Coaching a sikerért!

Több beszélgetésemben (coaching során és ismerősökkel) is felmerült mostanában egy közös kérdés, illetve téma:

Mi van, ha nem sikerül?

Sokan jöttök hozzám coachingra azért, mert szeretnétek változást az életetekben. A coaching ugye erről is szól alapvetően.

Többen érzitek úgy, hogy amitek most van (munka, magánélet, hobbik) az persze mind szép és jó, és igazából “nincs is okotok panaszra”, “más már ennyivel is elégedett lenne”, ti viszont azt érzitek, hogy ez nem elég: több van bennetek.

Adni szeretnétek a világnak, nyomot hagyni, segíteni.

Mert érzitek magatokban a potenciált: az elmúlt években tanultatok, gyakoroltatok, készültetek, tapasztaltatok és úgy érzitek, készen álltok arra, hogy ezt megosszátok másokkal és elkezdjetek valami komolyabbat építeni (edzős csoportoktól kezdve, közösségeken át az önálló vállalkozásig akár).

Amikor beszélgetünk, akkor viszont felteszitek a kérdést:

Mi van, ha nem sikerül?

Ezt a kérdést pedig már annyiszor feltettétek magatoknak, hogy azt is mondhatjuk: ahelyett, hogy elkezdtétek volna csinálni azt, amit szenvedélyesen szerettek, csak ezt a kérdést teszitek fel újra és újra, lépni viszont nem mertek.

Álltok egy helyben.

Miközben ezzel keltek reggel, erre gondoltok zuhanyzás közben, a buszon ülve, az ebédszünetben, meg lefekvés előtt.

Ha együtt dolgozunk a coaching folyamatban, akkor a coach-odként abban tudok neked segíteni, hogy ráébredj arra: nincs mitől félned. Nincs mitől félned, mert megvan benned minden tudás, tapasztalat, ügyesség, kreativitás és elszántság, hogy bátran nekikezdj ahhoz, amit csak szeretnél.

Mert egész egyszerűen nincs mit veszítened.

Mert ha nem kezded el, sosem derül ki, hogy mi van, ha SIKERÜL.

Mert ha esetleg nem sikerül, akkor is ott leszel, csak ezután még több tapasztalattal és még több tudással, mint előtte. Elsősorban magadról, meg persze a témádról, a céljaidról (legyen az akár a tanítás, a blogolás, vagy egy vállalkozás).

Kudarc helyett a tanulás és a tapasztalás lesz a jutalmad.

siker

A siker titka, hogy soha ne add fel!

Mert ha esetleg nem sikerül, akkor legalább már tudod, hogy mi az, ami számodra nem működik, tehát legközelebb sokkal ügyesebben tudod majd megközelíteni.

Vagy akár új célokat tűzhetsz ki és nem fektetsz olyanba energiát, amibe nem érdemes.

Bízz magadban és legyél bátor!

Végül Edisonnak is sikerült, ne feledd 😉

Coach-ként állok rendelkezésedre Budapesten, bővebb infó itt: COACH NEKED.

Célok, álmok, vágyak, beteljesülés, fejlődés, önismeret.

Életmód birodalmat építek

Nagyon izgalmas helyzet ez most nekem, mert az elmúlt napokban új felületen kezdtem el folytatni a blogot.

Több mint 3 évvel ezelőtt, az életmódváltásom hajnalán, az első dolgom volt az, hogy nyissak egy blogot, ahol követhetem a kis küzdelmeimet. Akkor még hetente a kilóimat és a centijeimet is feljegyeztem ám :) (Ez a része persze nem lett nyilvános sose.) Aztán az eltelt időben néha változott a blog kinézete: volt, amikor rengeteg dolgot belezsúfoltam a főoldalba, máskor pedig  próbáltam letisztítani a felületet.

Idén tavasz végén teljesen új fejezethez érkeztem:  eldöntöttem, hogy új alapokra helyezem az egész blogot. A változás természetesen nem csak informatikai természetű. Akik engem ismernek, azok biztosan nem lepődnek meg, ha azt mondom, ez a változás elsősorban a saját magammal való viszonyom megváltozását jelenti. Egy önálló, saját felület, amibe még jobban bele tudom tenni magamat, az elképzeléseimet. Célokat fogalmaztam meg: szeretnék minél több emberhez eljutni és szeretném közvetíteni minél több ember számára azt a pozitív, cselekvő, tudatos látásmódot, életszemléletet, ahogy én is élem az életem.

Életmód birodalmat építek és ezt nem véletlenül írom. Azt vallom, hogy “always shoot for the moon”, azaz mindig a legmagasabb, a legambiciózusabb célokat tűzzük ki. Menjünk a vágyaink és álmaink után! Azért, mert ha végül nem is birodalmunk lesz (dehogynem!), az elért eredményeink és legfőként a megtett utunk minden bizonnyal boldogsággal, elégedettséggel fog minket eltölteni és nem fogjuk azt érezni, hogy “ennél akár többre is képes lehettem volna”. Ha pedig a környezeted szkeptikus a céljaidat illetően, a legjobb dolog, amit tehetsz, ha nem foglalkozol vele – maradjon meg az ő szkepticizmusuknak, mert

Shoot for the moon. Even if you miss, you’ll land among the stars. (Les Brown)

Úgyhogy gyors bejelentkezésként ezúton is üdvözlök minden régi és új ismerőst és olvasót, remélem továbbra is velem tartotok :)

IMG_20150113_210209

Na mi a kulcsszó?

Természetesen a türelem.

A múlt hét volt a 3. hét a diétámban és büszkén mondhatom, hogy betűre pontosan tartottam és tartok azóta is minden leírtat. Egyetlen kivételes nap volt, a szombat, amikor családi és baráti ünneplésekre voltunk hivatalosak, szóval ez lett az official cheat day, amikor nyugodt szívvel megebédeltem egy isteni vadragu levest meg egy adag rozé kacsamellet baconbe tekert aszalt szilvával és hercegnő burgonyával, vacsorára pedig még egy jó kis marhahúsos melegszendvics is jutott meg némi rozé borocska. Ja meg két mini szelet paleo torta :) Itt sem volt szó arról, hogy elszálltunk volna a mennyiségekkel vagy a minőségekkel, csak ettünk valami olyasmit, amilyet mostanában nem eszünk a diéta miatt. Másnap pedig már ott folytattuk, ahol előző 2 nappal előtte abbahagytuk.

