Egyszer vékony voltam

Akik követik a történetem, azok tudják, a többieknek pedig elmondom: több mint 3 évvel ezelőtt váltottam életmódot, 70 kg-ról indultam akkor. A 154 cm-emhez képest ez elég sok volt. Tudtam, hogy nem jó úton jártam, egészségtelenül éltem, tudtam, hogy változtatnom kell. Több mint 3 éve belevágtam az életmódváltásba és igen hamar sikerrel is jártam, átmeneti eredmények helyett, tartós változást sikerült elérnem.

Egy dolog nem sikerült viszont soha: arányaiban vékonyra fogyni. Olyan igazán karcsúra. Aminek reményében sokan elkezdenek lefogyni. Ami az én magasságomhoz nagyjából 52-54 kg körül körvonalazódna (attól függetlenül, hogy épp mennyire vagyok izmos vagy sem, hiszen tudjuk, hogy az izom térfogata kisebb mint a zsíré, így ugyanannyi testtömeg mellett lehet valaki vékonyabb, ha izmos)

Akkor még nem tudtam, hogy az 55,5-56 kg körüli platómhoz (2013 nyara, 2014 tavasza) nem csak a módszereim vagy akár a kitartásom, következetességem esetleges hiánya vezetett, hanem más is. Idén autoimmun pajzsmirigy gyulladást, Hashimoto-t, diagnosztizáltak nálam, illetve pajzsmirigy-alulműködést. Ez olyan hormonális megborulás a szervezetemben, ami gyakorlatilag minden élettani folyamatomra hatással van: így többek között az emésztésre, fogyásra való képességre (de legalább hízni kurva könnyű:D), energiaszintemre, a hajam vagy éppen a bőröm állapotára – csak hogy egy néhányat említsek. Valószínűleg már hosszú évek óta élhettem ebben az állapotban, így amit az életmódváltással ki tudtam hozni magamból, azt vélhetően maximálisan teljesítettem és a platóm ezt az autoimmun/pajzsmirigy alulműködéses állapotomat is jelezte már. Sokszor megfogalmaztam egyébként, hogy nagyjából 56-58 kg között ingadozva, nagyon kényelmes egyensúlyi állapotban van a testem. Fejlődik az izomzatom, az erőm, van energiám. De nem vagyok szálkás. Meg nem vagyok vékony se. Amúgy nagyon szeretem a testalkatom, meg ami én vagyok, szóval ezt abszolút nem negatívumként mondom :)

Egyszer viszont vékony voltam. 2015 február-március környékén, nagyjából 55 kg voltam. A barátnőm meg is dicsért:

“Most úgy nézel ki, mint egy vékony lány!”

Bár tudom, hogy minden jó szándékkal és csupa szeretetből mondta, azért egy ilyen mondattal sokunknak nehéz mit kezdenie. Miért, 2 kg plusszal nem voltam “elég jó”? Úgy nem voltam elég csinos, kedves, szerethető, bájos, szép? Vagy éppen okos, tehetséges és értékes? Miért érdem és dicsérendő vékonynak lenni? Bennem ilyen kérdések fogalmazódtak meg többek között.

Continue reading

Mit tegyek, hogy lefogyjak?

Néhány héttel ezelőtt egy kedves ismerősömmel beszélgettem arról, hogy miként érdemes hozzáfogni az eredményes fogyáshoz. Az illető jár sportolni és próbál odafigyelni az étkezésére is. A ruháin érzi már a változást, de az igazi áttörés még várat magára, valami nem az igazi. Hozzám is intézte a kérdést, hogy mit kéne csinálnia, mit kéne (t)ennie, hogy gyorsabb ütemben tudjon fogyni?
Hogyan fogyjak le?
A válaszom nagyon egyszerű volt: kalóriadeficitet kell elérni. Kizárólag ennyi a “titok”, nem több. Több energiát kell, hogy felhasználjon a tested, mint amennyit magához vesz és fogyni fogsz.
Erre pedig az volt a válasza, hogy:

“azt már próbáltam és aztán mindig vissza is jött, amit leadtam.”

Gondolom sokan voltatok már hasonló helyzetben.
Pontosan itt van az a pont, ahol a fogyókúrát megkülönböztetjük az életmódváltástól.
Mert mi a fogyókúra? Ideiglenes kalória (és általában minőségi tápanyag) megvonás, ami súlyvesztéshez vezet.
Elérjük-e vele a kívánt célt? Elérhetjük vele, persze. Ha csak az elvesztett kilók számára koncentrálunk.
Ám mi fog történni ezután? Szépen lassan visszaáll minden a régi kerékvágásba, mert vége a “kúrának” és visszahízunk, mert nem változtattunk a szemléletmódunkon, az étkezéshez és úgy általában az élethez való hozzáállásunkon, nem tartjuk magunkat azokhoz az alapelvekhez, amivel az elért súlyt meg is lehet tartani.
Magyarán szólva nem váltottunk életmódot és várjuk a csodát, hogy azok a mindennapos gyakorlatok, amik szerint éltünk korábban, most nem fognak hízáshoz vezetni. Van egy rossz hírem: vissza fogsz hízni, ha nem változtatsz. Ha nem tanulsz, csak azt hiszed, hogy már mindent tudsz (hiszen sikerrel leadtál x kilót!) és bízol abban, hogy majd ez elég lesz ahhoz, hogy megtartsd a súlyt, amit elértél, akkor visszahízol. Ha nem figyelsz magadra és nem változtatsz alapvető berögződéseken, akkor fogyás ide vagy oda, visszahízol.
Nem akarok most nagyon mélyre menni az életmódváltás összetettségének körüljárásában. Elég csak annyi, hogy akkor nem hízol vissza, miután lefogytál, ha felismered azt az egyszerű dolgot, hogy ha már kisebb a súlyod, akkor kevesebb energia is elég ahhoz, hogy működjön. Ahhoz, hogy az elért súlyt megtartsd tehát, egy dolgot kell tenned: odafigyelned arra, hogy mit és mennyit eszel a továbbiakban.
Amint elkezdesz folyamatosan figyelni magadra, és remélhetőleg nem válik kényszeressé a számodra a dolog, egy idő után észre fogod venni, hogy a magadra – és a táplálkozásodra, mozgásra, testedre – való odafigyelés az életed természetes részévé válik. Ez az életmódváltás alapja. Rájössz, hogy ha ugyanazt eszed mint régen, visszahízol. Rájössz arra is, hogy ha csak néha eszel olyan dolgokat, amiket amúgy “nem kéne”, de az időd többi részében figyelsz magadra, akkor nem hízod vissza pikk-pakk a leadott súlyt, mert már tudod, hogy nem napok, hanem hetek, hónapok következetes kalóriatöbblete okoz tartós súlygyarapodást.Az életmódváltás lényege az, hogy figyelj az egyensúlyra.
Ahhoz, hogy a fogyásod hosszú távon is sikeres, fenntartható és egyénre szabott legyen, egy dolgot kell leginkább tenned: olvasni és tanulni. Olvasnod kell kalóriákról, tápanyagokról, ételekről, étkezési rendszerről, sportról, életmódról. (tipp: olvasd a blogom!). Így megismered mindazokat a módokat, ahogyan tényleg sikerrel és véglegesen meg tudsz szabadulni a többlet súlytól.
A következő, hogy próbálkoznod kell, amihez érdemes jegyzetelned, legalább 1-2 hétig, időszakonként pedig újra megismételni. Mennyi étel elfogyasztásától érzed magad energikusnak és mégis tudsz mellette fogyni? Reggelizz vagy ne? 5-6 étkezés vagy csak 3-4? Reggel egyél szénhidrátot vagy egyáltalán ne? Edzésnapon többet egyél és pihenőnapon kevesebbet vagy mindig ugyanannyit? Ki kell tapasztalnod, hogy mi válik be neked, mert sajnos nincs univerzális, mindenkire jól alkalmazható képlet.
Érdemes megtanulni főzni is, ha eddig nem tudtál, mert ha életmódot váltasz, akkor egyből rájössz arra, hogy az a leginkább biztos, amit te magad raksz össze. A rendelt étel, a bolti készétel – egy-két üdítő kivételtől eltekintve – jó részt lutri. (tipp: nálam is találsz recepteket itt!)
Tervezned kell. Nem kényszeresen, de készülni kell – minimum fejben! – hogy mit fogsz enni a következő napokban. Én azt mondom, emellett azért legyél rugalmas, mert meglásd, bármilyen étkezési rendszert is alakítasz ki, az élet hozhat váratlan helyzeteket!Végezetül, ami a legfontosabb: csinálni kell. Legfontosabb, hogy legyél magadhoz őszinte, dolgozz közben azon is, hogy szeresd magad. Becsüld meg magad és éppen emiatt dolgozz azért, hogy elérd a céljaidat. Legyél kitartó, a sikerhez általában nem egyenes út vezet, de biztosan mondom, hogy az életmódváltás az egyik legjobb út, amin saját magadért elindulhatsz!

egészség, egészséges életmód, edzés, fogyás
nyami 😉
Kérdésed van? Az ask.fm-en megtalálsz!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.

Miért legyenek céljaid?

A Hashimoto, edzés, egészség bejegyzés 2. része.

Múlt héten találkoztam a coach-ommal. Megállapodtunk, hogy egy időre minden bizonnyal ez volt az utolsó találkozásunk, utamra enged. Hogy lehetséges ez?

Mert 3 hónap után végre tényleg azt tudom mondani, hogy újra a régi vagyok!

De hogy jönnek ide a célok?
Amikor készültem a találkozásra, megnéztem a jegyzeteimet és meglepődtem.
3 hónappal ezelőtt értem el azt a pontot, amikor úgy éreztem, hogy a korábbi mélyrepülésből elég, nagyon nem jó úton járok, változtatnom kell, vissza akarom kapni a régi önmagamat!
Ugyanekkor nyitottam is egy virtuális jegyzettömböt az elefántos alkalmazásomban, aminek az “Én” nevet adtam. Még aznap felírtam bele mindazokat a célokat, amikre vágytam és amiket el akartam érni.
  • Újra gondtalan és jókedvű akartam lenni, aki nem stresszel olyan dolgokon, amiken nem szükséges.
  • Véget akartam vetni a negatív szakasznak az életemben.
  • Célokat akartam, előrefelé nézni.
  • Szerettem volna egyszerűen csak jól lenni, rendszert az életemben, optimizmust.
  • Szerettem volna építkezni.
egészséges életmód, célok, motiváció, fejlődés, coaching
A régi-új én:)
Múlt hét kedden ránéztem a kis listámra, és végre azt mondhattam: mindent kipipálhatok, mindent elértem! Megérkeztem.
Ugyanekkor tudatosult bennem az is, hogy mennyire fontos, hogy tudjunk célokat kitűzni magunk elé. A listámra talán egyszer néztem rá azóta, hogy megírtam, és az eltelt időben részben tudatosan, részben pedig ösztönösen, folyamatosan haladni tudtam a megfogalmazott célok felé.
Tudtam, hogy amiket leírtam magamnak, jó dolgok, érdemes értük dolgozni. Egy olyan pillanatban írtam fel őket, amikor a lehető legtávolabb voltam tőlük, éppen ezért éreztem, hogy mennyire vágytam is rájuk!
Amikor leírtam a céljaimat, az egyet jelentett azzal is, hogy döntést hoztam: el akarom érni őket. Változtattam a gondolkodásomon, hajtott a vágy, hogy újra jól legyek, ezért a kitűzött célok eléréséhez dolgozni kezdtem.  De nem ám akárhogy! Elkezdődött az a folyamat, ahogyan a célokért dolgozni érdemes: az apró lépések sokaságának útja.
Miért legyenek tehát céljaid? Mert a semmi felé nem lehet haladni. Ha nincs irány, akkor egy helyben toporogsz. Olyan nincs, hogy majd “valami lesz”. Meg majd “valamerre megyek”. Abból egy dolog lesz: egy jó nagy semmi!
Ahhoz, hogy elindulj, célokat kell kitűzni magad elé. Az, hogy milyen lesz az utad, már egy más kérdés, de ahhoz, hogy egyáltalán legyen miről beszélni, el kell indulni. Ezért kellenek a célok.

