IMG_0489

Változások az életemben, változások az edzésben

Ne félj változtatni – ez az egyik mottóm. Legyél őszinte – eszerint élek.

Úgyhogy, bár talán néhányan csodálkoznak, de most egy kis szünetet tartok a Power Builder edzéseimben, amit szenvedéllyel és lelkesedéssel csinálok majd’ másfél éve.
Pont azért tartok szünetet, mert annyira szeretem. Nem akarom megutálni, nem akarom erőltetni. 
Múlt szombaton úgy volt, hogy lemegyek edzeni, ehelyett otthon bőgtem elkeseredve, mert úgy éreztem, hogy KÉPTELEN vagyok lemenni. Pontosan olyan állapot volt ez, amikor azt éreztem, hogy legbelül már tudom, hogy mit akarok és mit NEM, de képtelen vagyok felvállalni, viszont tiltakozni sem bírok már ellene. Szóval kibőgtem magam, kedvesem megnyugtatott, pihentünk aznap.
Vasárnap reggel pedig átmentem a Thorba edzeni egyet. Amikor leértem nem volt ott senki, csak én, nagyon jó volt.
És hogy miket edzettem? A power gyakorlatokból csak guggoltam, ehhez volt kedvem. Magamhoz és a visszaesésemhez képest végre “súllyal” sikerült dolgoznom: 60 kg-val guggoltam 3×3-at. Jól, erősnek éreztem közben magam!
De itt nem állt meg a dolog, annyi mindent csináltam még: húzódzkodtam pull-up és chin-up, tolódzkodtam, fekvőztem, farmer’s walkoltam, kézenálltam! Egyszerűen csak élveztem a szabadságot, hogy a testem ennyi mindenre képes és azt éreztem, hogy bassza meg, nekem most erre van szükségem! Egy kis pörgés, hajtás, változatosság – ez hiányzik most nekem a merev rendszerek helyett. 

Ez a szín ment a legjobban a zoknimhoz :)
Mert az erőgyakorlatoknak (guggolás, felhúzás, fekvenyomás) helyük van az életemben, az edzéseimben (testi és lelki szempontból is), de most nem akarom csak ezekre korlátozni magam. Úgy érzem, hogy nem használom ki a magamban rejlő potenciálokat. 

Szóval úgy döntöttem, hogy felvállalom ezt a dolgot és most egy kis szabadságra megyek a PWB-edzésekről, de a mozgásról nem mondok le semmi pénzért!:) Amit most csinálok helyette az heti 3 erő-állóképesség növelő UST edzés, amit Nagy Fruzsi tart a Thorban, mellette pedig rengeteg sok séta és együtt töltött idő a kutyusunkkal :) Ez praktikus szempontból is jobb lesz most, mert fix időpont miatt időben végzek is az edzéssel, nem szenvedek azzal, hogy “nem tudom időben befejezni”, “túl késő van”, stb.
Az első alkalom UST edzésem igazán embert próbáló volt. Az óra elején volt erőgyakorlatunk, szóval ezek is megmaradnak valamilyen szinten: elölguggolást nyomtunk, és büszke voltam arra, hogy megdicsérték milyen szépen csinálom (#köszzsolt :). Aztán volt egy 5 körös edzés 2 kettlebelles feladattal (swing és clean&press) meg hozzá gorillamászás. Ez utóbbi volt a kedvencem, szerintem imádnivaló :) A kettlebelles feladatoknál még nagyon sokat kell tanuljak. Ami nálam mindig elsődleges lesz: a helyes formát sosem írhatja felül a teljesítmény, mert különben hiába edzek, ha szarul csinálom és több kárt okozok, mint hasznot.
Furcsa volt kimaradni a PWB-s edzésről, látva a többieket, akik lelkesen nyomták a saját napi adagjukat. De azt is éreztem, hogy hiába szeretek deadliftelni, nekem ez most ilyen formában nem menne, nem okozna örömöt. A kiesést megelőző hetekben kb. 1 olyan edzésem volt, amire azt tudtam mondani, hogy ez igen, ezt igazán élveztem, megvolt a flow! Márpedig a Hashimoto arra tanít, hogy legyek őszinte magamhoz és csináljam azt, amit a szívem diktál, minél jobban csökkentsem a felesleges stresszt az életemben. Ennek a kis változtatásnak a meghozatala pedig egyértelműen megkönnyebbülés volt most számomra. Tudom azt is, hogy ha most egy pár hét kimarad, akkor az segít a legtöbbet abban, hogy aztán újból visszatérhessek a nagy betűs baszatáshoz:)
De az erő-állóképesség növelése ugyanolyan hasznos szerintem – és ebben sokat tudok fejlődni. korábban ezeket hiába próbáltam a PWB edzések végére erőltetni: nem volt rá időm vagy energiám se a végén. 
UST-n az óra végi feladat párban fekvőtámaszozás volt, 1-től 10-ig, aztán vissza 10-től 1-ig. Ami azt jelenti, hogy összesen 110 fekvőtámaszt csináltam meg normál, illetve nagyrészt persze könnyített formában. KÜZDÖTTEM MINT AZ ÁLLAT. Végigcsináltam. Az egész edzés alatt nem volt időm gondolkodni, mert küzdeni kellett, és ez annyira jól esett! Ha gondolkodni akarok, akkor majd megint lemegyek vasárnap reggel és csendes magányomban elvonulok deadliftelni :)
donvorri

I’m fine and that’s all

Valahogy úgy tudom kezdeni a mai bejegyzésemet: jól vagyok.

