Egyszer vékony voltam

Akik követik a történetem, azok tudják, a többieknek pedig elmondom: több mint 3 évvel ezelőtt váltottam életmódot, 70 kg-ról indultam akkor. A 154 cm-emhez képest ez elég sok volt. Tudtam, hogy nem jó úton jártam, egészségtelenül éltem, tudtam, hogy változtatnom kell. Több mint 3 éve belevágtam az életmódváltásba és igen hamar sikerrel is jártam, átmeneti eredmények helyett, tartós változást sikerült elérnem.

Egy dolog nem sikerült viszont soha: arányaiban vékonyra fogyni. Olyan igazán karcsúra. Aminek reményében sokan elkezdenek lefogyni. Ami az én magasságomhoz nagyjából 52-54 kg körül körvonalazódna (attól függetlenül, hogy épp mennyire vagyok izmos vagy sem, hiszen tudjuk, hogy az izom térfogata kisebb mint a zsíré, így ugyanannyi testtömeg mellett lehet valaki vékonyabb, ha izmos)

Akkor még nem tudtam, hogy az 55,5-56 kg körüli platómhoz (2013 nyara, 2014 tavasza) nem csak a módszereim vagy akár a kitartásom, következetességem esetleges hiánya vezetett, hanem más is. Idén autoimmun pajzsmirigy gyulladást, Hashimoto-t, diagnosztizáltak nálam, illetve pajzsmirigy-alulműködést. Ez olyan hormonális megborulás a szervezetemben, ami gyakorlatilag minden élettani folyamatomra hatással van: így többek között az emésztésre, fogyásra való képességre (de legalább hízni kurva könnyű:D), energiaszintemre, a hajam vagy éppen a bőröm állapotára – csak hogy egy néhányat említsek. Valószínűleg már hosszú évek óta élhettem ebben az állapotban, így amit az életmódváltással ki tudtam hozni magamból, azt vélhetően maximálisan teljesítettem és a platóm ezt az autoimmun/pajzsmirigy alulműködéses állapotomat is jelezte már. Sokszor megfogalmaztam egyébként, hogy nagyjából 56-58 kg között ingadozva, nagyon kényelmes egyensúlyi állapotban van a testem. Fejlődik az izomzatom, az erőm, van energiám. De nem vagyok szálkás. Meg nem vagyok vékony se. Amúgy nagyon szeretem a testalkatom, meg ami én vagyok, szóval ezt abszolút nem negatívumként mondom :)

Egyszer viszont vékony voltam. 2015 február-március környékén, nagyjából 55 kg voltam. A barátnőm meg is dicsért:

“Most úgy nézel ki, mint egy vékony lány!”

Bár tudom, hogy minden jó szándékkal és csupa szeretetből mondta, azért egy ilyen mondattal sokunknak nehéz mit kezdenie. Miért, 2 kg plusszal nem voltam “elég jó”? Úgy nem voltam elég csinos, kedves, szerethető, bájos, szép? Vagy éppen okos, tehetséges és értékes? Miért érdem és dicsérendő vékonynak lenni? Bennem ilyen kérdések fogalmazódtak meg többek között.

Continue reading

Hashimoto, edzés, egészség 1.

Három rövid kis beszámolót hozok nektek az egészségem, az életem, életmódom alakulásáról.

1. rész: Hashimoto autoimmun pajzsmirigy gyulladás

A sztorit már ismeritek: január végén diagnózis, Hashimoto tireoiditisz (autoimmun eredetű pajzsmirigy gyulladás), majd egy kisebbfajta pánik, megoldáskeresés, nagy lendülettel gyógyulni akarás, majd kiborulás. Felismerés. Azóta nyugalom.

A Hashimotoval kapcsolatban nagyon sok az ellentmondás, az én figyelmem pedig a google orvoslásról átterelődött végre a tudomány felé. Én is ezt a folyamatot jártam végig, amit ez a remek kis ábra bemutat:

hashimoto, gyógyulás, tanulás
Forrás

Amikor szembesültem a laboreredményeimmel, nagyon új volt az egész, nagyon felfoghatatlan. Pedig már eléggé ismertem magamat, ez mégis váratlanul ért. Úgy éreztem, hogy nem tudok semmit az egészségemről, a testemről, magamról.

Aztán elkezdtem utánajárni a Hashimotonak, van-e útja-módja a gyógyulásnak, elkezdtem orvosokat felkeresni. Rengeteget olvastam, fórumokban cseréltem tapasztalatot. Egy idő után úgy éreztem, mindent tudok erről, pedig alig néhány hét intenzív kutatás (inkább csak kutakodás) volt mögöttem. Elkezdtem az interneten ajánlott étkezési rendszerek szerint táplálkozni, figyelni magamat, a testi reakcióimat. Szakértőnek éreztem magam! Aztán a helyzet kezdett egyre frusztrálóbb lenni, mivel semmiféle javulást nem éreztem az állapotomban, sőt, a Hashimoto leginkább ebben az időszakban hatalmasodott el felettem. A bennem élő medve dühöngött.

Néhány hete sikerült véget vetni ennek az állapotnak, ezt itt a blogban is olvashattátok. Amit a google-ról megtanultam, azt most picit leraktam. Rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudok még valójában! Így végre elkezdtek minőségi információk és valódi, nem áltudományos, tartalmak megtalálni.

Elkezdtem ebben az irányban sokkal többet érdeklődni.

Elkezdtem kizárólag magamra figyelni és nem a tömeget követni.

Elengedtem azt a rengeteg stresszt, ami nyomasztott.

Elengedtem a mindenmentességet, a gluténmentes étkezést, a tejmentességet.

A fejlődés sokszor a visszalépésben van! Én pedig visszaléptem egy lépést. Vagy inkább hátrébb léptem egy kicsit, hogy jobban lássak.

Az elmúlt hetekben sokkal könnyebben tudtam kezelni az egész étkezésemet. Elkezdtem kicsit bízni a kezelőorvosomban: valószínűleg jót akar nekem és nem véletlenül tanult és praktizált sok-sok évet, hogy értsen ahhoz, amit csinál. Én pedig 2 hónap alatt akarom megváltani a világot és meggyógyulni a Hashimoto-ból? Persze, nem zárkózom el tőle :) De most nem ez a cél.

Hátrébb léptem, hogy jobban meg tudjam érteni, hogy ha a Hashimoto fizikai tüneteket okoz nálam, akkor mik lehetnek azok pontosan. Bár volt 3 hónap, amikor nagyon sokmindent kizártam az étkezésemből, azt igazából nem tudtam, hogy az eredeti/szokásos/jól bevált étkezésem milyen kellemetlenségeket okozhat, amiket mondjuk ebben a 3 hónapban nem tapasztaltam.

Okosabb is kezdtem lenni, ismét. De most apróbb lépésekkel haladok inkább. Ez mindig működik. Az, hogy bizonyos szénhidrátforrásokat visszavettem, kifejezetten jót tett nekem. Nem éreztem hátrányukat. Aztán, többször ettem az elmúlt hetekben tejet, tejet tartalmazó dolgokat – ezt már egy kicsit meg is éreztem. Pl. megjelent egy-két pati az arcomon, amik hetekig nem voltak. Hogy kiderítsem, lehet-e hozzá köze, megint elhagyom majd a tejet. Azt is érzem, hogy valószínűleg az emésztésemet is befolyásolja – a gabonákkal ezt nem éreztem, sőt. De a 3 hónapos AIP/paleo időszakban például az a rengeteg zsír nem tett jót időről időre, amit fogyasztottam. Emellett érzem, hogy több vizet tart vissza a szervezetem. Igyekszem figyelni majd erre is jobban.

