tumblr_n7zuig2K5h1rh2tw8o1_500

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük.

Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért 2. végre felvállalom az igényeimet és nem élek tovább olyan életet, amilyet nem akarok.

A blogom indításának, egyben életmódváltásomnak 3. születésnapja alkalmából született ez az írás.

Amit az életről gondolsz, az életeddé válik.


2012

Május 1. Egy új élet kezdete….. vagy valami olyasmi! 2012.05.01.

Így kezdődött minden. Azt mondtam: számon kérhetővé akarom tenni az egész életmódváltás folyamatát – elsősorban saját magam számára – ezúttal nem akarom feladni, abbahagyni, csalódni.Elkezdtem figyelni magamra, ami alapvetően megkülönböztette minden korábbi próbálkozásomat az életmódváltásra. Elkezdtem őszintének lenni magamhoz. Elkezdtem tanulni magamat.

Így már a kezdet kezdetén jöttek is a tanulságok.

A lényeg, hogy nem kell olyat meg(t)egyek, amitől rosszul érzem magam. 2012.05.02

Amikor azt mondom, hogy miként vált önismereti utazássá az életmód-váltásom, akkor épp az ilyen apróságokról beszélek. Egy halk Jézusom!-ot is felkiáltottam az előbb, ahogy ezt a 2012. májusi bejegyzésemet olvastam és a fenti mondatba futottam. Ez egy olyan dolog volt, ami aztán ki is teljesedett, mikor felvállaltam a belőlem feltörő igényeket és kitörtem az elnyomás(om)ból. De ugyanezt – leginkább a túlzott, “magamat feláldozó” alkalmazkodás elkerülését – tanulom még most is.

Rá kell szánni az időt magamra! 2012.05.06

Amellett, hogy vannak kötelezettségeim, gondoskodom a szeretteimről, a kutyuskánkról, fontos, hogy magamra is legyen elég időm.
A teljesen hétköznapi dolgokat is apránként átgondoltam, próbáltam tervezni, illetve már hamar elkezdtem érezni, hogy miről is szól ez az egész folyamat majd.

Reggel elmegyek a zöldségeshez almáért – muszáj a diétát is csinálni, ha fogyni szeretnék, ehhez pedig az kell, hogy meg legyen tervezve a mindennapi betevőm:) mind az 5 étkezésre. 2012.05.08

Kell a mentális erő, amit ez az egész ad nekem – hogy érezzem, mennyi mindenre vagyok képes és mennyire tudok koncentrálni – nagyon jó érzés megtapasztalni :) 2012.05.09

Ez egy vicces nap volt:

viszont tudom, hogy ahhoz, hogy ez intenzívebb legyen, izmot kéne fejlesszek, amihez kondiba kéne járni. A kondibérlet viszont pénzbe kerül, és az olcsó kondi ami meg szóba jöhet az nem jó helyen van vagy kocsival kell menni oda, ami szintén pénzbe kerül. Márpedig nincs ennyi felesleges pénzünk erre..

ugyanitt:

Ja, mivel lelkiismeret furdalásom támad, ha arra gondolok, hogy kihagyok egy napot, ezért ma egy fél órát itthon edzettem, súlyzóztam, kitöréseket, felüléseket, guggolásokat csináltam, ilyesmi. 2012.05.13

Mivel nagyon akartam az egészet, ezért kifogások helyett ösztönösen a megoldások után mentem és cselekedtem: hallgattam a testem jelzéseire, és mivel mozgást igényeltem, mozogtam.

 

Az odafigyelésnek köszönhetően az első 2 hét alatt már kialakult bennem, hogy ha 1-1 nap ki is maradt, mert elkezdtem mondjuk érezni, hogy fáradok, a testem annyira jól reagált a mozgásra, a törődésre, hogy automatikusan mentem tovább. Érdekes látni, hogy ilyen apró sikerek hada vezetett a nagy változásokhoz, bizony.

 

Nagyjából 6 hét után jött el az első mélypont: 2012. május 1. után a korábbi 0 aktivitásból napi szintű, rendszeres mozgás és odafigyelés kerekedett. Igen ám, de amilyen jól reagált rá a testem, azért egy idő után mégis elfáradt és minden lehetséges módon elkezdett tiltakozni az ellen, hogy tovább erőltessem. Küzdelmes napok voltak ezek, megtorpantam. De már tanultam annyit ekkora, hogy felismerjem: ez csupán egy mélypont, nem pedig a folyamat vége, mint korábban. Megijedtem, szembesültem a félelmeimmel, aztán megnyugodtam. Majd folytattam.Elkezdődött az, amit most már sokkal tudatosabban élek meg: ciklikusság. Eljött a mélypont, de aztán onnan már ismét felfelé vezetett az út. Ismét sikerélmények és a mozgás örömteli megélése jött ezután. :) Mélyen tanulságos ez magam számára még most is.

Kb. 2 hónap után kezdtek el a blogban megjelenni számomra motiváló képek, feliratok, idézetek. Az életmódváltás után a motiváció a társammá vált a hétköznapjaimban. Tudatosan kerestem a motivációt, ami által tényleg újra erőt tudtam venni magamon, mellette pedig egyre nyitottabbá is váltam: a külvilág és saját magam irányában is. A tudatos motivációkereséshez később is többször fordultam, még mostanában is. Nekem sokat segít.
2012. július 26. A nap, amikor a blogban először írtam le, hogy erősnek éreztem magam és ez mennyire jó érzés volt :-)
Bizony, így kezdődnek nagy dolgok: először csírájukban megjelennek, mert végre megtörténnek, mert megcsináljuk! Aztán észre is vesszük a változást, mert figyelünk magunkra! Végül rájövünk, hogy ez egyszerűen JÓ. Aztán ezt ismételjük.

Így, 3 hónap elteltével a gondolataim többsége ezzel a visszatekintéssel foglalkozik. Eltelt 3 hónap és mennyi pozitív változást tapasztaltam magamon. Annyira jó érzés megélni magam és nyomni és nyomni. Soha nem éreztem ilyet korábban, a saját testem sok tekintetben a gátam volt. Afelé törekszem, hogy felszabadultabb legyek, hogy jobban szeressem magam. 2012.07.30

Ez egy olyan pont, amikor azt tudom mondani: célokat fogalmaztam meg. Időről időre törekedtem dolgok felé, és ezt gyakran le is írtam, de amikor konkrétabb célokat tudtam megfogni, azért segített igazán, mert már nem csupán sejtettem, hanem tudtam is, hogy mit akarok.
Ez az akkori motivációs kép pedig most ide kívánkozik:
2012.08.06: valami elkezdődött.

A lényeg, hogy úgy tűnik, ma kompenzálni akartam valamit… nem pontosan tudom mit, talán a félelmet a munkától, vagy az egyéb dolgaimmal való szembenézéstől… nem tudom azonosítani, de legalább felfigyelek rá.

További fontos gondolatokat is leírtam:

a saját kezemben van a döntés, akkor mindent aszerint kell tegyek, hogy épüljek általa. 2012.11.01. 

