Nehezedre esik kimondani, hogy “szeretem a testem”?

Az alábbi kérdést kaptam még a nyáron:

Nem vagyok elég kitartó a fogyáshoz és nehezemre esik kimondani, hogy szeretem a testem és elfogadom magam.

Hogyan szeressem meg magam?

Önmagában, illetve közvetlenül azon, hogy megszeresd magad szerintem nem lehet dolgozni. Aktív, pozitív és elérhető célokon tudsz dolgozni.

Önmagadat meg fogod tudni szeretni akkor, ha a mindennapokban elkezdesz tenni olyan dolgokat, amiket sikerrel tudsz megcsinálni. És itt a nagyon apró sikerről beszélek leginkább, amik folyamatosan, nap mint nap képesek megerősíteni téged abban, hogy szerethető vagy testileg-lelkileg, mindenhogy. :)

Ha mozogsz, ha odafigyelsz az étkezésedre, akár egy-egy tudatos választásra (most gyalog megyek egy megállót vagy 1 cukorral kevesebbel iszom a kávét – szóval tényleg apró dolgokról beszélek!), akkor az örömet fog neked okozni. Látni fogod, hogy milyen sok dologban képes vagy tenni magadért és ez az, ami segíthet abban, hogy szeresd magad:) 

A sport azért jó, mert nagyon intenzív tanulás a lelkünknek is magunkkal kapcsolatban.

A sport feléleszti a “második agyunkat” és a belső intelligenciánkat. Az ösztöneinket. Hogy zsigerből érezzük-tudjuk, mi az ami jó nekünk és mi az, amit szeretünk az életünkben. De itt is fontos a fokozatosság. Sokan futnak kudarcokba, mert a kezdeti lelkesedés túlhajtásba megy át, aztán kifulladnak. Vagy olyan dolgot erőltetnek magukra, ami nem biztos, hogy hozzájuk való.

Biztos vagyok viszont abban, hogy mindenki meg tudja találni a saját magához illő sportot, ami hosszú távon is az élete részévé tud válni, mert rájön, hogy nélküle kevesebb, erőtlenebb, gyengébb, sebezhetőbb. Vagy megfordítva: rájön, hogy a sport által több, erősebb, acélosabb, tudatosabb és boldogabb lehet.

Coachként segíteni tudok neked abban, hogy erősödjön az önbizalmad, fejlődjön az önismereted és meg tudd szeretni magad.

Bővebb infó itt: Coach neked.

tumblr_n7zuig2K5h1rh2tw8o1_500

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük.

Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért 2. végre felvállalom az igényeimet és nem élek tovább olyan életet, amilyet nem akarok.

A blogom indításának, egyben életmódváltásomnak 3. születésnapja alkalmából született ez az írás.

Amit az életről gondolsz, az életeddé válik.


2012

Május 1. Egy új élet kezdete….. vagy valami olyasmi! 2012.05.01.

Így kezdődött minden. Azt mondtam: számon kérhetővé akarom tenni az egész életmódváltás folyamatát – elsősorban saját magam számára – ezúttal nem akarom feladni, abbahagyni, csalódni.Elkezdtem figyelni magamra, ami alapvetően megkülönböztette minden korábbi próbálkozásomat az életmódváltásra. Elkezdtem őszintének lenni magamhoz. Elkezdtem tanulni magamat.

Így már a kezdet kezdetén jöttek is a tanulságok.

A lényeg, hogy nem kell olyat meg(t)egyek, amitől rosszul érzem magam. 2012.05.02

Amikor azt mondom, hogy miként vált önismereti utazássá az életmód-váltásom, akkor épp az ilyen apróságokról beszélek. Egy halk Jézusom!-ot is felkiáltottam az előbb, ahogy ezt a 2012. májusi bejegyzésemet olvastam és a fenti mondatba futottam. Ez egy olyan dolog volt, ami aztán ki is teljesedett, mikor felvállaltam a belőlem feltörő igényeket és kitörtem az elnyomás(om)ból. De ugyanezt – leginkább a túlzott, “magamat feláldozó” alkalmazkodás elkerülését – tanulom még most is.

Rá kell szánni az időt magamra! 2012.05.06

Amellett, hogy vannak kötelezettségeim, gondoskodom a szeretteimről, a kutyuskánkról, fontos, hogy magamra is legyen elég időm.
A teljesen hétköznapi dolgokat is apránként átgondoltam, próbáltam tervezni, illetve már hamar elkezdtem érezni, hogy miről is szól ez az egész folyamat majd.

Reggel elmegyek a zöldségeshez almáért – muszáj a diétát is csinálni, ha fogyni szeretnék, ehhez pedig az kell, hogy meg legyen tervezve a mindennapi betevőm:) mind az 5 étkezésre. 2012.05.08

Kell a mentális erő, amit ez az egész ad nekem – hogy érezzem, mennyi mindenre vagyok képes és mennyire tudok koncentrálni – nagyon jó érzés megtapasztalni :) 2012.05.09

Ez egy vicces nap volt:

viszont tudom, hogy ahhoz, hogy ez intenzívebb legyen, izmot kéne fejlesszek, amihez kondiba kéne járni. A kondibérlet viszont pénzbe kerül, és az olcsó kondi ami meg szóba jöhet az nem jó helyen van vagy kocsival kell menni oda, ami szintén pénzbe kerül. Márpedig nincs ennyi felesleges pénzünk erre..

ugyanitt:

Ja, mivel lelkiismeret furdalásom támad, ha arra gondolok, hogy kihagyok egy napot, ezért ma egy fél órát itthon edzettem, súlyzóztam, kitöréseket, felüléseket, guggolásokat csináltam, ilyesmi. 2012.05.13

Mivel nagyon akartam az egészet, ezért kifogások helyett ösztönösen a megoldások után mentem és cselekedtem: hallgattam a testem jelzéseire, és mivel mozgást igényeltem, mozogtam.

 

Az odafigyelésnek köszönhetően az első 2 hét alatt már kialakult bennem, hogy ha 1-1 nap ki is maradt, mert elkezdtem mondjuk érezni, hogy fáradok, a testem annyira jól reagált a mozgásra, a törődésre, hogy automatikusan mentem tovább. Érdekes látni, hogy ilyen apró sikerek hada vezetett a nagy változásokhoz, bizony.

 

Nagyjából 6 hét után jött el az első mélypont: 2012. május 1. után a korábbi 0 aktivitásból napi szintű, rendszeres mozgás és odafigyelés kerekedett. Igen ám, de amilyen jól reagált rá a testem, azért egy idő után mégis elfáradt és minden lehetséges módon elkezdett tiltakozni az ellen, hogy tovább erőltessem. Küzdelmes napok voltak ezek, megtorpantam. De már tanultam annyit ekkora, hogy felismerjem: ez csupán egy mélypont, nem pedig a folyamat vége, mint korábban. Megijedtem, szembesültem a félelmeimmel, aztán megnyugodtam. Majd folytattam.Elkezdődött az, amit most már sokkal tudatosabban élek meg: ciklikusság. Eljött a mélypont, de aztán onnan már ismét felfelé vezetett az út. Ismét sikerélmények és a mozgás örömteli megélése jött ezután. :) Mélyen tanulságos ez magam számára még most is.

Kb. 2 hónap után kezdtek el a blogban megjelenni számomra motiváló képek, feliratok, idézetek. Az életmódváltás után a motiváció a társammá vált a hétköznapjaimban. Tudatosan kerestem a motivációt, ami által tényleg újra erőt tudtam venni magamon, mellette pedig egyre nyitottabbá is váltam: a külvilág és saját magam irányában is. A tudatos motivációkereséshez később is többször fordultam, még mostanában is. Nekem sokat segít.
2012. július 26. A nap, amikor a blogban először írtam le, hogy erősnek éreztem magam és ez mennyire jó érzés volt :-)
Bizony, így kezdődnek nagy dolgok: először csírájukban megjelennek, mert végre megtörténnek, mert megcsináljuk! Aztán észre is vesszük a változást, mert figyelünk magunkra! Végül rájövünk, hogy ez egyszerűen JÓ. Aztán ezt ismételjük.

Így, 3 hónap elteltével a gondolataim többsége ezzel a visszatekintéssel foglalkozik. Eltelt 3 hónap és mennyi pozitív változást tapasztaltam magamon. Annyira jó érzés megélni magam és nyomni és nyomni. Soha nem éreztem ilyet korábban, a saját testem sok tekintetben a gátam volt. Afelé törekszem, hogy felszabadultabb legyek, hogy jobban szeressem magam. 2012.07.30

Ez egy olyan pont, amikor azt tudom mondani: célokat fogalmaztam meg. Időről időre törekedtem dolgok felé, és ezt gyakran le is írtam, de amikor konkrétabb célokat tudtam megfogni, azért segített igazán, mert már nem csupán sejtettem, hanem tudtam is, hogy mit akarok.
Ez az akkori motivációs kép pedig most ide kívánkozik:
2012.08.06: valami elkezdődött.

