tumblr_n7zuig2K5h1rh2tw8o1_500

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük.

Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért 2. végre felvállalom az igényeimet és nem élek tovább olyan életet, amilyet nem akarok.

A blogom indításának, egyben életmódváltásomnak 3. születésnapja alkalmából született ez az írás.

Amit az életről gondolsz, az életeddé válik.


2012

Május 1. Egy új élet kezdete….. vagy valami olyasmi! 2012.05.01.

Így kezdődött minden. Azt mondtam: számon kérhetővé akarom tenni az egész életmódváltás folyamatát – elsősorban saját magam számára – ezúttal nem akarom feladni, abbahagyni, csalódni.Elkezdtem figyelni magamra, ami alapvetően megkülönböztette minden korábbi próbálkozásomat az életmódváltásra. Elkezdtem őszintének lenni magamhoz. Elkezdtem tanulni magamat.

Így már a kezdet kezdetén jöttek is a tanulságok.

A lényeg, hogy nem kell olyat meg(t)egyek, amitől rosszul érzem magam. 2012.05.02

Amikor azt mondom, hogy miként vált önismereti utazássá az életmód-váltásom, akkor épp az ilyen apróságokról beszélek. Egy halk Jézusom!-ot is felkiáltottam az előbb, ahogy ezt a 2012. májusi bejegyzésemet olvastam és a fenti mondatba futottam. Ez egy olyan dolog volt, ami aztán ki is teljesedett, mikor felvállaltam a belőlem feltörő igényeket és kitörtem az elnyomás(om)ból. De ugyanezt – leginkább a túlzott, “magamat feláldozó” alkalmazkodás elkerülését – tanulom még most is.

Rá kell szánni az időt magamra! 2012.05.06

Amellett, hogy vannak kötelezettségeim, gondoskodom a szeretteimről, a kutyuskánkról, fontos, hogy magamra is legyen elég időm.
A teljesen hétköznapi dolgokat is apránként átgondoltam, próbáltam tervezni, illetve már hamar elkezdtem érezni, hogy miről is szól ez az egész folyamat majd.

Reggel elmegyek a zöldségeshez almáért – muszáj a diétát is csinálni, ha fogyni szeretnék, ehhez pedig az kell, hogy meg legyen tervezve a mindennapi betevőm:) mind az 5 étkezésre. 2012.05.08

Kell a mentális erő, amit ez az egész ad nekem – hogy érezzem, mennyi mindenre vagyok képes és mennyire tudok koncentrálni – nagyon jó érzés megtapasztalni :) 2012.05.09

Ez egy vicces nap volt:

viszont tudom, hogy ahhoz, hogy ez intenzívebb legyen, izmot kéne fejlesszek, amihez kondiba kéne járni. A kondibérlet viszont pénzbe kerül, és az olcsó kondi ami meg szóba jöhet az nem jó helyen van vagy kocsival kell menni oda, ami szintén pénzbe kerül. Márpedig nincs ennyi felesleges pénzünk erre..

ugyanitt:

Ja, mivel lelkiismeret furdalásom támad, ha arra gondolok, hogy kihagyok egy napot, ezért ma egy fél órát itthon edzettem, súlyzóztam, kitöréseket, felüléseket, guggolásokat csináltam, ilyesmi. 2012.05.13

Mivel nagyon akartam az egészet, ezért kifogások helyett ösztönösen a megoldások után mentem és cselekedtem: hallgattam a testem jelzéseire, és mivel mozgást igényeltem, mozogtam.

 

Az odafigyelésnek köszönhetően az első 2 hét alatt már kialakult bennem, hogy ha 1-1 nap ki is maradt, mert elkezdtem mondjuk érezni, hogy fáradok, a testem annyira jól reagált a mozgásra, a törődésre, hogy automatikusan mentem tovább. Érdekes látni, hogy ilyen apró sikerek hada vezetett a nagy változásokhoz, bizony.

 

Nagyjából 6 hét után jött el az első mélypont: 2012. május 1. után a korábbi 0 aktivitásból napi szintű, rendszeres mozgás és odafigyelés kerekedett. Igen ám, de amilyen jól reagált rá a testem, azért egy idő után mégis elfáradt és minden lehetséges módon elkezdett tiltakozni az ellen, hogy tovább erőltessem. Küzdelmes napok voltak ezek, megtorpantam. De már tanultam annyit ekkora, hogy felismerjem: ez csupán egy mélypont, nem pedig a folyamat vége, mint korábban. Megijedtem, szembesültem a félelmeimmel, aztán megnyugodtam. Majd folytattam.Elkezdődött az, amit most már sokkal tudatosabban élek meg: ciklikusság. Eljött a mélypont, de aztán onnan már ismét felfelé vezetett az út. Ismét sikerélmények és a mozgás örömteli megélése jött ezután. :) Mélyen tanulságos ez magam számára még most is.

Kb. 2 hónap után kezdtek el a blogban megjelenni számomra motiváló képek, feliratok, idézetek. Az életmódváltás után a motiváció a társammá vált a hétköznapjaimban. Tudatosan kerestem a motivációt, ami által tényleg újra erőt tudtam venni magamon, mellette pedig egyre nyitottabbá is váltam: a külvilág és saját magam irányában is. A tudatos motivációkereséshez később is többször fordultam, még mostanában is. Nekem sokat segít.
2012. július 26. A nap, amikor a blogban először írtam le, hogy erősnek éreztem magam és ez mennyire jó érzés volt :-)
Bizony, így kezdődnek nagy dolgok: először csírájukban megjelennek, mert végre megtörténnek, mert megcsináljuk! Aztán észre is vesszük a változást, mert figyelünk magunkra! Végül rájövünk, hogy ez egyszerűen JÓ. Aztán ezt ismételjük.

Így, 3 hónap elteltével a gondolataim többsége ezzel a visszatekintéssel foglalkozik. Eltelt 3 hónap és mennyi pozitív változást tapasztaltam magamon. Annyira jó érzés megélni magam és nyomni és nyomni. Soha nem éreztem ilyet korábban, a saját testem sok tekintetben a gátam volt. Afelé törekszem, hogy felszabadultabb legyek, hogy jobban szeressem magam. 2012.07.30

Ez egy olyan pont, amikor azt tudom mondani: célokat fogalmaztam meg. Időről időre törekedtem dolgok felé, és ezt gyakran le is írtam, de amikor konkrétabb célokat tudtam megfogni, azért segített igazán, mert már nem csupán sejtettem, hanem tudtam is, hogy mit akarok.
Ez az akkori motivációs kép pedig most ide kívánkozik:
2012.08.06: valami elkezdődött.

A lényeg, hogy úgy tűnik, ma kompenzálni akartam valamit… nem pontosan tudom mit, talán a félelmet a munkától, vagy az egyéb dolgaimmal való szembenézéstől… nem tudom azonosítani, de legalább felfigyelek rá.

További fontos gondolatokat is leírtam:

a saját kezemben van a döntés, akkor mindent aszerint kell tegyek, hogy épüljek általa. 2012.11.01. 

És mikor ezeket a sorokat olvasom, hálát adok magamnak, hogy az első pillanattól kezdve elkezdtem írni ezt a blogot.
Kislányként, emlékszem, mindig is szerettem naplót írni. Azaz: szerettem VOLNA, mert sosem voltam elég kitartó. Ezt meg már 3 éve csinálom, mert szeretem csinálni. Mert a saját magammal való törődés egyik felülete. Mert olyan dimenziókat megnyitok általa a kis életemben, amik építenek engem. Őszinteség magammal szemben. A sebezhetőségem felvállalása. Ami erősebbé tett, mint valaha. Példa lehetek mások számára. Megmutathatom, hogy ilyen is van. Én ilyen vagyok. Senki más nincs a bőrömben, így minden, ami velem történik, az én sajátom. Nem rossz vagy jó, csak olyan, amilyen.
2012 év végét ezzel a kis képecskével összegeztem:
Életmódváltás

Életmódváltás

 Más úton járunk, különbözőek vagyunk és ez így van jól. Mindenkinek a saját útját kell járnia.
Én is ezt tettem, és 2013-ban folytattam tovább, amit elkezdtem.
Az életmódváltás legfontosabb állomása, valami nagynak a kezdete volt, amikor 2012 októberében elkezdtem a kondis-súlyzós edzéseket. Ekkoriban elég keveset írtam blogot: csak csináltam, amit szerettem. Eszem ágában sem volt abbahagyni, nagyon sokat fejlődtem minden szinten. Mert egy dolgot tettem: keményebben dolgoztam, mint a többiek. Meg mint saját magam előző nap.
2013.05.01.: ez volt az első szülinapom:)

Amit kaptam az elmúlt évben: rengeteg sikerélményt, fejlődést, örömöt, boldogságot, önbizalmat, erőt bátorságot, kitartást, izmokat :))), új barátokat, rengeteget tanultam magam és mások elfogadásáról, sok motivációt, törődést, önmagam megbecsülését, újabb és újabb célokat, állóképességet, önmagam jobb megismerését, energiát, egészséget

Gondolom mindenki számára világos, hogy a “hány kg-t fogytam” c. szempont nem szerepelt ebben a listában. KIT ÉRDEKELT. Sokszor zavarban is voltam, amikor megkérdezték ezt tőlem, mert úgy éreztem, egyáltalán nem ez az, amit szeretnék elmondani, mert egyáltalán nem számít. Tényleg az alapján mérjük a sikert, hogy hány kg-val lettünk kevesebbek? Én biztosan nem.
Ahogy a hirtelen kezdett életmódváltás után telt az idő, egyre fontosabbá váltak számomra olyan dolgok, mint az őszinteség (első sorban saját magammal szemben), önazonosság, hitelesség.
2013 nyara: ekkortájt már elég sokat olvasgattam a teljes testes gyakorlatok hasznosságáról, és a kedvencemmé egyértelműen a guggolás is volt. Igazi kis szertartás volt minden edzésen belül a guggolós széria.

2013.07.08. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy miért is:

Mikor végzek a guggolással, ami a szívem csücske, egyrészt – lehet, hogy baromság, de – mindig meghajolok 😀 nem látványos, mert olyan mintha nyújtanám a hátam vagy ilyesmi, de így kb mindig megköszönöm a lehetőséget 😀 meg magamnak az erőt és a kitartást, egyszerűen büszke vagyok magamra és teszek egy ilyen gesztust. Nehéz ezt elmagyarázni, elég személyes dolog, de számomra épp az ilyenek jelzik, hogy tényleg olyasmit csinálok, amit szeretek és csupa jót okozok ezzel magamnak :)

A másik meg ami mindig eszembe jut: “empowerment” – amit megad az a helyzet (guggolás), amiben maximálisan odateszem magam és én uralom a szituációt és ez hihetetlen energiákkal tölt fel nem csak akkor, hanem a hétköznapjaim során is :) Azért nagyon jó gyakorlat, mert teljes testet igényel és én lelkileg is maximálisan töltődök általa :) 

Ekkor kezdtem el megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor az edzés és a testünkkel való törődés felébreszti a testünkben rejlő intelligenciát és egy mélyebb kapcsolatot teremt saját magunkkal. Nagyon sokat adott ahhoz, hogy szeressem és becsüljem meg magam, törekedjek mindig többre és jobbra, akarjak fejlődni és legyek ERŐS.
Az elmúlt 3 év gyakran telt útkereséssel.. amíg rá nem találtam a sajátomra :) De hát így van ez jól, nem igaz? Amikor elindulsz valamelyik irányba, nem tudhatod, hogy az lesz-e a jó irány. Utólag fog kiderülni; lehet, hogy azonnal, de az is lehet, hogy csak később. Kipróbáltam egy csomó dolgot a sportban, a kajában. Szépen lassan kezdtem felfedezni, hogy mi is jó nekem. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban jelent meg nálam az egyensúly mint szempont – míg végül központi fogalommá érett az életemben. Korábban ezt sosem kezeltem ennyire tudatosan, ebben a 3 évben kristályosodott ki számomra és vált vezérlő elvvé és egyben segítőmmé is az életemben.
Don’t worry, lift heavy! Ez lett a mottóm. A súly sosem hazudik, tükröt tart eléd: megmutatja, hogy milyen napod volt, milyen az általános testi-lelki állapotod. Megmutatja, hogy mit szeretnél az élettől. Akarod-e igazán? Bele teszed-e magad a következő ismétlésbe? Akarsz-e erősebb lenni?