tonhalsaláta

csirke every day – bulgurral és ceruzababbal

Amikor elkezdtem a diétát, érdekes mód, nyilván az ünnepek miatt is, de az egyik félelmem az volt, hogy “jaj nem tudunk majd inni egy forró csokit se” meg “mi lesz azzal a kürtős kaláccsal, amit még akartunk enni”, magyarán szólva attól féltem, hogy most egy darabig (inkább úgy éreztem, hogy végleg) “oda az együtt evés öröme”. Szerintem ez a diétázók jelentős részénél egy alapvető félelem… mert sokan hajlamosak az örömérzetet evésből pótolni. Számomra is nagyon sokat ad egy-egy közös ebéd, vacsora, nagyon jó körítést egy jó beszélgetéshez, egy klassz estéhez. Az örömteli étkezés számomra az otthon, a család, a barátság és úgy általában véve az élet alapvető része. De: nekem most céljaim vannak a kajálással, úgyhogy úgy éreztem, ezt most félre kell rakjam. Aztán ahogy telt az idő az elmúlt hetekben, azt leszámítva, hogy a reggeli 3 tojásomat csak mintha feladatot teljesítenék megeszem, azért a közös főzés, a vacsorák, a “már megint csirkét eszünk” viccelődések és a közös küldetés ugyanúgy örömöt társítanak az étkezéseim mellé. Meg azért a reggeli kávét együtt isszuk meg, este együtt vacsorázunk, hétvégén pedig még a 3 tojás is finomabb :-)

Nem kell tehát attól félnem, hogy azért, mert rendszerben eszem, meghatározott időkben, ráadásul limitálva van azon ételek köre, amiket fogyasztok, megfosztanak attól, hogy élvezettel tudjak enni. A diéta egy folyamatos humorforrás is lett, nyilván, kibaszott unalmas tud lenni a sok tojás meg csirke meg rizs 😀 de nem vagyok megfosztva semmitől. De ez azért is van, mert egyébként teljesnek érzem magam és az életem is. Át kellett transzformáljam az evéshez való viszonyomat, de megoldottam, mert meg akartam oldani és mert tudtam, hogy nekem most mi a fontos. Ugyanúgy benne vagyok én magam is, aki vagyok, minden étkezésben, nem érzem úgy, hogy magamra erőltetnék valamit, sokkal inkább azt érzem, hogy magamévá tudtam tenni ezt az egész folyamatot és rendszert. Így nem is megterhelő.
De nem könnyű így sem, főleg ha a gyors eredmények elmaradnak (what a surprise). A legtöbbet ismételgetett szavam, saját magam számára is, a türelem volt. Reálisan kb. 1-1,5 kg-t kéne tudnom leadni (ez egyébként meg is lesz szerintem a 4. hét végére), hogy tartós is maradjon és értelme is legyen a dolognak, ne gyengüljek az edzésben se nagyon, stb. Nőknél reálisan kb 1 ciklusnyi időt ki kell várni egy étkezési rendszerrel (nem fogyókúráról (90 napos és társai) meg értelmetlen kúrákról beszélek), hogy kiderüljön, működik-e. Nehéz, basszameg, nehéz. 
Megnyugtat viszont többek között az alábbi két dolog:
1. Ha tükörbe nézek, akkor azt látom, hogy sportos testalkatom van! :) Imádom, a szép kerek vállaimat, az izmos karjaimat (sosem láttam még ilyen szép formásnak őket mint a napokban!), a brutális hátamat (köszike! :D), a formás vádlimat, a formálódó combjaimat, a csípőmet, a hasamat meg a fenekemet is :) Ebben a kemény és kitartó edzések mellett bizony hatalmas szerepe van annak, hogy az elmúlt hónapokban is mennyire jól sikerült étkezni. Az ősz elején vett ruháim kezdenek bőek lenni rám, habár a tavalyi télikabátom vállban és hátban épp szorosabb lett :) Az elmúlt hónapok odafigyelése révén is már változtam, alakultam sokat, így aztán bízhatok abban, hogy ha kitartok továbbra is, akkor tovább fogok alakulni.
2. Tegnap kezdtem az idei első edzésprogram 4/4. hetét. Olyan edzéseken vagyok túl, amikre nem is gondoltam, hogy képes leszek. FEJLŐDTEM megint. Az erőnapok (múlt hét vasárnap, ill. tegnap este) annyira sokat adnak: olyan guggolás sorozatokon vagyok túl, amikre korábban nem gondoltam, hogy képes lehetek. Hiába no, ilyen a jó edzésprogram-tervezés. A súlyok a rúdon most már nem félelmeket szimbolizálnak, hanem kihívásokat. A nehézség motivál, nem pedig megijeszt.
Életem legnehezebb deadlift sorozatait lenyomtam múlt héten, tegnap pedig ugyanennyi ismétlést kellett megcsináljak, csak a múlt hetinél nehezebb súllyal…… és KÖNNYEBBNEK éreztem! Na ez a nem semmi. 
Amikor ott állok egy 70 kg-s guggolás sorozat után és túl vagyok rajta és minden nehézség ellenére azt mondhatom, hogy sikerült, akkor egy percig nem foglalkoztat az, hogy amúgy hány kiló vagyok és hogy nem hibátlan a bőröm, hogy van rajtam zsír, hogy a kötőszöveteim gyengék és csíkos vagyok mint egy zebra…… mert ez a test ERŐS és képessé tesz ilyen nagy dolgok végrehajtására és ezért tökéletesen szerethető.

Ez a látvány fogadott a múlt heti deadlift sorozataim után, amikor kiterültem a padlón 😀

A diéta mellett azért nem könnyű. Amik nem igazán mennek most ismét, azok a fekvenyomások. Becsülettel próbálkozom mindig, de az erő napon nem tudok úgy teljesíteni, ahogy a guggolásban és a felhúzásban. Csinálom a kiegészítő erősítéseket, majd megint rá kell nézni a technikámra is, szóval semmiféle worry nincs a témában :) Ennyi kaja (1250-1450 kcal) mellett érezhetően nehezebbek az edzések.

Kitartok és dolgozom továbbra is. Keressük a megfelelő módszert a diétában, a megfelelő mennyiségeket, az arányokat. Zsolttal hetente többször konzultálunk, hogy a lassú tempó ellenére azért a célok felé folyamatosan közelítsünk. Valószínűleg emelünk majd a bevitelen hamarosan, hogy gyorsítsuk az anyagcserémet. Lehet, hogy módosítani kell majd a makrókat is. A múlt héten éreztem meg a legjobban, hogy a hangulatomra is befolyással van ez az egész, érezhetően ingerlékenyebb voltam. Utálatos érzés. A hétvégi pihenés, egy jó nagy alvás, segített ezen is.
Felvetettem, hogy egyébként az edzéseimen is módosítani kell egy kicsit: ki fogom egészíteni heti 1 vagy 2 nap HIIT-tel. Amúgy is azt érzem, hogy mozgáshiányom van, ez a téli bezártság nem annyira tesz jót. Hiányzik a gyors, pörgős edzés, erre a HIIT jó megoldás lesz. Meg persze edzésnapokon eleve többet ehetek, szóval emiatt is megéri :-)
Annak érdekében, hogy teljes körű képet kaphassak magamról, a héten inzulinrezisztencia mérésre is megyek és a pajzsmirigyemet is megvizsgáltatom. Mert tudnom kell, hogy hogy állok ezen a téren. Csinálom a dolgomat, de biztos segít majd, ha kiderül, hogy van-e bármi extra tudnivaló még magammal kapcsolatban, ami a diétában fontos lehet.
Ezen felül foglalkozom az egészségemmel más módokon is: jártunk például gyógytornásznál múlt héten. Nagyon megnyugtatott, hogy amiket sejtettem, sejtettünk, hogy a problémáim hátterében állhat (ropog a jobb vállam egy ideje, ill. be van feszülve a combizmom, ill. a csípőhajlítóm), arra a gyógytornász is azokat a dolgokat tanácsolta, amikkel mi már az edzéseinken dolgozunk (pl. lapocka, hát erősítése, ill. a hátsó mozgáslánc (fenék, combhajlítók) erősítése – erre utaltam is többször itt is korábban). Kaptam persze egy rakás házi feladatot, amit igyekszem nem elsumákolni pihi napokon sem és otthon megcsinálom őket, meg persze napközben is, amikor eszembe jut, átmozgatom a kis tagjaimat.
Azt már meg sem említem, hogy még fogorvosnál is jártam :-))))) Ennek a diétához csak annyi köze van, hogy a számmal eszek 😀