A coachingról

Az elmúlt időszakban is sokat dolgoztam magamért. Ahhoz, hogy végre újra a régi lehessek, nagyon jól jött a külső segítség, a coach formájában. Sosem vettem még részt coachingon, de éreztem, hogy az a fajta gyakorlatiasság, amit ők kínálni tudnak, számomra nagy segítséget fog jelenteni.
A legfontosabb dolog, amit a coach-tól megtanultam: a befelé figyelés, a magamra figyelés és ennek számtalan módja. Nekem erre volt nagy szükségem.
Az elmúlt 3 hónapban egy dolgot csináltam következetesen: azt tettem, amit a szívem diktált és nem féltem őszintének lenni. Megtanultam időt kérni (és adni) magamnak, ha nem tudtam azonnal döntést hozni egy-egy kérdésben. Megvártam, amíg megérik bennem az őszinte válasz.
Elkezdtem segíteni magamnak és ezért a környezetem is elkezdett segíteni nekem.
Elkezdtem figyelni magamra és ezért a környezetem is figyelt rám. Illetve rájöttem és egyúttal észrevettem, hogy milyen sokan segítenek nekem. Végre minden, amit tettem, apránként kifelé vitt mindabból a szarból, amibe belevittem saját magamat, persze csupa jó szándékból.
Nem lehet elégszer elismételni: minden fejben dől el. A világ ott születik meg a fejünkben. A korlátainkat saját magunk rajzoljuk magunknak. Az elmúlt 3 hónapban egy csomó belső korlátot sikerült ledöntenem magamban.

Készülj: megújul a blogom!

Nagy változásokat, nagy döntéseket hoztam meg ebben az időszakban. Az egyik legfontosabb, hogy elkezdtem tanulni: hogy többet tudjak adni nektek és hogy több emberhez jusson el az, amit én közvetítek.
Amit facebookon már mondtam, itt is megismétlem: megújítom és portállá bővítem a blogot.
Személyes történetemen és példámon túl az elkövetkezendő időszakban bővülni fog a tartalom is: amit én képviselni kívánok az egészséges életmódban, azt számotokra is használható tudás formájában fogom átadni.
De ez még nem minden, mert még többet fogok tanulni. Tanulni kezdek azért, hogy aztán egy napon coach-ként, építve mindarra az önismeretre és rengeteg releváns tapasztalatra, amivel már rendelkezem, én is segíteni tudjak nektek, hogy rálépjetek az egészséges életmód útjára. Arra az útra, ami elsősorban saját magatok számára egészséges és fenntartható.
A sztereotípiák, a külső elvárások és a félelmek pedig mennek a kukába!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
Don’t worry, lift heavy!
tumblr_n7zuig2K5h1rh2tw8o1_500

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük.

Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért 2. végre felvállalom az igényeimet és nem élek tovább olyan életet, amilyet nem akarok.

A blogom indításának, egyben életmódváltásomnak 3. születésnapja alkalmából született ez az írás.

Amit az életről gondolsz, az életeddé válik.


2012

Május 1. Egy új élet kezdete….. vagy valami olyasmi! 2012.05.01.

Így kezdődött minden. Azt mondtam: számon kérhetővé akarom tenni az egész életmódváltás folyamatát – elsősorban saját magam számára – ezúttal nem akarom feladni, abbahagyni, csalódni.Elkezdtem figyelni magamra, ami alapvetően megkülönböztette minden korábbi próbálkozásomat az életmódváltásra. Elkezdtem őszintének lenni magamhoz. Elkezdtem tanulni magamat.

Így már a kezdet kezdetén jöttek is a tanulságok.

A lényeg, hogy nem kell olyat meg(t)egyek, amitől rosszul érzem magam. 2012.05.02

Amikor azt mondom, hogy miként vált önismereti utazássá az életmód-váltásom, akkor épp az ilyen apróságokról beszélek. Egy halk Jézusom!-ot is felkiáltottam az előbb, ahogy ezt a 2012. májusi bejegyzésemet olvastam és a fenti mondatba futottam. Ez egy olyan dolog volt, ami aztán ki is teljesedett, mikor felvállaltam a belőlem feltörő igényeket és kitörtem az elnyomás(om)ból. De ugyanezt – leginkább a túlzott, “magamat feláldozó” alkalmazkodás elkerülését – tanulom még most is.

Rá kell szánni az időt magamra! 2012.05.06

Amellett, hogy vannak kötelezettségeim, gondoskodom a szeretteimről, a kutyuskánkról, fontos, hogy magamra is legyen elég időm.
A teljesen hétköznapi dolgokat is apránként átgondoltam, próbáltam tervezni, illetve már hamar elkezdtem érezni, hogy miről is szól ez az egész folyamat majd.

Reggel elmegyek a zöldségeshez almáért – muszáj a diétát is csinálni, ha fogyni szeretnék, ehhez pedig az kell, hogy meg legyen tervezve a mindennapi betevőm:) mind az 5 étkezésre. 2012.05.08

Kell a mentális erő, amit ez az egész ad nekem – hogy érezzem, mennyi mindenre vagyok képes és mennyire tudok koncentrálni – nagyon jó érzés megtapasztalni :) 2012.05.09

Ez egy vicces nap volt:

viszont tudom, hogy ahhoz, hogy ez intenzívebb legyen, izmot kéne fejlesszek, amihez kondiba kéne járni. A kondibérlet viszont pénzbe kerül, és az olcsó kondi ami meg szóba jöhet az nem jó helyen van vagy kocsival kell menni oda, ami szintén pénzbe kerül. Márpedig nincs ennyi felesleges pénzünk erre..

ugyanitt:

Ja, mivel lelkiismeret furdalásom támad, ha arra gondolok, hogy kihagyok egy napot, ezért ma egy fél órát itthon edzettem, súlyzóztam, kitöréseket, felüléseket, guggolásokat csináltam, ilyesmi. 2012.05.13

Mivel nagyon akartam az egészet, ezért kifogások helyett ösztönösen a megoldások után mentem és cselekedtem: hallgattam a testem jelzéseire, és mivel mozgást igényeltem, mozogtam.

 

Az odafigyelésnek köszönhetően az első 2 hét alatt már kialakult bennem, hogy ha 1-1 nap ki is maradt, mert elkezdtem mondjuk érezni, hogy fáradok, a testem annyira jól reagált a mozgásra, a törődésre, hogy automatikusan mentem tovább. Érdekes látni, hogy ilyen apró sikerek hada vezetett a nagy változásokhoz, bizony.

 

Nagyjából 6 hét után jött el az első mélypont: 2012. május 1. után a korábbi 0 aktivitásból napi szintű, rendszeres mozgás és odafigyelés kerekedett. Igen ám, de amilyen jól reagált rá a testem, azért egy idő után mégis elfáradt és minden lehetséges módon elkezdett tiltakozni az ellen, hogy tovább erőltessem. Küzdelmes napok voltak ezek, megtorpantam. De már tanultam annyit ekkora, hogy felismerjem: ez csupán egy mélypont, nem pedig a folyamat vége, mint korábban. Megijedtem, szembesültem a félelmeimmel, aztán megnyugodtam. Majd folytattam.Elkezdődött az, amit most már sokkal tudatosabban élek meg: ciklikusság. Eljött a mélypont, de aztán onnan már ismét felfelé vezetett az út. Ismét sikerélmények és a mozgás örömteli megélése jött ezután. :) Mélyen tanulságos ez magam számára még most is.

Kb. 2 hónap után kezdtek el a blogban megjelenni számomra motiváló képek, feliratok, idézetek. Az életmódváltás után a motiváció a társammá vált a hétköznapjaimban. Tudatosan kerestem a motivációt, ami által tényleg újra erőt tudtam venni magamon, mellette pedig egyre nyitottabbá is váltam: a külvilág és saját magam irányában is. A tudatos motivációkereséshez később is többször fordultam, még mostanában is. Nekem sokat segít.
2012. július 26. A nap, amikor a blogban először írtam le, hogy erősnek éreztem magam és ez mennyire jó érzés volt :-)
Bizony, így kezdődnek nagy dolgok: először csírájukban megjelennek, mert végre megtörténnek, mert megcsináljuk! Aztán észre is vesszük a változást, mert figyelünk magunkra! Végül rájövünk, hogy ez egyszerűen JÓ. Aztán ezt ismételjük.

Így, 3 hónap elteltével a gondolataim többsége ezzel a visszatekintéssel foglalkozik. Eltelt 3 hónap és mennyi pozitív változást tapasztaltam magamon. Annyira jó érzés megélni magam és nyomni és nyomni. Soha nem éreztem ilyet korábban, a saját testem sok tekintetben a gátam volt. Afelé törekszem, hogy felszabadultabb legyek, hogy jobban szeressem magam. 2012.07.30

Ez egy olyan pont, amikor azt tudom mondani: célokat fogalmaztam meg. Időről időre törekedtem dolgok felé, és ezt gyakran le is írtam, de amikor konkrétabb célokat tudtam megfogni, azért segített igazán, mert már nem csupán sejtettem, hanem tudtam is, hogy mit akarok.
Ez az akkori motivációs kép pedig most ide kívánkozik:
2012.08.06: valami elkezdődött.

A lényeg, hogy úgy tűnik, ma kompenzálni akartam valamit… nem pontosan tudom mit, talán a félelmet a munkától, vagy az egyéb dolgaimmal való szembenézéstől… nem tudom azonosítani, de legalább felfigyelek rá.

További fontos gondolatokat is leírtam:

a saját kezemben van a döntés, akkor mindent aszerint kell tegyek, hogy épüljek általa. 2012.11.01. 