Azt akarom, hogy kibaszott erős legyél! 2013.10.05

Az egyik legmeghatározóbb mondatom volt az elmúlt 3 év során, nem felejtem el soha. Az erőedzések egész egyszerűen boldoggá tettek minden egyes alkalommal. Volt, hogy bőgtem a boldogságtól hazafele a kocsiban! Aztán a szomorúságtól otthon, amikor hazaértem. Persze csak magamban. Elképesztő volt a kettő közti különbség. Bizony, az edzések szépen ráébresztettek testben és lélekben, hogy a hétköznapokban boldogtalan voltam.

De ezen kívül, így visszanézve, azt is látom, hogy már milyen rég elkezdődött az a folyamat, hogy elkezdtem a testem jelzéseire hallgatni. Persze, legelőször én sem voltam okos és csak utólag értettem meg a jeleket és belefutottam például ilyen “pihenni kellett volna/ezt az edzést inkább ki kellett volna hagyni, máskor okosabb leszek” szituációkba. Aztán miután ez párszor ugyebár megtörtént, megpróbáltam megelőzni és jobban figyelni. Picikét óvatosabbnak lenni.

Idő kell ahhoz, hogy a testünk adta jelzéseket felismerjük és engedjünk is teret adni az igényeinknek, de az én tapasztalatom az, hogy mindenképpen jobban járunk, ha nem próbáljuk meg elnyomni ezeket a jeleket, és ahelyett, hogy hátat fordítanánk, szembe nézünk velük és megértjük őket. Megértjük, hogy miből táplálkoznak. Mitől is vagyok fáradt? Miért is nincs kedvem edzeni menni? Miért akarok megenni egy tábla csokit, pedig amúgy nem is kívánom? Aha, lehet, hogy túlhajtottam magam mostanában. Lehet, hogy keveset aludtam vagy keveset ettem. De miért? Miért gondolom, hogy muszáj edzeni mennem? Miért gondolom, hogy amúgy nem engedhetek meg magamnak egy tábla csokit? A tudatosítás folyamata nagyjából ilyen egyszerű kérdésfeltevésekből áll össze, és az egyetlen titka, hogy adj magadnak időt ezeknek az átgondolására. Érdemes nem túlkomplikálni – én mondjuk hajlamos vagyok rá, annak ellenére, hogy az egyszerű megoldások és a gyakorlatiasság híve vagyok :)

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem :) 2013.11.20 

2013. novembere egész jó hónap volt, főleg a vége: napról napra jöttek a felismerések, hogy szeretem azt, amit csinálok, és hogy igazán akarom is csinálni. Igazán akarok ÉLNI, nem csak létezni.

Mindezzel együtt jött az érme másik oldala is: szembesülni a félelmeimmel.

Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani, hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.

Amikor pedig azt mondom, hogy az edzésen keresztül tanulok olyanokat, amik az életben felmerülő nehézségeken is átsegítenek, például erre gondolok:

Az az érzés, amikor egyfelől bizonytalan vagy, mert olyat próbálsz, amit még sose és kicsit félsz, de ezzel együtt pedig bízol magadban, mert érzed, legbelül pedig talán már tudod is, hogy lehetsz hozzá elég erős vagy akár elég okos (hogy megérted miről szól az a gyakorlat és ez segít át a nehézségen), és ebből a félelemből és önbizalomból táplálkozva azt mondod IGEN, megpróbálom, hátha megy! Ráadásul még van, aki segítsen is… Annyira jó élmény! 2013.12.05 

Már 1 hete írom ezt a bejegyzést, közben edzéseim is voltak.

A legutóbbi után például az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy “amíg élek deadliftelek!” – és ezt meg is ígértem magamnak. Akár kevés a súly, akár sok, a deadlift egy olyan gyakorlat, ami megteremti a test és az elme közötti aktív kapcsolatot. Ha nem koncentrálsz, nem fog menni. Ha nem teszed oda magad 100%-on, küszködni fogsz, nem fog menni.
Az edzés ebben segített a legtöbbet: önmagam megértésében. Én egyedül edzettem sokáig. Átgondoltam és megértettem, hogy miért nem ment egy-egy alkalom vagy éppen miért ment. Amikor később, 2014-ben, hónapokig szenvedtem a guggolással, tele voltam szorongással, félelmekkel, egyik napról a másikra elmúlt, mikor az életem többi területén rendeződtek bizonyos nyomasztó dolgok (válással kapcsolatos procedúra). Amikor kiegyensúlyozott vagyok, boldog, harmonikusak a hétköznapjaim, akkor az edzések is könnyen mennek, jönnek az egyéni csúcsteljesítmények és akár rekordok is dőlnek.
2013 a fejlődés és az inspiráció éve volt számomra, amikor olyan dolgokat tanultam meg, amik megalapozták azt a fordulatot, amit 2014-ben megtettem.
Kiléptem a komfortzónámból, amiben aztán olyan teljesítményt nyújtottam (saját magam szempontjából), ami páratlan volt az előző 29 évhez képest. Megtörtént a csoda :)
Valahogy így:

Egyik nap felkeltem és rájöttem, hogy nem akarok úgy érzeni, ahogy korábban. Szóval változtattam. Ennyi.

 Pont eddig az időszakig voltak viszonylag sűrűek a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat.
Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet.
Aztán a bejegyzések száma szépen csökkenni kezdett, lecsillapodni. Már sokkal átgondoltabban próbáltam megfogalmazni mindazt, ami bennem van.
De ezt a beszámolót itt most befejezem. Pedig 2014-ben is rengeteget tanultam. Hajjaj. Itt foglaltam össze. Elkezdtem élni és ez most csak az igazi tanulás! Az életmódváltás óta eltelt 3 év inkább piskóta volt ehhez képest, pedig addigi életem legnagyobb küzdelmeit éltem át. De biztosan lesz még pár. Az autoimmun betegséggel meg is kezdődött a sor:-) Szóval nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy tudok-e majd mit kezdeni a helyzettel. Ezt az önbizalmat az elmúlt 3 év munkájával bizony felépítettem magamban és ez határtalan erőt ad nekem!
Egyre inkább látom, hogy mik azok a dolgok, amelyektől diszkomfortosan érzem magam, amiktől hajlamos vagyok én is szorongani. Hajlamos vagyok végletekre, és bár örömöt és szomorúságot egyformán intenzíven meg tudok élni és mindkettőt az élet részének tartom, azért azt is érzem, hogy egyikből sem jó a túl sok. Legalábbis az elmúlt hónapok alapján ezek a tapasztalataim, illetve most ezeket emelem ki tanulságként.
Mert hát: az életet csak utólag értékeljük, de előre kell élnünk. De a tanulságok levonása és az értékelés ettől függetlenül kell. Fontos. Fontos, mert segít döntéseket hozni, előre jutni. Illetve segít abban, hogy bármi is történik, mindenből legalább tanulni tudjunk.
Elkezdtem élni és érnek meglepetések. Próbálok okos lenni, de ennél fontosabb, hogy figyeljek.

Elsősorban magamra.

11162521_10205234722281012_3432124384791499754_n

Nem kell mindig új fejezet – Kiút a Hashimoto-ból

Nyugodt vagyok.

Nagyon tanulságos volt az elmúlt közel 3 hónap számomra.

Kiút a Hashimoto-ból

Január végén kiderült, hogy van egy autoimmun betegségem, Hashimoto tireoiditisz. Ennek kapcsán sok minden más megvilágításba került az életemben. Egyrészt, magyarázatot nyert egy csomó dolog, fizikai tünet, amikkel együtt éltem, másrészt kiderült számomra, hogy a lelkem tényleg milyen szorosan összefügg a testemmel, és hogy évekig kimondatlan dolgok, elfojtások, szorongások és félelmek, állandó stresszt okozva ezzel a testemnek, egész egyszerűen beteggé tesznek.

Nem voltam rá felkészülve. Az év elejét optimizmussal, tenni akarással, elszántsággal kezdtem. Aztán, ahogy kiderült ez a dolog, ami egy hatalmas pofont jelentett számomra, úgy éreztem, a lelkesedésemet a “gyógyulásba” kell fordítsam.

Ami ezután következett, na pontosan az volt, amitől aztán, ahogy teltek a hetek, egyre rosszabbul éreztem magam.

Még én is kurva nehezen ismerek fel dolgokat, pedig elég tudatosan élek és egyre jobban ismerem magam.

Nagyon lassacskán kezdtem csak ismét az ösztöneimre hallgatni. Meg a környezetemre. Pedig pár hét után nyilvánvalóvá vált, hogy valami nem stimmel. Sokkal gyakrabban voltam rosszkedvű, nagyon sokat sírtam.

Pedig az eleje jól indult, sokkal jobban aludtam és az általános közérzetem is jobb lett. Valószínűleg a pajzsmirigy hormon pótlás is segített ebben. Másban viszont nem segített.

Elkezdtem diétázni (autoimmun protocol), és azt mondtam: bár kibaszott nehéz, de azt írták, hogy ez az, ami működik, én is elkezdem csinálni. Elkezdtem mindenmentesen enni. Jó volt, mert nagyon sok új ízt kipróbáltam, egészen új gasztronómiai világok nyíltak meg előttem és kreatívabb lettem, kreatívabban ettem. Változatosabban.

Aztán, ahogy telt-múlt az idő, valami kezdett elszakadni bennem. Március közepén, 1 hónapja kb, volt egy egész sötét és szomorú hetem, nagyon nem láttam kiutat. Egy dolog járt viszont a fejemben, mintegy nosztalgiaként: tavaly március.

A hónap, amikor eldöntöttem, hogy elég a langymeleg, állig érő szarból és kilépek belőle, mert kizárólag csak az én boldogságom a fontos, nem vagyok tovább hajlandó olyan szintű érzelmi elnyomásban és félelemben élni, mint amiben voltam. Amikor megtaláltam ismét és felvállaltam azt az embert, aki ÉN vagyok.

De a nosztalgikus érzéseken túl, nem hallgattam az ösztöneimre, vajon miért tört fel ennek az időszaknak az emléke ilyen elemi erővel bennem.

Pedig később is megtörtént. Ilyenkor általában iszonyú dühös voltam, és haragudtam pl. a kedvesemre olyan dolgokért, amik miatt nem is érdemelte meg. Hiába láttam be, hogy ha hülye voltam, változtatni nem tudtam, ezért ezek a konfliktusok többször is megismétlődtek. Ő pedig nagyon finom visszajelzéseket adott arra, hogy én hogy viselkedem vele. Azt mondta: folyton hibásnak érzi magát. Mire ezt kimondta, én már tudtam, hogy ebben nagyon igaza van, mert én is felismertem, hogy ez így volt, időről időre őt hibáztattam mindenféle apró-cseprő dologért. Pedig minden szar ellenére végig mellettem állt és soha egy rossz szava nem is volt hozzám. Egy dolgot szeretett volna és szeretne most is: legyek boldog!

Haragudtam én mindenkire már, és rég éreztem magam ennyire egyedül, mint ezekben az elmúlt hetekben. De most már tudom, hogy nem azért volt ez, mert egyedül is voltam. Én zártam ki szinte mindenkit magam körül.

Úgy éreztem, hogy belementem egy alagútba és mikor erre ráébredtem, elkezdtem görcsösen akarni, hogy ki tudjak jönni belőle. Nem ismertem fel, hogy ezt az alagutat valójában kizárólag ÉN építettem.

A környezetünk mindig tükröt tart elénk. Ebben a tükörben vagy saját magunkat látjuk vagy épp úgy, ahogy vagyunk, vagy pont az ellenkező módon.

Amit én láttam elég félelmetes volt. A mélypont akkor kezdett elérkezni, amikor a munkahelyemen is azt éreztem: engem itt senki nem lát, az én munkámat itt senki nem értékeli. Pedig ennyire élénkek, sokszínűek és aktívak nem voltak még a munkakapcsolataim, mint az elmúlt néhány hónapban. Mégis az ellenkezője tükröződött. Elzárkóztam ott is, mert az egész betegségemet egyedül akartam megoldani.

Gyökerestül megváltoztattam az étkezésemet. Nagyon nagy energiákat kellett belefektetni abba, hogy minden működőképes legyen. Az autoimmun protocol (AIP) nagyon szűk lista. Bár eleinte 100%-osan hoztam, aztán kezdett ez is egyre kevésbé menni. Azt éreztem, hogy egyszerűen túlzás ennyi mindenről lemondani.