Szóval itt tartok most. Nyomom tovább, keresem a személyemre szabott, jó megoldásokat, a továbblépési lehetőségeket. Magyarán szólva mindig csak előre nézek, mert hát abba az irányba megyek! 😉

IMG_1601

Erőemelés: az életbe vetett hitem

Vasárnap este hullafáradtan, a sporttársakkal közösen elköltött nem csekély mennyiségű allyoucaneat vacsora után, az élményektől felkavarva, de lassanként megnyugodva jutottam a fenti gondolatra.
Az erőemelés az életbe vetett hitemet adta vissza nekem. 
Álljon itt a blogom bizonyítéknak. Meg én.
Az I. Power Builder Kupa igazi jutalomjáték volt. Ajándék tőlem, saját magamnak. A cseresznye a torta habján az volt, hogy még helyezést is sikerült elérnem és egy igazi PWB-s bronzérmet is hazavihettem :)
Még 165 nap a következő versenyig.
De előtte azért megpróbálom elmesélni milyen volt a nagy nap. Annyira jellemző, hogy az erőemelés idegrendszeri szinten mennyire megterhelő, hétfő reggel még a szavakat is össze-vissza kevertük mindketten, egész nap nehéz volt gondolkodni picit. Fájtak a tagjaim: leginkább a hátizmomban éreztem izomlázat, ezt követték a karjaim (bicepsz, tricepsz, minden), némi sajgás a mellizom tájékán és végül a fenekem. Ezek a részeim dolgoztak a legtöbbet, úgy tűnik. Hétfő este már egy óvatos hengerezést is beiktattam. Keddre sikerült egy nagyot aludnom és elmúlt a fáradtság is, az izomláz maradt, bár enyhült. Mára már egész jól lettem.
Próbálok a versenyre szorítkozni a beszámolómban, de nehéz, mert nagyon sokat jelent nekem ez az egész.

Az előkészületek

Szóval… a legutolsó hét a verseny előtt úgy alakult, hogy hétfőn egy váratlan ‘mindenből maxolós’ napot kellett lenyomjak, ami akkora sikerélmény volt, hogy leírhatatlan. Persze azért megpróbáltam. Én már ott rohadt büszke voltam magamra. De izgalmas is volt, valódi főpróba, ahol a fekvenyomást kivéve úgy éreztem, hogy van még bennem több. Különösen a deadlift vált izgalmassá, ami nem hogy megcsillantotta, hanem szanaszétreflektorozta a REMÉNYT, hogy idén akár még a régóta vágyott 100 kg-t is felemelhetem. Nagyon gyorsan jött fel az a 90 kg hétfőn, életemben először.

Mondogattam én már tavasszal, hogy “idén 100-as deadlift”, aztán mondogattam nyáron…. de már nem olyan lelkesen. Aztán ősszel már nem mondogattam. Csak próbáltam tenni a dolgomat. Elengedtem, hogy idén még meglehet a 100-as. A kihagyások, a körülmények, a folyamatos újrakezdések miatt az erőszintem ősz elejére a tavaszi szintre esett vissza. 6 hónap stagnálást csináltam végig az edzésben, miközben folyamatosan dolgoztam azon, hogy rendszert hozzak vissza az életembe, mert az edzésben az hozza meg az eredményt. A körülmények pedig hónapokig nem tették lehetővé, hogy az edzés legyen a legfontosabb. Időről-időre kompromisszumokra kellett kényszerülnöm. Aztán ahogy az egyensúly kezdett beállni az életem minden területén, végigcsináltam végre egy olyan edzésprogramot, amikben nagy volumenben mozgattam meg nagy súlyokat. Fejben már 110% ott voltam minden edzésen, a deadliftem és a guggolásom is sokat fejlődött. Minden lelkesedésemet, pozitív hozzáállásomat bele tudtam adni. Ennek a végjátéka és valami nagynak a kezdete volt a hétfői maxolós nap. 

Szerdán laza edzés volt, marha nehezen ment. Deload. Meh. Csütörtökön korcsolyáztunk egy jót. Éreztem is, hogy elfáradtam. Meg feltörte a sarkamat az egyik cipőm, bármit vettem fel, kényelmetlen volt, fájt, sántikálva közlekedtem. Aggódtam, hogy nehogy emiatt legyen rossz a verseny, hogy fáj a lábam, nyomja a cipő. Emellett a hétfői lelkesedésemet nem akartam túlpörögni, ezért tudatosan törekedtem arra, hogy mentálisan és fizikálisan is lenyugtassam magam a verseny előtt. A péntek este csak a pihenésé volt. Szombaton a lábunkat se tettük ki a lakásból, mindent jó előre megszerveztünk, hogy ezerrel csak a további pihenésre koncentrálhassunk. Aludtam is, amennyit csak bírtam, ja és mézeskalácsot sütöttünk meglepetés gyanánt a csapatnak :). A Zsolt által előírt szénhidrátmennyiség a verseny előtti napra a szokásos adag 3-4x-ese volt, ezt teljesítettem. Rég ettem már a kedvenc aglio e olio spagettimet, ez volt az esti vacsorám, tonhallal.
Időben lefeküdtünk aludni, minden bennem lévő izgalom ellenére az éjszakát hiba nélkül végigaludtam, összesen kb. 9 órát.
A versenyre készültünk kajával:
2 nagy adag banánturmix, egy csomó Snickers, keksz, egy tábla csoki (ezt végül nem is mi ettük meg :D), víz, egy adag kávé és 1 adag pörgető is ott figyelt a pakkban.

A verseny napja

Az előző napi evészet után vasárnap reggel már nem voltam éhes. Proteines zabkásával készültem, de alig pár falat ment le a torkomon. Meg némi maradék bejgli 😉 és két kávé.
Fél 10-kor mentünk le, az eredeti terv szerint a lányok csapata fél 11-kor kezdett. Már egy tucat ember hengerezett lent a teremben, ahova érvényes bérlet/napijegy nélkül amúgy nem engedtek le. (Kicsit gáz, miközben egész évben ott edzünk, de mindegy.)

Lent aztán összetalálkoztam Evelinnel, aki hozott nekem egy transzparenst, amit aztán ki is feszítettek a teremben. Már múlt héten is odáig meg vissza voltam a meghatódottságtól, amikor mondta, hogy ezt tervezi.. és tényleg elhozta!!:)) Evelin, nem lehetek neked elég hálás, köszönöm szépen a drukkolást!:) A megosztott fotókat is ő készítette.