A lényeg, hogy úgy tűnik, ma kompenzálni akartam valamit… nem pontosan tudom mit, talán a félelmet a munkától, vagy az egyéb dolgaimmal való szembenézéstől… nem tudom azonosítani, de legalább felfigyelek rá.

További fontos gondolatokat is leírtam:

a saját kezemben van a döntés, akkor mindent aszerint kell tegyek, hogy épüljek általa. 2012.11.01. 

És mikor ezeket a sorokat olvasom, hálát adok magamnak, hogy az első pillanattól kezdve elkezdtem írni ezt a blogot.
Kislányként, emlékszem, mindig is szerettem naplót írni. Azaz: szerettem VOLNA, mert sosem voltam elég kitartó. Ezt meg már 3 éve csinálom, mert szeretem csinálni. Mert a saját magammal való törődés egyik felülete. Mert olyan dimenziókat megnyitok általa a kis életemben, amik építenek engem. Őszinteség magammal szemben. A sebezhetőségem felvállalása. Ami erősebbé tett, mint valaha. Példa lehetek mások számára. Megmutathatom, hogy ilyen is van. Én ilyen vagyok. Senki más nincs a bőrömben, így minden, ami velem történik, az én sajátom. Nem rossz vagy jó, csak olyan, amilyen.
2012 év végét ezzel a kis képecskével összegeztem:
Életmódváltás

Életmódváltás

 Más úton járunk, különbözőek vagyunk és ez így van jól. Mindenkinek a saját útját kell járnia.
Én is ezt tettem, és 2013-ban folytattam tovább, amit elkezdtem.
Az életmódváltás legfontosabb állomása, valami nagynak a kezdete volt, amikor 2012 októberében elkezdtem a kondis-súlyzós edzéseket. Ekkoriban elég keveset írtam blogot: csak csináltam, amit szerettem. Eszem ágában sem volt abbahagyni, nagyon sokat fejlődtem minden szinten. Mert egy dolgot tettem: keményebben dolgoztam, mint a többiek. Meg mint saját magam előző nap.
2013.05.01.: ez volt az első szülinapom:)

Amit kaptam az elmúlt évben: rengeteg sikerélményt, fejlődést, örömöt, boldogságot, önbizalmat, erőt bátorságot, kitartást, izmokat :))), új barátokat, rengeteget tanultam magam és mások elfogadásáról, sok motivációt, törődést, önmagam megbecsülését, újabb és újabb célokat, állóképességet, önmagam jobb megismerését, energiát, egészséget

Gondolom mindenki számára világos, hogy a “hány kg-t fogytam” c. szempont nem szerepelt ebben a listában. KIT ÉRDEKELT. Sokszor zavarban is voltam, amikor megkérdezték ezt tőlem, mert úgy éreztem, egyáltalán nem ez az, amit szeretnék elmondani, mert egyáltalán nem számít. Tényleg az alapján mérjük a sikert, hogy hány kg-val lettünk kevesebbek? Én biztosan nem.
Ahogy a hirtelen kezdett életmódváltás után telt az idő, egyre fontosabbá váltak számomra olyan dolgok, mint az őszinteség (első sorban saját magammal szemben), önazonosság, hitelesség.
2013 nyara: ekkortájt már elég sokat olvasgattam a teljes testes gyakorlatok hasznosságáról, és a kedvencemmé egyértelműen a guggolás is volt. Igazi kis szertartás volt minden edzésen belül a guggolós széria.

2013.07.08. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy miért is:

Mikor végzek a guggolással, ami a szívem csücske, egyrészt – lehet, hogy baromság, de – mindig meghajolok 😀 nem látványos, mert olyan mintha nyújtanám a hátam vagy ilyesmi, de így kb mindig megköszönöm a lehetőséget 😀 meg magamnak az erőt és a kitartást, egyszerűen büszke vagyok magamra és teszek egy ilyen gesztust. Nehéz ezt elmagyarázni, elég személyes dolog, de számomra épp az ilyenek jelzik, hogy tényleg olyasmit csinálok, amit szeretek és csupa jót okozok ezzel magamnak :)

A másik meg ami mindig eszembe jut: “empowerment” – amit megad az a helyzet (guggolás), amiben maximálisan odateszem magam és én uralom a szituációt és ez hihetetlen energiákkal tölt fel nem csak akkor, hanem a hétköznapjaim során is :) Azért nagyon jó gyakorlat, mert teljes testet igényel és én lelkileg is maximálisan töltődök általa :) 

Ekkor kezdtem el megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor az edzés és a testünkkel való törődés felébreszti a testünkben rejlő intelligenciát és egy mélyebb kapcsolatot teremt saját magunkkal. Nagyon sokat adott ahhoz, hogy szeressem és becsüljem meg magam, törekedjek mindig többre és jobbra, akarjak fejlődni és legyek ERŐS.
Az elmúlt 3 év gyakran telt útkereséssel.. amíg rá nem találtam a sajátomra :) De hát így van ez jól, nem igaz? Amikor elindulsz valamelyik irányba, nem tudhatod, hogy az lesz-e a jó irány. Utólag fog kiderülni; lehet, hogy azonnal, de az is lehet, hogy csak később. Kipróbáltam egy csomó dolgot a sportban, a kajában. Szépen lassan kezdtem felfedezni, hogy mi is jó nekem. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban jelent meg nálam az egyensúly mint szempont – míg végül központi fogalommá érett az életemben. Korábban ezt sosem kezeltem ennyire tudatosan, ebben a 3 évben kristályosodott ki számomra és vált vezérlő elvvé és egyben segítőmmé is az életemben.
Don’t worry, lift heavy! Ez lett a mottóm. A súly sosem hazudik, tükröt tart eléd: megmutatja, hogy milyen napod volt, milyen az általános testi-lelki állapotod. Megmutatja, hogy mit szeretnél az élettől. Akarod-e igazán? Bele teszed-e magad a következő ismétlésbe? Akarsz-e erősebb lenni?

Azt akarom, hogy kibaszott erős legyél! 2013.10.05

Az egyik legmeghatározóbb mondatom volt az elmúlt 3 év során, nem felejtem el soha. Az erőedzések egész egyszerűen boldoggá tettek minden egyes alkalommal. Volt, hogy bőgtem a boldogságtól hazafele a kocsiban! Aztán a szomorúságtól otthon, amikor hazaértem. Persze csak magamban. Elképesztő volt a kettő közti különbség. Bizony, az edzések szépen ráébresztettek testben és lélekben, hogy a hétköznapokban boldogtalan voltam.

De ezen kívül, így visszanézve, azt is látom, hogy már milyen rég elkezdődött az a folyamat, hogy elkezdtem a testem jelzéseire hallgatni. Persze, legelőször én sem voltam okos és csak utólag értettem meg a jeleket és belefutottam például ilyen “pihenni kellett volna/ezt az edzést inkább ki kellett volna hagyni, máskor okosabb leszek” szituációkba. Aztán miután ez párszor ugyebár megtörtént, megpróbáltam megelőzni és jobban figyelni. Picikét óvatosabbnak lenni.

Idő kell ahhoz, hogy a testünk adta jelzéseket felismerjük és engedjünk is teret adni az igényeinknek, de az én tapasztalatom az, hogy mindenképpen jobban járunk, ha nem próbáljuk meg elnyomni ezeket a jeleket, és ahelyett, hogy hátat fordítanánk, szembe nézünk velük és megértjük őket. Megértjük, hogy miből táplálkoznak. Mitől is vagyok fáradt? Miért is nincs kedvem edzeni menni? Miért akarok megenni egy tábla csokit, pedig amúgy nem is kívánom? Aha, lehet, hogy túlhajtottam magam mostanában. Lehet, hogy keveset aludtam vagy keveset ettem. De miért? Miért gondolom, hogy muszáj edzeni mennem? Miért gondolom, hogy amúgy nem engedhetek meg magamnak egy tábla csokit? A tudatosítás folyamata nagyjából ilyen egyszerű kérdésfeltevésekből áll össze, és az egyetlen titka, hogy adj magadnak időt ezeknek az átgondolására. Érdemes nem túlkomplikálni – én mondjuk hajlamos vagyok rá, annak ellenére, hogy az egyszerű megoldások és a gyakorlatiasság híve vagyok :)

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem :) 2013.11.20 

2013. novembere egész jó hónap volt, főleg a vége: napról napra jöttek a felismerések, hogy szeretem azt, amit csinálok, és hogy igazán akarom is csinálni. Igazán akarok ÉLNI, nem csak létezni.

Mindezzel együtt jött az érme másik oldala is: szembesülni a félelmeimmel.

Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani, hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.