És mikor ezeket a sorokat olvasom, hálát adok magamnak, hogy az első pillanattól kezdve elkezdtem írni ezt a blogot.
Kislányként, emlékszem, mindig is szerettem naplót írni. Azaz: szerettem VOLNA, mert sosem voltam elég kitartó. Ezt meg már 3 éve csinálom, mert szeretem csinálni. Mert a saját magammal való törődés egyik felülete. Mert olyan dimenziókat megnyitok általa a kis életemben, amik építenek engem. Őszinteség magammal szemben. A sebezhetőségem felvállalása. Ami erősebbé tett, mint valaha. Példa lehetek mások számára. Megmutathatom, hogy ilyen is van. Én ilyen vagyok. Senki más nincs a bőrömben, így minden, ami velem történik, az én sajátom. Nem rossz vagy jó, csak olyan, amilyen.
2012 év végét ezzel a kis képecskével összegeztem:
Életmódváltás

Életmódváltás

 Más úton járunk, különbözőek vagyunk és ez így van jól. Mindenkinek a saját útját kell járnia.
Én is ezt tettem, és 2013-ban folytattam tovább, amit elkezdtem.
Az életmódváltás legfontosabb állomása, valami nagynak a kezdete volt, amikor 2012 októberében elkezdtem a kondis-súlyzós edzéseket. Ekkoriban elég keveset írtam blogot: csak csináltam, amit szerettem. Eszem ágában sem volt abbahagyni, nagyon sokat fejlődtem minden szinten. Mert egy dolgot tettem: keményebben dolgoztam, mint a többiek. Meg mint saját magam előző nap.
2013.05.01.: ez volt az első szülinapom:)

Amit kaptam az elmúlt évben: rengeteg sikerélményt, fejlődést, örömöt, boldogságot, önbizalmat, erőt bátorságot, kitartást, izmokat :))), új barátokat, rengeteget tanultam magam és mások elfogadásáról, sok motivációt, törődést, önmagam megbecsülését, újabb és újabb célokat, állóképességet, önmagam jobb megismerését, energiát, egészséget

Gondolom mindenki számára világos, hogy a “hány kg-t fogytam” c. szempont nem szerepelt ebben a listában. KIT ÉRDEKELT. Sokszor zavarban is voltam, amikor megkérdezték ezt tőlem, mert úgy éreztem, egyáltalán nem ez az, amit szeretnék elmondani, mert egyáltalán nem számít. Tényleg az alapján mérjük a sikert, hogy hány kg-val lettünk kevesebbek? Én biztosan nem.
Ahogy a hirtelen kezdett életmódváltás után telt az idő, egyre fontosabbá váltak számomra olyan dolgok, mint az őszinteség (első sorban saját magammal szemben), önazonosság, hitelesség.
2013 nyara: ekkortájt már elég sokat olvasgattam a teljes testes gyakorlatok hasznosságáról, és a kedvencemmé egyértelműen a guggolás is volt. Igazi kis szertartás volt minden edzésen belül a guggolós széria.

2013.07.08. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy miért is:

Mikor végzek a guggolással, ami a szívem csücske, egyrészt – lehet, hogy baromság, de – mindig meghajolok 😀 nem látványos, mert olyan mintha nyújtanám a hátam vagy ilyesmi, de így kb mindig megköszönöm a lehetőséget 😀 meg magamnak az erőt és a kitartást, egyszerűen büszke vagyok magamra és teszek egy ilyen gesztust. Nehéz ezt elmagyarázni, elég személyes dolog, de számomra épp az ilyenek jelzik, hogy tényleg olyasmit csinálok, amit szeretek és csupa jót okozok ezzel magamnak :)

A másik meg ami mindig eszembe jut: “empowerment” – amit megad az a helyzet (guggolás), amiben maximálisan odateszem magam és én uralom a szituációt és ez hihetetlen energiákkal tölt fel nem csak akkor, hanem a hétköznapjaim során is :) Azért nagyon jó gyakorlat, mert teljes testet igényel és én lelkileg is maximálisan töltődök általa :) 

Ekkor kezdtem el megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor az edzés és a testünkkel való törődés felébreszti a testünkben rejlő intelligenciát és egy mélyebb kapcsolatot teremt saját magunkkal. Nagyon sokat adott ahhoz, hogy szeressem és becsüljem meg magam, törekedjek mindig többre és jobbra, akarjak fejlődni és legyek ERŐS.
Az elmúlt 3 év gyakran telt útkereséssel.. amíg rá nem találtam a sajátomra :) De hát így van ez jól, nem igaz? Amikor elindulsz valamelyik irányba, nem tudhatod, hogy az lesz-e a jó irány. Utólag fog kiderülni; lehet, hogy azonnal, de az is lehet, hogy csak később. Kipróbáltam egy csomó dolgot a sportban, a kajában. Szépen lassan kezdtem felfedezni, hogy mi is jó nekem. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban jelent meg nálam az egyensúly mint szempont – míg végül központi fogalommá érett az életemben. Korábban ezt sosem kezeltem ennyire tudatosan, ebben a 3 évben kristályosodott ki számomra és vált vezérlő elvvé és egyben segítőmmé is az életemben.
Don’t worry, lift heavy! Ez lett a mottóm. A súly sosem hazudik, tükröt tart eléd: megmutatja, hogy milyen napod volt, milyen az általános testi-lelki állapotod. Megmutatja, hogy mit szeretnél az élettől. Akarod-e igazán? Bele teszed-e magad a következő ismétlésbe? Akarsz-e erősebb lenni?

Azt akarom, hogy kibaszott erős legyél! 2013.10.05

Az egyik legmeghatározóbb mondatom volt az elmúlt 3 év során, nem felejtem el soha. Az erőedzések egész egyszerűen boldoggá tettek minden egyes alkalommal. Volt, hogy bőgtem a boldogságtól hazafele a kocsiban! Aztán a szomorúságtól otthon, amikor hazaértem. Persze csak magamban. Elképesztő volt a kettő közti különbség. Bizony, az edzések szépen ráébresztettek testben és lélekben, hogy a hétköznapokban boldogtalan voltam.

De ezen kívül, így visszanézve, azt is látom, hogy már milyen rég elkezdődött az a folyamat, hogy elkezdtem a testem jelzéseire hallgatni. Persze, legelőször én sem voltam okos és csak utólag értettem meg a jeleket és belefutottam például ilyen “pihenni kellett volna/ezt az edzést inkább ki kellett volna hagyni, máskor okosabb leszek” szituációkba. Aztán miután ez párszor ugyebár megtörtént, megpróbáltam megelőzni és jobban figyelni. Picikét óvatosabbnak lenni.

Idő kell ahhoz, hogy a testünk adta jelzéseket felismerjük és engedjünk is teret adni az igényeinknek, de az én tapasztalatom az, hogy mindenképpen jobban járunk, ha nem próbáljuk meg elnyomni ezeket a jeleket, és ahelyett, hogy hátat fordítanánk, szembe nézünk velük és megértjük őket. Megértjük, hogy miből táplálkoznak. Mitől is vagyok fáradt? Miért is nincs kedvem edzeni menni? Miért akarok megenni egy tábla csokit, pedig amúgy nem is kívánom? Aha, lehet, hogy túlhajtottam magam mostanában. Lehet, hogy keveset aludtam vagy keveset ettem. De miért? Miért gondolom, hogy muszáj edzeni mennem? Miért gondolom, hogy amúgy nem engedhetek meg magamnak egy tábla csokit? A tudatosítás folyamata nagyjából ilyen egyszerű kérdésfeltevésekből áll össze, és az egyetlen titka, hogy adj magadnak időt ezeknek az átgondolására. Érdemes nem túlkomplikálni – én mondjuk hajlamos vagyok rá, annak ellenére, hogy az egyszerű megoldások és a gyakorlatiasság híve vagyok :)

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem :) 2013.11.20 

2013. novembere egész jó hónap volt, főleg a vége: napról napra jöttek a felismerések, hogy szeretem azt, amit csinálok, és hogy igazán akarom is csinálni. Igazán akarok ÉLNI, nem csak létezni.

Mindezzel együtt jött az érme másik oldala is: szembesülni a félelmeimmel.

Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani, hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.

Amikor pedig azt mondom, hogy az edzésen keresztül tanulok olyanokat, amik az életben felmerülő nehézségeken is átsegítenek, például erre gondolok:

Az az érzés, amikor egyfelől bizonytalan vagy, mert olyat próbálsz, amit még sose és kicsit félsz, de ezzel együtt pedig bízol magadban, mert érzed, legbelül pedig talán már tudod is, hogy lehetsz hozzá elég erős vagy akár elég okos (hogy megérted miről szól az a gyakorlat és ez segít át a nehézségen), és ebből a félelemből és önbizalomból táplálkozva azt mondod IGEN, megpróbálom, hátha megy! Ráadásul még van, aki segítsen is… Annyira jó élmény! 2013.12.05 

Már 1 hete írom ezt a bejegyzést, közben edzéseim is voltak.

A legutóbbi után például az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy “amíg élek deadliftelek!” – és ezt meg is ígértem magamnak. Akár kevés a súly, akár sok, a deadlift egy olyan gyakorlat, ami megteremti a test és az elme közötti aktív kapcsolatot. Ha nem koncentrálsz, nem fog menni. Ha nem teszed oda magad 100%-on, küszködni fogsz, nem fog menni.
Az edzés ebben segített a legtöbbet: önmagam megértésében. Én egyedül edzettem sokáig. Átgondoltam és megértettem, hogy miért nem ment egy-egy alkalom vagy éppen miért ment. Amikor később, 2014-ben, hónapokig szenvedtem a guggolással, tele voltam szorongással, félelmekkel, egyik napról a másikra elmúlt, mikor az életem többi területén rendeződtek bizonyos nyomasztó dolgok (válással kapcsolatos procedúra). Amikor kiegyensúlyozott vagyok, boldog, harmonikusak a hétköznapjaim, akkor az edzések is könnyen mennek, jönnek az egyéni csúcsteljesítmények és akár rekordok is dőlnek.
2013 a fejlődés és az inspiráció éve volt számomra, amikor olyan dolgokat tanultam meg, amik megalapozták azt a fordulatot, amit 2014-ben megtettem.
Kiléptem a komfortzónámból, amiben aztán olyan teljesítményt nyújtottam (saját magam szempontjából), ami páratlan volt az előző 29 évhez képest. Megtörtént a csoda :)
Valahogy így:

Egyik nap felkeltem és rájöttem, hogy nem akarok úgy érzeni, ahogy korábban. Szóval változtattam. Ennyi.

 Pont eddig az időszakig voltak viszonylag sűrűek a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat.
Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet.
Aztán a bejegyzések száma szépen csökkenni kezdett, lecsillapodni. Már sokkal átgondoltabban próbáltam megfogalmazni mindazt, ami bennem van.
De ezt a beszámolót itt most befejezem. Pedig 2014-ben is rengeteget tanultam. Hajjaj. Itt foglaltam össze. Elkezdtem élni és ez most csak az igazi tanulás! Az életmódváltás óta eltelt 3 év inkább piskóta volt ehhez képest, pedig addigi életem legnagyobb küzdelmeit éltem át. De biztosan lesz még pár. Az autoimmun betegséggel meg is kezdődött a sor:-) Szóval nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy tudok-e majd mit kezdeni a helyzettel. Ezt az önbizalmat az elmúlt 3 év munkájával bizony felépítettem magamban és ez határtalan erőt ad nekem!
Egyre inkább látom, hogy mik azok a dolgok, amelyektől diszkomfortosan érzem magam, amiktől hajlamos vagyok én is szorongani. Hajlamos vagyok végletekre, és bár örömöt és szomorúságot egyformán intenzíven meg tudok élni és mindkettőt az élet részének tartom, azért azt is érzem, hogy egyikből sem jó a túl sok. Legalábbis az elmúlt hónapok alapján ezek a tapasztalataim, illetve most ezeket emelem ki tanulságként.
Mert hát: az életet csak utólag értékeljük, de előre kell élnünk. De a tanulságok levonása és az értékelés ettől függetlenül kell. Fontos. Fontos, mert segít döntéseket hozni, előre jutni. Illetve segít abban, hogy bármi is történik, mindenből legalább tanulni tudjunk.
Elkezdtem élni és érnek meglepetések. Próbálok okos lenni, de ennél fontosabb, hogy figyeljek.

Elsősorban magamra.

IMG_0883

30

Hű bazmeg.