Az első szám a guggolás volt. Zsolt ismertette a szabályokat. Odalépsz, nyakadba veszed a rudat, kinyújtott lábbal állsz és megvárod a “start!” felszólítást, leguggolsz és vissza. Az én kezdő fogásom a 70 kg volt, a 3-ismétléses maxom. Itt még nagyon izgultam, amikor én következtem nem is sikerült megvárni a kezdő vezényszót, hupsz :) Itt volt a legfurább a gyakorlat teljesítése, mert az állvány a terem közepén volt, előttem hatalmas tér… az, hogy emberek/közönség is voltak szemben nem is annyira számított, csak a nagy tér miatt nem tudtam úgy fókuszálni, ahogy a tükör előtt megszoktam. Aggódtam a mélységért, minden guggolásnál félve néztem ki utána gyorsan a bírákra, Zsoltra és Tomira. De mindhárom kísérlet sikeres volt. Izgultam, de a 75 kg-s, második próbánál már jobban tudtam fókuszálni, sikerült ismét az 1 ismétléses maxom. Aztán pár perc múlva lement a kör és ismét én következtem a 3. kísérletre: 80 kg. Életemben először.

Amire mindig ügyelek a guggolásnál: odaállok, feszesen, szorítom a rudat, kiemelem és maximum kettőt! lépek hátra, esetleg egy mozdulattal még igazítok a terpeszen, de ennyi. Minimalizálom a felesleges mozgást a súllyal a hátamon, spórolok az energiáimmal. Mikor kiemeltem a 80 kg-t éreztem, hogy ez nem is annnnnnyira nehéz:) és mikor felálltam, majd jelezték, hogy érvényes volt, hát a boldogság repített a kedvesem karjaiba, elképesztően örültem:)) Már összefoglaltam a guggolással kapcsolatos szopódásomat a blogon, úgyhogy épp ezért becsülöm meg annyira ezt az eredményt. Hónapokig szenvedtem, mert 60-65 kilókat dobtam le a hátamról, mert egyszerűen nem ment. Nagy mentális gátakat kellett áttörjek ahhoz következetesen, hogy elhiggyem, hogy meg tudok csinálni egy ilyet. A versenyen már nem is volt bennem félelem. Boldog vagyok, hogy sikerült :)


Ezután kb. 1 óra pihenő volt, ekkor jött a fiúk 2 csoportja, akik szintén lenyomták a guggolásaikat. Elkezdett egyre jobb lenni a hangulat, ahogy egyre nagyobb és nagyobb küzdelmeknek és teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Mindenkinek egy emberként drukkoltunk. 
Nagyjából fél óra tényleges pihenő volt, aztán a másik fél órában már el kellett kezdeni lassacskán melegíteni a fekvenyomáshoz, ami a verseny 2. száma volt. Toltam be a csokikat, lassacskán elfogyott a banánturmix is.

Egyértelműen a fekvenyomás volt az egész csapat számára a legnagyobb kihívás, itt volt a legtöbb sikertelen kísérlet. Nem is tudom, hogy lettek-e egyéni csúcsok. A fekvenyomás trükkös volt, mert az edzéses gyakorláshoz képest itt leengedés után meg kellett állítani a mellkason a rudat és vezényszóra kinyomni azt, ami pont annyival nehezíti meg a gyakorlatot, hogy a korábbi maxodat esélyed se legyen kinyomni, ha előtte nem így gyakoroltad hetekig 😀 Itt 45 kg, 50 kg és 52,5 kg voltak a célszámaim. A pad is más volt, mint amin nyomni szoktunk, szélesebb volt. Számomra, aki pici vagyok, azért ez arányaiban nagyobb változás, ami azért közrejátszott abban, hogy végül a 3. kísérletem már nekem sem sikerült. Meg valami miatt nem sikerült jól kiemelnem a rudat és már akkor éreztem, hogy nem lesz meg, amikor még el se kezdtem leengedni. Nem koncentráltam eléggé, pedig ez egy technika-intenzív gyakorlat a javából. Büszke vagyok viszont arra, hogy Zsolt megdicsérte a formámat, amikor az 50 kg-t kinyomtam. Arányaiban így is jó helyen (2.) végeztem ezzel az érvényes kísérletemmel, meg tudtam csinálni verseny körülmények között is az 1 ismétléses maxomat újra, szóval elégedett vagyok! :) Egyébként is szeretem a fekvenyomást és ezután csak egyre jobban :))

Ha mélypontról lehet beszélni fáradtság tekintetében, akkor ez a fekvenyomás után jött el nekem. Nem volt vészes szerencsére, de éreztem, hogy elálmosodtam egy kicsit. Voltam a friss levegőn, megittam a maradék kávét. A deadlift előtt szintén 1 óra pihenő volt, ebben a szünetben be is vettem a pörgetőt, hogy segítsen felébreszteni. A kaja már mindegy volt, nem éreztem, hogy amiatt lennék erőtlen, hogy esetleg nem ettem volna eleget, csak az álmosság jött rám.

Nem vittem túlzásba a bemelegítést. Egy óvatos 5-ös sorozat 60 kg-val, aztán egy 3-as széria 70-nel, 80-ba is belehúztam kb. kettőt és végül 85-be egyet. Meg is lepődtem, hogy utóbbit milyen nehéznek találtam. A deadlift előtt spannoltam magam a legtöbbet, a bemelegítő sorozatokra zenét is raktam a fülembe. Tudtam, hogy az első, 90-es kísérlet után fog kiderülni, hogy a 100 meglehet-e. Nagyon izgalmas volt. Odaálltam a 90-re és hiba nélkül felhúztam. Érdekes volt, hogy itt már nem számított, hogy látom-e magam a tükörben, mert az elmúlt hetekben már annyira ráéreztem egy jó formára, hogy tudtam, hogy a sérülés veszélye nélkül fel tudom húzni. A második kísérletre, 95 kg-ra, ami nekem már ugye egyéni csúcs volt, szintén spannoltam magam. Viccesen jegyezték meg a többiek, hogy látszott, hogy nem is volt nehéz, hiszen amikor felemeltem, végig mosolyogtam :) Valóban nem ez volt a legnehezebb. Nem tudom mennyi pihenő maradt a 3. sorozat előtt. Próbáltam magam lenyugtatni, hogy abban a néhány percben tudjak valamennyit pihenni, aztán felspannolni magam ismét annyira, amennyire csak lehet.
Amikor életemben először a 100 kg-ra megpakolt rúd előtt álltam, nem volt más csak én és a küzdeni akarásom. Megszűnt a külvilág. Akkor és ott az álmaim feküdtek előttem a padlón és én odatettem magam és minden erőmet abba az egy emelésbe koncentráltam, hogy felemelhessem azt a súlyt, ami mindazt a kitartó munkát, a saját magamért és a boldogságomért vívott harcot jelképezte, amiért az elmúlt években, különösen pedig az elmúlt hónapokban küzdöttem. 
Hatalmas lehetőség hevert a lábaim előtt, amiért én magam dolgoztam meg. Ezt éreztem, amikor ott álltam és meg akartam csinálni. Próbáltam figyelni, hogy jó kezdő pozíciót vegyek fel, hogy minden erőmet oda tudjam tenni, a tükörbe nézni persze felesleges volt, mert nem láttam semmit, de nem is ezen múlott. Aztán amennyire csak bírtam megszorítottam a rudat és szépen lassan fel is emeltem. 