És mikor ezeket a sorokat olvasom, hálát adok magamnak, hogy az első pillanattól kezdve elkezdtem írni ezt a blogot.
Kislányként, emlékszem, mindig is szerettem naplót írni. Azaz: szerettem VOLNA, mert sosem voltam elég kitartó. Ezt meg már 3 éve csinálom, mert szeretem csinálni. Mert a saját magammal való törődés egyik felülete. Mert olyan dimenziókat megnyitok általa a kis életemben, amik építenek engem. Őszinteség magammal szemben. A sebezhetőségem felvállalása. Ami erősebbé tett, mint valaha. Példa lehetek mások számára. Megmutathatom, hogy ilyen is van. Én ilyen vagyok. Senki más nincs a bőrömben, így minden, ami velem történik, az én sajátom. Nem rossz vagy jó, csak olyan, amilyen.
2012 év végét ezzel a kis képecskével összegeztem:
Életmódváltás

Életmódváltás

 Más úton járunk, különbözőek vagyunk és ez így van jól. Mindenkinek a saját útját kell járnia.
Én is ezt tettem, és 2013-ban folytattam tovább, amit elkezdtem.
Az életmódváltás legfontosabb állomása, valami nagynak a kezdete volt, amikor 2012 októberében elkezdtem a kondis-súlyzós edzéseket. Ekkoriban elég keveset írtam blogot: csak csináltam, amit szerettem. Eszem ágában sem volt abbahagyni, nagyon sokat fejlődtem minden szinten. Mert egy dolgot tettem: keményebben dolgoztam, mint a többiek. Meg mint saját magam előző nap.
2013.05.01.: ez volt az első szülinapom:)

Amit kaptam az elmúlt évben: rengeteg sikerélményt, fejlődést, örömöt, boldogságot, önbizalmat, erőt bátorságot, kitartást, izmokat :))), új barátokat, rengeteget tanultam magam és mások elfogadásáról, sok motivációt, törődést, önmagam megbecsülését, újabb és újabb célokat, állóképességet, önmagam jobb megismerését, energiát, egészséget

Gondolom mindenki számára világos, hogy a “hány kg-t fogytam” c. szempont nem szerepelt ebben a listában. KIT ÉRDEKELT. Sokszor zavarban is voltam, amikor megkérdezték ezt tőlem, mert úgy éreztem, egyáltalán nem ez az, amit szeretnék elmondani, mert egyáltalán nem számít. Tényleg az alapján mérjük a sikert, hogy hány kg-val lettünk kevesebbek? Én biztosan nem.
Ahogy a hirtelen kezdett életmódváltás után telt az idő, egyre fontosabbá váltak számomra olyan dolgok, mint az őszinteség (első sorban saját magammal szemben), önazonosság, hitelesség.
2013 nyara: ekkortájt már elég sokat olvasgattam a teljes testes gyakorlatok hasznosságáról, és a kedvencemmé egyértelműen a guggolás is volt. Igazi kis szertartás volt minden edzésen belül a guggolós széria.

2013.07.08. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy miért is:

Mikor végzek a guggolással, ami a szívem csücske, egyrészt – lehet, hogy baromság, de – mindig meghajolok 😀 nem látványos, mert olyan mintha nyújtanám a hátam vagy ilyesmi, de így kb mindig megköszönöm a lehetőséget 😀 meg magamnak az erőt és a kitartást, egyszerűen büszke vagyok magamra és teszek egy ilyen gesztust. Nehéz ezt elmagyarázni, elég személyes dolog, de számomra épp az ilyenek jelzik, hogy tényleg olyasmit csinálok, amit szeretek és csupa jót okozok ezzel magamnak :)

A másik meg ami mindig eszembe jut: “empowerment” – amit megad az a helyzet (guggolás), amiben maximálisan odateszem magam és én uralom a szituációt és ez hihetetlen energiákkal tölt fel nem csak akkor, hanem a hétköznapjaim során is :) Azért nagyon jó gyakorlat, mert teljes testet igényel és én lelkileg is maximálisan töltődök általa :) 

Ekkor kezdtem el megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor az edzés és a testünkkel való törődés felébreszti a testünkben rejlő intelligenciát és egy mélyebb kapcsolatot teremt saját magunkkal. Nagyon sokat adott ahhoz, hogy szeressem és becsüljem meg magam, törekedjek mindig többre és jobbra, akarjak fejlődni és legyek ERŐS.
Az elmúlt 3 év gyakran telt útkereséssel.. amíg rá nem találtam a sajátomra :) De hát így van ez jól, nem igaz? Amikor elindulsz valamelyik irányba, nem tudhatod, hogy az lesz-e a jó irány. Utólag fog kiderülni; lehet, hogy azonnal, de az is lehet, hogy csak később. Kipróbáltam egy csomó dolgot a sportban, a kajában. Szépen lassan kezdtem felfedezni, hogy mi is jó nekem. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban jelent meg nálam az egyensúly mint szempont – míg végül központi fogalommá érett az életemben. Korábban ezt sosem kezeltem ennyire tudatosan, ebben a 3 évben kristályosodott ki számomra és vált vezérlő elvvé és egyben segítőmmé is az életemben.
Don’t worry, lift heavy! Ez lett a mottóm. A súly sosem hazudik, tükröt tart eléd: megmutatja, hogy milyen napod volt, milyen az általános testi-lelki állapotod. Megmutatja, hogy mit szeretnél az élettől. Akarod-e igazán? Bele teszed-e magad a következő ismétlésbe? Akarsz-e erősebb lenni?

Azt akarom, hogy kibaszott erős legyél! 2013.10.05

Az egyik legmeghatározóbb mondatom volt az elmúlt 3 év során, nem felejtem el soha. Az erőedzések egész egyszerűen boldoggá tettek minden egyes alkalommal. Volt, hogy bőgtem a boldogságtól hazafele a kocsiban! Aztán a szomorúságtól otthon, amikor hazaértem. Persze csak magamban. Elképesztő volt a kettő közti különbség. Bizony, az edzések szépen ráébresztettek testben és lélekben, hogy a hétköznapokban boldogtalan voltam.

De ezen kívül, így visszanézve, azt is látom, hogy már milyen rég elkezdődött az a folyamat, hogy elkezdtem a testem jelzéseire hallgatni. Persze, legelőször én sem voltam okos és csak utólag értettem meg a jeleket és belefutottam például ilyen “pihenni kellett volna/ezt az edzést inkább ki kellett volna hagyni, máskor okosabb leszek” szituációkba. Aztán miután ez párszor ugyebár megtörtént, megpróbáltam megelőzni és jobban figyelni. Picikét óvatosabbnak lenni.