Amikor pedig azt mondom, hogy az edzésen keresztül tanulok olyanokat, amik az életben felmerülő nehézségeken is átsegítenek, például erre gondolok:

Az az érzés, amikor egyfelől bizonytalan vagy, mert olyat próbálsz, amit még sose és kicsit félsz, de ezzel együtt pedig bízol magadban, mert érzed, legbelül pedig talán már tudod is, hogy lehetsz hozzá elég erős vagy akár elég okos (hogy megérted miről szól az a gyakorlat és ez segít át a nehézségen), és ebből a félelemből és önbizalomból táplálkozva azt mondod IGEN, megpróbálom, hátha megy! Ráadásul még van, aki segítsen is… Annyira jó élmény! 2013.12.05 

Már 1 hete írom ezt a bejegyzést, közben edzéseim is voltak.

A legutóbbi után például az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy “amíg élek deadliftelek!” – és ezt meg is ígértem magamnak. Akár kevés a súly, akár sok, a deadlift egy olyan gyakorlat, ami megteremti a test és az elme közötti aktív kapcsolatot. Ha nem koncentrálsz, nem fog menni. Ha nem teszed oda magad 100%-on, küszködni fogsz, nem fog menni.
Az edzés ebben segített a legtöbbet: önmagam megértésében. Én egyedül edzettem sokáig. Átgondoltam és megértettem, hogy miért nem ment egy-egy alkalom vagy éppen miért ment. Amikor később, 2014-ben, hónapokig szenvedtem a guggolással, tele voltam szorongással, félelmekkel, egyik napról a másikra elmúlt, mikor az életem többi területén rendeződtek bizonyos nyomasztó dolgok (válással kapcsolatos procedúra). Amikor kiegyensúlyozott vagyok, boldog, harmonikusak a hétköznapjaim, akkor az edzések is könnyen mennek, jönnek az egyéni csúcsteljesítmények és akár rekordok is dőlnek.
2013 a fejlődés és az inspiráció éve volt számomra, amikor olyan dolgokat tanultam meg, amik megalapozták azt a fordulatot, amit 2014-ben megtettem.
Kiléptem a komfortzónámból, amiben aztán olyan teljesítményt nyújtottam (saját magam szempontjából), ami páratlan volt az előző 29 évhez képest. Megtörtént a csoda :)
Valahogy így:

Egyik nap felkeltem és rájöttem, hogy nem akarok úgy érzeni, ahogy korábban. Szóval változtattam. Ennyi.

 Pont eddig az időszakig voltak viszonylag sűrűek a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat.
Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet.
Aztán a bejegyzések száma szépen csökkenni kezdett, lecsillapodni. Már sokkal átgondoltabban próbáltam megfogalmazni mindazt, ami bennem van.
De ezt a beszámolót itt most befejezem. Pedig 2014-ben is rengeteget tanultam. Hajjaj. Itt foglaltam össze. Elkezdtem élni és ez most csak az igazi tanulás! Az életmódváltás óta eltelt 3 év inkább piskóta volt ehhez képest, pedig addigi életem legnagyobb küzdelmeit éltem át. De biztosan lesz még pár. Az autoimmun betegséggel meg is kezdődött a sor:-) Szóval nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy tudok-e majd mit kezdeni a helyzettel. Ezt az önbizalmat az elmúlt 3 év munkájával bizony felépítettem magamban és ez határtalan erőt ad nekem!
Egyre inkább látom, hogy mik azok a dolgok, amelyektől diszkomfortosan érzem magam, amiktől hajlamos vagyok én is szorongani. Hajlamos vagyok végletekre, és bár örömöt és szomorúságot egyformán intenzíven meg tudok élni és mindkettőt az élet részének tartom, azért azt is érzem, hogy egyikből sem jó a túl sok. Legalábbis az elmúlt hónapok alapján ezek a tapasztalataim, illetve most ezeket emelem ki tanulságként.
Mert hát: az életet csak utólag értékeljük, de előre kell élnünk. De a tanulságok levonása és az értékelés ettől függetlenül kell. Fontos. Fontos, mert segít döntéseket hozni, előre jutni. Illetve segít abban, hogy bármi is történik, mindenből legalább tanulni tudjunk.
Elkezdtem élni és érnek meglepetések. Próbálok okos lenni, de ennél fontosabb, hogy figyeljek.

Elsősorban magamra.

10408665_659007537527850_2737121291025701377_n

Az alvó oroszlán felébresztése

Akik rendszeresen követik a blogomat, azok számára feltűnt, hogy most már egy ideje nem csak saját magamról vannak itt fényképek, illetve egyre több bejegyzésemben az E/1-ből T/1 lett :) Ennek az az oka, hogy egy olyan emberrel terelt minket össze a sors, illetve vonzottuk be egymást, akivel osztozunk az edzés, a sport és különösképp az erőemelés iránti szenvedélyünkön. Ő az az ember az életemben, aki pontosan érti, hogy mi az, amit szeretek a nagy súlyok világában, az erő megélésében, ő látja a legközelebbről, hogy mennyire sokat adott nekem az erőemelés mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mindez pedig azért van, mert ő is ebben a világban mozog, él és fejlődik általa hétről hétre.


Kapcsolatunk egyik különlegessége, hogy hasonló utat tettünk meg mindketten, nagyjából egy időben indulva. Az egészségünkért való aggódás indított el minket a változás felé, míg végül egymás mellett kötöttünk ki, hogy ezután együtt csinálhassuk tovább nem csak a sportot, hanem a közös életünket is. :)


Szeretném nektek bemutatni tehát Horváth Zoltánt, akinek a története 95 kg-ról indul és jelenleg ott tart, hogy egy átlagos napon ő a legerősebb ember a Decathlon áruházban 😀 
Mert a túlsúlytól megszabadulni hasznos és jó dolog, de egy idő után mindketten rájöttünk, hogy ennél nekünk több kell, fejlődni akarunk testben, lélekben egyaránt, aminek az alapját az jelenti, és amihez a legtöbbet az adja hozzá, hogy ha szimplán a külsőnk helyett azzal foglalkozunk, hogy erősek legyünk.


A többit pedig ő meséli el nektek…. :)


Örömedzünk :)



De ki is az a Horváth Zoltán?

A történetem 2011 októbere magasságában indult, 95 kilóról, tán még fölötte is volt, nem mertem mérlegre állni. Éltem a napjaimat minimális mozgással, otthonról dolgoztam, nem nagyon mentem sehova. Az életemet a World of Warcraft és a munka tette ki, gyakorlatilag 16 órát ültem a gép előtt. Nem, erre nem vagyok büszke. Arra viszont igen, hogy sikerült változtatnom. A kezdő lökést számomra DagadtKöcsög bemutatkozó postja adta meg, ami röviden arról szólt, hogy ha nem akarok 50 évesen szívinfarktusban meghalni, akkor jó lenne foglalkozni az egészségemmel. Én kezdetnek a diétát és a futást választottam.
Fussunk! Hogyan? Mivel informatikus vagyok, mindenre kellett egy kütyü, telefonnal gyakoroltam a Couch to 5k programmal. Segít abban, hogy felkészültség nélkül, “kanapékrumpli” üzemmódból indulva eljuss odáig, hogy le tudsz futni 5 kilométert. Fuss 20 mp-t, sétálj 40-et! Fuss 30 mp-t, sétálj 30-at! És így tovább. Nagyjából egy hónap után képes voltam hazafutni az utca végéről, ami kb. 1 km-t takart. Le sem tudom írni mekkora örömöt jelentett ez nekem! Megállás természetesen nem volt, decemberre megvolt az 5 kilométer, átlagban heti 3-4x futottam, szépen mentek le a kilók, talán túl gyorsan is.

Futás után általában gyümölcsturmixot ittam vacsora gyanánt, ami lássuk be nem a legoptimálisabb választás, ha a fogyás a cél. Az egész diétámat az egészség határozta meg: kiiktattam a cukros dolgokat, a junk foodot, a magasabb GI-jű szénhidrátokat teljesen, illetve a mennyiségen is csökkentettem. A reggeli és a vacsi volt az, ahol igazán megfogtam a kalóriabevitelt, de nem volt túl tudatos a megfelelő ismeretek hiányában, csak úgy érzésre csináltam. Nem volt önsanyargatás, nem éheztem, és nem volt fogyókúra. Nem kúra! Változás, elhatározás, fegyelem, kitartás.
Mindezzel együtt, a diétának és a rendszeres mozgásnak volt egy nagyon kellemes folyománya is: rámjöttek végre a konfekció méretek. 38-as farmerből 32-es lett, L, XL-es pólókból M-es. Egy év és kb. 200 lefutott kilométer után 20 kilóval voltam könnyebb, de sajnos gyengébb is. Bár lefogytam, utólag már tudom, hogy nem ez lett volna a legoptimálisabb módja a test rekompozíciójának, de sebaj. Megtanultam a saját bőrömön, neked már nem kell!