Túlzás, mert bár figyelni kell az egyes ételekre adott reakcióimat, nem biztos, sőt, biztos nem az lesz nekem a jó megoldás, ami a tömegeknek kínált megoldás.

Elkezdtek hiányozni a régi dolgok. Például az a rendszer, ami szerint több mint 2 évig kajáltam: amit magamra szabtam, amiben egyensúly volt, mértékletesség meg változatosság. “Mentes” volt, ha az akart lenni, és a másoknak való megfelelésről egyáltalán nem szólt.

Egyszerűen azt kezdtem érezni, hogy nem az egészséges étkezésben van az én problémám. Valószínűleg van szerepe, de a magam módján. Leginkább azt szűrtem le, hogy mennyire fontos a változatos étkezés. Az AIP-ban ez már egyáltalán nem volt meg egy idő után. Mert lelkiekben nem voltam ott. Azt kezdtem érezni, hogy a diéta helyett sokkal inkább a lelki egyensúlyomra kell koncentráljak. Persze voltak ezzel is gondok, mivel a problémám gyökeréig nem mentem le még ekkor. Rossz helyen kerestem a megoldást.

Szünetet kértem magamnak a PowerBuilder edzésekben is. Na ez például elképesztően felszabadító volt! Pontosan azért, mert követtem a saját igényeimet és nem szopódtam olyan edzésekben, amikben nem éreztem jól magam. Ki akartam pihenni, nehogy megutáljam. Elkezdtem UST-re járni és iszonyú boldoggá tett minden egyes alkalom. Végre valami felszabadító, új, más. Amiben kell és tudok is fejlődni hétről hétre.

Ezen felül még jó pár apróbb hatások is értek, amik abba az irányba vezettek, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, ha nem forgácsolódom szét és saját magammal törődök, magamra fordítok időt, energiát.

Kedves Társadalom!Kedves orvosok, diétázók, nagyokosok, fitneszipar, média!Kedves TÖMEG!Kedves autoimmun betegség, dr…

Miután 2,5 hónapja fény derült a Hashimoto-ra, az első kérdésem az volt: jó, jó, de hogy NE legyen betegségtudatom?

A kulcsszó: én.

Továbbra is én irányítok. Ha valamit is változtatnom kell, akkor az ennek az ismételt tudatosítása.

Éreztem azt is, hogy ez az egész annyira új helyzet, hogy az ismert módszerekkel és kizárólag belülről kiindulva nem biztos, hogy meg tudok vele birkózni. Hetek óta beszéltünk arról a Kedvesemmel is, hogy felkeresek egy coach szakembert. Ezúttal nem pszichoterapeuta kellett, hanem valaki, aki egy fokkal gyakorlatiasabban áll a kérdéseimhez. A lelkemmel, önismeretemmel törődök én, de kellett valami/valaki plusz, aki segíthet a saját korlátaimon való túllépésben.

Múlt héten találkoztam Györgyivel, akivel kb. 2 órát beszélgettünk. Mindent elmondtam neki, ami az elmúlt 2,5 hónapban nagyjából lezajlott. Minden szituációban meg tudtam mondani, hogy mi volt a baj, mert pontosan láttam. Értettem, hogy mit tükröz a környezetem. De csak a beszélgetésünk végén döbbentem rá (ebben Györgyi segített), hogy mi is volt a valódi probléma: egész egyszerűen kurvára féltem, megijedtem.

Az elmúlt hetekben olyan helyzetbe hoztam magam, ami annak idején a betegségemhez is vezetett. Hagytam, hogy mások vezessenek – ezért dühös voltam magamra – ezt viszont a Kedvesem felé közvetítettem – a környezetemtől pedig alapvetően elzárkóztam. Elnyomtam egy csomó vágyamat, igényemet. Ez még mindig nagyon nehéz és folyamatosan tanulom, mivel könnyen alkalmazkodó típus vagyok. Meg kell tanulnom határokat szabni, vagy legalább figyelni arra, hogy ne veszítsem el önmagam, és az alkalmazkodás ne a saját káromra menjen és folyamatos lemondásokhoz vezessen. Nem mondhatok le saját magamról, az álmaimról és a vágyaimról! Ha egyszer lesz gyerekem, neki sem közvetíthetem ezt! De nektek sem.

Mert én olyan ember vagyok, aki képes és akar is tenni azért, hogy az életén változtasson, ha kell! Aki a saját útját járja, és épp ezért nincs egyedül!

A coach után volt egy feladatom: aznap este csináljam azt, amit a szívem diktál. Úgy éreztem, hogy egy ilyen intenzív beszélgetés után egyedül kell lennem, szóval hazafelé csak mentem az érzéseim után és végül a Szabadság hídra ültem ki naplementét nézni meg zenét hallgatni. Azt a naplementét, amit hónapok óta csak egy-egy pillantásnyira láthattam maximum, aznap végignéztem. Senki más nem számított abban az 1 órában, csak én.

hashimoto, coach, tudatos élet, egyensúly

Kiút a Hashimoto-ból. Az első lépés

A hídon segítettem egy lánynak felülni mellém. Azt éreztem, hogy ebben minden benne volt: én már jobban voltam végre, könnyebb volt a lelkem, ezért mást is fel tudtam emelni magamhoz. Coelho meg elmehet a picsába, sehol nincs giccsben hozzám képest :)

Mosolyogva mentem haza; az estét pedig megkoronázta a Kedvesem, aki Zsenikével már várt engem az utcán hazafelé. Én pedig tudtam, hogy ott fog várni, pedig nem is beszéltünk. We are connected. A legszebb romantikus filmek sem tudják felülmúlni a saját életünket. #coelho2

Aztán otthon rendeltünk egy pizzát, amit jóízűen, lelkiismeret furdalás, gluténmentesség, Hashimoto meg minden nélkül befalatoztam :)

Azóta pihenek a diétámban (nem eszek össze minden szart, de nem is görcsölök egyáltalán), de főleg a lelkemben. Nem keresem minden mögött a Hashimoto-t, mert mint a saját példám mutatja, ez az, ami igazán beteggé tesz.

Próbálok töltődni testileg is. Voltam edzeni is tegnap is meg ma is (3 ismétléses max front squat juhú!), járni is alig bírok, úgy fájnak a lábaim:) és igyekszem minél gyakrabban menni, mert hiányzik, ha nem megyek. A kutyussal egyre boldogabb a kapcsolatunk és ez is egyre többet ad.

Persze van még munkám bőven, mert vannak dolgok magamban, amiken szeretnék változtatni.

De nyugodt vagyok.

Nyugodt vagyok, mert minden szar és nehézség ellenére végre megint tudatában vagyok annak, hogy mik a céljaim, mit szeretnék az élettől és merre tartok.

Sokkal jobban akarok hallgatni a belső hangomra, mert tudom, hogy akkor leszek teljes ember, ha nem zárom magam folyamatos lemondásokba (ennek pedig a mestere vagyok!).

Mert amit tavaly ilyenkor megtaláltam magamban, az most is működik. Megyek arra, amerre a szívem őszintén diktál.

Szóval most nem nyitok a Hashimotoval új fejezetet az életemben. Nincsenek elvárásaim. Nem akarok görcsösen ragaszkodni elképzelésekhez.

Egyszerűen csak élek. Szeretek. Gondoskodom, törődök. Magammal és a szeretteimmel (shelties included.). Tanulok. Munkálkodom.

Ez vagyok én.

DWLH2015

Nem vagyok jól – mit teszek azért, hogy jobban legyek?

Az előző bejegyzést nem akartam elrontani azzal, hogy leírjam, hogy amellett, hogy az életem boldog, szerelmes vagyok és szeretve vagyok, az elmúlt napokban mégis úgy érzem, hogy valami kurvára nem stimmel velem.
Az átlagosnál többet káromkodok ma.

Nem vagytok hozzászokva ahhoz, hogy az ilyen negatív gondolataimat is megosztom, de talán hitelesebb leszek én is, ha látjátok és példát kaptok arra, hogy időről-időre milyen dolgokat formálok át végül pozitív és előremutató gondolatokká. Van, amikor könnyen megy. De most nehezebb egy kicsit.
Ültem ma délelőtt a kis kuckómban a munkahelyemen és elkezdett fájni a fejem. És bassza meg azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon mi a fenét ehettem vagy mit csinálhattam, amitől megfájdult? Biztos én rontottam el valamit.
A Hashimoto, az a rohadt medve, eluralkodott rajtam.
Azon kezdtem el utána tűnődni, hogy vajon az az énem kb 2 hónappal ezelőtt, aki még nem tudta, hogy van egy ilyen autoimmun állapot a szervezetében vajon mit gondolt volna, hogy mitől fáj a feje? Biztos front van. Nem aludtam eleget. Csak úgy fáj és kész. Majd elmúlik.
Kb hetek óta mintha még az aktuális időjárást is a Hashimoto fényében látnám. Hiába nem akarok arra fókuszálni, hogy van ez az állapotom, mégis úgy érzem, hogy magába szippantott ez a dolog. Keresem a kiutat, mert nem akarom, hogy ez határozzon meg. Én akarok lenni az életem irányítója.
Napok óta szarul vagyok. Hetek óta nincs időm kizárólagosan magamra. Most viszont ahelyett, hogy Fruzsi óráján izzadnék és köpném ki a tüdőmet, itthon maradtam és szánok időt magamra. Arra, hogy gondolkodjak. Hogy azt mondhassam végre: állj meg és nézz körül, mi történik veled. 
Tervezni akarok, több rendszert akarok és előrefelé menni és csinálni úgy, ahogy eddig – nem szeretnék semmit sem jobban. Ehelyett úgy érzem gyenge vagyok. De ezt most felvállalom, mert az erő a gyengeség felvállalásában is rejlik. 

