Miért legyenek céljaid?

A Hashimoto, edzés, egészség bejegyzés 2. része.

Múlt héten találkoztam a coach-ommal. Megállapodtunk, hogy egy időre minden bizonnyal ez volt az utolsó találkozásunk, utamra enged. Hogy lehetséges ez?

Mert 3 hónap után végre tényleg azt tudom mondani, hogy újra a régi vagyok!

De hogy jönnek ide a célok?
Amikor készültem a találkozásra, megnéztem a jegyzeteimet és meglepődtem.
3 hónappal ezelőtt értem el azt a pontot, amikor úgy éreztem, hogy a korábbi mélyrepülésből elég, nagyon nem jó úton járok, változtatnom kell, vissza akarom kapni a régi önmagamat!
Ugyanekkor nyitottam is egy virtuális jegyzettömböt az elefántos alkalmazásomban, aminek az “Én” nevet adtam. Még aznap felírtam bele mindazokat a célokat, amikre vágytam és amiket el akartam érni.
  • Újra gondtalan és jókedvű akartam lenni, aki nem stresszel olyan dolgokon, amiken nem szükséges.
  • Véget akartam vetni a negatív szakasznak az életemben.
  • Célokat akartam, előrefelé nézni.
  • Szerettem volna egyszerűen csak jól lenni, rendszert az életemben, optimizmust.
  • Szerettem volna építkezni.
egészséges életmód, célok, motiváció, fejlődés, coaching
A régi-új én:)
Múlt hét kedden ránéztem a kis listámra, és végre azt mondhattam: mindent kipipálhatok, mindent elértem! Megérkeztem.
Ugyanekkor tudatosult bennem az is, hogy mennyire fontos, hogy tudjunk célokat kitűzni magunk elé. A listámra talán egyszer néztem rá azóta, hogy megírtam, és az eltelt időben részben tudatosan, részben pedig ösztönösen, folyamatosan haladni tudtam a megfogalmazott célok felé.
Tudtam, hogy amiket leírtam magamnak, jó dolgok, érdemes értük dolgozni. Egy olyan pillanatban írtam fel őket, amikor a lehető legtávolabb voltam tőlük, éppen ezért éreztem, hogy mennyire vágytam is rájuk!
Amikor leírtam a céljaimat, az egyet jelentett azzal is, hogy döntést hoztam: el akarom érni őket. Változtattam a gondolkodásomon, hajtott a vágy, hogy újra jól legyek, ezért a kitűzött célok eléréséhez dolgozni kezdtem.  De nem ám akárhogy! Elkezdődött az a folyamat, ahogyan a célokért dolgozni érdemes: az apró lépések sokaságának útja.
Miért legyenek tehát céljaid? Mert a semmi felé nem lehet haladni. Ha nincs irány, akkor egy helyben toporogsz. Olyan nincs, hogy majd “valami lesz”. Meg majd “valamerre megyek”. Abból egy dolog lesz: egy jó nagy semmi!
Ahhoz, hogy elindulj, célokat kell kitűzni magad elé. Az, hogy milyen lesz az utad, már egy más kérdés, de ahhoz, hogy egyáltalán legyen miről beszélni, el kell indulni. Ezért kellenek a célok.

A coachingról

Az elmúlt időszakban is sokat dolgoztam magamért. Ahhoz, hogy végre újra a régi lehessek, nagyon jól jött a külső segítség, a coach formájában. Sosem vettem még részt coachingon, de éreztem, hogy az a fajta gyakorlatiasság, amit ők kínálni tudnak, számomra nagy segítséget fog jelenteni.
A legfontosabb dolog, amit a coach-tól megtanultam: a befelé figyelés, a magamra figyelés és ennek számtalan módja. Nekem erre volt nagy szükségem.
Az elmúlt 3 hónapban egy dolgot csináltam következetesen: azt tettem, amit a szívem diktált és nem féltem őszintének lenni. Megtanultam időt kérni (és adni) magamnak, ha nem tudtam azonnal döntést hozni egy-egy kérdésben. Megvártam, amíg megérik bennem az őszinte válasz.
Elkezdtem segíteni magamnak és ezért a környezetem is elkezdett segíteni nekem.
Elkezdtem figyelni magamra és ezért a környezetem is figyelt rám. Illetve rájöttem és egyúttal észrevettem, hogy milyen sokan segítenek nekem. Végre minden, amit tettem, apránként kifelé vitt mindabból a szarból, amibe belevittem saját magamat, persze csupa jó szándékból.
Nem lehet elégszer elismételni: minden fejben dől el. A világ ott születik meg a fejünkben. A korlátainkat saját magunk rajzoljuk magunknak. Az elmúlt 3 hónapban egy csomó belső korlátot sikerült ledöntenem magamban.

Készülj: megújul a blogom!

Nagy változásokat, nagy döntéseket hoztam meg ebben az időszakban. Az egyik legfontosabb, hogy elkezdtem tanulni: hogy többet tudjak adni nektek és hogy több emberhez jusson el az, amit én közvetítek.
Amit facebookon már mondtam, itt is megismétlem: megújítom és portállá bővítem a blogot.
Személyes történetemen és példámon túl az elkövetkezendő időszakban bővülni fog a tartalom is: amit én képviselni kívánok az egészséges életmódban, azt számotokra is használható tudás formájában fogom átadni.
De ez még nem minden, mert még többet fogok tanulni. Tanulni kezdek azért, hogy aztán egy napon coach-ként, építve mindarra az önismeretre és rengeteg releváns tapasztalatra, amivel már rendelkezem, én is segíteni tudjak nektek, hogy rálépjetek az egészséges életmód útjára. Arra az útra, ami elsősorban saját magatok számára egészséges és fenntartható.
A sztereotípiák, a külső elvárások és a félelmek pedig mennek a kukába!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
Don’t worry, lift heavy!

Tartozom magamnak… vagy mégsem?

