Visszatérés az erőhöz

Avagy a Hashimoto, edzés, egészség bejegyzés 3. része.

A május végi erőemelő verseny mindent megváltoztatott. Három hónap kihagyás után, mostanság ismét powerbuilderkedem és nagyon-nagyon jól esik a testemnek és a lelkemnek.

Visszatérésem az erőedzésekhez, ami a 3 hónapos “gyógyulási” folyamatom végét jelentette számomra. Egy, azok közül a döntések közül, amelyek után ismét úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, jó helyen vagyok. Újra a régi vagyok! Összeállt a kép, minden kerek és egész.

Miért mentem vissza erőemelni?

Az előjelek már a verseny előtti időszakban kezdtek jönni. Időről időre azt éreztem, hogy elkezdtek hiányozni az erőgyakorlatok, meg az egész mentalitás és miliő. Emellett volt jó pár nap kihagyásom különböző okokból, amikor nem tudtam UST-re menni, ezért egy-egy edzést hétvégenként pótoltam. Az egyik ilyen alkalom frenetikusan sikerült, nagy bulit csaptam magamnak a teremben, guggoltam, deadlifteltem, fekvenyomtam. Csak az alapokat csináltam. Végre ismét nagyon jó érzéssel, tele szenvedéllyel csináltam ezt a fajta edzésmunkát. Kibaszott jól esett, na!

Aztán jött a lehetőség, hogy induljak az I. Thor Power kupán, második számú női versenyzőként, amivel éltem is. Hatalmas élmény volt, ahogyan arról be is számoltam: egyszerre felemelő és persze dühítő is. Egy dolgot éreztem leginkább utána: én akarom ezt az egészet! MINDENT FEL AKAROK EMELNI!

Én olyan ember vagyok, aki sokféle dologban képes megtalálni önmagát, hiszen az apró örömök éltetnek, a dolgok jó oldalát nézem mindig és nem félek változtatni sem. Ezért is élveztem annyira az UST-s edzéseket is, ami különbözött a PowerBuildertől, mivel ezek csoportos órák voltak, és bár volt bennük erőgyakorlat, a hangsúlyos részt az állóképesség növelése adta. Megtaláltam benne magam, rengeteget fejlődtem (volt is honnan), de éreztem azt is, hogy fejben számomra nem ad annyit az, hogy az órán eggyel több kört csináljak a gyakorlatokból, mint hogy azért dolgozzak, hogy fel tudjak emelni 100 kilót vagy egyszer talán még többet.

Egyszerűen imádok azért dolgozni, hogy erősebb legyek. Imádom megélni az erőt.

Hogyan tértem vissza az erőedzésekhez?

Tudtam, hogy a PowerBuilder jellegű edzéshez nagyobb elköteleződés kell, több tervszerűség. Emellett azt is gondolom, hogy

az edzésben jó nagy átlagban mindig az élvezeti érték legyen a legnagyobb, amellett, hogy persze értelme is legyen annak amit csinálunk és fejlődjünk általa. 

A verseny után azt éreztem: elegem van abból, hogy nekem soha nem jön össze a felkészülés és mindig “csak” bronz meg ezüst érmet szerzek. Végre GYŐZNI akarok én is és ezért dolgozni következetesen és kitartóan, ahogy a többiek. Évi (az aranyérmes:) példája nagyon inspiráló volt számomra ebből a szempontból.

A 3 hónap UST testi-fizikai hasznain túl számomra legnagyobb hozadéka az volt, hogy gyakorlatilag megszüntette az edzésre járás stresszét. Ez nagyon nyomott már korábban, és amikor nem voltam jól, bizony voltak olyan alkalmak, amikor a teljes kétségbeesésig tudtam jutni azt illetően, hogy menjek-e edzeni vagy sem. Itt ez a teher megszűnt, mert nem volt teljesítménykényszer, az órák végesek voltak (60 perc, nem pedig 1 vagy akár 2 óra attól függően, milyen passzban voltam), Fruzsi pörgette az edzéseket, jó volt a hangulat is, élvezet volt minden verejtékcsepp, amiért keményen megdolgoztam.

Aztán egyik reggel félve bár, de kísérletképp megnyitottam a legutolsó PWB-s edzéstervemet, mert kíváncsi voltam, hogy mit fogok érezni: ha jó szívvel tudok belevágni, akkor azt egyből érezni fogom. Előtte hónapokig rá se bírtam nézni az edzéstervemre! Szóval vettem egy nagy levegőt és kattintottam. Az eredmény: jó érzéssel, nyugalommal, stressz nélkül tudtam ránézni a tervekre. Azt éreztem, hogy igen, ez menni fog, ez kell nekem, visszamegyek erőemelni.

erő, egészség, egészséges életmód, erőemelés
Feel the Power – BE the Power!

A folyamat elején azt gondoltam: heti egyszer lejárok majd erőemelni a heti 3 UST mellett. Ehhez képest a verseny utáni héten meghoztam a döntést, hogy heti 3x fogok erőedzésre járni és hétvégente egy kis extra UST, ha belefér. Végül a legbelsőbb ösztöneimre hallgattam és eszerint döntöttem.Június elején elkezdtem ismét teljes gőzzel powerbuilderkedni, aminek első lépéseként helyreraktuk a technikáimat, amik valljuk be, egy kicsit szétcsúsztak az elmúlt 3 hónap alatt.

Abszolút kedvenc változtatásom az lett, hogy ezentúl sumo deadliftet csinálok konvencionális helyett. Sokkal biztosabbnak érzem így a formát, jó alap lesz az erősödéshez! Az elmúlt hetekben minden PWB-s edzésemet imádtam, szóval biztosan tudom, hogy a “hazatérésemmel” jó döntést hoztam.Beszéltem Zsolttal is meg Fruzsival is. Pont ugyanekkor jött a lehetőség, hogy coaching tanfolyamra jelentkezzek, így tényleg megint összeállt a kép: járhatok reggel edzeni, így este tudok majd tanulni járni. WIN. A háttértámogatás a kedvesem részéről most sem maradt el. Végre tudtam, hogy mit akarok és lépéseket is tettem azért, hogy változtassak, ő pedig végig mellettem volt.

Ezzel együtt ez a nyár nem lesz könnyű időszak számomra és félek is tőle, főleg a sok elfoglaltságtól, de csinálom azt, amit tudok: pozitívan állok hozzá, hiszen ezek olyan elfoglaltságok, amik hosszú távon építenek és fejlesztenek. Igazából csak hálásnak kell lennem mindenért.Persze, ne higgyétek, hogy nem fordult meg a fejemben az, hogy mi van, ha már kétszer nem jött össze az erőemelő verseny, lehet, hogy harmadszor sem fog..? Lehet, hogy nem is ez az én utam? – tettem fel a kérdést magamban. A coachom erre azt mondta: igen, erre az eshetőségre is fel kell készüljek. Én persze tagadtam ennek a lehetőségét, de végül természetesen elfogadtam, hogy bármit hozhat az élet megint.

Lehet, hogy a tervszerűség és a fegyelmezettség nem az én elsődleges utam, mert az enyém a rugalmasság, az alkalmazkodás és a minden helyzetből a legjobb kihozásának képessége. Ez pedig így van jól.

Addig is BASZATÁS – mert akár indulok az év végi versenyen, akár nem – az erőemelés mindig is az életem része lesz, mert kerek egésszé tesz, összetart, támogat és átsegít mindenen, hosszú távú célokat ad, segít az élet nehézségeiről az élvezetes munkára irányítani a figyelmemet, oldja bennem a stresszt.

Mert kurvára szeretem, és ez a lényeg, ezért csinálom!

 

Kérdésed van? Az ask.fm-en megtalálsz!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
IMG_6567-001

I. THOR POWER erőemelő verseny

Lezajlott az I. Thor Power kupa erőemelő verseny szombaton és hatalmas élmény volt ismét!

Ezüstérmes lettem az I. Thor Power kupa női mezőnyében!

Ezüstérmes lettem egy olyan erőemelő verseny női mezőnyében, ahol csak ketten indultunk :-)

Thor power erőemelő verseny

A verseny előtt két nappal döntöttem el, hogy indulok. Azt mondták, szinte minden lány visszamondta, még azok közül is, akik amúgy hetek óta készültek, és csak Évi maradt egyedül induló. Én meg felbátorodtam. Így nincs igazából versenyhelyzet, csak az élvezetért lehet csinálni, semmi para!

Az előzmények

4 hónapja nem powerbuilderkedtem Zsoltnál, helyette UST-re (erő-állóképesség fejlesztő óra) jártam Fruzsihoz. Mostanában nem mentek a deadliftek. Guggolni (low-bar back squat) pedig csak a mostani ciklusban kezdtünk UST-n. Fekvenyomás helyett hónapok óta floor press-t csinálunk. Szóval nem volt fókuszált felkészülésem. Edzettem az örömért, az állóképességem növeléséért, a változatosságért, de soha nem a versenyért.

