IMG_1601

Erőemelés: az életbe vetett hitem

Vasárnap este hullafáradtan, a sporttársakkal közösen elköltött nem csekély mennyiségű allyoucaneat vacsora után, az élményektől felkavarva, de lassanként megnyugodva jutottam a fenti gondolatra.
Az erőemelés az életbe vetett hitemet adta vissza nekem. 
Álljon itt a blogom bizonyítéknak. Meg én.
Az I. Power Builder Kupa igazi jutalomjáték volt. Ajándék tőlem, saját magamnak. A cseresznye a torta habján az volt, hogy még helyezést is sikerült elérnem és egy igazi PWB-s bronzérmet is hazavihettem :)
Még 165 nap a következő versenyig.
De előtte azért megpróbálom elmesélni milyen volt a nagy nap. Annyira jellemző, hogy az erőemelés idegrendszeri szinten mennyire megterhelő, hétfő reggel még a szavakat is össze-vissza kevertük mindketten, egész nap nehéz volt gondolkodni picit. Fájtak a tagjaim: leginkább a hátizmomban éreztem izomlázat, ezt követték a karjaim (bicepsz, tricepsz, minden), némi sajgás a mellizom tájékán és végül a fenekem. Ezek a részeim dolgoztak a legtöbbet, úgy tűnik. Hétfő este már egy óvatos hengerezést is beiktattam. Keddre sikerült egy nagyot aludnom és elmúlt a fáradtság is, az izomláz maradt, bár enyhült. Mára már egész jól lettem.
Próbálok a versenyre szorítkozni a beszámolómban, de nehéz, mert nagyon sokat jelent nekem ez az egész.

Az előkészületek

Szóval… a legutolsó hét a verseny előtt úgy alakult, hogy hétfőn egy váratlan ‘mindenből maxolós’ napot kellett lenyomjak, ami akkora sikerélmény volt, hogy leírhatatlan. Persze azért megpróbáltam. Én már ott rohadt büszke voltam magamra. De izgalmas is volt, valódi főpróba, ahol a fekvenyomást kivéve úgy éreztem, hogy van még bennem több. Különösen a deadlift vált izgalmassá, ami nem hogy megcsillantotta, hanem szanaszétreflektorozta a REMÉNYT, hogy idén akár még a régóta vágyott 100 kg-t is felemelhetem. Nagyon gyorsan jött fel az a 90 kg hétfőn, életemben először.

Mondogattam én már tavasszal, hogy “idén 100-as deadlift”, aztán mondogattam nyáron…. de már nem olyan lelkesen. Aztán ősszel már nem mondogattam. Csak próbáltam tenni a dolgomat. Elengedtem, hogy idén még meglehet a 100-as. A kihagyások, a körülmények, a folyamatos újrakezdések miatt az erőszintem ősz elejére a tavaszi szintre esett vissza. 6 hónap stagnálást csináltam végig az edzésben, miközben folyamatosan dolgoztam azon, hogy rendszert hozzak vissza az életembe, mert az edzésben az hozza meg az eredményt. A körülmények pedig hónapokig nem tették lehetővé, hogy az edzés legyen a legfontosabb. Időről-időre kompromisszumokra kellett kényszerülnöm. Aztán ahogy az egyensúly kezdett beállni az életem minden területén, végigcsináltam végre egy olyan edzésprogramot, amikben nagy volumenben mozgattam meg nagy súlyokat. Fejben már 110% ott voltam minden edzésen, a deadliftem és a guggolásom is sokat fejlődött. Minden lelkesedésemet, pozitív hozzáállásomat bele tudtam adni. Ennek a végjátéka és valami nagynak a kezdete volt a hétfői maxolós nap. 

Szerdán laza edzés volt, marha nehezen ment. Deload. Meh. Csütörtökön korcsolyáztunk egy jót. Éreztem is, hogy elfáradtam. Meg feltörte a sarkamat az egyik cipőm, bármit vettem fel, kényelmetlen volt, fájt, sántikálva közlekedtem. Aggódtam, hogy nehogy emiatt legyen rossz a verseny, hogy fáj a lábam, nyomja a cipő. Emellett a hétfői lelkesedésemet nem akartam túlpörögni, ezért tudatosan törekedtem arra, hogy mentálisan és fizikálisan is lenyugtassam magam a verseny előtt. A péntek este csak a pihenésé volt. Szombaton a lábunkat se tettük ki a lakásból, mindent jó előre megszerveztünk, hogy ezerrel csak a további pihenésre koncentrálhassunk. Aludtam is, amennyit csak bírtam, ja és mézeskalácsot sütöttünk meglepetés gyanánt a csapatnak :). A Zsolt által előírt szénhidrátmennyiség a verseny előtti napra a szokásos adag 3-4x-ese volt, ezt teljesítettem. Rég ettem már a kedvenc aglio e olio spagettimet, ez volt az esti vacsorám, tonhallal.
Időben lefeküdtünk aludni, minden bennem lévő izgalom ellenére az éjszakát hiba nélkül végigaludtam, összesen kb. 9 órát.
A versenyre készültünk kajával:
2 nagy adag banánturmix, egy csomó Snickers, keksz, egy tábla csoki (ezt végül nem is mi ettük meg :D), víz, egy adag kávé és 1 adag pörgető is ott figyelt a pakkban.

A verseny napja

Az előző napi evészet után vasárnap reggel már nem voltam éhes. Proteines zabkásával készültem, de alig pár falat ment le a torkomon. Meg némi maradék bejgli 😉 és két kávé.
Fél 10-kor mentünk le, az eredeti terv szerint a lányok csapata fél 11-kor kezdett. Már egy tucat ember hengerezett lent a teremben, ahova érvényes bérlet/napijegy nélkül amúgy nem engedtek le. (Kicsit gáz, miközben egész évben ott edzünk, de mindegy.)

Lent aztán összetalálkoztam Evelinnel, aki hozott nekem egy transzparenst, amit aztán ki is feszítettek a teremben. Már múlt héten is odáig meg vissza voltam a meghatódottságtól, amikor mondta, hogy ezt tervezi.. és tényleg elhozta!!:)) Evelin, nem lehetek neked elég hálás, köszönöm szépen a drukkolást!:) A megosztott fotókat is ő készítette.

Az első szám a guggolás volt. Zsolt ismertette a szabályokat. Odalépsz, nyakadba veszed a rudat, kinyújtott lábbal állsz és megvárod a “start!” felszólítást, leguggolsz és vissza. Az én kezdő fogásom a 70 kg volt, a 3-ismétléses maxom. Itt még nagyon izgultam, amikor én következtem nem is sikerült megvárni a kezdő vezényszót, hupsz :) Itt volt a legfurább a gyakorlat teljesítése, mert az állvány a terem közepén volt, előttem hatalmas tér… az, hogy emberek/közönség is voltak szemben nem is annyira számított, csak a nagy tér miatt nem tudtam úgy fókuszálni, ahogy a tükör előtt megszoktam. Aggódtam a mélységért, minden guggolásnál félve néztem ki utána gyorsan a bírákra, Zsoltra és Tomira. De mindhárom kísérlet sikeres volt. Izgultam, de a 75 kg-s, második próbánál már jobban tudtam fókuszálni, sikerült ismét az 1 ismétléses maxom. Aztán pár perc múlva lement a kör és ismét én következtem a 3. kísérletre: 80 kg. Életemben először.