Kicsit késő van már blogot írni, de az esti edzés, minden fáradtság ellenére, felpörget. A diétát ma is betűről-betűre betartottam.
Sokat gondolkoztam mostanában ezen a blogírás dolgon, mikor átgondoltam a 2015. évi terveimet, céljaimat. Nézegettem a naptáramat, hogy hova férhetne be a dolog. Az elmúlt időben ugyanis rendszeresen heti szintre redukálódott a bejegyzések száma. Pedig rájöttem, hogy fontos hely ez itt számomra. 
A blogírás folyamata nagyon fontos szerepet játszott abban az önismereti folyamatban, amibe 2012 májusában, az életmódváltásom kezdetén, belevágtam. Ahogy a tegnapi, elég hosszú, bejegyzést írtam az étkezési rendszerről és az edzéstervemről, ami szerint 2015. 1. félévét csinálom majd, sok fontos dolgot meg tudtam fogalmazni magamban, hogy miért is szeretem a blogomat írni.
Ez a blog számomra az önreflexió legfontosabb eszköze. Az egyik legőszintébb hely az életemben. Egy alapvetően nagyon pozitív hely. Az a hely, ahol a negatívból is pozitív lesz, mert ez az, amit én közvetíteni szeretnék. A negatív dolgok és gondolatok nem kell, hogy megfojtsanak bennünket, hogy megfojtsák az életünket. Én természetemtől fogva azon munkálkodom, hogy mindig mindenből a lehető legjobbat tudjam kihozni. Hiszek abban, hogy hatással vagyok a saját életemre. Hiszek abban, hogy a saját mentalitásom alapvető szerepet játszik abban, hogy miként próbálok boldogulni az életben. Hogy a változásban nem veszélyt, hanem lehetőségeket látok. Hogy a problémák addig problémák, amíg a hozzáállásunk szerint azok. Inkább kihívások, nehéz, de leküzdhető feladatok.
A blogom hozzásegített ahhoz, hogy megismerjem magam. Hogy megtaláljam ismét azt az embert, aki én legbelül vagyok és hogy képes legyek éltetni azt. Azt az embert, aki szenvedéllyel, lendülettel, kitartással és rengeteg mosolygással éli az életét. Ma is megkérdezte egy edzőtársam a teremben, hogy ugyan hogy a fenébe tudok én íííííígy mosolyogni. Na igen, teli vigyor volt az arcomon miután lenyomtam a 4×4 nehéz guggolásos sorozatomat. Mosolyogtam mint állat, mert boldoggá tett, amit csináltam. Büszke voltam magamra és persze örültem, hogy vége a sorozatoknak 😀
A blog rávilágított arra, hogy én is milyen apró szinteken vagyok képes korlátozni magamat. Ahogy a gondolatból szöveg lesz, majd a szöveget újból átolvasom mielőtt közzé teszem, a legjobb eszköz arra, hogy észre vegyem, milyen módon is történik mindez nálam. Mert saját magunk korlátozása gondolati szinten kezdődik. Változtasd meg a gondolkodásodat és megváltoztatod a világot! Én ebben maximálisan hiszek. Nálam ez az önreflexió. Hogy nem mindegy, hogy bizonyos szókapcsolatokat milyen módon írok le. Hogy néhány gondolatból, ami edzés közben születik, hogyan lesz aztán egy szöveg, hogy kötöm össze. Nagyon aktuális példa: szoktam azt mondani, hogy azért csinálom ezt a diétát ilyen szigorúan és azért dolgozom ilyen keményen, mert ezzel “tartozom magamnak”. De miután ezt leírtam, arra jöttem rá, hogy szerintem nem ez a gondolkodásmód a legjobb irány, ha pozitívan, szeretetteljesen akarok hozzáállni magamhoz. Tartozni nem annyira jó szerintem, van benne egy fajta kényszer, egy erős “muszáj”. Ami persze segít, hogy a céljaimhoz határozottan ragaszkodjak és lendülettel, erővel, energiával, kitartóan és következetesen dolgozzak a céljaimért. De mondok valamit. Többé nem fogom leírni, hogy azért diétázom és edzek, mert ezzel tartozom magamnak. Kurvára nem tartozom senkinek semmivel. Azért csinálom ezt, mert erre vágyom. Megajándékozom magam ezzel a munkával, amit szenvedéllyel, szeretettel, küzdeni akarással nyomok végig a következő hetekben. Nem azért, mert muszáj. 30 éves leszek márciusban, szerintem ez lesz a saját magam számára nyújtott egyik legnagyobb ajándék, amit jelen körülmények között adni tudok. Szeretem mindazt, amit csinálok és amit magamért teszek. Nem negatív kicsengésű gondolatokból akarok táplálkozni. A blogom írása erre aztán abszolút megtanított. Hány apró nüanszon múlik, én is csak akkor látom, amikor egy-egy bejegyzést megírok. De amit leírok és vállalom előttetek, az úgy is van. A blogom írása révén rengeteget fejlődtem, szeretem csinálni. Szeretném még folytatni egy ideig, az is biztos :-) Ma, amikor annyi kedves szót és bátorítást kaptam, hát még több motivációt is nyertem. Csinálom, mert ez az én személyes terem. Aki engem olvas, az olyan, mintha velem beszélgetne. Terápia ez saját magamnak és talán tudtok belőle meríteni ti is. Szeretném, ha egyre többen tanulnának meg pozitívan gondolkozni saját magukról és értékelni azt, amijük van, és merni többet akarni és merni elmélyülni annak az embernek a világában, akik ők maguk.
A mai edzés frenetikus volt egyébként. Két 1200 kalóriás pihenőnap után ezt így erőből lenyomni, nem volt semmi. Megküzdöttem a guggolással, a fekvenyomással aztán még inkább, végül jött a deadlift. A 8 db 1 ismétléses deadlift. Amikor már éhes voltam, fáradt és egyetlen dolog vitt előre: az elszántságom. Meg bíztam benne, hogy a deadliftek révén gyorsan termelődő endorfin segít majd lendületet nyerni az edzés végére :-) Mi az hogy! Annyira jó volt a vége, hogy még a húzódzkodásokból is 3-3-3 darab ment, ami pont 3x annyi, mint a múlt héten. Kezd visszatérni az erőm és ennek baromira örülök.
10408665_659007537527850_2737121291025701377_n

Az alvó oroszlán felébresztése

Akik rendszeresen követik a blogomat, azok számára feltűnt, hogy most már egy ideje nem csak saját magamról vannak itt fényképek, illetve egyre több bejegyzésemben az E/1-ből T/1 lett :) Ennek az az oka, hogy egy olyan emberrel terelt minket össze a sors, illetve vonzottuk be egymást, akivel osztozunk az edzés, a sport és különösképp az erőemelés iránti szenvedélyünkön. Ő az az ember az életemben, aki pontosan érti, hogy mi az, amit szeretek a nagy súlyok világában, az erő megélésében, ő látja a legközelebbről, hogy mennyire sokat adott nekem az erőemelés mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mindez pedig azért van, mert ő is ebben a világban mozog, él és fejlődik általa hétről hétre.


Kapcsolatunk egyik különlegessége, hogy hasonló utat tettünk meg mindketten, nagyjából egy időben indulva. Az egészségünkért való aggódás indított el minket a változás felé, míg végül egymás mellett kötöttünk ki, hogy ezután együtt csinálhassuk tovább nem csak a sportot, hanem a közös életünket is. :)


Szeretném nektek bemutatni tehát Horváth Zoltánt, akinek a története 95 kg-ról indul és jelenleg ott tart, hogy egy átlagos napon ő a legerősebb ember a Decathlon áruházban 😀 
Mert a túlsúlytól megszabadulni hasznos és jó dolog, de egy idő után mindketten rájöttünk, hogy ennél nekünk több kell, fejlődni akarunk testben, lélekben egyaránt, aminek az alapját az jelenti, és amihez a legtöbbet az adja hozzá, hogy ha szimplán a külsőnk helyett azzal foglalkozunk, hogy erősek legyünk.


A többit pedig ő meséli el nektek…. :)


Örömedzünk :)



De ki is az a Horváth Zoltán?