Ma befejeztem egy edzésciklust végre. Vártam már :) Sikerült az, amin hónapokig szenvedtem, ma végre guggolásban megint rápróbáltam a 70 kg-ra, amire legutoljára márciusban volt példa és 2+1 ismétlést össze is tudtam hozni. (A harmadik ismétlés már nem ment elég mélyre.) Büszke vagyok magamra! :) Bár az első ismétlés után megijedtem, azért csak elég erős voltam ahhoz, hogy megpróbáljam újra és aztán még egyszer. Hatalmas dolog ez. De most végre mindhárom erőgyakorlatban egy dolgot éreztem csak: nem baj, hogy nehéz, meg akarom próbálni, mert issszonyatosan jó élmény lesz. A fekvenyomás nem sikerült, a deadlift és a guggolás pedig sikerült, és valóban ami mind a háromban közös volt: iszonyatosan jól esett mindegyik próbálkozás! :) Odatettem magam félelem nélkül, bátorsággal.

Az edzés második részében aztán egy kis szokásos fekvenyomás technikázás ment, levezetésnek meg bolgár guggolás (…imádom.. :D) és a szokásos dupla 32 kilós farmer’s walkom.

Igazából ez a mai edzés annyira jól esett és annyira helyre rakta a kis fizikai állapotomat is 3 nap pihi után, hogy a kedvem is teljesen rendben van, csak mosolygós szmájlikkal tudnám teletűzdelni a bejegyzést :)
Várom az új ciklust, jó érzés újra rajta lenni az úton…
... és itt kaptam szabályosan sokkot … 😀 mert kaptam egy nagyon-nagyon kedves levelet egy lánytól, és iszonyúan meghatott. Annyira boldoggá tesz, amikor olyan történetekkel találkozom, amelyek hasonlóak az enyémhez vagy ha visszajelzést kapok esetleg arról, hogy a blogomban mások is találnak a saját életükben hasznosítható, gondolatébresztő dolgokat.
Egyrészt, nem sok ilyen alkalom volt eddig egyébként, mindegyik ilyet kincsként becsülöm. A másik része pedig, hogy nagyon boldoggá tesz, amikor olyan történettel találkozom, amiben egy lány, nő ráébred a saját erejére és ebből fakadóan aztán képes is változtatni az életén. Általában ekkor válik lányból nagybetűs NŐ-vé. Mert van végre egy olyan pillanat az életében, amikor nem a mások felé való megfelelés lesz számára a fontos, hanem kizárólag egy valami: saját maga. Azt gondolom, hogy az életünk akkor kerek, akkor tudunk a legtöbbet adni a világnak, ha közben saját magunkkal szemben sem kötünk kényszerű kompromisszumokat, ha nem korlátozzuk magunkat és olyan módon élünk, ami maximálisan belőlünk fakad. Én azt vallom, hogy ha a döntéseimet hitelesen tudom magammal szemben is képviselni, akkor pont leszarom, hogy mások mit gondolnak, mert én tudom, hogy az egy olyan döntés volt, ami a saját, egyedi emberi lényegemből, azaz belőlem fakadt és engem képviselt.

A minap Kedvesemmel egyébként beszélgettünk néhány szót a döntések természetéről is. Ha nagy döntések előtt áll az ember (milyen pályára menjek? melyik állást fogadjam el? menjek vagy maradjak?), sokszor próbálja mérlegelni, hogy melyik választás éri meg jobban. Ám sokszor elsiklunk azon tény felett, hogy valószínűleg a két dolog összehasonlíthatatlan ilyen alapon, és végeredményben bármelyik úton is megyünk, a lényeg az lesz, hogy őszintén fel tudjuk-e azt vállalni. Nehéz döntések vannak. De van-e vajon rossz döntés az életben? Az én válaszom erre az, hogy szerintem rossz döntés egyébként nincs. (Azt leszámítva, hogy ha valami mondjuk fatális, mert az életet alapjávan véve a legnagyobb értéknek tartom.) Azért gondolom ezt, mert egy meghozott döntésnek az egyik legfőbb jellemzője, hogy múltbéli, tehát megtörtént. Sajnos nem tudok azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha másként döntök, mert nem így történt. Amit biztosan tudok tenni, hogy tanulok belőle és legközelebb ez alapján fogok (talán más) döntést hozni. Építkeznem kell a tapasztalataim alapján, és ezek a tapasztalatok abból fakadnak, hogy miként alakult vagy miként alakítottam az életem. Van befolyásom afelett, hogy 1. döntsek fontos kérdésekről, 2. a saját döntéseim következményeit kezeljem és 3. változtassak, ha kell.

Kicsit elkalandoztam. De tényleg nagyon megindító volt számomra a tegnapi levél. Köszönöm a bizalmat. :) Számomra ezek a dolgok visszajelzések az élettől. Azzal, ahogyan képes voltam átlépni a saját korlátaimat és döntésképtelen, túl szerény, bátortalan emberkéből most már egy sokkal érettebb, határozottabb és magabiztosabb nő lettem, hatalmas dolgot vittem és viszek véghez (hiszen ez még mindig folyamatos munka) és erre őszintén nagyon büszke vagyok. Valószínűleg nekem dolgom van ezzel az egésszel. 

