di%C3%B3torta-1

Egyszerű francia diótorta

Megjöttek a varjak! Ami azt jelenti, hogy megszállják a diófákat és az utolsó szemeket ők zsebelik be :) annyira cukik :) 
Nyáron kaptunk Franciaországból “dobozos” (bolti) diótortát, ami nagyon ízlett, így most, mikor eljött a szezon ideje, úgy gondoltam vadászok egy receptet, hogy magam készítsem el. Az alábbi recept innen van, a különlegessége, hogy nincs benne liszt, a tészta lényegét kizárólag a darált dió alkotja.

Hozzávalók:
25 dkg darált dió
20 dkg cukor vagy 25 dkg barnacukor
12 dkg puha vaj
4 tojás
A sütéshez: 20-25 cm-es tortaforma
Első lépésként begyújtottam a sütőt (gáz 3-as fokozat, kb. 190°). A 4 tojást kettéválasztottam A sárgájukat kikevertem a cukorral. Ehhez hozzáadtam a puha vajat, majd a diót. Keverjük simára őket. Érdemes kézi mixerrel dolgozni, bár nekem nincs, úgyhogy maradtam a jó öreg fakanálnál, így is összeállt a massza. A 4 tojásfehérjéből egy csipet sóval kemény habot vertem, amit részletekben hozzáadagoltam a diós masszához, széles, nagy mozdulatokkal, vigyázva, hogy ne törjem meg a habot. A tortaformát kivajaztam, az aljába pedig vágtam egy kör alakú sütőpapírt, majd beleborítottam a masszát és betoltam a sütőbe.
Kb. 35 perc elteltével kész is volt, ezt tűpróbával ellenőriztem.
Hűlni hagytam, majd miután kihűlt, megszabadítottam a tortaformától és tálra raktam. Megszórtam porcukorral. Díszítésként rakhatunk rá egész diókat is, én ezt most kihagytam.
Az eredmény? Valami fenségesen diós, nem túl tömény, de nagyon karakteres kis desszert. Egy jó nagy bögre kávé mellé ettük, de egy könnyű kis tejszínhabbal is el tudom képzelni.

Jó étvágyat! :)

DSCN8302-1

Ötletek gyors reggelikhez: sütőben sült tükörtojás baconnel

…és ami még van a hűtőben!

Ez ugyanis szintén egy olyan recept, amit mindenki kedvére variálhat az otthon rendelkezésre álló alapanyagok függvényében. 
Első lépés: gyújtsuk/kapcsoljuk be a sütőt kb. 180 fokra.
Második lépés: vegyünk elő annyi hőálló kis sütőformát, ahány személyre készítjük. Nálam ez két kicsi piteforma volt, de szoktam szuflétálkában készíteni, sok személyre pedig a muffintepsi is kiváló megoldás. Kivajaztam a formákat, aztán jöhetett a “stuff”: az aljára baconcsíkokat fektettem, erre ütöttem rá személyenként egy-egy tojást, jött a tetejére egy-egy szelet sajt, kockára vágott aszalt-paradicsom (nagyon feldobta!) és újhagyma. A végén só, bors. Aztán mehetett is be az egész a sütőbe, ahol kb. 10 percet töltött, míg megolvadt a sajt és megsült a tojás is. Aki folyósan szereti a sárgáját, annak értelemszerűen kevesebb idő is elég, érdemes kísérletezgetni. Mellé jól esett egy jó kis zsömle meg egy pohár narancslé.
Bacon helyett mehet bele akár kolbász vagy sonka, egy tojás helyett akár több is, a zöldségeket és a fűszereket is ízlés szerint lehet variálni. Jó kis kiadós meleg reggeli, de hát néha megérdemeljük az ilyet, nem? :)
Jó étvágyat!
IMG20110812_006-1