Szerdán voltam edzeni Fruzsinál, deadlifteltünk, 5-4-3-2-1 ismétléses szériákat kellett lenyomni. 90 kg volt az egy ismétléses cél, ami azért aggasztott, mert pár nappal korábban még a 75 kg-ba se ment bele a 3 ismétlés. Valami nagyon nem akaródzott mostanában sikerülni a deadliftben. A 85 kg-t kétszer kellett volna felhúzni. Az istennek se sikerült a második ismétlés!! Fruzsi azt mondta: nem baj, pihenjek legalább 3 percet, aztán próbáljam meg a 90-et. Kételkedve néztem rá, de azt mondtam oké, mit veszíthetek, megpróbálom, persze! 4 perc pihenő után oda is álltam a 90-hez, és csodák csodájára, nagyon lassan bár, de feljött!! Alig hittem el, pacsiztam is egy hatalmasat örömömben Fruzsival és meg is köszöntem neki, hogy hitt bennem és bátorított, hogy megpróbáljam. Én magam nem hittem volna benne. Másnap mondjuk olyan voltam, mint a mosott szar, úgy lefárasztott idegrendszeri szinten a dolog. :)

Nagyjából ilyen előzményekkel vágtam bele a versenybe. Péntek reggel, a nagy kihagyás miatt, hogy a testem legalább emlékezzen egy kicsit jobban, mit is kell csinálni, de ne fáradjak el, lementem a terembe reggel egy adag gyors, könnyű 3×3-akra: guggolás 50 kg, fekvenyomás 30 kg és deadlift 60 kg. Jól esett. Zsolttal összefutva pedig megleptem őt a jó hírrel, hogy indulok a versenyen!

Kedvessel este bevásároltunk csokit, kekszet és pufirizst. Már az Oreos Milkáért is megérte csinálni, olyan rég ettem!

Az I. Thor Power kupa

Nem volt sok induló sajnos, de a hangulat azért így is jó volt. A mérlegelés vicces volt, mert háromlábú mérleget sikerült hozni a szervezőknek, de két-három mérésből azért mindenkinek összehoztak egy értékelhető eredményt (nekem 59 kg).

Te nem hazudtolod meg magad! – fogadott Angéla az öltözőben, és igaza volt. Belevágtam a versenyzésbe, mert egyszerűen eredménytől függetlenül azt éreztem, hogy bántam volna, ha kihagyom.

 A Guggolás

Büszke vagyok rá, hogy én nyithattam meg a versenyt. 60 kg-t választottam kezdősúlynak és érvényes kísérletet produkáltam (bár belülről nem éreztem annak).

 erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód

Az erőemelő versenyek legeleje mindig a legfurább, pláne elsőnek kezdeni. Egész évben tükör előtt edz az ember, bár UST-n azért a terem közepére állított állványon is gyakran edzünk, mindenesetre fura érzés volt a hatalmas tér előttem és a sok néző. Aztán a második-harmadik ismétlésnél ez már nem zavart persze, meg lehet szokni.

A második próbám 65 kg volt, könnyű volt ez is. 60 kg fölé egyébként se elölguggolásban, se hagyományos guggolásban nem mentem hónapok óta. Harmadik kísérletre, a könnyű 65 kg után, valami nehezebbet kellett választani, így 75 kg-t mondtam be.

erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód

Odaálltam, fogtam a rudat, mindenemet megfeszítettem – jól meg is szédültem benne – aztán leguggoltam éééééééés sikeresen fel is álltam, bár kellett küzdeni érte, drukkolt is a közönség, hallottam :) Jóóó volt nagyon, kimaxoltam a dolgot, ennyi volt most bennem!

Kedvesem se hezitált sokat, amikor odaállt a 3. kísérletre a 170 kg-hoz, gyönyörű szépen hozta a mezőny testsúlyarányosan legjobb guggolását:

erőemelés, edzés, guggolás, egészséges életmód
170 kg @ 77 kg BW

Hihetetlen büszke vagyok rá, mindig hatalmasat dobban a kis szívem, mikor látom ezt a fotót, meg persze csodálatos volt élőben nézni is! Guggolásra született.

A hangulat már a guggolások alatt kezdett megjönni, megélhettük azt, amit már a decemberi Power Builder kupán is: egy emberként tudtunk drukkolni egymásnak, attól függetlenül, hogy amúgy egymással szemben versenyeztek az indulók. Már a guggolásoknál biztattuk egymást ezerrel, voltak hatalmas kísérletek, furcsán cikázó térdek:) és persze egyéni rekordok.

A Fekvenyomás

Az erőemelő versenyek mumusa, a legtechnikásabb gyakorlat a három közül. Én például itt veszítettem arányaiban a legtöbbet az erőmből, csak 42,5 kg-t tudtam kinyomni a decemberi 50 helyett. Háromból csak 1 sikeres kísérletem volt.

A Kedves ebben a számban is egyéni csúcsot ért el, ami azért csoda, mert nagyjából 3 hete tud rendesen fekvenyomni, mivel hónapokig vállproblémákkal küszködött és pihentetnie kellett, mostanra jött csak rendbe. Ezzel a lendülettel viszont meg is döntötte a korábbi csúcsát és 105 kg-t sikerült egy kis egészséges küzdelem árán kinyomnia!

erőemelés, edzés, fekvenyomás, egészséges életmód

Évivel a fekvenyomás alatt/után éreztük a legfáradtabbnak magunkat. Ilyenkor kell viszont összeszedni a maradék erőt is, mert a 3. szám a felhúzás, amihez oda kell tennie magát mindenkinek!

A Deadlift

Felhúzás, elemelés, deadlift. Sokunk kedvence, az enyém is. Bár kételkedtem, erősen kételkedem az elmúlt időszak deadliftjei után, hogy képes lehetek teljesíteni egy nagyobbat.

A deadliftre fókuszáltan készültem. Előkerült az mp3 lejátszóm és a kedvenc zenéim. A külvilágot kizártam, befelé fordítottam a figyelmemet. A bemelegítéskor sajnos ugyanaz a rossz érzés fogott el, gyengének éreztem a fogásom, a csuklómat, alig akartak feljönni a nagyobb súlyok.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
Szabálymagyarázat – Papp Zsolt & Wittmann Zsolt
Biztos 85 kg-ra mentem első kísérletre. Nem is volt vele gond szerencsére.
erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
Elmélyülés

90 kg volt a második kísérletem. Ez volt az, ami szerdán épphogy csak feljött. De nem volt más választása most sem! Odaálltam, ide még jobban beletettem magam és felhúztam! Mert mint tudjuk, magától úgysem jön fel :)

Természetesen 95 kg-t vállaltam be a harmadik sorozatban! Bár a 90 is kurva nehéz volt, azért 2,5 kg-t rápakolni mégis csak kevés lett volna, szóval csak bátran nekimentem a 95 kg-nak.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód

Azt éreztem, hogy energiát, erőt kell nyerjek magamból. Valahonnan nagyon mélyről, ami segít, hogy felemeljek annyit, amire mostanában nem is gondoltam volna. Aztán ahogy kerestem az energiám belső forrását magamban, rá is akadtam: dühöt éreztem. Meg valami nagyon mély szomorúságot. Elmondhatatlanul szomorú voltam, hogy ott állok és azért kell küzdjek, hogy 95 kg-t felemeljek, mikor decemberben ment már a 100 is! Dühös voltam és szomorú, hogy hónapokig nem tudtam csinálni az erőedzéseket, mert közbejött a kibaszott betegség, a legyengülés, saját magam újraépítése. Nehéz időszakon vagyok túl, tudom. De szomorú voltam, mert azt éreztem, hogy mennyire kurvára, mélyről jövően és őszintén szeretem ezt a sportot, de hónapok óta nem tudom úgy átadni magam neki, ahogy korábban. Dühös voltam, hogy már az előző versenyre se tudtam rendesen készülni, csak amolyan utolsó pillanatosan lett meg az a 100 kg is. Most meg itt álltam felkészülés nélkül, az erőemelés iránt érzett szenvedélyből, mélyről fakadó szerelemből, bizonyítani akarásból…… meg fogalmam sincs miből.. vagyis hát de, leginkább saját magam miatt és saját magamért mentem.