Azért ez, hogy ennyire nehezen találjak és csináljak időt magamnak a blogoláshoz, kezd már példa nélküli lenni. Kicsit saját magamat is sikerült “befrusztrálnom” már, hogy ennyire nem jutott idő erre. Persze, mert annyi minden másra meg szántam időt. Mindig így van ez, ezzel tisztában vagyok. 
Időről időre azonban kell az önreflexió és a kizárólagosan saját magamra fordított idő, hogy értékelni tudjam hogy vagyok, hova tartok, jól érzem-e magam.
Múlt héten betöltöttem a 30-at. Bizony ám! :) Kérdezték is már sokan, milyen érzés 30-nak lenni. Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, sose voltam még 30 éves :-) Majd utólag kiderül, hogy milyen volt a 30. életévem. 
Mert hogy a 29. elképesztő volt, az már biztos. Gyakorlatilag napra pontosan 1 évvel ezelőtt kezdődött az az elképesztő fordulat, akkor indítottam azt a bizonyos lavinát, aminek eredményeként most ott lehetek, ahol. Hogy ha megkérdezik, milyen érzés 30-nak lenni, akkor azt válaszolhatom: kurva jó! Mert tele vagyok már olyan élményekkel, tettekkel, elhatározásokkal az életemben, amik mind-mind előbbre vittek és amik által fejlődtem. A 20-as éveim tétovázásain, bizonytalankodásain, megfelelni akarásán túljutva azt mondhatom, hogy tudom, ki vagyok én, és hogy itt az idő, hogy sokkal-sokkal komolyabb fába vágjam a fejszémet, mint korábban.

Rettenetesen sűrű volt az elmúlt év. Ha ebből indulok ki, vajon mit tartogathat még az élet, hát megtippelni sem tudom. Tudom, hogy mit szeretnék és azt is tudom, hogy már van a kezemben eszköztár arra, hogy boldogulni tudjak problémákkal, váratlan helyzetekkel. Hogy van egy saját magamra jellemző attitűdöm, mentalitásom, amivel én boldogulni tudok. Amiből nem fogok lejjebb adni soha: a végtelen pozitivitásom és az életbe vetett hitem. Meg a minőség persze: csak a legjobbal elégedek meg. Nagyon jó helyen vagyok most, ebben is biztos vagyok és úgy érzem, hogy tudok építkezni.

Sűrű volt a 29. évem, és ahelyett, hogy lecsengett volna a dolog, a végére még egy újabb fordulatot is hozott számomra. De először nézzük a pozitív dolgokat:

Már pedig volt belőlük bőven! :) Ezt a képet Annamaritól és Andristól kaptam ajándékba és valahányszor ránézek ér egy aprócska meglepetés, ahogy felfedezem, hogy milyen szavakat, mondatokat gyűjtöttek össze benne, amik mind hozzám, az életemhez kapcsolódnak. Ezúton is köszönöm Nektek :-)

Sosem volt még olyan boldog évem, mint a 29 :-), a 30. szülinapomat pedig egy kis kirándulással és egy óóóóóriási, 60 dekás T-Bone steakkel is megünnepeltük :-) <3 és még a barátaimmal is egy nagyon kellemes szombat délutánt is sikerült eltölteni együtt. A családdal pedig egy Trófeázás is jutott a végére :) Kimaxoltam a témát, azt hiszem!
***
IMG_0125

It’s a long way to the top

A múlt heti sokk rendesen kiszakított a valóságból. Nehéz ezt úgy fogalmaznom, hogy érthető legyen, de tényleg ezt éreztem. Leginkább azzal a momentummal tudom leírni, amikor hétfő este zokogtam otthon a Kedvesem karjaiban, hogy én nem ilyen életet akartam. Már abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam akkor, még saját magam számára is annyira abszurdan hangzott ez, hiszen épp a világ legjobb és legbiztonságosabb helyén, az ő karjaiban, zokogtam. De ki akarna azzal a tudattal élni, hogy potenciálisan valami alapvetően el van baszódva az egészségével, ami meg fogja határozni talán az egész életét? Hát én sem…..
Dühös voltam, rettentő dühös. Azokra az évekre voltam dühös, amíg hagytam magam elnyomni, illetve én magam is elnyomtam a saját félelmeimet, tudatosan, nehogy szembe kelljen néznem a fájó igazsággal, a boldogtalanságommal. Dühös voltam, mert ha évekig elnyomsz magadban dolgokat, ha tudatosan és következetesen lenyeled a stresszt, ahelyett, hogy megszüntetnéd a forrását, ráadásul rosszul kompenzálod az elbaszott életed az életmódoddal és az evésbe menekülsz, annak bassza meg következményei lesznek a testedben. Persze, ott van a genetikai hajlam, meg a környezet… és lehet, hogy mondjuk az egyetemi éveimben nem is “lusta” voltam meg “háttérbe húzódó természetű”, csak fogalmam sem volt arról, hogy mit jelez nekem a saját testem. Nem ismertem magam. Gyáva voltam és gyenge. 
De ez már a múlté.
A múlt héten már megint tanultam magamról és megértettem dolgokat. Például ISMÉT a saját felelősségemet abban, hogy változtassak dolgokon és ne hibáztassak másokat olyan dolgokért, amiért nem kell. Felismertem magamon azt a viselkedést, amit sokszor hangoztattam már én is: ha valakinek problémája van veled, akkor az az Ő problémája. Ha nekem valakivel problémám van, akkor az az ÉN problémám és nem szabad mást hibáztatnom érte. Imádom, hogy ilyen életemet és működésemet meghatározó dolgok mosogatás meg hasonló banális tevékenységek közben esnek le 😀
NOTE TO SELF: MINDIG ott van a lehetőség, hogy változtassak
Na ez az, amit én paradigmaváltásnak hívok. Nem függök a körülményektől, én akarom irányítani az életemet.
Hihetetlen volt a múlt hét. Amikor két gyerekes anyuka!!! (<3) írt nekem egyik nap egy nagyon-nagyon szívhez szóló üzenetet, mellesleg megjegyezve, hogy sokat segítenek neki az írásaim….. hogy szereti ahogy gondolkodom, a saját gondolkodását is segíti “helyrerakni” és hogy csodálja a tudatosságomat és értékesnek tart. Én meg csak ülök ilyenkor a gép előtt és könnycsepp gördül le az arcomon. El sem hiszem, hogy ez velem történik. Én csak leírom azt, amit gondolok. Folytatásos teleregény ez, nem több. Ja de. Ez vagyok én.
A diétában most először ezen a héten elég hektikusak voltak az étkezéseim. Hétfő-kedd alig ettem, nem volt semmi étvágyam. Szerdára jobb lett a helyzet, csütörtökre is tudtam hozni a diétás elvárásokat (és nem ettem még annál is kevesebbet..), péntekre és szombatra pedig fölé is tudtam tornázni.. Nem okoz gondot 1700-1800 kalóriákat enni 😀 Kellett ez a kevés plusz, inkább örültem, hogy végre étvágyam volt. Aztán valamit el is kaphattam, mert csütörtök este elkezdett fájni a fejem, ami péntekre is kitartott, szombat estére pedig lázzá alakult, vasárnap detto. Szóval ilyen események után a hét végére még le is betegedtem. A hét csapás, komolyan. Minden egyszerre. #ÉLETPLS
Pénteken reggel azért még lenyomtam az utóbbi hetek legpörgősebb edzését, amiről mosolyogva távoztam. Fura mód többen voltak lent a terembe mint este, pedig este is nagyon sokan vannak mostanság. De megküzdöttem mindennel és mocskosul élveztem is :)
A hét eleje jó hírt is hozott: 1 kg-t fogytam 5 hét alatt! Örülök, hogy a belassult pajzsmirigyem ellenére azért van, ami még működik. Ennek folyománya egyébként, amit már 1-2 hete érzek, hogy minden nadrágom bő csípőben de olyannyira, hogy már sikítófrászt kapok, ha csak rájuk gondolok. Már betűrve hordok minden felsőt és az összes övemen elfogyott a lyuk 😀 Mindez számomra azt jelenti, hogy továbbra is oda kell tenni magam a diétában és következetesen tartani az étkezést. A nyári 62-63 kilóról szépen, havi 1 kilós átlaggal sikerült 57 kg-ig lemenni most. It’s a long way to the top, de legalább már közelítek ahhoz, hogy pontosabban ismerjem azokat a körülményeket, amik szerint működik a testem és amik szempontot adnak a fizikumom fejlesztéséhez. Meg rájöttem, hogy életem legjobb döntése volt az, hogy egy erősebb testben és lélekben akartam élni tovább az életem :) Csak gyógyuljak meg ebből a nyavalyából, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam 😉
Igen, pajzsmirigy ide vagy oda, ma már úgy érzem, hogy ugyanazt a valóságot élem, mint ami 1 héttel ezelőtt kicsit megborult.

10408665_659007537527850_2737121291025701377_n

Az alvó oroszlán felébresztése

Akik rendszeresen követik a blogomat, azok számára feltűnt, hogy most már egy ideje nem csak saját magamról vannak itt fényképek, illetve egyre több bejegyzésemben az E/1-ből T/1 lett :) Ennek az az oka, hogy egy olyan emberrel terelt minket össze a sors, illetve vonzottuk be egymást, akivel osztozunk az edzés, a sport és különösképp az erőemelés iránti szenvedélyünkön. Ő az az ember az életemben, aki pontosan érti, hogy mi az, amit szeretek a nagy súlyok világában, az erő megélésében, ő látja a legközelebbről, hogy mennyire sokat adott nekem az erőemelés mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mindez pedig azért van, mert ő is ebben a világban mozog, él és fejlődik általa hétről hétre.


Kapcsolatunk egyik különlegessége, hogy hasonló utat tettünk meg mindketten, nagyjából egy időben indulva. Az egészségünkért való aggódás indított el minket a változás felé, míg végül egymás mellett kötöttünk ki, hogy ezután együtt csinálhassuk tovább nem csak a sportot, hanem a közös életünket is. :)


Szeretném nektek bemutatni tehát Horváth Zoltánt, akinek a története 95 kg-ról indul és jelenleg ott tart, hogy egy átlagos napon ő a legerősebb ember a Decathlon áruházban 😀 
Mert a túlsúlytól megszabadulni hasznos és jó dolog, de egy idő után mindketten rájöttünk, hogy ennél nekünk több kell, fejlődni akarunk testben, lélekben egyaránt, aminek az alapját az jelenti, és amihez a legtöbbet az adja hozzá, hogy ha szimplán a külsőnk helyett azzal foglalkozunk, hogy erősek legyünk.


A többit pedig ő meséli el nektek…. :)


Örömedzünk :)



De ki is az a Horváth Zoltán?

A történetem 2011 októbere magasságában indult, 95 kilóról, tán még fölötte is volt, nem mertem mérlegre állni. Éltem a napjaimat minimális mozgással, otthonról dolgoztam, nem nagyon mentem sehova. Az életemet a World of Warcraft és a munka tette ki, gyakorlatilag 16 órát ültem a gép előtt. Nem, erre nem vagyok büszke. Arra viszont igen, hogy sikerült változtatnom. A kezdő lökést számomra DagadtKöcsög bemutatkozó postja adta meg, ami röviden arról szólt, hogy ha nem akarok 50 évesen szívinfarktusban meghalni, akkor jó lenne foglalkozni az egészségemmel. Én kezdetnek a diétát és a futást választottam.
Fussunk! Hogyan? Mivel informatikus vagyok, mindenre kellett egy kütyü, telefonnal gyakoroltam a Couch to 5k programmal. Segít abban, hogy felkészültség nélkül, “kanapékrumpli” üzemmódból indulva eljuss odáig, hogy le tudsz futni 5 kilométert. Fuss 20 mp-t, sétálj 40-et! Fuss 30 mp-t, sétálj 30-at! És így tovább. Nagyjából egy hónap után képes voltam hazafutni az utca végéről, ami kb. 1 km-t takart. Le sem tudom írni mekkora örömöt jelentett ez nekem! Megállás természetesen nem volt, decemberre megvolt az 5 kilométer, átlagban heti 3-4x futottam, szépen mentek le a kilók, talán túl gyorsan is.