IMG_4253

Érdemi előrelépés yesssssss

Kezdem a lényeggel: VÉGRE érdemi előrelépést tudtam elérni a guggolásban, hurrráááááááááá!!!!!! :)))))

Csak hogy értse az ide látogató, hogy milyen hosszú időszakon igyekszem túljutni guggolás témában, az elmúlt HÓNAPOK szenvedései:

2014.07.14 Change your thoughts
2014.07.18 Az erő: elengedés
2014.08.20 Örömedzés a Cutlerben
2014.08.25 Húzós hétfő…
2014.09.02 Jól indult a hét
2014.09.15 Újrakezdős ciklus vége
2014.09.21 Új évszak, új kezdet
2014.09.22 Amikor “jól” indul a hét
2014.09.29 Ez az én harcom
2014.10.07 Itt vagyok, ragyogok!

Mert
SOHA

NEM 

ADOM 

FEL.
Ennyi. :)))))
Új utakat keresek.

Tanulok a gyengeségeimből.

Átlépem a saját korlátaimat.

Visszamegyek az alapokhoz.

Segítséget kérek.
Türelmes vagyok.
ÉS MEGÉRKEZEM.

Megérkezett az, amire már majd 3 hónapja vártam! Érdemi fejlődés.

Mert mindez arra tanít, hogy aki boldog életet akar, az nem könnyű életet akar, hanem erős hátat, erős testet és erős elmét. 
It is supposed to be hard.
Ahol a nehézség és a saját magunkkal folytatott küzdelmek csak erősebbé tesznek.
Így érzem magam:
Megvolt 67,5 kg-val 4 ismétlés :) Nekem ez egy hosszú folyamat lassú lezáródását jelzi. 
Note to self: ha az edzésben mentális, lelki gátak vannak egy gyakorlatnál, ráadásul hosszú idő óta, akkor igen valószínű, hogy az élet más területén is van olyan dolog, amivel birkózom éppen. 

A boldogság útja: ahogy én járom

Az elmúlt fél évben masszív és nagy változások zajlottak le az életemben. Rendesen elfáradtam, most jutok végre igazán levegőhöz, pihenhetek egy kicsit, így végre van alkalmam megfogalmazni azokat a legfontosabb tényezőket és általam alkalmazott elveket, amik előre vittek engem ebben a néhány hónapban és segítettek a változásokat véghez vinni.
Ez az én utam, és azért írok róla, mert szerintem sokat tudunk tanulni abból, ha megismerjük azt, hogy mások miként próbálnak boldogulni az életben. Én legalábbis nagyon sok történetet meghallgattam az elmúlt hónapokban és nagyon sokat tudtam meríteni mások életéből.
Változások alatt értem a teljes magánéletemet (egy válás kezdeményezése, valamint az új kapcsolatom építése), egy költözést, mindezzel együtt egy új életvitel kialakítását, valamint egy munkahelyváltást is. Ezek közül önmagában már 1 is épp elég egy évben bármelyikünk számára, nekem fél év alatt kijutott mindegyik. Nem szarral gurítok, mondhatjuk :) De úgy voltam vele mikor belevágtam, hogy ez az év a változások éve, és a boldogságom a tét, végig kell csináljam.

Lássuk tehát:

1. Őszinteség

Mindenképpen ezzel kell kezdjem. Határozottan emlékszem arra a pillanatra idén, amikor úgy keltem fel, hogy tudatosult bennem: nem vagyok boldog. Emlékszem arra a pillanatra, amikor magammal szemben bevallottam, hogy problémáim vannak. Itt kezdődött minden. Az őszinteséggel. Még 3 olyan nap volt ezután, amíg azt gondoltam, hogy megpróbálom ezt tagadni a külvilággal szemben, “hátha elmúlik”, de aztán nem bírtam tovább, elemi erővel tört fel belőlem a változás iránti igény és az az igény, hogy végre boldog akarok lenni én is, és ezért komoly változásokat kell véghez vigyek.

Ez volt a változások kezdete, a férjemmel pedig lezajlott a “we need to talk” kezdetű beszélgetés. Zivataros hetek következtek ezután. Egy dolgot tettem viszont végre: kizárólag magamra figyeltem és a saját szempontjaimat tartottam szem előtt. Ami biztos, hogy ebben a kérdésben nem volt más választás, mint hogy én legyek saját magam számára a legfontosabb. Jó pár félelmet le kellett győzzek, illetve sok új szempontból meg kellett ismerjem magam, hogy végülis ki tudjak lépni ebből a kapcsolatból. Mert az “egész jó” sajnos nem egyenlő a boldoggal, és ezt én is beláttam. Hiába minden kötődés és szeretet, vannak dolgok, amik nem működtek, nem fognak változni, illetve ezen túlmenően nem is ez volt a legfontosabb, hanem az a tény, hogy azt éreztem: nem azt az életet élem, amire valójában vágyom. Nekem ehhez kellett lépéseket tennem.
Amíg végül eljutottam addig a gondolatig, hogy tényleg és végérvényesen el akarok válni tőle, folyamatosan és mindig következetesnek kellett lennem abban, hogy őszinte vagyok magamhoz. Semmi más nem számított. És igen, amikor az ember elkezd őszintének lenni magával szemben, akkor jöttek a félelmek, amik elkezdték aláásni azt, hogy cselekedni is merjek és azt az utat kezdjem járni, ami őszintén én magam vagyok.
2. Erő és hit az erőmben