Egészséges egyensúlyt kell találni.

Nem sietek sehova. Azzal, hogy a stresszt nagy mértékben száműztem az életemből és sokkal nyugodtabb lettem, elképesztően sokat segített.

Nem tudom, hogy visszaigazolnak-e bármit a laboreredmények, de tény, hogy amíg stresszeltem, alig volt javulás – a 2 héttel ezelőtti értékeim viszont sokkal jobbak lettek már, pedig nem táplálkoztam “mentesen”. Akkor mi is a legfontosabb tényező abban, hogy jól érezzem magam?

Hosszú távon majd kiderül. Most kezdem ismét újból felfedezni magam és új módon, odafigyelve, sokkal többet kommunikálva az igényeimet, stressz nélkül élni.

Olyan dolgokon legalábbis nem stresszelek, amin fölösleges. Ez az egészséges életmód alapja.

Az biztos, hogy ha nem tartom vissza magamban a kis érzéseimet, gondolataimat, hanem externalizálom őket, kommunikálom őket, akkor egy csomó felesleges stressztől megkímélem magam. Ez bizonyosan egy nagyon jó lépés az egészségem megőrzésében hosszú távon is :)

11162521_10205234722281012_3432124384791499754_n

Nem kell mindig új fejezet – Kiút a Hashimoto-ból

Nyugodt vagyok.

Nagyon tanulságos volt az elmúlt közel 3 hónap számomra.

Kiút a Hashimoto-ból

Január végén kiderült, hogy van egy autoimmun betegségem, Hashimoto tireoiditisz. Ennek kapcsán sok minden más megvilágításba került az életemben. Egyrészt, magyarázatot nyert egy csomó dolog, fizikai tünet, amikkel együtt éltem, másrészt kiderült számomra, hogy a lelkem tényleg milyen szorosan összefügg a testemmel, és hogy évekig kimondatlan dolgok, elfojtások, szorongások és félelmek, állandó stresszt okozva ezzel a testemnek, egész egyszerűen beteggé tesznek.

Nem voltam rá felkészülve. Az év elejét optimizmussal, tenni akarással, elszántsággal kezdtem. Aztán, ahogy kiderült ez a dolog, ami egy hatalmas pofont jelentett számomra, úgy éreztem, a lelkesedésemet a “gyógyulásba” kell fordítsam.

Ami ezután következett, na pontosan az volt, amitől aztán, ahogy teltek a hetek, egyre rosszabbul éreztem magam.

Még én is kurva nehezen ismerek fel dolgokat, pedig elég tudatosan élek és egyre jobban ismerem magam.

Nagyon lassacskán kezdtem csak ismét az ösztöneimre hallgatni. Meg a környezetemre. Pedig pár hét után nyilvánvalóvá vált, hogy valami nem stimmel. Sokkal gyakrabban voltam rosszkedvű, nagyon sokat sírtam.

Pedig az eleje jól indult, sokkal jobban aludtam és az általános közérzetem is jobb lett. Valószínűleg a pajzsmirigy hormon pótlás is segített ebben. Másban viszont nem segített.

Elkezdtem diétázni (autoimmun protocol), és azt mondtam: bár kibaszott nehéz, de azt írták, hogy ez az, ami működik, én is elkezdem csinálni. Elkezdtem mindenmentesen enni. Jó volt, mert nagyon sok új ízt kipróbáltam, egészen új gasztronómiai világok nyíltak meg előttem és kreatívabb lettem, kreatívabban ettem. Változatosabban.

Aztán, ahogy telt-múlt az idő, valami kezdett elszakadni bennem. Március közepén, 1 hónapja kb, volt egy egész sötét és szomorú hetem, nagyon nem láttam kiutat. Egy dolog járt viszont a fejemben, mintegy nosztalgiaként: tavaly március.

A hónap, amikor eldöntöttem, hogy elég a langymeleg, állig érő szarból és kilépek belőle, mert kizárólag csak az én boldogságom a fontos, nem vagyok tovább hajlandó olyan szintű érzelmi elnyomásban és félelemben élni, mint amiben voltam. Amikor megtaláltam ismét és felvállaltam azt az embert, aki ÉN vagyok.

De a nosztalgikus érzéseken túl, nem hallgattam az ösztöneimre, vajon miért tört fel ennek az időszaknak az emléke ilyen elemi erővel bennem.

Pedig később is megtörtént. Ilyenkor általában iszonyú dühös voltam, és haragudtam pl. a kedvesemre olyan dolgokért, amik miatt nem is érdemelte meg. Hiába láttam be, hogy ha hülye voltam, változtatni nem tudtam, ezért ezek a konfliktusok többször is megismétlődtek. Ő pedig nagyon finom visszajelzéseket adott arra, hogy én hogy viselkedem vele. Azt mondta: folyton hibásnak érzi magát. Mire ezt kimondta, én már tudtam, hogy ebben nagyon igaza van, mert én is felismertem, hogy ez így volt, időről időre őt hibáztattam mindenféle apró-cseprő dologért. Pedig minden szar ellenére végig mellettem állt és soha egy rossz szava nem is volt hozzám. Egy dolgot szeretett volna és szeretne most is: legyek boldog!

Haragudtam én mindenkire már, és rég éreztem magam ennyire egyedül, mint ezekben az elmúlt hetekben. De most már tudom, hogy nem azért volt ez, mert egyedül is voltam. Én zártam ki szinte mindenkit magam körül.

Úgy éreztem, hogy belementem egy alagútba és mikor erre ráébredtem, elkezdtem görcsösen akarni, hogy ki tudjak jönni belőle. Nem ismertem fel, hogy ezt az alagutat valójában kizárólag ÉN építettem.

A környezetünk mindig tükröt tart elénk. Ebben a tükörben vagy saját magunkat látjuk vagy épp úgy, ahogy vagyunk, vagy pont az ellenkező módon.

Amit én láttam elég félelmetes volt. A mélypont akkor kezdett elérkezni, amikor a munkahelyemen is azt éreztem: engem itt senki nem lát, az én munkámat itt senki nem értékeli. Pedig ennyire élénkek, sokszínűek és aktívak nem voltak még a munkakapcsolataim, mint az elmúlt néhány hónapban. Mégis az ellenkezője tükröződött. Elzárkóztam ott is, mert az egész betegségemet egyedül akartam megoldani.

Gyökerestül megváltoztattam az étkezésemet. Nagyon nagy energiákat kellett belefektetni abba, hogy minden működőképes legyen. Az autoimmun protocol (AIP) nagyon szűk lista. Bár eleinte 100%-osan hoztam, aztán kezdett ez is egyre kevésbé menni. Azt éreztem, hogy egyszerűen túlzás ennyi mindenről lemondani.

Túlzás, mert bár figyelni kell az egyes ételekre adott reakcióimat, nem biztos, sőt, biztos nem az lesz nekem a jó megoldás, ami a tömegeknek kínált megoldás.