Mángoldos csirkés lepény

Többször írtam már itt a blogon is, hogy mennyire szeretem a friss leveles tésztát, mert remekül benyeli a maradékokat és általában ezekből keletkeznek a legfinomabb, leggyorsabb és legolcsóbb ebédek is.
Még augusztusban sütöttem ezt a lepényt; a Bosnyák téri piacon jártamban-keltemben, mikor megláttam, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megvegyek egy csokor mángoldot (250 Ft), bár akkor még nem tudtam mit fogok belőle készíteni. Még sosem kóstoltuk egyébként, úgyhogy ez az étel is csatlakozott azon ételek sorába, amit azért készítünk, hogy “együnk valami olyat, amit még sosem kóstoltunk”. Aztán egy sietős hétköznapon csak úgy adta magát a dolog: a mángold megy a leveles tészta tetejére feltétnek! Hogy laktató ebéd lehessen belőle, nem hiányozhatott róla a hús, ami épp csirkemell volt, illetve néztem hozzá a hűtőből felhasználható zöldséget: ez lett a paradicsom. Viszont elfelejtettem, hogy volt itthon sajt, úgyhogy azt nem raktam rá :)

Hozzávalók (4 személyre)
1 csomag friss leveles tészta
1 csokor mángold
1 fél csirkemell (maradék husi)
zöldségek ízlés és hűtőtartalom szerint
a tetejére mehet sajt (pl. mozzarella)
tejföl
fokhagyma
só, bors, fűszerek
1 tojás

A mángoldot előkészítem: csíkokra vágom és forrásban lévő vízbe dobom kb 1,5-2 percig. Kiszedem, lecsöpögtetem.
A csirkehúst hagymán megsütöm, ízesítem sóval, borssal
A paradicsomot gerezdekre vágom.
Kicsomagolom a leveles tésztát, a hozzá tartozó sütőpapírral együtt beleteszem egy egyező méretű tepsibe. 
A lepény alapját a fokhagymás tejföl képezte: 1 doboz tejfölt kikevertem 2 gerezd fokhagymával, némi sóval és borssal. Ezzel kentem meg a tésztát.
Erre jött a mángold. Majd a hagyma+sült csirkehús. Végül pedig a paradicsom.Megszórtam az egészet apróra vágott petrezselyemmel. Legutoljára a tészta szélét lekentem tojással.
180°-os sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöttem.
Tejföllel ettem, a munkahelyi konyhán mindenki a csodájára járt, mert annyira klassz élénkek voltak a színei. Ráadásul mikor válaszul mondtam, hogy mángoldos lepény, akkor nagyjából azt sem tudták miről beszélek, nem nagyon ismeri a többség itthon ezt a növényt. Én bátran tudom javasolni mindenkinek, hogy próbáljátok ki, hasonló mint a spenót.

 

IMG20110621_001-1

Variációk bruschettára: sült padlizsánnal és sült paradicsommal

A minap a HVG-n ajánlottak egy sült padlizsános bruschetta receptet. Nagyon nyálcsorgató volt a fotó, így rögtön el is döntöttem, hogy én márpedig csinálok ilyet. Férjem kreatív volt és a sült padlizsán mellé javasolta, hogy paradicsomot is süssünk hozzá (ő nyersen nem szereti). Az ötlet nagyon bevált, ma is ezt vacsiztunk.

Hozzávalók egy adaghoz:
étvágytól függő mennyiségű kenyér
kenyérszeletenként 1 karika padlizsán
1 vagy 2 paradicsom
fehérsajt (feta vagy valami arra hajazó krémfehérsajt)
só, bors
olívaolaj
friss fűszerek: bazsalikom, szurokfű
Serpenyőben viszonylag bő mennyiségben (kb. fél ujjnyi vastagon) olívaolajat kezdtem hevíteni. Közben vágtam 2 karika padlizsánt. Mikor kellően meleg volt az olaj, beledobtam a padlizsánokat. Közepes lángon sütöttem őket. Előkészítettem a paradicsomot, nagyobb cikkekre vágtam. Mikor a padlizsánok egyik oldala már kezdett barna lenni, megfordítottam őket, egyúttal hozzádobtam a paradicsomot is. Közben izzítottam a szendvicssütőnket és bedobtam sülni a kenyér szeleteket. A paradicsomokat 2-3 percig sütöttem, mikor kivettem őket, a padlizsánkarikák még sültek tovább. A padlizsánokat addig sütöttem végül, amíg mind a két felük nem lett sötét aranybarna, jól meg is szívták magukat olajjal. A frissen elkészült kenyérre szedtem a padlizsánokat, így az olívaolaj a kenyérbe is finoman beleivódott. Erre jött a paradicsom. Finom sózás. Rámorzsoltam a fehér sajtot, majd megszórtam az egészet frissen őrölt borssal. Erre jöttek az apróra vágott fűszerlevelek, befejezésként pedig pár csepp olívaolaj.
Szokás szerint próbáltam őket lefotózni a mobilommal, majd a még kellemesen meleg bruschettákat azon nyomban be is faltam. :)
IMG20110313_001-1