Mit csinál az átlagember, amikor jönnek a félelmek? Megijed, visszalép két lépést, meggondolja magát, másik utat választ, szorong, retteg. Mit csináltam én? Foglalkoztam a félelmeimmel. Megértettem a félelmeimet, és megértettem azt, hogy miből táplálkoznak. Megtanultam különbséget tenni a külvilág által közvetített félelmek és a sajátjaim között. A félelmekkel való szembenézésnél sokkal rosszabb volt az a tény, hogy a változástól való félelemből nem cselekedtem korábban és nagyon sok idő telt el úgy, hogy úgy éltem, hogy azt hittem, hogy az életem boldog. Az nem ugyanaz, mintha tényleg boldog lett volna.

A félelmek nagyon szemét kis dolgok, mert észrevétlenül is ott vannak az ember gondolataiban és hártáltatják az előremenetelben. Akkor jött viszont a saját magamba és az erőmbe vetett bizalom és hit. Mert az erőben az a jó, hogy önmagát gerjeszti. Ha erős vagy, akkor hiszel abban, hogy erős vagy és ettől még erősebbé válsz :) Az egyik legjobb dolog evör. Amikor az ember a saját útját akarja járni, ahhoz tényleg nagyon sok erő kell. Az elmúlt években saját magamba fektetett munka, melyben az erőedzéseknek is nagyon sok szerepe volt, megadták mindazt az erőt, ami korábban hiányzott belőlem. Erős lettem és képes lettem kezelni a félelmeimet. 
Ami viszont ezzel párban járt mindig: a türelem és az apró lépések elve, amit képviselek. A dolgoknak hagyni kell néha időt – mindent nem lehet rögtön (erőből) megoldani. Sokszor az adta a megoldást, ha bizonyos kérdéssel tudatosan nem foglalkoztam, ekkor az esetek 100%-ában magától megérett a megoldás előbb vagy utóbb. Az elengedés elve, amiről már korábban is írtam szintén a legjobb támaszom volt. Az őszinteség, a legbelső énem, a legőszintébb vágyaim végül mindig utat törtek maguknak. Én pedig megtanultam kezelni ezt a folyamatot, amíg ez lezajlott.

Ami még érdekes, hogy a félelmeket az emberek legyőzni akarják. Én viszont azt mondom: ne féljünk megélni őket. Nem véletlenül félünk, a félelem óvatosságra int, egy belénk kódolt dolog. Sokkal meghatározóbb, hogy tudjuk-e kezelni őket, vagy hagyjuk, hogy megbénítsanak minket és uralkodjanak rajtunk. Elég erős lettem ahhoz, hogy szembe merjek nézni velük. Vezérlőerőmmé vált az életemben, hogy a saját boldogságomért mindig meg kell tegyem, hogy szembenézek a félelmeimmel és őszinte vagyok magammal szemben és merek cselekedni is, ha szükséges.
3. Lehetőség látok a változásban

Ez is egy olyan dolog, amit végig hangoztattam, amikor félelmek merültek fel magamban bizonyos változások esetén. Ilyen volt például a munkahelyváltás nálam. A változás jó dolog. A változás lehetőség. Sokan vannak úgy, hogy megijednek, ha a korábban megszokott dolgok helyébe újak lépnek, vagy másként működnek mint korábban. Én változást akartam, de az ismeretlenbe tettem lépéseket, mikor elkezdtem ezt az egész folyamatot tavasszal. Bátor dolog volt. Büszke is vagyok rá, hogy megtettem, boldogabb ember vagyok most. Boldog ember vagyok :)
Nem féltem 180 fokot fordítani az életemen, nem féltem attól, hogy a korábban megszokott dolgaimat elengedjem, legyen szó a kényelmi szempontoktól, mindenféle aprócseprő megszokástól kezdve az ideáljaimig. Nagyban játszottam a játékot, all-in volt a javából. Amikor a régi dolgokat el tudja engedni az ember és nyitottan járja a világot, hirtelen feltárulnak olyan lehetőségek, amiket korábban észre sem vett. Én is így tettem, megspékelve az őszinteséggel és tudatossággal, melyek hozzásegítettek ahhoz, hogy végül úgy alakuljanak a dolgaim, ahogyan azokra mindig is vágytam. Ha őszinte vagy magadhoz, ebből fakadóan pedig tudod, hogy mit akarsz, akkor azok a dolgok fognak megtalálni, amikre vágysz. Ha a jó dolgokra koncentrálsz (gyakorlatilag egy szűrőt képezel, amikor a világra nézel), akkor a jó dolgokat fogod észrevenni, ez ennyire egyszerű.
4. Csak a legjobbal elégedek meg