Valami ilyesmi érzést ragadtam meg akkor, mikor a lehetetlennek tűnő 95 kg felemeléséhez odaálltam. Arra emlékszem csak, hogy megfogtam a rudat, és valami hihetetlen erőből kiszakítottam a földből, fogalmam sincs hogyan, aztán lassan bár, de jött föl szépen és megcsináltam!!! Megint teljes testből és szellemből beleláttam a gyakorlat lényegébe és átéreztem a deadlift velejét. Csodálatos volt, elöntött a boldogság, amikor leraktam. Rohantam a Kedves karjaiba nagy vigyorogva. El se hittem, hogy megcsináltam.
erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
95 kg @ 59 kg BW

Most is elszorul a torkom, ahogy eszembe jut ez a pillanat, meg az egész verseny. Annyira elementáris és szó szerint szívbe markoló, húsba vágó élmény volt számomra. Nagyon-nagyon szeretem: az erőemelés segített át a legnagyobb változásokon az életemben. Úgy indultam neki az évnek, hogy végre tudok majd ennek szentelni több időt és energiát és növelhetek a teljesítményemen… de nem lett belőle semmi, mert más lapot osztott az élet, más feladatot adott. El kellett engedjem azt a sportot, amit szenvedélyesen szeretek. “Kiégtem”, elfáradtam benne és pihentetnem kellett. A szombati erőemelő verseny viszont, látjátok, megmutatta nekem, hogy milyen nagyon is szeretem. Talán az elengedésnek, az eltávolodásnak volt így haszna is, jól látom, hogy mennyire fontos is nekem valójában, mert annyi mindent köszönhetek neki, annyi mindent adott már.

Bár érik már a visszatérés gondolata bennem, azért nem fogok most rohanni, főleg, mert az UST-t is imádom, nagyon sok örömöt ad a hétköznapokban és örült a testem is a változatosságnak:) Terveim szerint heti 1x le fogok járni az alapgyakorlatokra edzeni azért.

 A versenyhez visszatérve, a deadlifteknél hatalmas teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Éviről muszáj említést tennem, mert látványos változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban és elképesztő sokat erősödött, remélem nagyon büszke magára!:) Nagyon inspiráló a példája számomra.

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
160 kg

Bár Kedves a versenyen talán kicsit eltaktikázta magát és így a harmadik kísérlete (172,5 kg) már nem jött fel, versenyen kívül azért a 165 kg-t még felpattintotta a földről :) Tankönyvbe illő a technikája, bárcsak én is tudnék így deadliftelni!

erőemelés, edzés, deadlift, felhúzás, egészséges életmód
165 kg

Valahogy így történt az, hogy ezüstérmes lettem egy erőemelő versenyen. Kettőből második. De ezt sem adták ingyen! Büszke vagyok magamra, mert azért az ezüstért is keményem meg kellett dolgozni! Fel kellett érte emelni 95 kg-t, felállni a nyakamban 75 kg-val és kinyomni 42,5 kg-t. Oda kellett menni és semmitől sem félni, csak bízni saját magamban, megtalálni a saját magamban szunnyadó erő forrását és meríteni belőle egy kurva nagyot!

Ez az egyik legszebb része ennek a sportnak szerintem: annyi különböző ember, különböző motivációval és módszerrel, amivel egy dologért küzd: felemelni a lehető legtöbbet, amire képes. Szóval mindenki, aki ott volt szombaton és végigcsinálta, csúcsteljesítményt nyújtott aznap. Ez pedig abszolút átlagon felüli dolog, mindenki legyen büszke magára! A nézőknek és a CSAJOKNAK külön, ezúton is köszönöm a drukkolást!

 Végezetül néhány kép még az eredményhirdetésről:

 erőemelés, edzés, egészséges életmód

 

erőemelés, edzés, egészséges életmód

 

erőemelés, edzés, egészséges életmód
erőemelés, edzés, egészséges életmód
erőemelés, edzés, egészséges életmód
Power couple <3
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
DWLH2015

Útravaló 2015-re

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e összefoglalót a 2014-es évről. Kicsit úgy vagyok vele, hogy szerintem már elég sokat ismételgettem, hogy miket sikerült elérnem idén, nem akarok már hátrafelé nézni. Igen, vállalom, hogy büszke vagyok magamra és hogy ennyi változást sikerült elérnem és hogy végre azt mondhatom, hogy boldog vagyok, kiegyensúlyozott az életem, van jövőképem és jó irányba haladok. De nem akarom újra átrágni magam azokon a dolgokon, amik történtek. Előre nézek.

Nem vagyok az újévi fogadalmak embere sem. Sosem fogadtam meg, hogy “idén lefogyok végre”, hogy “heti hétszer eljárok sportolni” vagy hogy “nem eszem több csokit”. Az életmódváltásom megérett magától, hiába is erőltettem volna korábban, nem lett volna eredményes. Idén azonban úgy döntöttem, hogy megfogalmazok néhány olyan dolgot, amikben szeretnék fejlődni, illetve néhány olyan apróságot, amit szeretnék gyakrabban csinálni.
1. Merjek segítséget kérni

Idén kezdtem el igazán megtanulni, hogy felismerjem azokat a helyzeteket, illetve azt az állapotot, amikor érdemes másoktól segítséget kérnem. Általában úgy vagyok, hogy igyekszem mindent saját erőből megoldani, nem merek másokra támaszkodni, mert nem akarok mások terhére lenni. Bíznom kell a környezetemben és a körülöttem lévőkben viszont annyira, hogy segítséget kérjek időben, mielőtt teljesen elkeserednék, hogy nem sikerül valamit megoldanom. 2014-ben például jártam pszichoterapeutához is néhány hétig (nagyjából 6-7 alkalomra volt szükségem), és a lehető legjobb döntés volt, amit csak hozhattam akkor. Jó érzés volt, hogy volt mellettem egy hozzáértő ember, aki segített átgondolni a dolgaimat és segített abban, hogy aztán olyan döntést hozhassak fontos kérdésekben, amiket nyugodt szívvel tudok vállalni. 
Az, hogy most már nem egyedül edzek, hanem merek segítséget kérni egy nehéz (vagy akár egy könnyű) guggoláshoz mögém, számomra egy olyan előrelépés, ami korábban nagy nehézséget okozott. Nem kell minden nehézséget egyedül vállaljak – talán ez egy fontos tanulsága számomra a 2014-es évnek.
2. A kitartásom és a rendszeretetem

Talán furcsa lehet egyeseknek, hogy arról írok, hogy nem vagyok elég kitartó, de számomra ez egy olyan gondolat volt, ami a gyerek- és fiatalkoromat alapvetően végigkísérte. Többször mondták nekem a szüleim, hogy “nem vagy elég kitartó!”, mert nagyon sok dologba belekezdtem sokszor és a legtöbbet nem fejeztem be vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem teljesítettem ki. Nagyon sokféle mozgásformát, illetve sportot kipróbáltam a hastánctól a tájfutáson át a jazz-balettig. Sokféle hobbit elkezdtem csinálni, például mindenféle kreatívkodós tevékenykedést vagy épp nyelvtanulást (török, kínai, francia). Egyikből sem lett kvázi “karrier”, bár sok dolog azért meg-megmaradt az életemben valamelyest. Mindig is utáltam, hogy azt kellett hallgassam, hogy nem vagyok elég kitartó. Ezért, részben kompenzációként, aztán olyan dologban tartottam ki évekig, amiben talán nem kellett volna. Szerencsére felismertem, hogy kitartónak lenni olyan dologban érdemes, amik adnak és nem elvesznek tőlem, amik hosszú távon építenek, nem pedig rombolnak. Az életmódváltás és az edzés, a saját magammal való törődés, akár ez a blog, például ilyenek számomra.
Mindig küzdöttem azzal is, hogy a kis dolgaimat rendben tartsam: a közvetlen környezetemet, az íróasztalomtól kezdve akár egy komplett háztartásig. Nagyon sokat tanultam erről is 2014-ben és most már úgy érzem, hogy sokkal tudatosabb vagyok ezen a téren is és sokkal jobbak az eredményeim is :) 
Amellett, hogy olyan ember a Társam az életben, akivel ez meg is valósítható és tartható, mindez amiatt is van, mert az edzéseknek köszönhetően a kitartásom lvl9999-re nőtt nagyjából :) Amúgy is szívós bivaly természetem van, nem adom fel soha, így igazából valószínűleg az volt a kulcsa az egésznek, hogy találjak olyan dolgot az életemben, mint az erőemelés, amivel legyőzöm a gyengeségeimet és építhetek az erősségeimre, így az edzőtermen kívüli dolgaimban, az életem minden területén is ki tudom alakítani a számomra szükséges és egészséges egyensúlyt.
2015-ben ezekre szeretnék építkezni és új dolgokba akarok belevágni. Nagy kihívás lesz: az edzésben a 22 hetes edzésterv és a 2. erőemelő versenyre való felkészülés, az étkezésben egy komoly, 10 hetes diéta, amilyet még sosem csináltam, amit aztán a versenyig majd módosítva folytatok. Ezekhez kitartás és rendszer kell, önfegyelem, elhatározás és motiváltság. Most úgy érzem, hogy mindezek megvannak bennem, úgyhogy izgalommal telve kezdem az új évet:)
3. Az apróságok
Néhány apróságot is megfogalmaztam, amikre szeretnék jobban figyelni 2015-ben. Ha valamikre azt mondhatom, hogy fogadalmak, akkor most legyen ez a néhány:
  • Kevesebb social media és kütyüzés lefekvés előtt
  • Több könyvolvasás
  • Az étkezések végén mindig várjam meg, míg lenyelem a falatot, mielőtt felállok az asztaltól (a munkahelyemen vagyok hajlamos ilyen sietségre) 
  • Több SMR hengerezés otthon
  • Kevesebb háttérbe húzódás, több önbizalom :)

Végezetül pedig néhány olyan dolog, amiket nem megfogadok, hanem alapvető irányelvként kezelek az életemben és amelyeket neked, olvasómnak is szeretnék átadni útravalóul a 2015-ös évre.