Ötletek ráérős reggelikhez: lazacos szendvics

Imádom a szombatokat, mert lehet menni piacozni és mert másnap vasárnap van. Imádom a vasárnap reggeleket, mert általában sehova sem kell menni és nyugisan meg tudunk reggelizni. 
Ráérős reggelik sztárja a lacazos szendvics:
Hozzávalók:
10 dkg füstölt/főtt lazacfilé vagy maradék sült lazac
kígyóubi
só, bors, citromlé
majonéz
pirítóshoz kenyér/kifli/zsömle ízlés szerint
Pirítóst készítünk, ha elkészültek vékonyan megvajazzuk. Erre jön a darabokra tépegetett lazachús, amit óvatosan sózunk, borsozunk és meglocsoljuk pár csepp citromlével. Erre jöhet a fél v. negyed karikákra vágott kígyóuborka, a tetejére ízlés szerinti mennyiségű majonéz. 
Jó étvágyat!
IMG20110520_003

Kukoricás tonhal burger

Imádom a házi burgerek minden fajtáját, ezt a receptet a BBC Good Food oldalán találtam, azonnal tudtam, hogy el fogom készíteni! Kicsit módosítottam azért rajta a költségvetésünkhöz és az itthon lévő alapanyagokhoz igazítva.
kukoricás tonhal burger

Kukoricás tonhal burger 2 személyre, 4 bucihoz 😉

Kukoricás tonhalpogácsák:
6 evőkanál (kb. fél konzerv) kukorica
1 konzerv tonhal (olajos)
Fél tubus tejszínes sajtkrém (vagy reszelt sajt)
Fél fej lilahagyma
1 tojás
zsemlemorzsa
só, bors, petrezselyem

Burgerhez:
4 zsemle/buci
sajt
salátalevelek
paradicsomos salsa: 1 paradicsom, fél fej lilahagyma, só, bors, olívaolaj, bazsalikom
Szósz: chilis majonéz

Kb. 4 evőkanál kukoricát leturmixolunk, amíg krémes nem lesz. Ehhez hozzáadjuk a lecsöpögtetett konzerv tonhalat (az olajat ne öntsük ki, abban süthetjük meg a tonhal pogácsákat!). Ehhez adunk 2 evőkanál egészben hagyott kukoricát és a kockára vágott lilahagymát. Hozzányomunk fél tubus sajtkrémet (v. reszelt sajtot), óvatosan sózzuk, borsozzuk, szórunk bele petrezselymet, ráütjük a tojást és alaposan összekeverjük. Annyi zsemlemorzsát szórunk rá, hogy formázható masszát kapjunk belőle. Megsüthetjük azonnal is, vagy hűtőbe is rakhatjuk egy 15-20 percre, hogy kicsit összeálljon és még könnyebben formázható legyen. Tenyérnyi nagy, ujjnyi vastag pogácsákat formázunk. Serpenyőben felhevítjük a tonhalkonzervből maradt olajat, és pár perc alatt a pogácsák mindkét oldalát pirosra sütjük. 

Amíg a tonhal pogácsák sülnek, előkészítjük a bucikat, a zöldségeket és az öntetet.
A bucikat felvágjuk és megpirítjuk a belsejüket.
A salátaleveleket megmossuk, lecsöpögtetjük.