    Ez viszont egy olyan dolog, amit idén tanultam meg, ebben az időszakban, és az előzőekben felsorolt szempontokból táplálkozik. Ehhez kellettem én, meg egy nagy betűs Társ és persze azok a barátok, akik ebben végig támogattak. Ami emögött meghúzódik pedig az az egyszerű szempont, hogy mindannyian a legjobbat érdemeljük. Kell hozzá rengeteg önbizalom, önismeret, őszinteség és hit, hogy megkapjuk a legjobbat. Meg persze meg is kell dolgozni érte, ezt nem lehet megspórolni. A legjobb dolgok akkor találnak meg végül, illetve akkor találod meg őket, ha elhiszed magadról, hogy ami Te vagy, az a legjobb. Hogy a hibáiddal együtt is tökéletes vagy, szeretnivaló ember vagy. Ha elhiszed, hogy nem azért kell élned az életet, hogy másoknak megfelelj, hanem akkor élsz teljes életet, ha azoknak a dolgoknak élsz, amik téged is éltetnek. Ha őszintén éled az életet.
Összességében, számomra a legtöbbet az segített, hogy mindig hallgattam az ösztöneimre és le tudtam vetni a félelmeim jelentős részét. Összességében nyitottabb lettem az életre, ezáltal gyakorlatilag be tudtam vonzani azokat a dolgokat, amik engem boldoggá tesznek. Az egész folyamatban nagyon sok szerepe volt egyébként minden olyan embernek, akik végig támogattak. Egy olyan barátnő, aki a végsőkig kitartott mellettem és csak az én érdekeimet nézte; minden olyan kolléga, akik a hétköznapokon átsegítettek; mindenki, aki elmesélte nekem a saját történetét (több nagyon erős nőt megismertem ebben az időszakban, akik jó példaként szolgáltak nekem), vagy azok, akivel online váltottunk pár szót és küldtek nekem pozitív energiákat; végül pedig a Szerelmem, aki tulajdonképpen egyesíti az előzőekben felsoroltakat: mellettem áll mindenben, átsegít a hétköznapokon, inspirál a saját példájával és éltet a szeretetével.
Hol is tartok most tehát? Biztos kíváncsiak páran :-)
Olyan párkapcsolatban élek, amiről nem is hittem el, hogy ilyen létezik, amíg meg nem történt velem. Boldog vagyok :-) Hónapok óta gyakorlatilag sugárzom a boldogságtól és ezt a környezetem folyamatosan visszaigazolja. Soha ennyit nem mosolyogtam teli szájjal életemben 😀 Csodálatos megélni azt az összhangot, ami kettőnk között van. :)
Olyan az életvitelem, ami végre teret enged mindenféle dolognak, főleg annak, hogy olyan életritmusban éljek, ami nekem jó. Sokkal kevesebb a stressz, sokkal nagyobb a rend, több az idő a pihenésre, nem azt érzem, hogy a hétköznapok szürkék, hanem sokkal színesebbek, gördülékenyebbek, összességében és alapvetően boldogok és kiegyensúlyozottak. Ebben persze nagyon fontos szerepe van a Kedvesemnek is, hiszen most már együtt éljük az életünket.
Olyan munkahelyem lesz ősztől, amiben olyan munkát csinálhatok, amire már nagyon régóta vágytam egy olyan helyen, ahova mindig is vágytam. Egy új kihívás, amibe a legnagyobb örömmel vágok bele :)

  

2014 tehát a nagy változások éve nálam és tavaszról őszre minden meg is változott. Számomra az a sztoriban a kulcs, hogy ha az ember tudja mit akar, akkor tényleg nincs előtte akadály, és ha őszinte magához, akkor végül úgyis bevonzza azt, amire igazán szüksége van (az én tudatalattim legalábbis gondoskodott róla:), illetve az, hogy én például mindig hallgattam az ösztöneimre, ami nagyon megbízható tanácsadónak bizonyult. 
A nagy kérdés persze, mikor lezajlanak ezek a dolgok, hogy mi is visz tovább? A válasz pedig ugyanez: az őszinteség, az erő és az erőmben való hit, az, hogy szembe merek nézni a félelmeimmel, csak a legjobbal elégszem meg, illetve még egy fontos elv:
“Vágyakozz arra, amid van”
Most, hogy úgy élem az életem, ahogy vágytam rá korábban, az egyik legfontosabb, hogy ezt a vágyat éltessem is. Szerintem sokan abba a hibába esnek, hogy ha elérik azt, amit szeretnének, akkor elkényelmesednek. Olyan ez szerintem, minthogy ha van egy szép kerted, akkor nem elég, hogy mikor megkaptad, akkor szép volt, hanem azt folyamatosan gondozni kell és arra vágyni, hogy az a kert mindig szép legyen. A vágy élteti a kertet, mert ha neked fontos, akkor dolgozni is fogsz érte.
Nem megelégszem mindazzal, ami van, hanem folyamatosan éltetem is ezeket a kapcsolatokat. Legyen szó szerelemről, munkáról, hobbiról. Szerintem ez nagyon fontos. Azt hiszem ez jelenti azt, hogy szenvedéllyel élem az életem. Szeretem azt, amim van és amiket csinálok, vágyom rájuk, mert boldoggá tesznek, és folyamatosan akarom is csinálni őket, ezért folyamatosan teszek is azért, hogy jól működjenek.

2 év után

2 év

Május 1-jén volt épp két éve, hogy ráléptem az utamra. Az eltelt idő alatt szinte elmondhatatlan sok dolog történt, amelyek nagyon sok részét már megírtam itt is.
Az elmúlt két év sokkal de sokkal több volt annál, mint hogy a mérleg 70 kg helyett ma épp 56 kg-ot mutat. 
Önismereti utazás.