Köszönöm, hogy kitartóan velem vagytok :) Boldog és gainzben gazdag új évet kívánok mindenkinek! :)

Minden kezdet nehéz

Na de ennyire?

A verseny és a karácsonyi ünnepek után megpróbáltunk visszatérni a rendes edzős kerékvágásba, de persze nagyon nem ment. Zsolt aztán felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha nem várnánk többet és hétfőtől egyből belevágnánk az új edzéstervbe. Kedvesem és én is egyből igent mondtunk, miért is ne?
Én úgy voltam vele, hogy az elmúlt 2-3 hétben amennyire csak lehetett spóroltam az energiáimmal az edzések során is, de kezdett már zavarni, hogy emiatt nem is volt bennük sok koncepció. Az új edzéstervek első hete egyébként is könnyebb szokott még lenni, hiszen fokozatosan építkezünk, ezért gondoltam, hogy jót fog tenni, ha visszatérek a rendes rutinhoz. Legalább lesz értelme annak, amit csinálok és vissza is rázódok. Meg persze rálépek arra a nagyon izgalmas útra, aminek most az elkövetkező időszakot az életemben szentelni fogom.
Bár a lelkesedésem továbbra se volt 100%-os, álmosnak éreztem magam, de úgy döntöttem, hogy nem picsáskodom, hanem elkezdem csinálni és meg is csinálom azt, ami le van írva. Ennek megfelelően rendes mobilizálást és bemelegítést is tartottam. Ez elsőre még kicsit hosszúra nyúlt, legalábbis ahhoz képest, amit megszoktam, de biztos hatékonyabban fog menni később.

Az új edzéstervem első napja erőfókuszú, alacsony ismétlésszámokkal. Guggolással kezdtem, 62,5 kg-val csináltam 3×4 sorozatot. Mentálisan volt nehéz, főleg a 2. sorozat, aztán egy nagyobb pihenő után a 3. már szépen ment. Küzdöttem velük, de volt velem segítség és ez sokat számított :)
A sorozatok között egylábas csípőemeléseket csináltam.

A második gyakorlat a fekvenyomás volt, ezt tényleg nagyon megszerettem. Küzdenem itt is kellett, teljes testből-lábból nyomtam ki a 40 kg-t minden ismétlésnél, és szép szabályos kivitelezésre törekedtem. Igyekszem megtalálni a saját formámat a fekvenyomásnál is, amit aztán következetesen tudok majd tartani is. Az utolsó sorozat már kifejezetten könnyűnek tűnt. A sorozatok között a vállam edzése érdekében könnyű TRX gyakorlatokat csináltam.

Kezdtem elfáradni, mert nagyon kevés kaja is volt bennem. Mindenképp kell majd egy kevés rendes, lassabban felszívódó CH-t bevinnem edzések előtt, hogy jobban bírjam majd. Deadlift jutott az edzés végére, itt 80 kg-t kellett 6x felemelnem, egyesével. Nehéz volt, na. De ami egy igazán jó edzést jellemez: felfrissültem a végére, ezt az utolsó két emelésnél éreztem igazán.

Levezetésként húzódzkodtam, de ezekre már nem annyira maradt energiám. Majd visszarázódom ebbe is, nincs menekvés :)

IMG_1691-001

A verseny utáni 10 nap

Mire a múltkori versenyösszefoglalót megírtam, már túl voltam egy edzésen. Mármint ‘”””edzésen”””, ugyanis amit kedden a teremben műveltem, leginkább csak egy Benny Hilles aláfestő zenével állta volna meg a helyét. Nagyjából 50%-os súlyokkal dolgoztam, 4×8-akat csináltam guggolásban 45 kg-val, fekvenyomásban 25 kg-val, felhúzásban pedig 50 kg-val. 
Úgy szenvedtem mint még soha 😀 A verseny annyira leterhelt, hogy ezek a gyereksúlyok is nagyon nagy kihívást jelentettek. Vicces volt megtapasztalni…:) Persze a többiek is hasonlóan voltak, jó is volt a hangulat a teremben.

A következő edzés péntek reggelre esett, úgy éreztem, hogy már több is fog menni, ezért nagyjából 70%-ra lőttem be a súlyokat. Edzés közben még mindig azt éreztem, hogy bár már 4 nap eltelt, teljesen még nem sikerült kipihenni magam, nehezek voltak ezek a sorozatok is, pedig csak 3×3-akat csináltam. Fejben és testben is éreztem még a pihenés szükségét, nagyon sok alvást is kívántam az elmúlt napokban.
Vasárnapra egy jógát beszéltünk meg a barátnőmmel, és már megint sikerült egy hardcore verziót kifognom. Úgy éreztem magam, mint akit kiszakítottak abból a környezetből, ahol amit és amennyit tudok az jó, és bedobtak egy olyanba, ahol mindez nagyjából semmit se ér. Jó, persze mindezt önként csináltam és végül is, bár tényleg nehéz volt, de helytálltam rendesen, azért nem hiszem, hogy rendszeres vendég leszek ott. Bár pedzegettük, hogy egy másik órát azért még kipróbálhatnék valamikor…:) Nyitott vagyok az ilyenekre, meg kikapcsolódásnak is jó azért, kell a változatosság néha. Nem ebből az egy órából akarok messzemenő következtetéseket levonni, de mindenesetre azt igen, hogy örülök, hogy amit én csinálok az személyre szabott és a helyes mozgásminták kialakítása szempontjából messzemenőkig releváns és működik. Sokadszor próbáltam már jógákat, jógatermeket és az biztos, hogy a mögöttes filozófiai, vallási, kulturális tartalmat nem tudom magamévá tenni. Ha menne, már jógáznék gondolom.. 😀 Az erőedzés mellé kell a mobilizáció és a nyújtás, és ebben mindig érzem, hogy ezek a jógák akár segíteni is tudnak, de a tegnapin inkább azt éreztem, hogy a Zsolttól tanultakat kéne többet csinálni és néhány jógapózzal ezeket kiegészíteni, azaz ötvözni a kettőt. Mivel ez egy statikus erőelemekre építő óra volt (12 légzésig tartottunk ki egy-egy pózt), valószínűleg nem ez az, ami igazán ki tudná egészíteni azt, amit én csinálok. Utólag azt is érzem, hogy ehhez még túl fáradt is volt a testem, a combhajlítóimat eléggé meg is erőltettem, napokig fájt akmég.
Másnap, hétfőn is lementünk a terembe, de a jóga miatt használhatatlan voltam, csak nyújtást és mobilizációt próbáltam csinálni, nem dolgoztam súlyokkal.
December 24-én tartottunk egy lájtos örömedzést, ahol guggolgattam egy keveset meg farmer walkoltam. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor próbaképp megpróbáltam felegyenesedni 2 db 44 kg-s girjával a kezemben: és SIKERÜLT! Az egész pontosan 88%-a a max deadliftemnek, de egy-egy kézzel ilyen nehezet még sosem emeltem. Legutóbb 36 kg volt, ami sikerült. ENNYIT erősödtem :) Eljön még az idő, amikor sétálni is fogok tudni vele. Illetve persze hosszú távú cél a saját testsúly felemelése egy-egy kézben, ami elég pro szint már :) Azt nem mondom, hogy a bejgli evészetet megalapozhattam ezzel az edzéssel, mert nem volt kimerítő, de nem is ez volt a cél. Jó érzés volt olyan emberek között lenni, akikkel hasonló célokért dolgozunk és akik amúgy nagyon jó társaság együtt :) 
karácsonyfás füliben :)
IMG_1601

Erőemelés: az életbe vetett hitem

Vasárnap este hullafáradtan, a sporttársakkal közösen elköltött nem csekély mennyiségű allyoucaneat vacsora után, az élményektől felkavarva, de lassanként megnyugodva jutottam a fenti gondolatra.
Az erőemelés az életbe vetett hitemet adta vissza nekem. 
Álljon itt a blogom bizonyítéknak. Meg én.
Az I. Power Builder Kupa igazi jutalomjáték volt. Ajándék tőlem, saját magamnak. A cseresznye a torta habján az volt, hogy még helyezést is sikerült elérnem és egy igazi PWB-s bronzérmet is hazavihettem :)
Még 165 nap a következő versenyig.
De előtte azért megpróbálom elmesélni milyen volt a nagy nap. Annyira jellemző, hogy az erőemelés idegrendszeri szinten mennyire megterhelő, hétfő reggel még a szavakat is össze-vissza kevertük mindketten, egész nap nehéz volt gondolkodni picit. Fájtak a tagjaim: leginkább a hátizmomban éreztem izomlázat, ezt követték a karjaim (bicepsz, tricepsz, minden), némi sajgás a mellizom tájékán és végül a fenekem. Ezek a részeim dolgoztak a legtöbbet, úgy tűnik. Hétfő este már egy óvatos hengerezést is beiktattam. Keddre sikerült egy nagyot aludnom és elmúlt a fáradtság is, az izomláz maradt, bár enyhült. Mára már egész jól lettem.
Próbálok a versenyre szorítkozni a beszámolómban, de nehéz, mert nagyon sokat jelent nekem ez az egész.