Amire mindig ügyelek a guggolásnál: odaállok, feszesen, szorítom a rudat, kiemelem és maximum kettőt! lépek hátra, esetleg egy mozdulattal még igazítok a terpeszen, de ennyi. Minimalizálom a felesleges mozgást a súllyal a hátamon, spórolok az energiáimmal. Mikor kiemeltem a 80 kg-t éreztem, hogy ez nem is annnnnnyira nehéz:) és mikor felálltam, majd jelezték, hogy érvényes volt, hát a boldogság repített a kedvesem karjaiba, elképesztően örültem:)) Már összefoglaltam a guggolással kapcsolatos szopódásomat a blogon, úgyhogy épp ezért becsülöm meg annyira ezt az eredményt. Hónapokig szenvedtem, mert 60-65 kilókat dobtam le a hátamról, mert egyszerűen nem ment. Nagy mentális gátakat kellett áttörjek ahhoz következetesen, hogy elhiggyem, hogy meg tudok csinálni egy ilyet. A versenyen már nem is volt bennem félelem. Boldog vagyok, hogy sikerült :)


Ezután kb. 1 óra pihenő volt, ekkor jött a fiúk 2 csoportja, akik szintén lenyomták a guggolásaikat. Elkezdett egyre jobb lenni a hangulat, ahogy egyre nagyobb és nagyobb küzdelmeknek és teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Mindenkinek egy emberként drukkoltunk. 
Nagyjából fél óra tényleges pihenő volt, aztán a másik fél órában már el kellett kezdeni lassacskán melegíteni a fekvenyomáshoz, ami a verseny 2. száma volt. Toltam be a csokikat, lassacskán elfogyott a banánturmix is.

Egyértelműen a fekvenyomás volt az egész csapat számára a legnagyobb kihívás, itt volt a legtöbb sikertelen kísérlet. Nem is tudom, hogy lettek-e egyéni csúcsok. A fekvenyomás trükkös volt, mert az edzéses gyakorláshoz képest itt leengedés után meg kellett állítani a mellkason a rudat és vezényszóra kinyomni azt, ami pont annyival nehezíti meg a gyakorlatot, hogy a korábbi maxodat esélyed se legyen kinyomni, ha előtte nem így gyakoroltad hetekig 😀 Itt 45 kg, 50 kg és 52,5 kg voltak a célszámaim. A pad is más volt, mint amin nyomni szoktunk, szélesebb volt. Számomra, aki pici vagyok, azért ez arányaiban nagyobb változás, ami azért közrejátszott abban, hogy végül a 3. kísérletem már nekem sem sikerült. Meg valami miatt nem sikerült jól kiemelnem a rudat és már akkor éreztem, hogy nem lesz meg, amikor még el se kezdtem leengedni. Nem koncentráltam eléggé, pedig ez egy technika-intenzív gyakorlat a javából. Büszke vagyok viszont arra, hogy Zsolt megdicsérte a formámat, amikor az 50 kg-t kinyomtam. Arányaiban így is jó helyen (2.) végeztem ezzel az érvényes kísérletemmel, meg tudtam csinálni verseny körülmények között is az 1 ismétléses maxomat újra, szóval elégedett vagyok! :) Egyébként is szeretem a fekvenyomást és ezután csak egyre jobban :))

Ha mélypontról lehet beszélni fáradtság tekintetében, akkor ez a fekvenyomás után jött el nekem. Nem volt vészes szerencsére, de éreztem, hogy elálmosodtam egy kicsit. Voltam a friss levegőn, megittam a maradék kávét. A deadlift előtt szintén 1 óra pihenő volt, ebben a szünetben be is vettem a pörgetőt, hogy segítsen felébreszteni. A kaja már mindegy volt, nem éreztem, hogy amiatt lennék erőtlen, hogy esetleg nem ettem volna eleget, csak az álmosság jött rám.

Nem vittem túlzásba a bemelegítést. Egy óvatos 5-ös sorozat 60 kg-val, aztán egy 3-as széria 70-nel, 80-ba is belehúztam kb. kettőt és végül 85-be egyet. Meg is lepődtem, hogy utóbbit milyen nehéznek találtam. A deadlift előtt spannoltam magam a legtöbbet, a bemelegítő sorozatokra zenét is raktam a fülembe. Tudtam, hogy az első, 90-es kísérlet után fog kiderülni, hogy a 100 meglehet-e. Nagyon izgalmas volt. Odaálltam a 90-re és hiba nélkül felhúztam. Érdekes volt, hogy itt már nem számított, hogy látom-e magam a tükörben, mert az elmúlt hetekben már annyira ráéreztem egy jó formára, hogy tudtam, hogy a sérülés veszélye nélkül fel tudom húzni. A második kísérletre, 95 kg-ra, ami nekem már ugye egyéni csúcs volt, szintén spannoltam magam. Viccesen jegyezték meg a többiek, hogy látszott, hogy nem is volt nehéz, hiszen amikor felemeltem, végig mosolyogtam :) Valóban nem ez volt a legnehezebb. Nem tudom mennyi pihenő maradt a 3. sorozat előtt. Próbáltam magam lenyugtatni, hogy abban a néhány percben tudjak valamennyit pihenni, aztán felspannolni magam ismét annyira, amennyire csak lehet.
Amikor életemben először a 100 kg-ra megpakolt rúd előtt álltam, nem volt más csak én és a küzdeni akarásom. Megszűnt a külvilág. Akkor és ott az álmaim feküdtek előttem a padlón és én odatettem magam és minden erőmet abba az egy emelésbe koncentráltam, hogy felemelhessem azt a súlyt, ami mindazt a kitartó munkát, a saját magamért és a boldogságomért vívott harcot jelképezte, amiért az elmúlt években, különösen pedig az elmúlt hónapokban küzdöttem. 
Hatalmas lehetőség hevert a lábaim előtt, amiért én magam dolgoztam meg. Ezt éreztem, amikor ott álltam és meg akartam csinálni. Próbáltam figyelni, hogy jó kezdő pozíciót vegyek fel, hogy minden erőmet oda tudjam tenni, a tükörbe nézni persze felesleges volt, mert nem láttam semmit, de nem is ezen múlott. Aztán amennyire csak bírtam megszorítottam a rudat és szépen lassan fel is emeltem. 

Felemeltem a 100 kibaszott kilót. A legnagyobb ajándék volt, amit csak kaphattam az élettől. Amit magamnak adtam. Kedvesem karjaiban percekig sírtam utána a boldogságtól, nem hittem el, hogy sikerülhet. Annyi küzdés után, miután már lemondtam róla hetekkel ezelőtt. Mikor az eredeti terv a versenyre 85-90-95 lett volna de 1 héttel előtte lobbant fel a remény, hogy akár a 100 is meglehet, mert már ELÉG ERŐS VAGYOK HOZZÁ. Csak fogalmam sem volt, hogy ennyire. Erős vagyok és megcsináltam. Még most is könnyek szöknek a szemembe, ha eszembe jut. Akkora élmény volt, hogy másnap is meghatódtam, akárhányszor eszembe jutott ez a pillanat.

De nem csak a saját teljesítményem hatott meg nagyon. Hanem a szerelmemé, aki szintén hónapokig küzdött azért, hogy ami neki korábban nem jött össze (160 kg DL), azzal már ne is próbálkozzon, hanem még többel és meg is csinálja azt (165 kg-s DL, több mint a testsúlyának kétszerese); a barátaimé, a sporttársaké. Hatalmas élmény volt ott lenni és látni minden egyes egyéni küzdelmet. Mindenki másként emel, húz, nyom. Mindenkinek a saját személyisége és saját harcai, kitartása, fegyelme, odafigyelése és szeretete! van benne. Aztán egy emberként drukkoltunk, ordítottunk minden egyes küzdelem láttán. Sajnáltuk, ha nem sikerült és boldogok voltunk, ha a másik megcsinálta. IMÁDOM ezt a sportot, mert benne van mindaz, amit én szeretek a világban: látni az embereket, ahogy a célokért dolgoznak, küzdenek, beleadják magukat és a végén GYŐZNEK. Mert a legközhelyesebb és coelhosabb dolog ezt leírni, de itt tényleg mindenki győzött.
Csodálatos élmény volt és várom a folytatást :)

Miután pedig 1 napot pihentem már ismét tele vagyok tenni akarással és tervekkel a 2015-ös évre.
Életem első erőemelő megmérettetésén 230 kg összetett eredménnyel végeztem, 60,8 kg-s testsúly mellett. Tavaszra a 230-on fogok emelni, legalább 250 kg-ig, a testsúlyomon pedig egy kicsit csökkenteni szeretnék. Mindez pedig hosszú, komoly és kitartó munkát igényel. 
Amit én alig várok :)
Köszönöm az élményt, Zsoltnak a szakértelmet, a szervezést, a szerelmemnek a folyamatos támogatást, nektek, akik olvasnak minden apró biztatást és kedves szót.
Nincs megállás! 😉

I don’t worry, I lift heavy!
274-57

3 ismétléses max squat!

