy ultrahangot csinálni, ezt az orvosnál én vetettem fel mint lehetőség (“olvastam, hogy célszerű”), javaslatom pedig helyeslésre talált, szóval ez lesz a következő köröm majd, hogy kiderüljön hogy is állok a Hashimoto előrehaladottságának tekintetében. Emellett azt mondta, hogy ha 3 hónap múlva visszamegyek, akkor majd ismét csinálni kell labort, de pl. az antiTPO értékét (tehát a betegség autoimmun részét) “már nem kell nézni”. Számomra ez furcsa, hiszen teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy van egy autoimmun állapot, azt nem tartja szükségesnek kezelni. Pedig a nők körében az autoimmun eredetű pajzsmirigy gyulladás szinte tömeges méreteket ölt lassan! A teljes káosz nem csak itthon jellemző: egy főleg amerikai tagokból álló Hashimotos facebook csoporthoz csatlakoztam és a tapasztalatok ott is egybevágnak az itthoniakkal. Szomorú ez nagyon.

Amit tudni lehet, hogy ezt az autoimmun betegséget jelenleg még gyógyítani nem tudják, a tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy jól kezelhető a dolog: odafigyeléssel és gyógyszer kombinációjával (ahol pl az alulműködés súlyosabb tüneteket ölt és hormonpótlás szükséges) gyakorlatilag normál életvitelt lehet folytatni. Odafigyelésen pedig többek között szigorú diétát, magamra való odafigyelést, tudatos stresszkezelést értek. Sok Hashimotósnál az a tapasztalat, hogy a szigorú diéta az autoimmun folyamatot teljesen le tudja csillapítani (bár megszűnésről itt sem beszélhetünk jelen állás szerint).


Most már talán érthető, hogy miért voltam annyira kiborulva. Éljek ezentúl Hashimoto betegséggel megpecsételve? Hogyan kerüljem azt el, hogy betegségtudatom alakuljon ki? Már nem is vagyok normális, átlagos ember?

3. Out of society.

Ha sokat olvas az ember a Hashimotoról, akkor az alábbi dolog biztos szembeköszön majd: a betegség összefüggést mutat az emésztéssel és bizonyos ételintoleranciákkal. Többek között – az én olvasatomban legalábbis – általánosan elfogadott, hogy  a Hashimoto betegséget jelentősen enyhíti (sokak szerint gyógyítja), ha az illető átáll gluténmentes étkezésre. A gluténérzékenység/intolerancia sok esetben együtt jár más ételekre való érzékenységgel is, amiknek a feloldása, enyhítése a betegség szempontjából fontos. Emiatt, mire az orvosi konzultációra mentem, elvégeztettem egy 226 tételes vérvizsgálaton alapuló ételintolerancia tesztet. A tesztcsomag postán érkezett, otthon saját magam a kapott készletben lévő tűvel megszúrtam az ujjam, a vért a kapott kis kémcsőbe vezettem, majd lezártam, összeraktam a pakkot, amit egy futár vitt el. 3 nappal később megjött az eredmény.

Figyeljetek, ez vicces lesz: a teszt alapján érzékeny vagyok többek között: a TOJÁSra! 😀 (a fehérjére jobban), a tehéntejre en bloc, mandulára, mogyoróra, krumplira, búzára, árpára (gliadinra nem), borsóra, zellerre. Csak hogy egy néhányat említsek, mert van még egy pár ezeken kívül is. Például egyes halak. WTF.
Ami tuti tehát: tej-, tojás- és gluténmentesen kell étkeznem ezentúl. Hogy meddig? Van aki 3 hónapot mond (ez az ún. “eliminációs diéta”) és aztán egyes alapanyagok visszavezethetőek az étkezésbe.