Az előkészületek

Szóval… a legutolsó hét a verseny előtt úgy alakult, hogy hétfőn egy váratlan ‘mindenből maxolós’ napot kellett lenyomjak, ami akkora sikerélmény volt, hogy leírhatatlan. Persze azért megpróbáltam. Én már ott rohadt büszke voltam magamra. De izgalmas is volt, valódi főpróba, ahol a fekvenyomást kivéve úgy éreztem, hogy van még bennem több. Különösen a deadlift vált izgalmassá, ami nem hogy megcsillantotta, hanem szanaszétreflektorozta a REMÉNYT, hogy idén akár még a régóta vágyott 100 kg-t is felemelhetem. Nagyon gyorsan jött fel az a 90 kg hétfőn, életemben először.

Mondogattam én már tavasszal, hogy “idén 100-as deadlift”, aztán mondogattam nyáron…. de már nem olyan lelkesen. Aztán ősszel már nem mondogattam. Csak próbáltam tenni a dolgomat. Elengedtem, hogy idén még meglehet a 100-as. A kihagyások, a körülmények, a folyamatos újrakezdések miatt az erőszintem ősz elejére a tavaszi szintre esett vissza. 6 hónap stagnálást csináltam végig az edzésben, miközben folyamatosan dolgoztam azon, hogy rendszert hozzak vissza az életembe, mert az edzésben az hozza meg az eredményt. A körülmények pedig hónapokig nem tették lehetővé, hogy az edzés legyen a legfontosabb. Időről-időre kompromisszumokra kellett kényszerülnöm. Aztán ahogy az egyensúly kezdett beállni az életem minden területén, végigcsináltam végre egy olyan edzésprogramot, amikben nagy volumenben mozgattam meg nagy súlyokat. Fejben már 110% ott voltam minden edzésen, a deadliftem és a guggolásom is sokat fejlődött. Minden lelkesedésemet, pozitív hozzáállásomat bele tudtam adni. Ennek a végjátéka és valami nagynak a kezdete volt a hétfői maxolós nap. 

Szerdán laza edzés volt, marha nehezen ment. Deload. Meh. Csütörtökön korcsolyáztunk egy jót. Éreztem is, hogy elfáradtam. Meg feltörte a sarkamat az egyik cipőm, bármit vettem fel, kényelmetlen volt, fájt, sántikálva közlekedtem. Aggódtam, hogy nehogy emiatt legyen rossz a verseny, hogy fáj a lábam, nyomja a cipő. Emellett a hétfői lelkesedésemet nem akartam túlpörögni, ezért tudatosan törekedtem arra, hogy mentálisan és fizikálisan is lenyugtassam magam a verseny előtt. A péntek este csak a pihenésé volt. Szombaton a lábunkat se tettük ki a lakásból, mindent jó előre megszerveztünk, hogy ezerrel csak a további pihenésre koncentrálhassunk. Aludtam is, amennyit csak bírtam, ja és mézeskalácsot sütöttünk meglepetés gyanánt a csapatnak :). A Zsolt által előírt szénhidrátmennyiség a verseny előtti napra a szokásos adag 3-4x-ese volt, ezt teljesítettem. Rég ettem már a kedvenc aglio e olio spagettimet, ez volt az esti vacsorám, tonhallal.
Időben lefeküdtünk aludni, minden bennem lévő izgalom ellenére az éjszakát hiba nélkül végigaludtam, összesen kb. 9 órát.
A versenyre készültünk kajával:
2 nagy adag banánturmix, egy csomó Snickers, keksz, egy tábla csoki (ezt végül nem is mi ettük meg :D), víz, egy adag kávé és 1 adag pörgető is ott figyelt a pakkban.

A verseny napja

Az előző napi evészet után vasárnap reggel már nem voltam éhes. Proteines zabkásával készültem, de alig pár falat ment le a torkomon. Meg némi maradék bejgli 😉 és két kávé.
Fél 10-kor mentünk le, az eredeti terv szerint a lányok csapata fél 11-kor kezdett. Már egy tucat ember hengerezett lent a teremben, ahova érvényes bérlet/napijegy nélkül amúgy nem engedtek le. (Kicsit gáz, miközben egész évben ott edzünk, de mindegy.)

Lent aztán összetalálkoztam Evelinnel, aki hozott nekem egy transzparenst, amit aztán ki is feszítettek a teremben. Már múlt héten is odáig meg vissza voltam a meghatódottságtól, amikor mondta, hogy ezt tervezi.. és tényleg elhozta!!:)) Evelin, nem lehetek neked elég hálás, köszönöm szépen a drukkolást!:) A megosztott fotókat is ő készítette.

Az első szám a guggolás volt. Zsolt ismertette a szabályokat. Odalépsz, nyakadba veszed a rudat, kinyújtott lábbal állsz és megvárod a “start!” felszólítást, leguggolsz és vissza. Az én kezdő fogásom a 70 kg volt, a 3-ismétléses maxom. Itt még nagyon izgultam, amikor én következtem nem is sikerült megvárni a kezdő vezényszót, hupsz :) Itt volt a legfurább a gyakorlat teljesítése, mert az állvány a terem közepén volt, előttem hatalmas tér… az, hogy emberek/közönség is voltak szemben nem is annyira számított, csak a nagy tér miatt nem tudtam úgy fókuszálni, ahogy a tükör előtt megszoktam. Aggódtam a mélységért, minden guggolásnál félve néztem ki utána gyorsan a bírákra, Zsoltra és Tomira. De mindhárom kísérlet sikeres volt. Izgultam, de a 75 kg-s, második próbánál már jobban tudtam fókuszálni, sikerült ismét az 1 ismétléses maxom. Aztán pár perc múlva lement a kör és ismét én következtem a 3. kísérletre: 80 kg. Életemben először.

Amire mindig ügyelek a guggolásnál: odaállok, feszesen, szorítom a rudat, kiemelem és maximum kettőt! lépek hátra, esetleg egy mozdulattal még igazítok a terpeszen, de ennyi. Minimalizálom a felesleges mozgást a súllyal a hátamon, spórolok az energiáimmal. Mikor kiemeltem a 80 kg-t éreztem, hogy ez nem is annnnnnyira nehéz:) és mikor felálltam, majd jelezték, hogy érvényes volt, hát a boldogság repített a kedvesem karjaiba, elképesztően örültem:)) Már összefoglaltam a guggolással kapcsolatos szopódásomat a blogon, úgyhogy épp ezért becsülöm meg annyira ezt az eredményt. Hónapokig szenvedtem, mert 60-65 kilókat dobtam le a hátamról, mert egyszerűen nem ment. Nagy mentális gátakat kellett áttörjek ahhoz következetesen, hogy elhiggyem, hogy meg tudok csinálni egy ilyet. A versenyen már nem is volt bennem félelem. Boldog vagyok, hogy sikerült :)


Ezután kb. 1 óra pihenő volt, ekkor jött a fiúk 2 csoportja, akik szintén lenyomták a guggolásaikat. Elkezdett egyre jobb lenni a hangulat, ahogy egyre nagyobb és nagyobb küzdelmeknek és teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Mindenkinek egy emberként drukkoltunk. 
Nagyjából fél óra tényleges pihenő volt, aztán a másik fél órában már el kellett kezdeni lassacskán melegíteni a fekvenyomáshoz, ami a verseny 2. száma volt. Toltam be a csokikat, lassacskán elfogyott a banánturmix is.