Szósz: 1 evőkanál majonézhez kb. fél kávéskanálnyi chiliszószt keverünk. 1 teáskanál tejföllel enyhíthetünk rajta, így nem is lesz olyan sűrű, jobban eloszlik a burgerünkben.
Előkészítjük a paradicsomos ‘salsát’ (az enyém inkább bruschettás lett): 1 paradicsomot felkockáztam, hozzáadtam fél fej kockára vágott lilahagymát, sóztam, borsoztam, meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, megszórtam frissen tépett apróra vágott bazsalikommal (1 levél)
Amint készek a tonhal pogácsák levesszük a tűzről, azonnal rárakjuk a már megpirult bucikra, majd erre jöhet tetszőleges sorrendben a többi hozzávaló és már falhatjuk is :)

Jól esik hozzá egy pohár bodzás-mentás limonádé.

Roston sült mézes-mustáros csirkemell

Ezúttal kép nélkül álljon itt egy recept, amit hétvégén ettünk. Szószos mézes-mustáros csirkéről már írtam a blogon, ezúttal viszont pácként került a csirkemellre.
Mézes-mustáros csirkemell 2 főre
Hozzávalók:
egy egész csirkemell
méz
mustár
só bors
Készítsük elő a pácot: egy evőkanál mézet keverjünk össze nagyjából 1,5 evőkanál mustárral. A csirkemellet, ha kell vágjuk nagyobb szeletekre (a vastagabb jobb) sózzuk, borsozzuk, majd kenjük be a páccal.
Egy kevés olajat hevítsünk fel serpenyőben, majd amikor már jó forró, rakjuk bele a bepácolt húst.
A szaftos csirkemell titkát Ízbolygónál tanultam meg, most is hasonlóképpen jártam el, az eredmény pedig nagyon fincsi lett. Oldalanként kb 2-3 percig (a hús vastagságától függ) sütöttem a csirkemellet, majd kivettem egy tányérra és fóliával letakarva pihentettem a húsokat szintén 2-3 percig. Közben a serpenyőt hagytam forrósodni. A rövid pihentetés után visszaraktam a húsokat a serpenyőbe és addig sütöttem, amíg sötét aranybarna ragacsos sült “kérget” nem kaptak, ekkor el is készült. A mézes-mustáros pác nagyon finoman karamellizálódik.
Köretként vegyes salátát ettünk hozzá: tépett fejes saláta levelek, újhagyma, karikára vágott répa, paradicsom. A salátára mézes-mustáros öntetet készítettem, ami nagyon passzolt a hús mellé is.
Mézes-mustáros salátaöntet:
Alapja: joghurt, kb. 2 evőkanál, ehhez jön fél evőkanál mustár, ugyanennyi méz, valamint só, frissen őrölt bors. Keverjük össze az alapanyagokat, majd kóstolgassuk – a siker garantált. Az így elkészült öntet vízzel higítható, ha valaki nem szereti a sűrű önteteket. A joghurttól nagyon könnyű lesz az egész.
Gyors, könnyű vacsorának szerintem ideális :)
tonhalfasirt_blogba

Tonhal fasírt paradicsomos mártogatóval

Tegnapi gyors vacsorának (tévénézés mellé hihi:) ) tonhalfasírtot készítettem paradicsomszósszal. Elkészítési idő: 25 perc. A paradicsom szószhoz a DM-ben kapható Alnatura bio darabolt paradicsom konzervet használtam, mindenkinek csak ajánlani tudom, az eredmény önmagáért beszélt!Először is a paradicsomszószt kezdtem elkészíteni: a konzerv tartalmát egy lábosba öntöttem és kis-közepes lángon melegíteni kezdtem.

Ízesítettem sóval, cukorral, borssal és frissen tépett bazsalikom levelekkel. Amíg a fasírtot megcsináltam, szépen be is sűrűsödött, így egyéb sűrítőanyagot nem igényelt, közben néhányszor megkevergettem/kóstolgattam.
A tonhal fasírthoz 1 kis konzerv tonhalból 1 vizes zsemléből, 1 apróra vágott újhagymával, 1 tojással, egy kevés citromlével és frissen reszelt citromhéjjal masszát gyúrtam, borsoztam és óvatosan sóztam is (a tonhal önmagában is elég sós ízű). Kézzel kis gombóc-szerűségeket :) formáztam, zsemlemorzsába forgattam és olajban kisütöttem. 2 személyre elegendő volt ez a mennyiség egy könnyű vacsihoz.
Friss zöldségekből készített salátával tálalható.