Bizonyos ételek iránti túlérzékenységem hátterében az is állhat, hogy a diéta miatt meg az életmód miatt nagyon sokat fogyasztottam belőlük. Pl. rengeteg tojást, túrót ettem, tejsavó fehérjét ittam. Persze így is vannak olyan dolgok, amikből szinte soha nem ettem, mégis kimutatható az érzékenység (pl. búza, krumpli). Összességében ebből azt a következtetést vontam le, hogy hiába mondja nekem BÁRKI egy ételről, hogy na “AZ az igazán egészséges”, önmagában egészséges ételről nincs értelme beszélni. Minden ételt csak a kontextusában lehet egészségesként értelmezni, mert ez mindenkinél mást jelenthet. Mindenből lehet túl sokat fogyasztani. Annak ellenére okozhatsz a testednek rosszat, hogy nem is tudsz róla, mert mondjuk egy ilyen betegség megbonyolítja azt, hogy milyen területen jön ki az ételre való érzékenység. Nem feltétlenül emésztési problémákban, nekem például nem is volt. (ITT egy klassz kiadvány, aminek a 3. oldalán néhány lehetséges tünetet felsoroltak) Én például észrevettem, hogy januárban már elég rosszul aludtam. Sokat forgolódtam és nyugtalan is voltam annak ellenére, hogy amúgy az életemben elvileg minden rendben volt. Az elmúlt 1,5 hétben, mióta kiderültek ezek az érzékenységek és reggelire megettem az utolsó 2 tojásomat:) és azóta semmi olyat nem fogyasztottam, amire intoleranciát mutatott a teszt, sokkal jobban alszom, már nem is stresszelek éjjelente. Aztán ki tudja, hogy van-e összefüggés a kettő között?


Ha Hashimoto autoimmun betegséggel rendelkezünk (de szépen fogalmaztam :D), akkor egy fogalom, amivel találkozni fogunk a kutakodásaink során, az az autoimmun protokoll (AutoImmune Protocol) diéta. Az AIP-ról azt kell tudni, hogy rettentően szűk azon ételek köre, amit megenged. Én most tanácstalan vagyok kicsit, mert nem tudom, hogy elegendő-e lenne azokat az ételeket kihagyni, amikre intoleranciát jelzett a teszt vagy fogjam még szigorúbbra és full AIP-ot nyomjak. Fogalmam sincs, hogy mi szolgálná jobban az egészségem, és nehéz olyan orvost találni, aki holisztikusan képes szemlélni ezt a képet és egyáltalán megértené, hogy miről beszélek…

Az biztos, hogy ha ennyi alapanyagot kihagyok az étkezésemből, mint amit az AIP megkíván az embertől, akkor nagyon out-of-society étkezésem lesz. Én legalábbis így érzem. Mióta kiderültek ezek az intoleranciák és kerülöm ezeket az ételeket, gyakorlatilag ha bemegyek egy boltba, akkor azon ételek köre, amiket meg tudnék venni magamnak, jelentősen leszűkült. Otthagyhatom a komplett édesség pultot, pékség pultot, tejpultot, a húskészítményeket, a halaspultot is jobb, ha kerülöm. Ha az AIP szerint étkezem, akkor a zöldség-gyümölcs pult felét is figyelmen kívül kell hagynom. Na meg egy csomó fűszert. Szülinapi tortának pedig egy hatalmas steaket kérek, mert tojás, gabona, magok, stb. nélkül még sütni se lehet, köszi. Az ún. “gluténmentes élelmiszerek” pedig a vicc kategória. Meg amúgy minden élelmiszerben van (szerintem) felesleges cukor, keményítő (nálam a krumpli szintén kilőve), tejszármazékok, gabonaszármazékok.

Hogy mi marad? A kreativitásom, az elfogadás, az elengedés, a pozitív dolgok más területeken való megtalálása és megélése. Mert a kajakérdést sokkal praktikusabban kell kezelnem. Az edzés miatt jó lenne komplex szénhidrátokat fogyasztani, de ha még zabot se ehetek, még ez is rettentő mód leszűkül. Marad például a rizs, amire nem vagyok érzékeny – de ha túl sok rizst eszek, lehet, hogy úgy járok mint a tojással, tejsavóval… egy idő után már nem fogja tolerálni a szervezetem. Ilyen és ehhez hasonló dolgokat kell átgondoljak. Nem könnyű feladat megmaradni keep calm-nak, de azért én megpróbálom.