Egyértelműen a fekvenyomás volt az egész csapat számára a legnagyobb kihívás, itt volt a legtöbb sikertelen kísérlet. Nem is tudom, hogy lettek-e egyéni csúcsok. A fekvenyomás trükkös volt, mert az edzéses gyakorláshoz képest itt leengedés után meg kellett állítani a mellkason a rudat és vezényszóra kinyomni azt, ami pont annyival nehezíti meg a gyakorlatot, hogy a korábbi maxodat esélyed se legyen kinyomni, ha előtte nem így gyakoroltad hetekig 😀 Itt 45 kg, 50 kg és 52,5 kg voltak a célszámaim. A pad is más volt, mint amin nyomni szoktunk, szélesebb volt. Számomra, aki pici vagyok, azért ez arányaiban nagyobb változás, ami azért közrejátszott abban, hogy végül a 3. kísérletem már nekem sem sikerült. Meg valami miatt nem sikerült jól kiemelnem a rudat és már akkor éreztem, hogy nem lesz meg, amikor még el se kezdtem leengedni. Nem koncentráltam eléggé, pedig ez egy technika-intenzív gyakorlat a javából. Büszke vagyok viszont arra, hogy Zsolt megdicsérte a formámat, amikor az 50 kg-t kinyomtam. Arányaiban így is jó helyen (2.) végeztem ezzel az érvényes kísérletemmel, meg tudtam csinálni verseny körülmények között is az 1 ismétléses maxomat újra, szóval elégedett vagyok! :) Egyébként is szeretem a fekvenyomást és ezután csak egyre jobban :))

Ha mélypontról lehet beszélni fáradtság tekintetében, akkor ez a fekvenyomás után jött el nekem. Nem volt vészes szerencsére, de éreztem, hogy elálmosodtam egy kicsit. Voltam a friss levegőn, megittam a maradék kávét. A deadlift előtt szintén 1 óra pihenő volt, ebben a szünetben be is vettem a pörgetőt, hogy segítsen felébreszteni. A kaja már mindegy volt, nem éreztem, hogy amiatt lennék erőtlen, hogy esetleg nem ettem volna eleget, csak az álmosság jött rám.

Nem vittem túlzásba a bemelegítést. Egy óvatos 5-ös sorozat 60 kg-val, aztán egy 3-as széria 70-nel, 80-ba is belehúztam kb. kettőt és végül 85-be egyet. Meg is lepődtem, hogy utóbbit milyen nehéznek találtam. A deadlift előtt spannoltam magam a legtöbbet, a bemelegítő sorozatokra zenét is raktam a fülembe. Tudtam, hogy az első, 90-es kísérlet után fog kiderülni, hogy a 100 meglehet-e. Nagyon izgalmas volt. Odaálltam a 90-re és hiba nélkül felhúztam. Érdekes volt, hogy itt már nem számított, hogy látom-e magam a tükörben, mert az elmúlt hetekben már annyira ráéreztem egy jó formára, hogy tudtam, hogy a sérülés veszélye nélkül fel tudom húzni. A második kísérletre, 95 kg-ra, ami nekem már ugye egyéni csúcs volt, szintén spannoltam magam. Viccesen jegyezték meg a többiek, hogy látszott, hogy nem is volt nehéz, hiszen amikor felemeltem, végig mosolyogtam :) Valóban nem ez volt a legnehezebb. Nem tudom mennyi pihenő maradt a 3. sorozat előtt. Próbáltam magam lenyugtatni, hogy abban a néhány percben tudjak valamennyit pihenni, aztán felspannolni magam ismét annyira, amennyire csak lehet.
Amikor életemben először a 100 kg-ra megpakolt rúd előtt álltam, nem volt más csak én és a küzdeni akarásom. Megszűnt a külvilág. Akkor és ott az álmaim feküdtek előttem a padlón és én odatettem magam és minden erőmet abba az egy emelésbe koncentráltam, hogy felemelhessem azt a súlyt, ami mindazt a kitartó munkát, a saját magamért és a boldogságomért vívott harcot jelképezte, amiért az elmúlt években, különösen pedig az elmúlt hónapokban küzdöttem. 
Hatalmas lehetőség hevert a lábaim előtt, amiért én magam dolgoztam meg. Ezt éreztem, amikor ott álltam és meg akartam csinálni. Próbáltam figyelni, hogy jó kezdő pozíciót vegyek fel, hogy minden erőmet oda tudjam tenni, a tükörbe nézni persze felesleges volt, mert nem láttam semmit, de nem is ezen múlott. Aztán amennyire csak bírtam megszorítottam a rudat és szépen lassan fel is emeltem. 

Felemeltem a 100 kibaszott kilót. A legnagyobb ajándék volt, amit csak kaphattam az élettől. Amit magamnak adtam. Kedvesem karjaiban percekig sírtam utána a boldogságtól, nem hittem el, hogy sikerülhet. Annyi küzdés után, miután már lemondtam róla hetekkel ezelőtt. Mikor az eredeti terv a versenyre 85-90-95 lett volna de 1 héttel előtte lobbant fel a remény, hogy akár a 100 is meglehet, mert már ELÉG ERŐS VAGYOK HOZZÁ. Csak fogalmam sem volt, hogy ennyire. Erős vagyok és megcsináltam. Még most is könnyek szöknek a szemembe, ha eszembe jut. Akkora élmény volt, hogy másnap is meghatódtam, akárhányszor eszembe jutott ez a pillanat.

De nem csak a saját teljesítményem hatott meg nagyon. Hanem a szerelmemé, aki szintén hónapokig küzdött azért, hogy ami neki korábban nem jött össze (160 kg DL), azzal már ne is próbálkozzon, hanem még többel és meg is csinálja azt (165 kg-s DL, több mint a testsúlyának kétszerese); a barátaimé, a sporttársaké. Hatalmas élmény volt ott lenni és látni minden egyes egyéni küzdelmet. Mindenki másként emel, húz, nyom. Mindenkinek a saját személyisége és saját harcai, kitartása, fegyelme, odafigyelése és szeretete! van benne. Aztán egy emberként drukkoltunk, ordítottunk minden egyes küzdelem láttán. Sajnáltuk, ha nem sikerült és boldogok voltunk, ha a másik megcsinálta. IMÁDOM ezt a sportot, mert benne van mindaz, amit én szeretek a világban: látni az embereket, ahogy a célokért dolgoznak, küzdenek, beleadják magukat és a végén GYŐZNEK. Mert a legközhelyesebb és coelhosabb dolog ezt leírni, de itt tényleg mindenki győzött.
Csodálatos élmény volt és várom a folytatást :)

Miután pedig 1 napot pihentem már ismét tele vagyok tenni akarással és tervekkel a 2015-ös évre.
Életem első erőemelő megmérettetésén 230 kg összetett eredménnyel végeztem, 60,8 kg-s testsúly mellett. Tavaszra a 230-on fogok emelni, legalább 250 kg-ig, a testsúlyomon pedig egy kicsit csökkenteni szeretnék. Mindez pedig hosszú, komoly és kitartó munkát igényel. 
Amit én alig várok :)
Köszönöm az élményt, Zsoltnak a szakértelmet, a szervezést, a szerelmemnek a folyamatos támogatást, nektek, akik olvasnak minden apró biztatást és kedves szót.
Nincs megállás! 😉

I don’t worry, I lift heavy!
DSC_0442

Új évszak, új kezdet

Nincs megállás: beköszöntött az ősz és az új évszakkal együtt új edzéstervet is kezdtem hétfőn. Továbbra is kompakt, hogy beleférjen reggelre.
Hétfőn fekvenyomás volt a kezdő és fő erőgyakorlatom, 42,5 kg-val nyomattam annyit, amennyit tudtam, ez éppen 6 db lett most.
Aztán jött 5 sorozat guggolás 52,5 kg-val. A guggolással ugye az a helyzet, hogy szenvedek vele. Szóval most az lesz, hogy javítunk a technikán, kicsit másként fogom csinálni, mint eddig. Meglátjuk, mire jutok vele. Az biztos, hogy valamit ki kell találni, hogy jobban be tudjam kapcsolni a mozgásba a fontos izomcsoportokat, amiket érzem, hogy szerintem sem elég aktívak (pl. fenék, törzs). 
Ezt támogatandó, új gyakorlatot is kaptam az új edzéstervben, ez pedig a cook hip lift. Itt kezdő pozícióként hanyatt fekvésben, az egyik lábamat hajlított térddel felhúzom úgy, hogy egy teniszlabdát szorítok a csípőmhöz. A másik lábammal, a sarkamra terhelve pedig megemelem a csípőmet, 90 fokban. Így néz ki.  Ilyen formán, hogy az egyik lábam fel van húzva, sokkal jobban aktiválódik a fenék izom, és ez minden bizonnyal segíteni fog többek között a guggolásomnál is. Ebből a gyakorlatból 5 sorozatot végzek, 3-3 ismétléssel, egy ismétlés pedig 5 másodperces emelést /tartást jelent. Ettől másnapra nagyon intenzív izomlázam lett egyébként :) Szóval jó kis gyakorlat ez.
A hétfői egyébként nagyon építő edzés volt olyan szinten, hogy több gyakorlatnál is kiderültek a gyengeségeim. Az egyik leghatékonyabb módja a fejlődésnek, ha ismeretében vagyunk a fejlesztendő területeinknek. Itt félre kell tenni az egót, az biztos. Nálam például ilyen még az előbb említett törzserő is. Sose lehet eleget edzeni törzsre szerintem. Márpedig én kibbbbb….ottt erős szeretnék lenni, szóval mindent megteszek a célért, amit csak szükséges :)
Pár nap kimaradt, de pénteken aztán deadlifttel kezdtem. Kicsit félreértettem az edzéstervben szereplő megfogalmazást, és a kitűzött 6 db ismétlést 77,5 kg-val én egy sorozatban lenyomtam :))) Kemény voltam mint állat. 