Nagyjából 1 év alatt végül sikerült lefogynom 67-68 kilóra, ez így több mint 25 kiló fogyás, természetes, hogy izomból is ment. Eléggé satnyának néztem ki, kellett valami testmozgás… Mivel nem voltam nagyon otthonról eljárós ember, így az otthon űzhető dolgok között mazsolázgattam, amíg rá nem akadtam a fegyencedzésre. Az első 3-4 szint megvolt, tudtam már húzódzkodni szabályosan 2-3-at, de számomra iszonyatosan unalmas volt, így kerestem tovább. A P90X kipróbálás szinten megvolt két hétig, de az nem fehér embernek való, gyakorlatilag egy “Norbi Update on steroids”:)

A történetem 2012 őszén folytatódott, amikor a kollégáimmal egyszer elmentem “gyúrni”. Mit nekem, szakközépben nyomtam rendesen, biztos menni fog – gondoltam. Nem ment. Iszonyatosan gyenge voltam a régi énemhez képest. Az első nap után olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam megmozdulni, de ha már elhatároztam, hogy járok, eldöntöttem, hogy nem fogom abbahagyni. Sokáig folytattam a konditermi edzést, de nem nagyon láttam semmilyen változást, nagyon lassan történt bármi is, így ismét csak elkezdtem olvasgatni a neten: mégis mi lenne a helyes út? Hogyan tudnék fejlődni? Így bukkantam rá az Emelj! blogra, ezt két srác írja saját tapasztalat alapján, elég érthetően leírták, hogy miért lenne érdemes erőemeléssel foglalkoznom. Ezzel egy időben bukkantam rá Elliott Hulse-ra aki szintén irányt adott nekem: dolgozz azért, hogy erős legyél! (Egy későbbi írásban foglalkozom majd azzal, hogy ez mit is jelent számomra.)
Megtanultam azt is, hogy a komplex és jó edzés alapja a megfelelő programozás és periodizáció, az erőedzéseket én a Stronglifts 5×5-tel kezdtem (természetesen volt hozzá iPhone app). Ezzel el is voltam fél éven át, amikor meg már nem nagyon ment úgy a dolog, ahogy szerettem volna, átváltottam a Wendler féle 5/3/1-re, hol boring but big kiegészítőkkel, hol saját kútfőből kiötlött gyakorlatokkal (húzás-nyomás). Erősödtem, de valami még mindig nem volt az igazi: egyedül edzettem, nem felügyelt rám senki, fekvenyomni például nem mertem igazán nagy súllyal, spotter nélkül.
2013 közepén látogattam először a Thorba, szintén az Emelj-es srácok írásának köszönhetően. A régi terem, ahova jártam, nem volt túl ideális az erő alapú edzéshez, bár szerencsére nem szóltak rám, hogy halkabban deadlifteljek. A Thorban reggelente edzettem, néha együtt egy sráccal, aki gyakran elismerő szavakkal illetett, illetve beállt spottolni, ha megkértem rá. Később Facebookon beszélgettünk erről-arról, itt derült ki, hogy ő akkortájt kezdett el edzősködni. Az biztos, hogy furcsa dolgokat csinált a csoportja: fél órán át bohóckodtak az edzés előtt, nem is értettem teljesen. Egyszer rászántam magam, hogy egy személyi edzés keretein belül felmérjen. Megdöbbentő volt. 
Mondanom sem kell, egy hétre rá, 2014 márciusában már együtt bohóckodtam a többiekkel. Amit értelmetlennek láttam előtte, most tartalmat nyert: mobilizáció, nyújtás, bemelegítés, technikázás. Wittmann Zsolt gondosan megírt edzéstervvel állt neki a közös munkának, a deadliftet felépítettük nulláról, a fekvenyomáson technikáztunk rengeteget, a guggolással nem volt szerencsére komolyabb probléma, de a megfelelő mobilizációra például mindig hangsúlyt fektettünk. Most ott tartunk, hogy év eleje óta a fekvenyomásra rádobtunk 30 kilót, a guggolásra 20-at, a deadlift pedig már könyvbe illő formával megy stabilan. Hogy tétje is legyen a dolognak, 2014 őszén készülök az első erőemelő versenyemre, Wilks formulával összemérjük az erőnket a többiekkel.

Igyekszem példát mutatni mindenkinek aki ismer, célom erősnek lenni mind fizikailag, mind szellemileg, érzelmileg. Az erő a célom. Vagy az eszközöm valami máshoz? Később kiderül…

2014 július, saját testsúlyom duplájával guggolás
(1×150 kg @ 75 kgBW)
2 év után

2 év

Május 1-jén volt épp két éve, hogy ráléptem az utamra. Az eltelt idő alatt szinte elmondhatatlan sok dolog történt, amelyek nagyon sok részét már megírtam itt is.
Az elmúlt két év sokkal de sokkal több volt annál, mint hogy a mérleg 70 kg helyett ma épp 56 kg-ot mutat. 
Önismereti utazás.

Amit az elmúlt 2 év esszenciájaként talán meg tudok fogni, az az, hogy az önmagamba fektetett napi szintű munka és törődés voltak azok, amik azután az életem minden színterén meghálálták magukat.
Önmagam felfedezése és megtalálása

Lássuk csak, 2 évvel ezelőtt hogy is kezdtem neki… 4 napos hosszú hétvége volt május 1. miatt, ezért épp időm is akadt. Azt hiszem a Dívány.hu-n (vagy valami hasonló színvonalas oldalon) olvastam egy cikket önmagunk motiválásáról, benne pedig egy blogról: zenhabits.net, ami egy amerikai kb. 35 éves férfi sikertörténete volt arról, hogy miként talált rá a saját útjára. A blogban számos dolog kapcsán leírta, hogy milyen apró lépések vezethetnek minket előre. Megfogott az egésznek a praktikus egyszerűsége. Azt éreztem, hogy ez egy jó dolog, hogy apró lépésekkel én is előre tudok jutni. Nem véletlenül választottam ezt a nevet a blognak is: One step toward my dreams. Egy lépés az álmaim felé. Elhatároztam, hogy minden nap teszek egyet.
Ott álltam 27 évesen, nulla állóképességgel, önbizalomhiánnyal, túlsúllyal, és egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ennek vége. Az ismeretlenbe tettem egy kis lépést, ami aztán végül egy hatalmas nagy ugrássá vált :). 
Tudtam, hogy legelőször is a testemmel kell valamit kezdjek, aktívabb életet kell éljek, törődnöm kell az egészségemmel. Május 1-jén, kedden, lementem nagyjából másfél órát sétálni, ez volt a kezdet. Aztán elhatároztam: a következő 3 napban minden reggel lemegyek futni. Már az első nap jöttek a nehézségek: korán kell kelni. Nincs energiám. Fel kell öltözni sportcuccba. Nagyon hétköznapi és kicsi problémák, bár az ilyenek egyébként szerintem sokakat visszatartanak. Minek ez a sok macera, nem? De megoldottam őket. 
2012. május 1-jén elkezdtem megoldani a problémáimat.