Elkezdtek hiányozni a régi dolgok. Például az a rendszer, ami szerint több mint 2 évig kajáltam: amit magamra szabtam, amiben egyensúly volt, mértékletesség meg változatosság. “Mentes” volt, ha az akart lenni, és a másoknak való megfelelésről egyáltalán nem szólt.

Egyszerűen azt kezdtem érezni, hogy nem az egészséges étkezésben van az én problémám. Valószínűleg van szerepe, de a magam módján. Leginkább azt szűrtem le, hogy mennyire fontos a változatos étkezés. Az AIP-ban ez már egyáltalán nem volt meg egy idő után. Mert lelkiekben nem voltam ott. Azt kezdtem érezni, hogy a diéta helyett sokkal inkább a lelki egyensúlyomra kell koncentráljak. Persze voltak ezzel is gondok, mivel a problémám gyökeréig nem mentem le még ekkor. Rossz helyen kerestem a megoldást.

Szünetet kértem magamnak a PowerBuilder edzésekben is. Na ez például elképesztően felszabadító volt! Pontosan azért, mert követtem a saját igényeimet és nem szopódtam olyan edzésekben, amikben nem éreztem jól magam. Ki akartam pihenni, nehogy megutáljam. Elkezdtem UST-re járni és iszonyú boldoggá tett minden egyes alkalom. Végre valami felszabadító, új, más. Amiben kell és tudok is fejlődni hétről hétre.

Ezen felül még jó pár apróbb hatások is értek, amik abba az irányba vezettek, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, ha nem forgácsolódom szét és saját magammal törődök, magamra fordítok időt, energiát.

Kedves Társadalom!Kedves orvosok, diétázók, nagyokosok, fitneszipar, média!Kedves TÖMEG!Kedves autoimmun betegség, dr…

Miután 2,5 hónapja fény derült a Hashimoto-ra, az első kérdésem az volt: jó, jó, de hogy NE legyen betegségtudatom?

A kulcsszó: én.

Továbbra is én irányítok. Ha valamit is változtatnom kell, akkor az ennek az ismételt tudatosítása.

Éreztem azt is, hogy ez az egész annyira új helyzet, hogy az ismert módszerekkel és kizárólag belülről kiindulva nem biztos, hogy meg tudok vele birkózni. Hetek óta beszéltünk arról a Kedvesemmel is, hogy felkeresek egy coach szakembert. Ezúttal nem pszichoterapeuta kellett, hanem valaki, aki egy fokkal gyakorlatiasabban áll a kérdéseimhez. A lelkemmel, önismeretemmel törődök én, de kellett valami/valaki plusz, aki segíthet a saját korlátaimon való túllépésben.

Múlt héten találkoztam Györgyivel, akivel kb. 2 órát beszélgettünk. Mindent elmondtam neki, ami az elmúlt 2,5 hónapban nagyjából lezajlott. Minden szituációban meg tudtam mondani, hogy mi volt a baj, mert pontosan láttam. Értettem, hogy mit tükröz a környezetem. De csak a beszélgetésünk végén döbbentem rá (ebben Györgyi segített), hogy mi is volt a valódi probléma: egész egyszerűen kurvára féltem, megijedtem.

Az elmúlt hetekben olyan helyzetbe hoztam magam, ami annak idején a betegségemhez is vezetett. Hagytam, hogy mások vezessenek – ezért dühös voltam magamra – ezt viszont a Kedvesem felé közvetítettem – a környezetemtől pedig alapvetően elzárkóztam. Elnyomtam egy csomó vágyamat, igényemet. Ez még mindig nagyon nehéz és folyamatosan tanulom, mivel könnyen alkalmazkodó típus vagyok. Meg kell tanulnom határokat szabni, vagy legalább figyelni arra, hogy ne veszítsem el önmagam, és az alkalmazkodás ne a saját káromra menjen és folyamatos lemondásokhoz vezessen. Nem mondhatok le saját magamról, az álmaimról és a vágyaimról! Ha egyszer lesz gyerekem, neki sem közvetíthetem ezt! De nektek sem.

Mert én olyan ember vagyok, aki képes és akar is tenni azért, hogy az életén változtasson, ha kell! Aki a saját útját járja, és épp ezért nincs egyedül!

A coach után volt egy feladatom: aznap este csináljam azt, amit a szívem diktál. Úgy éreztem, hogy egy ilyen intenzív beszélgetés után egyedül kell lennem, szóval hazafelé csak mentem az érzéseim után és végül a Szabadság hídra ültem ki naplementét nézni meg zenét hallgatni. Azt a naplementét, amit hónapok óta csak egy-egy pillantásnyira láthattam maximum, aznap végignéztem. Senki más nem számított abban az 1 órában, csak én.

hashimoto, coach, tudatos élet, egyensúly

Kiút a Hashimoto-ból. Az első lépés

A hídon segítettem egy lánynak felülni mellém. Azt éreztem, hogy ebben minden benne volt: én már jobban voltam végre, könnyebb volt a lelkem, ezért mást is fel tudtam emelni magamhoz. Coelho meg elmehet a picsába, sehol nincs giccsben hozzám képest :)

Mosolyogva mentem haza; az estét pedig megkoronázta a Kedvesem, aki Zsenikével már várt engem az utcán hazafelé. Én pedig tudtam, hogy ott fog várni, pedig nem is beszéltünk. We are connected. A legszebb romantikus filmek sem tudják felülmúlni a saját életünket. #coelho2

Aztán otthon rendeltünk egy pizzát, amit jóízűen, lelkiismeret furdalás, gluténmentesség, Hashimoto meg minden nélkül befalatoztam :)

Azóta pihenek a diétámban (nem eszek össze minden szart, de nem is görcsölök egyáltalán), de főleg a lelkemben. Nem keresem minden mögött a Hashimoto-t, mert mint a saját példám mutatja, ez az, ami igazán beteggé tesz.

Próbálok töltődni testileg is. Voltam edzeni is tegnap is meg ma is (3 ismétléses max front squat juhú!), járni is alig bírok, úgy fájnak a lábaim:) és igyekszem minél gyakrabban menni, mert hiányzik, ha nem megyek. A kutyussal egyre boldogabb a kapcsolatunk és ez is egyre többet ad.

Persze van még munkám bőven, mert vannak dolgok magamban, amiken szeretnék változtatni.

De nyugodt vagyok.

Nyugodt vagyok, mert minden szar és nehézség ellenére végre megint tudatában vagyok annak, hogy mik a céljaim, mit szeretnék az élettől és merre tartok.

Sokkal jobban akarok hallgatni a belső hangomra, mert tudom, hogy akkor leszek teljes ember, ha nem zárom magam folyamatos lemondásokba (ennek pedig a mestere vagyok!).

Mert amit tavaly ilyenkor megtaláltam magamban, az most is működik. Megyek arra, amerre a szívem őszintén diktál.

Szóval most nem nyitok a Hashimotoval új fejezetet az életemben. Nincsenek elvárásaim. Nem akarok görcsösen ragaszkodni elképzelésekhez.

Egyszerűen csak élek. Szeretek. Gondoskodom, törődök. Magammal és a szeretteimmel (shelties included.). Tanulok. Munkálkodom.

Ez vagyok én.