Marad a tudatos előre tervezés, a főzés, a csomagolás, meg a magamra való odafigyelés, hogy ne parázzam túl. Arra hajlok jelenleg egyébként, hogy a saját étel-intoleranciáimat szűröm első körben, illetve gluténmentességet vezetek be.

Nem mondom, hogy nem sírtam el magam majdnem, amikor eszembe jutott, hogy miket nem ehetek nagyjából soha többé. Nehéz ez, mert a társadalmunkban és bennem is annyira mélyen benne van a közös étkezés mint összetartó erő, az élményeim, a jó emlékeim középpontjában nagyon sok esetben a közösen eltöltött vacsorák, ebédek, reggelik élménye áll. Nekem meg ezt most picit le kell tennem és át kell formáljam. Sok étel elhagyását az életmódváltás óta amúgy sem élek meg szerencsére lemondásként, szóval a sóvárgásom jelentős része egy nosztalgiaszerű fellángolás inkább, de azért nem jó érzés ezzel együtt. Ha például azt veszem, hogy a januári diétámban mennyire le volt szűkítve az elfogyasztható ételek köre, akkor az AIP szigor szinte még megváltás is..:) Mindenesetre nagyon nem könnyű. Próbáljatok csak belegondolni.

4. Sorsszerű?

Persze, amikor fény derült a Hashimotora hát bizony átgondoltam az egész eddigi életemet. Őszinte leszek: undor és utálat fogott el. A saját testem támad ellenem. Ez félelmetes ám. Mégis mit csináltam, hogy így legyen?

Tagadtam, nyeltem, visszafojtottam, nem mondtam ki dolgokat, háttérbe szorítottam saját magam, csöndben maradtam, tűrtem. Ha az ember utánajár annak, hogy milyen lelki dolgokat társítanak a pajzsmirigy rendellenességek mellé, akkor pontosan ezeket fogja találni, mint ami velem is volt. 


Mi váltja ki a betegséget? Az orvos szerint ez csak a genetika. Ja meg nem mellékesen a környezeti tényezők. Mint a krónikus stressz. Aki folyamatosan elnyomja saját magát, az bizony krónikus stressznek teszi ki a szervezetét. Ez voltam én. Igen, én is felvázoltam magamnak a saját életemet a Hashimotonak a narratívájában. Nagyon szépen kiadta az egészet.

Annyira banálisnak tűnik, de azért üdítően hatott a felismerés: biztos, hogy nem azóta lettem beteg, hogy életmódot váltottam 2,5 évvel ezelőtt. Sőt. Az életmódváltásom, a diéta és a sport, a magamra való odafigyelés, a végletekig menő őszinteség és saját magam felvállalása mind-mind segítettek abban, hogy a betegség ellenére sokkal jobban érezzem magam mint az előtte lévő években bármikor. Ez biztató jel és visszaigazolja azt, hogy a Hashimoto “odafigyeléssel”, vagyis leginkább saját magunkkal való törődéssel (megfelelő diétával, sporttal, az önismeret fejlesztésével) kezelhető, az általános állapot javítható.