100 métert nem bírtam lefutni, majd’ meghaltam. De nem adtam fel. Elkezdtem megadni az időt arra, hogy foglalkozzam magammal. A reggeli futások után reggeliztem (= rendszert kezdtem vinni az étkezéseimbe), meg a tumblr-ön és blogokon lógtam és motivációt gyűjtöttem. Sikertörténeteket kerestem. Elkezdtem olvasni, nagyon sokat. Kerestem magyar nyelvű blogokat és találtam is. Büszke vagyok arra, hogy legfőbb inspirálómat, Verocát, talán mondhatom ezt, nem bánja:), ma már barátomnak tekinthetem. De Áginak, Andinak és Anginak is ugyanúgy hálás vagyok minden kedves szóért és biztatásért. Meg mindazon embereknek, akiktől bátorítást, motivációt, kedvességet kaptam.
Elkezdtem kiszűrni a rengeteg információból azt, amiről úgy éreztem, hogy tényleg hosszú távon az épülésemet (akkor még fogyással a fókuszban) szolgálják. Így keveredtem először a HIIT edzésekhez, aztán az egyéb otthoni, saját súlyos gyakorlatokhoz, végül pedig a súlyzókhoz. Megismertem az egészséges táplálkozás alapjait és megtanultam testre szabni azt a saját igényeimhez.
Elkezdtem megszabadulni a saját magam korlátaitól. Kezdve olyan egyszerű dologgal, hogy “nem tudok biciklit venni, mert drága”. Aha, persze. Egy barátnőm biztatására (egyszer beszéltünk róla és nagyon motiválóan hatott) 2012 májusában potom 12.000 forintért megvettem a kis babakék csotrogányomat, amivel ha jó az idő, munkába meg ide-oda járok azóta is :) Az a plusz mozgás akkoriban, amit a munkába biciklizés adott, sokat dobott az állóképességemen és segített fogyni is amúgy.
Folyamatosan jöttek a sikerélmények, ahogy a testem kezdte meghálálni a törődést. Javult a kondim, alkalomról alkalomról fejlődtem. Az első komolyabb mérföldkő 2012 júliusában volt, amikor egy esküvőre megvehettem egy csodaszép ruhát, ami meglepő módon már 1 számmal kisebb volt, mint a korábbi ruháim. 
Egy dologban voltam biztos: nem féltem keményen dolgozni a céljaimért. Az edzésekben 100%-ig odatettem magam minden alkalommal, mert tudtam, hogy amit csinálok az jó és épülök általa. Viszont soha nem koncentráltam kizárólag egy dologra. Mindig a teljes képet próbáltam szemlélni és az apró dolgoknak ugyanúgy örülni, mint a nagy eredményeknek. A reggeli akácillat élvezete futás közben, vagy ahogy biciklizéskor fújja az arcomat a szél, nekem ugyanolyan örömöt adtak, mint amikor láttam magamon a változásokat.
Nem a cél volt a lényeg, hanem az út maga. A legnagyobb közhely, amit el tudok képzelni :) de ezt akkor érti meg az ember igazán, ha csinálja. Mert tényleg így van. 
Elkezdett kitágulni a világ előttem. Ahogy fizikailag egyre több dologra lettem képes, azzal együtt jött vele a növekvő önbizalmam, bátorságom. Elkezdtem visszatalálni ahhoz az emberhez, aki valójában vagyok. De ezt csak most tudom így elmondani, akkoriban, a dolgok közepén, csak annyit tettem, hogy éltem az életemet úgy, ahogy éreztem, hogy jó nekem, és olyan dolgokat csináltam, amik a fejlődésemet, épülésemet szolgálták.
Elkezdett kitágulni a világ előttem és rájöttem, hogy az emberek mennyire iszonyatos módon korlátozzák saját magukat és egymást. Hogy az életünk tele van olyan rejtett és sunyiban előtörő vagy épp nyílt, elnyomó gondolatokkal és gyakorlatokkal, amelyek által szépen lassan megtanuljuk magunkat megutálni, amik által folyamatosan másokhoz mérjük magunkat, amik által irreális elvárásoknak próbálunk megfelelni, és amik összességében félelemben tartanak minket. Félünk attól, hogy éljünk, félünk a változástól, az ismeretlentől, mások véleményétől, de leginkább magunktól.
2012. május 1-jén elkezdtem kitágítani a saját világomat. 
Folyamatossá vált az életemben a sport és az egészségemre való odafigyelés. Az egészséget soha nem redukáltam egy-két fogalomra, de főleg nem csupán a betegség hiányára. Központi fogalommá vált az életemben, a másik központi fogalmam, az egyensúly mellett. Ez a kettő egyébként – nyilvánvalóan – elég jól leírja, hogy milyen ember is vagyok én, és épp ez az, aminek a felismeréséhez az elmúlt két év munkája hozzásegített. 
Egészség és egyensúly: testben, lélekben, fejben, az életvitelemben, a céljaimban, a kapcsolataimban, a munkában. Az életemben.
Sokat olvastam róla és megtapasztaltam, hogy azok az edzések, amelyek erősítenek, izmokat fejlesztenek hosszú távon nagyon jót tesznek a testemnek. Emellett a súlyzós edzések annyira sokat adtak mentálisan, hogy minden egyes alkalom, amit a konditeremben töltöttem, nagyon nagyon feltöltött és nagyon jó kedvűvé tett. Eszméletlen sok sikerélményt adott és motivációt. Hihetetlennek találtam, hogy mikre vagyok képes. Emlékszem számos olyan alkalomra, amikor meglepődtem azon, hogy először a 6, majd a 7, 8-10-15 kilós kézisúly megemelése már nem is tűnt annyira nehéznek, sőt. Ilyen és ehhez hasonló apró dolgokból építettem aztán nagyon nagy dolgot: magamat. 
Rájöttem, hogy iszonyatosan élvezem azt, hogy erősödök, ezért meg akartam tanulni még jobban és persze szabályosan. Mert magamtól ment egy szinten, de tudtam, hogy az nem az igazi, hosszú távon jobban fejlődök, ha van mellettem profi segítség. Meg akartam tanulni rendesen guggolni, baszott nagy súlyokat felemelni, húzódzkodni, fekvőzni, meg mindent és bármit, amit csak lehet. Sky is the limit. 
Sokszor gondolkozom azon, hogy bizonyos dolgok mennyire történtek sorsszerűen vagy épp a szerencsének köszönhetően, de valójában olyan az egész, mintha tudat alatt magam építettem volna ki előre az utat, amin aztán szépen végigsétáltam. Ahogyan elkezdtem az erőemelő edzéseket Zsolttal és elkezdtem szinte roham léptekben fejlődni, aztán ahogy 2013 év végén vettem a bátorságot és facebook oldalt csináltam a blogomnak, mind hozzásegítettek ahhoz, hogy ott tartsak ma, ahol vagyok.
Az elmúlt 2 év során számos alkalommal győztem le a saját korlátaimat, a félelmeimet, szembesítettem magamat saját magammal, megkérdőjeleztem a saját véleményemet, kritikát fogalmaztam meg magammal szemben. Nem féltem szembemenni magammal, mert tudtam, hogy végeredményben ez fog előrevinni. Ugyanakkor KEEP CALM üzemmódban voltam, mert tudtam, hogy türelmetlenséggel sem megyek semmire. Időt kell hagyni magunknak és meg kell tanulni elengedni dolgokat – ezek olyan fontos tanulságok, amikre az elmúlt hónapok világítottak rá és amelyekhez még számos alkalommal vissza fogok térni az életem során valószínűleg.
Bármennyire is szeretném, de életem nem minden részének leírása tartozik a blog keretei közé. Az, hogy megerősödtem testben, lélekben, hozzásegített olyan változtatások véghez viteléhez, amikre korábban nem lettem volna képes. Amikor arról írtam, hogy kiforgatom a világomat a sarkaiból, akkor azt tényleg megtettem. Bátor voltam és erős, mert tudtam, hogy a boldogságom (de nem csak az enyém) a tét. Bárhogy is, szerintem minden embernek ott lebeg a céljai között, hogy összességében egy boldog életet éljen. Én is tudtam, hogy milyen lenne az, de rájöttem, hogy bizonyos dolgok nagyon rossz irányba mentek, és ez nyilvánvalóan sokban múlott rajtam is, meg nem csak rajtam is. Köszönhetően annak, hogy megerősödtem, képessé váltam viszont arra, hogy én legyek az, aki elementáris változásokat volt képes hozni az életében, mert rájöttem, hogy saját magam boldogsága fontos annyira, hogy nem szabad féljek őszintének lenni az élet igazán fontos dolgaiban.

Rájöttem, hogy számos dolog mellett, ami lényemet az egyik legjobban jellemzi, hogy szeretek élni és nem félek élni. Csodálom az egészet, ezt az egész “élet dolgot”, ahogy van, ahogy vagyunk, ahogy hatással vagyunk egymásra. Nem lehet mindig 1000°-on égni, de a langymeleg állóvíz sem az én világom. Egyensúlykereső ember vagyok, amiben benne van az is, hogy képes vagyok végleteket is megélni. Egyensúlykereső vagyok, de nem menekülhetek örökké a biztonságba. Ahhoz, hogy a jót tudjam értékelni, néha szembesülni kell a rosszal is. A lényeg, hogy már bízom magamban annyira, hogy nem fogom magam elveszettnek érezni, bárhogy is alakuljanak a dolgaim. 

Egyensúlyteremtő vagyok.
És ezzel most szembesültem csak igazán, hogy leírtam.

Ez. A. Nap. Meg a diéta.