A történetem 2011 októbere magasságában indult, 95 kilóról, tán még fölötte is volt, nem mertem mérlegre állni. Éltem a napjaimat minimális mozgással, otthonról dolgoztam, nem nagyon mentem sehova. Az életemet a World of Warcraft és a munka tette ki, gyakorlatilag 16 órát ültem a gép előtt. Nem, erre nem vagyok büszke. Arra viszont igen, hogy sikerült változtatnom. A kezdő lökést számomra DagadtKöcsög bemutatkozó postja adta meg, ami röviden arról szólt, hogy ha nem akarok 50 évesen szívinfarktusban meghalni, akkor jó lenne foglalkozni az egészségemmel. Én kezdetnek a diétát és a futást választottam.
Fussunk! Hogyan? Mivel informatikus vagyok, mindenre kellett egy kütyü, telefonnal gyakoroltam a Couch to 5k programmal. Segít abban, hogy felkészültség nélkül, “kanapékrumpli” üzemmódból indulva eljuss odáig, hogy le tudsz futni 5 kilométert. Fuss 20 mp-t, sétálj 40-et! Fuss 30 mp-t, sétálj 30-at! És így tovább. Nagyjából egy hónap után képes voltam hazafutni az utca végéről, ami kb. 1 km-t takart. Le sem tudom írni mekkora örömöt jelentett ez nekem! Megállás természetesen nem volt, decemberre megvolt az 5 kilométer, átlagban heti 3-4x futottam, szépen mentek le a kilók, talán túl gyorsan is.

Futás után általában gyümölcsturmixot ittam vacsora gyanánt, ami lássuk be nem a legoptimálisabb választás, ha a fogyás a cél. Az egész diétámat az egészség határozta meg: kiiktattam a cukros dolgokat, a junk foodot, a magasabb GI-jű szénhidrátokat teljesen, illetve a mennyiségen is csökkentettem. A reggeli és a vacsi volt az, ahol igazán megfogtam a kalóriabevitelt, de nem volt túl tudatos a megfelelő ismeretek hiányában, csak úgy érzésre csináltam. Nem volt önsanyargatás, nem éheztem, és nem volt fogyókúra. Nem kúra! Változás, elhatározás, fegyelem, kitartás.
Mindezzel együtt, a diétának és a rendszeres mozgásnak volt egy nagyon kellemes folyománya is: rámjöttek végre a konfekció méretek. 38-as farmerből 32-es lett, L, XL-es pólókból M-es. Egy év és kb. 200 lefutott kilométer után 20 kilóval voltam könnyebb, de sajnos gyengébb is. Bár lefogytam, utólag már tudom, hogy nem ez lett volna a legoptimálisabb módja a test rekompozíciójának, de sebaj. Megtanultam a saját bőrömön, neked már nem kell!

Nagyjából 1 év alatt végül sikerült lefogynom 67-68 kilóra, ez így több mint 25 kiló fogyás, természetes, hogy izomból is ment. Eléggé satnyának néztem ki, kellett valami testmozgás… Mivel nem voltam nagyon otthonról eljárós ember, így az otthon űzhető dolgok között mazsolázgattam, amíg rá nem akadtam a fegyencedzésre. Az első 3-4 szint megvolt, tudtam már húzódzkodni szabályosan 2-3-at, de számomra iszonyatosan unalmas volt, így kerestem tovább. A P90X kipróbálás szinten megvolt két hétig, de az nem fehér embernek való, gyakorlatilag egy “Norbi Update on steroids”:)

A történetem 2012 őszén folytatódott, amikor a kollégáimmal egyszer elmentem “gyúrni”. Mit nekem, szakközépben nyomtam rendesen, biztos menni fog – gondoltam. Nem ment. Iszonyatosan gyenge voltam a régi énemhez képest. Az első nap után olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam megmozdulni, de ha már elhatároztam, hogy járok, eldöntöttem, hogy nem fogom abbahagyni. Sokáig folytattam a konditermi edzést, de nem nagyon láttam semmilyen változást, nagyon lassan történt bármi is, így ismét csak elkezdtem olvasgatni a neten: mégis mi lenne a helyes út? Hogyan tudnék fejlődni? Így bukkantam rá az Emelj! blogra, ezt két srác írja saját tapasztalat alapján, elég érthetően leírták, hogy miért lenne érdemes erőemeléssel foglalkoznom. Ezzel egy időben bukkantam rá Elliott Hulse-ra aki szintén irányt adott nekem: dolgozz azért, hogy erős legyél! (Egy későbbi írásban foglalkozom majd azzal, hogy ez mit is jelent számomra.)
Megtanultam azt is, hogy a komplex és jó edzés alapja a megfelelő programozás és periodizáció, az erőedzéseket én a Stronglifts 5×5-tel kezdtem (természetesen volt hozzá iPhone app). Ezzel el is voltam fél éven át, amikor meg már nem nagyon ment úgy a dolog, ahogy szerettem volna, átváltottam a Wendler féle 5/3/1-re, hol boring but big kiegészítőkkel, hol saját kútfőből kiötlött gyakorlatokkal (húzás-nyomás). Erősödtem, de valami még mindig nem volt az igazi: egyedül edzettem, nem felügyelt rám senki, fekvenyomni például nem mertem igazán nagy súllyal, spotter nélkül.
2013 közepén látogattam először a Thorba, szintén az Emelj-es srácok írásának köszönhetően. A régi terem, ahova jártam, nem volt túl ideális az erő alapú edzéshez, bár szerencsére nem szóltak rám, hogy halkabban deadlifteljek. A Thorban reggelente edzettem, néha együtt egy sráccal, aki gyakran elismerő szavakkal illetett, illetve beállt spottolni, ha megkértem rá. Később Facebookon beszélgettünk erről-arról, itt derült ki, hogy ő akkortájt kezdett el edzősködni. Az biztos, hogy furcsa dolgokat csinált a csoportja: fél órán át bohóckodtak az edzés előtt, nem is értettem teljesen. Egyszer rászántam magam, hogy egy személyi edzés keretein belül felmérjen. Megdöbbentő volt. 
Mondanom sem kell, egy hétre rá, 2014 márciusában már együtt bohóckodtam a többiekkel. Amit értelmetlennek láttam előtte, most tartalmat nyert: mobilizáció, nyújtás, bemelegítés, technikázás. Wittmann Zsolt gondosan megírt edzéstervvel állt neki a közös munkának, a deadliftet felépítettük nulláról, a fekvenyomáson technikáztunk rengeteget, a guggolással nem volt szerencsére komolyabb probléma, de a megfelelő mobilizációra például mindig hangsúlyt fektettünk. Most ott tartunk, hogy év eleje óta a fekvenyomásra rádobtunk 30 kilót, a guggolásra 20-at, a deadlift pedig már könyvbe illő formával megy stabilan. Hogy tétje is legyen a dolognak, 2014 őszén készülök az első erőemelő versenyemre, Wilks formulával összemérjük az erőnket a többiekkel.