A nehéz napok elmúltak szerencsére, én általában ilyenkor vagyok a teljesítőképességem maximumán. Az egész közérzetem más, sokkal extrovertáltabb, mosolygósabb, kommunikatívabb is vagyok ilyenkor :) Az egész napos teendők mellett is maradt energiám az esti edzésre, sőt mi több, rengeteg jó kedvem is volt hozzá.
Azért a fizikai fáradtság legyőzéséhez némi kávét és pörgetőt is bevetettem. Szerencsére ezeknek kitartott a hatása, mert nagyjából 3/4 órát kellett várni, hogy érdemben tudjak edzeni, annyira sokan voltak a teremben, minden állvány foglalt volt.
A deadlift sorozataimat 2 napja lenyomtam, most a guggolásra akartam fókuszálni, hogy legyen meg hozzá az erőm, ezért rögtön ezzel kezdtem az edzést. A bemelegítő sorozatokkal szépen lassan építettem fel a súlyokat. Ebben is egyébként sokat tanultam az elmúlt hónapokban, igyekszem a lehető legoptimálisabb módon és léptékekkel építkezni egy-egy munkasorozat előtt. Erről olvastam nemrég egy cikket is és örömmel konstatáltam, hogy magamtól is erre éreztem rá. A kisebb súlyokkal (40/50kg) magasabb ismétlésszámokat csináltam (5-3), ezzel a mozgásmintát gyakoroltam. A munkasorozat előtti súlyban, ez ma nálam 65 kg volt, pedig már csak 1 ismétlést csináltam, mivel a 70 kg-val 3 ismétlés volt a cél. A sorozatok között pedig farizom-aktivációt végeztem (csípőemelések/rövid híd). Összességében a bemelegítéssel felkészítem a testem és az elmém is a terhelésre, de nem szabad elfáradnom előtte. 
Tudtam, hogy meglesz. Több mint 1 hónapja guggoltam utoljára ennyivel, akkor ez még nem ment így. Szóval odaálltam, mindenemet feszítettem, és bemmmmmm megcsináltam a 3 ismétlést. Isssssszzzzzzzzzonyatosannagyon boldog voltam ám!!! :)) Nagy előrelépésnek tartom ezt az aprócska fejlődést is. Megadja a reményt a további folytatásra :) Lassú víz partot most, a kitartó munka pedig meghozza az eredményét. Blablabla. A közhelyek igazak. Szóval heppppppppinesz volt ezerrel, mentek a pacsik is :)
Levezetésként fekvenyomtam 42,5 kg-val és egykezes eveztem+TRX-en törzserősítettem. Kellemes, jó kis edzés volt, sok ilyet akarok még. Mert megérdemlem :)
IMG_4253

Érdemi előrelépés yesssssss

Kezdem a lényeggel: VÉGRE érdemi előrelépést tudtam elérni a guggolásban, hurrráááááááááá!!!!!! :)))))

Csak hogy értse az ide látogató, hogy milyen hosszú időszakon igyekszem túljutni guggolás témában, az elmúlt HÓNAPOK szenvedései:

2014.07.14 Change your thoughts
2014.07.18 Az erő: elengedés
2014.08.20 Örömedzés a Cutlerben
2014.08.25 Húzós hétfő…
2014.09.02 Jól indult a hét
2014.09.15 Újrakezdős ciklus vége
2014.09.21 Új évszak, új kezdet
2014.09.22 Amikor “jól” indul a hét
2014.09.29 Ez az én harcom
2014.10.07 Itt vagyok, ragyogok!

Mert
SOHA

NEM 

ADOM 

FEL.
Ennyi. :)))))
Új utakat keresek.

Tanulok a gyengeségeimből.

Átlépem a saját korlátaimat.

Visszamegyek az alapokhoz.

Segítséget kérek.
Türelmes vagyok.
ÉS MEGÉRKEZEM.

Megérkezett az, amire már majd 3 hónapja vártam! Érdemi fejlődés.

Mert mindez arra tanít, hogy aki boldog életet akar, az nem könnyű életet akar, hanem erős hátat, erős testet és erős elmét. 
It is supposed to be hard.
Ahol a nehézség és a saját magunkkal folytatott küzdelmek csak erősebbé tesznek.
Így érzem magam:
Megvolt 67,5 kg-val 4 ismétlés :) Nekem ez egy hosszú folyamat lassú lezáródását jelzi. 
Note to self: ha az edzésben mentális, lelki gátak vannak egy gyakorlatnál, ráadásul hosszú idő óta, akkor igen valószínű, hogy az élet más területén is van olyan dolog, amivel birkózom éppen. 

10408665_659007537527850_2737121291025701377_n

Az alvó oroszlán felébresztése

Akik rendszeresen követik a blogomat, azok számára feltűnt, hogy most már egy ideje nem csak saját magamról vannak itt fényképek, illetve egyre több bejegyzésemben az E/1-ből T/1 lett :) Ennek az az oka, hogy egy olyan emberrel terelt minket össze a sors, illetve vonzottuk be egymást, akivel osztozunk az edzés, a sport és különösképp az erőemelés iránti szenvedélyünkön. Ő az az ember az életemben, aki pontosan érti, hogy mi az, amit szeretek a nagy súlyok világában, az erő megélésében, ő látja a legközelebbről, hogy mennyire sokat adott nekem az erőemelés mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mindez pedig azért van, mert ő is ebben a világban mozog, él és fejlődik általa hétről hétre.


Kapcsolatunk egyik különlegessége, hogy hasonló utat tettünk meg mindketten, nagyjából egy időben indulva. Az egészségünkért való aggódás indított el minket a változás felé, míg végül egymás mellett kötöttünk ki, hogy ezután együtt csinálhassuk tovább nem csak a sportot, hanem a közös életünket is. :)


Szeretném nektek bemutatni tehát Horváth Zoltánt, akinek a története 95 kg-ról indul és jelenleg ott tart, hogy egy átlagos napon ő a legerősebb ember a Decathlon áruházban 😀 
Mert a túlsúlytól megszabadulni hasznos és jó dolog, de egy idő után mindketten rájöttünk, hogy ennél nekünk több kell, fejlődni akarunk testben, lélekben egyaránt, aminek az alapját az jelenti, és amihez a legtöbbet az adja hozzá, hogy ha szimplán a külsőnk helyett azzal foglalkozunk, hogy erősek legyünk.


A többit pedig ő meséli el nektek…. :)


Örömedzünk :)



De ki is az a Horváth Zoltán?

A történetem 2011 októbere magasságában indult, 95 kilóról, tán még fölötte is volt, nem mertem mérlegre állni. Éltem a napjaimat minimális mozgással, otthonról dolgoztam, nem nagyon mentem sehova. Az életemet a World of Warcraft és a munka tette ki, gyakorlatilag 16 órát ültem a gép előtt. Nem, erre nem vagyok büszke. Arra viszont igen, hogy sikerült változtatnom. A kezdő lökést számomra DagadtKöcsög bemutatkozó postja adta meg, ami röviden arról szólt, hogy ha nem akarok 50 évesen szívinfarktusban meghalni, akkor jó lenne foglalkozni az egészségemmel. Én kezdetnek a diétát és a futást választottam.
Fussunk! Hogyan? Mivel informatikus vagyok, mindenre kellett egy kütyü, telefonnal gyakoroltam a Couch to 5k programmal. Segít abban, hogy felkészültség nélkül, “kanapékrumpli” üzemmódból indulva eljuss odáig, hogy le tudsz futni 5 kilométert. Fuss 20 mp-t, sétálj 40-et! Fuss 30 mp-t, sétálj 30-at! És így tovább. Nagyjából egy hónap után képes voltam hazafutni az utca végéről, ami kb. 1 km-t takart. Le sem tudom írni mekkora örömöt jelentett ez nekem! Megállás természetesen nem volt, decemberre megvolt az 5 kilométer, átlagban heti 3-4x futottam, szépen mentek le a kilók, talán túl gyorsan is.