Kb 1 hete görcsölök a kajáláson. Belevágtam az AIP-ba, ami egy eliminációs diéta és eszméletlen mód korlátoz mindent. Kevesen tudják rendesen csinálni. Ja, én sem tudom 100%-osan csinálni, mert akkor kávét se ihatnék. Meg eszek rizst. De kurvára zavar, hogy az egész mennyire nincs megalapozva tudományosan – látszólag – és iszonyatosan zavar ez a rengeteg ellentmondás ebben az egész témakörben. Rohadt nehéz megtalálni azt, hogy mi a hiteles és fontos információ a saját egészségem szempontjából és mire, kire érdemes hallgatni. Kurvaszar, mert “itt a lét a tét” és ezért nagy a felelősség is minden döntés szempontjából. A fasz kivan, de tényleg. A jó útnak természetesen az tűnik, hogy kitapasztalom, hogy nekem mi a jó, egyénre szabottan, nem alárendelve magamat sablon étkezési rendszereknek.
I’m out of my own comfort zone. Nem vagyok benne a komfort zónámban, mert korábban csináltam egy étkezési rendszert, ami fenntartható volt, követhető, bevált és amihez vissza tudtam térni időről-időre. Persze mint kiderült, elég egyoldalú volt néhány szempontból és leginkább ez volt a baja, nem pedig az, hogy most épp mennyi magot, keményítős zöldséget vagy épp kibebaszott glutént eszek. Meg kalóriamegvonáson voltam októbertől januárig. Most meg teljesen furcsa, hogy annyit eszek, amennyi jól esik, néha még többet is. Egyszerűen azt érzem, mintha nem engedhetném meg magamnak. Pedig tudom, hogy DE, és kész. Végre nem kell megvonni az energiát, az üzemanyagot a szervezetemtől.
Úgy érzem, mintha megint valami átmeneti állapotban lennék, mert hiányzik a belső harmóniám és az egyensúlyom. Félrekajálok (pl. fincsi étcsokit) és kb. “titokban eszem”. És leírom ide, mert nem szégyellem, de tényleg ez van! Leírom, mert soha nem csináltam ilyet (ja, de, még tinikoromban, amikor anyukám előtt titkolóztam) és mert annyira abszurd az egész még saját magam számára is. Mert ezek a bennem rejlő egyensúlytalanságok jelei, amikkel épp nem tudok mit kezdeni, de megpróbálom feloldani őket.
Már megint ott tartok, hogy magamban tartom a saját problémáimat és egyedül próbálok megoldást keresni, pedig kurvára nem vagyok egyedül és nem kell így tennem. Ez az én kibaszott feladatom saját magammal szemben, hogy ebbe ne fussak állandóan bele. Mernem kell bízni.
Miközben ezt a bejegyzést írom, folyamatos sírhatnékom van: mert ez a rengeteg dolog, az elmúlt hetek bizony rengeteg sok terhet jelentettek. Még akkor is, ha ezek között vannak nagyon is szerethető terhek, mint a kiskutya. Új rendszer az életben, mindennapos koránkelés, állandó készenlét és koncentráció – és egy teljesen új nyelv (a kutyáé) elsajátítása, a kommunikáció kialakítása köztünk. Hogy értsük egymás igényeit. Mindezzel együtt eszméletlen fárasztó is, bár egyre könnyebb szerencsére és egyre mélyebb a kapcsolatunk is, ami csodálatos érzés az egész kis falkánk szempontjából :)
Aztán, átmenetileg otthagytam a PWB edzéseket, mert az egészet átható versenyszellem és az erőemelésre való korlátozottság nekem most egyáltalán nem hiányzik. Helyette járok Fruzsihoz UST-re és amúgy hihetetlen nagy mosollyal és jókedvűen jöttem haza minden egyes alkalomról. Végre zubogott minden tagomban a vér, újféle mozgásokat, feladatokat, gyarkolatokat csináltam és már az első 2-3 hét alatt is rengeteget fejlődtem és a leghétköznapibb dolgokban is megtapasztaltam az edzés áldásos, pozitív hatásait.
De nem akarok azon is görcsölni, hogy hetente hányszor megyek mozogni. Amúgy is napi 1 órát minimum sétálok pluszban, amit korábban nem kellett és otthon sincs idő leülni egy percre se, tehát nem a gép előtt punnyadok otthon sem, aktív életet élek. 
Az a fontos, hogy ne görcsöljek olyan dolgokon, amiken felesleges.
Időről-időre azt érzem, vannak dolgok, amiket nem engedhetek meg magamnak, pl. a fáradtság felvállalása. Saját magammal töltött idő kijelölése. Meg kell tanuljam, hogy ezek hozzátartoznak ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjak élni és kiteljesedhessen az az ember, aki én vagyok és mindaz, amit én adni tudok a a szeretteimnek, a környezetemnek, a világnak – éppen ezért ki kell álljak saját magam mellett és az igényeimnek teret kell adjak. És ami a legviccesebb az egészben, hogy ebben tökéletes társam is van az életben, aki az ilyen irányú törekvéseimet maximálisan támogatja, hiszen ő maga számára is fontos ez, én pedig ennek ellenére viselkedek faszul :) De íme, álljon itt leírva, hogy tanulom ezt is és tenni is akarok azért, hogy jobban működjenek nálam ezek a dolgok.
Ha az ember őszinte saját magával és másokkal szemben, akkor nincsenek rejtett kérdések; akkor pontosan tudjuk, hogy mivel állunk szemben és ezért sokkal jobban tudunk rá reagálni is.
Mire eltelt ez az 1 óra, amit magammal és ezzel a bejegyzés írásával töltöttem, végre úgy érzem meg is nyugodtam kicsit
Most kell elővennem a türelem kártyát. A hatalmas lendület és lelkesedés, amivel a betegséggel való megküzdést megkezdtem most picit elfogyott. De nincs ezzel baj. Pihennem kell, átgondolni a folytatást. Most majdnem elkezdtem leírni, hogy miket fogok tenni, de aztán rájöttem: el kell engednem a mindenféle belső görcseimet, megfelelni akarásomat és kényszeremet. Just let it flow. Élni akarom az életet, megélni a pozitív dolgokat, az önfeledt pillanatokat és elmerülni a boldogságban és abban a biztonságban, ami körülvesz. Értékelnem kell mindazt, amim van és vágynom kell rá.
Mert én irányítok és nem a medvém.
A picsába, csak csinálnom kell azt, amit már megtanultam és tudok :)

Follow your hopes and not your fears

Most már tényleg MAJDNEM meggyógyultam, mára már csak enyhe orrdugulás jelzi, hogy 3 hétig szopóágon voltam. Jól visszavett ez a korábbi tempómból, már ami ezeket az életmódos dolgokat illeti. Valószínűleg ebben az új helyzetben, amit a Hashimoto hozott, talán jobb is, hogy volt egy ilyen külső körülmény, ami miatt voltak olyan napok, amikor gondolkodni se volt erőm, mozogni meg még annyira sem.
Múlt héten elmentem egy másik orvoshoz is. Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni az orvosokon. Ugyanaz a diagnózis (Hashimoto), de vannak eltérések abban, hogy miként áll hozzá a dologhoz. Ezek után csoda, ha az ember elkezd saját maga utánajárni mindennek és kétségei támadnak afelől, hogy amit az orvosok számára megoldásként kínálnak, az nem biztos, hogy megfelelő?! Ebben is, mint az egyéb hasonló 1:1-es kapcsolatokban, a személyes szimpátiát keresem én is. Hallgatok a megérzéseimre és azzal vagyok hajlandó együtt munkálkodni az egészségemen, akiről úgy érzem, hogy tudok vele együtt dolgozni, jól megértjük egymást. Fogorvosból is többet kipróbáltam már, mire most megtaláltam az igazit, akire rá merem bízni magam. Szerencsére mikor pszájkóhoz mentem, akkor ott elsőre megvolt az összhang. Meg a kozmetikusommal is. De hogy valami könnyedebbet mondjak: állandó fodrászom se volt évekig, egyikkel se találtam a közös hangot:) A Hashimoto kapcsán most elkezdek dolgozni ezzel a dokival, akinél jártam, mert a másik doktornővel való ellentmondásai ellenére ésszerűbbnek tűnt az, amit “kínált”.

Így többek között úgy érzem, hogy racionális dolog, ha egy kis gyógyszerrel megtámogatom a pajzsmirigy alulműködésem. Azért kezdek bele a kúrába, mert ahogy visszagondoltam az elmúlt hónapokra, bizony voltak olyan furcsaságok, amiket magam is észleltem, de nem tudtam, hogy egy betegség tünetei lehetnek (pl. fáradékonyság az edzéseken – korábban nem éreztem ilyet, Zsoltnak is többször jeleztem, hogy ez zavar; száraz haj – a fodrászom utalt rá hónapokkal ezelőtt – korábban nem volt ilyen, stb.). Lelkileg nem jelent több kihívást ez, mint amikor a mindennapi vitaminjaimat szedem. Annyiban másabb ez, hogy ezt közvetlenül ébredés után kell bevenni és utána 30 percig nem lehet enni, inni se, így hat megfelelően. De ami nálam jó pont volt: negyedannyi! mennyiséget javasolt elsőre, mint a másik orvos. 4-5 hét múlva pedig első kontroll, nem pedig 3 hónap múlva, ahogy a másik javasolta. Nekem ez szimpatikusabb hozzáállásnak tűnt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_GB/all.js#xfbml=1″; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));

.

Múltkor hosszasan írtam a diétával kapcsolatos félelmekről. De most igazából örülök. Mindig azt mondtam, mikor tavaly azt a rengeteg dolgot véghez vittem, hogy itt lehessek ma, ahol vagyok, hogy az segített a legjobban, hogy minden változásban a lehetőséget láttam magam előtt. Ideje hát, hogy ezt bizony alkalmazzam most is!

Follow your hopes and not your fears.
Picit kialakulatlan még a rendszer. Az étkezésem most 90% “paleo” kategóriába sorolható, gabonamentes (kivéve néha rizs), tejmentes, tojásmentes (egyelőre), krumpli- és kukoricamentes, cukormentes. Mindenmentes. Igyekszem az AIP-friendly ételek listájából választani, hátha ez is segít valamit a Hashimoton, de ebben még nem vagyok 100% szigorú. Adok magamnak egy kis időt, hogy átálljak rá, figyelem a testem jelzéseit, aztán igyekszem alkalmazkodni. Nem biztos, hogy ami másnak bevált, nekem is be fog, főleg a Hashimotonál aztán.. nagyon sok az egyéni tényező. Megcsináltattam az étel-intolerancia tesztet, és bár nem vagyok meggyőződve 100% a hitelességéről, van pár dolog, amiben számomra azért iránymutató volt. Egy-két dolgot mindenképpen fenntartással kezelek a kapott eredményekkel kapcsolatban, de a legfontosabb üzenet, amit általa kaptam: nagyon fontos a változatos étkezés. Az egy dolog, hogy a szigorú diéta nem volt változatos, de korábban is ugyanazok a kaják ismétlődtek nagy gyakorisággal az étkezésemben. Bár a zab, a tojás meg a túró meg a tejsavófehérje egészséges, nem muszáj minden nap azt enni. Ugyanígy, mivel a rizst meghagytam mint gluténmentes gabona és kvázi “biztonságos” keményítő, azért nem akarok minden nap háromszor rizst enni, mert akkor meg ezzel esek túlzásba.:)

Úgyhogy most a változatosság és a saját igényeim ösztönösebb követése az, amire jelenleg úgy érzem, hogy szükségem van és ezért eszerint élek. Mindezzel együtt azért meghagyok magamnak néhány olyan dolgot, amit fontosnak érzek, például a megfelelő mértékű fehérjebevitelt, elegendő vízivást. 

Igazából KURVAJÓ, mert az elmúlt 2 hétben azt hiszem több új ízkombinációt próbáltam ki, mint előtte hetekig. Szóval nagyon is élvezem ezt a helyzetet, ami tényleg kreativitást kíván tőlem, de abszolút nem lehetetlen csinálni :) Még az ilyen apró pozitív csalódásoknak is örülök, mint hogy a vaníliás marhaprotein milyen finom madártej ízű a kókusztejjel keverve :) Szóval nincs itt gond. Persze, több idő és előkészület, amivel kalkulálnom kell, de magamért igyekszem megtenni, amit csak lehet. :) Szerencsére a Kedvesem ebben is maximálisan támogat :) <3
Kis érdekesség, hogy most megváltozott a munkahelyemen az ülőhelyem, aminek az a következménye, hogy sokkal többet mozgok nap közben, akár a munkáról és a kollégákkal való egyeztetésről van szó, akár pedig olyan egyszerű dologról mint a palackom feltöltése, ebéd, mosdó. Aztán itt van a kutyus is, aki miatt aztán otthon se lehet nagyon leülni. Jövő héttől meg indulnak a napi séták, reggel meg este. Szóval ilyen hétköznapi tevékenységekkel a napi aktivitásom és energiaigényem is nőni fog, ezt pedig egyáltalán nem bánom :)
Az edzésben most heti 3-at tervezek továbbra is. Mivel még picit kialakulatlanok a hétköznapjaink Zsenike miatt, egyelőre a szabályos hétfő-szerda-péntek vagy épp kedd-csütörtök-szombat most nem annyira működik, de ki fog alakulni ez is majd. Aktívabbak lesznek a hétvégék, alig várjuk már mindketten (mindhárman) a tavaszt meg a jó időt, irány a természet :)
Azért persze hiányzik az edzés. Vasárnap délután voltam lent egy guggolás-fekvenyomás-deadlift triót nyomatni… és végre jól ment. Újra éreztem azt a szagot, amihez már annyira sok jó emlékem kötődik.. a jellegzetes Thor-illat, ami a teremben van :) nagyon pozitív érzéseket kelt bennem. 
A teljesítményem 60%-án dolgoztam ezúttal, de lendülettel, energiával, tenni akarással, szeretettel, lelkesedéssel…. szóval nagyon jól éreztem magam :) Még ilyen extraságokra is jutott időm, mint a deadlift sorozatok közötti kötélen lógás:
Remélem sikerül mielőbb visszaépítenem magam a korábbi szintre. Az edzésemen is jót röhögtem magamon: kezdhetek megint elölről építkezni. A francba is :) De amíg itt van a két kezem meg a két lábam és az elszántságom és tenni akarásom, addig csinálom is. Stressz nélkül, a kemény munka élvezetéért! :) 
Most ismét nagyon pozitív hangulatban vagyok és jó ezt megélni. Nem nagyon értettem, hogy mi volt ez a 2-3 hét mínusz, amit hozott az élet az év eleji lelkesedés után. De azt hiszem most már a helyére tudtam rakni. Úgy érzem, egy kurva nagy pofont és ezzel együtt egy erős üzenetet küldött az élet: 
Anna, értékelem a lelkesedésed, a rendszerbe, a fegyelmezettségbe vetett hited és energiád, de most állj meg, nem ez a te utad. Az elsajátított tudásodat használd arra, ami igazán te vagy: a benned rejlő ösztönök terelésére, a saját utad elmélyítésére, a testeddel-lelkeddel való kapcsolat mélyebb szintű ápolására. Hallgass jobban a belső hangodra. Teremtsd meg az egyensúlyt.