Igyekszem példát mutatni mindenkinek aki ismer, célom erősnek lenni mind fizikailag, mind szellemileg, érzelmileg. Az erő a célom. Vagy az eszközöm valami máshoz? Később kiderül…

2014 július, saját testsúlyom duplájával guggolás
(1×150 kg @ 75 kgBW)
keep-calm-and-be-water-my-friend-4

Be water :)

Köszönöm Galba Zsolt, már az első találkozásunk óta mindig tudsz motiválni! :)
Az edzésben az a jó, hogy minden egyes alkalommal képes megmutatni, hogy ki is vagyok éppen. Megmutatja, ha jól vagyok, vagy megmutatja, ha épp nem vagyok jól. Ma reggel úgy ébredtem, hogy tele volt gondolatokkal a fejem, de nem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy mi a bajom, csak éreztem, hogy valami nem okés: beszélnem kell-e róla vagy cselekednem kell-e valamit, vagy el kell-e engedjek valamit? – ezek között vacilláltam. 
Az edzés, pláne mivel arról a k.rva front squatról volt szó, nagyon szépen kikerekítette a gondolataimat, és el tudtam jutni magamban a lényegig, hogy végül beszélni tudtam róla, így megadva a lehetőséget magamnak, hogy cselekedhessek és mellette elengedhessem azt, amit nem tudok megoldani. Mindig ugyanoda jutok vissza: kipróbált, működő és jó módszereim vannak már és ez nagyon jó :)
A front squattal küszködtem, de én fogok győzni, most már biztos, a kezdeti picsogás elmúlt (a múltkori kínlódós emlékek után), és elkezdtem ráérezni a technikájára. Ma 50 kilóval nyomattam.
Ma reggel prímán sikerült a 6 sorozat húzódzkodásom, amiből az első 2 sorozatban 3-3 ismétlés volt, és elképesztő, hogy ezek is mennyire jól mennek. Ennyit számít az az egy-két kiló mínusz az estihez képest (napi kaja, víz, stb.), a kipihentség meg a reggeli tudatállapot. Jót tesz nekem ez a változás, érzem.
Persze az új rendszerben való edzés változtatásokat követel meg magamtól (pl. mindenféle rutinjaim kialakításában), de felvérteztem már magam kellő elszántsággal, fegyelemmel és céltudatossággal, hogy ez ne legyen probléma, és működjön minden, mert jauság csak így lesz, és így nem okoz majd nehézséget sem b.szatni 110%-on. Nagyon nagy pozitívum, hogy végre a Thor-os eszközparkot tudom használni, nincs ez a kettősség mint korábban, végre tudok TRX-ezni például, de biztos lesz majd később bellezés is, meg egy csomó egyéb dolog. Stay tuned.
I’ll be water.
2 év után

2 év

Május 1-jén volt épp két éve, hogy ráléptem az utamra. Az eltelt idő alatt szinte elmondhatatlan sok dolog történt, amelyek nagyon sok részét már megírtam itt is.
Az elmúlt két év sokkal de sokkal több volt annál, mint hogy a mérleg 70 kg helyett ma épp 56 kg-ot mutat. 
Önismereti utazás.

Amit az elmúlt 2 év esszenciájaként talán meg tudok fogni, az az, hogy az önmagamba fektetett napi szintű munka és törődés voltak azok, amik azután az életem minden színterén meghálálták magukat.
Önmagam felfedezése és megtalálása

Lássuk csak, 2 évvel ezelőtt hogy is kezdtem neki… 4 napos hosszú hétvége volt május 1. miatt, ezért épp időm is akadt. Azt hiszem a Dívány.hu-n (vagy valami hasonló színvonalas oldalon) olvastam egy cikket önmagunk motiválásáról, benne pedig egy blogról: zenhabits.net, ami egy amerikai kb. 35 éves férfi sikertörténete volt arról, hogy miként talált rá a saját útjára. A blogban számos dolog kapcsán leírta, hogy milyen apró lépések vezethetnek minket előre. Megfogott az egésznek a praktikus egyszerűsége. Azt éreztem, hogy ez egy jó dolog, hogy apró lépésekkel én is előre tudok jutni. Nem véletlenül választottam ezt a nevet a blognak is: One step toward my dreams. Egy lépés az álmaim felé. Elhatároztam, hogy minden nap teszek egyet.
Ott álltam 27 évesen, nulla állóképességgel, önbizalomhiánnyal, túlsúllyal, és egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ennek vége. Az ismeretlenbe tettem egy kis lépést, ami aztán végül egy hatalmas nagy ugrássá vált :). 
Tudtam, hogy legelőször is a testemmel kell valamit kezdjek, aktívabb életet kell éljek, törődnöm kell az egészségemmel. Május 1-jén, kedden, lementem nagyjából másfél órát sétálni, ez volt a kezdet. Aztán elhatároztam: a következő 3 napban minden reggel lemegyek futni. Már az első nap jöttek a nehézségek: korán kell kelni. Nincs energiám. Fel kell öltözni sportcuccba. Nagyon hétköznapi és kicsi problémák, bár az ilyenek egyébként szerintem sokakat visszatartanak. Minek ez a sok macera, nem? De megoldottam őket. 
2012. május 1-jén elkezdtem megoldani a problémáimat.