Felemeltem a 100 kibaszott kilót. A legnagyobb ajándék volt, amit csak kaphattam az élettől. Amit magamnak adtam. Kedvesem karjaiban percekig sírtam utána a boldogságtól, nem hittem el, hogy sikerülhet. Annyi küzdés után, miután már lemondtam róla hetekkel ezelőtt. Mikor az eredeti terv a versenyre 85-90-95 lett volna de 1 héttel előtte lobbant fel a remény, hogy akár a 100 is meglehet, mert már ELÉG ERŐS VAGYOK HOZZÁ. Csak fogalmam sem volt, hogy ennyire. Erős vagyok és megcsináltam. Még most is könnyek szöknek a szemembe, ha eszembe jut. Akkora élmény volt, hogy másnap is meghatódtam, akárhányszor eszembe jutott ez a pillanat.

De nem csak a saját teljesítményem hatott meg nagyon. Hanem a szerelmemé, aki szintén hónapokig küzdött azért, hogy ami neki korábban nem jött össze (160 kg DL), azzal már ne is próbálkozzon, hanem még többel és meg is csinálja azt (165 kg-s DL, több mint a testsúlyának kétszerese); a barátaimé, a sporttársaké. Hatalmas élmény volt ott lenni és látni minden egyes egyéni küzdelmet. Mindenki másként emel, húz, nyom. Mindenkinek a saját személyisége és saját harcai, kitartása, fegyelme, odafigyelése és szeretete! van benne. Aztán egy emberként drukkoltunk, ordítottunk minden egyes küzdelem láttán. Sajnáltuk, ha nem sikerült és boldogok voltunk, ha a másik megcsinálta. IMÁDOM ezt a sportot, mert benne van mindaz, amit én szeretek a világban: látni az embereket, ahogy a célokért dolgoznak, küzdenek, beleadják magukat és a végén GYŐZNEK. Mert a legközhelyesebb és coelhosabb dolog ezt leírni, de itt tényleg mindenki győzött.
Csodálatos élmény volt és várom a folytatást :)

Miután pedig 1 napot pihentem már ismét tele vagyok tenni akarással és tervekkel a 2015-ös évre.
Életem első erőemelő megmérettetésén 230 kg összetett eredménnyel végeztem, 60,8 kg-s testsúly mellett. Tavaszra a 230-on fogok emelni, legalább 250 kg-ig, a testsúlyomon pedig egy kicsit csökkenteni szeretnék. Mindez pedig hosszú, komoly és kitartó munkát igényel. 
Amit én alig várok :)
Köszönöm az élményt, Zsoltnak a szakértelmet, a szervezést, a szerelmemnek a folyamatos támogatást, nektek, akik olvasnak minden apró biztatást és kedves szót.
Nincs megállás! 😉

I don’t worry, I lift heavy!

Egyéni rekord hegyek :)

Az úgy volt, hogy múlt szombaton lementem edzeni egyet. Aznap volt a Thor háziverseny is, amit lopva figyelgettem. Jó volt a hangulat, lelkesek voltak a fiúk-lányok, kedvet adott nekem is a saját Power Builderes háziversenyünkhöz.
Elég hadilábon állok ezzel a versenyzés dologgal: számomra ez az év nem arról szólt, hogy az edzést tudjam fókuszba helyezni, mint korábban, idén sokkal inkább “csak” támasz volt nekem mindabban, amiken végigmentem. Aztán ősszel, ahogy kezdtek helyrebillenni a dolgok, lenyugodni a körülmények, az edzésre is egyre jobban tudtam már fókuszálni. De az eltelt több mint fél év alatt, amikor hónapokig nem tudtam egy-egy programot befejezni, a tavaszi eredményeimhez képest nem fejlődtem, gyakorlatilag a legelejétől újra kellett építeni magam. Aztán az elmúlt hetek odafigyelése, az elkötelezettségem, a lelkesedésem és az életemben beállt egyensúly elkezdték hozni az eredményeket az edzésben is.
A guggolásban végre már nem akadályozott az a sok lelki trauma és feszültség, amik miatt hetekig-hónapokig gyakorlatilag féltem a gyakorlattól és féltem nagyobb súlyokra merészkedni. Az edzésszeretetem és az erőemelés iránt érzett lelkesedésem leginkább a deadliftben csúcsosodott ki: élveztem minden egyes ismétlést, minél nehezebb volt, annál jobban.
Múlt szombaton aztán, amikor lementem, izgalommal vártam, hogy sikerül-e a kitűzött 3 ismétlést 85 kg-val megcsinálni. Persze magamban tudtam, hogy sikerülni fog és így is lett, nem volt vele gond! Aztán erről persze akartam írni is, mivel utólag jöttem rá, hogy ez bizony egy 3 ismétléses maxom volt! Soha ennyit nem emeltem korábban. Csak végül nem adódott erre időm, mert elég sűrű volt a programunk a hétvégén.
A legutóbbi edzésprogramot követően a dec.14-i háziverseny előtt még maradt 3 hetem. Az eredeti terv az volt, hogy lesz még 2 nehéz hetem és 1 pihenős. Az edzésprogram véghezvitele azonban leterhelte a szervezetemet, ekkor volt az a néhány nap, amikor lebetegedtem. Ugyanazon a héten mentem munkaügyben Amszterdamba, és mivel egyáltalán nem akartam ott kint betegeskedni, ezért csak 1 edzésem volt azon a héten. Viszont az utazás, akármennyire is izgalmas volt szakmailag és jó dolog volt egy új országban egy fantasztikus városban eltölteni 5 napot, nagyon lefárasztott. Ezért a 2. héten ismét csúsztak az edzéseim. A hétfői elmaradt, így lett kedd-csütörtök és végül az a szombat, amiről az előbb írtam. Így adódott, hogy az eredeti 2 nehéz hetemből csak 1 maradt. Kicsit úgy éreztem, hogy az utolsó pillanatban próbáljuk behozni a “lemaradásomat”, de aztán elengedtem ezt a dolgot és elfogadtam, hogy nem ebben a maradék 2 hétben fogom megváltani a világot. Ennyire tudtam felkészülni, ebből kell kihozzam a lehető legtöbbet majd adott helyen és időben.
Mindenesetre kértem Zsolt tanácsát, hogy a maradék 1 hetet a verseny előtt mivel töltsem. Azt írta, hogy módosítja a tervet.
Hétfőn reggel néztem rá az új tervre és hangosan felnevettem: az esti terv mindenből 1 ismétléses maxot tartalmazott, meg voltak adva a súlyok: guggolás 75 kg, fekvenyomás 50 kg, deadlift 90 kg. 
Vicces. Nekem az eltelt több mint 1 év alatt még soha nem volt olyan edzésem, hogy mindhárom gyakorlatból maxot kellett volna csinálnom. Ilyen szempontból ez egy főpróba is volt a vasárnap előtt, kicsit segített orientálódni abban, hogy miként próbáljak gazdálkodni majd az energiáimmal.
Izgultam. A guggolás volt az első. Bemelegítéskor problémák voltak a mélységgel, erre majd igyekszem odafigyelni. Aztán szép lassan emelkedtek a súlyok, míg végül eljutottam a 75  kg-ig. Ilyenkor a tárcsák fölpakolása a rúdra mindig egyfajta rítus, megteremti számomra a “személyes kapcsolatot” a rúddal, a tárcsákkal, a hideg fémmel. Amiket fel akarok emelni. Összeszedtem magam és mindent beleadva odaálltam a 75 kg alá és probléma nélkül beleguggoltam és felálltam a súllyal. Röhögtem, mert nem is volt olyan erőlködősen nehéz, mint ahogy számítottam rá. :) A guggolás nehéz súllyal, amitől idén hónapokig paráztam.
Aztán pihentem és jöhetett a fekvenyomás. Ezzel küszködök a legtöbbet, de ez sokaknál látom, hogy gyenge pont, nehéz ráérezni szerintem. Igyekeztem itt is jól ütemezni és időzíteni a bemelegítést, míg végül elérkeztem a célszámhoz: 50 kg-t végre kinyomni fekve. Hetek, hónapok óta vártam már ezt, hogy idáig eljussak. Hányszor de hányszor kellett ezt is újrakezdenem. Hát 2-3x biztos. De ott voltam végre, felpakoltam 50-re a tárcsákat, odafeküdtem és minden erőmet beleadva, megcsináltam az 1 ismétlést az 50 kg-val! Nagyon boldog voltam: végre az 50-es klubba léptem :) Nagyon szeretnék egy saját testsúly közeli fekvenyomást elérni valamikor.
Sok idő eltelt már ekkora, és hátra volt még a legnagyobb kedvenc: a deadlift. Szintén óvatos bemelegítés, a nagyobb súlyoknál már csak 1-1 ismétléssel. Az egy ismétlés 85 kg után, ami elég nehéznek tűnt, tartottam egy nagyobb lélegzetvételnyi, kb. 5 perces szünetet. Felpakoltam még 5 kg-t. Odaálltam, tényleg minden energiámat összeszedtem, lelkesített a fülemben a zene is, majd felhúztam azt a 90 kilót! Nagyon gyorsnak tűnt a dolog belülről is, sokkal lassabb ismétlést is csináltam már életemben: akkor igazán a nehéz egy elemelés, ha ráadásul lassú is. Ez viszont nem volt lassú, sőt! Kedvesem le is videózta, aztán együtt visszanéztük és kívülről látni még viccesebb volt: nagyon gyorsan feljött a 90. Kicsattantam a boldogságtól, de tényleg :)
Így végül a 3 gyakorlatban 3 egyéni rekorddal zártam a napot. Másnap madarat lehetett volna velem fogatni, egész nap vigyorogtam, rettentő boldog voltam :) Úgy éreztem, hogy minden magamba, az edzésbe, a következetességbe és kitartásba fektetett munkám meghálálta magát. Úgy éreztem, hogy most már jöhet bármi, szívesen megyek versenyezni is, mert nem fog számítani az, hogy elérek-e helyezést vagy hogy mások mekkora előnnyel indulnak velem szemben, vagy hogy én milyen hátrányból próbálom felküzdeni magam. Csak az számít, hogy mindezt saját magamért teszem és hogy ez erőssé és …őszintén? kibaszott boldoggá tesz :)