Vagy legalábbis én ezt tanultam belőle, mert ez vagyok én.

Tartozom magamnak… vagy mégsem?

Kicsit késő van már blogot írni, de az esti edzés, minden fáradtság ellenére, felpörget. A diétát ma is betűről-betűre betartottam.
Sokat gondolkoztam mostanában ezen a blogírás dolgon, mikor átgondoltam a 2015. évi terveimet, céljaimat. Nézegettem a naptáramat, hogy hova férhetne be a dolog. Az elmúlt időben ugyanis rendszeresen heti szintre redukálódott a bejegyzések száma. Pedig rájöttem, hogy fontos hely ez itt számomra. 
A blogírás folyamata nagyon fontos szerepet játszott abban az önismereti folyamatban, amibe 2012 májusában, az életmódváltásom kezdetén, belevágtam. Ahogy a tegnapi, elég hosszú, bejegyzést írtam az étkezési rendszerről és az edzéstervemről, ami szerint 2015. 1. félévét csinálom majd, sok fontos dolgot meg tudtam fogalmazni magamban, hogy miért is szeretem a blogomat írni.
Ez a blog számomra az önreflexió legfontosabb eszköze. Az egyik legőszintébb hely az életemben. Egy alapvetően nagyon pozitív hely. Az a hely, ahol a negatívból is pozitív lesz, mert ez az, amit én közvetíteni szeretnék. A negatív dolgok és gondolatok nem kell, hogy megfojtsanak bennünket, hogy megfojtsák az életünket. Én természetemtől fogva azon munkálkodom, hogy mindig mindenből a lehető legjobbat tudjam kihozni. Hiszek abban, hogy hatással vagyok a saját életemre. Hiszek abban, hogy a saját mentalitásom alapvető szerepet játszik abban, hogy miként próbálok boldogulni az életben. Hogy a változásban nem veszélyt, hanem lehetőségeket látok. Hogy a problémák addig problémák, amíg a hozzáállásunk szerint azok. Inkább kihívások, nehéz, de leküzdhető feladatok.
A blogom hozzásegített ahhoz, hogy megismerjem magam. Hogy megtaláljam ismét azt az embert, aki én legbelül vagyok és hogy képes legyek éltetni azt. Azt az embert, aki szenvedéllyel, lendülettel, kitartással és rengeteg mosolygással éli az életét. Ma is megkérdezte egy edzőtársam a teremben, hogy ugyan hogy a fenébe tudok én íííííígy mosolyogni. Na igen, teli vigyor volt az arcomon miután lenyomtam a 4×4 nehéz guggolásos sorozatomat. Mosolyogtam mint állat, mert boldoggá tett, amit csináltam. Büszke voltam magamra és persze örültem, hogy vége a sorozatoknak 😀
A blog rávilágított arra, hogy én is milyen apró szinteken vagyok képes korlátozni magamat. Ahogy a gondolatból szöveg lesz, majd a szöveget újból átolvasom mielőtt közzé teszem, a legjobb eszköz arra, hogy észre vegyem, milyen módon is történik mindez nálam. Mert saját magunk korlátozása gondolati szinten kezdődik. Változtasd meg a gondolkodásodat és megváltoztatod a világot! Én ebben maximálisan hiszek. Nálam ez az önreflexió. Hogy nem mindegy, hogy bizonyos szókapcsolatokat milyen módon írok le. Hogy néhány gondolatból, ami edzés közben születik, hogyan lesz aztán egy szöveg, hogy kötöm össze. Nagyon aktuális példa: szoktam azt mondani, hogy azért csinálom ezt a diétát ilyen szigorúan és azért dolgozom ilyen keményen, mert ezzel “tartozom magamnak”. De miután ezt leírtam, arra jöttem rá, hogy szerintem nem ez a gondolkodásmód a legjobb irány, ha pozitívan, szeretetteljesen akarok hozzáállni magamhoz. Tartozni nem annyira jó szerintem, van benne egy fajta kényszer, egy erős “muszáj”. Ami persze segít, hogy a céljaimhoz határozottan ragaszkodjak és lendülettel, erővel, energiával, kitartóan és következetesen dolgozzak a céljaimért. De mondok valamit. Többé nem fogom leírni, hogy azért diétázom és edzek, mert ezzel tartozom magamnak. Kurvára nem tartozom senkinek semmivel. Azért csinálom ezt, mert erre vágyom. Megajándékozom magam ezzel a munkával, amit szenvedéllyel, szeretettel, küzdeni akarással nyomok végig a következő hetekben. Nem azért, mert muszáj. 30 éves leszek márciusban, szerintem ez lesz a saját magam számára nyújtott egyik legnagyobb ajándék, amit jelen körülmények között adni tudok. Szeretem mindazt, amit csinálok és amit magamért teszek. Nem negatív kicsengésű gondolatokból akarok táplálkozni. A blogom írása erre aztán abszolút megtanított. Hány apró nüanszon múlik, én is csak akkor látom, amikor egy-egy bejegyzést megírok. De amit leírok és vállalom előttetek, az úgy is van. A blogom írása révén rengeteget fejlődtem, szeretem csinálni. Szeretném még folytatni egy ideig, az is biztos :-) Ma, amikor annyi kedves szót és bátorítást kaptam, hát még több motivációt is nyertem. Csinálom, mert ez az én személyes terem. Aki engem olvas, az olyan, mintha velem beszélgetne. Terápia ez saját magamnak és talán tudtok belőle meríteni ti is. Szeretném, ha egyre többen tanulnának meg pozitívan gondolkozni saját magukról és értékelni azt, amijük van, és merni többet akarni és merni elmélyülni annak az embernek a világában, akik ők maguk.
A mai edzés frenetikus volt egyébként. Két 1200 kalóriás pihenőnap után ezt így erőből lenyomni, nem volt semmi. Megküzdöttem a guggolással, a fekvenyomással aztán még inkább, végül jött a deadlift. A 8 db 1 ismétléses deadlift. Amikor már éhes voltam, fáradt és egyetlen dolog vitt előre: az elszántságom. Meg bíztam benne, hogy a deadliftek révén gyorsan termelődő endorfin segít majd lendületet nyerni az edzés végére :-) Mi az hogy! Annyira jó volt a vége, hogy még a húzódzkodásokból is 3-3-3 darab ment, ami pont 3x annyi, mint a múlt héten. Kezd visszatérni az erőm és ennek baromira örülök.
onfegyelem.png

A diétámrul és az edzésemrül – 2015. 1. félév

Az új év a kezdetek ideje nálam is. Tavaly, amikor elkezdtem a facebook oldalt, akkor valami hasonló lelkesedés hajtott, hogy idén “végre megcsinálom”. Meg is alkottam akkor a saját étkezési rendszeremet, ami mellett csináltam a kemény PowerBuilder edzéseket. Az eredmény tavaly sem maradt el, a két hónapnyi munka megadta mindazt a változást a testemben, az erőt és önbizalmat testben és lélekben, aminek révén végül hatalmas áttöréseket tudtam véghez vinni az életemben. 

Most szintén diétába és kemény edzésekbe kezdek, de ezúttal más alapokon, más körülmények között és eggyel profibb módszerekkel. 2015 első felére Zsolttal megkonzultáltuk a célokat és ezúttal a diétában és az edzésben is az ő szakmai támogatását élvezhetem.

Edzés és diéta 2015 1. félév

2015 1. félévét az alábbi ütemezés szerint tervezzük az étkezésekben:
Az első 10 hét egy viszonylag kemény, szálkásító diéta, hogy végre jobban megmutatkozzon az a sok-sok izom, amit az elmúlt 1 évben magamra pakoltam. Ezt követően pedig lassan elkezdünk építkezni, hogy a májusi 2. Power Builder kupán csúcsformát tudjak hozni :) Mivel a diéta alatt valószínűleg lassul majd az anyagcserém, ezért az azt követő időszakban lassan fogjuk emelni a bevitelt, hétről-hétre, és persze az lesz a cél, hogy a lehető legkevesebb zsír mellett jöjjön fel izom és formálódjak. 
Az edzéseim igazodnak a diétához:

Az első 5 héten az izom- és erőfejlesztés lesz fókuszban, de az izomfejlesztés (hipertrófia) lesz a hangsúlyos. 
A második 5 héten az erő- és izomfejlesztés lesz fókuszban, de már az erőfejlesztés lesz a hangsúlyosabb. 
A cél az, hogy a diéta alatt a lehető legtöbb izmot meg tudjam magamon őrizni és az erőm is megmaradjon. Nehéz időszak lesz, mert ahhoz, hogy valaki erős legyen, energia szükséges, tehát ENNI kell, ezt meg a szálkásító diéta értelemszerűen nem támogatja. Annyit tudunk ezen viszont segíteni, hogy az étkezéseket oly módon állította össze Zsolt, hogy az edzés körüli időszakra időzítette a szénhidrát-bevitelt, ez segít abban, hogy bírjam a kemény munkát. 
Aztán ha a diéta lement, akkor lassan elkezdünk építkezni ismét. A 11-22. héten az erőfejlesztés lesz hangsúlyos, egyre növekvő volumenekkel, hogy a versenyre aztán a legjobb formámat tudjam hozni és képes legyek felemelni azokat a súlyokat, amiket kitűztem magamnak (min. 250 kg összetett)
Pereg Peti írta tavaly facebookon és van benne igazság: ha nagy súlyokkal, teljes testet megmozgatva edzel, akkor ezen edzésmunka elvégzéséhez szükséges izmaid fognak megmaradni diéta esetén is. Az edzések jellegét tekintve a rengeteg felhúzás, nyomás és guggolás variációk lesznek jellemzőek, ebből tehát nem lesz hiány.
A külsőségekről
Akik olvasnak, tudják: célom nap mint nap átadni, megfogalmazni, hogy a külsőségek mellett arra fókuszáljunk, hogy a belső egyensúlyunkat megteremtsük, legyünk erősek szembenézni magunkkal, a problémáinkkal és legyünk erősek, mert így sokkal könnyebben vesszük majd az elénk kerülő akadályokat. Nem szeretem a külsőségek hajszolását. Nem szeretem, hogy a társadalom azt sugározza, hogy a nők egyetlen feladata az, hogy szépek legyenek. Hogy kizárólag abból a célból eddzünk, hogy szexik legyünk. Az erőedzés épp ezt tanította meg számomra és a fogyás kezdeti sikerei után, amikor elkezdtem jobban elmélyülni az új életmódomban, rájöttem, hogy a külsőség alapvetően, hosszú távon nem prioritás, főleg nem akkor, ha frusztrációba hajszol. 
Mindemellett meg akarom mutatni, hogy ha egy nő nagy súlyokkal dolgozik, akkor az hosszú távon szépen átformálja a testét úgy, hogy közben megmarad nőiesnek (bár jelzem, hogy számomra a nőiesség ezer formájú és arcú). Szeretnék jó példa lenni számotokra. Emellett én is szeretem látni magamon a változásokat, mert szeretem magam építeni és a testem változása visszaigazolja, hogy jót teszek magammal.
A diétámrul
Elkezdődött…
Nem holnaptól fogom csinálni, hanem már tegnap elkezdtem. Szálkásítás kezdődött, ezerrel. Hatalmas kihívás nekem és nagyon hajt a vágy, hogy végre egy nagyon új formában is láthassam magam, ahogyan eddig még soha. Én még sose voltam sportos-szálkás, amikor tiniként még átlagos testalkatom volt, akkor persze kövérnek láttam magam, persze sportos alkat sose voltam, aztán meg jött 10 év elhízottan, szóval úgy érzem ezt feltétlenül meg kell tennem magamért. :) Szeretem magam ezzel a súllyal és ezzel a formával is, emellett persze hajt a kíváncsiság, hogy kihozzam magamból, amit csak lehet. Ami még fontos lehet viszont, hogy az erőemelésben az ún. Wilks-formula testsúly-arányosan kalkulál pontszámot, tehát alacsonyabb testsúly mellett jobb eredményt jelent ugyanazon súly megmozgatása. Az én célom pedig, hogy alacsonyabb testsúly mellett még több súlyt legyek képes megmozgatni 😉
Az első 4-5 hét egy magas fehérje-, közepes szénhidrát- és alacsony zsírbevitelű diétával kezdődik. Ilyet én még nem is nagyon próbáltam, szóval nagyon kíváncsi vagyok hogy hat rám.
  • Edzésnapokon, ebből heti 3 lesz, a tervezett kalóriabevitel nagyjából 1447 kcal, ami 140 g fehérje, 137 g szénhidrát és 32 g zsír. 
  • Pihenőnapokon a tervezett kalóriabevitel nagyjából 1200 kcal, ami 140 g fehérje, 77 g szénhidrát és 32 g zsír.
Edzésnapokon a szénhidrátbevitel az edzés előtti és edzés utáni étkezések közé van szorítva, pihenőnapokon meg ebédre és uzsonnára. A fehérjét húsból, tojásból, túróból és protein porból viszem be, a szénhidrát főleg rizs és zab lesz, a zsír meg ami az előzőekben benne van, nagyjából 😀 Utóbbi miatt vagyok a legszomorúbb egyébként. Persze ha a szénhidrát lenne a legalacsonyabb, valószínűleg amiatt szomorkodnék…:) De mindegy, túltettem már magam rajta 😀 Az étkezések mellé sok-sok zöldség dukál és persze a napi vízfogyasztás tervezetten minimum 3 liter lesz. Kiegészítésként, az izmaim védelme érdekében edzésnapokon BCAA-t is fogok szedni.
Az első hetek elég kemények lesznek. 1200 kalória kurvakevés, ezen nincs mit szépíteni. Nem is ennék ilyen keveset, ha nem átmeneti lenne a dolog és ha nem lenne mellettem az edző, akivel tudjuk monitorozni a folyamatokat. Ez nem az az “1200 kalóriás étrend”, amiben nők százezrei szopódnak önként és ÉRTELMETLENÜL. Ettől függetlenül: don’t try this at home! Ez egy rám szabott étrend.
Az ünnepek után, az elmúlt napokban már sikeresen visszavettem a kalóriákból, meg is lett az eredménye, ma reggel az eddigi legalacsonyabb súlyt mértem (58,4 kg). Meglátjuk, hogy az átlag 1300 kalóriával mire megyek majd, a nagyon gyors fogyás nem cél, de ez most jó kezdet lesz ahhoz, hogy meginduljanak a folyamatok. Meglátjuk majd, hogy szükséges-e 4 hétig ezt a kis mennyiséget tartani, ebben segít majd Zsolt. A kilók mellett természetesen a közérzet a legfontosabb és a konkrét forma (“a tükör”).
Más alapokon csinálom ezt, mint korábban, mert kihívás számomra, hogy hetekig az előírt, szigorú rendszert tartsam, amikben ezúttal igyekszem minimalizálni a rugalmas elemeket. Az átlagos életmódomban, amikor a súlytartás, jó erőnlét megtartása, lassú formálódás a cél, rugalmasan tudok variálni a makrókkal, az ételekkel, mindennel, ez már gond nélkül megy. Ez a diéta most más hozzáállást igényel, amiben az előírtak szó szerinti betartása a legfontosabb, de annak tudatában is csinálom ezt, hogy ez egy átmeneti időszak. Ahhoz, hogy ez menjen, alkalmazom azt, amit a tavalyi évben megtanultam és amire többek között a kedvesem, saját példáján keresztül is, inspirál.
Én most ezt akarom a legjobban, úgyhogy az elkövetkezendő néhány hétben ez lesz a prioritás. Ha elbizonytalanodnék, akkor… ja, nem. Nem fogok elbizonytalanodni. 
Más körülmények között csinálom ezt, mint korábban, mert a legfontosabb, hogy: nem vagyok egyedül ebben a küzdelemben. Kedvesem szintén Zsolt étkezési rendszere alapján kezdett diétát a héten és az elején még az edzéseink is hasonlóak lesznek. Nagyon tudjuk egymást motiválni, ha arra szükség van, és persze könnyebbség is, hogy mindkettőnknél szigor van (egyelőre). Nyilván könnyebb is így a hétköznapokat is megszervezni, egyszerűbb a főzés is, nincsenek nagyon variációk. Támogatjuk egymást mindenben. :) 
Továbbá lényegében egy versenyfelkészülés első fázisának tekinthető ez az időszak, erre alapozzuk az edzéseket is. Sosem gondoltam volna, hogy én valaha, bármilyen formában is, de sportversenyre fogok készülni. Távol áll tőlem ez a dolog, de most belevágok.
Ez nem fitneszverseny diétaegy később is hosszú távon tartható, izmos, zsírtól kevésbé fedett testkompozíció kialakítása a cél. Aztán meg az, hogy erős legyek mint állat :)
Az október-decemberi időszakban már többször említettem a blogon is a diétát. Azért volt ez, mert már október óta van étkezési rendszerünk, amit Zsolt készített, és ebben a 3 hónapban, egy-két kivételes időszakot leszámítva (pl. karácsony, utazás, esetleg szabi), igyekeztünk tartani magunkat az előírt rendszerhez. Gyakorlatilag 3 hónapja minden nap felírjuk, hogy mit eszünk, én azt is, hogy mennyit iszom. Nekem eleinte gondom volt a sok vízivással, alig ment, de amikor odatettem magam és igazán elhatároztam, hogy csinálom, már nem volt problémám azzal sem. A szükséges gyakorlat tehát már megvan.
Az odafigyelésnek volt eredménye, mert már októberben megkezdődött egy lassú fogyás. Novemberben voltam a legügyesebb, ekkor volt 2 olyan hét, amikor betűre be tudtam tartani az étkezési rendszert, meg is lett az eredménye súlyban is, de főleg közérzetben. Aztán a december eléggé “bekavart” (de az ünnepek körüli pihenés nagyon-nagyon jót tett és kell is, és csodálatosan szép időszak volt az egész minden szinten), meg a verseny utáni hetek fáradtsága sem tette ideálissá azt, hogy olyan szigorral menjen, mint előtte. Egyébként biztos vagyok benne, hogy a versenyen nyújtott jó teljesítményemet annak is köszönhetem, hogy annyira odatettem magam a megelőző hetekben a kaja terén is. 
Úgy vagyok vele egyébként, hogy a jelenlegi fizikai állapotom (az erőnlétem, a formám, a súlyom, stb.) egy kellemes egyensúly a testemnek és a lelkemnek is, de ahhoz, hogy kipróbáljak valami újat és elérjem a kitűzött célokat, ismét kilépek egy nagyot a komfortzónámból, mert tudom, hogy a csodák ott történnek 😉
Szóval itt tartok most.
Az edzésben is túl vagyok az első héten és HIHHHHHHETETLENÜL nehéz volt minden. 😀 De tényleg. December 31-én a Cutler Gym-ben sikerült a 2014-es év LEGNEHEZEBB felhúzását produkálnom: az utolsó sorozatban a 70 kg olyan lassan jött fel mint még soha semmi 😀 Tavaly 1 lassabb felhúzásra emlékszem, de még a 100 kg se volt ennyire nehéz mint ez. Jesszus. De élvezem az új rendszert, végre megint van front squat (fáj, mert nyom a rúd, de imádom :D), imádok fekvenyomni és a guggolásokban is igyekszem odatenni magam :)
a jó Cutler 😀
Aztán tegnap voltam még egy kellemes gerincjóga intro órán a Lomb utcai 360°Gym-ben, ahol kellemes átmozgatásban volt részem és találkoztam Andrissal és Annamarival is, akik régóta követik a blogot és lelkesedésükkel folyamatosan inspirálnak és támogatnak engem is :) Kösziiiiii!:)
kicsit megfáradva az utolsó 70-es deadlift után 😀
Így kezdődik tehát számomra 2015 és nagyon várok minden egyes küzdelmes vagy épp önfeledt pillanatot. A minap szembesültem azzal, hogy ebben a témában is magamat korlátoztam sokáig. Úgy tekintettem erre az egész folyamatra, a szálkásodásra, mint valami, ami nagyon nehéz és sokáig tart, de a napokban bevillant: mi van, ha az egész, amit szeretnék nincs is olyan messze és nem is olyan nehéz? Mekkora különbség ám! Mondom én, hogy mindig a saját hozzáállásunkban rejlik a titok. 😉
DWLH2015

Útravaló 2015-re

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e összefoglalót a 2014-es évről. Kicsit úgy vagyok vele, hogy szerintem már elég sokat ismételgettem, hogy miket sikerült elérnem idén, nem akarok már hátrafelé nézni. Igen, vállalom, hogy büszke vagyok magamra és hogy ennyi változást sikerült elérnem és hogy végre azt mondhatom, hogy boldog vagyok, kiegyensúlyozott az életem, van jövőképem és jó irányba haladok. De nem akarom újra átrágni magam azokon a dolgokon, amik történtek. Előre nézek.

Nem vagyok az újévi fogadalmak embere sem. Sosem fogadtam meg, hogy “idén lefogyok végre”, hogy “heti hétszer eljárok sportolni” vagy hogy “nem eszem több csokit”. Az életmódváltásom megérett magától, hiába is erőltettem volna korábban, nem lett volna eredményes. Idén azonban úgy döntöttem, hogy megfogalmazok néhány olyan dolgot, amikben szeretnék fejlődni, illetve néhány olyan apróságot, amit szeretnék gyakrabban csinálni.
1. Merjek segítséget kérni

Idén kezdtem el igazán megtanulni, hogy felismerjem azokat a helyzeteket, illetve azt az állapotot, amikor érdemes másoktól segítséget kérnem. Általában úgy vagyok, hogy igyekszem mindent saját erőből megoldani, nem merek másokra támaszkodni, mert nem akarok mások terhére lenni. Bíznom kell a környezetemben és a körülöttem lévőkben viszont annyira, hogy segítséget kérjek időben, mielőtt teljesen elkeserednék, hogy nem sikerül valamit megoldanom. 2014-ben például jártam pszichoterapeutához is néhány hétig (nagyjából 6-7 alkalomra volt szükségem), és a lehető legjobb döntés volt, amit csak hozhattam akkor. Jó érzés volt, hogy volt mellettem egy hozzáértő ember, aki segített átgondolni a dolgaimat és segített abban, hogy aztán olyan döntést hozhassak fontos kérdésekben, amiket nyugodt szívvel tudok vállalni. 
Az, hogy most már nem egyedül edzek, hanem merek segítséget kérni egy nehéz (vagy akár egy könnyű) guggoláshoz mögém, számomra egy olyan előrelépés, ami korábban nagy nehézséget okozott. Nem kell minden nehézséget egyedül vállaljak – talán ez egy fontos tanulsága számomra a 2014-es évnek.
2. A kitartásom és a rendszeretetem