Aztán viszont az edzés jó része elment azzal, hogy az épp problémás jobb vállamat nézegettük Zsolttal, próbálván rájönni, hogy mi is lehet a baj. Ja igen, mert hogy fáj a vállam. Valószínűleg a rotátor köpenyben van a probléma. Azóta már jobb lett egyébként, mert a széles hátizmot érintő kislabdás masszírozások segítettek rajta. (fájt is mint atom)
Fej fölé nyomás helyett emiatt landmine nyomásokat végeztem ezen az edzésen. Mivel a diagnózis felállításával elment az idő, ezért kimaradt az egykezes evezés is, de hip thrustokat 70 kilóval megcsináltam. A hip thrust súlyán emelni kell már, mert ez annyira nem sok, csak az a bajom, hogy rettentő kényelmetlen egy gyakorlat, pedig szeretem. De azóta is fáj a helye a csípőmön. No bitching, megoldom.
Szombaton bicikliztünk egyet a városban, nagyon jól esett, ezer éve nem bicikliztem. Tervezek ismét bicóval járni munkába, úgy is most indul a Bringázz a munkába kampány. :)
Ma volt meg a heti 3. póverbilder edzésem, el is fáradtam benne mint állat. Kösz Zsolt! 😀
Guggolással kezdtem, 62,5 kg-val 6 db ismétlést hoztam össze, próbáltam a hét elején megkapott edzői utasításokat követni. Jó eredménynek tekintem.
Fekvenyomásban aztán 37,5 kg-val mókáztam, felváltva a jó kis cook hip liftekkel.
Zsolt már akkor röhögött, amikor az edzéstervemet írta, mert erre napra bolgár guggolást rakott be, amit nem annyira kedvelek :) Ráadásul elnéztem az ismétlésszámot és sikerült többet megcsinálni az előírtnál, fokozván a gyakorlat iránt érzett szeretetemet 😀 És már most érzem a hatását a hátsómban.
szenvedéseim színhelye :)
Aztán az igazán mókás nem is ez volt, hanem az edzészáró gyakorlatpár: farmer’s walk DUPLA 32 kg-s kettlebellel, hozzá párban side plankek. De megismételném, ha nem lett volna egyértelmű: DUPLA 32 kg-s KETTLEBELLel sétálgattam. Ja, mert hogy kemény vagyok, nem ijedek meg semmitől és megcsináltam. Nehéz volt nagyon, de jövő héten ilyenkor pedig még jobban fog menni. Imádom az ilyen cipelős gyakorlatokat, szerintem rettentő jól edzik az egész testet és az idegrendszert meg az elmét is.
Szóval így hét végére van rajtam sok fáradtság, de sok sikerélmény, öröm, motiváció és fejlődni vágyás is. Folytatjuk a munkát :)
10408665_659007537527850_2737121291025701377_n

Az alvó oroszlán felébresztése

Akik rendszeresen követik a blogomat, azok számára feltűnt, hogy most már egy ideje nem csak saját magamról vannak itt fényképek, illetve egyre több bejegyzésemben az E/1-ből T/1 lett :) Ennek az az oka, hogy egy olyan emberrel terelt minket össze a sors, illetve vonzottuk be egymást, akivel osztozunk az edzés, a sport és különösképp az erőemelés iránti szenvedélyünkön. Ő az az ember az életemben, aki pontosan érti, hogy mi az, amit szeretek a nagy súlyok világában, az erő megélésében, ő látja a legközelebbről, hogy mennyire sokat adott nekem az erőemelés mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mindez pedig azért van, mert ő is ebben a világban mozog, él és fejlődik általa hétről hétre.


Kapcsolatunk egyik különlegessége, hogy hasonló utat tettünk meg mindketten, nagyjából egy időben indulva. Az egészségünkért való aggódás indított el minket a változás felé, míg végül egymás mellett kötöttünk ki, hogy ezután együtt csinálhassuk tovább nem csak a sportot, hanem a közös életünket is. :)


Szeretném nektek bemutatni tehát Horváth Zoltánt, akinek a története 95 kg-ról indul és jelenleg ott tart, hogy egy átlagos napon ő a legerősebb ember a Decathlon áruházban 😀 
Mert a túlsúlytól megszabadulni hasznos és jó dolog, de egy idő után mindketten rájöttünk, hogy ennél nekünk több kell, fejlődni akarunk testben, lélekben egyaránt, aminek az alapját az jelenti, és amihez a legtöbbet az adja hozzá, hogy ha szimplán a külsőnk helyett azzal foglalkozunk, hogy erősek legyünk.


A többit pedig ő meséli el nektek…. :)


Örömedzünk :)



De ki is az a Horváth Zoltán?

A történetem 2011 októbere magasságában indult, 95 kilóról, tán még fölötte is volt, nem mertem mérlegre állni. Éltem a napjaimat minimális mozgással, otthonról dolgoztam, nem nagyon mentem sehova. Az életemet a World of Warcraft és a munka tette ki, gyakorlatilag 16 órát ültem a gép előtt. Nem, erre nem vagyok büszke. Arra viszont igen, hogy sikerült változtatnom. A kezdő lökést számomra DagadtKöcsög bemutatkozó postja adta meg, ami röviden arról szólt, hogy ha nem akarok 50 évesen szívinfarktusban meghalni, akkor jó lenne foglalkozni az egészségemmel. Én kezdetnek a diétát és a futást választottam.
Fussunk! Hogyan? Mivel informatikus vagyok, mindenre kellett egy kütyü, telefonnal gyakoroltam a Couch to 5k programmal. Segít abban, hogy felkészültség nélkül, “kanapékrumpli” üzemmódból indulva eljuss odáig, hogy le tudsz futni 5 kilométert. Fuss 20 mp-t, sétálj 40-et! Fuss 30 mp-t, sétálj 30-at! És így tovább. Nagyjából egy hónap után képes voltam hazafutni az utca végéről, ami kb. 1 km-t takart. Le sem tudom írni mekkora örömöt jelentett ez nekem! Megállás természetesen nem volt, decemberre megvolt az 5 kilométer, átlagban heti 3-4x futottam, szépen mentek le a kilók, talán túl gyorsan is.

Futás után általában gyümölcsturmixot ittam vacsora gyanánt, ami lássuk be nem a legoptimálisabb választás, ha a fogyás a cél. Az egész diétámat az egészség határozta meg: kiiktattam a cukros dolgokat, a junk foodot, a magasabb GI-jű szénhidrátokat teljesen, illetve a mennyiségen is csökkentettem. A reggeli és a vacsi volt az, ahol igazán megfogtam a kalóriabevitelt, de nem volt túl tudatos a megfelelő ismeretek hiányában, csak úgy érzésre csináltam. Nem volt önsanyargatás, nem éheztem, és nem volt fogyókúra. Nem kúra! Változás, elhatározás, fegyelem, kitartás.
Mindezzel együtt, a diétának és a rendszeres mozgásnak volt egy nagyon kellemes folyománya is: rámjöttek végre a konfekció méretek. 38-as farmerből 32-es lett, L, XL-es pólókból M-es. Egy év és kb. 200 lefutott kilométer után 20 kilóval voltam könnyebb, de sajnos gyengébb is. Bár lefogytam, utólag már tudom, hogy nem ez lett volna a legoptimálisabb módja a test rekompozíciójának, de sebaj. Megtanultam a saját bőrömön, neked már nem kell!