Sorsszerű az még talán, hogy ha a kiváltó okokat keressük Hashimoto esetén, akkor a genetikán, az életmódon és a környezeti tényezőkön túl még bizonyos vírusfertőzések is szerepet játszhatnak benne. Döbbenettel olvastam, hogy a mononucleosis például tipikusan ilyen (Epstein-Barr vírus). Márpedig én 17 évesen jó néhány hetet kihagytam a suliból emiatt. Milyen jó is lett volna, ha az első időszakban nem szimpla mandulagyulladással kezelnek és nem hagyják elfajulni a dolgot. Sosem voltam még annyira beteg mint akkor. Szóval ez is egy trigger lehetett abban, hogy a Hashimoto kialakuljon nálam. Erre rakódott rá aztán 10 hosszú évnyi befelé fordulás, a boldogság látszatának erőltetése és az egészségtelen, mozgásszegény életmód. Eredmény: autoimmun pajzsmirigy gyulladás. Nájsz.

Lehet, hogy már nem tudom elkerülni, hogy folyamatosan gyógyszert kelljen majd szednem, és ezzel kicsit félelmetes szembesülnöm, de azért bízom magamban és mindent megteszek, ami csak tőlem telik 🙂

5. Az életem további alakulásáról

Tanulság, tanulság, tanulság. Örülök, hogy most derült ez ki, tényleg, de erről legutóbb is írtam. Mégis mit tudok ebből tanulni? Tényleg ezt érdemeltem? Átok ez vagy áldás?

Olvastam egy nagyon jó gondolatot a Hashimotoval kapcsolatban. Akinek Hashimotoja van, az képzelje el, hogy olyan mintha egy medve élne benne. Márpedig egy medve az durva 🙂 Egy medve, ami rátámad a pajzsmirigyre, ha stressznek van kitéve, ha nem megfelelően van táplálva, ha nem figyelnek rá oda. Viszont békés, kezelhető, ha törődsz vele, nem basztatod, azaz jól eszel, nem stresszelsz.

A Hashimoto tanít: megtanít arra, hogy elfogadd, hogy nem mindig lesz könnyű.
Megtanít arra, hogy a tested meglepetéseket tud majd okozni, akár minden jó szándékod és odafigyelésed ellenére is.
Megtanít arra, hogy odafigyelj magadra és ne szorulj a háttérbe akkor, amikor nincs arra szükség.
Megtanít arra, hogy ne nyomd el magad.
Megtanít arra, hogy folyamatosan őszinte legyél magadhoz. Másként nem megy: ha nem jól kajálsz, ha nem szeded a gyógyszert, ha folytatod úgy, ahogy korábban, akkor nem fog működni a dolog.

A Hashimoto megtanít arra, hogy szeresd magad, bármilyen nehéz is legyen, mert a gyógyulásod alapja nem lehet más, mint a saját lelki egyensúlyod, békéd és harmóniád.

Élem tovább az életem, amit tényleg csak úgy tudok jellemezni a nehézségek ellenére is, hogy boldog és kiegyensúlyozott. Állandó örömforrásnak (na jó, néha bosszankodásnak is:D) pedig érkezett hozzánk egy új családtag, Zseni, a shetlandi juhászkutya, azaz sheltie. Akire ha ránézek, minden gondomat elfelejtem, annyira imádnivalóan édes és okos kutyus 🙂

Úton hazafelé Zsenivel 🙂
Az edzésekhez pedig szépen lassan visszatérek, ha már tényleg úgy tudok rá gondolni, mint örömforrás. Sajnos az elmúlt 2 hét betegeskedése erőből is sokat kivett belőlem, így a szombaton tartott próbaedzésemen, a szokásos súlyok 50%-ával dolgoztam és azok is kurva nehéznek tűntek. Tudom, hogy nehéz lesz megint építkezni elölről, de tudom, hogy jól reagál majd a szervezetem a sportra. Szeretem, de most nem ez a legfontosabb, időt kell adjak magamnak.