Amit az elmúlt 2 év esszenciájaként talán meg tudok fogni, az az, hogy az önmagamba fektetett napi szintű munka és törődés voltak azok, amik azután az életem minden színterén meghálálták magukat.
Önmagam felfedezése és megtalálása

Lássuk csak, 2 évvel ezelőtt hogy is kezdtem neki… 4 napos hosszú hétvége volt május 1. miatt, ezért épp időm is akadt. Azt hiszem a Dívány.hu-n (vagy valami hasonló színvonalas oldalon) olvastam egy cikket önmagunk motiválásáról, benne pedig egy blogról: zenhabits.net, ami egy amerikai kb. 35 éves férfi sikertörténete volt arról, hogy miként talált rá a saját útjára. A blogban számos dolog kapcsán leírta, hogy milyen apró lépések vezethetnek minket előre. Megfogott az egésznek a praktikus egyszerűsége. Azt éreztem, hogy ez egy jó dolog, hogy apró lépésekkel én is előre tudok jutni. Nem véletlenül választottam ezt a nevet a blognak is: One step toward my dreams. Egy lépés az álmaim felé. Elhatároztam, hogy minden nap teszek egyet.
Ott álltam 27 évesen, nulla állóképességgel, önbizalomhiánnyal, túlsúllyal, és egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ennek vége. Az ismeretlenbe tettem egy kis lépést, ami aztán végül egy hatalmas nagy ugrássá vált :). 
Tudtam, hogy legelőször is a testemmel kell valamit kezdjek, aktívabb életet kell éljek, törődnöm kell az egészségemmel. Május 1-jén, kedden, lementem nagyjából másfél órát sétálni, ez volt a kezdet. Aztán elhatároztam: a következő 3 napban minden reggel lemegyek futni. Már az első nap jöttek a nehézségek: korán kell kelni. Nincs energiám. Fel kell öltözni sportcuccba. Nagyon hétköznapi és kicsi problémák, bár az ilyenek egyébként szerintem sokakat visszatartanak. Minek ez a sok macera, nem? De megoldottam őket. 
2012. május 1-jén elkezdtem megoldani a problémáimat.