Talán furcsa lehet egyeseknek, hogy arról írok, hogy nem vagyok elég kitartó, de számomra ez egy olyan gondolat volt, ami a gyerek- és fiatalkoromat alapvetően végigkísérte. Többször mondták nekem a szüleim, hogy “nem vagy elég kitartó!”, mert nagyon sok dologba belekezdtem sokszor és a legtöbbet nem fejeztem be vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem teljesítettem ki. Nagyon sokféle mozgásformát, illetve sportot kipróbáltam a hastánctól a tájfutáson át a jazz-balettig. Sokféle hobbit elkezdtem csinálni, például mindenféle kreatívkodós tevékenykedést vagy épp nyelvtanulást (török, kínai, francia). Egyikből sem lett kvázi “karrier”, bár sok dolog azért meg-megmaradt az életemben valamelyest. Mindig is utáltam, hogy azt kellett hallgassam, hogy nem vagyok elég kitartó. Ezért, részben kompenzációként, aztán olyan dologban tartottam ki évekig, amiben talán nem kellett volna. Szerencsére felismertem, hogy kitartónak lenni olyan dologban érdemes, amik adnak és nem elvesznek tőlem, amik hosszú távon építenek, nem pedig rombolnak. Az életmódváltás és az edzés, a saját magammal való törődés, akár ez a blog, például ilyenek számomra.
Mindig küzdöttem azzal is, hogy a kis dolgaimat rendben tartsam: a közvetlen környezetemet, az íróasztalomtól kezdve akár egy komplett háztartásig. Nagyon sokat tanultam erről is 2014-ben és most már úgy érzem, hogy sokkal tudatosabb vagyok ezen a téren is és sokkal jobbak az eredményeim is :) 
Amellett, hogy olyan ember a Társam az életben, akivel ez meg is valósítható és tartható, mindez amiatt is van, mert az edzéseknek köszönhetően a kitartásom lvl9999-re nőtt nagyjából :) Amúgy is szívós bivaly természetem van, nem adom fel soha, így igazából valószínűleg az volt a kulcsa az egésznek, hogy találjak olyan dolgot az életemben, mint az erőemelés, amivel legyőzöm a gyengeségeimet és építhetek az erősségeimre, így az edzőtermen kívüli dolgaimban, az életem minden területén is ki tudom alakítani a számomra szükséges és egészséges egyensúlyt.
2015-ben ezekre szeretnék építkezni és új dolgokba akarok belevágni. Nagy kihívás lesz: az edzésben a 22 hetes edzésterv és a 2. erőemelő versenyre való felkészülés, az étkezésben egy komoly, 10 hetes diéta, amilyet még sosem csináltam, amit aztán a versenyig majd módosítva folytatok. Ezekhez kitartás és rendszer kell, önfegyelem, elhatározás és motiváltság. Most úgy érzem, hogy mindezek megvannak bennem, úgyhogy izgalommal telve kezdem az új évet:)
3. Az apróságok
Néhány apróságot is megfogalmaztam, amikre szeretnék jobban figyelni 2015-ben. Ha valamikre azt mondhatom, hogy fogadalmak, akkor most legyen ez a néhány:
  • Kevesebb social media és kütyüzés lefekvés előtt
  • Több könyvolvasás
  • Az étkezések végén mindig várjam meg, míg lenyelem a falatot, mielőtt felállok az asztaltól (a munkahelyemen vagyok hajlamos ilyen sietségre) 
  • Több SMR hengerezés otthon
  • Kevesebb háttérbe húzódás, több önbizalom :)

Végezetül pedig néhány olyan dolog, amiket nem megfogadok, hanem alapvető irányelvként kezelek az életemben és amelyeket neked, olvasómnak is szeretnék átadni útravalóul a 2015-ös évre.

Köszönöm, hogy kitartóan velem vagytok :) Boldog és gainzben gazdag új évet kívánok mindenkinek! :)
donvorri

I’m fine and that’s all

Valahogy úgy tudom kezdeni a mai bejegyzésemet: jól vagyok.

Ma befejeztem egy edzésciklust végre. Vártam már :) Sikerült az, amin hónapokig szenvedtem, ma végre guggolásban megint rápróbáltam a 70 kg-ra, amire legutoljára márciusban volt példa és 2+1 ismétlést össze is tudtam hozni. (A harmadik ismétlés már nem ment elég mélyre.) Büszke vagyok magamra! :) Bár az első ismétlés után megijedtem, azért csak elég erős voltam ahhoz, hogy megpróbáljam újra és aztán még egyszer. Hatalmas dolog ez. De most végre mindhárom erőgyakorlatban egy dolgot éreztem csak: nem baj, hogy nehéz, meg akarom próbálni, mert issszonyatosan jó élmény lesz. A fekvenyomás nem sikerült, a deadlift és a guggolás pedig sikerült, és valóban ami mind a háromban közös volt: iszonyatosan jól esett mindegyik próbálkozás! :) Odatettem magam félelem nélkül, bátorsággal.

Az edzés második részében aztán egy kis szokásos fekvenyomás technikázás ment, levezetésnek meg bolgár guggolás (…imádom.. :D) és a szokásos dupla 32 kilós farmer’s walkom.

Igazából ez a mai edzés annyira jól esett és annyira helyre rakta a kis fizikai állapotomat is 3 nap pihi után, hogy a kedvem is teljesen rendben van, csak mosolygós szmájlikkal tudnám teletűzdelni a bejegyzést :)
Várom az új ciklust, jó érzés újra rajta lenni az úton…
... és itt kaptam szabályosan sokkot … 😀 mert kaptam egy nagyon-nagyon kedves levelet egy lánytól, és iszonyúan meghatott. Annyira boldoggá tesz, amikor olyan történetekkel találkozom, amelyek hasonlóak az enyémhez vagy ha visszajelzést kapok esetleg arról, hogy a blogomban mások is találnak a saját életükben hasznosítható, gondolatébresztő dolgokat.
Egyrészt, nem sok ilyen alkalom volt eddig egyébként, mindegyik ilyet kincsként becsülöm. A másik része pedig, hogy nagyon boldoggá tesz, amikor olyan történettel találkozom, amiben egy lány, nő ráébred a saját erejére és ebből fakadóan aztán képes is változtatni az életén. Általában ekkor válik lányból nagybetűs NŐ-vé. Mert van végre egy olyan pillanat az életében, amikor nem a mások felé való megfelelés lesz számára a fontos, hanem kizárólag egy valami: saját maga. Azt gondolom, hogy az életünk akkor kerek, akkor tudunk a legtöbbet adni a világnak, ha közben saját magunkkal szemben sem kötünk kényszerű kompromisszumokat, ha nem korlátozzuk magunkat és olyan módon élünk, ami maximálisan belőlünk fakad. Én azt vallom, hogy ha a döntéseimet hitelesen tudom magammal szemben is képviselni, akkor pont leszarom, hogy mások mit gondolnak, mert én tudom, hogy az egy olyan döntés volt, ami a saját, egyedi emberi lényegemből, azaz belőlem fakadt és engem képviselt.

A minap Kedvesemmel egyébként beszélgettünk néhány szót a döntések természetéről is. Ha nagy döntések előtt áll az ember (milyen pályára menjek? melyik állást fogadjam el? menjek vagy maradjak?), sokszor próbálja mérlegelni, hogy melyik választás éri meg jobban. Ám sokszor elsiklunk azon tény felett, hogy valószínűleg a két dolog összehasonlíthatatlan ilyen alapon, és végeredményben bármelyik úton is megyünk, a lényeg az lesz, hogy őszintén fel tudjuk-e azt vállalni. Nehéz döntések vannak. De van-e vajon rossz döntés az életben? Az én válaszom erre az, hogy szerintem rossz döntés egyébként nincs. (Azt leszámítva, hogy ha valami mondjuk fatális, mert az életet alapjávan véve a legnagyobb értéknek tartom.) Azért gondolom ezt, mert egy meghozott döntésnek az egyik legfőbb jellemzője, hogy múltbéli, tehát megtörtént. Sajnos nem tudok azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha másként döntök, mert nem így történt. Amit biztosan tudok tenni, hogy tanulok belőle és legközelebb ez alapján fogok (talán más) döntést hozni. Építkeznem kell a tapasztalataim alapján, és ezek a tapasztalatok abból fakadnak, hogy miként alakult vagy miként alakítottam az életem. Van befolyásom afelett, hogy 1. döntsek fontos kérdésekről, 2. a saját döntéseim következményeit kezeljem és 3. változtassak, ha kell.

Kicsit elkalandoztam. De tényleg nagyon megindító volt számomra a tegnapi levél. Köszönöm a bizalmat. :) Számomra ezek a dolgok visszajelzések az élettől. Azzal, ahogyan képes voltam átlépni a saját korlátaimat és döntésképtelen, túl szerény, bátortalan emberkéből most már egy sokkal érettebb, határozottabb és magabiztosabb nő lettem, hatalmas dolgot vittem és viszek véghez (hiszen ez még mindig folyamatos munka) és erre őszintén nagyon büszke vagyok. Valószínűleg nekem dolgom van ezzel az egésszel. 

DSC_0522

Terápiás deadlift, avagy 85 kg először, másodszor és harmadszor is :)

Van úgy, hogy az edzés terápia. Máskor örömforrás, a legjobb formánk megélése, pozitív visszacsatolás a sok munkáról, amit magunkért teszünk, vagy egyszerűen csak egy jó nagy adag endorfin löket.

Nekem a tegnapi edzés terápia volt. Úgy éreztem, hogy a bennem felszabaduló nem éppen pozitív energiákat valahogy le kell vezessem, és a legjobb útnak az látszódott, ha a napok óta vágyott deadliftbe próbálom fordítani azokat.

Az edzés számomra mindig is visszacsatolást jelentett arról, hogy hol is tartok épp az életben vagy épp magamban. Mindig kristály tisztán kiadta, kiadja, hogy ha jól vagyok vagy ha épp problémám van valamivel, akár fizikai, akár lelki eredetű a dolog. Főleg az utóbbi az érdekes, amire egyébként sokan nem fordítanak elég hangsúlyt. Számomra az edzés önmagam megismerésének legfőbb eszköze volt az elmúlt több mint 2 évben. Kemény munka fizikailag és mentálisan is egyaránt. Folyamatosan erősödtem általa.
Az erő nagy ajándék és nem tudom odaadnám-e bármiért is cserébe az erőmet. Az egyik legféltettebb kincsem. Mindezzel együtt néha még én is azt érzem, hogy sokkal egyszerűbb lenne gyengének lenni és csak feladni dolgokat, például amikor a hétköznapi életben terhelő problémákkal szembesülök, pláne mikor újra és újra ugyanazokkal… Néha nekem is elegem van abból, hogy mindig képes vagyok túllépni a nehézségeken és megoldani őket, mert ez igenis erőfeszítést igényel, hiába pozitív dolog. Mindig megküzdeni a nehézségekkel azt jelenti, hogy mindig keményen dolgozol és gyakorlatilag nem pihensz. Fárasztó. Néha én is elfáradok. Mindezzel együtt viszont tudom, hogy képtelen lennék másként csinálni. Ha feladnám, az nem én lennék. Én pontosan tudom, hogy mire vagyok hivatott és hogy mire vagyok képes. Sokra. Nagyon sokra. Így tehát bármilyen fárasztó is, de azt gondolom, hogy ez az én utam, amit járok és amit járni is akarok. Ha két lépést megyek előre nem félek egyet visszalépni, mert tudom, hogy már így is előbbre tartok mint korábban. Egyébként meg az edzés megmutatja az erősödés egyik legfontosabb lényegét: ugyanazok a súlyok sokkal könnyebbek lesznek egy idő után és sokkal nagyobbakkal is képes leszek megbirkózni. Nem nehéz életet akarok (ki akarna?), de képes akarok lenni megküzdeni a nehézségekkel, mert azok tőlem függetlenül is mindig lesznek majd. Amit én tudok ehhez hozzáadni az az attitűdöm, az önismeretem, az önreflexióm és a nyitottságom.

85 kg. Az enyém.

A héten véget ér a nemtomhányadik Power Builder edzésciklusom, és a végét deadlift szempontjából sikerrel zárhatom :) Megcsináltam azt, ami a tervben szerepelt, vagyis életemben először felemeltem a 85 kilót….aztán még kétszer! :) Tettem a dolgom. Terápia volt a javából!


Aztán megcsináltam az edzés maradék részét is.
Fej fölé nyomás 27,5 kg-val, hip thrust 80 kg-val, egykezes evezések 20 kg-val, plusz némi húzódzkodás és plank.

Nehéz, de megyek előre az utamon. :)

A boldogság útja: ahogy én járom

Az elmúlt fél évben masszív és nagy változások zajlottak le az életemben. Rendesen elfáradtam, most jutok végre igazán levegőhöz, pihenhetek egy kicsit, így végre van alkalmam megfogalmazni azokat a legfontosabb tényezőket és általam alkalmazott elveket, amik előre vittek engem ebben a néhány hónapban és segítettek a változásokat véghez vinni.
Ez az én utam, és azért írok róla, mert szerintem sokat tudunk tanulni abból, ha megismerjük azt, hogy mások miként próbálnak boldogulni az életben. Én legalábbis nagyon sok történetet meghallgattam az elmúlt hónapokban és nagyon sokat tudtam meríteni mások életéből.
Változások alatt értem a teljes magánéletemet (egy válás kezdeményezése, valamint az új kapcsolatom építése), egy költözést, mindezzel együtt egy új életvitel kialakítását, valamint egy munkahelyváltást is. Ezek közül önmagában már 1 is épp elég egy évben bármelyikünk számára, nekem fél év alatt kijutott mindegyik. Nem szarral gurítok, mondhatjuk :) De úgy voltam vele mikor belevágtam, hogy ez az év a változások éve, és a boldogságom a tét, végig kell csináljam.