Egyéni rekord hegyek :)

Az úgy volt, hogy múlt szombaton lementem edzeni egyet. Aznap volt a Thor háziverseny is, amit lopva figyelgettem. Jó volt a hangulat, lelkesek voltak a fiúk-lányok, kedvet adott nekem is a saját Power Builderes háziversenyünkhöz.
Elég hadilábon állok ezzel a versenyzés dologgal: számomra ez az év nem arról szólt, hogy az edzést tudjam fókuszba helyezni, mint korábban, idén sokkal inkább “csak” támasz volt nekem mindabban, amiken végigmentem. Aztán ősszel, ahogy kezdtek helyrebillenni a dolgok, lenyugodni a körülmények, az edzésre is egyre jobban tudtam már fókuszálni. De az eltelt több mint fél év alatt, amikor hónapokig nem tudtam egy-egy programot befejezni, a tavaszi eredményeimhez képest nem fejlődtem, gyakorlatilag a legelejétől újra kellett építeni magam. Aztán az elmúlt hetek odafigyelése, az elkötelezettségem, a lelkesedésem és az életemben beállt egyensúly elkezdték hozni az eredményeket az edzésben is.
A guggolásban végre már nem akadályozott az a sok lelki trauma és feszültség, amik miatt hetekig-hónapokig gyakorlatilag féltem a gyakorlattól és féltem nagyobb súlyokra merészkedni. Az edzésszeretetem és az erőemelés iránt érzett lelkesedésem leginkább a deadliftben csúcsosodott ki: élveztem minden egyes ismétlést, minél nehezebb volt, annál jobban.
Múlt szombaton aztán, amikor lementem, izgalommal vártam, hogy sikerül-e a kitűzött 3 ismétlést 85 kg-val megcsinálni. Persze magamban tudtam, hogy sikerülni fog és így is lett, nem volt vele gond! Aztán erről persze akartam írni is, mivel utólag jöttem rá, hogy ez bizony egy 3 ismétléses maxom volt! Soha ennyit nem emeltem korábban. Csak végül nem adódott erre időm, mert elég sűrű volt a programunk a hétvégén.
A legutóbbi edzésprogramot követően a dec.14-i háziverseny előtt még maradt 3 hetem. Az eredeti terv az volt, hogy lesz még 2 nehéz hetem és 1 pihenős. Az edzésprogram véghezvitele azonban leterhelte a szervezetemet, ekkor volt az a néhány nap, amikor lebetegedtem. Ugyanazon a héten mentem munkaügyben Amszterdamba, és mivel egyáltalán nem akartam ott kint betegeskedni, ezért csak 1 edzésem volt azon a héten. Viszont az utazás, akármennyire is izgalmas volt szakmailag és jó dolog volt egy új országban egy fantasztikus városban eltölteni 5 napot, nagyon lefárasztott. Ezért a 2. héten ismét csúsztak az edzéseim. A hétfői elmaradt, így lett kedd-csütörtök és végül az a szombat, amiről az előbb írtam. Így adódott, hogy az eredeti 2 nehéz hetemből csak 1 maradt. Kicsit úgy éreztem, hogy az utolsó pillanatban próbáljuk behozni a “lemaradásomat”, de aztán elengedtem ezt a dolgot és elfogadtam, hogy nem ebben a maradék 2 hétben fogom megváltani a világot. Ennyire tudtam felkészülni, ebből kell kihozzam a lehető legtöbbet majd adott helyen és időben.
Mindenesetre kértem Zsolt tanácsát, hogy a maradék 1 hetet a verseny előtt mivel töltsem. Azt írta, hogy módosítja a tervet.
Hétfőn reggel néztem rá az új tervre és hangosan felnevettem: az esti terv mindenből 1 ismétléses maxot tartalmazott, meg voltak adva a súlyok: guggolás 75 kg, fekvenyomás 50 kg, deadlift 90 kg. 