Idő kell ahhoz, hogy a testünk adta jelzéseket felismerjük és engedjünk is teret adni az igényeinknek, de az én tapasztalatom az, hogy mindenképpen jobban járunk, ha nem próbáljuk meg elnyomni ezeket a jeleket, és ahelyett, hogy hátat fordítanánk, szembe nézünk velük és megértjük őket. Megértjük, hogy miből táplálkoznak. Mitől is vagyok fáradt? Miért is nincs kedvem edzeni menni? Miért akarok megenni egy tábla csokit, pedig amúgy nem is kívánom? Aha, lehet, hogy túlhajtottam magam mostanában. Lehet, hogy keveset aludtam vagy keveset ettem. De miért? Miért gondolom, hogy muszáj edzeni mennem? Miért gondolom, hogy amúgy nem engedhetek meg magamnak egy tábla csokit? A tudatosítás folyamata nagyjából ilyen egyszerű kérdésfeltevésekből áll össze, és az egyetlen titka, hogy adj magadnak időt ezeknek az átgondolására. Érdemes nem túlkomplikálni – én mondjuk hajlamos vagyok rá, annak ellenére, hogy az egyszerű megoldások és a gyakorlatiasság híve vagyok :)

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem :) 2013.11.20 

2013. novembere egész jó hónap volt, főleg a vége: napról napra jöttek a felismerések, hogy szeretem azt, amit csinálok, és hogy igazán akarom is csinálni. Igazán akarok ÉLNI, nem csak létezni.

Mindezzel együtt jött az érme másik oldala is: szembesülni a félelmeimmel.

Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani, hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.

Amikor pedig azt mondom, hogy az edzésen keresztül tanulok olyanokat, amik az életben felmerülő nehézségeken is átsegítenek, például erre gondolok:

Az az érzés, amikor egyfelől bizonytalan vagy, mert olyat próbálsz, amit még sose és kicsit félsz, de ezzel együtt pedig bízol magadban, mert érzed, legbelül pedig talán már tudod is, hogy lehetsz hozzá elég erős vagy akár elég okos (hogy megérted miről szól az a gyakorlat és ez segít át a nehézségen), és ebből a félelemből és önbizalomból táplálkozva azt mondod IGEN, megpróbálom, hátha megy! Ráadásul még van, aki segítsen is… Annyira jó élmény! 2013.12.05 

Már 1 hete írom ezt a bejegyzést, közben edzéseim is voltak.

A legutóbbi után például az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy “amíg élek deadliftelek!” – és ezt meg is ígértem magamnak. Akár kevés a súly, akár sok, a deadlift egy olyan gyakorlat, ami megteremti a test és az elme közötti aktív kapcsolatot. Ha nem koncentrálsz, nem fog menni. Ha nem teszed oda magad 100%-on, küszködni fogsz, nem fog menni.
Az edzés ebben segített a legtöbbet: önmagam megértésében. Én egyedül edzettem sokáig. Átgondoltam és megértettem, hogy miért nem ment egy-egy alkalom vagy éppen miért ment. Amikor később, 2014-ben, hónapokig szenvedtem a guggolással, tele voltam szorongással, félelmekkel, egyik napról a másikra elmúlt, mikor az életem többi területén rendeződtek bizonyos nyomasztó dolgok (válással kapcsolatos procedúra). Amikor kiegyensúlyozott vagyok, boldog, harmonikusak a hétköznapjaim, akkor az edzések is könnyen mennek, jönnek az egyéni csúcsteljesítmények és akár rekordok is dőlnek.
2013 a fejlődés és az inspiráció éve volt számomra, amikor olyan dolgokat tanultam meg, amik megalapozták azt a fordulatot, amit 2014-ben megtettem.
Kiléptem a komfortzónámból, amiben aztán olyan teljesítményt nyújtottam (saját magam szempontjából), ami páratlan volt az előző 29 évhez képest. Megtörtént a csoda :)
Valahogy így:

Egyik nap felkeltem és rájöttem, hogy nem akarok úgy érzeni, ahogy korábban. Szóval változtattam. Ennyi.

 Pont eddig az időszakig voltak viszonylag sűrűek a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat.
Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet.
Aztán a bejegyzések száma szépen csökkenni kezdett, lecsillapodni. Már sokkal átgondoltabban próbáltam megfogalmazni mindazt, ami bennem van.
De ezt a beszámolót itt most befejezem. Pedig 2014-ben is rengeteget tanultam. Hajjaj. Itt foglaltam össze. Elkezdtem élni és ez most csak az igazi tanulás! Az életmódváltás óta eltelt 3 év inkább piskóta volt ehhez képest, pedig addigi életem legnagyobb küzdelmeit éltem át. De biztosan lesz még pár. Az autoimmun betegséggel meg is kezdődött a sor:-) Szóval nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy tudok-e majd mit kezdeni a helyzettel. Ezt az önbizalmat az elmúlt 3 év munkájával bizony felépítettem magamban és ez határtalan erőt ad nekem!
Egyre inkább látom, hogy mik azok a dolgok, amelyektől diszkomfortosan érzem magam, amiktől hajlamos vagyok én is szorongani. Hajlamos vagyok végletekre, és bár örömöt és szomorúságot egyformán intenzíven meg tudok élni és mindkettőt az élet részének tartom, azért azt is érzem, hogy egyikből sem jó a túl sok. Legalábbis az elmúlt hónapok alapján ezek a tapasztalataim, illetve most ezeket emelem ki tanulságként.
Mert hát: az életet csak utólag értékeljük, de előre kell élnünk. De a tanulságok levonása és az értékelés ettől függetlenül kell. Fontos. Fontos, mert segít döntéseket hozni, előre jutni. Illetve segít abban, hogy bármi is történik, mindenből legalább tanulni tudjunk.
Elkezdtem élni és érnek meglepetések. Próbálok okos lenni, de ennél fontosabb, hogy figyeljek.

Elsősorban magamra.

IMG_0883

30

Hű bazmeg.

Azért ez, hogy ennyire nehezen találjak és csináljak időt magamnak a blogoláshoz, kezd már példa nélküli lenni. Kicsit saját magamat is sikerült “befrusztrálnom” már, hogy ennyire nem jutott idő erre. Persze, mert annyi minden másra meg szántam időt. Mindig így van ez, ezzel tisztában vagyok. 
Időről időre azonban kell az önreflexió és a kizárólagosan saját magamra fordított idő, hogy értékelni tudjam hogy vagyok, hova tartok, jól érzem-e magam.
Múlt héten betöltöttem a 30-at. Bizony ám! :) Kérdezték is már sokan, milyen érzés 30-nak lenni. Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, sose voltam még 30 éves :-) Majd utólag kiderül, hogy milyen volt a 30. életévem. 
Mert hogy a 29. elképesztő volt, az már biztos. Gyakorlatilag napra pontosan 1 évvel ezelőtt kezdődött az az elképesztő fordulat, akkor indítottam azt a bizonyos lavinát, aminek eredményeként most ott lehetek, ahol. Hogy ha megkérdezik, milyen érzés 30-nak lenni, akkor azt válaszolhatom: kurva jó! Mert tele vagyok már olyan élményekkel, tettekkel, elhatározásokkal az életemben, amik mind-mind előbbre vittek és amik által fejlődtem. A 20-as éveim tétovázásain, bizonytalankodásain, megfelelni akarásán túljutva azt mondhatom, hogy tudom, ki vagyok én, és hogy itt az idő, hogy sokkal-sokkal komolyabb fába vágjam a fejszémet, mint korábban.