Futás után általában gyümölcsturmixot ittam vacsora gyanánt, ami lássuk be nem a legoptimálisabb választás, ha a fogyás a cél. Az egész diétámat az egészség határozta meg: kiiktattam a cukros dolgokat, a junk foodot, a magasabb GI-jű szénhidrátokat teljesen, illetve a mennyiségen is csökkentettem. A reggeli és a vacsi volt az, ahol igazán megfogtam a kalóriabevitelt, de nem volt túl tudatos a megfelelő ismeretek hiányában, csak úgy érzésre csináltam. Nem volt önsanyargatás, nem éheztem, és nem volt fogyókúra. Nem kúra! Változás, elhatározás, fegyelem, kitartás.
Mindezzel együtt, a diétának és a rendszeres mozgásnak volt egy nagyon kellemes folyománya is: rámjöttek végre a konfekció méretek. 38-as farmerből 32-es lett, L, XL-es pólókból M-es. Egy év és kb. 200 lefutott kilométer után 20 kilóval voltam könnyebb, de sajnos gyengébb is. Bár lefogytam, utólag már tudom, hogy nem ez lett volna a legoptimálisabb módja a test rekompozíciójának, de sebaj. Megtanultam a saját bőrömön, neked már nem kell!

Nagyjából 1 év alatt végül sikerült lefogynom 67-68 kilóra, ez így több mint 25 kiló fogyás, természetes, hogy izomból is ment. Eléggé satnyának néztem ki, kellett valami testmozgás… Mivel nem voltam nagyon otthonról eljárós ember, így az otthon űzhető dolgok között mazsolázgattam, amíg rá nem akadtam a fegyencedzésre. Az első 3-4 szint megvolt, tudtam már húzódzkodni szabályosan 2-3-at, de számomra iszonyatosan unalmas volt, így kerestem tovább. A P90X kipróbálás szinten megvolt két hétig, de az nem fehér embernek való, gyakorlatilag egy “Norbi Update on steroids”:)

A történetem 2012 őszén folytatódott, amikor a kollégáimmal egyszer elmentem “gyúrni”. Mit nekem, szakközépben nyomtam rendesen, biztos menni fog – gondoltam. Nem ment. Iszonyatosan gyenge voltam a régi énemhez képest. Az első nap után olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam megmozdulni, de ha már elhatároztam, hogy járok, eldöntöttem, hogy nem fogom abbahagyni. Sokáig folytattam a konditermi edzést, de nem nagyon láttam semmilyen változást, nagyon lassan történt bármi is, így ismét csak elkezdtem olvasgatni a neten: mégis mi lenne a helyes út? Hogyan tudnék fejlődni? Így bukkantam rá az Emelj! blogra, ezt két srác írja saját tapasztalat alapján, elég érthetően leírták, hogy miért lenne érdemes erőemeléssel foglalkoznom. Ezzel egy időben bukkantam rá Elliott Hulse-ra aki szintén irányt adott nekem: dolgozz azért, hogy erős legyél! (Egy későbbi írásban foglalkozom majd azzal, hogy ez mit is jelent számomra.)
Megtanultam azt is, hogy a komplex és jó edzés alapja a megfelelő programozás és periodizáció, az erőedzéseket én a Stronglifts 5×5-tel kezdtem (természetesen volt hozzá iPhone app). Ezzel el is voltam fél éven át, amikor meg már nem nagyon ment úgy a dolog, ahogy szerettem volna, átváltottam a Wendler féle 5/3/1-re, hol boring but big kiegészítőkkel, hol saját kútfőből kiötlött gyakorlatokkal (húzás-nyomás). Erősödtem, de valami még mindig nem volt az igazi: egyedül edzettem, nem felügyelt rám senki, fekvenyomni például nem mertem igazán nagy súllyal, spotter nélkül.
2013 közepén látogattam először a Thorba, szintén az Emelj-es srácok írásának köszönhetően. A régi terem, ahova jártam, nem volt túl ideális az erő alapú edzéshez, bár szerencsére nem szóltak rám, hogy halkabban deadlifteljek. A Thorban reggelente edzettem, néha együtt egy sráccal, aki gyakran elismerő szavakkal illetett, illetve beállt spottolni, ha megkértem rá. Később Facebookon beszélgettünk erről-arról, itt derült ki, hogy ő akkortájt kezdett el edzősködni. Az biztos, hogy furcsa dolgokat csinált a csoportja: fél órán át bohóckodtak az edzés előtt, nem is értettem teljesen. Egyszer rászántam magam, hogy egy személyi edzés keretein belül felmérjen. Megdöbbentő volt. 
Mondanom sem kell, egy hétre rá, 2014 márciusában már együtt bohóckodtam a többiekkel. Amit értelmetlennek láttam előtte, most tartalmat nyert: mobilizáció, nyújtás, bemelegítés, technikázás. Wittmann Zsolt gondosan megírt edzéstervvel állt neki a közös munkának, a deadliftet felépítettük nulláról, a fekvenyomáson technikáztunk rengeteget, a guggolással nem volt szerencsére komolyabb probléma, de a megfelelő mobilizációra például mindig hangsúlyt fektettünk. Most ott tartunk, hogy év eleje óta a fekvenyomásra rádobtunk 30 kilót, a guggolásra 20-at, a deadlift pedig már könyvbe illő formával megy stabilan. Hogy tétje is legyen a dolognak, 2014 őszén készülök az első erőemelő versenyemre, Wilks formulával összemérjük az erőnket a többiekkel.

Igyekszem példát mutatni mindenkinek aki ismer, célom erősnek lenni mind fizikailag, mind szellemileg, érzelmileg. Az erő a célom. Vagy az eszközöm valami máshoz? Később kiderül…

2014 július, saját testsúlyom duplájával guggolás
(1×150 kg @ 75 kgBW)

Örömedzés a javából :))

Nagyjából 2 héttel ezelőtt érkezett a meghívó a Confidence & Power Blog és mindenki egyetlen Jay-e közös szervezésében megrendezett nyár végi Örömedzésre. Egyből igent nyomtam, mert szeretem az ilyen alkalmakat, amikor kötetlenül, önfeledten lehet új dolgokat tanulni, mókázni, ja és nem mellesleg még edzünk is.
Minden riogatás ellenére az időjárás nekünk kedvezett, kellemes meleg, napos idő volt. A helyszín a József Attila lakótelepi Nyúldomb volt, ahol van kondipark, futópálya, focipálya. Ahogy közben figyelgettem, a helyiek lelkesen használják is:)
Nagyjából 20-25 mindenre elszánt gyúrós jött össze, mi ketten képviseltük az erőemelők táborát (powerbuilder fuckyeah), de lejöttek a helyi erők is, akik lelkesen szervezik a nyúldombi együtt edzők közönségét.
Fotó innen: link
Galba Zsolti nem viccelt, tényleg edzettünk egy tartalmasat!
Természetesen bemelegítéssel kezdtük, fejtől bokáig szépen átmozgattuk magunkat. Volt itt törpejárás meg óriásjárás is. Aztán két csapatra oszlott a társaság, Anna csapatra meg Zoli csapatra :), két sorban, fésű alakban álltunk egymással szemben és felváltva végeztük a gyakorlatokat. 
Hasizommal, konkrétan pedig lábemeléssel kezdtünk, avagy fekvésből térdfelhúzás majd visszaengedés (csípő végig a földön), lábat a föld felett 10 centivel megtart. Gyilkos. Amíg az egyik sor a lábemeléseket csinálta, a másik tartotta a kinyújtott lábát a levegőben. Gyilkos. Ja, ezt mondtam már. :) A levezető gyakorlat a rövid híd volt.
Csináltunk még jó pár sorozat guggolást és fekvőtámaszt is, emelkedő majd csökkenő ismétlésszámban.
Majd áttelepültünk a kondiparkhoz, ahol tolódzkodtunk, húzódzkodtunk. Nekem ment 2 db fél tolódzkodás, de dicséretet kaptam érte, szóval nem panaszkodom :), chin-up-ból pedig 3-at csináltam.
train together
Majd jött a domb és az edzés mókás, bár számomra egyértelműen legkeményebb része. Párokba rendeződtünk és különféle formációkban cipeléseket végeztünk: talicska, társhordás dombra fel. Ebben a blokkban volt az egyik legnagyobb sikerélményem, mert kiderült, hogy képes vagyok egy nagyjából 75 kilós embert, vagyis a Kedvesemet, felcipelni egy dombra :) Ő velem a hátán futva ment fel, ami meg nagyon vicces volt, a hajam is lobogott a szélben, szóval végig röhögtem az egészet 😀
Aztán, amit én személy szerint a legjobban vártam, hogy megtanuljak valamilyen állatjárást, mert nagyon tetszenek ezek a mozgások, ebből az örömedzésen a tigris és a gekkó kerültek elő. Utóbbit nem annyira sikerült elsajátítanom (talán  majd legközelebb), de a tigris nagyon tetszett. Dombra felfelé menet pedig rendesen igénybe vette a combot is (aúú).
Tigrisjárok vagy valami olyasmi.
A levezetés 5 kör volt az alábbiból: 10 guggolás, 1 hossz futás, 10 fekvőtámasz majd futás vissza. Na ezt végigszenvedtem, kicsit el is szomorodtam, hogy ennyire nincs állóképességem mostanában, de pont emiatt végig is csináltam az egészet, mert tudtam, hogy a javamra válik. Ennyi fekvőtámaszt amúgy, mint ezen az edzésen, azt hiszem még nem is csináltam egy nap :)
Az edzés végeztével még maradtunk egy kicsit beszélgetni, kipróbáltam az XTrain súlymellényét, a 15 kilóssal még 6 fekvőtámaszt is csináltam, ami szerintem szép teljesítmény volt tőlem egy ilyen edzés után :)