Vicces. Nekem az eltelt több mint 1 év alatt még soha nem volt olyan edzésem, hogy mindhárom gyakorlatból maxot kellett volna csinálnom. Ilyen szempontból ez egy főpróba is volt a vasárnap előtt, kicsit segített orientálódni abban, hogy miként próbáljak gazdálkodni majd az energiáimmal.
Izgultam. A guggolás volt az első. Bemelegítéskor problémák voltak a mélységgel, erre majd igyekszem odafigyelni. Aztán szép lassan emelkedtek a súlyok, míg végül eljutottam a 75  kg-ig. Ilyenkor a tárcsák fölpakolása a rúdra mindig egyfajta rítus, megteremti számomra a “személyes kapcsolatot” a rúddal, a tárcsákkal, a hideg fémmel. Amiket fel akarok emelni. Összeszedtem magam és mindent beleadva odaálltam a 75 kg alá és probléma nélkül beleguggoltam és felálltam a súllyal. Röhögtem, mert nem is volt olyan erőlködősen nehéz, mint ahogy számítottam rá. 🙂 A guggolás nehéz súllyal, amitől idén hónapokig paráztam.
Aztán pihentem és jöhetett a fekvenyomás. Ezzel küszködök a legtöbbet, de ez sokaknál látom, hogy gyenge pont, nehéz ráérezni szerintem. Igyekeztem itt is jól ütemezni és időzíteni a bemelegítést, míg végül elérkeztem a célszámhoz: 50 kg-t végre kinyomni fekve. Hetek, hónapok óta vártam már ezt, hogy idáig eljussak. Hányszor de hányszor kellett ezt is újrakezdenem. Hát 2-3x biztos. De ott voltam végre, felpakoltam 50-re a tárcsákat, odafeküdtem és minden erőmet beleadva, megcsináltam az 1 ismétlést az 50 kg-val! Nagyon boldog voltam: végre az 50-es klubba léptem 🙂 Nagyon szeretnék egy saját testsúly közeli fekvenyomást elérni valamikor.
Sok idő eltelt már ekkora, és hátra volt még a legnagyobb kedvenc: a deadlift. Szintén óvatos bemelegítés, a nagyobb súlyoknál már csak 1-1 ismétléssel. Az egy ismétlés 85 kg után, ami elég nehéznek tűnt, tartottam egy nagyobb lélegzetvételnyi, kb. 5 perces szünetet. Felpakoltam még 5 kg-t. Odaálltam, tényleg minden energiámat összeszedtem, lelkesített a fülemben a zene is, majd felhúztam azt a 90 kilót! Nagyon gyorsnak tűnt a dolog belülről is, sokkal lassabb ismétlést is csináltam már életemben: akkor igazán a nehéz egy elemelés, ha ráadásul lassú is. Ez viszont nem volt lassú, sőt! Kedvesem le is videózta, aztán együtt visszanéztük és kívülről látni még viccesebb volt: nagyon gyorsan feljött a 90. Kicsattantam a boldogságtól, de tényleg 🙂
Így végül a 3 gyakorlatban 3 egyéni rekorddal zártam a napot. Másnap madarat lehetett volna velem fogatni, egész nap vigyorogtam, rettentő boldog voltam 🙂 Úgy éreztem, hogy minden magamba, az edzésbe, a következetességbe és kitartásba fektetett munkám meghálálta magát. Úgy éreztem, hogy most már jöhet bármi, szívesen megyek versenyezni is, mert nem fog számítani az, hogy elérek-e helyezést vagy hogy mások mekkora előnnyel indulnak velem szemben, vagy hogy én milyen hátrányból próbálom felküzdeni magam. Csak az számít, hogy mindezt saját magamért teszem és hogy ez erőssé és …őszintén? kibaszott boldoggá tesz 🙂