Rettenetesen sűrű volt az elmúlt év. Ha ebből indulok ki, vajon mit tartogathat még az élet, hát megtippelni sem tudom. Tudom, hogy mit szeretnék és azt is tudom, hogy már van a kezemben eszköztár arra, hogy boldogulni tudjak problémákkal, váratlan helyzetekkel. Hogy van egy saját magamra jellemző attitűdöm, mentalitásom, amivel én boldogulni tudok. Amiből nem fogok lejjebb adni soha: a végtelen pozitivitásom és az életbe vetett hitem. Meg a minőség persze: csak a legjobbal elégedek meg. Nagyon jó helyen vagyok most, ebben is biztos vagyok és úgy érzem, hogy tudok építkezni.

Sűrű volt a 29. évem, és ahelyett, hogy lecsengett volna a dolog, a végére még egy újabb fordulatot is hozott számomra. De először nézzük a pozitív dolgokat:

Már pedig volt belőlük bőven! :) Ezt a képet Annamaritól és Andristól kaptam ajándékba és valahányszor ránézek ér egy aprócska meglepetés, ahogy felfedezem, hogy milyen szavakat, mondatokat gyűjtöttek össze benne, amik mind hozzám, az életemhez kapcsolódnak. Ezúton is köszönöm Nektek :-)

Sosem volt még olyan boldog évem, mint a 29 :-), a 30. szülinapomat pedig egy kis kirándulással és egy óóóóóriási, 60 dekás T-Bone steakkel is megünnepeltük :-) <3 és még a barátaimmal is egy nagyon kellemes szombat délutánt is sikerült eltölteni együtt. A családdal pedig egy Trófeázás is jutott a végére :) Kimaxoltam a témát, azt hiszem!
***

Ez. A. Nap. Meg a diéta.

Egy párszor már megemlékeztem a pihenés fontosságáról, de nem tudom eléggé hangsúlyozni. Nekem most iszonyatosan jót tett. Testi-lelki szinten. Oké, persze javarészt kényszerpihenő volt, mert betegség előjele volt rajtam, de örülök, hogy hallgattam a testemre és nyugton maradtam.
A mai nap nagyon feltöltött lelkileg. :) Nagyon nagyon jól esik az a támogatás, amit a környezetemből kapok, inspirál, köszönöm!
Voltam edzeni a Thorban este Zsoltnál, de most b.szatás helyett az új edzésciklus régi-új elemeit beszéltük át és próbáltuk le, így szerencsére nem volt nagyon intenzív a dolog. Picit meg is fájdult a fejem a vége felé, jelezvén a szervezetem, hogy azért csak bujkált bennem valami. Most már tutira rendben leszek :) Mint a hétfői kis próbálkozásaim az egykezes fekvőkkel, az is szerencsére pozitív irányba lökte az egészségi állapotomat.
Ma is értek azért sikerek, hiszen többek között visszatér az új edzésciklusban a jó öreg fekvenyomás a repertoárba, és lemértük, hogy hol is tartok benne. Legutóbbi emlékeim szerint rúddal olyan 32,5 kiló körüli súly már nehézséget okozott. Egykezes súlyzókkal nyomtam dupla 16 kilókkal legutóbb, a januári ciklusban. Most felvittük 40-re! Volt bennem egy kis belső döbbenet mikor leemeltem a súlyt az állványról, hogy hát ez nem is annyira nehéz.. és végül 3 ismétlést össze is hoztam belőle. Koncentrációban nem voltam csak a topon, de fizikailag nem okozott nagyon nagy megterhelést. Szóval menni fog ez. Örülök neki, mert szeretem a fekvenyomást, egész testes gyakorlat a javából :) Lesz mellé párban (fej fölé) nyomás, ami viszonylag nehéz, de amúgy szintén szívem egyik csücske. Pontosan nem is tudom megmondani, hogy miért, talán egyszerűen csak jó érzés csinálni. Ahhoz is kell minden porcikám :)
Intenzívebbre vesszük a húzódzkodás megtanulását megint, MOST MÁR ÖSSZE KELL VÉGRE JÖNNIE. Érzem, hogy el fog jönni az idő. Nagyon régóta dolgozom rajta. 
Majd szépen lassan bemutatom a többi új elemet is, de egyelőre még nem kaptam meg, fejből meg nem tudok minden fincsiséget felidézni sajnos. Törzserő fejlesztése mindenformában továbbra is fókuszban. Ja igen, és természetesen az egykezes fekvő:)) Megint ufónak fognak nézni a teremben hehehehe.
Pár szót a diétáról.
Valami történik. Határozottan. Február hónapban tartottam következetesen a rendszert.
Számszerűen:
Február 28 napjából 27 napon sikerül értékelhető és viszonylag hiteles feljegyzéseket készítenem az elfogyasztott kajáról a myfitnesspal segítségével. Ez alapján az alábbi számok jöttek ki:
Februárban egy nap átlagosan 1711 kalóriát ettem, amiből 86 g szénhidrát, 89 g zsír és 134 g fehére volt.
Pihenőnapokon átlagosan 1634 kalóriát ettem, amiből 76 g szénhidrát, 90 g zsír és 124 g fehérje volt.
Edzésnapokon átlagosan 1841 kalóriát ettem, amiből 103 g szénhidrát, 87 g zsír és 152 g fehérje volt.
Alapvetően jók az értékek, a különbségek pihenő nap és edzésnap között megvannak. Amin lehet javítani mondjuk, hogy szerintem edzésnapokon picit magas a zsír, pihinapokon meg picit magasabb a széndhidrát, erre megpróbálok odafigyelni jobban. Ez azért is van egyébként, mert úgy éreztem, hogy ezt kívánta a szervezetem. Tehát, ha nagyon erőltetnem kell, hogy változzanak az arányok, akkor nem biztos, hogy mindig meg fogom tenni. Nehéz edzéseim vannak, egyszerűen kell az energia. Továbbra is amellett vagyok, hogy a legfőbb örömforrásaim közé tartozik az edzés, minden fejlődés és ezzel járó élmény, és mindig örömmel tölt el, ha jól megy. Ehhez viszont enni is kell. Továbbra is odafigyelve, okosan, a mértékeket tartva, folytatni fogom ezt a rendszert.
Februárban egy dekát se fogytam, 56,1-4 kg vagyok kb. Őszintén, volt olyan nap, amikor úgy éreztem, hogy nekem ez nem megy, a számok nem igazolják vissza a kitartásomat és a munkámat, lehet, hogy valami nem jó. Miközben egyébként azt éreztem, talán látni is véltem, hogy változok, izmosodom. Talán ezen a fenti kis videón is látszik már valami belőle. Kaptam ezzel kapcsolatban visszajelzéseket is, pozitívakat. Hallgatok is ezekre a visszajelzésekre, abból baj nem lehet :) 
A fogyás akkor sem matek, ha igaz az az alapvetés, hogy ha kevesebbet eszel, mint amit felhasználsz, akkor fogysz. Vagy matek, de nem úgy. Vagy nem olyan időtávon (ahogy azt szeretné az ember). Vagy nem ott, nem akkor. Nem akkor, ha meg fog jönni, vagy ha épp megjött, ha már túl vagy rajta, ha telihold van, ha stresszes vagy, ha szomorú vagy, ha boldog vagy, ha beteg vagy, ha fáradt vagy…. stb. Az elmúlt 2 hónap kitartó munkájának eredményeként elkezdett kicsit változni a testkompozícióm. A számok pedig nem adják vissza a lényeget. Azt meg pláne nem adják vissza, hogy amúgy milyen sokat erősödtem, ami sokkal nagyobb dolog, mint önmagában a fogyás. Egykezes fekvőtámaszokat próbáltam csinálni, én, aki régen attól meghalt, hogy felment gyalog a 4.-re!!!!!!!!! Madness.
Ugye ez a rendszer, amit csinálok, jól látszik, hogy egy alacsony szénhidrát bevitelre épülő (ún. low-carb) rendszer. Azzal a szándékkal csinálom, mert zsírból szeretnék fogyni. Egyébként sokat foglalkoztam az inzulin érzékenység kérdésével is mostanában. Ezek miatt, és talán ebben próbálok még következetesebb lenni, a szénhidrát bevitelemet dominánsan az edzések körüli időszakra próbálom korlátozni, és ezek miatt van, hogy a szénhidrátok jó részét edzésnapokon edzés után viszem be, kihasználva, hogy a megemelkedett inzulin ilyenkor rögtön az izmoknak tudja szolgáltatni az energiát. Bro science. Bővebben majd később. Aztán majd meglátjuk. 
Jókat eszem, jókat edzem, megadom magamnak azt, ami kell, egy emberileg, szociálisan, anyagilag, időben, stb. fenntartható rendszer szerint étkezem. A lemondásokat nem élem meg rosszul, és ha úgy érzem valamilyen okból szükségem van rá, akkor megadom magamnak, amit szeretnék. Úgy érzem, alapvetően egészséges mederben van nem csak a bevitt táplálékom összetétele, rendszere, hanem az étkezéshez való hozzáállásom is, nincsenek frusztrációim, nincs bennem kényszeresség. Következetesség persze van, ez fontos, de a keep calm üzemmód is aktív :) A hétköznapok ritmusa egyébként nekem segít, hogy fenntartsam a rendszert, a hétvégék általában lazábbak. Az étkezési rendszer nagyon sok teret enged a kreativitásnak, igyekszem mindig változatosan főzni, sütni, készülni. Aztán persze előfordul, hogy vannak kattanásaim és napokig ugyanazt vagyok képes reggelizni (pl. a héten csokis protein palacsintát (fehérje+tojás+víz serpenyőben kisütve) túróval) vagy épp vacsorázni.(:
Szóval egyelőre folytatom az étkezési rendszert és a remélhetőleg lassú, ám fokozatos alakulást. 
Meg legfőképp az erősödést. :)
tumblr_myr4frWzT01qc4uvwo1_500