Futás után általában gyümölcsturmixot ittam vacsora gyanánt, ami lássuk be nem a legoptimálisabb választás, ha a fogyás a cél. Az egész diétámat az egészség határozta meg: kiiktattam a cukros dolgokat, a junk foodot, a magasabb GI-jű szénhidrátokat teljesen, illetve a mennyiségen is csökkentettem. A reggeli és a vacsi volt az, ahol igazán megfogtam a kalóriabevitelt, de nem volt túl tudatos a megfelelő ismeretek hiányában, csak úgy érzésre csináltam. Nem volt önsanyargatás, nem éheztem, és nem volt fogyókúra. Nem kúra! Változás, elhatározás, fegyelem, kitartás.
Mindezzel együtt, a diétának és a rendszeres mozgásnak volt egy nagyon kellemes folyománya is: rámjöttek végre a konfekció méretek. 38-as farmerből 32-es lett, L, XL-es pólókból M-es. Egy év és kb. 200 lefutott kilométer után 20 kilóval voltam könnyebb, de sajnos gyengébb is. Bár lefogytam, utólag már tudom, hogy nem ez lett volna a legoptimálisabb módja a test rekompozíciójának, de sebaj. Megtanultam a saját bőrömön, neked már nem kell!

Nagyjából 1 év alatt végül sikerült lefogynom 67-68 kilóra, ez így több mint 25 kiló fogyás, természetes, hogy izomból is ment. Eléggé satnyának néztem ki, kellett valami testmozgás… Mivel nem voltam nagyon otthonról eljárós ember, így az otthon űzhető dolgok között mazsolázgattam, amíg rá nem akadtam a fegyencedzésre. Az első 3-4 szint megvolt, tudtam már húzódzkodni szabályosan 2-3-at, de számomra iszonyatosan unalmas volt, így kerestem tovább. A P90X kipróbálás szinten megvolt két hétig, de az nem fehér embernek való, gyakorlatilag egy “Norbi Update on steroids”:)

A történetem 2012 őszén folytatódott, amikor a kollégáimmal egyszer elmentem “gyúrni”. Mit nekem, szakközépben nyomtam rendesen, biztos menni fog – gondoltam. Nem ment. Iszonyatosan gyenge voltam a régi énemhez képest. Az első nap után olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam megmozdulni, de ha már elhatároztam, hogy járok, eldöntöttem, hogy nem fogom abbahagyni. Sokáig folytattam a konditermi edzést, de nem nagyon láttam semmilyen változást, nagyon lassan történt bármi is, így ismét csak elkezdtem olvasgatni a neten: mégis mi lenne a helyes út? Hogyan tudnék fejlődni? Így bukkantam rá az Emelj! blogra, ezt két srác írja saját tapasztalat alapján, elég érthetően leírták, hogy miért lenne érdemes erőemeléssel foglalkoznom. Ezzel egy időben bukkantam rá Elliott Hulse-ra aki szintén irányt adott nekem: dolgozz azért, hogy erős legyél! (Egy későbbi írásban foglalkozom majd azzal, hogy ez mit is jelent számomra.)
Megtanultam azt is, hogy a komplex és jó edzés alapja a megfelelő programozás és periodizáció, az erőedzéseket én a Stronglifts 5×5-tel kezdtem (természetesen volt hozzá iPhone app). Ezzel el is voltam fél éven át, amikor meg már nem nagyon ment úgy a dolog, ahogy szerettem volna, átváltottam a Wendler féle 5/3/1-re, hol boring but big kiegészítőkkel, hol saját kútfőből kiötlött gyakorlatokkal (húzás-nyomás). Erősödtem, de valami még mindig nem volt az igazi: egyedül edzettem, nem felügyelt rám senki, fekvenyomni például nem mertem igazán nagy súllyal, spotter nélkül.
2013 közepén látogattam először a Thorba, szintén az Emelj-es srácok írásának köszönhetően. A régi terem, ahova jártam, nem volt túl ideális az erő alapú edzéshez, bár szerencsére nem szóltak rám, hogy halkabban deadlifteljek. A Thorban reggelente edzettem, néha együtt egy sráccal, aki gyakran elismerő szavakkal illetett, illetve beállt spottolni, ha megkértem rá. Később Facebookon beszélgettünk erről-arról, itt derült ki, hogy ő akkortájt kezdett el edzősködni. Az biztos, hogy furcsa dolgokat csinált a csoportja: fél órán át bohóckodtak az edzés előtt, nem is értettem teljesen. Egyszer rászántam magam, hogy egy személyi edzés keretein belül felmérjen. Megdöbbentő volt. 
Mondanom sem kell, egy hétre rá, 2014 márciusában már együtt bohóckodtam a többiekkel. Amit értelmetlennek láttam előtte, most tartalmat nyert: mobilizáció, nyújtás, bemelegítés, technikázás. Wittmann Zsolt gondosan megírt edzéstervvel állt neki a közös munkának, a deadliftet felépítettük nulláról, a fekvenyomáson technikáztunk rengeteget, a guggolással nem volt szerencsére komolyabb probléma, de a megfelelő mobilizációra például mindig hangsúlyt fektettünk. Most ott tartunk, hogy év eleje óta a fekvenyomásra rádobtunk 30 kilót, a guggolásra 20-at, a deadlift pedig már könyvbe illő formával megy stabilan. Hogy tétje is legyen a dolognak, 2014 őszén készülök az első erőemelő versenyemre, Wilks formulával összemérjük az erőnket a többiekkel.

Igyekszem példát mutatni mindenkinek aki ismer, célom erősnek lenni mind fizikailag, mind szellemileg, érzelmileg. Az erő a célom. Vagy az eszközöm valami máshoz? Később kiderül…

2014 július, saját testsúlyom duplájával guggolás
(1×150 kg @ 75 kgBW)
2 év után

2 év

Május 1-jén volt épp két éve, hogy ráléptem az utamra. Az eltelt idő alatt szinte elmondhatatlan sok dolog történt, amelyek nagyon sok részét már megírtam itt is.
Az elmúlt két év sokkal de sokkal több volt annál, mint hogy a mérleg 70 kg helyett ma épp 56 kg-ot mutat. 
Önismereti utazás.

Amit az elmúlt 2 év esszenciájaként talán meg tudok fogni, az az, hogy az önmagamba fektetett napi szintű munka és törődés voltak azok, amik azután az életem minden színterén meghálálták magukat.
Önmagam felfedezése és megtalálása

Lássuk csak, 2 évvel ezelőtt hogy is kezdtem neki… 4 napos hosszú hétvége volt május 1. miatt, ezért épp időm is akadt. Azt hiszem a Dívány.hu-n (vagy valami hasonló színvonalas oldalon) olvastam egy cikket önmagunk motiválásáról, benne pedig egy blogról: zenhabits.net, ami egy amerikai kb. 35 éves férfi sikertörténete volt arról, hogy miként talált rá a saját útjára. A blogban számos dolog kapcsán leírta, hogy milyen apró lépések vezethetnek minket előre. Megfogott az egésznek a praktikus egyszerűsége. Azt éreztem, hogy ez egy jó dolog, hogy apró lépésekkel én is előre tudok jutni. Nem véletlenül választottam ezt a nevet a blognak is: One step toward my dreams. Egy lépés az álmaim felé. Elhatároztam, hogy minden nap teszek egyet.
Ott álltam 27 évesen, nulla állóképességgel, önbizalomhiánnyal, túlsúllyal, és egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ennek vége. Az ismeretlenbe tettem egy kis lépést, ami aztán végül egy hatalmas nagy ugrássá vált :). 
Tudtam, hogy legelőször is a testemmel kell valamit kezdjek, aktívabb életet kell éljek, törődnöm kell az egészségemmel. Május 1-jén, kedden, lementem nagyjából másfél órát sétálni, ez volt a kezdet. Aztán elhatároztam: a következő 3 napban minden reggel lemegyek futni. Már az első nap jöttek a nehézségek: korán kell kelni. Nincs energiám. Fel kell öltözni sportcuccba. Nagyon hétköznapi és kicsi problémák, bár az ilyenek egyébként szerintem sokakat visszatartanak. Minek ez a sok macera, nem? De megoldottam őket. 
2012. május 1-jén elkezdtem megoldani a problémáimat.