100 métert nem bírtam lefutni, majd’ meghaltam. De nem adtam fel. Elkezdtem megadni az időt arra, hogy foglalkozzam magammal. A reggeli futások után reggeliztem (= rendszert kezdtem vinni az étkezéseimbe), meg a tumblr-ön és blogokon lógtam és motivációt gyűjtöttem. Sikertörténeteket kerestem. Elkezdtem olvasni, nagyon sokat. Kerestem magyar nyelvű blogokat és találtam is. Büszke vagyok arra, hogy legfőbb inspirálómat, Verocát, talán mondhatom ezt, nem bánja:), ma már barátomnak tekinthetem. De Áginak, Andinak és Anginak is ugyanúgy hálás vagyok minden kedves szóért és biztatásért. Meg mindazon embereknek, akiktől bátorítást, motivációt, kedvességet kaptam.
Elkezdtem kiszűrni a rengeteg információból azt, amiről úgy éreztem, hogy tényleg hosszú távon az épülésemet (akkor még fogyással a fókuszban) szolgálják. Így keveredtem először a HIIT edzésekhez, aztán az egyéb otthoni, saját súlyos gyakorlatokhoz, végül pedig a súlyzókhoz. Megismertem az egészséges táplálkozás alapjait és megtanultam testre szabni azt a saját igényeimhez.
Elkezdtem megszabadulni a saját magam korlátaitól. Kezdve olyan egyszerű dologgal, hogy “nem tudok biciklit venni, mert drága”. Aha, persze. Egy barátnőm biztatására (egyszer beszéltünk róla és nagyon motiválóan hatott) 2012 májusában potom 12.000 forintért megvettem a kis babakék csotrogányomat, amivel ha jó az idő, munkába meg ide-oda járok azóta is :) Az a plusz mozgás akkoriban, amit a munkába biciklizés adott, sokat dobott az állóképességemen és segített fogyni is amúgy.
Folyamatosan jöttek a sikerélmények, ahogy a testem kezdte meghálálni a törődést. Javult a kondim, alkalomról alkalomról fejlődtem. Az első komolyabb mérföldkő 2012 júliusában volt, amikor egy esküvőre megvehettem egy csodaszép ruhát, ami meglepő módon már 1 számmal kisebb volt, mint a korábbi ruháim. 
Egy dologban voltam biztos: nem féltem keményen dolgozni a céljaimért. Az edzésekben 100%-ig odatettem magam minden alkalommal, mert tudtam, hogy amit csinálok az jó és épülök általa. Viszont soha nem koncentráltam kizárólag egy dologra. Mindig a teljes képet próbáltam szemlélni és az apró dolgoknak ugyanúgy örülni, mint a nagy eredményeknek. A reggeli akácillat élvezete futás közben, vagy ahogy biciklizéskor fújja az arcomat a szél, nekem ugyanolyan örömöt adtak, mint amikor láttam magamon a változásokat.
Nem a cél volt a lényeg, hanem az út maga. A legnagyobb közhely, amit el tudok képzelni :) de ezt akkor érti meg az ember igazán, ha csinálja. Mert tényleg így van. 
Elkezdett kitágulni a világ előttem. Ahogy fizikailag egyre több dologra lettem képes, azzal együtt jött vele a növekvő önbizalmam, bátorságom. Elkezdtem visszatalálni ahhoz az emberhez, aki valójában vagyok. De ezt csak most tudom így elmondani, akkoriban, a dolgok közepén, csak annyit tettem, hogy éltem az életemet úgy, ahogy éreztem, hogy jó nekem, és olyan dolgokat csináltam, amik a fejlődésemet, épülésemet szolgálták.
Elkezdett kitágulni a világ előttem és rájöttem, hogy az emberek mennyire iszonyatos módon korlátozzák saját magukat és egymást. Hogy az életünk tele van olyan rejtett és sunyiban előtörő vagy épp nyílt, elnyomó gondolatokkal és gyakorlatokkal, amelyek által szépen lassan megtanuljuk magunkat megutálni, amik által folyamatosan másokhoz mérjük magunkat, amik által irreális elvárásoknak próbálunk megfelelni, és amik összességében félelemben tartanak minket. Félünk attól, hogy éljünk, félünk a változástól, az ismeretlentől, mások véleményétől, de leginkább magunktól.
2012. május 1-jén elkezdtem kitágítani a saját világomat. 
Folyamatossá vált az életemben a sport és az egészségemre való odafigyelés. Az egészséget soha nem redukáltam egy-két fogalomra, de főleg nem csupán a betegség hiányára. Központi fogalommá vált az életemben, a másik központi fogalmam, az egyensúly mellett. Ez a kettő egyébként – nyilvánvalóan – elég jól leírja, hogy milyen ember is vagyok én, és épp ez az, aminek a felismeréséhez az elmúlt két év munkája hozzásegített. 
Egészség és egyensúly: testben, lélekben, fejben, az életvitelemben, a céljaimban, a kapcsolataimban, a munkában. Az életemben.
Sokat olvastam róla és megtapasztaltam, hogy azok az edzések, amelyek erősítenek, izmokat fejlesztenek hosszú távon nagyon jót tesznek a testemnek. Emellett a súlyzós edzések annyira sokat adtak mentálisan, hogy minden egyes alkalom, amit a konditeremben töltöttem, nagyon nagyon feltöltött és nagyon jó kedvűvé tett. Eszméletlen sok sikerélményt adott és motivációt. Hihetetlennek találtam, hogy mikre vagyok képes. Emlékszem számos olyan alkalomra, amikor meglepődtem azon, hogy először a 6, majd a 7, 8-10-15 kilós kézisúly megemelése már nem is tűnt annyira nehéznek, sőt. Ilyen és ehhez hasonló apró dolgokból építettem aztán nagyon nagy dolgot: magamat. 
Rájöttem, hogy iszonyatosan élvezem azt, hogy erősödök, ezért meg akartam tanulni még jobban és persze szabályosan. Mert magamtól ment egy szinten, de tudtam, hogy az nem az igazi, hosszú távon jobban fejlődök, ha van mellettem profi segítség. Meg akartam tanulni rendesen guggolni, baszott nagy súlyokat felemelni, húzódzkodni, fekvőzni, meg mindent és bármit, amit csak lehet. Sky is the limit. 
Sokszor gondolkozom azon, hogy bizonyos dolgok mennyire történtek sorsszerűen vagy épp a szerencsének köszönhetően, de valójában olyan az egész, mintha tudat alatt magam építettem volna ki előre az utat, amin aztán szépen végigsétáltam. Ahogyan elkezdtem az erőemelő edzéseket Zsolttal és elkezdtem szinte roham léptekben fejlődni, aztán ahogy 2013 év végén vettem a bátorságot és facebook oldalt csináltam a blogomnak, mind hozzásegítettek ahhoz, hogy ott tartsak ma, ahol vagyok.
Az elmúlt 2 év során számos alkalommal győztem le a saját korlátaimat, a félelmeimet, szembesítettem magamat saját magammal, megkérdőjeleztem a saját véleményemet, kritikát fogalmaztam meg magammal szemben. Nem féltem szembemenni magammal, mert tudtam, hogy végeredményben ez fog előrevinni. Ugyanakkor KEEP CALM üzemmódban voltam, mert tudtam, hogy türelmetlenséggel sem megyek semmire. Időt kell hagyni magunknak és meg kell tanulni elengedni dolgokat – ezek olyan fontos tanulságok, amikre az elmúlt hónapok világítottak rá és amelyekhez még számos alkalommal vissza fogok térni az életem során valószínűleg.
Bármennyire is szeretném, de életem nem minden részének leírása tartozik a blog keretei közé. Az, hogy megerősödtem testben, lélekben, hozzásegített olyan változtatások véghez viteléhez, amikre korábban nem lettem volna képes. Amikor arról írtam, hogy kiforgatom a világomat a sarkaiból, akkor azt tényleg megtettem. Bátor voltam és erős, mert tudtam, hogy a boldogságom (de nem csak az enyém) a tét. Bárhogy is, szerintem minden embernek ott lebeg a céljai között, hogy összességében egy boldog életet éljen. Én is tudtam, hogy milyen lenne az, de rájöttem, hogy bizonyos dolgok nagyon rossz irányba mentek, és ez nyilvánvalóan sokban múlott rajtam is, meg nem csak rajtam is. Köszönhetően annak, hogy megerősödtem, képessé váltam viszont arra, hogy én legyek az, aki elementáris változásokat volt képes hozni az életében, mert rájöttem, hogy saját magam boldogsága fontos annyira, hogy nem szabad féljek őszintének lenni az élet igazán fontos dolgaiban.

Rájöttem, hogy számos dolog mellett, ami lényemet az egyik legjobban jellemzi, hogy szeretek élni és nem félek élni. Csodálom az egészet, ezt az egész “élet dolgot”, ahogy van, ahogy vagyunk, ahogy hatással vagyunk egymásra. Nem lehet mindig 1000°-on égni, de a langymeleg állóvíz sem az én világom. Egyensúlykereső ember vagyok, amiben benne van az is, hogy képes vagyok végleteket is megélni. Egyensúlykereső vagyok, de nem menekülhetek örökké a biztonságba. Ahhoz, hogy a jót tudjam értékelni, néha szembesülni kell a rosszal is. A lényeg, hogy már bízom magamban annyira, hogy nem fogom magam elveszettnek érezni, bárhogy is alakuljanak a dolgaim. 