A héten a diétát sem tartottam már: egyrészt a hétfői edzés eszméletlen mód felpörgette az anyagcserémet, azóta gyakorlatilag folyton éhes vagyok. Ma már lecsúszott egy szép szelet csokitorta is. Egyszerűen kívánja a szervezetem a kalóriákat. Vasárnapig mérsékelten, de ez marad, aztán a verseny után szép lassan visszaállok az egyensúlyra.
Levezető edzésem volt még szerdán, de ez a visszavételes nap nehezebbnek tűnt mint a maxolós. Pihenésképp még korcsolyáztunk is egy nagyon jót csütörtökön, kellett ez a másfajta terhelés a lelkemnek meg a testemnek is. Ma-holnap meg pihenés és lélekben+testben rákészülés a vasárnapra ezerrel. Utóbbinál egy kis SMR hengerezgetést, laza átmozgatást tervezek csak, nem többet. Meg annyi alvást, amennyi csak belém- és rámfér :))
Vasárnap klassz lesz, jó társaság, jó hangulat és azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk: MINDENT FELEMELÜNK :)))
274-57

3 ismétléses max squat!

A nehéz napok elmúltak szerencsére, én általában ilyenkor vagyok a teljesítőképességem maximumán. Az egész közérzetem más, sokkal extrovertáltabb, mosolygósabb, kommunikatívabb is vagyok ilyenkor :) Az egész napos teendők mellett is maradt energiám az esti edzésre, sőt mi több, rengeteg jó kedvem is volt hozzá.
Azért a fizikai fáradtság legyőzéséhez némi kávét és pörgetőt is bevetettem. Szerencsére ezeknek kitartott a hatása, mert nagyjából 3/4 órát kellett várni, hogy érdemben tudjak edzeni, annyira sokan voltak a teremben, minden állvány foglalt volt.
A deadlift sorozataimat 2 napja lenyomtam, most a guggolásra akartam fókuszálni, hogy legyen meg hozzá az erőm, ezért rögtön ezzel kezdtem az edzést. A bemelegítő sorozatokkal szépen lassan építettem fel a súlyokat. Ebben is egyébként sokat tanultam az elmúlt hónapokban, igyekszem a lehető legoptimálisabb módon és léptékekkel építkezni egy-egy munkasorozat előtt. Erről olvastam nemrég egy cikket is és örömmel konstatáltam, hogy magamtól is erre éreztem rá. A kisebb súlyokkal (40/50kg) magasabb ismétlésszámokat csináltam (5-3), ezzel a mozgásmintát gyakoroltam. A munkasorozat előtti súlyban, ez ma nálam 65 kg volt, pedig már csak 1 ismétlést csináltam, mivel a 70 kg-val 3 ismétlés volt a cél. A sorozatok között pedig farizom-aktivációt végeztem (csípőemelések/rövid híd). Összességében a bemelegítéssel felkészítem a testem és az elmém is a terhelésre, de nem szabad elfáradnom előtte. 
Tudtam, hogy meglesz. Több mint 1 hónapja guggoltam utoljára ennyivel, akkor ez még nem ment így. Szóval odaálltam, mindenemet feszítettem, és bemmmmmm megcsináltam a 3 ismétlést. Isssssszzzzzzzzzonyatosannagyon boldog voltam ám!!! :)) Nagy előrelépésnek tartom ezt az aprócska fejlődést is. Megadja a reményt a további folytatásra :) Lassú víz partot most, a kitartó munka pedig meghozza az eredményét. Blablabla. A közhelyek igazak. Szóval heppppppppinesz volt ezerrel, mentek a pacsik is :)
Levezetésként fekvenyomtam 42,5 kg-val és egykezes eveztem+TRX-en törzserősítettem. Kellemes, jó kis edzés volt, sok ilyet akarok még. Mert megérdemlem :)
onfegyelem.png