Egy párszor már megemlékeztem a pihenés fontosságáról, de nem tudom eléggé hangsúlyozni. Nekem most iszonyatosan jót tett. Testi-lelki szinten. Oké, persze javarészt kényszerpihenő volt, mert betegség előjele volt rajtam, de örülök, hogy hallgattam a testemre és nyugton maradtam.
A mai nap nagyon feltöltött lelkileg. :) Nagyon nagyon jól esik az a támogatás, amit a környezetemből kapok, inspirál, köszönöm!
Voltam edzeni a Thorban este Zsoltnál, de most b.szatás helyett az új edzésciklus régi-új elemeit beszéltük át és próbáltuk le, így szerencsére nem volt nagyon intenzív a dolog. Picit meg is fájdult a fejem a vége felé, jelezvén a szervezetem, hogy azért csak bujkált bennem valami. Most már tutira rendben leszek :) Mint a hétfői kis próbálkozásaim az egykezes fekvőkkel, az is szerencsére pozitív irányba lökte az egészségi állapotomat.
Ma is értek azért sikerek, hiszen többek között visszatér az új edzésciklusban a jó öreg fekvenyomás a repertoárba, és lemértük, hogy hol is tartok benne. Legutóbbi emlékeim szerint rúddal olyan 32,5 kiló körüli súly már nehézséget okozott. Egykezes súlyzókkal nyomtam dupla 16 kilókkal legutóbb, a januári ciklusban. Most felvittük 40-re! Volt bennem egy kis belső döbbenet mikor leemeltem a súlyt az állványról, hogy hát ez nem is annyira nehéz.. és végül 3 ismétlést össze is hoztam belőle. Koncentrációban nem voltam csak a topon, de fizikailag nem okozott nagyon nagy megterhelést. Szóval menni fog ez. Örülök neki, mert szeretem a fekvenyomást, egész testes gyakorlat a javából :) Lesz mellé párban (fej fölé) nyomás, ami viszonylag nehéz, de amúgy szintén szívem egyik csücske. Pontosan nem is tudom megmondani, hogy miért, talán egyszerűen csak jó érzés csinálni. Ahhoz is kell minden porcikám :)
Intenzívebbre vesszük a húzódzkodás megtanulását megint, MOST MÁR ÖSSZE KELL VÉGRE JÖNNIE. Érzem, hogy el fog jönni az idő. Nagyon régóta dolgozom rajta. 
Majd szépen lassan bemutatom a többi új elemet is, de egyelőre még nem kaptam meg, fejből meg nem tudok minden fincsiséget felidézni sajnos. Törzserő fejlesztése mindenformában továbbra is fókuszban. Ja igen, és természetesen az egykezes fekvő:)) Megint ufónak fognak nézni a teremben hehehehe.
Pár szót a diétáról.
Valami történik. Határozottan. Február hónapban tartottam következetesen a rendszert.
Számszerűen:
Február 28 napjából 27 napon sikerül értékelhető és viszonylag hiteles feljegyzéseket készítenem az elfogyasztott kajáról a myfitnesspal segítségével. Ez alapján az alábbi számok jöttek ki:
Februárban egy nap átlagosan 1711 kalóriát ettem, amiből 86 g szénhidrát, 89 g zsír és 134 g fehére volt.
Pihenőnapokon átlagosan 1634 kalóriát ettem, amiből 76 g szénhidrát, 90 g zsír és 124 g fehérje volt.
Edzésnapokon átlagosan 1841 kalóriát ettem, amiből 103 g szénhidrát, 87 g zsír és 152 g fehérje volt.
Alapvetően jók az értékek, a különbségek pihenő nap és edzésnap között megvannak. Amin lehet javítani mondjuk, hogy szerintem edzésnapokon picit magas a zsír, pihinapokon meg picit magasabb a széndhidrát, erre megpróbálok odafigyelni jobban. Ez azért is van egyébként, mert úgy éreztem, hogy ezt kívánta a szervezetem. Tehát, ha nagyon erőltetnem kell, hogy változzanak az arányok, akkor nem biztos, hogy mindig meg fogom tenni. Nehéz edzéseim vannak, egyszerűen kell az energia. Továbbra is amellett vagyok, hogy a legfőbb örömforrásaim közé tartozik az edzés, minden fejlődés és ezzel járó élmény, és mindig örömmel tölt el, ha jól megy. Ehhez viszont enni is kell. Továbbra is odafigyelve, okosan, a mértékeket tartva, folytatni fogom ezt a rendszert.
Februárban egy dekát se fogytam, 56,1-4 kg vagyok kb. Őszintén, volt olyan nap, amikor úgy éreztem, hogy nekem ez nem megy, a számok nem igazolják vissza a kitartásomat és a munkámat, lehet, hogy valami nem jó. Miközben egyébként azt éreztem, talán látni is véltem, hogy változok, izmosodom. Talán ezen a fenti kis videón is látszik már valami belőle. Kaptam ezzel kapcsolatban visszajelzéseket is, pozitívakat. Hallgatok is ezekre a visszajelzésekre, abból baj nem lehet :) 
A fogyás akkor sem matek, ha igaz az az alapvetés, hogy ha kevesebbet eszel, mint amit felhasználsz, akkor fogysz. Vagy matek, de nem úgy. Vagy nem olyan időtávon (ahogy azt szeretné az ember). Vagy nem ott, nem akkor. Nem akkor, ha meg fog jönni, vagy ha épp megjött, ha már túl vagy rajta, ha telihold van, ha stresszes vagy, ha szomorú vagy, ha boldog vagy, ha beteg vagy, ha fáradt vagy…. stb. Az elmúlt 2 hónap kitartó munkájának eredményeként elkezdett kicsit változni a testkompozícióm. A számok pedig nem adják vissza a lényeget. Azt meg pláne nem adják vissza, hogy amúgy milyen sokat erősödtem, ami sokkal nagyobb dolog, mint önmagában a fogyás. Egykezes fekvőtámaszokat próbáltam csinálni, én, aki régen attól meghalt, hogy felment gyalog a 4.-re!!!!!!!!! Madness.
Ugye ez a rendszer, amit csinálok, jól látszik, hogy egy alacsony szénhidrát bevitelre épülő (ún. low-carb) rendszer. Azzal a szándékkal csinálom, mert zsírból szeretnék fogyni. Egyébként sokat foglalkoztam az inzulin érzékenység kérdésével is mostanában. Ezek miatt, és talán ebben próbálok még következetesebb lenni, a szénhidrát bevitelemet dominánsan az edzések körüli időszakra próbálom korlátozni, és ezek miatt van, hogy a szénhidrátok jó részét edzésnapokon edzés után viszem be, kihasználva, hogy a megemelkedett inzulin ilyenkor rögtön az izmoknak tudja szolgáltatni az energiát. Bro science. Bővebben majd később. Aztán majd meglátjuk. 
Jókat eszem, jókat edzem, megadom magamnak azt, ami kell, egy emberileg, szociálisan, anyagilag, időben, stb. fenntartható rendszer szerint étkezem. A lemondásokat nem élem meg rosszul, és ha úgy érzem valamilyen okból szükségem van rá, akkor megadom magamnak, amit szeretnék. Úgy érzem, alapvetően egészséges mederben van nem csak a bevitt táplálékom összetétele, rendszere, hanem az étkezéshez való hozzáállásom is, nincsenek frusztrációim, nincs bennem kényszeresség. Következetesség persze van, ez fontos, de a keep calm üzemmód is aktív :) A hétköznapok ritmusa egyébként nekem segít, hogy fenntartsam a rendszert, a hétvégék általában lazábbak. Az étkezési rendszer nagyon sok teret enged a kreativitásnak, igyekszem mindig változatosan főzni, sütni, készülni. Aztán persze előfordul, hogy vannak kattanásaim és napokig ugyanazt vagyok képes reggelizni (pl. a héten csokis protein palacsintát (fehérje+tojás+víz serpenyőben kisütve) túróval) vagy épp vacsorázni.(:
Szóval egyelőre folytatom az étkezési rendszert és a remélhetőleg lassú, ám fokozatos alakulást. 
Meg legfőképp az erősödést. :)
bátorság, fejlődés

A csodák a komfortzónádon kívül történnek

Az elmúlt napokban nagyon sokat jár az eszem a blogon, az újonnan létrehozott facebook oldalamon, meg úgy magamon is általában. Ezen az egész életmódváltásos sztorin. Azért fogtam bele, mert úgy éreztem, hogy változás kell, hogy többet szeretnék kihozni magamból és szeretném ezt megmutatni minél több embernek. Hogy megpróbáljak jó példát mutatni. 

De mi is az, amit most szeretnék?

Szeretném végre kihozni magamból a lehető legtöbbet! A 2013-as év összefoglalójában azt írtam, hogy nem sikerült elérni az álomsúlyt, amiről nem is tudtam, hogy mennyi is az. Nem jött össze még a legjobb formám, amit annyira szeretnék látni. Na nem mintha a puha és kerek formák és az alatta megbújó izmok nem lennének önmagukban is tökéletesek és szerethetőek ;), de egész egyszerűen hajt a kíváncsiság! Nem utálom magam, elfogadom és szeretem magam most is, ahogy vagyok, nincs gond az önértékelésemmel, önbecsülésemmel. Viszont ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy végre megmutassam magamnak, nekem is össze tud jönni az a forma. Tudjátok, az a sportos. Szeretném lepucolni magamról a zsírt (azt a fránya utolsó x kilót!) és tovább izmosodni, amennyire egészséges és fenntartható keretek között ez lehetséges.
Mit kell ehhez tennem?