Tovább az úton

Legutóbb megírtam egy viszonylag negatív hangvételű posztot, aztán ahogy teltek a napok egyre jobb lett a közérzetem.

Múlt hét elején még volt olyan estém, amikor úgy éreztem, hogy csak egy jókora sírás segít rajtam – néha nehéz lehet velem együtt élni, na :) én viszont tudom, hogy teret kell adjak az ilyen igényeimnek, és hogy ezzel semmi baj nincs, ez hozzátartozik néha ahhoz, hogy jól működjek. Mindenki másként adja ki magából a feszültséget.

Az a lényeg, hogy bíznom kell magamban, hogy a szomorúság, a fáradtság vagy más negatív érzés megélése nem jelenti azt, hogy abban a helyzetben is maradok. Sőt. Csak segít továbblépni. Kilégzés után automatikusan jön a belégzés. Ciklikusság. Elliot Hulse is megmondta :)

Persze az elmúlt hetekben sokkal többet voltam szomorú és éreztem egy kicsit kilátástalannak a helyzetemet, mint korábban, és emiatt most nehéz. Nem könnyű időszakon kezdek túllendülni. Ha, egyáltalán. Az elmúlt hetek útkereséssel teltek: edzésben, étkezésben, mentalitásban, mindenben.


Az az érdekes, hogy amikor januárban elmentem kivizsgáltatni magam, akkor azzal a felkiáltással mentem, hogy: még sosem éreztem magam ilyen jól! Aztán megtudtam, hogy van egy autoimmun állapot a szervezetemben és azóta kb. rosszabbul éreztem magam mint korábban valaha. Placebo. Meg a betegségtudat. Pedig – bár az egyoldalú táplálkozással valóban túlterheltem a szervezetemet – azért nem voltam vagy vagyok rosszul egyáltalán.
Erre szeretném már azt mondani, hogy ebből elég volt! Kérem vissza a korábbi önmagamat, a lelkesedésem és az energiáimat!
És bár kérem vissza a régi önmagamat, attól még ez egy megváltozott élethelyzet számomra. De mindenképp előrefelé kell nézzek és előrefelé kell mennem.
Egyelőre úgy érzem, még mindig tart az átmeneti állapot és útkeresés az életemben, ami január végén indult. De időközben megnyugodtam, mert ez továbbra sem baj. A napi-heti ciklikusság hosszabb távokon is működik. Lehet, hogy ha végre a tavasz is beköszönt, akkor én is jobban fellélegezhetek.

IMG_0526

"Autoimmun protocol" és a cukkini fasírt

Aki olvassa az életmódblogomat, az tudja, hogy új időszak köszöntött be az életemben: Hashimoto autoimmun pajzsmirigy gyulladást diagnosztizáltak nálam 1 hónappal ezelőtt. (Az erről szóló bejegyzést ITT éritek el.) A gyógyszeres kúra mellett nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy diétával is megpróbáljam támogatni az egészségem, ezért jelenlegi étkezésem gabona-, tej-, glutén-, mag- és tojásmentes. Lényegében mindenmentes. Az ún. “autoimmun protocol” (AIP) diéta nagy szigort kíván meg, én még nem tartok 100%-ban ott, hogy ezt tartsam (AIP-barát ételek listája letölthető innen), de törekedni persze igyekszem rá. Jelenleg leginkább “paleoként” címkézhető az étkezésem, annyi kitétellel, hogy mivel én sportolok, a rizst meghagytam mint szénhidrátforrás. Talán egyszer a zabot is visszahozom majd, de egyelőre az sincs.
Mivel tudom és látom, hogy egyre többen kerülünk hasonló helyzetbe, akiknél pajzsmirigy alulműködést, netán autoimmun betegséget diagnosztizálnak, itt is igyekszem gyűjteni azokat a recepteket, amiket kitaláltam, kipróbáltam, megfőztem, hogy ötletet adjak. Külföldi oldalakon amúgy eléggé hosszú és kreatív a receptlista, szóval senki ne essen kétségbe, ha szigorú diétát kell csinálnia. Én magam inkább a lehetőségekre koncentrálok a korlátok helyett és élvezem a kreatív alkotói folyamatot is. Igyekszem nem csupán pótolni azt, amit nem ehetek, hanem arra helyezem a hangsúlyt, hogy új dolgokat próbáljak ki inkább.
Mióta AIP/paleo diétára vagyok kényszerítve, sokkal finomabb dolgokat eszem, mint korábban. Nem viccelek. Annyi új ízpárosítást felfedeztem, új alapanyagokat, hogy egy egészen új kis világ nyílt meg előttem.
Ami a közérzetemet illeti, számomra a tejtermékek és a tojás komplett elhagyása nagy változást hozott, ezekből egyébként sokat is fogyasztottam, főleg a januári diétám idején.
Ebédötlet a mai napra: cukkinifasírt rizzsel, mellé bébispenót+ fekete olívabogyó saláta (AIP-ban rizs nélkül, gazdagabb salátakörettel vagy grillezett zöldségekkel jó lehet)
A cukkinifasírt eredeti receptje innen származik. Ezt átalakítottam úgy, hogy kihagytam belőle a tojást, sima liszt helyett 2 evőkanál kókuszlisztet meg 1 evőkanál tápiókalisztet raktam bele. A hús és a kevés liszt pont elég volt arra, hogy összefogja a masszát és helyes kis pogácsákat tudjak belőlük sütni.

Follow your hopes and not your fears

Most már tényleg MAJDNEM meggyógyultam, mára már csak enyhe orrdugulás jelzi, hogy 3 hétig szopóágon voltam. Jól visszavett ez a korábbi tempómból, már ami ezeket az életmódos dolgokat illeti. Valószínűleg ebben az új helyzetben, amit a Hashimoto hozott, talán jobb is, hogy volt egy ilyen külső körülmény, ami miatt voltak olyan napok, amikor gondolkodni se volt erőm, mozogni meg még annyira sem.
Múlt héten elmentem egy másik orvoshoz is. Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni az orvosokon. Ugyanaz a diagnózis (Hashimoto), de vannak eltérések abban, hogy miként áll hozzá a dologhoz. Ezek után csoda, ha az ember elkezd saját maga utánajárni mindennek és kétségei támadnak afelől, hogy amit az orvosok számára megoldásként kínálnak, az nem biztos, hogy megfelelő?! Ebben is, mint az egyéb hasonló 1:1-es kapcsolatokban, a személyes szimpátiát keresem én is. Hallgatok a megérzéseimre és azzal vagyok hajlandó együtt munkálkodni az egészségemen, akiről úgy érzem, hogy tudok vele együtt dolgozni, jól megértjük egymást. Fogorvosból is többet kipróbáltam már, mire most megtaláltam az igazit, akire rá merem bízni magam. Szerencsére mikor pszájkóhoz mentem, akkor ott elsőre megvolt az összhang. Meg a kozmetikusommal is. De hogy valami könnyedebbet mondjak: állandó fodrászom se volt évekig, egyikkel se találtam a közös hangot:) A Hashimoto kapcsán most elkezdek dolgozni ezzel a dokival, akinél jártam, mert a másik doktornővel való ellentmondásai ellenére ésszerűbbnek tűnt az, amit “kínált”.