Chin UPPPPPPP

Oké, oké. Mostanában hetente írtam csak. De a tegnapi edzés annyira jól sikerült, hogy muszáj ismét külön bejegyzésben megemlékeznem róla :)
Mert annyira feldobott! A tegnapi kötelező körök az alábbi gyakorlatokból álltak:
Speed guggolások 50 kg-val
Power fekvenyomások 40 kg-val
Gainz merevlábas felhúzások 47,5 kg-val
Aztán a levezető gyakorlatok a chin-up+side plank párosa voltak. Ez volt az este fénypontja.
Fejlődtem törzserőben, használt a hétvégi pihenés, megspékelve a diétával (egy picit könnyebb lettem), a húzódzkodások úgy mentek tegnap, mint már nagyon régen. Az elmúlt hetekben alig 1-2 darab ment csak, kicsit kiégtem ebben a gyakorlatban úgy éreztem. Tegnap is úgy voltam vele, hogy ugyan ki nem hagyom a gyakorlatot, valahogy majd kiszenvedek magamból egyet-egyet. Odaálltam a rúd alá, és mint a kis angyal (kipattintott kis angyal lehet :D) saját magam számára is meglepő módon, megcsináltam 3 teljesen szabályos húzódzkodást. Ujjongtam örömömben :) Siettem az emelt lábas side-plankemet megcsinálni, hogy aztán csinálhassam az újabb kört, amikor is csodák csodájára szintén 3 db húzódzkodást végre tudtam hajtani. Nem volt megállás! Pici pihenés után az utolsó köröm következett, ahol ismét sikerült tripláznom, juhhhúúúúú. Elégedettség lvl: chin UPPPPPP:).
Fejlődtem. Egyszerűen meghálálja magát mindaz a munka, amit magamba fektetek következetesen, hetek óta. Ami nagyjából 4-5 héttel ezelőtt “bekattant”, hogy most már elegem van és elkötelezetten csinálom végig a kis dolgaimat (edzésterv és étkezési rendszer) a céljaim érdekében, egész egyszerűen működik.
DSC_0522

Terápiás deadlift, avagy 85 kg először, másodszor és harmadszor is :)

Van úgy, hogy az edzés terápia. Máskor örömforrás, a legjobb formánk megélése, pozitív visszacsatolás a sok munkáról, amit magunkért teszünk, vagy egyszerűen csak egy jó nagy adag endorfin löket.

Nekem a tegnapi edzés terápia volt. Úgy éreztem, hogy a bennem felszabaduló nem éppen pozitív energiákat valahogy le kell vezessem, és a legjobb útnak az látszódott, ha a napok óta vágyott deadliftbe próbálom fordítani azokat.

Az edzés számomra mindig is visszacsatolást jelentett arról, hogy hol is tartok épp az életben vagy épp magamban. Mindig kristály tisztán kiadta, kiadja, hogy ha jól vagyok vagy ha épp problémám van valamivel, akár fizikai, akár lelki eredetű a dolog. Főleg az utóbbi az érdekes, amire egyébként sokan nem fordítanak elég hangsúlyt. Számomra az edzés önmagam megismerésének legfőbb eszköze volt az elmúlt több mint 2 évben. Kemény munka fizikailag és mentálisan is egyaránt. Folyamatosan erősödtem általa.
Az erő nagy ajándék és nem tudom odaadnám-e bármiért is cserébe az erőmet. Az egyik legféltettebb kincsem. Mindezzel együtt néha még én is azt érzem, hogy sokkal egyszerűbb lenne gyengének lenni és csak feladni dolgokat, például amikor a hétköznapi életben terhelő problémákkal szembesülök, pláne mikor újra és újra ugyanazokkal… Néha nekem is elegem van abból, hogy mindig képes vagyok túllépni a nehézségeken és megoldani őket, mert ez igenis erőfeszítést igényel, hiába pozitív dolog. Mindig megküzdeni a nehézségekkel azt jelenti, hogy mindig keményen dolgozol és gyakorlatilag nem pihensz. Fárasztó. Néha én is elfáradok. Mindezzel együtt viszont tudom, hogy képtelen lennék másként csinálni. Ha feladnám, az nem én lennék. Én pontosan tudom, hogy mire vagyok hivatott és hogy mire vagyok képes. Sokra. Nagyon sokra. Így tehát bármilyen fárasztó is, de azt gondolom, hogy ez az én utam, amit járok és amit járni is akarok. Ha két lépést megyek előre nem félek egyet visszalépni, mert tudom, hogy már így is előbbre tartok mint korábban. Egyébként meg az edzés megmutatja az erősödés egyik legfontosabb lényegét: ugyanazok a súlyok sokkal könnyebbek lesznek egy idő után és sokkal nagyobbakkal is képes leszek megbirkózni. Nem nehéz életet akarok (ki akarna?), de képes akarok lenni megküzdeni a nehézségekkel, mert azok tőlem függetlenül is mindig lesznek majd. Amit én tudok ehhez hozzáadni az az attitűdöm, az önismeretem, az önreflexióm és a nyitottságom.

85 kg. Az enyém.

A héten véget ér a nemtomhányadik Power Builder edzésciklusom, és a végét deadlift szempontjából sikerrel zárhatom :) Megcsináltam azt, ami a tervben szerepelt, vagyis életemben először felemeltem a 85 kilót….aztán még kétszer! :) Tettem a dolgom. Terápia volt a javából!


Aztán megcsináltam az edzés maradék részét is.
Fej fölé nyomás 27,5 kg-val, hip thrust 80 kg-val, egykezes evezések 20 kg-val, plusz némi húzódzkodás és plank.

Nehéz, de megyek előre az utamon. :)