A kisebb “gond” az edzés. Van egy szuperül összerakott tervem, a sohasem lankadó motivációm és a sportolás iránt érzett szenvedélyem, hogy végig is csináljam. Nekem már nem kell azzal küzdenem, hogy levonszoljam magam a terembe. Imádom csinálni, az egyik legfontosabb örömforrásom! Szóval ez már egy igen jó alap :)
A nagyobb “gond” a diéta. Vagy másként fogalmazva tudatos étkezési rendszer. Aminek döntő szerepe van a fenti célok megvalósíthatóságában. Mivel vértezem fel magam? Elszántsággal! Akarattal. Olyan kitartással, amit az edzéseimben is csinálok. A saját magammal való törődéssel. Na és persze gyakorlati segítséggel! Mire is gondolok pontosan? Nem nagy dologra, csak egy előkészített étkezési tervre. Végül is az edzéseimhez is van terv és menetrend, tehát az étkezéseimhez se árthat. Hiszen, ahogy fent is írtam, céljaim vannak itt is, bármiféle támogatás és támpont ehhez pedig csak segítséget adhat, tehát jó dolog a tervezés!
Az étkezési rendszerben az alábbi alapelveket alkalmazom első körben (kb. október óta is hasonlóképp ettem már)
1) Két féle napot különböztetek meg: edzésnap és pihenő nap. (Surprise, surprise!) Edzésnapnak a PowerBuilder edzésterv alapján végzett edzések elvégzését tekintem. Minden, ami ezen felül jön, pl. jóga, nyújtás, falmászás az csak kiegészítés, kikapcsolódás, regenerációt elősegítő tevékenység, tehát pihenő nap. Minden héten viszont lesz legalább 1 totális pihenő nap. Esélyes, hogy ez a Zsolt által vezetett edzésem utáni nap lesz 😀
2) Az elfogyasztott mennyiségek megállapításához – szinte hihetetlen módon – a kalóriaszámlálást veszem alapul. Első körben célom nagyjából 1700 kalóriát elfogyasztani egy nap. Úgy saccolom, hogy ennyi elég lehet a fogyáshoz és az erőszintemet se csökkenti jelentősen. Aztán majd meglátom. 
A tápanyagok arányát tekintve edzésnapon magasabb szénhidrát bevitelt, alacsonyabb zsírbevitelt, pihenő napokon alacsony szénhidrát bevitelt és magasabb zsírbevitelt tervezek. A fehérje bevitel mindig magas, legalább 2,5g/tskg és dominánsan állati fehérjéből származik majd. Szénhidrátoknál előnyben részesítem a komplexeket, a lassabb felszívódásúakat. Gyors felszívódásút csak edzés előtt, ha gyors energia kell (mert a dolgos hétköznapokban előfordulhat, hogy nap végére jobban elfáradok) és edzés után közvetlenül fogyasztok. A zsírokat jellemzően növényi zsírokból szeretném fedezni (olívaolaj, kókuszzsír, olajos magvak, egyéb növényi zsírok pl. avokádó). Ezen felül megiszom legalább napi 2,5 liter vizet. A feldolgozott ételek mennyiségét az étkezésemben a lehető legkisebbre csökkentem, az egészséges, kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás elvei mentén étkezem majd (nem paleo).
Egyelőre ez a legbizonytalanabb része számomra, a mennyiség. Miért vagyok vele gondban? Mert hetente 4 kemény edzést végzek ugyan (+ a kiegészítések), ám a nap többi részét ülőmunkával/üléssel töltöm. Tehát nehezen tudom megbecsülni a valós aktivitási szintem. A mindenféle kalkulátorok nem adnak valós képet számomra, így saját magam kell kitapasztalnom a megfelelő mennyiséget. A mindennapi életvitelemet apró kis trükkökkel igyekszem majd turbózni: telefonálás közben járkáljak fel-alá, többet gyalogoljak, mindig a lépcsőt válasszam, tegyek-vegyek többet. Apró dolgokkal, amik segítenek abban, hogy ne azt érezzem, hogy “b.ssza meg ma is egész nap csak ültem:) 
3) Napi elosztását tekintve most már hónapok óta hasonló ritmusban érkezem, ami azt jelenti, hogy napi 4 étkezésem van. Reggeli+reggeli kávé, ebéd kb. 12-kor, délutáni kávé és uzsonna, végül a vacsora. A kávé fogyasztásomat megpróbálom kicsit módosítani: növényi tejre cserélem a tejet benne vagy az egész kávét teára :). Vagy egy 5 perces átmozgatásra a szabad levegőn! Még jobb.
Az alábbi a terv: edzésnapokon a szénhidrát bevitel kb. 75%-át edzés után viszem be. Pihenő napokon, amikor amúgy is kevesebb szénhidrátot tervezek enni, azt ebédig bezárólag tervezem. Nincs olyan, hogy este 6 után nem eszem és hasonló baromságok.
4) Külön szempontként kiemelem az újratervezés fontosságát is. Figyelem a jeleket: az edzés közbeni energiaszintem, a napi munkavégzésem hatékonyságát – szellemi frissességet, az emésztésem jó működését, az alvási ritmusomat, a hangulatomat, az éhségérzetem alakulását. Kb. 10-14 nap múlva, ha szükséges, akkor változtatok az arányokon vagy a mennyiségeken. Reálisan ezen az időtávon kb. fél kiló fogyást tartanék reálisnak és jónak. Ahogyan azt írtam már korábban, most már tényleg kifogyott a mérlegből az elem, szóval veszek bele újat. Szerencsére egy utolsó mérésre még épp futotta ma az erejéből, így tudom, hogy mennyi a kiinduló állapot: 58,3 kg! 
Hosszú távon azonban nem szeretnék a számok bűvöletébe kerülni, ezért előtérbe helyezem a látványt és azt, hogy hogyan érzem magam. Viszont tudom, hogy ha egy-két-három kilóval könnyebb lennék, akkor a hőn áhított húzódzkodás is hamarabb összejönne és egyéb saját testsúlyos gyakorlatokban is tudnék könnyebben fejlődni, szóval ez mindenképp motiváló tényező :)
Amiért segít nekem a tervezés: támpontot és kapaszkodót nyújt. Időt spórol nekem! Az étkezési tervemet úgy rakom össze, hogy rögtön mellé tudjak rakni egy heti menüt és egy bevásárló listát is! :) Ez a része jelenti a legtöbb segítséget számomra.
Nem lesz olyan, hogy “csaló nap” és “bűnözés”. Ezek a kategóriák egyszerűen nem léteznek! Az étkezés nem egy erkölcsi alapokon nyugvó dolog, nincs jó étel vagy rossz étel. Tudatos döntések vannak.
A tervemet úgy állítom össze, hogy számomra, az én életvitelemhez, körülményeimhez megfelelő legyen. Fontos, hogy testileg és lelkileg is jól essen, tehát igenis fogok csinálni desszerteket és célzottan edzés utánra időzítem elpusztításukat!:) (Na nem mintha csak egy jó csokitorta tudna élvezetet nyújtani, én a sült húsért ugyanúgy rajongok). 
A fenti azonban nem működik egy dolog nélkül, ez pedig az őszinteség. Szóval fel fogok írni mindent, amit elfogyasztok (ha becsúszik valami előre nem tervezett, azt is) és itt is közzé fogom tenni. Ez segít nekem (egyébként nekem inkább az a bajom, hogy ha nagyon odafigyelek, akkor hajlamos vagyok keveset enni és a fogyást az sem segíti!), meg talán másokat is inspirál majd. Ha esetleg valaki hasonló világmegváltó terveket szövöget így év elején (ki tenne ilyet újévkor? nem is értem), ne habozzon jelentkezni :) 
Ez tehát a terv, de ha az élet közbeszól az sem gond. Kezdés időpontja: nem holnap, ma. Így már be is vallhatom: ma még nem egészen a fentiek szerint ettem, mert egy tál lencselevesen kívül még alig ettem ma valamit. Sürgősen pótolnom kell az energiát!

Köszönöm Anginak, Petinek és Zsoltnak, hogy segítséget és motivációt nyújtottatok nekem az étkezés tervezéshez :)
Mert hiszek magamban, hogy végre én is meg tudom csinálni!
559824_4953925199333_113150517_n

2013 – a fejlődés és az inspiráció éve

2013 nagyon tartalmas év volt számomra. 2012 után, amikor az egész életmód-váltásba belefogtam, azt hittem már nem is lehet jobb. Hiszen az induláskor jöttek a legnagyobb változások: megélhettem azt, hogy van kontrollom a saját testem felett. Abszolút a nulláról kezdtem. Volt honnan és volt (van is) hova fejlődni. 2013-ban viszont elkezdett kinyílni a világ. A korábban elért sikereimet újabb és újabb szinteken kamatoztathattam, amik aztán újabb sikereket és további kimeríthetetlen motivációt adtak. Öngerjesztő folyamat volt :)
Megnéztem, hogy mit is írtam tavaly ilyenkor összegzésként és tervként a 2013-as évre, idézem:
“Amit szeretnék 2013-ban:
– sokat sokat erősödni – fegyencedzés!!
– növelni az állóképességem – futás!!
– szép formába lendülni, izmokat!!!!!!! akarok:) – kondi!!!”

Mit hozott az év?