Így többek között úgy érzem, hogy racionális dolog, ha egy kis gyógyszerrel megtámogatom a pajzsmirigy alulműködésem. Azért kezdek bele a kúrába, mert ahogy visszagondoltam az elmúlt hónapokra, bizony voltak olyan furcsaságok, amiket magam is észleltem, de nem tudtam, hogy egy betegség tünetei lehetnek (pl. fáradékonyság az edzéseken – korábban nem éreztem ilyet, Zsoltnak is többször jeleztem, hogy ez zavar; száraz haj – a fodrászom utalt rá hónapokkal ezelőtt – korábban nem volt ilyen, stb.). Lelkileg nem jelent több kihívást ez, mint amikor a mindennapi vitaminjaimat szedem. Annyiban másabb ez, hogy ezt közvetlenül ébredés után kell bevenni és utána 30 percig nem lehet enni, inni se, így hat megfelelően. De ami nálam jó pont volt: negyedannyi! mennyiséget javasolt elsőre, mint a másik orvos. 4-5 hét múlva pedig első kontroll, nem pedig 3 hónap múlva, ahogy a másik javasolta. Nekem ez szimpatikusabb hozzáállásnak tűnt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_GB/all.js#xfbml=1″; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));

.

Múltkor hosszasan írtam a diétával kapcsolatos félelmekről. De most igazából örülök. Mindig azt mondtam, mikor tavaly azt a rengeteg dolgot véghez vittem, hogy itt lehessek ma, ahol vagyok, hogy az segített a legjobban, hogy minden változásban a lehetőséget láttam magam előtt. Ideje hát, hogy ezt bizony alkalmazzam most is!

Follow your hopes and not your fears.
Picit kialakulatlan még a rendszer. Az étkezésem most 90% “paleo” kategóriába sorolható, gabonamentes (kivéve néha rizs), tejmentes, tojásmentes (egyelőre), krumpli- és kukoricamentes, cukormentes. Mindenmentes. Igyekszem az AIP-friendly ételek listájából választani, hátha ez is segít valamit a Hashimoton, de ebben még nem vagyok 100% szigorú. Adok magamnak egy kis időt, hogy átálljak rá, figyelem a testem jelzéseit, aztán igyekszem alkalmazkodni. Nem biztos, hogy ami másnak bevált, nekem is be fog, főleg a Hashimotonál aztán.. nagyon sok az egyéni tényező. Megcsináltattam az étel-intolerancia tesztet, és bár nem vagyok meggyőződve 100% a hitelességéről, van pár dolog, amiben számomra azért iránymutató volt. Egy-két dolgot mindenképpen fenntartással kezelek a kapott eredményekkel kapcsolatban, de a legfontosabb üzenet, amit általa kaptam: nagyon fontos a változatos étkezés. Az egy dolog, hogy a szigorú diéta nem volt változatos, de korábban is ugyanazok a kaják ismétlődtek nagy gyakorisággal az étkezésemben. Bár a zab, a tojás meg a túró meg a tejsavófehérje egészséges, nem muszáj minden nap azt enni. Ugyanígy, mivel a rizst meghagytam mint gluténmentes gabona és kvázi “biztonságos” keményítő, azért nem akarok minden nap háromszor rizst enni, mert akkor meg ezzel esek túlzásba.:)

Úgyhogy most a változatosság és a saját igényeim ösztönösebb követése az, amire jelenleg úgy érzem, hogy szükségem van és ezért eszerint élek. Mindezzel együtt azért meghagyok magamnak néhány olyan dolgot, amit fontosnak érzek, például a megfelelő mértékű fehérjebevitelt, elegendő vízivást. 

Igazából KURVAJÓ, mert az elmúlt 2 hétben azt hiszem több új ízkombinációt próbáltam ki, mint előtte hetekig. Szóval nagyon is élvezem ezt a helyzetet, ami tényleg kreativitást kíván tőlem, de abszolút nem lehetetlen csinálni :) Még az ilyen apró pozitív csalódásoknak is örülök, mint hogy a vaníliás marhaprotein milyen finom madártej ízű a kókusztejjel keverve :) Szóval nincs itt gond. Persze, több idő és előkészület, amivel kalkulálnom kell, de magamért igyekszem megtenni, amit csak lehet. :) Szerencsére a Kedvesem ebben is maximálisan támogat :) <3
Kis érdekesség, hogy most megváltozott a munkahelyemen az ülőhelyem, aminek az a következménye, hogy sokkal többet mozgok nap közben, akár a munkáról és a kollégákkal való egyeztetésről van szó, akár pedig olyan egyszerű dologról mint a palackom feltöltése, ebéd, mosdó. Aztán itt van a kutyus is, aki miatt aztán otthon se lehet nagyon leülni. Jövő héttől meg indulnak a napi séták, reggel meg este. Szóval ilyen hétköznapi tevékenységekkel a napi aktivitásom és energiaigényem is nőni fog, ezt pedig egyáltalán nem bánom :)
Az edzésben most heti 3-at tervezek továbbra is. Mivel még picit kialakulatlanok a hétköznapjaink Zsenike miatt, egyelőre a szabályos hétfő-szerda-péntek vagy épp kedd-csütörtök-szombat most nem annyira működik, de ki fog alakulni ez is majd. Aktívabbak lesznek a hétvégék, alig várjuk már mindketten (mindhárman) a tavaszt meg a jó időt, irány a természet :)
Azért persze hiányzik az edzés. Vasárnap délután voltam lent egy guggolás-fekvenyomás-deadlift triót nyomatni… és végre jól ment. Újra éreztem azt a szagot, amihez már annyira sok jó emlékem kötődik.. a jellegzetes Thor-illat, ami a teremben van :) nagyon pozitív érzéseket kelt bennem. 
A teljesítményem 60%-án dolgoztam ezúttal, de lendülettel, energiával, tenni akarással, szeretettel, lelkesedéssel…. szóval nagyon jól éreztem magam :) Még ilyen extraságokra is jutott időm, mint a deadlift sorozatok közötti kötélen lógás:
Remélem sikerül mielőbb visszaépítenem magam a korábbi szintre. Az edzésemen is jót röhögtem magamon: kezdhetek megint elölről építkezni. A francba is :) De amíg itt van a két kezem meg a két lábam és az elszántságom és tenni akarásom, addig csinálom is. Stressz nélkül, a kemény munka élvezetéért! :) 
Most ismét nagyon pozitív hangulatban vagyok és jó ezt megélni. Nem nagyon értettem, hogy mi volt ez a 2-3 hét mínusz, amit hozott az élet az év eleji lelkesedés után. De azt hiszem most már a helyére tudtam rakni. Úgy érzem, egy kurva nagy pofont és ezzel együtt egy erős üzenetet küldött az élet: 
Anna, értékelem a lelkesedésed, a rendszerbe, a fegyelmezettségbe vetett hited és energiád, de most állj meg, nem ez a te utad. Az elsajátított tudásodat használd arra, ami igazán te vagy: a benned rejlő ösztönök terelésére, a saját utad elmélyítésére, a testeddel-lelkeddel való kapcsolat mélyebb szintű ápolására. Hallgass jobban a belső hangodra. Teremtsd meg az egyensúlyt.