DSC_0511

Különleges erők

Pár hete olvastam, hogy vannak olyan országok, ahol a nőknek jár szabadság a menstruációjuk idejére. Megértem, és abszolút támogatom. Nekem is vannak olyan napjaim (mondjuk intenzíven 1 max 2/hó), amikor legszívesebben egy sötét szobában feküdnék egy vastag takaró alatt, magzatpózba kucorodva. Na, hát a tegnapi nap is pont egy ilyen volt (meg a mai is…). 
Esti edzést terveztem, de a fentiek miatt nagyon nem voltam valami fényes kedvemben, alig bírtam levonszolni magam a terembe. Este 8-kor egy kis adag kávé meg egy fél adag edzés előtti pörgető voltak a segítségemre. Kénytelen is voltam lemenni, mert az étkezésemet edzésnap szerint alakítottam. A diéta első 3 napja egyébként rendben ment.
Deadlift nap volt, amit egyébként nagyon vártam is. Szeretek deadliftelni. 82,5 kg-val kellett megküzdjek. Bár nem is tudom, hogy tegnap a magammal való megküzdés volt-e nehezebb vagy a deadlift. 
4 ismétlés volt a cél, közte szünetekkel. 75 kg-val zártam a bemelegítést, utána rögtön 82,5-re pakoltam a tárcsákat, így az első ismétlés kicsit nehezebb is volt, mint számítottam rá, de ezt abszolút pozitív dolognak éltem meg, tanulságos volt. Nagyjából 2 perc után jött a második ismétlés, ami még nehezebb volt mint az első. További 3 perc szünet után belevágtam a harmadik ismétlésbe, ami meg aztán olyan lassan jött fel, hogy öröm volt nézni. Minden centiért apránként megküzdöttem. Hogy a végére kipihenjem magam, a negyedik ismétlés előtt kb. 4-5 perces szünetet tartottam. Vissza is jött belém az erő és a jó formával együtt a 4. ismétlés a többihez képest olyan könnyen jött fel, mintha legalább 5 kilóval kevesebb súly lett volna a rúdon. Ettől aztán nagyon jó kedvem lett, ment a pacsi Zsoltnak, és a kezdeti szenvedés után egyből úgy éreztem, hogy de jó, hogy lementem edzeni :)
Aztán viszont elkezdett görcsölni a hasam, szóval az edzés maradék részét már kímélő üzemmódban végeztem, bár ismét csináltam fej fölé nyomást (a vállproblémám miatt landmine volt helyette az elmúlt 2 hétben), az egykezes evezés sorozataimat megcsináltam (17,5 kg-val), a törzserősítés is megvolt a végén (plank variációk), spóroltam viszont a húzódzkodásokkal és elhagytam a hip thrustot.
Elégedetten, jó kedvűen mentem haza, kihoztam magamból az aznapi maxomat, és ennyi bőven elég is volt :)
DSC_0442

Új évszak, új kezdet

Nincs megállás: beköszöntött az ősz és az új évszakkal együtt új edzéstervet is kezdtem hétfőn. Továbbra is kompakt, hogy beleférjen reggelre.
Hétfőn fekvenyomás volt a kezdő és fő erőgyakorlatom, 42,5 kg-val nyomattam annyit, amennyit tudtam, ez éppen 6 db lett most.
Aztán jött 5 sorozat guggolás 52,5 kg-val. A guggolással ugye az a helyzet, hogy szenvedek vele. Szóval most az lesz, hogy javítunk a technikán, kicsit másként fogom csinálni, mint eddig. Meglátjuk, mire jutok vele. Az biztos, hogy valamit ki kell találni, hogy jobban be tudjam kapcsolni a mozgásba a fontos izomcsoportokat, amiket érzem, hogy szerintem sem elég aktívak (pl. fenék, törzs). 
Ezt támogatandó, új gyakorlatot is kaptam az új edzéstervben, ez pedig a cook hip lift. Itt kezdő pozícióként hanyatt fekvésben, az egyik lábamat hajlított térddel felhúzom úgy, hogy egy teniszlabdát szorítok a csípőmhöz. A másik lábammal, a sarkamra terhelve pedig megemelem a csípőmet, 90 fokban. Így néz ki.  Ilyen formán, hogy az egyik lábam fel van húzva, sokkal jobban aktiválódik a fenék izom, és ez minden bizonnyal segíteni fog többek között a guggolásomnál is. Ebből a gyakorlatból 5 sorozatot végzek, 3-3 ismétléssel, egy ismétlés pedig 5 másodperces emelést /tartást jelent. Ettől másnapra nagyon intenzív izomlázam lett egyébként :) Szóval jó kis gyakorlat ez.
A hétfői egyébként nagyon építő edzés volt olyan szinten, hogy több gyakorlatnál is kiderültek a gyengeségeim. Az egyik leghatékonyabb módja a fejlődésnek, ha ismeretében vagyunk a fejlesztendő területeinknek. Itt félre kell tenni az egót, az biztos. Nálam például ilyen még az előbb említett törzserő is. Sose lehet eleget edzeni törzsre szerintem. Márpedig én kibbbbb….ottt erős szeretnék lenni, szóval mindent megteszek a célért, amit csak szükséges :)
Pár nap kimaradt, de pénteken aztán deadlifttel kezdtem. Kicsit félreértettem az edzéstervben szereplő megfogalmazást, és a kitűzött 6 db ismétlést 77,5 kg-val én egy sorozatban lenyomtam :))) Kemény voltam mint állat. 

Aztán viszont az edzés jó része elment azzal, hogy az épp problémás jobb vállamat nézegettük Zsolttal, próbálván rájönni, hogy mi is lehet a baj. Ja igen, mert hogy fáj a vállam. Valószínűleg a rotátor köpenyben van a probléma. Azóta már jobb lett egyébként, mert a széles hátizmot érintő kislabdás masszírozások segítettek rajta. (fájt is mint atom)
Fej fölé nyomás helyett emiatt landmine nyomásokat végeztem ezen az edzésen. Mivel a diagnózis felállításával elment az idő, ezért kimaradt az egykezes evezés is, de hip thrustokat 70 kilóval megcsináltam. A hip thrust súlyán emelni kell már, mert ez annyira nem sok, csak az a bajom, hogy rettentő kényelmetlen egy gyakorlat, pedig szeretem. De azóta is fáj a helye a csípőmön. No bitching, megoldom.
Szombaton bicikliztünk egyet a városban, nagyon jól esett, ezer éve nem bicikliztem. Tervezek ismét bicóval járni munkába, úgy is most indul a Bringázz a munkába kampány. :)
Ma volt meg a heti 3. póverbilder edzésem, el is fáradtam benne mint állat. Kösz Zsolt! 😀
Guggolással kezdtem, 62,5 kg-val 6 db ismétlést hoztam össze, próbáltam a hét elején megkapott edzői utasításokat követni. Jó eredménynek tekintem.
Fekvenyomásban aztán 37,5 kg-val mókáztam, felváltva a jó kis cook hip liftekkel.
Zsolt már akkor röhögött, amikor az edzéstervemet írta, mert erre napra bolgár guggolást rakott be, amit nem annyira kedvelek :) Ráadásul elnéztem az ismétlésszámot és sikerült többet megcsinálni az előírtnál, fokozván a gyakorlat iránt érzett szeretetemet 😀 És már most érzem a hatását a hátsómban.
szenvedéseim színhelye :)
Aztán az igazán mókás nem is ez volt, hanem az edzészáró gyakorlatpár: farmer’s walk DUPLA 32 kg-s kettlebellel, hozzá párban side plankek. De megismételném, ha nem lett volna egyértelmű: DUPLA 32 kg-s KETTLEBELLel sétálgattam. Ja, mert hogy kemény vagyok, nem ijedek meg semmitől és megcsináltam. Nehéz volt nagyon, de jövő héten ilyenkor pedig még jobban fog menni. Imádom az ilyen cipelős gyakorlatokat, szerintem rettentő jól edzik az egész testet és az idegrendszert meg az elmét is.
Szóval így hét végére van rajtam sok fáradtság, de sok sikerélmény, öröm, motiváció és fejlődni vágyás is. Folytatjuk a munkát :)