15 kg-s súlymellény
Jó volt újra találkozni MT Ágival, aki még mindig eszméletlen erős és persze dögös :) Jay továbbra is egy mókamester, bár a szokásosnál most visszafogottabb volt (de miért?!?! :D). Örülök, hogy most már személyesen is megismerhettem Samut, akiről eddig csak a különböző fórumokban hallottam sokat.
Nagyon jól éreztem, illetve éreztük magunkat, még egyszer köszi a szervezést, remélem még sok ilyen lesz, én sokat tanultam (pl. a ma reggeli edzésemen is kacsajártam és óriásjártam egyet:)
További rengeteg sok fotót találtok ITT.

A boldogság útja: ahogy én járom

Az elmúlt fél évben masszív és nagy változások zajlottak le az életemben. Rendesen elfáradtam, most jutok végre igazán levegőhöz, pihenhetek egy kicsit, így végre van alkalmam megfogalmazni azokat a legfontosabb tényezőket és általam alkalmazott elveket, amik előre vittek engem ebben a néhány hónapban és segítettek a változásokat véghez vinni.
Ez az én utam, és azért írok róla, mert szerintem sokat tudunk tanulni abból, ha megismerjük azt, hogy mások miként próbálnak boldogulni az életben. Én legalábbis nagyon sok történetet meghallgattam az elmúlt hónapokban és nagyon sokat tudtam meríteni mások életéből.
Változások alatt értem a teljes magánéletemet (egy válás kezdeményezése, valamint az új kapcsolatom építése), egy költözést, mindezzel együtt egy új életvitel kialakítását, valamint egy munkahelyváltást is. Ezek közül önmagában már 1 is épp elég egy évben bármelyikünk számára, nekem fél év alatt kijutott mindegyik. Nem szarral gurítok, mondhatjuk :) De úgy voltam vele mikor belevágtam, hogy ez az év a változások éve, és a boldogságom a tét, végig kell csináljam.

Lássuk tehát:

1. Őszinteség

Mindenképpen ezzel kell kezdjem. Határozottan emlékszem arra a pillanatra idén, amikor úgy keltem fel, hogy tudatosult bennem: nem vagyok boldog. Emlékszem arra a pillanatra, amikor magammal szemben bevallottam, hogy problémáim vannak. Itt kezdődött minden. Az őszinteséggel. Még 3 olyan nap volt ezután, amíg azt gondoltam, hogy megpróbálom ezt tagadni a külvilággal szemben, “hátha elmúlik”, de aztán nem bírtam tovább, elemi erővel tört fel belőlem a változás iránti igény és az az igény, hogy végre boldog akarok lenni én is, és ezért komoly változásokat kell véghez vigyek.

Ez volt a változások kezdete, a férjemmel pedig lezajlott a “we need to talk” kezdetű beszélgetés. Zivataros hetek következtek ezután. Egy dolgot tettem viszont végre: kizárólag magamra figyeltem és a saját szempontjaimat tartottam szem előtt. Ami biztos, hogy ebben a kérdésben nem volt más választás, mint hogy én legyek saját magam számára a legfontosabb. Jó pár félelmet le kellett győzzek, illetve sok új szempontból meg kellett ismerjem magam, hogy végülis ki tudjak lépni ebből a kapcsolatból. Mert az “egész jó” sajnos nem egyenlő a boldoggal, és ezt én is beláttam. Hiába minden kötődés és szeretet, vannak dolgok, amik nem működtek, nem fognak változni, illetve ezen túlmenően nem is ez volt a legfontosabb, hanem az a tény, hogy azt éreztem: nem azt az életet élem, amire valójában vágyom. Nekem ehhez kellett lépéseket tennem.
Amíg végül eljutottam addig a gondolatig, hogy tényleg és végérvényesen el akarok válni tőle, folyamatosan és mindig következetesnek kellett lennem abban, hogy őszinte vagyok magamhoz. Semmi más nem számított. És igen, amikor az ember elkezd őszintének lenni magával szemben, akkor jöttek a félelmek, amik elkezdték aláásni azt, hogy cselekedni is merjek és azt az utat kezdjem járni, ami őszintén én magam vagyok.
2. Erő és hit az erőmben

Mit csinál az átlagember, amikor jönnek a félelmek? Megijed, visszalép két lépést, meggondolja magát, másik utat választ, szorong, retteg. Mit csináltam én? Foglalkoztam a félelmeimmel. Megértettem a félelmeimet, és megértettem azt, hogy miből táplálkoznak. Megtanultam különbséget tenni a külvilág által közvetített félelmek és a sajátjaim között. A félelmekkel való szembenézésnél sokkal rosszabb volt az a tény, hogy a változástól való félelemből nem cselekedtem korábban és nagyon sok idő telt el úgy, hogy úgy éltem, hogy azt hittem, hogy az életem boldog. Az nem ugyanaz, mintha tényleg boldog lett volna.

A félelmek nagyon szemét kis dolgok, mert észrevétlenül is ott vannak az ember gondolataiban és hártáltatják az előremenetelben. Akkor jött viszont a saját magamba és az erőmbe vetett bizalom és hit. Mert az erőben az a jó, hogy önmagát gerjeszti. Ha erős vagy, akkor hiszel abban, hogy erős vagy és ettől még erősebbé válsz :) Az egyik legjobb dolog evör. Amikor az ember a saját útját akarja járni, ahhoz tényleg nagyon sok erő kell. Az elmúlt években saját magamba fektetett munka, melyben az erőedzéseknek is nagyon sok szerepe volt, megadták mindazt az erőt, ami korábban hiányzott belőlem. Erős lettem és képes lettem kezelni a félelmeimet. 
Ami viszont ezzel párban járt mindig: a türelem és az apró lépések elve, amit képviselek. A dolgoknak hagyni kell néha időt – mindent nem lehet rögtön (erőből) megoldani. Sokszor az adta a megoldást, ha bizonyos kérdéssel tudatosan nem foglalkoztam, ekkor az esetek 100%-ában magától megérett a megoldás előbb vagy utóbb. Az elengedés elve, amiről már korábban is írtam szintén a legjobb támaszom volt. Az őszinteség, a legbelső énem, a legőszintébb vágyaim végül mindig utat törtek maguknak. Én pedig megtanultam kezelni ezt a folyamatot, amíg ez lezajlott.