Nagyjából 1 év alatt végül sikerült lefogynom 67-68 kilóra, ez így több mint 25 kiló fogyás, természetes, hogy izomból is ment. Eléggé satnyának néztem ki, kellett valami testmozgás… Mivel nem voltam nagyon otthonról eljárós ember, így az otthon űzhető dolgok között mazsolázgattam, amíg rá nem akadtam a fegyencedzésre. Az első 3-4 szint megvolt, tudtam már húzódzkodni szabályosan 2-3-at, de számomra iszonyatosan unalmas volt, így kerestem tovább. A P90X kipróbálás szinten megvolt két hétig, de az nem fehér embernek való, gyakorlatilag egy “Norbi Update on steroids”:)

A történetem 2012 őszén folytatódott, amikor a kollégáimmal egyszer elmentem “gyúrni”. Mit nekem, szakközépben nyomtam rendesen, biztos menni fog – gondoltam. Nem ment. Iszonyatosan gyenge voltam a régi énemhez képest. Az első nap után olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam megmozdulni, de ha már elhatároztam, hogy járok, eldöntöttem, hogy nem fogom abbahagyni. Sokáig folytattam a konditermi edzést, de nem nagyon láttam semmilyen változást, nagyon lassan történt bármi is, így ismét csak elkezdtem olvasgatni a neten: mégis mi lenne a helyes út? Hogyan tudnék fejlődni? Így bukkantam rá az Emelj! blogra, ezt két srác írja saját tapasztalat alapján, elég érthetően leírták, hogy miért lenne érdemes erőemeléssel foglalkoznom. Ezzel egy időben bukkantam rá Elliott Hulse-ra aki szintén irányt adott nekem: dolgozz azért, hogy erős legyél! (Egy későbbi írásban foglalkozom majd azzal, hogy ez mit is jelent számomra.)
Megtanultam azt is, hogy a komplex és jó edzés alapja a megfelelő programozás és periodizáció, az erőedzéseket én a Stronglifts 5×5-tel kezdtem (természetesen volt hozzá iPhone app). Ezzel el is voltam fél éven át, amikor meg már nem nagyon ment úgy a dolog, ahogy szerettem volna, átváltottam a Wendler féle 5/3/1-re, hol boring but big kiegészítőkkel, hol saját kútfőből kiötlött gyakorlatokkal (húzás-nyomás). Erősödtem, de valami még mindig nem volt az igazi: egyedül edzettem, nem felügyelt rám senki, fekvenyomni például nem mertem igazán nagy súllyal, spotter nélkül.
2013 közepén látogattam először a Thorba, szintén az Emelj-es srácok írásának köszönhetően. A régi terem, ahova jártam, nem volt túl ideális az erő alapú edzéshez, bár szerencsére nem szóltak rám, hogy halkabban deadlifteljek. A Thorban reggelente edzettem, néha együtt egy sráccal, aki gyakran elismerő szavakkal illetett, illetve beállt spottolni, ha megkértem rá. Később Facebookon beszélgettünk erről-arról, itt derült ki, hogy ő akkortájt kezdett el edzősködni. Az biztos, hogy furcsa dolgokat csinált a csoportja: fél órán át bohóckodtak az edzés előtt, nem is értettem teljesen. Egyszer rászántam magam, hogy egy személyi edzés keretein belül felmérjen. Megdöbbentő volt. 
Mondanom sem kell, egy hétre rá, 2014 márciusában már együtt bohóckodtam a többiekkel. Amit értelmetlennek láttam előtte, most tartalmat nyert: mobilizáció, nyújtás, bemelegítés, technikázás. Wittmann Zsolt gondosan megírt edzéstervvel állt neki a közös munkának, a deadliftet felépítettük nulláról, a fekvenyomáson technikáztunk rengeteget, a guggolással nem volt szerencsére komolyabb probléma, de a megfelelő mobilizációra például mindig hangsúlyt fektettünk. Most ott tartunk, hogy év eleje óta a fekvenyomásra rádobtunk 30 kilót, a guggolásra 20-at, a deadlift pedig már könyvbe illő formával megy stabilan. Hogy tétje is legyen a dolognak, 2014 őszén készülök az első erőemelő versenyemre, Wilks formulával összemérjük az erőnket a többiekkel.

Igyekszem példát mutatni mindenkinek aki ismer, célom erősnek lenni mind fizikailag, mind szellemileg, érzelmileg. Az erő a célom. Vagy az eszközöm valami máshoz? Később kiderül…

2014 július, saját testsúlyom duplájával guggolás
(1×150 kg @ 75 kgBW)
IMG_0891

Az erő: elengedés

Hétfőn nem ment az edzés, szerdán akartam menni edzeni, de végül fontosabb dolog jött közbe, ma reggel viszont végre lementem edzeni. Aggasztott, hogy hétfőn nem ment, hiányzott, hogy szerdán bár készültem, de nem tudtam lemenni, zavart, hogy már megint megszakad egy edzésciklusom. Ezért arra gondoltam, hogy nem baj, ma elkezdem elölről ezt a hetet (3. hét az edzésciklusban), hogy bepótoljam, ami elmaradt, pihentem is, bíztam benne, hogy menni fog.
Jól aludtam, jókedvűen, kipihenten, frissen ébredtem. Okosan akartam csinálni, nem elsietni, ezért fokozatosan kezdtem bemelegíteni a guggoláshoz. Mentek a húzódzkodások is közben. VÉGRE. Csináltam ún. “légzős dead bug” gyakorlatokat is. Aztán ahogy közeledett a munkasorozat súlya, megint kezdtek előjönni bennem a félelmek, hogy minden odafigyelésem és fokozatosságom ellenére nem fog menni. Erre egy nagyon szép szó van: teljesítménykényszer. Ezt éltem meg. Felraktam a 65 kg-ra és a 3. ismétlést már nem tudtam megcsinálni. Ott ültem a földön zokogva. 
El kell fogadnom, hogy nem megy. Csinálom azt, ami megy. Fel kell adnom ezt most így ebben a formában. Elfáradtam, el kell távolodnom ettől az egésztől egy kicsit. A minimum az, hogy vissza kell venni a terhelésből és csak játszásiból kell edzenem, a többi meg, hogy még kevesebb ilyen edzést kell csináljak és egyszerűen más sportot, mozgást kell végezzek (séta, futás, falmászás, úszás, jóga – végtelen a választék :), ha mozgáshiányom támad. Ami viszont úgy érzem, hogy megy: az egészséges étkezési rendszer fenntartása.
Szimbolikája van ennek most az életemben. Én legalábbis így élem meg a dolgot. Le kell dobjak magamról súlyokat, amik terhelnek és el kell távolodjak tőlük. El kell engedjek egy-két fontosat, le kell dobjam magamról a teljesítménykényszert.  
Sokat gondolkozom azon, hogy mi is az erő pontosan. Amikor felemelek 80 kilót, abban egyértelműen tudom azonosítani, hogy mi az erő: felemelni a nehezet, felvállalni a nehéz döntéseket az életben, nekimenni valami fontos feladatnak. Van azonban az éremnek egy másik oldala, és épp ezt élem meg most nehézségként. Erő kell ahhoz, hogy el tudjunk engedni dolgokat. Máskor ez ment könnyen, de kifejezetten nehéz ez nekem most azért, mert kitartó vagyok és szívós, bízom magamban és ezért nehezen vállalom fel, hogy néha nekem is segítségre van szükségem, nehezen is fogadom azt el. Változást akarok, de ez így nem fog menni. 
Az életem egyéb területeinek rendezéséhez el kell engedjem például a sportot, el kell engedjem, hogy az erőemelésben való fejlődés most nem megy. Most szar. Azt hittem jó, jól esik, imádom csinálni, de hiába erőltetem, nem megy. Elfogadom, hogy szar, és meg is élem. Mert az segít megérteni és továbblépni is. Sosem szégyelltem sírni mások előtt. Ahogy ma reggel is ott ültem a földön, jól esett végre, hogy kijött ez a feszültség belőlem. Meg még azóta vagy háromszor sírtam el magam. Pihenésre, levegő- és környezetváltozásra van szükségem. 
Imádom az erőemelést. Épp ezért fáj elengedni most ezt. Amellett, hogy nálam mélypont van, végtelenül boldoggá tesz, hogy a kedvesem épp szárnyal: a héten minden gyakorlatban megdöntötte az egyéni csúcsát. 
Ha valami miatt különleges számomra ez a sport, akkor az például ez: a PR. Az 1 RM. (1 rep max, 1 ismétléses csúcs) Amikor valami annyira különleges, hogy csak 1 van belőle. Azzal a súllyal csak egyszer tudod megcsinálni az ismétlést, megismételhetetlen. Aztán fejlődsz és egyre többet tudsz. Beleborzongok, annyira jó volt ott lenni és látni :) 
Nálam most a fejlődés bizonyosan a visszalépésben lesz, nem a csúcsok döntögetésében. Bár egy kicsit szomorú vagyok miatta, de elengedem ezt is.
Az élet ciklikus: az ébredő, virágzó tavasz és a gyümölcsöző nyár után nálam most kurvára beköszöntött az ősz meg a tél egy-két területen. Elfogadom, időt hagyok a dolgoknak, megélem most ezt ebben a formában, mert tudom jól, hogy aztán megint jobb lesz. Teret adok a télnek, hogy aztán jöhessen újból a tavasz. Mert ebben 1000%-ig biztos vagyok, hogy így lesz, mert én ilyen vagyok. 😉 I don’t worry….:) 
egy gyenge mosoly a bőgés után és a Társ az erőemelésben… is :)