Egyensúlyteremtő vagyok.
És ezzel most szembesültem csak igazán, hogy leírtam.

Kezdődik a 7.! :)

Tegnap megkezdtem a 7. edzésciklusomat Zsoltnál. Hihetetlen, hogy már 7 hónapja csinálom, csináljuk. Nagy lelkesedéssel kezdtem bele tavaly annak idején, és hát valóban bejött a dolog :)
Most újra előkerült a HFSW (high frequency strength workout), ahogyan azt már említettem is, és ez a kis változatosság most nagyon is jól jön. Az első hét – szokás szerint – egy alapozás jellegű hét, mérsékelt súlyokkal és mérsékelt ismétlésszámokkal. Ennek köszönhető, hogy a tegnapi edzés összességében nagyon jól esett. Küzdöttem, mert most ugye küzdős időszak van, az erőmet próbálom visszanyerni ezerrel, de jó élményekkel fejeztem be a tegnapi adagot.
A legviccesebb dolog a tegnapi edzésben valószínűleg az volt, hogy annak ellenére, hogy szombat délután lévén, zárás előtt nem sokkal, csak 3-an voltunk a teremben összesen, a guggoló keretre mégis várni kellett, pedig még a legnagyobb esti csúcsforgalomban is az esetek többségében szabad az állvány.
Ami egyértelműen a legnagyobb örömöt persze az jelentette persze, hogy kipróbáltam a húzódzkodást itt is: odaálltam a jóóó magas állványhoz, amit alapból fel se érek, lábujjhegyről felkapaszkodtam a rúdhoz és lógásból felhúztam magam. Juhhhúúúúúúú :) Ígérem, majd csinálok videót is, mert ez nagyon nagy eredmény – kezdem most már én is ezt realizálni és őszintén örömködök is miatta :) Na meg persze imádom, hogy egyre izmosabb a hátam <3
Tegnapi új erőgyakorlatom a sumo deadlift volt, ezt most tanulom, érzem is a hátsóbbik feleimben a hatását :) a sípcsontom és a térdem persze szanaszét baxódott és tiszta piros-lila-zöld foltos lettem 😀 isteni lesz ez így tavaszra, szereznem kell krémet na meg térdzoknit :)

Elkezdtem visszatérni a rendszerességhez, törekszem arra, hogy a kaját is minél jobban ehhez igazítsam, újból és egyre inkább motiváltnak érzem magam, úgyhogy nagy reménységekkel vágok bele ebbe az újabb edzésciklusba :) 

Ez. A. Nap. Meg a diéta.

Egy párszor már megemlékeztem a pihenés fontosságáról, de nem tudom eléggé hangsúlyozni. Nekem most iszonyatosan jót tett. Testi-lelki szinten. Oké, persze javarészt kényszerpihenő volt, mert betegség előjele volt rajtam, de örülök, hogy hallgattam a testemre és nyugton maradtam.
A mai nap nagyon feltöltött lelkileg. :) Nagyon nagyon jól esik az a támogatás, amit a környezetemből kapok, inspirál, köszönöm!
Voltam edzeni a Thorban este Zsoltnál, de most b.szatás helyett az új edzésciklus régi-új elemeit beszéltük át és próbáltuk le, így szerencsére nem volt nagyon intenzív a dolog. Picit meg is fájdult a fejem a vége felé, jelezvén a szervezetem, hogy azért csak bujkált bennem valami. Most már tutira rendben leszek :) Mint a hétfői kis próbálkozásaim az egykezes fekvőkkel, az is szerencsére pozitív irányba lökte az egészségi állapotomat.
Ma is értek azért sikerek, hiszen többek között visszatér az új edzésciklusban a jó öreg fekvenyomás a repertoárba, és lemértük, hogy hol is tartok benne. Legutóbbi emlékeim szerint rúddal olyan 32,5 kiló körüli súly már nehézséget okozott. Egykezes súlyzókkal nyomtam dupla 16 kilókkal legutóbb, a januári ciklusban. Most felvittük 40-re! Volt bennem egy kis belső döbbenet mikor leemeltem a súlyt az állványról, hogy hát ez nem is annyira nehéz.. és végül 3 ismétlést össze is hoztam belőle. Koncentrációban nem voltam csak a topon, de fizikailag nem okozott nagyon nagy megterhelést. Szóval menni fog ez. Örülök neki, mert szeretem a fekvenyomást, egész testes gyakorlat a javából :) Lesz mellé párban (fej fölé) nyomás, ami viszonylag nehéz, de amúgy szintén szívem egyik csücske. Pontosan nem is tudom megmondani, hogy miért, talán egyszerűen csak jó érzés csinálni. Ahhoz is kell minden porcikám :)
Intenzívebbre vesszük a húzódzkodás megtanulását megint, MOST MÁR ÖSSZE KELL VÉGRE JÖNNIE. Érzem, hogy el fog jönni az idő. Nagyon régóta dolgozom rajta. 
Majd szépen lassan bemutatom a többi új elemet is, de egyelőre még nem kaptam meg, fejből meg nem tudok minden fincsiséget felidézni sajnos. Törzserő fejlesztése mindenformában továbbra is fókuszban. Ja igen, és természetesen az egykezes fekvő:)) Megint ufónak fognak nézni a teremben hehehehe.
Pár szót a diétáról.
Valami történik. Határozottan. Február hónapban tartottam következetesen a rendszert.
Számszerűen:
Február 28 napjából 27 napon sikerül értékelhető és viszonylag hiteles feljegyzéseket készítenem az elfogyasztott kajáról a myfitnesspal segítségével. Ez alapján az alábbi számok jöttek ki:
Februárban egy nap átlagosan 1711 kalóriát ettem, amiből 86 g szénhidrát, 89 g zsír és 134 g fehére volt.
Pihenőnapokon átlagosan 1634 kalóriát ettem, amiből 76 g szénhidrát, 90 g zsír és 124 g fehérje volt.
Edzésnapokon átlagosan 1841 kalóriát ettem, amiből 103 g szénhidrát, 87 g zsír és 152 g fehérje volt.
Alapvetően jók az értékek, a különbségek pihenő nap és edzésnap között megvannak. Amin lehet javítani mondjuk, hogy szerintem edzésnapokon picit magas a zsír, pihinapokon meg picit magasabb a széndhidrát, erre megpróbálok odafigyelni jobban. Ez azért is van egyébként, mert úgy éreztem, hogy ezt kívánta a szervezetem. Tehát, ha nagyon erőltetnem kell, hogy változzanak az arányok, akkor nem biztos, hogy mindig meg fogom tenni. Nehéz edzéseim vannak, egyszerűen kell az energia. Továbbra is amellett vagyok, hogy a legfőbb örömforrásaim közé tartozik az edzés, minden fejlődés és ezzel járó élmény, és mindig örömmel tölt el, ha jól megy. Ehhez viszont enni is kell. Továbbra is odafigyelve, okosan, a mértékeket tartva, folytatni fogom ezt a rendszert.
Februárban egy dekát se fogytam, 56,1-4 kg vagyok kb. Őszintén, volt olyan nap, amikor úgy éreztem, hogy nekem ez nem megy, a számok nem igazolják vissza a kitartásomat és a munkámat, lehet, hogy valami nem jó. Miközben egyébként azt éreztem, talán látni is véltem, hogy változok, izmosodom. Talán ezen a fenti kis videón is látszik már valami belőle. Kaptam ezzel kapcsolatban visszajelzéseket is, pozitívakat. Hallgatok is ezekre a visszajelzésekre, abból baj nem lehet :) 
A fogyás akkor sem matek, ha igaz az az alapvetés, hogy ha kevesebbet eszel, mint amit felhasználsz, akkor fogysz. Vagy matek, de nem úgy. Vagy nem olyan időtávon (ahogy azt szeretné az ember). Vagy nem ott, nem akkor. Nem akkor, ha meg fog jönni, vagy ha épp megjött, ha már túl vagy rajta, ha telihold van, ha stresszes vagy, ha szomorú vagy, ha boldog vagy, ha beteg vagy, ha fáradt vagy…. stb. Az elmúlt 2 hónap kitartó munkájának eredményeként elkezdett kicsit változni a testkompozícióm. A számok pedig nem adják vissza a lényeget. Azt meg pláne nem adják vissza, hogy amúgy milyen sokat erősödtem, ami sokkal nagyobb dolog, mint önmagában a fogyás. Egykezes fekvőtámaszokat próbáltam csinálni, én, aki régen attól meghalt, hogy felment gyalog a 4.-re!!!!!!!!! Madness.
Ugye ez a rendszer, amit csinálok, jól látszik, hogy egy alacsony szénhidrát bevitelre épülő (ún. low-carb) rendszer. Azzal a szándékkal csinálom, mert zsírból szeretnék fogyni. Egyébként sokat foglalkoztam az inzulin érzékenység kérdésével is mostanában. Ezek miatt, és talán ebben próbálok még következetesebb lenni, a szénhidrát bevitelemet dominánsan az edzések körüli időszakra próbálom korlátozni, és ezek miatt van, hogy a szénhidrátok jó részét edzésnapokon edzés után viszem be, kihasználva, hogy a megemelkedett inzulin ilyenkor rögtön az izmoknak tudja szolgáltatni az energiát. Bro science. Bővebben majd később. Aztán majd meglátjuk. 
Jókat eszem, jókat edzem, megadom magamnak azt, ami kell, egy emberileg, szociálisan, anyagilag, időben, stb. fenntartható rendszer szerint étkezem. A lemondásokat nem élem meg rosszul, és ha úgy érzem valamilyen okból szükségem van rá, akkor megadom magamnak, amit szeretnék. Úgy érzem, alapvetően egészséges mederben van nem csak a bevitt táplálékom összetétele, rendszere, hanem az étkezéshez való hozzáállásom is, nincsenek frusztrációim, nincs bennem kényszeresség. Következetesség persze van, ez fontos, de a keep calm üzemmód is aktív :) A hétköznapok ritmusa egyébként nekem segít, hogy fenntartsam a rendszert, a hétvégék általában lazábbak. Az étkezési rendszer nagyon sok teret enged a kreativitásnak, igyekszem mindig változatosan főzni, sütni, készülni. Aztán persze előfordul, hogy vannak kattanásaim és napokig ugyanazt vagyok képes reggelizni (pl. a héten csokis protein palacsintát (fehérje+tojás+víz serpenyőben kisütve) túróval) vagy épp vacsorázni.(:
Szóval egyelőre folytatom az étkezési rendszert és a remélhetőleg lassú, ám fokozatos alakulást. 
Meg legfőképp az erősödést. :)
WP_20140225_002