100 métert nem bírtam lefutni, majd’ meghaltam. De nem adtam fel. Elkezdtem megadni az időt arra, hogy foglalkozzam magammal. A reggeli futások után reggeliztem (= rendszert kezdtem vinni az étkezéseimbe), meg a tumblr-ön és blogokon lógtam és motivációt gyűjtöttem. Sikertörténeteket kerestem. Elkezdtem olvasni, nagyon sokat. Kerestem magyar nyelvű blogokat és találtam is. Büszke vagyok arra, hogy legfőbb inspirálómat, Verocát, talán mondhatom ezt, nem bánja:), ma már barátomnak tekinthetem. De Áginak, Andinak és Anginak is ugyanúgy hálás vagyok minden kedves szóért és biztatásért. Meg mindazon embereknek, akiktől bátorítást, motivációt, kedvességet kaptam.
Elkezdtem kiszűrni a rengeteg információból azt, amiről úgy éreztem, hogy tényleg hosszú távon az épülésemet (akkor még fogyással a fókuszban) szolgálják. Így keveredtem először a HIIT edzésekhez, aztán az egyéb otthoni, saját súlyos gyakorlatokhoz, végül pedig a súlyzókhoz. Megismertem az egészséges táplálkozás alapjait és megtanultam testre szabni azt a saját igényeimhez.
Elkezdtem megszabadulni a saját magam korlátaitól. Kezdve olyan egyszerű dologgal, hogy “nem tudok biciklit venni, mert drága”. Aha, persze. Egy barátnőm biztatására (egyszer beszéltünk róla és nagyon motiválóan hatott) 2012 májusában potom 12.000 forintért megvettem a kis babakék csotrogányomat, amivel ha jó az idő, munkába meg ide-oda járok azóta is :) Az a plusz mozgás akkoriban, amit a munkába biciklizés adott, sokat dobott az állóképességemen és segített fogyni is amúgy.
Folyamatosan jöttek a sikerélmények, ahogy a testem kezdte meghálálni a törődést. Javult a kondim, alkalomról alkalomról fejlődtem. Az első komolyabb mérföldkő 2012 júliusában volt, amikor egy esküvőre megvehettem egy csodaszép ruhát, ami meglepő módon már 1 számmal kisebb volt, mint a korábbi ruháim. 
Egy dologban voltam biztos: nem féltem keményen dolgozni a céljaimért. Az edzésekben 100%-ig odatettem magam minden alkalommal, mert tudtam, hogy amit csinálok az jó és épülök általa. Viszont soha nem koncentráltam kizárólag egy dologra. Mindig a teljes képet próbáltam szemlélni és az apró dolgoknak ugyanúgy örülni, mint a nagy eredményeknek. A reggeli akácillat élvezete futás közben, vagy ahogy biciklizéskor fújja az arcomat a szél, nekem ugyanolyan örömöt adtak, mint amikor láttam magamon a változásokat.
Nem a cél volt a lényeg, hanem az út maga. A legnagyobb közhely, amit el tudok képzelni :) de ezt akkor érti meg az ember igazán, ha csinálja. Mert tényleg így van. 
Elkezdett kitágulni a világ előttem. Ahogy fizikailag egyre több dologra lettem képes, azzal együtt jött vele a növekvő önbizalmam, bátorságom. Elkezdtem visszatalálni ahhoz az emberhez, aki valójában vagyok. De ezt csak most tudom így elmondani, akkoriban, a dolgok közepén, csak annyit tettem, hogy éltem az életemet úgy, ahogy éreztem, hogy jó nekem, és olyan dolgokat csináltam, amik a fejlődésemet, épülésemet szolgálták.
Elkezdett kitágulni a világ előttem és rájöttem, hogy az emberek mennyire iszonyatos módon korlátozzák saját magukat és egymást. Hogy az életünk tele van olyan rejtett és sunyiban előtörő vagy épp nyílt, elnyomó gondolatokkal és gyakorlatokkal, amelyek által szépen lassan megtanuljuk magunkat megutálni, amik által folyamatosan másokhoz mérjük magunkat, amik által irreális elvárásoknak próbálunk megfelelni, és amik összességében félelemben tartanak minket. Félünk attól, hogy éljünk, félünk a változástól, az ismeretlentől, mások véleményétől, de leginkább magunktól.
2012. május 1-jén elkezdtem kitágítani a saját világomat. 
Folyamatossá vált az életemben a sport és az egészségemre való odafigyelés. Az egészséget soha nem redukáltam egy-két fogalomra, de főleg nem csupán a betegség hiányára. Központi fogalommá vált az életemben, a másik központi fogalmam, az egyensúly mellett. Ez a kettő egyébként – nyilvánvalóan – elég jól leírja, hogy milyen ember is vagyok én, és épp ez az, aminek a felismeréséhez az elmúlt két év munkája hozzásegített. 
Egészség és egyensúly: testben, lélekben, fejben, az életvitelemben, a céljaimban, a kapcsolataimban, a munkában. Az életemben.
Sokat olvastam róla és megtapasztaltam, hogy azok az edzések, amelyek erősítenek, izmokat fejlesztenek hosszú távon nagyon jót tesznek a testemnek. Emellett a súlyzós edzések annyira sokat adtak mentálisan, hogy minden egyes alkalom, amit a konditeremben töltöttem, nagyon nagyon feltöltött és nagyon jó kedvűvé tett. Eszméletlen sok sikerélményt adott és motivációt. Hihetetlennek találtam, hogy mikre vagyok képes. Emlékszem számos olyan alkalomra, amikor meglepődtem azon, hogy először a 6, majd a 7, 8-10-15 kilós kézisúly megemelése már nem is tűnt annyira nehéznek, sőt. Ilyen és ehhez hasonló apró dolgokból építettem aztán nagyon nagy dolgot: magamat. 
Rájöttem, hogy iszonyatosan élvezem azt, hogy erősödök, ezért meg akartam tanulni még jobban és persze szabályosan. Mert magamtól ment egy szinten, de tudtam, hogy az nem az igazi, hosszú távon jobban fejlődök, ha van mellettem profi segítség. Meg akartam tanulni rendesen guggolni, baszott nagy súlyokat felemelni, húzódzkodni, fekvőzni, meg mindent és bármit, amit csak lehet. Sky is the limit. 
Sokszor gondolkozom azon, hogy bizonyos dolgok mennyire történtek sorsszerűen vagy épp a szerencsének köszönhetően, de valójában olyan az egész, mintha tudat alatt magam építettem volna ki előre az utat, amin aztán szépen végigsétáltam. Ahogyan elkezdtem az erőemelő edzéseket Zsolttal és elkezdtem szinte roham léptekben fejlődni, aztán ahogy 2013 év végén vettem a bátorságot és facebook oldalt csináltam a blogomnak, mind hozzásegítettek ahhoz, hogy ott tartsak ma, ahol vagyok.
Az elmúlt 2 év során számos alkalommal győztem le a saját korlátaimat, a félelmeimet, szembesítettem magamat saját magammal, megkérdőjeleztem a saját véleményemet, kritikát fogalmaztam meg magammal szemben. Nem féltem szembemenni magammal, mert tudtam, hogy végeredményben ez fog előrevinni. Ugyanakkor KEEP CALM üzemmódban voltam, mert tudtam, hogy türelmetlenséggel sem megyek semmire. Időt kell hagyni magunknak és meg kell tanulni elengedni dolgokat – ezek olyan fontos tanulságok, amikre az elmúlt hónapok világítottak rá és amelyekhez még számos alkalommal vissza fogok térni az életem során valószínűleg.
Bármennyire is szeretném, de életem nem minden részének leírása tartozik a blog keretei közé. Az, hogy megerősödtem testben, lélekben, hozzásegített olyan változtatások véghez viteléhez, amikre korábban nem lettem volna képes. Amikor arról írtam, hogy kiforgatom a világomat a sarkaiból, akkor azt tényleg megtettem. Bátor voltam és erős, mert tudtam, hogy a boldogságom (de nem csak az enyém) a tét. Bárhogy is, szerintem minden embernek ott lebeg a céljai között, hogy összességében egy boldog életet éljen. Én is tudtam, hogy milyen lenne az, de rájöttem, hogy bizonyos dolgok nagyon rossz irányba mentek, és ez nyilvánvalóan sokban múlott rajtam is, meg nem csak rajtam is. Köszönhetően annak, hogy megerősödtem, képessé váltam viszont arra, hogy én legyek az, aki elementáris változásokat volt képes hozni az életében, mert rájöttem, hogy saját magam boldogsága fontos annyira, hogy nem szabad féljek őszintének lenni az élet igazán fontos dolgaiban.