A héten a diétát sem tartottam már: egyrészt a hétfői edzés eszméletlen mód felpörgette az anyagcserémet, azóta gyakorlatilag folyton éhes vagyok. Ma már lecsúszott egy szép szelet csokitorta is. Egyszerűen kívánja a szervezetem a kalóriákat. Vasárnapig mérsékelten, de ez marad, aztán a verseny után szép lassan visszaállok az egyensúlyra.
Levezető edzésem volt még szerdán, de ez a visszavételes nap nehezebbnek tűnt mint a maxolós. Pihenésképp még korcsolyáztunk is egy nagyon jót csütörtökön, kellett ez a másfajta terhelés a lelkemnek meg a testemnek is. Ma-holnap meg pihenés és lélekben+testben rákészülés a vasárnapra ezerrel. Utóbbinál egy kis SMR hengerezgetést, laza átmozgatást tervezek csak, nem többet. Meg annyi alvást, amennyi csak belém- és rámfér :))
Vasárnap klassz lesz, jó társaság, jó hangulat és azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk: MINDENT FELEMELÜNK :)))

Hol is tartottam?

Ott tartottam, hogy pontosan 1 héttel ezelőtt érdemi előrelépést sikerült elérjek a guggolásban, ami határtalan jókedvvel töltött el. A hétvégén a jó időt kihasználva a barátainkkal egy jó kis gyalogtúrára mentünk a Dunakanyarba. A guggolástól egyébként elég jó kis izomlázam lett a hátsómban, ami némi kellemetlenséget okozott számomra a túrán, de ami annak is a jele, hogy előző a megfelelő izmokat sikerült bekapcsolni a munkába, főleg ami a bolgár guggolást illeti, juhhhúúú 🙂
Vasárnap a pihenésé volt a főszerep, egy laza átmozgatásra azért jutott idő a Thorban. Az extra edzéseken előszeretettel végzek nehéz hordásokat, farmer walkokat.
A hét eleje aztán edzés szempontjából nem egészen úgy telt, ahogy szerettem volna, fontosabb dolgokkal kellett foglalkozni. Emiatt sajnos az étvágyam sem volt a topon, így aztán jelentős kalória és energia-deficitbe kerültem a hét végére. 
Ezt a ma reggeli edzésen meg is éreztem, mert nem ment úgy a fekvenyomás, ahogy szerettem volna. Persze a technikán is van javítani való, ezen dolgoztunk is Zsolttal ma, meg még fogunk is. Amúgy érzem, hogy fejben kezd összeállni a dolog, szóval menni fog ez, nem aggódom 🙂 Erős vagyok és erős leszek 🙂 Meg remek támogatóim is vannak ám :))))
Szóval ma még nem volt meg az 50 kg-s bench press, de ez már csak idő kérdése! A szándék, az elhatározás és a motiváltság is megvan. A 4 napos edzésmentesség után most már nagyon várom, hogy végre deadliftelhessek egy jót, talán a hétvégén sort is tudok majd keríteni rá 🙂
#egyensúly bitchez


Lazítok

A héten beszüntettük Zsolttal az előző edzéstervet és most nem is kezdünk újat. Hamarosan szabira megyek, addig már nincs értelme. Így most teljes testes átmozgató edzéseket tartok csak, egy-egy főgyakorlattal, swinggel meg pörgetőkkel.
Ami újdonság tehát, hogy tegnap elkezdtem megtanulni a SWING-et juhhhúúúúú 🙂 Nem mondom, hogy egyszerű, sőt. Talán pár óra gyakorlás és már menni is fog rendesen 😀 Már most sem olyan elkeserítő az eredmény, szerencsére. 12 kg-s kettlebellel gyakoroltam. Azt érzem, hogy ez sokat hozzá fog tenni a deadliftemhez is, mert ebben a mozgástartományban vannak hiányosságaim.
Egyébként meg rohadt meleg van lent a teremben reggelente, nekem ez ront a teljesítményemen. De mindegy, túlélem. Valahogy. Örülök, hogy tart még a nyár (:
A swingen kívül volt még tegnap guggolásom 5×5 sorozat 55, ill. 50 kg-val, meg pörgetőm, 3 kör: fogantyún fekvőtámasz, TRX evezés, TRX térdbehúzás (érzem is a kis hasizmaimban), végül kötél FHB (földhözb.szás, becses nevén power rope). Leizzadtam, elfáradtam, jól esett.
Mai mottóm 🙂