100 métert nem bírtam lefutni, majd’ meghaltam. De nem adtam fel. Elkezdtem megadni az időt arra, hogy foglalkozzam magammal. A reggeli futások után reggeliztem (= rendszert kezdtem vinni az étkezéseimbe), meg a tumblr-ön és blogokon lógtam és motivációt gyűjtöttem. Sikertörténeteket kerestem. Elkezdtem olvasni, nagyon sokat. Kerestem magyar nyelvű blogokat és találtam is. Büszke vagyok arra, hogy legfőbb inspirálómat, Verocát, talán mondhatom ezt, nem bánja:), ma már barátomnak tekinthetem. De Áginak, Andinak és Anginak is ugyanúgy hálás vagyok minden kedves szóért és biztatásért. Meg mindazon embereknek, akiktől bátorítást, motivációt, kedvességet kaptam.
Elkezdtem kiszűrni a rengeteg információból azt, amiről úgy éreztem, hogy tényleg hosszú távon az épülésemet (akkor még fogyással a fókuszban) szolgálják. Így keveredtem először a HIIT edzésekhez, aztán az egyéb otthoni, saját súlyos gyakorlatokhoz, végül pedig a súlyzókhoz. Megismertem az egészséges táplálkozás alapjait és megtanultam testre szabni azt a saját igényeimhez.
Elkezdtem megszabadulni a saját magam korlátaitól. Kezdve olyan egyszerű dologgal, hogy “nem tudok biciklit venni, mert drága”. Aha, persze. Egy barátnőm biztatására (egyszer beszéltünk róla és nagyon motiválóan hatott) 2012 májusában potom 12.000 forintért megvettem a kis babakék csotrogányomat, amivel ha jó az idő, munkába meg ide-oda járok azóta is :) Az a plusz mozgás akkoriban, amit a munkába biciklizés adott, sokat dobott az állóképességemen és segített fogyni is amúgy.
Folyamatosan jöttek a sikerélmények, ahogy a testem kezdte meghálálni a törődést. Javult a kondim, alkalomról alkalomról fejlődtem. Az első komolyabb mérföldkő 2012 júliusában volt, amikor egy esküvőre megvehettem egy csodaszép ruhát, ami meglepő módon már 1 számmal kisebb volt, mint a korábbi ruháim. 
Egy dologban voltam biztos: nem féltem keményen dolgozni a céljaimért. Az edzésekben 100%-ig odatettem magam minden alkalommal, mert tudtam, hogy amit csinálok az jó és épülök általa. Viszont soha nem koncentráltam kizárólag egy dologra. Mindig a teljes képet próbáltam szemlélni és az apró dolgoknak ugyanúgy örülni, mint a nagy eredményeknek. A reggeli akácillat élvezete futás közben, vagy ahogy biciklizéskor fújja az arcomat a szél, nekem ugyanolyan örömöt adtak, mint amikor láttam magamon a változásokat.
Nem a cél volt a lényeg, hanem az út maga. A legnagyobb közhely, amit el tudok képzelni :) de ezt akkor érti meg az ember igazán, ha csinálja. Mert tényleg így van. 
Elkezdett kitágulni a világ előttem. Ahogy fizikailag egyre több dologra lettem képes, azzal együtt jött vele a növekvő önbizalmam, bátorságom. Elkezdtem visszatalálni ahhoz az emberhez, aki valójában vagyok. De ezt csak most tudom így elmondani, akkoriban, a dolgok közepén, csak annyit tettem, hogy éltem az életemet úgy, ahogy éreztem, hogy jó nekem, és olyan dolgokat csináltam, amik a fejlődésemet, épülésemet szolgálták.
Elkezdett kitágulni a világ előttem és rájöttem, hogy az emberek mennyire iszonyatos módon korlátozzák saját magukat és egymást. Hogy az életünk tele van olyan rejtett és sunyiban előtörő vagy épp nyílt, elnyomó gondolatokkal és gyakorlatokkal, amelyek által szépen lassan megtanuljuk magunkat megutálni, amik által folyamatosan másokhoz mérjük magunkat, amik által irreális elvárásoknak próbálunk megfelelni, és amik összességében félelemben tartanak minket. Félünk attól, hogy éljünk, félünk a változástól, az ismeretlentől, mások véleményétől, de leginkább magunktól.
2012. május 1-jén elkezdtem kitágítani a saját világomat. 
Folyamatossá vált az életemben a sport és az egészségemre való odafigyelés. Az egészséget soha nem redukáltam egy-két fogalomra, de főleg nem csupán a betegség hiányára. Központi fogalommá vált az életemben, a másik központi fogalmam, az egyensúly mellett. Ez a kettő egyébként – nyilvánvalóan – elég jól leírja, hogy milyen ember is vagyok én, és épp ez az, aminek a felismeréséhez az elmúlt két év munkája hozzásegített. 
Egészség és egyensúly: testben, lélekben, fejben, az életvitelemben, a céljaimban, a kapcsolataimban, a munkában. Az életemben.
Sokat olvastam róla és megtapasztaltam, hogy azok az edzések, amelyek erősítenek, izmokat fejlesztenek hosszú távon nagyon jót tesznek a testemnek. Emellett a súlyzós edzések annyira sokat adtak mentálisan, hogy minden egyes alkalom, amit a konditeremben töltöttem, nagyon nagyon feltöltött és nagyon jó kedvűvé tett. Eszméletlen sok sikerélményt adott és motivációt. Hihetetlennek találtam, hogy mikre vagyok képes. Emlékszem számos olyan alkalomra, amikor meglepődtem azon, hogy először a 6, majd a 7, 8-10-15 kilós kézisúly megemelése már nem is tűnt annyira nehéznek, sőt. Ilyen és ehhez hasonló apró dolgokból építettem aztán nagyon nagy dolgot: magamat. 
Rájöttem, hogy iszonyatosan élvezem azt, hogy erősödök, ezért meg akartam tanulni még jobban és persze szabályosan. Mert magamtól ment egy szinten, de tudtam, hogy az nem az igazi, hosszú távon jobban fejlődök, ha van mellettem profi segítség. Meg akartam tanulni rendesen guggolni, baszott nagy súlyokat felemelni, húzódzkodni, fekvőzni, meg mindent és bármit, amit csak lehet. Sky is the limit. 
Sokszor gondolkozom azon, hogy bizonyos dolgok mennyire történtek sorsszerűen vagy épp a szerencsének köszönhetően, de valójában olyan az egész, mintha tudat alatt magam építettem volna ki előre az utat, amin aztán szépen végigsétáltam. Ahogyan elkezdtem az erőemelő edzéseket Zsolttal és elkezdtem szinte roham léptekben fejlődni, aztán ahogy 2013 év végén vettem a bátorságot és facebook oldalt csináltam a blogomnak, mind hozzásegítettek ahhoz, hogy ott tartsak ma, ahol vagyok.
Az elmúlt 2 év során számos alkalommal győztem le a saját korlátaimat, a félelmeimet, szembesítettem magamat saját magammal, megkérdőjeleztem a saját véleményemet, kritikát fogalmaztam meg magammal szemben. Nem féltem szembemenni magammal, mert tudtam, hogy végeredményben ez fog előrevinni. Ugyanakkor KEEP CALM üzemmódban voltam, mert tudtam, hogy türelmetlenséggel sem megyek semmire. Időt kell hagyni magunknak és meg kell tanulni elengedni dolgokat – ezek olyan fontos tanulságok, amikre az elmúlt hónapok világítottak rá és amelyekhez még számos alkalommal vissza fogok térni az életem során valószínűleg.
Bármennyire is szeretném, de életem nem minden részének leírása tartozik a blog keretei közé. Az, hogy megerősödtem testben, lélekben, hozzásegített olyan változtatások véghez viteléhez, amikre korábban nem lettem volna képes. Amikor arról írtam, hogy kiforgatom a világomat a sarkaiból, akkor azt tényleg megtettem. Bátor voltam és erős, mert tudtam, hogy a boldogságom (de nem csak az enyém) a tét. Bárhogy is, szerintem minden embernek ott lebeg a céljai között, hogy összességében egy boldog életet éljen. Én is tudtam, hogy milyen lenne az, de rájöttem, hogy bizonyos dolgok nagyon rossz irányba mentek, és ez nyilvánvalóan sokban múlott rajtam is, meg nem csak rajtam is. Köszönhetően annak, hogy megerősödtem, képessé váltam viszont arra, hogy én legyek az, aki elementáris változásokat volt képes hozni az életében, mert rájöttem, hogy saját magam boldogsága fontos annyira, hogy nem szabad féljek őszintének lenni az élet igazán fontos dolgaiban.

Rájöttem, hogy számos dolog mellett, ami lényemet az egyik legjobban jellemzi, hogy szeretek élni és nem félek élni. Csodálom az egészet, ezt az egész “élet dolgot”, ahogy van, ahogy vagyunk, ahogy hatással vagyunk egymásra. Nem lehet mindig 1000°-on égni, de a langymeleg állóvíz sem az én világom. Egyensúlykereső ember vagyok, amiben benne van az is, hogy képes vagyok végleteket is megélni. Egyensúlykereső vagyok, de nem menekülhetek örökké a biztonságba. Ahhoz, hogy a jót tudjam értékelni, néha szembesülni kell a rosszal is. A lényeg, hogy már bízom magamban annyira, hogy nem fogom magam elveszettnek érezni, bárhogy is alakuljanak a dolgaim. 

Egyensúlyteremtő vagyok.
És ezzel most szembesültem csak igazán, hogy leírtam.
diéta, edzés, egészség

A fogyókúrás versenyek margójára

Most már majd két éve, hogy ebben az “életmód témában” mozgok, olvasok, kutakodom, érdeklődök. A mindennapjaim része a dolog, néha már-már túlzó mértékben is. Kicsit úgy érzem, mintha állandóan erről beszélne most már mindenki. Ugyanakkor azt látom, hogy a fontos kérdésekről nagyon kevés szó esik, helyette csak a szűk felszínt kapirgáljuk. Számomra ilyen kérdések például a nők és a testtudat kapcsolata, az ezzel kapcsolatos sztereotípiák, a tapasztalataink, a külső és belső elvárások kérdése, a másság (othering), a női test tárgyiasítása (objectification vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy “to be looked at”), a megbélyegzés (bullying), a body-shaming, a frusztrációk, az étkezési zavarok, food-policing stb. Rengeteg fontos téma, amiről nem beszélünk, miközben a mindennapjainkat észrevétlenül is átszövik ezek a gondolatok. Kezdve a nők saját magukra tett kis poénos megjegyzéseitől (“akkora a fenekem mint egy ház!“, “addig nem megyek strandra, amíg nem fogyok le!“) az explicit megnyilvánulásokig és másokra tett megjegyzéseikig (“hogy néz már ki!“, “ne vegyen fel ilyen pólót!“), a sort hosszasan lehet folytatni. Egyébként nekem ez egyfajta célom is, hogy megpróbáljam átgondolni ezeket, és hogy lássam, mit lehet kezdeni ezekkel a kérdésekkel, tudjuk-e és ha igen, miként tudjuk őket a javunkra, a fejlődésünkre fordítani.

Ami most megihletett, az az év eleji nagy nekilendülés, a “bikini formáért” való küzdelem, és ezek egy formája, amiben kulminálódik: a fogyókúrás versenyek.

Fogyókúrás versenyekkel szerintem már nagyon sokan találkoztunk, időről-időre felbukkannak. Olykor még TV-s valóságshow-t is csinálnak belőlük, tetézve a bajt. De pontosan mi a baj?

Ami számomra elsőként feltűnik: nem véletlenül nem életmódváltás-versenynek hívják őket. Ugyanis abban nem lehetne versenyezni. A versenyek egyik sajátossága, hogy egy adott szempont alapján kívánják a legjobbat /legjobbakat megtalálni és jutalmazni. A fogyókúrás versenyeknél pedig ez egyértelműen a leadott kilók számát jelenti. Az, hogy ezt egyébként minden versenyző saját kiindulási helyzetéhez mérik persze rendben van, hiszen így lesz “objektív a verseny”. Viszont egyből látszik, hogy miért nem életmódváltás-verseny a nevük: a sikert egy apró jelzőszámra kihegyezve, kizárólag a kilók számában mérik. Hiszen azt hogyan lehetne mérni, hogy “most már sokkal jobban ismerem magam és rájöttem, hogy miért voltak falási rohamaim”, “most már sokkal jobban bízom magamban” “most már úgy érzem, bármire képes lehetek”? Pedig ezek a szempontok mind felmerülhetnek a fogyással párhuzamosan – és szerintem sokkal értékesebbek is, mint pusztán a számok.

Forrás: Tumblr

Mi az előnye annak, ha a leadott kilók számára koncentrál valaki?

Nagyon sokan vannak olyanok, akiknek a túlsúly egészségügyi problémákat okoz. Ha csökken a testtömeg, akkor az szó szerint sok fizikai tehertől felszabadítja az ízületeket, a vázrendszert, a keringési rendszert, a légzést, mindent. Önmagában tehát, olyasvalakinek, akinek magas a testzsír aránya, nehezen mozog emiatt, nem nagyon rendelkezik állóképességgel, jót tesz, ha le tud adni súlyt, mert az egészségét szolgálja vele. Azt gondolom azonban, hogy nagyon hajlamosak vagyunk egyből ítélkezni, ha olyan embert látunk, akinek nagy a testtömege. Egyből sztereotípiákat társítunk mellé: ő biztos nem sportol, ő biztos nem egészséges és egyáltalán nem is figyel oda magára. Én ezzel nem értek egyet: az egészségi állapotnak csupán 1 jelzőszáma a testtömeg és a testalkat, és nem mindig vezet helyes következtetésre, ha ez alapján ítélkezünk. Ez a gondolat egyébként megegyezik azzal, hogy ne ítélkezzünk mások felett ismeretlenül. A body-policing káros gyakorlat, ha mi VALÓBAN azt szeretnénk, hogy embertársaink egészségesebbek legyenek, mozogjanak többet, és válasszanak a testük számára jobban hasznosuló táplálékokat az étkezésükben.