Vagy legalábbis én ezt tanultam belőle, mert ez vagyok én.
IMG_0325

A kód neve: Hashimoto tireoiditis

Több mint 2 héttel ezelőtt írtam utoljára. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy össze tudjam magam szedni ismét és egy összeszedettebb, átgondoltabb bejegyzést tudjak megfogalmazni. Mert ezt szeretném. Mert nekem is voltak most nagyon negatív napjaim, az elmúlt két hét nagyon furcsán kiszakított a jól megszokott életemből, de nem ezeken a napokon akartam írni. 
Kezdődött azzal, hogy 3 héttel ezelőtt, most már orvos által is kimondásra került az, amit a laboreredményeim alapján sejteni lehetett: autoimmun pajzsmirigy gyulladásom van, avagy Hashimoto tireoiditis (thyreoiditis). Aztán ami azóta történt: rengeteget olvastam erről, meg voltam beteg is 2 hétig és alig gyógyultam. Nagyon nehezen tűrtem ezt a lassú gyógyulást, nem értettem, miért ilyen nehéz ez most. Mondjuk antibiotikumot nem kaptam, tehát kvázi “önerőből” gyógyultam nagyrészt. De rettentő lehangoló állapot volt.
Aztán megérkezett hozzánk Zseni, az új családtagunk :) Persze kihagyhatatlan, hogy itt is bemutassam őt <3

Na de a lényeg.

1. Nagy elánnal…
Nagy elánnal kezdtem az új évbe: kemény diétával és egy hozzápasszintott edzéstervvel vágtam bele abba, hogy végre lepucoljam magamról az utolsó néhány kilót, amiről tudjuk, hogy akárhogy is, de keményebb munkát jelent mint az előtte lévő 10(-20-30) kg. Úgy éreztem, hogy ez egy olyan dolog még, amit szeretnék megtenni magamért: szerettem volna definiáltabban látni az elmúlt 2,5 évben magamra fordított energiák eredményét és kicsit szálkásabb fizikumra vágytam. Tényleg soha ennyire odafigyelve nem csináltam még étkezést azt hiszem, már ami a szigorúságát illeti.

Közben úgy éreztem, hogy 2015-ben, amikor is épp 1 hónap múlva 30 éves leszek, ideje mélyrehatóbban foglalkozni bizonyos egészségügyi kérdésekkel: meg akartam nézetni, hogy van-e inzulin rezisztenciám, illetve még bejött az, hogy kérek vizsgálatot a pajzsmirigyemre is. Jártunk gyógytornásznál, voltam fogorvosnál is kezelésen, így egyrészt elkezdtem megelőző lépéseket tenni, másrészt pedig pótoltam, ami elmaradt.

Az étkezésemre következetesen október óta figyelek, fokozatos kalóriamegvonást kezdtünk ezzel együtt, Zsolt által írt étkezési terv mentén. Nagyjából 1 kg-t sikerült lefaragni, aztán a további megvonással még egyet. A folyamatos megvonásról persze tudható, hogy nem járható út hosszú távon, hiszen a visszájára sülhet el. Ennek ellenére a januári diéta még keményebb volt mint eddig. Bírtam is amúgy, bár a fáradtság jelei mutatkoztak azért nálam (pl. következetesen minden hétvégén egyik délután aludni akartam, amivel nincs gond, csak előtte ez nem volt ilyen határozott igényem – nem véletlenül.) A kilók viszont igen nehezen kezdtek olvadni. Az első héten persze rögtön lement 1 kg, aztán hetekig stagnált a súlyom. 1 hónappal később, január végére végül megint tudtam fogyni, hirtelen lement még 1 kg rólam, a női test ciklikus működésével összhangban. Nagy része zsír formájában. Aztán lebetegedtem és hopp még egy kg mínusz, meg egy számmal kisebb nadrágméret. Mondjuk nem így akartam volna, ez kicsit hirtelen volt. Az utolsót leszámítva azért a fogyás lassú üteme furcsa volt, hiszen nem normális 1300-1500 kalóriákon élni annak ellenére, hogy viszonylag alacsony, kb 1350 kcal (tehát relatíve alacsony) a BMR-em, mert picike vagyok. A mindennapi élet és a kemény sport bizony megkövetelik azt, hogy rendes mennyiségeket egyek, negatív kalóriamérleg mellett pedig elvileg gyorsabban kellett volna fogynom, ha működik a matek.

Ám de…


2. A Hashimoto tireoiditis-ről

Elmentem a vérvételre és a pajzsmirigy értékeim egyértelműen utaltak arra, amit orvos is kimondott később: autoimmun pajzsmirigy alulműködésem van. Ehhez  5 hormont néztek: TSH-t, T3-at, T4-et, anti-thyeroglobulint és antiTPO-t. A TSH magas értéke és az antiTPO kiugróan magas értéke egyértelműen a Hashimoto autoimmun betegségre utaltak.

A Hashimoto autoimmun pajzsmirigy gyulladás lényege, hogy a szervezet megtámadja az ember pajzsmirigyét, mert valami miatt kialakult ez a hibás folyamat, hogy az immunrendszer a saját testre támad és “ellenségként” ismeri azt fel, a célpont pedig a pajzsmirigy. A betegség lefolyása, hogy idővel a pajzsmirigy teljes szövete eltűnik és megszűnik a hormontermelés. A Hashimoto sajátosságai közé tartozik, hogy a tünetek a pajzsmirigy alul- és túlműködésében egyaránt jelentkezhetnek, de nagyon egyénfüggő, hogy ki mit tapasztal meg ezzel kapcsolatban. Pontosan azért, mert a pajzsmirigy olyan fontos szervünk, amely a testünkben zajló minden folyamattal kapcsolatban áll a komplett emésztéstől kezdve a vércukorszint szabályozáson, menstruációs ciklus kezelésén át, az alváson, a gondolkodáson keresztül a stresszkezelésig (csak hogy néhányat említsek).

Akinél fény derül a Hashimoto-ra, egy dologgal szembesül: ellentmondások tömkelegével. Én is, hasonlóan a sorstársaimhoz, elkezdtem ezerrel olvasni a neten, elkezdtem bújni a cikkeket, blogokat, fórumokat. Ennek eredményeként azt találtam, hogy feszültség van a hagyományos nyugati orvoslás és az egyéb irányzatok között abban a tekintetben, hogy miként állnak a Hashimoto betegekhez. Feszültség van aközött, hogy az autoimmun pajzsmirigy gyulladás az kizárólag a pajzsmirigy dolga vagy egy komplexebb folyamat.

Az én első tapasztalatom az első orvossal, akinél jártam, ugyanez volt. Az álláspont: kezeljük kizárólag a tüneteket. Anélkül írt fel pajzsmirigy gyógyszert (kezelendő az alulműködést), hogy előtte bármiféle egyéb vizsgálatot elvégzett volna. Például, célszerű ilyenkor pajzsmirigy ultrahangot csinálni, ezt az orvosnál én vetettem fel mint lehetőség (“olvastam, hogy célszerű”), javaslatom pedig helyeslésre talált, szóval ez lesz a következő köröm majd, hogy kiderüljön hogy is állok a Hashimoto előrehaladottságának tekintetében. Emellett azt mondta, hogy ha 3 hónap múlva visszamegyek, akkor majd ismét csinálni kell labort, de pl. az antiTPO értékét (tehát a betegség autoimmun részét) “már nem kell nézni”. Számomra ez furcsa, hiszen teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy van egy autoimmun állapot, azt nem tartja szükségesnek kezelni. Pedig a nők körében az autoimmun eredetű pajzsmirigy gyulladás szinte tömeges méreteket ölt lassan! A teljes káosz nem csak itthon jellemző: egy főleg amerikai tagokból álló Hashimotos facebook csoporthoz csatlakoztam és a tapasztalatok ott is egybevágnak az itthoniakkal. Szomorú ez nagyon.