Ami még érdekes, hogy a félelmeket az emberek legyőzni akarják. Én viszont azt mondom: ne féljünk megélni őket. Nem véletlenül félünk, a félelem óvatosságra int, egy belénk kódolt dolog. Sokkal meghatározóbb, hogy tudjuk-e kezelni őket, vagy hagyjuk, hogy megbénítsanak minket és uralkodjanak rajtunk. Elég erős lettem ahhoz, hogy szembe merjek nézni velük. Vezérlőerőmmé vált az életemben, hogy a saját boldogságomért mindig meg kell tegyem, hogy szembenézek a félelmeimmel és őszinte vagyok magammal szemben és merek cselekedni is, ha szükséges.
3. Lehetőség látok a változásban

Ez is egy olyan dolog, amit végig hangoztattam, amikor félelmek merültek fel magamban bizonyos változások esetén. Ilyen volt például a munkahelyváltás nálam. A változás jó dolog. A változás lehetőség. Sokan vannak úgy, hogy megijednek, ha a korábban megszokott dolgok helyébe újak lépnek, vagy másként működnek mint korábban. Én változást akartam, de az ismeretlenbe tettem lépéseket, mikor elkezdtem ezt az egész folyamatot tavasszal. Bátor dolog volt. Büszke is vagyok rá, hogy megtettem, boldogabb ember vagyok most. Boldog ember vagyok :)
Nem féltem 180 fokot fordítani az életemen, nem féltem attól, hogy a korábban megszokott dolgaimat elengedjem, legyen szó a kényelmi szempontoktól, mindenféle aprócseprő megszokástól kezdve az ideáljaimig. Nagyban játszottam a játékot, all-in volt a javából. Amikor a régi dolgokat el tudja engedni az ember és nyitottan járja a világot, hirtelen feltárulnak olyan lehetőségek, amiket korábban észre sem vett. Én is így tettem, megspékelve az őszinteséggel és tudatossággal, melyek hozzásegítettek ahhoz, hogy végül úgy alakuljanak a dolgaim, ahogyan azokra mindig is vágytam. Ha őszinte vagy magadhoz, ebből fakadóan pedig tudod, hogy mit akarsz, akkor azok a dolgok fognak megtalálni, amikre vágysz. Ha a jó dolgokra koncentrálsz (gyakorlatilag egy szűrőt képezel, amikor a világra nézel), akkor a jó dolgokat fogod észrevenni, ez ennyire egyszerű.
4. Csak a legjobbal elégedek meg

    Ez viszont egy olyan dolog, amit idén tanultam meg, ebben az időszakban, és az előzőekben felsorolt szempontokból táplálkozik. Ehhez kellettem én, meg egy nagy betűs Társ és persze azok a barátok, akik ebben végig támogattak. Ami emögött meghúzódik pedig az az egyszerű szempont, hogy mindannyian a legjobbat érdemeljük. Kell hozzá rengeteg önbizalom, önismeret, őszinteség és hit, hogy megkapjuk a legjobbat. Meg persze meg is kell dolgozni érte, ezt nem lehet megspórolni. A legjobb dolgok akkor találnak meg végül, illetve akkor találod meg őket, ha elhiszed magadról, hogy ami Te vagy, az a legjobb. Hogy a hibáiddal együtt is tökéletes vagy, szeretnivaló ember vagy. Ha elhiszed, hogy nem azért kell élned az életet, hogy másoknak megfelelj, hanem akkor élsz teljes életet, ha azoknak a dolgoknak élsz, amik téged is éltetnek. Ha őszintén éled az életet.
Összességében, számomra a legtöbbet az segített, hogy mindig hallgattam az ösztöneimre és le tudtam vetni a félelmeim jelentős részét. Összességében nyitottabb lettem az életre, ezáltal gyakorlatilag be tudtam vonzani azokat a dolgokat, amik engem boldoggá tesznek. Az egész folyamatban nagyon sok szerepe volt egyébként minden olyan embernek, akik végig támogattak. Egy olyan barátnő, aki a végsőkig kitartott mellettem és csak az én érdekeimet nézte; minden olyan kolléga, akik a hétköznapokon átsegítettek; mindenki, aki elmesélte nekem a saját történetét (több nagyon erős nőt megismertem ebben az időszakban, akik jó példaként szolgáltak nekem), vagy azok, akivel online váltottunk pár szót és küldtek nekem pozitív energiákat; végül pedig a Szerelmem, aki tulajdonképpen egyesíti az előzőekben felsoroltakat: mellettem áll mindenben, átsegít a hétköznapokon, inspirál a saját példájával és éltet a szeretetével.
Hol is tartok most tehát? Biztos kíváncsiak páran :-)
Olyan párkapcsolatban élek, amiről nem is hittem el, hogy ilyen létezik, amíg meg nem történt velem. Boldog vagyok :-) Hónapok óta gyakorlatilag sugárzom a boldogságtól és ezt a környezetem folyamatosan visszaigazolja. Soha ennyit nem mosolyogtam teli szájjal életemben 😀 Csodálatos megélni azt az összhangot, ami kettőnk között van. :)
Olyan az életvitelem, ami végre teret enged mindenféle dolognak, főleg annak, hogy olyan életritmusban éljek, ami nekem jó. Sokkal kevesebb a stressz, sokkal nagyobb a rend, több az idő a pihenésre, nem azt érzem, hogy a hétköznapok szürkék, hanem sokkal színesebbek, gördülékenyebbek, összességében és alapvetően boldogok és kiegyensúlyozottak. Ebben persze nagyon fontos szerepe van a Kedvesemnek is, hiszen most már együtt éljük az életünket.
Olyan munkahelyem lesz ősztől, amiben olyan munkát csinálhatok, amire már nagyon régóta vágytam egy olyan helyen, ahova mindig is vágytam. Egy új kihívás, amibe a legnagyobb örömmel vágok bele :)

  

2014 tehát a nagy változások éve nálam és tavaszról őszre minden meg is változott. Számomra az a sztoriban a kulcs, hogy ha az ember tudja mit akar, akkor tényleg nincs előtte akadály, és ha őszinte magához, akkor végül úgyis bevonzza azt, amire igazán szüksége van (az én tudatalattim legalábbis gondoskodott róla:), illetve az, hogy én például mindig hallgattam az ösztöneimre, ami nagyon megbízható tanácsadónak bizonyult. 
A nagy kérdés persze, mikor lezajlanak ezek a dolgok, hogy mi is visz tovább? A válasz pedig ugyanez: az őszinteség, az erő és az erőmben való hit, az, hogy szembe merek nézni a félelmeimmel, csak a legjobbal elégszem meg, illetve még egy fontos elv:
“Vágyakozz arra, amid van”
Most, hogy úgy élem az életem, ahogy vágytam rá korábban, az egyik legfontosabb, hogy ezt a vágyat éltessem is. Szerintem sokan abba a hibába esnek, hogy ha elérik azt, amit szeretnének, akkor elkényelmesednek. Olyan ez szerintem, minthogy ha van egy szép kerted, akkor nem elég, hogy mikor megkaptad, akkor szép volt, hanem azt folyamatosan gondozni kell és arra vágyni, hogy az a kert mindig szép legyen. A vágy élteti a kertet, mert ha neked fontos, akkor dolgozni is fogsz érte.
Nem megelégszem mindazzal, ami van, hanem folyamatosan éltetem is ezeket a kapcsolatokat. Legyen szó szerelemről, munkáról, hobbiról. Szerintem ez nagyon fontos. Azt hiszem ez jelenti azt, hogy szenvedéllyel élem az életem. Szeretem azt, amim van és amiket csinálok, vágyom rájuk, mert boldoggá tesznek, és folyamatosan akarom is csinálni őket, ezért folyamatosan teszek is azért, hogy jól működjenek.