Lássuk tehát:

1. Őszinteség

Mindenképpen ezzel kell kezdjem. Határozottan emlékszem arra a pillanatra idén, amikor úgy keltem fel, hogy tudatosult bennem: nem vagyok boldog. Emlékszem arra a pillanatra, amikor magammal szemben bevallottam, hogy problémáim vannak. Itt kezdődött minden. Az őszinteséggel. Még 3 olyan nap volt ezután, amíg azt gondoltam, hogy megpróbálom ezt tagadni a külvilággal szemben, “hátha elmúlik”, de aztán nem bírtam tovább, elemi erővel tört fel belőlem a változás iránti igény és az az igény, hogy végre boldog akarok lenni én is, és ezért komoly változásokat kell véghez vigyek.

Ez volt a változások kezdete, a férjemmel pedig lezajlott a “we need to talk” kezdetű beszélgetés. Zivataros hetek következtek ezután. Egy dolgot tettem viszont végre: kizárólag magamra figyeltem és a saját szempontjaimat tartottam szem előtt. Ami biztos, hogy ebben a kérdésben nem volt más választás, mint hogy én legyek saját magam számára a legfontosabb. Jó pár félelmet le kellett győzzek, illetve sok új szempontból meg kellett ismerjem magam, hogy végülis ki tudjak lépni ebből a kapcsolatból. Mert az “egész jó” sajnos nem egyenlő a boldoggal, és ezt én is beláttam. Hiába minden kötődés és szeretet, vannak dolgok, amik nem működtek, nem fognak változni, illetve ezen túlmenően nem is ez volt a legfontosabb, hanem az a tény, hogy azt éreztem: nem azt az életet élem, amire valójában vágyom. Nekem ehhez kellett lépéseket tennem.
Amíg végül eljutottam addig a gondolatig, hogy tényleg és végérvényesen el akarok válni tőle, folyamatosan és mindig következetesnek kellett lennem abban, hogy őszinte vagyok magamhoz. Semmi más nem számított. És igen, amikor az ember elkezd őszintének lenni magával szemben, akkor jöttek a félelmek, amik elkezdték aláásni azt, hogy cselekedni is merjek és azt az utat kezdjem járni, ami őszintén én magam vagyok.
2. Erő és hit az erőmben

Mit csinál az átlagember, amikor jönnek a félelmek? Megijed, visszalép két lépést, meggondolja magát, másik utat választ, szorong, retteg. Mit csináltam én? Foglalkoztam a félelmeimmel. Megértettem a félelmeimet, és megértettem azt, hogy miből táplálkoznak. Megtanultam különbséget tenni a külvilág által közvetített félelmek és a sajátjaim között. A félelmekkel való szembenézésnél sokkal rosszabb volt az a tény, hogy a változástól való félelemből nem cselekedtem korábban és nagyon sok idő telt el úgy, hogy úgy éltem, hogy azt hittem, hogy az életem boldog. Az nem ugyanaz, mintha tényleg boldog lett volna.

A félelmek nagyon szemét kis dolgok, mert észrevétlenül is ott vannak az ember gondolataiban és hártáltatják az előremenetelben. Akkor jött viszont a saját magamba és az erőmbe vetett bizalom és hit. Mert az erőben az a jó, hogy önmagát gerjeszti. Ha erős vagy, akkor hiszel abban, hogy erős vagy és ettől még erősebbé válsz :) Az egyik legjobb dolog evör. Amikor az ember a saját útját akarja járni, ahhoz tényleg nagyon sok erő kell. Az elmúlt években saját magamba fektetett munka, melyben az erőedzéseknek is nagyon sok szerepe volt, megadták mindazt az erőt, ami korábban hiányzott belőlem. Erős lettem és képes lettem kezelni a félelmeimet. 
Ami viszont ezzel párban járt mindig: a türelem és az apró lépések elve, amit képviselek. A dolgoknak hagyni kell néha időt – mindent nem lehet rögtön (erőből) megoldani. Sokszor az adta a megoldást, ha bizonyos kérdéssel tudatosan nem foglalkoztam, ekkor az esetek 100%-ában magától megérett a megoldás előbb vagy utóbb. Az elengedés elve, amiről már korábban is írtam szintén a legjobb támaszom volt. Az őszinteség, a legbelső énem, a legőszintébb vágyaim végül mindig utat törtek maguknak. Én pedig megtanultam kezelni ezt a folyamatot, amíg ez lezajlott.

Ami még érdekes, hogy a félelmeket az emberek legyőzni akarják. Én viszont azt mondom: ne féljünk megélni őket. Nem véletlenül félünk, a félelem óvatosságra int, egy belénk kódolt dolog. Sokkal meghatározóbb, hogy tudjuk-e kezelni őket, vagy hagyjuk, hogy megbénítsanak minket és uralkodjanak rajtunk. Elég erős lettem ahhoz, hogy szembe merjek nézni velük. Vezérlőerőmmé vált az életemben, hogy a saját boldogságomért mindig meg kell tegyem, hogy szembenézek a félelmeimmel és őszinte vagyok magammal szemben és merek cselekedni is, ha szükséges.
3. Lehetőség látok a változásban

Ez is egy olyan dolog, amit végig hangoztattam, amikor félelmek merültek fel magamban bizonyos változások esetén. Ilyen volt például a munkahelyváltás nálam. A változás jó dolog. A változás lehetőség. Sokan vannak úgy, hogy megijednek, ha a korábban megszokott dolgok helyébe újak lépnek, vagy másként működnek mint korábban. Én változást akartam, de az ismeretlenbe tettem lépéseket, mikor elkezdtem ezt az egész folyamatot tavasszal. Bátor dolog volt. Büszke is vagyok rá, hogy megtettem, boldogabb ember vagyok most. Boldog ember vagyok :)
Nem féltem 180 fokot fordítani az életemen, nem féltem attól, hogy a korábban megszokott dolgaimat elengedjem, legyen szó a kényelmi szempontoktól, mindenféle aprócseprő megszokástól kezdve az ideáljaimig. Nagyban játszottam a játékot, all-in volt a javából. Amikor a régi dolgokat el tudja engedni az ember és nyitottan járja a világot, hirtelen feltárulnak olyan lehetőségek, amiket korábban észre sem vett. Én is így tettem, megspékelve az őszinteséggel és tudatossággal, melyek hozzásegítettek ahhoz, hogy végül úgy alakuljanak a dolgaim, ahogyan azokra mindig is vágytam. Ha őszinte vagy magadhoz, ebből fakadóan pedig tudod, hogy mit akarsz, akkor azok a dolgok fognak megtalálni, amikre vágysz. Ha a jó dolgokra koncentrálsz (gyakorlatilag egy szűrőt képezel, amikor a világra nézel), akkor a jó dolgokat fogod észrevenni, ez ennyire egyszerű.
4. Csak a legjobbal elégedek meg

    Ez viszont egy olyan dolog, amit idén tanultam meg, ebben az időszakban, és az előzőekben felsorolt szempontokból táplálkozik. Ehhez kellettem én, meg egy nagy betűs Társ és persze azok a barátok, akik ebben végig támogattak. Ami emögött meghúzódik pedig az az egyszerű szempont, hogy mindannyian a legjobbat érdemeljük. Kell hozzá rengeteg önbizalom, önismeret, őszinteség és hit, hogy megkapjuk a legjobbat. Meg persze meg is kell dolgozni érte, ezt nem lehet megspórolni. A legjobb dolgok akkor találnak meg végül, illetve akkor találod meg őket, ha elhiszed magadról, hogy ami Te vagy, az a legjobb. Hogy a hibáiddal együtt is tökéletes vagy, szeretnivaló ember vagy. Ha elhiszed, hogy nem azért kell élned az életet, hogy másoknak megfelelj, hanem akkor élsz teljes életet, ha azoknak a dolgoknak élsz, amik téged is éltetnek. Ha őszintén éled az életet.
Összességében, számomra a legtöbbet az segített, hogy mindig hallgattam az ösztöneimre és le tudtam vetni a félelmeim jelentős részét. Összességében nyitottabb lettem az életre, ezáltal gyakorlatilag be tudtam vonzani azokat a dolgokat, amik engem boldoggá tesznek. Az egész folyamatban nagyon sok szerepe volt egyébként minden olyan embernek, akik végig támogattak. Egy olyan barátnő, aki a végsőkig kitartott mellettem és csak az én érdekeimet nézte; minden olyan kolléga, akik a hétköznapokon átsegítettek; mindenki, aki elmesélte nekem a saját történetét (több nagyon erős nőt megismertem ebben az időszakban, akik jó példaként szolgáltak nekem), vagy azok, akivel online váltottunk pár szót és küldtek nekem pozitív energiákat; végül pedig a Szerelmem, aki tulajdonképpen egyesíti az előzőekben felsoroltakat: mellettem áll mindenben, átsegít a hétköznapokon, inspirál a saját példájával és éltet a szeretetével.
Hol is tartok most tehát? Biztos kíváncsiak páran :-)
Olyan párkapcsolatban élek, amiről nem is hittem el, hogy ilyen létezik, amíg meg nem történt velem. Boldog vagyok :-) Hónapok óta gyakorlatilag sugárzom a boldogságtól és ezt a környezetem folyamatosan visszaigazolja. Soha ennyit nem mosolyogtam teli szájjal életemben 😀 Csodálatos megélni azt az összhangot, ami kettőnk között van. :)
Olyan az életvitelem, ami végre teret enged mindenféle dolognak, főleg annak, hogy olyan életritmusban éljek, ami nekem jó. Sokkal kevesebb a stressz, sokkal nagyobb a rend, több az idő a pihenésre, nem azt érzem, hogy a hétköznapok szürkék, hanem sokkal színesebbek, gördülékenyebbek, összességében és alapvetően boldogok és kiegyensúlyozottak. Ebben persze nagyon fontos szerepe van a Kedvesemnek is, hiszen most már együtt éljük az életünket.
Olyan munkahelyem lesz ősztől, amiben olyan munkát csinálhatok, amire már nagyon régóta vágytam egy olyan helyen, ahova mindig is vágytam. Egy új kihívás, amibe a legnagyobb örömmel vágok bele :)

  

2014 tehát a nagy változások éve nálam és tavaszról őszre minden meg is változott. Számomra az a sztoriban a kulcs, hogy ha az ember tudja mit akar, akkor tényleg nincs előtte akadály, és ha őszinte magához, akkor végül úgyis bevonzza azt, amire igazán szüksége van (az én tudatalattim legalábbis gondoskodott róla:), illetve az, hogy én például mindig hallgattam az ösztöneimre, ami nagyon megbízható tanácsadónak bizonyult. 
A nagy kérdés persze, mikor lezajlanak ezek a dolgok, hogy mi is visz tovább? A válasz pedig ugyanez: az őszinteség, az erő és az erőmben való hit, az, hogy szembe merek nézni a félelmeimmel, csak a legjobbal elégszem meg, illetve még egy fontos elv:
“Vágyakozz arra, amid van”
Most, hogy úgy élem az életem, ahogy vágytam rá korábban, az egyik legfontosabb, hogy ezt a vágyat éltessem is. Szerintem sokan abba a hibába esnek, hogy ha elérik azt, amit szeretnének, akkor elkényelmesednek. Olyan ez szerintem, minthogy ha van egy szép kerted, akkor nem elég, hogy mikor megkaptad, akkor szép volt, hanem azt folyamatosan gondozni kell és arra vágyni, hogy az a kert mindig szép legyen. A vágy élteti a kertet, mert ha neked fontos, akkor dolgozni is fogsz érte.
Nem megelégszem mindazzal, ami van, hanem folyamatosan éltetem is ezeket a kapcsolatokat. Legyen szó szerelemről, munkáról, hobbiról. Szerintem ez nagyon fontos. Azt hiszem ez jelenti azt, hogy szenvedéllyel élem az életem. Szeretem azt, amim van és amiket csinálok, vágyom rájuk, mert boldoggá tesznek, és folyamatosan akarom is csinálni őket, ezért folyamatosan teszek is azért, hogy jól működjenek.