Amit tudni lehet, hogy ezt az autoimmun betegséget jelenleg még gyógyítani nem tudják, a tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy jól kezelhető a dolog: odafigyeléssel és gyógyszer kombinációjával (ahol pl az alulműködés súlyosabb tüneteket ölt és hormonpótlás szükséges) gyakorlatilag normál életvitelt lehet folytatni. Odafigyelésen pedig többek között szigorú diétát, magamra való odafigyelést, tudatos stresszkezelést értek. Sok Hashimotósnál az a tapasztalat, hogy a szigorú diéta az autoimmun folyamatot teljesen le tudja csillapítani (bár megszűnésről itt sem beszélhetünk jelen állás szerint).


Most már talán érthető, hogy miért voltam annyira kiborulva. Éljek ezentúl Hashimoto betegséggel megpecsételve? Hogyan kerüljem azt el, hogy betegségtudatom alakuljon ki? Már nem is vagyok normális, átlagos ember?

3. Out of society.

Ha sokat olvas az ember a Hashimotoról, akkor az alábbi dolog biztos szembeköszön majd: a betegség összefüggést mutat az emésztéssel és bizonyos ételintoleranciákkal. Többek között – az én olvasatomban legalábbis – általánosan elfogadott, hogy  a Hashimoto betegséget jelentősen enyhíti (sokak szerint gyógyítja), ha az illető átáll gluténmentes étkezésre. A gluténérzékenység/intolerancia sok esetben együtt jár más ételekre való érzékenységgel is, amiknek a feloldása, enyhítése a betegség szempontjából fontos. Emiatt, mire az orvosi konzultációra mentem, elvégeztettem egy 226 tételes vérvizsgálaton alapuló ételintolerancia tesztet. A tesztcsomag postán érkezett, otthon saját magam a kapott készletben lévő tűvel megszúrtam az ujjam, a vért a kapott kis kémcsőbe vezettem, majd lezártam, összeraktam a pakkot, amit egy futár vitt el. 3 nappal később megjött az eredmény.

Figyeljetek, ez vicces lesz: a teszt alapján érzékeny vagyok többek között: a TOJÁSra! 😀 (a fehérjére jobban), a tehéntejre en bloc, mandulára, mogyoróra, krumplira, búzára, árpára (gliadinra nem), borsóra, zellerre. Csak hogy egy néhányat említsek, mert van még egy pár ezeken kívül is. Például egyes halak. WTF.
Ami tuti tehát: tej-, tojás- és gluténmentesen kell étkeznem ezentúl. Hogy meddig? Van aki 3 hónapot mond (ez az ún. “eliminációs diéta”) és aztán egyes alapanyagok visszavezethetőek az étkezésbe.

Bizonyos ételek iránti túlérzékenységem hátterében az is állhat, hogy a diéta miatt meg az életmód miatt nagyon sokat fogyasztottam belőlük. Pl. rengeteg tojást, túrót ettem, tejsavó fehérjét ittam. Persze így is vannak olyan dolgok, amikből szinte soha nem ettem, mégis kimutatható az érzékenység (pl. búza, krumpli). Összességében ebből azt a következtetést vontam le, hogy hiába mondja nekem BÁRKI egy ételről, hogy na “AZ az igazán egészséges”, önmagában egészséges ételről nincs értelme beszélni. Minden ételt csak a kontextusában lehet egészségesként értelmezni, mert ez mindenkinél mást jelenthet. Mindenből lehet túl sokat fogyasztani. Annak ellenére okozhatsz a testednek rosszat, hogy nem is tudsz róla, mert mondjuk egy ilyen betegség megbonyolítja azt, hogy milyen területen jön ki az ételre való érzékenység. Nem feltétlenül emésztési problémákban, nekem például nem is volt. (ITT egy klassz kiadvány, aminek a 3. oldalán néhány lehetséges tünetet felsoroltak) Én például észrevettem, hogy januárban már elég rosszul aludtam. Sokat forgolódtam és nyugtalan is voltam annak ellenére, hogy amúgy az életemben elvileg minden rendben volt. Az elmúlt 1,5 hétben, mióta kiderültek ezek az érzékenységek és reggelire megettem az utolsó 2 tojásomat:) és azóta semmi olyat nem fogyasztottam, amire intoleranciát mutatott a teszt, sokkal jobban alszom, már nem is stresszelek éjjelente. Aztán ki tudja, hogy van-e összefüggés a kettő között?


Ha Hashimoto autoimmun betegséggel rendelkezünk (de szépen fogalmaztam :D), akkor egy fogalom, amivel találkozni fogunk a kutakodásaink során, az az autoimmun protokoll (AutoImmune Protocol) diéta. Az AIP-ról azt kell tudni, hogy rettentően szűk azon ételek köre, amit megenged. Én most tanácstalan vagyok kicsit, mert nem tudom, hogy elegendő-e lenne azokat az ételeket kihagyni, amikre intoleranciát jelzett a teszt vagy fogjam még szigorúbbra és full AIP-ot nyomjak. Fogalmam sincs, hogy mi szolgálná jobban az egészségem, és nehéz olyan orvost találni, aki holisztikusan képes szemlélni ezt a képet és egyáltalán megértené, hogy miről beszélek…

Az biztos, hogy ha ennyi alapanyagot kihagyok az étkezésemből, mint amit az AIP megkíván az embertől, akkor nagyon out-of-society étkezésem lesz. Én legalábbis így érzem. Mióta kiderültek ezek az intoleranciák és kerülöm ezeket az ételeket, gyakorlatilag ha bemegyek egy boltba, akkor azon ételek köre, amiket meg tudnék venni magamnak, jelentősen leszűkült. Otthagyhatom a komplett édesség pultot, pékség pultot, tejpultot, a húskészítményeket, a halaspultot is jobb, ha kerülöm. Ha az AIP szerint étkezem, akkor a zöldség-gyümölcs pult felét is figyelmen kívül kell hagynom. Na meg egy csomó fűszert. Szülinapi tortának pedig egy hatalmas steaket kérek, mert tojás, gabona, magok, stb. nélkül még sütni se lehet, köszi. Az ún. “gluténmentes élelmiszerek” pedig a vicc kategória. Meg amúgy minden élelmiszerben van (szerintem) felesleges cukor, keményítő (nálam a krumpli szintén kilőve), tejszármazékok, gabonaszármazékok.

Hogy mi marad? A kreativitásom, az elfogadás, az elengedés, a pozitív dolgok más területeken való megtalálása és megélése. Mert a kajakérdést sokkal praktikusabban kell kezelnem. Az edzés miatt jó lenne komplex szénhidrátokat fogyasztani, de ha még zabot se ehetek, még ez is rettentő mód leszűkül. Marad például a rizs, amire nem vagyok érzékeny – de ha túl sok rizst eszek, lehet, hogy úgy járok mint a tojással, tejsavóval… egy idő után már nem fogja tolerálni a szervezetem. Ilyen és ehhez hasonló dolgokat kell átgondoljak. Nem könnyű feladat megmaradni keep calm-nak, de azért én megpróbálom.