A fogyókúrás verseny előnyei tehát számomra ki is merültek ebben a szűk keresztmetszetben. Akinek az egészségét veszélyezteti a súly, valóban nyerhet azzal, ha lead belőle. De mi fog történni hosszú távon?

Ami a fogyókúrás versenyek legfőbb hátránya: rövidtávra szólnak. Hiszen, sokadszor ismételve, nem életmódváltás-verseny a nevük. Félreértés ne essék, látszik, látom, hogy vannak olyan emberek, akiket motivál egy komplett életmódváltásban az a tény, hogy versenykörnyezetben kezdenek neki. Ott vannak a sorstársak is, egy egymást biztató közösség is akár, és ez a fajta támogatás egyébként nagyon fontos lehet egy egyén céljainak elérésében. Vannak olyanok, akiket egy ilyen élmény hosszú távon tud egy új életmód útjára terelni!

Ám a többség nem ilyen. Nem is van azzal baj, hogy nem ilyenek, hiszen például engem sem motivált soha egy-egy fogyókúra verseny gondolata. A baj azzal van, hogy a résztvevők többsége nem kezeli ezt kellő tudatossággal. A baj azzal van, hogy irreális célokat tűznek ki maguk elé. Az életmódváltás azért nem sikerült számukra korábban, mert nem apránként kezdtek hozzá. Nem kezdték az életüket apránként megváltoztatni, hogy végül hosszabb idő elteltével már azt láthassák: szépen lassacskán az egész megváltozott.
Általában lelkes fogyókúrázók vágnak bele újabb és újabb versenyekbe. Ismerik már ezt az utat: lefogynak, örülnek neki, majd “elbízzák magukat” és szép lassan visszajön minden. A siker csupán átmeneti, mert lehet, hogy nem foglalkoztak azzal, hogy megértsék, miben is más “az egészséges életmód” mint az, amit korábban csináltak. Nem találták meg a gyökerét a korábbi életmódjuknak (legyen az akár lelki/önbizalmi vagy épp környezeti hatás (család, szülői minták, lehetőségek)) ami hozzásegítette volna őket ahhoz, hogy egy új útra lépjenek.

Ami a fogyókúrás versenyek másik hátránya: káros minták melegágyai. Ez alatt pedig értem például az irreális célokat, saját magunk másokhoz való hasonlítgatását, az étkezési zavarokat.

Az irreális célok: adott időtávon belül x kiló leadása. Mégis ki lehet ennyire biztos magában? “Májusig leadok 10 kilót!” Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyen kijelentést tegyen szerintem. Kellő önismerettel, a testünk, igényeink pontos ismerete mellett SEM garantált az, hogy egy ilyen célt kitűzzünk magunk elé és véghez is vigyük. A test nem egy GÉP. “Megvan a precíz input és abból következik egy biztos output.” Komoly sportemberek/fitneszmodell-versenyzők/testépítők/stb. sajátja ez a műfaj, akik ismerik az időzítés, az ütemezés mibenlétét (és megvan hozzá a maguk eszköztára is, ezt ne feledjük). Az átlagemberé nem feltétlenül.

A célok kitűzése motiválhat bennünket, de nagyon fontos, hogy mit kezdünk akkor, ha nem érjük el a célunkat. De mondok jobbat: az is fontos, hogy mit kezdünk akkor, ha elérjük a célunkat! Tudjuk-e megérteni és hasznosítani saját magunk számára hosszú távon az eredményt? Meg nem értett kudarcélménnyel terheljük magunkat? Látjuk-e pontosan, hogy mi vezetett a sikerhez? Foglalkozunk-e a kérdéssel eleget? Hiszen akkor is le tudok fogyni, ha szimplán nem eszek (a kilók számában teljes lesz a siker és megnyerem a versenyt!) meg akkor is ha jó sokat eszek, de megválogatom, hogy mit, és mellette olyan edzéseket végzek, amik által épülök (ekkor a kilók száma egyből elhanyagolható tényező lesz).

Sokan nő csinálja azt, amikor le szeretne fogyni, meg szeretné változtatni a kinézetét, hogy kitűzi a hűtő ajtóra/facebook oldalára egy nagyon csinos, általában fürdőruhás lány fotóját. Ami még rosszabb, hogy talán mellé rakja azt is, milyen volt ő korábban és milyen nem szeretne már lenni. Ebben én több problémát látok: másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, túl nagy/irreális célokat tűzünk ki magunk elé, és negatívan tekintünk saját magunkra (“hát hogy néztem már ki 70 kilósan!”). Pedig saját magunk motiválása, általunk megválasztott eszközökkel, jó dolog. Fontosnak tartom, hogy tudatosan keressünk motivációt. Ám véleményem szerint ezek az eszközök alkalmatlanok arra, hogy hosszú távon is valóban motiváljanak.

Az én kérdésem továbbá az: tisztában vagyunk-e azzal, hogy a csinos lány fotója általában retusált (még a lány sem néz ki úgy a valóságban, mint ahogy a fotón látszik), egy maszkulin szemléletben, az esetek nagy részében vélhetően férfi által készített, a tömegmédiába ágyazott, nyugati, fehér, férfiak által dominált környezetben előállított, eladásra kínált TERMÉK.
Ha egy ilyen fotó által képviselt ideálhoz mérjük magunkat, akkor nem saját magunk értékeire koncentrálunk, hanem idegen emberek szűrőjén keresztül szemlélt és reprezentált világhoz mérjük magunkat.
Ami még ennél is fontosabb: újratermeljük azt az elvárást, hogy nőként arra kell, hogy legyünk hivatottak, hogy szépek legyünk. Háttérbe szorul a harmonikus életvitel, a teljesítmény, az intelligencia, az emberi értékek, és csupán egy szűk szempontra korlátozzuk magunkat. Megvesszük a terméket, amit kínálnak nekünk, mert azt gondoljuk, hogy ez lesz számunkra a legjobb. Ez a jól eladott termékek tulajdonsága :)
Az effajta termékek természetéről nagyon sokat lehetne még írni, valószínűleg még fogok is, megpróbálom átgondolni ezt a kérdést, hiszen ez sem fekete vagy fehér, egyértelműen rossz vagy jó. A lényeg, hogy megpróbáljuk megérteni és átlátni azokat a folyamatokat, szándékokat, amik ebben a gondolatkörben, ebben a témában mozognak.

Egy időben én is azt hittem, hogy motiválnak ezek a fotók. Amikor még új volt ez az egész világ, akkor nagyon vonzónak láttam azokat a képeket. Ám mögé kell nézni a dolgoknak, hogy lássuk azok valódi arcát. Számomra a legjobb és leginspirálóbb az volt, amikor élőben is találkozhattam ilyen emberekkel. Egész másként inspirálja az embert az, ha körülveszi magát ilyen férfiakkal és nőkkel, beszél velük, látja őket edzeni, megérti az ő saját hajtóerejüket, megismeri az ő szorongásaikat akár, mintha csak egy fotót próbálna hamis ideálként követni. Sokkal emberibb lesz tőle az egész.

Itt pedig következik az, ami még szintén fontos: próbáljuk meg ne utálni magunkat. Én is voltam 70 kiló, utólag furcsa is látni ezeket a fényképeket, hiszen egész másként éltem meg akkor mindent, mint ahogyan most szemlélem ezt. De nem utálattal gondolok magamra. És ha én újból 70 kiló szeretnék lenni, akkor pont lesz.rnám, hogy ki mit gondol, ha úgy érezném jól magam! Nem azon fog múlni. Ahhoz, hogy változni tudjunk, persze látnunk kell a korábbi életmódunk korlátait, hátrányait. De saját testünk elfogadásából és szeretetéből sokkal több energiát tudunk meríteni hosszú távon, mint az utálatból. Nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy ne legyen túl coelho-s, de a lényeg akkor is ez. Ha hosszú távon szeretnénk fenntartani az elért eredményeinket, akkor át kell gondoljuk a saját magunkkal való kapcsolatunkat is.

Amikor egy ilyen verseny kezdetén mindenki rá van pörögve a céljaira, hogy most mindent belead, sokan megosztják, hogy milyenek nem szeretnének lenni (szinte egymásra licitálva), azzal nem csupán a saját magukkal való viszonyról beszélnek. Akkor bizony arról a másik emberről is beszélnek, aki most lehet, hogy pont olyan mint ő akkor volt. (Pl. én azt gondolhatom ennek láttán, hogy “Ha ő nem szerette az akkori önmagát, akkor biztos én, akinek hasonlít rá a testalkata, sem vagyok elég jó..”) Elérkezünk ismét ahhoz a kérdéshez, hogy miként ítélkezünk (saját) és mások testén, kinézetén.
Ugyanez a strand témával. Amikor egy, a mi saját mércénk szerinti csinos lány azt mondja, hogy márpedig ő “ki nem megy így a strandra”, azzal másodlagos üzenetként azt is közli, hogy az sem való strandra, aki ugyanúgy vagy “rosszabbul” néz ki, mint ő. Ennél csak még rosszabb, ha valaki expliciten kifejezi, hogy ki mehet ki a strandra és ki nem. Az én véleményem az, hogy teljesen feleslegesen keserítjük meg egymás életét ilyen gondolatokkal. A strand, a vízpart egy nagyon kellemes hely és mindenkinek joga van ahhoz, hogy jól érezze magát, akárhogy is néz ki. A strandon fürdőruhában jó lenni, senkinek nem kéne zsákba bújnia mások miatt. A strandot aztán be lehet szépen helyettesíteni ezer más dologgal, például az öltözködéssel, a mozgással, stb. Ha valakinek problémája van a másik testalkatával, akkor egy biztos: az az Ő problémája és nem azé, akiről véleményt formál. A kimondott szavaknak, gondolatoknak azonban ereje van és az egyes emberekben igen rosszul, bántóan tud lecsapódni egy-egy ilyen gondolat. Én amellett vagyok, hogy sokkal több és jobb eredményt érhetünk el, ha mások lehúzása helyett mások felemelésére koncentrálunk.

Forrás: Tumblr

Az az ideál él bennünk, hogy csak a vékony ember egészséges és szép. Itt viszont visszatérek a fenti gondolatokhoz: milyen diskurzusból és milyen környezetből származnak ezek a gondolatok, amiket már-már tényként kezelünk? Észrevesszük-e azt, hogy az egészségnek és a szépségnek is ezerféle formája van, és nem csupán egyfajta testalkat testesíti meg azt? Ha egy cikkben az egészség és a szépség  feliratok mellett egy bikinis, izzadó fitneszmodell jelenik meg képi reprezentációként az esetek többségében, akkor az szépen beépül a gondolatainkba és elhisszük, hogy ez a helyes, ez a jó, ennek így kell lennie, mindenkinek ez kell, hogy legyen a célja. Nem fordítunk figyelmet arra, hogy a világban hány olyan különféle ember van, akik ettől az ideáltól eltérően élnek teljes, boldog, egészséges életet. Mert amúgy nagyon sok ilyen van.

A másik pedig: hiába vágyakozunk arra, hogy úgy nézzünk ki, mint egy másik ember azon a képen. Egész egyszerűen ő nem mi vagyunk (elég banális gondolat, de fontos!). Más a genetikánk, a körülményeink, a lehetőségeink, a múltunk, a személyiségünk. Hiába tetszik valakinek a lába, ha ő 180 cm magas én meg csak 154, neki keskeny a csípője, az enyém meg széles, stb. Más lesz az eredmény, ha ugyanazt a munkát is fektetjük bele. Meg kell próbálnunk elfogadni magunkat és megelégedni azzal, amik mi vagyunk. Mert amik mi vagyunk, az épp annyira jó és értékes MÁR MOST, mint amilyennek másokat látni vélünk. Különösen fontos ezt átértékelnünk akkor, ha belegondolunk abba, hogy milyen környezetbe ágyazva és kik hozzák létre azokat a bizonyos képeket és ideálokat. Kiknek is akarunk mi valójában megfelelni?!