Rájöttem, hogy számos dolog mellett, ami lényemet az egyik legjobban jellemzi, hogy szeretek élni és nem félek élni. Csodálom az egészet, ezt az egész “élet dolgot”, ahogy van, ahogy vagyunk, ahogy hatással vagyunk egymásra. Nem lehet mindig 1000°-on égni, de a langymeleg állóvíz sem az én világom. Egyensúlykereső ember vagyok, amiben benne van az is, hogy képes vagyok végleteket is megélni. Egyensúlykereső vagyok, de nem menekülhetek örökké a biztonságba. Ahhoz, hogy a jót tudjam értékelni, néha szembesülni kell a rosszal is. A lényeg, hogy már bízom magamban annyira, hogy nem fogom magam elveszettnek érezni, bárhogy is alakuljanak a dolgaim. 

Egyensúlyteremtő vagyok.
És ezzel most szembesültem csak igazán, hogy leírtam.
bátorság, egészséget életmód, önismeret

A világot a sarkaiból

Idejét sem tudom már, hogy mikor volt olyan, hogy ennyire rég (1 hete, lol) nem jelentkeztem. Azóta nem is edzettem. A múltkori alkalom után jött egy nagyon klassz szülinapi buli, amikor sikerült még egy cirka 6 órás kardiót rádobni az esti edzésre:) és soha nem éreztem magam még jobban. Azt a szeretetet és támogatást, amit kaptam, pedig feldolgozni is nehéz, annyira sok és olyan jól esett. Can’t stop, won’t stop! 
Újabb kihívást is sikerült állítani magam elé: ki fogom próbálni a pole sport-ot 😉 De addig is, folytatom az erősödést, mert az az alapja mindennek.
Hogy mi is történt az elmúlt napokban? Nagyon nehéz szavakkal leírni. Ráadásul olyan formában és azzal a szándékkal, hogy másoknak is mondjon valamit.

Find your passion and you will find yourself.

I found myself.

and now I am scared as fuck.


Az egész önismereti utazás, amibe majd’ két éve belevágtam, elkezdett beérni. Elkezdett kurvára beérni.

Már nem félek. 

Erős vagyok.

Érzem, hogy élek.

Ennek minden fájdalmas boldogságával és szomorúságával együtt.

Hullámzok, mint a tenger.

Mély vagyok, mint az óceán.

Tudom, hogy nem is olyan rég írtam olyat, hogy nem bántanám magam soha. Hát… az elmúlt napokban végeztem némi mélyrepülést azért… Kezdve ott, hogy szó szerint alig ettem valamit, nem bírtam aludni és kínoztam magam lelkileg is. Legyengültem (tegnap edzeni mentem és teszteltem). És őszintén nem éreztem mást, mint, hogy szükségem volt (van) erre.
Rájöttem, hogy nem lehetek hiteles és önazonos, ha néha nem vagyok rossz magamhoz. 
Megtehetem, mert már nem félek. Nem húz vissza az az önbizalomhiány és a külső elvárások és a környezet, amiben vagyok. 
Megtehetem, mert már nem félek. A saját korlátaim között éltem eddig. De nem félek, mert ki merem mondani, hogy szabad akarok lenni, és ezt ki is merem mondani, mert már szabad vagyok.
Önző vagyok. Mérhetetlenül önző. 
Mert így fogom tudni a legtöbbet adni a világnak, ha a világ úgy érzi, hogy kell neki az, ami én vagyok.
Az egyensúly megteremtése nem megy negatív dolgok nélkül. Úgy éreztem, ezekre volt (van) szükségem.
A sarkaiból akarom kifordítani a saját világomat. 
Meg akarom kérdőjelezni az egész eddigi életemet. 
Tudnom kell, hogy az az út, amin járok őszintén az enyém-e és nem csak a másoktól felvett érzésekből, véleményekből, elvárásokból épül-e. Aki ennyire empatikus, konfliktuskerülő és kooperatív személyiség mint én, ennyi önbizalomhiánnyal terhelve, mint ami nekem volt, annak nehéz megtalálni a saját hangját a tömegben. Én megtaláltam.
Most jöttem rá, hogy ami vagyok, az így jó, ahogy van. Hogy a saját véleményem nem feltétlenül azonnal formálódik dolgokról. Hogy a saját véleményem a világ dolgairól megérik és egyszer csak kimondásra kerül. Abban a pillanatban, amikor érzem, hogy azonosulok vele és hitelesen engem képvisel. 
Amit mások mondanak az az ő világuk, nem engem jellemez. Engem az jellemez, hogy miként reagálok arra, amit mások cselekszenek.

Már nem félek.

Erős vagyok. Erős akarok lenni.
Merek létezni. Úgy, ahogy én akarok.
Boldog vagyok és szomorú. 
Perzselődöm, lángolok, égek. Ezer fokon. 
Nem csak valami szürke, se ilyen se olyan érzelmi világban lavírozgatok.
Elengedtem a gyeplőt.

I am passion.

Már nem félek.

Folyt köv.