Net1-001

2. hét, 4. edzés

Ennél praktikusabb címet nem is adhattam volna a mai beszámolómnak, pedig annyi minden történt, hogy azt se tudom, honnan kezdjem. A lényeg persze csak annyi, hogy lementem edzeni és k.rva jó volt! 
A jobb vállam eléggé fájt, ezt némi tigrisbalzsammal és bemelegítő spray-vel kezeltem, ami jót is tett neki, nem volt gond edzés közben. (Bár a legjobbat persze a pihenés tenné neki.)
Szóval lenyomtam a “stressz” hetem utolsó edzését, a jó öreg deadlifttel.
A HFSW egész jól ment, nem éreztem különösebb problémákat a TGU-val sem, most már kíváncsian várom, mit fogok tudni kezdeni a következő szinttel (17,5kg)! A HFSW blokk végére azért elfáradtam picit (bár 1-2 perc után azért frissebbnek éreztem már magam, mint mikor az edzést elkezdtem), és amíg a földön pihegtem, egy gondolat ugrott a fejembe, amitől hirtelen nagyon boldog lettem: én annyi mindent fogok még megtanulni! A tanulásvágyam egy komoly motiváló tényező az egész “sport-témában” számomra, és ma ezzel ott, lent a földön hanyatt fekve pihegve megint szembesültem. Bírom az ilyen pillanatokat, olyan váratlanul tudnak érni. :)
Aztán jött a deadlift, 65 kilóval. Ami vasárnap nem ment, most nem okozott különösebb gondot, SŐT. Olyan szinten erősnek éreztem magam……. különösen a 3. sorozatban volt nagy flash, ahogy csináltam. Iszonyatosan élveztem az egészet az az igazság :) Nagyon boldoggá tett! Ott voltam fejben, testben, mindenben.

Kaptam kölcsön kesztyűt, most először próbáltam ki, hogy ezzel dolgozom. Nem tudom, hosszú távon hogy bírná a gyűrődést, de még lehet, hogy tesztelem. BÁR a hideg vas érintését semmi sem tudja pótolni <3 Szerintem puszta kézzel (és ziával) azért erősebben meg lehet fogni a rudat, mint bárhogy máshogy, de próbálkozni mindig ér :)
Jutalom, azaz posztvörkáut fúd: erdei gyümölccsel gazdagított fehérjés banánturmix!

Most pedig megyek, szerzek még valami szénhidrátot :) 
A mai napra egyébként az étkezésem rendben van, szóval majd jövök még részletesebb kaja beszámolóval is a héten.
Szösszenet. Vicces volt a teremben, tényleg érezni, hogy január van: tele volt lányokkal még így este is. Általában (értsd: az év 11 hónapjában abban az időpontban, amikor én edzeni járok, 10-ből 9,9-szer) én vagyok az egyedüli lány lent, most meg még rajtam kívül 4-en is voltak. Egy dolgot szeretnék nekik üzenni: tök jó, hogy mozogni akartok, hogy változni akartok, csak így tovább, DE: a p.ncitárogató gépet felejtsétek már el, könyörgöm!!! (angolul yes/no machine :) ). Mindig ugyanaz a menet: kb. 20 perc taposógép, aztán irány a tárogatás egyenként kb. 250 ismétléssel, miközben telefonáltok/beszélgettek, aztán jön a twister gép, végül némi (kb. 129 db) hasprés. A végére még beiktattok esetleg egy kis biciklizést. Tudom milyen ez, én is csináltam évekkel ezelőtt. Semmire se mentem vele! Rohadtul untam biciklizni. 
Milyen tévinformáción alapszik a tárogató gép használata? Hát azon, hogy egyesek még mindig azt gondolják, hogy helyi zsírégetés létezik. Tehát, ha én egy izomcsoportra edzek, akkor majd pont onnan fog lemenni a zsír. Sajnos (vagy nem sajnos) ez nem így működik. Sokan tekintik “problémás” részüknek a belső combot és a csípőjüket, de a tárogatón való társalgástól maximum megerősödik egy kicsit ott az izom (amit jó eséllyel korábban nem is használtatok igazán), de fogyni kizárólag a diétától fogtok, és hogy a belső combotokról, csípőről, stb. mikor megy le a zsír, az csak és kizárólag a genetikán múlik. Meg a kitartásotokon. Mikor ’12 őszén végre elhatároztam, hogy elkezdek kondiba járni, akkor az első dolog, amiben teljesen biztos voltam, hogy nem fogom használni a tárogató gépeket. Tökéletesen megvagyok nélkülük, hiszen ott van az egyik legszuperebb gyakorlat EVÖR: a guggolás, ami komplexen edzi a teljes testet – aki erős akar lenni és formás hátsót is szeretne mellé, az nyomassa ezerrel :) 
Szóval minden bántás nélkül, szerintem tök jó lenne, ha minél többen nyitottak lennének a tanulásra és a saját rossz beidegződések, félinformációk és tévhitek helyett megpróbálnák megtalálni a hiteles és jó forrásokat, amik valóban hozzásegítenek a kitűzött célok eléréséhez.
Because weights.
bátorság, fejlődés

A csodák a komfortzónádon kívül történnek

Az elmúlt napokban nagyon sokat jár az eszem a blogon, az újonnan létrehozott facebook oldalamon, meg úgy magamon is általában. Ezen az egész életmódváltásos sztorin. Azért fogtam bele, mert úgy éreztem, hogy változás kell, hogy többet szeretnék kihozni magamból és szeretném ezt megmutatni minél több embernek. Hogy megpróbáljak jó példát mutatni. 

De mi is az, amit most szeretnék?

Szeretném végre kihozni magamból a lehető legtöbbet! A 2013-as év összefoglalójában azt írtam, hogy nem sikerült elérni az álomsúlyt, amiről nem is tudtam, hogy mennyi is az. Nem jött össze még a legjobb formám, amit annyira szeretnék látni. Na nem mintha a puha és kerek formák és az alatta megbújó izmok nem lennének önmagukban is tökéletesek és szerethetőek ;), de egész egyszerűen hajt a kíváncsiság! Nem utálom magam, elfogadom és szeretem magam most is, ahogy vagyok, nincs gond az önértékelésemmel, önbecsülésemmel. Viszont ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy végre megmutassam magamnak, nekem is össze tud jönni az a forma. Tudjátok, az a sportos. Szeretném lepucolni magamról a zsírt (azt a fránya utolsó x kilót!) és tovább izmosodni, amennyire egészséges és fenntartható keretek között ez lehetséges.
Mit kell ehhez tennem?