Végül pedig néhány szó az étkezési zavarokról. Nem vagyok a téma szakértője. Ám egyben biztos vagyok, hogy a fogyókúrás versenyek kimondva vagy kimondatlanul is, de melegágyai az étkezési zavaroknak. Az arra hajlamos embereknél igen könnyen megnyitják az utat az étkezési zavarok, az étkezéssel kapcsolatos frusztrációk, szorongások világába.

Ha arra koncentrálunk, hogy gyorsan fogyjunk és ezt rossz módszerekkel (pl. éhezés, léböjt kúrák, 90 napos baromságok) tesszük, akkor egyrészt belekerülünk egy spirálba, ami a fogyás-hízás örök váltakozásába vezet. Kudarctól az átmeneti sikerekig, majd újabb kudarcokig. Ez már önmagában egy egészségtelen kapcsolatot eredményez az étkezésben számunkra és testi épülésünket sem segíti.

Ha viszont arra koncentrálunk, hogy fogyjunk és ezt jó módszerekkel tesszük, akkor egy dolog biztos: nem garantált, hogy megnyerjük a versenyt. A valóban sikeres és hosszú távú fogyás titka ugyanis a fokozatosság és nem a gyorsaság. Nagy túlsúlynál persze hamarabb szaladnak le a kilók, ahogy ürül a testben tárolt víz, és ez a jó étkezéssel is megtörténik, ám az a csavar az egészben, hogy a korábban ideálként kitűzött testalkatainkkal nem fogunk fogyókúra versenyt nyerni, mivel azok a testalkatok azért is vonzóbbak, mert izmosabbak, és így nehezebbek is (feltételezvén továbbra is azt, hogy csak a leadott kilók számában mérjük a sikert), és persze hosszú hónapok munkájának eredményei. Azt fogjuk érezni, hogy egyes emberek nagyobb sikerei mellett elhalványulhatnak a saját apró törekvéseink és sikereink. Mivel versenyhelyzetben próbáljuk az egész folyamatot végigcsinálni, ez a szellemiség nyomot hagyhat rajtunk és nem biztos, hogy akkora örömmel tudjuk megélni azt, hogy változtatni voltunk képesek, mert akarva-akaratlanul is másokhoz kell mérjük a saját eredményeinket.

A fogyókúrás versenyek (de itt pedzegetném azt is, hogy a különböző napjainkban népszerű diéta-irányzatok és közösségek is) az étkezési zavarok melegágyai, és hiába gondoljuk azt, hogy étkezési zavara csak nagyon sovány embernek lehet. Az étkezési zavar lelki eredetű és nem kötődik testalkathoz, férfiakat ugyanúgy érinthet mint nőket. Nyilván, az éhezésnek az eredménye kóros soványság lehet, de az étkezési zavarok skálája nagyon sokrétű. Én a minap például arra jöttem rá, hogy amikor tavaly nyáron kipróbáltam egy étkezési rendszert, ami aztán állandó frusztrációba hajtott, az bizony az étkezési zavarok egyik előszobája volt.

Forrás: Tumblr

Nem kell kórosan soványnak vagy elhízottnak lennünk ahhoz, hogy egészségtelen legyen az étkezéssel való kapcsolatunk: ha a folytonos kétkedés (ez vajon egészséges?), kényszeres kalóriaszámlálás, frusztráció, futás-egyenérték számítás (ezt a hambit hány perc alatt futom le?), food-policing (abban van finomított cukor? akkor biztos méreg) a mindennapi étkezési, vásárlási gyakorlatainkat átszövik, akkor érdemes néha azt mondani, hogy megállj, ez így nem lesz jó, mi is az én problémám pontosan? Miért félek enni? Vagy épp: mit és miért kompenzálok az evéssel kapcsolatban, miért vagyok így ráparázva a témára?

Forrás: Tumblr

Megannyi kérdés merül fel tehát, és ez csupán a felszín, amit érintettem. Mindegyik részszempont (és rész-részszempont is) önmagában megér egy külön bejegyzést. Amellett vagyok, hogy ha benne is vagyunk a lendületben, hogy változtassuk az életünkön, próbáljuk kritikával szemlélni mindazon tényezőket, amik alapján döntünk, abból nem lehet baj. Sokan sokfélék vagyunk és mindannyiunk számára más módszer hozhatja meg a hosszú távon is fenntartható, jó eredményt, amivel aztán azt érezzük, hogy minőségi változás történt az életünkben, és végre jó úton – a saját utunkon – haladunk.

Az első évek

Ne válts életmódot!

Sokszor próbálok visszaemlékezni mostanában arra, hogy hogyan is éreztem magam azelőtt, hogy életmódot váltottam volna. Tudom, hogy ugyanúgy tettem a dolgomat mint most: foglalkoztam a szeretteimmel, dolgoztam keményen, próbáltam örömet lelni a munkában, az életben, igyekeztem fejlődni minél több készségemben és képességemben. Mégis, az életmód, amit folytattam hosszú távon nem szolgálta az egészségemet. Valójában egy kényelmes komfortzónán belül léteztem, ami teret adott bizonyos vágyaim megélésének, a kreativitásom kibontakozásának, lehetőséget egy viszonylag örömteli életre, ám igazi változásra valójában nem volt alkalmas. Sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos feladatok vagy éppen felmerülő nehézségek meghaladják a képességeimet és ha legyűröm őket, akkor fejlődni fogok általa. Fejlődtem is persze, de soha nem volt annyira átütő a siker. Ám volt egy dolog, amit minden egyéb törekvésem ellenére valójában mindvégig elhanyagoltam: a testem, a fizikai mivoltom és így az egészségem. Az eltelt évek alatt valójában elkényelmesedtem. Féltem a bizonytalantól és a váratlan helyzetektől, ezért nem is nagyon mozdultam ki sokat, az emberek felé nem voltam annyira nyitott, amennyire szerettem volna lenni. Miközben bennem is alakultak ki frusztrációk a külsőm miatt – no nem azért, vagy nem csupán azért, hogy holmi külső elvárásoknak megfeleljek, hanem mert legbelül tudtam, hogy az egészség a legnagyobb érték és én nem az egészséges úton haladtam. Ehhez még az sem kellett, hogy káros szokásaim legyenek: ritkán iszom alkoholt és soha életemben nem gyújtottam rá például. Elegendő volt “csak” nem mozogni és gyakorlatilag egész nap ülni, a szedentarizmusban elkényelmesedni. 
Évek óta hallgattam, néztem, olvastam unos-untalan a különféle szövegeket a rádióban, a tévében, az interneten, hogy “válts életmódot“, az “életmódváltás az egyetlen megoldás”, az “életmódváltás a JÓ megoldás!” – amivel csak egyetlen hatalmas nagy problémám volt: nem tudtam mit jelent az a szó, hogy életmódváltás. Nem volt számomra kézzel fogható a dolog, nem tudtam realizálni a saját életemben. Így aztán lefordítani se tudtam cselekvésre. Hiába olvastam el a huszonnyolcadik cikket is az “életmódváltás fontosságáról”, az egésznek nem volt túl sok értelme számomra. Mégis, most, hogy már eltelt több mint másfél év azt mondom: egyik napról a másikra életmódot váltottam! Ehhez egy dolog kellett számomra: megtanulni, hogy mik lehetnek azok a lépések, amik változást hoznak a korábbi életemhez képest. Amit viszont egy dolog alapozott meg: elegem lett abból, ami addig volt! Végre nem tagadtam tovább magam előtt, hogy milyen életet éltem korábban. Ez nagyon ösztönös dolog volt számomra, úgy érzem, hogy meg kellett rá érjek, hogy ez a változás bekövetkezhessen.  
Elegem lett és gyors változást akartam ugyan, de tudatosan apró lépésekkel kezdtem. Megnéztem, hogy mi az, amiből elegem lett, mi az amit szeretnék helyette, és megpróbáltam kitalálni, hogy milyen módon tudnám elérni. A bizonytalanban kezdtem el járni, számomra új területen. Természetesen olvastam sokat, tanultam, próbáltam szelektálni az információk között és kaptam ötleteket is. Ez mind sokat segített. Elkezdtem próbálkozni. Először a reggeli korán keléssel és a futással. Aztán a reggelizéssel. Aztán más mozgás kipróbálásával. Új alternatívákkal pl. a közlekedésben (biciklire váltottam). Szépen lassan pedig átformáltam az étkezési szokásaimat is. Először csak elhagytam a cukrot a reggeli kávémból, aztán szépen lassan mindenből. Unásig tudja már mindenki ismételni, hogy mik azok az ételek, amiket nem tanácsos napi szinten többször fogyasztani. Ezeket cseréltem le én is apránként. A kis hógolyó elindult a hegyről és szépen lassan lavina lett belőle. Minden megváltozott. Ahogy lezúdult a lavina, megváltozott a táj is mögötte. Így változtam meg én is. Teret kaptak az alapvető igényeim: a rendszeresség az életvitelben, a mozgás örömének megélése, az emberi/társas kapcsolataim bővülése, a kreativitásom kibontakozása, összességében a magammal való törődés. 
Szóval én azt mondom: ne válts életmódot! Helyette kezdj el apró lépésekben gondolkozni és apró dolgokat megváltoztatni. “Even the smallest person can change the course of the future” – mondta Galadriel a Gyűrűk urában, amire én azt felelem: a legapróbb lépésekkel is képes vagy megváltoztatni a jövődet. Nem kell a legnagyobb falatot lenyomni a torkodon: nem kell egyik napról a másikra teljesen életmódot váltani. Van, akinek sikerül, de ez a ritkább szerintem. Gondolkodj el, milyen helyzetben vagy most, ötletelj, hogy mi az a dolog – akár a legapróbb is! -, amin tudsz változtatni. Kezdj el apró lépéseket tenni és azon kapod magad, hogy lassacskán változni fog minden, amíg észreveszed, hogy most már nem olyan az életed, mint amilyen korábban volt. Sokkal de sokkal jobb! 
Nem muszáj ezt feltétlenül a fogyás témájára redukálni, működik ez nagyon sok céllal is, amit kitűzöl magad elé. Olvass, tanulj, kérdezz, beszélgess, találkozz emberekkel, legyél nyitott, próbálkozz és ha valami elsőre nem sikerül, akkor próbálkozz másként. Amíg megtalálod, hogy mi az, ami működik számodra, valószínűleg találsz olyan dolgokat is, amik egyszerűen nem működnek. Ezt ne éld meg kudarcként, inkább fogd fel tapasztalatként és próbálj tanulni belőlük! 
Amit véghez vittem, azt már címkézhetem életmódváltásnak, de én inkább hívom életváltásnak, hiszen nem csak egy-két paraméter változott meg az életvitelemben: alapjaiban másként élem meg most az életet, mint korábban. A mérleg által mutatott szám a legkisebb részlete a dolognak. Ha pedig valamit fontosat megtanultam, akkor ez az: a legapróbb fejlődés is fejlődés, a legkisebb lépés is lépés, amivel már közelebb kerülhetek a célomhoz.