Mostanában sokat inspirálódtam

Mostanában sokat sütök, főzök, variálok. Ennek az egyik legegyszerűbb indoka mégpedig az, hogy folyamatosan inspirálódom: a környezetemből, az olvasottakból, a fórumokból, a jó ötletekből. Nagyon élvezem, amit csinálok, minden nap alkothatok valami újat, számomra ez szinte már létkérdés. Örülök, hogy kreatív lehetek az étkezésben, és hogy másoknak is örömet szerezhetek ezzel, azon túl, hogy a saját, személyes céljaimmal is összhangban van mindez, amiket csinálok.
Ma reggel például épp főztem a mai ebédet (mindjárt mutatom) és iszogattam a reggeli kávémat, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a túrót a vaníliás fehérjepor mellett ezúttal kávéval keverném el, így több se kellett és csináltam egy adag tiramisu fitt-et. Holnap megpróbálok fotót hozni és receptet is, bár ez utóbbi tényleg csak ennyi, amennyit elmondtam. Annyit elárulhatok, hogy nagyon jól sikerült, lehet, hogy holnapra is ezt keverek magamnak :)
Az ebéd, amit főztem, csirkemáj volt sült zellerrel. 
A sült zeller nagy sláger lett nálam mostanában, mert nagyon egyszerű megcsinálni és nem mellesleg nagyon finom is, édes, nem földes ízű. Minél jobban megsütöm, annál finomabb. Ma például egy kis paprikás kókuszzsíron sütöttem, így egész sült krumpli kinézete lett 😀 Recept: hasábokra vágott zellergumót egy evőkanál kókuszzsíron kb. 15-20 perc alatt pirosra sütök, a végén sózom. Sokan sütik ezt “sült krumpliként”, ám én nem illúziókat keresek, mert ha sült krumplit szeretnék enni, akkor ENNÉK, ez ilyen egyszerű. De örülök, hogy egy új zöldséget tudok egy izgalmas formában felvenni a kis diéta repertoáromba.
Délután a maradék túrótiramisumat ettem meg, aztán a következő étkezési lehetőségemig eltelt egy csomó idő, kezdtem nagyon megéhezni. Hazafelé tartva gondolkoztam rajta, hogy beugrom valami török étkezdébe és veszek holnapra valami ebédnek valót, de bementem egybe, és nem volt olyan, ami jó lett volna ebédre, így ezt kihagytam. Ellenben elsétáltam egy thai büfé mellett és ez megihletett, este vacsira összedobtam egy chilis-gyömbéres-fokhagymás csirkelevest. Mindig vannak ilyen flash-eim, hogy “basszus, ezt eddig miért nem csináltam?” – de persze nem lehet mindig mindent csinálni meg főzni, így ennek a jó kis levesnek is most jött el az ideje. A felismerésem lényege az volt, hogy a szokott vacsoráim helyett (pl. túró zöldségekkel, sonkával) levest is főzhetek, abban sok-sok csirkehúst bele tudok rakni, így minimális szénhidrát és zsír mellett ízletes formában ehetek sok fehérjét. Szóval ez most egyfajta emlékeztető nekem :) 
Mindebből annyi látszik, hogy csak ma 3 étkezésem kapcsán is tudtam inspirálódni valahonnan és ez jó érzés! Nálam ez is az egészség része. Amit pedig szintén fontosnak tartok megemlíteni, hogy számomra a jó diéta a testnek ÉS a léleknek is jó, egyensúlyban tartja mindkét fajta igényemet, nem frusztrál, nem a kizárásokra és a tiltásokra épít, hanem a lehetőségekre!
Az első évek

Ne válts életmódot!

