kokuszos-forrocsoki

Szenvedős-túlélős-nyugis

Ez a mai bejegyzés nem olyan lelkesítő mint a tegnapi, ma ugyanis próbáltam kímélő üzemmódban lenni, mert a tegnapi hasfájásom megismétlődött és a közérzetem se volt az igazi. 
Reggelire ettem, ahogyan terveztem (csináltam egy kis mandulakrémet), az étvágyam nem nagyon jött meg délre, csak később, és akkor is az ebédem felét tudtam csak megenni. (Nem baj, holnapra sem kell főznöm.) Elmajszoltam délután egy kornspitzet két részletben, mert azt elég kímélőnek éreztem. Legalább ettem valamit.

Estefelé már jobb lett a közérzetem, így az előzetes terveimnek megfelelően sütöttem csirkemájat és friss zöldségekkel (lilahagyma mmmmmh) be is pusziltam egy adagot. Egész napos senyvedésem kompenzációjaként este csináltam egy adag forró kakaót kókusztejből (édesítővel és kevés fahéjjal). Hát. Az. Valami. Mennyei. Finom. Lett.
Ma összesen ettem nagyjából 54 g szénhidrátot, 94 g zsírt és 101 g fehérjét. (1478 kalória)
Úgy voltam vele, hogy most egy a lényeg, hogy türelmes legyek magammal. Semmi okom stresszelni (attól biztos nem múlik el hamarabb semmi), eszem azt, amivel kímélem magam és jól esik (szerencsére még az étkezési rendszerem sem borítottam), aztán idővel úgyis jobb lesz. Úgy tűnik, ez a taktika ma be is jött.
kaja14-01-05

Vasárnapi pihenő

Bár aktívabb vasárnapot terveztem, főleg ami az itthoni teendőket illeti, inkább a pihenésre esett a fókusz végül. Este még egy rövid séta és azt követő átmozgatás-nyújtás belefért, de mozgásról ma ennyit. A felhúzásos edzéseket mindig rendes pihenőnap kell, hogy kövesse nálam, erre már rájöttem. 
A kaja egész jól ment ma! A szénhidrátot sikerült alacsonyan tartani, ügyesen tudtam emelni a zsírt, és a fehérje is rendben volt. Éhségérzetet nem éreztem.
Reggeli: 1 kávé tejjel, rántotta 2 tojásból, 2 szelet sonkával és sajttal
Ebéd: zellerkrémleves, rakott kelkáposzta, egy marék kesudió
Vacsora/uzsi: maradt még kelkáposztám felaprítva, ami már nem fért bele a rakottba, kidobni viszont nem akartam, ezért reszeltem hozzá répát, adtam hozzá egy kanál túrót meg egy tk. lenmaglisztet és 1 tojással kis “lapcsánkákat” készítettem belőle, kókuszzsírban sütöttem ki. Meglepően finom volt és laktató is!
Vacsora: A zellerkrémlevesből ettem egy pohárral, csirkemell sonka kíséretében, végül egy fehérjét fogok majd inni még lefekvés előtt.
Az elfogyasztott ételeim rögzítéséhez én a www.myfitnesspal.com oldalt használom. 
A mai napom például így néz ki benne:
Mivel most már szerencsére bővült a magyar felhasználók létszáma, nagyon sok étel megtalálható az adatbázisukban. De ha valamit nem találok meg magyarul, akkor megpróbálok kreatív lenni és behelyettesíteni a külföldi megfelelőjével vagy valami hasonlóval. 
Holnapra edzés van tervbe véve, kíváncsi vagyok mennyire lesz pörgős a munkanap, remélem nem fog elhúzódni.

Jóleső edzés

Ezzel a szóval tudom a legjobban jellemezni a mai edzést. Jól esett. Nagyon. Két nap teljes edzésmentesség (fizikai és gondolati is!) után, ma ismét lementem, és nagyon jól esett. Jól is ment. Lenyomtam 5 sorozat guggolást a 60 kilóval, amivel 1 hete még azért küszködtem. Most lényegében simán hoztam a kitűzött ismétlésszámokat. 
Próbáltam felidézni, hogy milyen gondolatok is szoktak a fejemben járni a kedvenc nagy gyakorlataim közben. A guggolásnál az egyik legtipikusabb, például ma, a múlt vasárnapi után, hogy “de hát ekkora súllyal már guggoltam!:)” és valóban, mikor a hátamra vettem a 60 kilót, nem is tűnt annyira nehéznek. Az ilyen pillanatok visszaadják a hitet bennem, hogy tudok fejlődni tovább:) 
Szerintem a vitaminjaim is sokat segítettek, na meg persze a kellő mértékű alvás, amiből nem stresszesen, hanem jó érzésekkel telve keltem tegnap is meg ma is.
A nap hátralévő részében ebédet főzök holnapra (sült csirke + spenót + tojás) és gesztenyés sütit sütök :)

Mit is mondtam tegnap a pihenésről?

Amikor már a pihenés fontosságáról beszélek állandóan, meg jó kis vitaminokat rendelek (köszi a tanácsokat, Zsolti!), hogy megtámogassam a szervezetem, meg jógázni AKAROK menni, hogy lazuljak, akkor az TÉNYLEG azt jelenti, hogy pihennem kell. Jó, hogy ezt utána láttam be, hogy lementem tegnap edzeni és végig se bírtam csinálni a kitűzött adagot, mert megadta magát a szervezetem. Kész, volt egy pont, ahol nem ment tovább, haza kellett jöjjek. 12 óra munkával és nagy fokú stresszel nem lehet kipihenni a felhúzást 1 nap alatt. Úgy, hogy előtte ugyanez volt már sorozatban az elmúlt hetekben.
Lényeg a lényeg, most 2 nap regeneráció, másra gondolás, téli ruhák vásárlása (mert a tavalyiakat mind kifogytam persze:P), pihi. I mean seriously.
Ja, megdicsértek a teremben ismét (és Zsolti, ezt Te is vedd magadra :D) , hogy látszik, milyen jó, értelmes gyakorlatokat csinálok és milyen szépen is, kitűnök a többiek közül:) 
De hiába hajt a szív, az észnek most picit megálljt kell parancsolnia.