Vasárnapi mókázás, 1. hét 3. edzés

Érdekes lesz ez a PWB ciklus, már látom előre, bevillant tegnap mielőtt elindultunk, hogy “basszus, én tényleg minden alkalommal fogok deadliftelni!” Guggolás az előzőben is minden alkalommal volt. Csak a deadlift volt olyan eddig, hogy amikor csináltam, akkor másnap mindig extra fáradt voltam. Szerencsére amúgy a héten ezt csak a kimaxolós, pénteki alkalom másnapján éreztem (ezt habhengerezéssel, nyújtással próbáltam szombaton orvosolni), de meglátjuk majd, ahogy haladok előre, hogy mi lesz a többi edzésnapon és -másnapon. (Edzés-másnapos leszek :D)
Minden edzéshéten a 3. edzés a legkönnyebb, mármint ekkor nem maxolok guggolásból és felhúzásból sem. A tegnapi edzés nem volt semmi! Én próbáltam ugyan ellazsálni, de sajnos nem jött össze 😀
Nem voltak valami sokan a teremben, mint látszik… Elfogyott a januári lelkesedés sajnos :( Az én lelkesedésem szerencsére határtalan, szóval akinek kell belőle, szóljon bátran 😀
Mentek szépen a légzőgyakorlatok, azt hiszem végre a palloff nyomásnál is elkezdtem érezni valamit hasizomban, amit kéne, hogy érezzek. Simán mentek a guggolások és a felhúzások is, mindkettőnél igyekeztem a tanultakat alkalmazni. Jól éreztem magam. Ezen a napon van megint TGU-m, szerintem ezek is szépültek sokat, a légzésre-törzsfeszítésre itt is extrán figyeltem. 15 kilóval nyomattam őket, elvégre ez a könnyű hét. A vállamra igyekeztem vigyázni, bár azt hiszem a pörgetős gyakorlatok a végén egy picit megviselték. Az a jó, hogy ha az edzés végi pörgetésben rövidek a szünetek két kör között, hogy hamarabb véget érnek a szenvedéseim 😀 Micsoda tanulság 😉
A diéta a héten alapvetően jól ment, bár a mennyiségből nem sikerült annyit visszavenni, amennyit elvileg terveztem (az edzésterheléssel párhuzamosan próbálom alakítani). A tegnapi edzés után konkrétan azt éreztem, hogy bármit megennék. A szokásos kedvenc  fehérjés banánturmix után 1,5 órával ebédeltünk, sikerült több mint 3 fél csirkemellet eltüntetnem némi zöldséges bulgur-“rizottó” kíséretében. Ha akartam volna se lett volna időm lefotózni, eltűnt a tányérról az egész mintha nem is lett volna 😀 Aztán még ehetnékem volt, valami édeset akartam, de ezt házi készítésű mandulatejből főzött kakaóval sikerült megoldanom. Finom volt, jó krémes, sűrű, és 15 perc alatt kész volt. 
A diétában belőtt mennyiségek úgy tűnik működnek, a mérleg tanúsága szerint IS, mert hogy érzésre és látványra is úgy tűnt nekem, hogy fogytam megint. Jó ütem ez a kb fél kg fogyás 1-2 hetente, nem is kell ennél több. Érdekes megfigyelnem, hogy pl. a havi ciklusommal párhuzamosan mikor indul meg jobban a mérleg, mert ezzel is vettem észre összefüggést. Összességében ez az odafigyelés segít nekem jobban megismerni magamat :)

Forrás: Tumblr

diéta, edzés, egészség

A fogyókúrás versenyek margójára

Most már majd két éve, hogy ebben az “életmód témában” mozgok, olvasok, kutakodom, érdeklődök. A mindennapjaim része a dolog, néha már-már túlzó mértékben is. Kicsit úgy érzem, mintha állandóan erről beszélne most már mindenki. Ugyanakkor azt látom, hogy a fontos kérdésekről nagyon kevés szó esik, helyette csak a szűk felszínt kapirgáljuk. Számomra ilyen kérdések például a nők és a testtudat kapcsolata, az ezzel kapcsolatos sztereotípiák, a tapasztalataink, a külső és belső elvárások kérdése, a másság (othering), a női test tárgyiasítása (objectification vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy “to be looked at”), a megbélyegzés (bullying), a body-shaming, a frusztrációk, az étkezési zavarok, food-policing stb. Rengeteg fontos téma, amiről nem beszélünk, miközben a mindennapjainkat észrevétlenül is átszövik ezek a gondolatok. Kezdve a nők saját magukra tett kis poénos megjegyzéseitől (“akkora a fenekem mint egy ház!“, “addig nem megyek strandra, amíg nem fogyok le!“) az explicit megnyilvánulásokig és másokra tett megjegyzéseikig (“hogy néz már ki!“, “ne vegyen fel ilyen pólót!“), a sort hosszasan lehet folytatni. Egyébként nekem ez egyfajta célom is, hogy megpróbáljam átgondolni ezeket, és hogy lássam, mit lehet kezdeni ezekkel a kérdésekkel, tudjuk-e és ha igen, miként tudjuk őket a javunkra, a fejlődésünkre fordítani.