Sokszor próbálok visszaemlékezni mostanában arra, hogy hogyan is éreztem magam azelőtt, hogy életmódot váltottam volna. Tudom, hogy ugyanúgy tettem a dolgomat mint most: foglalkoztam a szeretteimmel, dolgoztam keményen, próbáltam örömet lelni a munkában, az életben, igyekeztem fejlődni minél több készségemben és képességemben. Mégis, az életmód, amit folytattam hosszú távon nem szolgálta az egészségemet. Valójában egy kényelmes komfortzónán belül léteztem, ami teret adott bizonyos vágyaim megélésének, a kreativitásom kibontakozásának, lehetőséget egy viszonylag örömteli életre, ám igazi változásra valójában nem volt alkalmas. Sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos feladatok vagy éppen felmerülő nehézségek meghaladják a képességeimet és ha legyűröm őket, akkor fejlődni fogok általa. Fejlődtem is persze, de soha nem volt annyira átütő a siker. Ám volt egy dolog, amit minden egyéb törekvésem ellenére valójában mindvégig elhanyagoltam: a testem, a fizikai mivoltom és így az egészségem. Az eltelt évek alatt valójában elkényelmesedtem. Féltem a bizonytalantól és a váratlan helyzetektől, ezért nem is nagyon mozdultam ki sokat, az emberek felé nem voltam annyira nyitott, amennyire szerettem volna lenni. Miközben bennem is alakultak ki frusztrációk a külsőm miatt – no nem azért, vagy nem csupán azért, hogy holmi külső elvárásoknak megfeleljek, hanem mert legbelül tudtam, hogy az egészség a legnagyobb érték és én nem az egészséges úton haladtam. Ehhez még az sem kellett, hogy káros szokásaim legyenek: ritkán iszom alkoholt és soha életemben nem gyújtottam rá például. Elegendő volt “csak” nem mozogni és gyakorlatilag egész nap ülni, a szedentarizmusban elkényelmesedni. 
Évek óta hallgattam, néztem, olvastam unos-untalan a különféle szövegeket a rádióban, a tévében, az interneten, hogy “válts életmódot“, az “életmódváltás az egyetlen megoldás”, az “életmódváltás a JÓ megoldás!” – amivel csak egyetlen hatalmas nagy problémám volt: nem tudtam mit jelent az a szó, hogy életmódváltás. Nem volt számomra kézzel fogható a dolog, nem tudtam realizálni a saját életemben. Így aztán lefordítani se tudtam cselekvésre. Hiába olvastam el a huszonnyolcadik cikket is az “életmódváltás fontosságáról”, az egésznek nem volt túl sok értelme számomra. Mégis, most, hogy már eltelt több mint másfél év azt mondom: egyik napról a másikra életmódot váltottam! Ehhez egy dolog kellett számomra: megtanulni, hogy mik lehetnek azok a lépések, amik változást hoznak a korábbi életemhez képest. Amit viszont egy dolog alapozott meg: elegem lett abból, ami addig volt! Végre nem tagadtam tovább magam előtt, hogy milyen életet éltem korábban. Ez nagyon ösztönös dolog volt számomra, úgy érzem, hogy meg kellett rá érjek, hogy ez a változás bekövetkezhessen.  
Elegem lett és gyors változást akartam ugyan, de tudatosan apró lépésekkel kezdtem. Megnéztem, hogy mi az, amiből elegem lett, mi az amit szeretnék helyette, és megpróbáltam kitalálni, hogy milyen módon tudnám elérni. A bizonytalanban kezdtem el járni, számomra új területen. Természetesen olvastam sokat, tanultam, próbáltam szelektálni az információk között és kaptam ötleteket is. Ez mind sokat segített. Elkezdtem próbálkozni. Először a reggeli korán keléssel és a futással. Aztán a reggelizéssel. Aztán más mozgás kipróbálásával. Új alternatívákkal pl. a közlekedésben (biciklire váltottam). Szépen lassan pedig átformáltam az étkezési szokásaimat is. Először csak elhagytam a cukrot a reggeli kávémból, aztán szépen lassan mindenből. Unásig tudja már mindenki ismételni, hogy mik azok az ételek, amiket nem tanácsos napi szinten többször fogyasztani. Ezeket cseréltem le én is apránként. A kis hógolyó elindult a hegyről és szépen lassan lavina lett belőle. Minden megváltozott. Ahogy lezúdult a lavina, megváltozott a táj is mögötte. Így változtam meg én is. Teret kaptak az alapvető igényeim: a rendszeresség az életvitelben, a mozgás örömének megélése, az emberi/társas kapcsolataim bővülése, a kreativitásom kibontakozása, összességében a magammal való törődés. 
Szóval én azt mondom: ne válts életmódot! Helyette kezdj el apró lépésekben gondolkozni és apró dolgokat megváltoztatni. “Even the smallest person can change the course of the future” – mondta Galadriel a Gyűrűk urában, amire én azt felelem: a legapróbb lépésekkel is képes vagy megváltoztatni a jövődet. Nem kell a legnagyobb falatot lenyomni a torkodon: nem kell egyik napról a másikra teljesen életmódot váltani. Van, akinek sikerül, de ez a ritkább szerintem. Gondolkodj el, milyen helyzetben vagy most, ötletelj, hogy mi az a dolog – akár a legapróbb is! -, amin tudsz változtatni. Kezdj el apró lépéseket tenni és azon kapod magad, hogy lassacskán változni fog minden, amíg észreveszed, hogy most már nem olyan az életed, mint amilyen korábban volt. Sokkal de sokkal jobb! 
Nem muszáj ezt feltétlenül a fogyás témájára redukálni, működik ez nagyon sok céllal is, amit kitűzöl magad elé. Olvass, tanulj, kérdezz, beszélgess, találkozz emberekkel, legyél nyitott, próbálkozz és ha valami elsőre nem sikerül, akkor próbálkozz másként. Amíg megtalálod, hogy mi az, ami működik számodra, valószínűleg találsz olyan dolgokat is, amik egyszerűen nem működnek. Ezt ne éld meg kudarcként, inkább fogd fel tapasztalatként és próbálj tanulni belőlük! 
Amit véghez vittem, azt már címkézhetem életmódváltásnak, de én inkább hívom életváltásnak, hiszen nem csak egy-két paraméter változott meg az életvitelemben: alapjaiban másként élem meg most az életet, mint korábban. A mérleg által mutatott szám a legkisebb részlete a dolognak. Ha pedig valamit fontosat megtanultam, akkor ez az: a legapróbb fejlődés is fejlődés, a legkisebb lépés is lépés, amivel már közelebb kerülhetek a célomhoz.