A kisebb “gond” az edzés. Van egy szuperül összerakott tervem, a sohasem lankadó motivációm és a sportolás iránt érzett szenvedélyem, hogy végig is csináljam. Nekem már nem kell azzal küzdenem, hogy levonszoljam magam a terembe. Imádom csinálni, az egyik legfontosabb örömforrásom! Szóval ez már egy igen jó alap :)
A nagyobb “gond” a diéta. Vagy másként fogalmazva tudatos étkezési rendszer. Aminek döntő szerepe van a fenti célok megvalósíthatóságában. Mivel vértezem fel magam? Elszántsággal! Akarattal. Olyan kitartással, amit az edzéseimben is csinálok. A saját magammal való törődéssel. Na és persze gyakorlati segítséggel! Mire is gondolok pontosan? Nem nagy dologra, csak egy előkészített étkezési tervre. Végül is az edzéseimhez is van terv és menetrend, tehát az étkezéseimhez se árthat. Hiszen, ahogy fent is írtam, céljaim vannak itt is, bármiféle támogatás és támpont ehhez pedig csak segítséget adhat, tehát jó dolog a tervezés!
Az étkezési rendszerben az alábbi alapelveket alkalmazom első körben (kb. október óta is hasonlóképp ettem már)
1) Két féle napot különböztetek meg: edzésnap és pihenő nap. (Surprise, surprise!) Edzésnapnak a PowerBuilder edzésterv alapján végzett edzések elvégzését tekintem. Minden, ami ezen felül jön, pl. jóga, nyújtás, falmászás az csak kiegészítés, kikapcsolódás, regenerációt elősegítő tevékenység, tehát pihenő nap. Minden héten viszont lesz legalább 1 totális pihenő nap. Esélyes, hogy ez a Zsolt által vezetett edzésem utáni nap lesz 😀
2) Az elfogyasztott mennyiségek megállapításához – szinte hihetetlen módon – a kalóriaszámlálást veszem alapul. Első körben célom nagyjából 1700 kalóriát elfogyasztani egy nap. Úgy saccolom, hogy ennyi elég lehet a fogyáshoz és az erőszintemet se csökkenti jelentősen. Aztán majd meglátom. 
A tápanyagok arányát tekintve edzésnapon magasabb szénhidrát bevitelt, alacsonyabb zsírbevitelt, pihenő napokon alacsony szénhidrát bevitelt és magasabb zsírbevitelt tervezek. A fehérje bevitel mindig magas, legalább 2,5g/tskg és dominánsan állati fehérjéből származik majd. Szénhidrátoknál előnyben részesítem a komplexeket, a lassabb felszívódásúakat. Gyors felszívódásút csak edzés előtt, ha gyors energia kell (mert a dolgos hétköznapokban előfordulhat, hogy nap végére jobban elfáradok) és edzés után közvetlenül fogyasztok. A zsírokat jellemzően növényi zsírokból szeretném fedezni (olívaolaj, kókuszzsír, olajos magvak, egyéb növényi zsírok pl. avokádó). Ezen felül megiszom legalább napi 2,5 liter vizet. A feldolgozott ételek mennyiségét az étkezésemben a lehető legkisebbre csökkentem, az egészséges, kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás elvei mentén étkezem majd (nem paleo).
Egyelőre ez a legbizonytalanabb része számomra, a mennyiség. Miért vagyok vele gondban? Mert hetente 4 kemény edzést végzek ugyan (+ a kiegészítések), ám a nap többi részét ülőmunkával/üléssel töltöm. Tehát nehezen tudom megbecsülni a valós aktivitási szintem. A mindenféle kalkulátorok nem adnak valós képet számomra, így saját magam kell kitapasztalnom a megfelelő mennyiséget. A mindennapi életvitelemet apró kis trükkökkel igyekszem majd turbózni: telefonálás közben járkáljak fel-alá, többet gyalogoljak, mindig a lépcsőt válasszam, tegyek-vegyek többet. Apró dolgokkal, amik segítenek abban, hogy ne azt érezzem, hogy “b.ssza meg ma is egész nap csak ültem:) 
3) Napi elosztását tekintve most már hónapok óta hasonló ritmusban érkezem, ami azt jelenti, hogy napi 4 étkezésem van. Reggeli+reggeli kávé, ebéd kb. 12-kor, délutáni kávé és uzsonna, végül a vacsora. A kávé fogyasztásomat megpróbálom kicsit módosítani: növényi tejre cserélem a tejet benne vagy az egész kávét teára :). Vagy egy 5 perces átmozgatásra a szabad levegőn! Még jobb.
Az alábbi a terv: edzésnapokon a szénhidrát bevitel kb. 75%-át edzés után viszem be. Pihenő napokon, amikor amúgy is kevesebb szénhidrátot tervezek enni, azt ebédig bezárólag tervezem. Nincs olyan, hogy este 6 után nem eszem és hasonló baromságok.
4) Külön szempontként kiemelem az újratervezés fontosságát is. Figyelem a jeleket: az edzés közbeni energiaszintem, a napi munkavégzésem hatékonyságát – szellemi frissességet, az emésztésem jó működését, az alvási ritmusomat, a hangulatomat, az éhségérzetem alakulását. Kb. 10-14 nap múlva, ha szükséges, akkor változtatok az arányokon vagy a mennyiségeken. Reálisan ezen az időtávon kb. fél kiló fogyást tartanék reálisnak és jónak. Ahogyan azt írtam már korábban, most már tényleg kifogyott a mérlegből az elem, szóval veszek bele újat. Szerencsére egy utolsó mérésre még épp futotta ma az erejéből, így tudom, hogy mennyi a kiinduló állapot: 58,3 kg! 
Hosszú távon azonban nem szeretnék a számok bűvöletébe kerülni, ezért előtérbe helyezem a látványt és azt, hogy hogyan érzem magam. Viszont tudom, hogy ha egy-két-három kilóval könnyebb lennék, akkor a hőn áhított húzódzkodás is hamarabb összejönne és egyéb saját testsúlyos gyakorlatokban is tudnék könnyebben fejlődni, szóval ez mindenképp motiváló tényező :)
Amiért segít nekem a tervezés: támpontot és kapaszkodót nyújt. Időt spórol nekem! Az étkezési tervemet úgy rakom össze, hogy rögtön mellé tudjak rakni egy heti menüt és egy bevásárló listát is! :) Ez a része jelenti a legtöbb segítséget számomra.
Nem lesz olyan, hogy “csaló nap” és “bűnözés”. Ezek a kategóriák egyszerűen nem léteznek! Az étkezés nem egy erkölcsi alapokon nyugvó dolog, nincs jó étel vagy rossz étel. Tudatos döntések vannak.
A tervemet úgy állítom össze, hogy számomra, az én életvitelemhez, körülményeimhez megfelelő legyen. Fontos, hogy testileg és lelkileg is jól essen, tehát igenis fogok csinálni desszerteket és célzottan edzés utánra időzítem elpusztításukat!:) (Na nem mintha csak egy jó csokitorta tudna élvezetet nyújtani, én a sült húsért ugyanúgy rajongok). 
A fenti azonban nem működik egy dolog nélkül, ez pedig az őszinteség. Szóval fel fogok írni mindent, amit elfogyasztok (ha becsúszik valami előre nem tervezett, azt is) és itt is közzé fogom tenni. Ez segít nekem (egyébként nekem inkább az a bajom, hogy ha nagyon odafigyelek, akkor hajlamos vagyok keveset enni és a fogyást az sem segíti!), meg talán másokat is inspirál majd. Ha esetleg valaki hasonló világmegváltó terveket szövöget így év elején (ki tenne ilyet újévkor? nem is értem), ne habozzon jelentkezni :) 
Ez tehát a terv, de ha az élet közbeszól az sem gond. Kezdés időpontja: nem holnap, ma. Így már be is vallhatom: ma még nem egészen a fentiek szerint ettem, mert egy tál lencselevesen kívül még alig ettem ma valamit. Sürgősen pótolnom kell az energiát!

Köszönöm Anginak, Petinek és Zsoltnak, hogy segítséget és motivációt nyújtottatok nekem az étkezés tervezéshez :)
Mert hiszek magamban, hogy végre én is meg tudom csinálni!
squat1

Guggolás 60 kg!

Zsolti: bocs, nem tudok negatív dolgot írni továbbra sem 😀 

Ma PowerBuilder volt a javából. A színem mint a fehér fal, olyan volt, sápadt voltam, rég néztem ki ilyen rosszul 😀 Sokat küzdöttem, hogy emberszerűnek nézzek ki a tegnapi agonizálós történet után. De az akarás nagyon nagy volt bennem, úgyhogy bele is csaptunk a lecsóba: a munkasorozataimban 60 kilóval guggoltam. Nem ment még sok, de ment egy pár.

E L K É P E S Z T Ő E N 
J Ó
volt

Hullámokban tört rám a boldogság a kocsiban hazafelé (endorfin fuckyeah), szó szerint szárnyaltam:)

A 60kg lélektani határ, mert több mint a saját testsúlyom. Innentől kezd csak igazán érdekes lenni majd a dolog! Szóval én azt mondom, hogy aki csak teheti kezdjen el sportolni és addig ne nyugodjon, amíg nem talál olyat, ami boldoggá teszi. Nekem ez most ilyen :) Sorozatban olyan élmények érnek, mint még soha életemben, kezdve a küzdéssel, a sikerekkel, folytatva az apró “kudarcokon” való túllépésekkel és végül eljutva persze a közös munkáig, amit aztán már igazán el se tudok hinni, hogy mennyire szeretem és mennyire jól működik. Főleg egy ilyen nehéz szériában mint a mai guggolásos, ez mentálisan/lelkileg nagyon sokat adott, nagyon motiváló és ezúton köszönöm itt is :)
Leküzdöttem aztán 18 húzódzkodást pici felugrásból, egy adag vállból nyomást egykezes súlyzóval, és volt egylábas felhúzás is. Zárásként 3 kör “megvariált:)” féloldalas farmer walk jutott, 20 kilós kettlebellel. 
A rehab repertoárom bővült egy légzőgyakorlattal, ráadásul egyre jobban érzem, hogy a dinamikus nyújtásoknak nagyon jó hatása van rám, ugyanis két egylábas felhúzás sorozat között lementem spárgába 😀 
Holnapra marad a mozgásmentesség és a k.va sok munka (…). Remélem kedden lejutok a terembe, mert felhúzás lesz soron :)

ps. este kipróbáltam otthon az egylábas guggolást… persze, hogy sikerült 😀