Ami most megihletett, az az év eleji nagy nekilendülés, a “bikini formáért” való küzdelem, és ezek egy formája, amiben kulminálódik: a fogyókúrás versenyek.

Fogyókúrás versenyekkel szerintem már nagyon sokan találkoztunk, időről-időre felbukkannak. Olykor még TV-s valóságshow-t is csinálnak belőlük, tetézve a bajt. De pontosan mi a baj?

Ami számomra elsőként feltűnik: nem véletlenül nem életmódváltás-versenynek hívják őket. Ugyanis abban nem lehetne versenyezni. A versenyek egyik sajátossága, hogy egy adott szempont alapján kívánják a legjobbat /legjobbakat megtalálni és jutalmazni. A fogyókúrás versenyeknél pedig ez egyértelműen a leadott kilók számát jelenti. Az, hogy ezt egyébként minden versenyző saját kiindulási helyzetéhez mérik persze rendben van, hiszen így lesz “objektív a verseny”. Viszont egyből látszik, hogy miért nem életmódváltás-verseny a nevük: a sikert egy apró jelzőszámra kihegyezve, kizárólag a kilók számában mérik. Hiszen azt hogyan lehetne mérni, hogy “most már sokkal jobban ismerem magam és rájöttem, hogy miért voltak falási rohamaim”, “most már sokkal jobban bízom magamban” “most már úgy érzem, bármire képes lehetek”? Pedig ezek a szempontok mind felmerülhetnek a fogyással párhuzamosan – és szerintem sokkal értékesebbek is, mint pusztán a számok.

Forrás: Tumblr

Mi az előnye annak, ha a leadott kilók számára koncentrál valaki?

Nagyon sokan vannak olyanok, akiknek a túlsúly egészségügyi problémákat okoz. Ha csökken a testtömeg, akkor az szó szerint sok fizikai tehertől felszabadítja az ízületeket, a vázrendszert, a keringési rendszert, a légzést, mindent. Önmagában tehát, olyasvalakinek, akinek magas a testzsír aránya, nehezen mozog emiatt, nem nagyon rendelkezik állóképességgel, jót tesz, ha le tud adni súlyt, mert az egészségét szolgálja vele. Azt gondolom azonban, hogy nagyon hajlamosak vagyunk egyből ítélkezni, ha olyan embert látunk, akinek nagy a testtömege. Egyből sztereotípiákat társítunk mellé: ő biztos nem sportol, ő biztos nem egészséges és egyáltalán nem is figyel oda magára. Én ezzel nem értek egyet: az egészségi állapotnak csupán 1 jelzőszáma a testtömeg és a testalkat, és nem mindig vezet helyes következtetésre, ha ez alapján ítélkezünk. Ez a gondolat egyébként megegyezik azzal, hogy ne ítélkezzünk mások felett ismeretlenül. A body-policing káros gyakorlat, ha mi VALÓBAN azt szeretnénk, hogy embertársaink egészségesebbek legyenek, mozogjanak többet, és válasszanak a testük számára jobban hasznosuló táplálékokat az étkezésükben.

A fogyókúrás verseny előnyei tehát számomra ki is merültek ebben a szűk keresztmetszetben. Akinek az egészségét veszélyezteti a súly, valóban nyerhet azzal, ha lead belőle. De mi fog történni hosszú távon?

Ami a fogyókúrás versenyek legfőbb hátránya: rövidtávra szólnak. Hiszen, sokadszor ismételve, nem életmódváltás-verseny a nevük. Félreértés ne essék, látszik, látom, hogy vannak olyan emberek, akiket motivál egy komplett életmódváltásban az a tény, hogy versenykörnyezetben kezdenek neki. Ott vannak a sorstársak is, egy egymást biztató közösség is akár, és ez a fajta támogatás egyébként nagyon fontos lehet egy egyén céljainak elérésében. Vannak olyanok, akiket egy ilyen élmény hosszú távon tud egy új életmód útjára terelni!

Ám a többség nem ilyen. Nem is van azzal baj, hogy nem ilyenek, hiszen például engem sem motivált soha egy-egy fogyókúra verseny gondolata. A baj azzal van, hogy a résztvevők többsége nem kezeli ezt kellő tudatossággal. A baj azzal van, hogy irreális célokat tűznek ki maguk elé. Az életmódváltás azért nem sikerült számukra korábban, mert nem apránként kezdtek hozzá. Nem kezdték az életüket apránként megváltoztatni, hogy végül hosszabb idő elteltével már azt láthassák: szépen lassacskán az egész megváltozott.
Általában lelkes fogyókúrázók vágnak bele újabb és újabb versenyekbe. Ismerik már ezt az utat: lefogynak, örülnek neki, majd “elbízzák magukat” és szép lassan visszajön minden. A siker csupán átmeneti, mert lehet, hogy nem foglalkoztak azzal, hogy megértsék, miben is más “az egészséges életmód” mint az, amit korábban csináltak. Nem találták meg a gyökerét a korábbi életmódjuknak (legyen az akár lelki/önbizalmi vagy épp környezeti hatás (család, szülői minták, lehetőségek)) ami hozzásegítette volna őket ahhoz, hogy egy új útra lépjenek.

Ami a fogyókúrás versenyek másik hátránya: káros minták melegágyai. Ez alatt pedig értem például az irreális célokat, saját magunk másokhoz való hasonlítgatását, az étkezési zavarokat.

Az irreális célok: adott időtávon belül x kiló leadása. Mégis ki lehet ennyire biztos magában? “Májusig leadok 10 kilót!” Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyen kijelentést tegyen szerintem. Kellő önismerettel, a testünk, igényeink pontos ismerete mellett SEM garantált az, hogy egy ilyen célt kitűzzünk magunk elé és véghez is vigyük. A test nem egy GÉP. “Megvan a precíz input és abból következik egy biztos output.” Komoly sportemberek/fitneszmodell-versenyzők/testépítők/stb. sajátja ez a műfaj, akik ismerik az időzítés, az ütemezés mibenlétét (és megvan hozzá a maguk eszköztára is, ezt ne feledjük). Az átlagemberé nem feltétlenül.