Marad a tudatos előre tervezés, a főzés, a csomagolás, meg a magamra való odafigyelés, hogy ne parázzam túl. Arra hajlok jelenleg egyébként, hogy a saját étel-intoleranciáimat szűröm első körben, illetve gluténmentességet vezetek be.

Nem mondom, hogy nem sírtam el magam majdnem, amikor eszembe jutott, hogy miket nem ehetek nagyjából soha többé. Nehéz ez, mert a társadalmunkban és bennem is annyira mélyen benne van a közös étkezés mint összetartó erő, az élményeim, a jó emlékeim középpontjában nagyon sok esetben a közösen eltöltött vacsorák, ebédek, reggelik élménye áll. Nekem meg ezt most picit le kell tennem és át kell formáljam. Sok étel elhagyását az életmódváltás óta amúgy sem élek meg szerencsére lemondásként, szóval a sóvárgásom jelentős része egy nosztalgiaszerű fellángolás inkább, de azért nem jó érzés ezzel együtt. Ha például azt veszem, hogy a januári diétámban mennyire le volt szűkítve az elfogyasztható ételek köre, akkor az AIP szigor szinte még megváltás is..:) Mindenesetre nagyon nem könnyű. Próbáljatok csak belegondolni.

4. Sorsszerű?

Persze, amikor fény derült a Hashimotora hát bizony átgondoltam az egész eddigi életemet. Őszinte leszek: undor és utálat fogott el. A saját testem támad ellenem. Ez félelmetes ám. Mégis mit csináltam, hogy így legyen?

Tagadtam, nyeltem, visszafojtottam, nem mondtam ki dolgokat, háttérbe szorítottam saját magam, csöndben maradtam, tűrtem. Ha az ember utánajár annak, hogy milyen lelki dolgokat társítanak a pajzsmirigy rendellenességek mellé, akkor pontosan ezeket fogja találni, mint ami velem is volt. 


Mi váltja ki a betegséget? Az orvos szerint ez csak a genetika. Ja meg nem mellékesen a környezeti tényezők. Mint a krónikus stressz. Aki folyamatosan elnyomja saját magát, az bizony krónikus stressznek teszi ki a szervezetét. Ez voltam én. Igen, én is felvázoltam magamnak a saját életemet a Hashimotonak a narratívájában. Nagyon szépen kiadta az egészet.

Annyira banálisnak tűnik, de azért üdítően hatott a felismerés: biztos, hogy nem azóta lettem beteg, hogy életmódot váltottam 2,5 évvel ezelőtt. Sőt. Az életmódváltásom, a diéta és a sport, a magamra való odafigyelés, a végletekig menő őszinteség és saját magam felvállalása mind-mind segítettek abban, hogy a betegség ellenére sokkal jobban érezzem magam mint az előtte lévő években bármikor. Ez biztató jel és visszaigazolja azt, hogy a Hashimoto “odafigyeléssel”, vagyis leginkább saját magunkkal való törődéssel (megfelelő diétával, sporttal, az önismeret fejlesztésével) kezelhető, az általános állapot javítható.

Sorsszerű az még talán, hogy ha a kiváltó okokat keressük Hashimoto esetén, akkor a genetikán, az életmódon és a környezeti tényezőkön túl még bizonyos vírusfertőzések is szerepet játszhatnak benne. Döbbenettel olvastam, hogy a mononucleosis például tipikusan ilyen (Epstein-Barr vírus). Márpedig én 17 évesen jó néhány hetet kihagytam a suliból emiatt. Milyen jó is lett volna, ha az első időszakban nem szimpla mandulagyulladással kezelnek és nem hagyják elfajulni a dolgot. Sosem voltam még annyira beteg mint akkor. Szóval ez is egy trigger lehetett abban, hogy a Hashimoto kialakuljon nálam. Erre rakódott rá aztán 10 hosszú évnyi befelé fordulás, a boldogság látszatának erőltetése és az egészségtelen, mozgásszegény életmód. Eredmény: autoimmun pajzsmirigy gyulladás. Nájsz.

Lehet, hogy már nem tudom elkerülni, hogy folyamatosan gyógyszert kelljen majd szednem, és ezzel kicsit félelmetes szembesülnöm, de azért bízom magamban és mindent megteszek, ami csak tőlem telik :)

5. Az életem további alakulásáról

Tanulság, tanulság, tanulság. Örülök, hogy most derült ez ki, tényleg, de erről legutóbb is írtam. Mégis mit tudok ebből tanulni? Tényleg ezt érdemeltem? Átok ez vagy áldás?

Olvastam egy nagyon jó gondolatot a Hashimotoval kapcsolatban. Akinek Hashimotoja van, az képzelje el, hogy olyan mintha egy medve élne benne. Márpedig egy medve az durva :) Egy medve, ami rátámad a pajzsmirigyre, ha stressznek van kitéve, ha nem megfelelően van táplálva, ha nem figyelnek rá oda. Viszont békés, kezelhető, ha törődsz vele, nem basztatod, azaz jól eszel, nem stresszelsz.

A Hashimoto tanít: megtanít arra, hogy elfogadd, hogy nem mindig lesz könnyű.
Megtanít arra, hogy a tested meglepetéseket tud majd okozni, akár minden jó szándékod és odafigyelésed ellenére is.
Megtanít arra, hogy odafigyelj magadra és ne szorulj a háttérbe akkor, amikor nincs arra szükség.
Megtanít arra, hogy ne nyomd el magad.
Megtanít arra, hogy folyamatosan őszinte legyél magadhoz. Másként nem megy: ha nem jól kajálsz, ha nem szeded a gyógyszert, ha folytatod úgy, ahogy korábban, akkor nem fog működni a dolog.

A Hashimoto megtanít arra, hogy szeresd magad, bármilyen nehéz is legyen, mert a gyógyulásod alapja nem lehet más, mint a saját lelki egyensúlyod, békéd és harmóniád.

Élem tovább az életem, amit tényleg csak úgy tudok jellemezni a nehézségek ellenére is, hogy boldog és kiegyensúlyozott. Állandó örömforrásnak (na jó, néha bosszankodásnak is:D) pedig érkezett hozzánk egy új családtag, Zseni, a shetlandi juhászkutya, azaz sheltie. Akire ha ránézek, minden gondomat elfelejtem, annyira imádnivalóan édes és okos kutyus :)

Úton hazafelé Zsenivel :)
Az edzésekhez pedig szépen lassan visszatérek, ha már tényleg úgy tudok rá gondolni, mint örömforrás. Sajnos az elmúlt 2 hét betegeskedése erőből is sokat kivett belőlem, így a szombaton tartott próbaedzésemen, a szokásos súlyok 50%-ával dolgoztam és azok is kurva nehéznek tűntek. Tudom, hogy nehéz lesz megint építkezni elölről, de tudom, hogy jól reagál majd a szervezetem a sportra. Szeretem, de most nem ez a legfontosabb, időt kell adjak magamnak.