– sokat sokat erősödtem!!!
– növeltem az állóképességem – de nem futással :)
– egyre jobb formában vagyok, az izmok jönnek :)) – power builder fuck yeah!! :) 
Szóval végülis ezek mind bejöttek, elégedett lehetek :) A módszerek persze változtak, ahogy én is és az igényeim is változtak, ill. az ismereteim bővültek.
Voltak terveim fogyás tekintetében is, de ezek teljesen másként alakultak, mint ahogy elképzeltem. A korábbi ütemet nem tudtam tartani már, és nem értem el az “álom súlyomat” (amiről persze nem is tudtam, hogy az mennyi, mert még sosem voltam annyi). De a legfontosabb, hogy rájöttem, hogy a kilók számának semmi szerepe nincs. Nem határozzák meg, hogy hogy érzem magam, sőt még azt se, hogy mekkora ruhát hordhatok. Nem mondom persze, hogy nem frusztrált a mérleg, hiszen hónapokig alig-alig változott a súlyom. Év közepére bele is fáradtam ebbe rendesen és elkezdtem rágörcsölni az evésre is egy picit, amiről tudtam, hogy minden, csak nem egészséges dolog. Szerencsére a nyaralás alatt sikerült ezt is kipihenjem és őszre új lendületet kaptam. 
Alapvetően egészséges életmódot folytatok már, ami meg se közelíti a korábbi életvitelem. Az erőépítő edzések, a nagy súlyok, elképesztően jó hatással voltak a fizikumomra is. Hétről-hétre, hónapról-hónapra most már, észrevettem, hogy magamra szedtem izmot. Az edzések következetessége és ritmusa segített abban, hogy az étkezésben is következetes tudjak lenni. Még párszor álltam mérlegre, ahogy haladt az idő, de nyilvánvalóan nem mutatott csökkenést a szám, helyette csak stagnálást (az izom nehezebb, mint a zsír). Év végére a ruháim elkezdtek megint kényelmesebbek lenni és lazábbak. A nyáron vett ruháim szinte lötyögnek. Emellett a tartásom, a járásom, a komfortérzetem rengeteget javult. Decemberben már nem is álltam mérlegre, szerintem az elem is kifogyott már belőle.. Bár akadnak más dolgok, amik néha előtörnek bennem aggodalomként, de azon fogok dolgozni, hogy ezek ne határozzák meg a kedvemet és az önértékelésemet. Ha csak a külsőségeket nézem, akkor ennél jobb úton nem is lehetnék, mint amin most vagyok. Összességében tehát azt mondhatom: sose volt még ennyire jóóóóó :)
Végezetül pedig némi összegzés arról, hogy miket tudok felidézni az elmúlt 1 évben. 
2013 legjobb momentumai

Január
Új év, új célok, tervek szövődtek. Következetesen jól tudtam enni, ami minden szempontból jót tett. Voltam futni a Margitszigeten ~2 fokban. Elképesztően jó érzés volt :)
Február
Beneveztem a Vivicittára, 7 km-es távra. Annak tükrében, hogy még sosem futottam ennyit életemben, bátor lépés volt :)
Ági tanácsára HIIT edzésekkel készültem sokat, ezek rengeteget dobtak az állóképességemen. Hó végén életemben először futottam egy huzamban 1 órát (futópadon), ami akkor 7km volt :) Őrületes boldogság volt, nem felejtem el sose :)
Először voltam falat mászni!!! :) Szerelem volt első kipróbálásra :) Kipróbáltam a köteles mászást és barátném elvitt boulderezni is. Hatalmas élmény volt.
Március
Ha jól emlékszem, ekkor kezdtem el guggolni súllyal. De eleinte a Smith keretben. Ami tényleg csak egy ideig volt jó, mert eléggé könnyített úgy csinálni és nem fejleszt teljes test szinten. Ráadásul a helyes kivitelezésre is nagyon nehéz odafigyelni. Haszna annyi volt, hogy itt kezdtem el barátkozni a nagyobb súlyok felpakolásával.  :)
Április
Na, ez vicces. Megszerettem a konditermet, ahova járok, végre elkezdtem otthon érezni magam:) 
Komplett ruhatárcsere. 
Áprilisban volt az utolsó Critical Mass:
másnap pedig Vivicitta! 7km. Élményekben gazdag hétvége volt:)
Manóka olyan dolgokat vitt véghez, amikre korábban nem volt képes.
Május
1. szülinapom az új életemben :)  
Beneveztem a Coca Cola testébresztő futógálára és futottam egy laza 6-ost. Klassz élmény volt :)

Óóó igen, kondiban először sikerült húzódzkodnom állásból. Az edzéseimben pedig abszolút beast mode-ban voltam :)

 Június

Pörgés az edzésekben, falmászás, minden földi jó. Egy újabb ruhaméret mínusz, újabb ruhatárcsere:) (ezt nagyon eluntam már a végén:D). Annak megélése, hogy jól érzem magam.
Július
Sikerek hada: falmászásban, guggolásban, saját testsúlyos gyakorlatokban. :) Azt hiszem ekkor futottam utoljára idén 😀 Rájöttem, hogy a súlyos/súlyzós edzések igazán az én világom.
Augusztus
Nyaraláááááááás, az élet élvezete, dolce vita. Némi sportolás is persze. A kajaparán túljutottam. 
Annak felismerése, hogy profi támogatást szeretnék magam mellé.
Azóta már lógásban is megy ám ;))

Szeptember
Wittmann Zsolt. THOR Gym. The beginning of a beautiful friendship
Október
Boldogság, boldogság, boldogság! :) Fejlődés, erőnövekedés, önbizalom növekedés, inspiráció, motiváció minden :)
Találkoztunk Verocával <3 
November
FLOW élmény, folyamatosan. Izmok és izmok és erő! minden mennyiségben :))) Emberekkel való találkozás, együttlét, közös sportolás, inspiráló beszélgetések. Mert ez is a része. Hosszú szünet után ismét elmentem falat mászni! Még mindig nagyon szeretem.
Elkezdődik az igazi móka: kb. 6 hét kitartó munkája után a saját testsúlyomnál nehezebb súlyokat kezdek megmozgatni. Félelmetes és izgalmas is egyben :) Soha nem gondoltam volna, hogy képes lehetek ilyesmire….
Ezt írtam akkor:
“Mit szeretek az edzéseimben:
– teljesen bele tudok feledkezni
– nincsenek kételyeim
– érzem, hogy jó így, kerek egész a világ számomra
– úgy érzem igazán önmagam vagyok
– boldog vagyok
mindezt pedig azért, mert csinálom! Semmi más nem adta meg ezt így nekem eddig!
Annyi mindent szeretnék még tanulni….!:)”


December
Belekóstoltam a street workout edzésbe. Nagyon sok pozitív reakciót kaptam, a megelőző hetek munkájának gyümölcsét is kiélveztem az egyes gyakorlatokban :)
Fejlődök.  Elkezdtem igazán ráérezni arra, hogy milyen az, amikor minden izmomat és idegszálamat munkára fogom. Iszonyatosan szeretem csinálni, annyi erőt ad! 
Ja és persze izmok :)))))
Úgy érzem jó helyen vagyok és ez a legfontosabb.

Nagyon jó év volt.

2014? igazából csak annyit tudok ide írni, hogy: folyt.köv. 😉

Tele vagyok félelmekkel

Főleg olyankor, amikor elkezdem magamat másokhoz hasonlítani. Nem szabad. Hiába tudom, hogy nem szabad, néha a vállamra ül az önbizalomhiányom és kisördögként gonosz dolgokat súg a fülembe. Nem szabad, mert nincs értelme. De példákat is hozok, avagy externalizáljuk félelmeinket, hogy szembe tudjunk velük nézni.
– xy miért nem kedves
– xy miért olyan mázlista, hogy össze-vissza eszik mégis vékony, ergo a társadalom szerint jobban néz ki mint mondjuk én, aki kezd egyre izmosabb lenni, de van rajtam “felesleg”
– xy-nak hogy lehet ekkora önbizalma (a nagy semmire) és nekem mi a fa..ért nincs egyáltalán?
– mások miért merik megmutatni magukat a világnak, engem mi tart ebben vissza?
– xy olyan irigylésre méltó, mert már tudja mi lesz “ha nagy lesz”, én miért küzdök ezzel?
– xy hogy néz már ki és miért nem foglalkozik magával?
– soha nem lesz olyan testem, hiába dolgozok bármennyit
– nekem miért nincs szerencsém a genetikámmal?
– miért kell nekem ÁLLANDÓAN azon dolgoznom, hogy elfogadjam a “hibáimat”? hogy mi nem elég feszes, hogy mi csíkos, hogy mi túl erős, hogy mi nem elég jó…….. hogy hiába fejlődtem akármennyit, nem lesz elég önbizalmam a strandon egy bikiniben, mert a hibáimra koncentrálok
– ha nem lesz olyan testem, akkor nem lehetek boldog?
– ne is akarjak jobb lenni? 
– mennyi időnek kell még eltelnie, hogy jobb legyen?
– miért nem tudok több embert inspirálni? miért érzem kevésnek magam?
Hát azt gondolom erről, hogy ez mind mind kurvára nem jó. Fenti kis gondolatfoszlányaimat pedig el fogja oszlatni az az edzés, amit holnap fogok lenyomni. Mert amikor ott vagyok, felveszem a kis edzőcuccom, benyomom az AGYAMIG a lüktető zenét, hogy ne halljak mást, és pakolom a tárcsákat A rúdra, akkor úgy érzem, hogy nincs előttem akadály és PONT LESZAROM a külsőségeket, a kibaszott társadalmi KAMU elvárásokat, az embereket (nőket) frusztrációba hajszoló kommunikációt, a negatív body talkot és self-talkot, MINDENT. 
Mert a fenti kérdések egy részének nyilván van relevanciája, de a jó részének nincs. Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani,  hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.