A célok kitűzése motiválhat bennünket, de nagyon fontos, hogy mit kezdünk akkor, ha nem érjük el a célunkat. De mondok jobbat: az is fontos, hogy mit kezdünk akkor, ha elérjük a célunkat! Tudjuk-e megérteni és hasznosítani saját magunk számára hosszú távon az eredményt? Meg nem értett kudarcélménnyel terheljük magunkat? Látjuk-e pontosan, hogy mi vezetett a sikerhez? Foglalkozunk-e a kérdéssel eleget? Hiszen akkor is le tudok fogyni, ha szimplán nem eszek (a kilók számában teljes lesz a siker és megnyerem a versenyt!) meg akkor is ha jó sokat eszek, de megválogatom, hogy mit, és mellette olyan edzéseket végzek, amik által épülök (ekkor a kilók száma egyből elhanyagolható tényező lesz).

Sokan nő csinálja azt, amikor le szeretne fogyni, meg szeretné változtatni a kinézetét, hogy kitűzi a hűtő ajtóra/facebook oldalára egy nagyon csinos, általában fürdőruhás lány fotóját. Ami még rosszabb, hogy talán mellé rakja azt is, milyen volt ő korábban és milyen nem szeretne már lenni. Ebben én több problémát látok: másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, túl nagy/irreális célokat tűzünk ki magunk elé, és negatívan tekintünk saját magunkra (“hát hogy néztem már ki 70 kilósan!”). Pedig saját magunk motiválása, általunk megválasztott eszközökkel, jó dolog. Fontosnak tartom, hogy tudatosan keressünk motivációt. Ám véleményem szerint ezek az eszközök alkalmatlanok arra, hogy hosszú távon is valóban motiváljanak.

Az én kérdésem továbbá az: tisztában vagyunk-e azzal, hogy a csinos lány fotója általában retusált (még a lány sem néz ki úgy a valóságban, mint ahogy a fotón látszik), egy maszkulin szemléletben, az esetek nagy részében vélhetően férfi által készített, a tömegmédiába ágyazott, nyugati, fehér, férfiak által dominált környezetben előállított, eladásra kínált TERMÉK.
Ha egy ilyen fotó által képviselt ideálhoz mérjük magunkat, akkor nem saját magunk értékeire koncentrálunk, hanem idegen emberek szűrőjén keresztül szemlélt és reprezentált világhoz mérjük magunkat.
Ami még ennél is fontosabb: újratermeljük azt az elvárást, hogy nőként arra kell, hogy legyünk hivatottak, hogy szépek legyünk. Háttérbe szorul a harmonikus életvitel, a teljesítmény, az intelligencia, az emberi értékek, és csupán egy szűk szempontra korlátozzuk magunkat. Megvesszük a terméket, amit kínálnak nekünk, mert azt gondoljuk, hogy ez lesz számunkra a legjobb. Ez a jól eladott termékek tulajdonsága :)
Az effajta termékek természetéről nagyon sokat lehetne még írni, valószínűleg még fogok is, megpróbálom átgondolni ezt a kérdést, hiszen ez sem fekete vagy fehér, egyértelműen rossz vagy jó. A lényeg, hogy megpróbáljuk megérteni és átlátni azokat a folyamatokat, szándékokat, amik ebben a gondolatkörben, ebben a témában mozognak.

Egy időben én is azt hittem, hogy motiválnak ezek a fotók. Amikor még új volt ez az egész világ, akkor nagyon vonzónak láttam azokat a képeket. Ám mögé kell nézni a dolgoknak, hogy lássuk azok valódi arcát. Számomra a legjobb és leginspirálóbb az volt, amikor élőben is találkozhattam ilyen emberekkel. Egész másként inspirálja az embert az, ha körülveszi magát ilyen férfiakkal és nőkkel, beszél velük, látja őket edzeni, megérti az ő saját hajtóerejüket, megismeri az ő szorongásaikat akár, mintha csak egy fotót próbálna hamis ideálként követni. Sokkal emberibb lesz tőle az egész.

Itt pedig következik az, ami még szintén fontos: próbáljuk meg ne utálni magunkat. Én is voltam 70 kiló, utólag furcsa is látni ezeket a fényképeket, hiszen egész másként éltem meg akkor mindent, mint ahogyan most szemlélem ezt. De nem utálattal gondolok magamra. És ha én újból 70 kiló szeretnék lenni, akkor pont lesz.rnám, hogy ki mit gondol, ha úgy érezném jól magam! Nem azon fog múlni. Ahhoz, hogy változni tudjunk, persze látnunk kell a korábbi életmódunk korlátait, hátrányait. De saját testünk elfogadásából és szeretetéből sokkal több energiát tudunk meríteni hosszú távon, mint az utálatból. Nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy ne legyen túl coelho-s, de a lényeg akkor is ez. Ha hosszú távon szeretnénk fenntartani az elért eredményeinket, akkor át kell gondoljuk a saját magunkkal való kapcsolatunkat is.

Amikor egy ilyen verseny kezdetén mindenki rá van pörögve a céljaira, hogy most mindent belead, sokan megosztják, hogy milyenek nem szeretnének lenni (szinte egymásra licitálva), azzal nem csupán a saját magukkal való viszonyról beszélnek. Akkor bizony arról a másik emberről is beszélnek, aki most lehet, hogy pont olyan mint ő akkor volt. (Pl. én azt gondolhatom ennek láttán, hogy “Ha ő nem szerette az akkori önmagát, akkor biztos én, akinek hasonlít rá a testalkata, sem vagyok elég jó..”) Elérkezünk ismét ahhoz a kérdéshez, hogy miként ítélkezünk (saját) és mások testén, kinézetén.
Ugyanez a strand témával. Amikor egy, a mi saját mércénk szerinti csinos lány azt mondja, hogy márpedig ő “ki nem megy így a strandra”, azzal másodlagos üzenetként azt is közli, hogy az sem való strandra, aki ugyanúgy vagy “rosszabbul” néz ki, mint ő. Ennél csak még rosszabb, ha valaki expliciten kifejezi, hogy ki mehet ki a strandra és ki nem. Az én véleményem az, hogy teljesen feleslegesen keserítjük meg egymás életét ilyen gondolatokkal. A strand, a vízpart egy nagyon kellemes hely és mindenkinek joga van ahhoz, hogy jól érezze magát, akárhogy is néz ki. A strandon fürdőruhában jó lenni, senkinek nem kéne zsákba bújnia mások miatt. A strandot aztán be lehet szépen helyettesíteni ezer más dologgal, például az öltözködéssel, a mozgással, stb. Ha valakinek problémája van a másik testalkatával, akkor egy biztos: az az Ő problémája és nem azé, akiről véleményt formál. A kimondott szavaknak, gondolatoknak azonban ereje van és az egyes emberekben igen rosszul, bántóan tud lecsapódni egy-egy ilyen gondolat. Én amellett vagyok, hogy sokkal több és jobb eredményt érhetünk el, ha mások lehúzása helyett mások felemelésére koncentrálunk.

Forrás: Tumblr

Az az ideál él bennünk, hogy csak a vékony ember egészséges és szép. Itt viszont visszatérek a fenti gondolatokhoz: milyen diskurzusból és milyen környezetből származnak ezek a gondolatok, amiket már-már tényként kezelünk? Észrevesszük-e azt, hogy az egészségnek és a szépségnek is ezerféle formája van, és nem csupán egyfajta testalkat testesíti meg azt? Ha egy cikkben az egészség és a szépség  feliratok mellett egy bikinis, izzadó fitneszmodell jelenik meg képi reprezentációként az esetek többségében, akkor az szépen beépül a gondolatainkba és elhisszük, hogy ez a helyes, ez a jó, ennek így kell lennie, mindenkinek ez kell, hogy legyen a célja. Nem fordítunk figyelmet arra, hogy a világban hány olyan különféle ember van, akik ettől az ideáltól eltérően élnek teljes, boldog, egészséges életet. Mert amúgy nagyon sok ilyen van.

A másik pedig: hiába vágyakozunk arra, hogy úgy nézzünk ki, mint egy másik ember azon a képen. Egész egyszerűen ő nem mi vagyunk (elég banális gondolat, de fontos!). Más a genetikánk, a körülményeink, a lehetőségeink, a múltunk, a személyiségünk. Hiába tetszik valakinek a lába, ha ő 180 cm magas én meg csak 154, neki keskeny a csípője, az enyém meg széles, stb. Más lesz az eredmény, ha ugyanazt a munkát is fektetjük bele. Meg kell próbálnunk elfogadni magunkat és megelégedni azzal, amik mi vagyunk. Mert amik mi vagyunk, az épp annyira jó és értékes MÁR MOST, mint amilyennek másokat látni vélünk. Különösen fontos ezt átértékelnünk akkor, ha belegondolunk abba, hogy milyen környezetbe ágyazva és kik hozzák létre azokat a bizonyos képeket és ideálokat. Kiknek is akarunk mi valójában megfelelni?!

Végül pedig néhány szó az étkezési zavarokról. Nem vagyok a téma szakértője. Ám egyben biztos vagyok, hogy a fogyókúrás versenyek kimondva vagy kimondatlanul is, de melegágyai az étkezési zavaroknak. Az arra hajlamos embereknél igen könnyen megnyitják az utat az étkezési zavarok, az étkezéssel kapcsolatos frusztrációk, szorongások világába.

Ha arra koncentrálunk, hogy gyorsan fogyjunk és ezt rossz módszerekkel (pl. éhezés, léböjt kúrák, 90 napos baromságok) tesszük, akkor egyrészt belekerülünk egy spirálba, ami a fogyás-hízás örök váltakozásába vezet. Kudarctól az átmeneti sikerekig, majd újabb kudarcokig. Ez már önmagában egy egészségtelen kapcsolatot eredményez az étkezésben számunkra és testi épülésünket sem segíti.

Ha viszont arra koncentrálunk, hogy fogyjunk és ezt jó módszerekkel tesszük, akkor egy dolog biztos: nem garantált, hogy megnyerjük a versenyt. A valóban sikeres és hosszú távú fogyás titka ugyanis a fokozatosság és nem a gyorsaság. Nagy túlsúlynál persze hamarabb szaladnak le a kilók, ahogy ürül a testben tárolt víz, és ez a jó étkezéssel is megtörténik, ám az a csavar az egészben, hogy a korábban ideálként kitűzött testalkatainkkal nem fogunk fogyókúra versenyt nyerni, mivel azok a testalkatok azért is vonzóbbak, mert izmosabbak, és így nehezebbek is (feltételezvén továbbra is azt, hogy csak a leadott kilók számában mérjük a sikert), és persze hosszú hónapok munkájának eredményei. Azt fogjuk érezni, hogy egyes emberek nagyobb sikerei mellett elhalványulhatnak a saját apró törekvéseink és sikereink. Mivel versenyhelyzetben próbáljuk az egész folyamatot végigcsinálni, ez a szellemiség nyomot hagyhat rajtunk és nem biztos, hogy akkora örömmel tudjuk megélni azt, hogy változtatni voltunk képesek, mert akarva-akaratlanul is másokhoz kell mérjük a saját eredményeinket.

A fogyókúrás versenyek (de itt pedzegetném azt is, hogy a különböző napjainkban népszerű diéta-irányzatok és közösségek is) az étkezési zavarok melegágyai, és hiába gondoljuk azt, hogy étkezési zavara csak nagyon sovány embernek lehet. Az étkezési zavar lelki eredetű és nem kötődik testalkathoz, férfiakat ugyanúgy érinthet mint nőket. Nyilván, az éhezésnek az eredménye kóros soványság lehet, de az étkezési zavarok skálája nagyon sokrétű. Én a minap például arra jöttem rá, hogy amikor tavaly nyáron kipróbáltam egy étkezési rendszert, ami aztán állandó frusztrációba hajtott, az bizony az étkezési zavarok egyik előszobája volt.

Forrás: Tumblr

Nem kell kórosan soványnak vagy elhízottnak lennünk ahhoz, hogy egészségtelen legyen az étkezéssel való kapcsolatunk: ha a folytonos kétkedés (ez vajon egészséges?), kényszeres kalóriaszámlálás, frusztráció, futás-egyenérték számítás (ezt a hambit hány perc alatt futom le?), food-policing (abban van finomított cukor? akkor biztos méreg) a mindennapi étkezési, vásárlási gyakorlatainkat átszövik, akkor érdemes néha azt mondani, hogy megállj, ez így nem lesz jó, mi is az én problémám pontosan? Miért félek enni? Vagy épp: mit és miért kompenzálok az evéssel kapcsolatban, miért vagyok így ráparázva a témára?

Forrás: Tumblr

Megannyi kérdés merül fel tehát, és ez csupán a felszín, amit érintettem. Mindegyik részszempont (és rész-részszempont is) önmagában megér egy külön bejegyzést. Amellett vagyok, hogy ha benne is vagyunk a lendületben, hogy változtassuk az életünkön, próbáljuk kritikával szemlélni mindazon tényezőket, amik alapján döntünk, abból nem lehet baj. Sokan sokfélék vagyunk és mindannyiunk számára más módszer hozhatja meg a hosszú távon is fenntartható, jó eredményt, amivel aztán azt érezzük, hogy minőségi változás történt az életünkben, és végre jó úton – a saját utunkon – haladunk.

Az első évek

Ne válts életmódot!

Sokszor próbálok visszaemlékezni mostanában arra, hogy hogyan is éreztem magam azelőtt, hogy életmódot váltottam volna. Tudom, hogy ugyanúgy tettem a dolgomat mint most: foglalkoztam a szeretteimmel, dolgoztam keményen, próbáltam örömet lelni a munkában, az életben, igyekeztem fejlődni minél több készségemben és képességemben. Mégis, az életmód, amit folytattam hosszú távon nem szolgálta az egészségemet. Valójában egy kényelmes komfortzónán belül léteztem, ami teret adott bizonyos vágyaim megélésének, a kreativitásom kibontakozásának, lehetőséget egy viszonylag örömteli életre, ám igazi változásra valójában nem volt alkalmas. Sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos feladatok vagy éppen felmerülő nehézségek meghaladják a képességeimet és ha legyűröm őket, akkor fejlődni fogok általa. Fejlődtem is persze, de soha nem volt annyira átütő a siker. Ám volt egy dolog, amit minden egyéb törekvésem ellenére valójában mindvégig elhanyagoltam: a testem, a fizikai mivoltom és így az egészségem. Az eltelt évek alatt valójában elkényelmesedtem. Féltem a bizonytalantól és a váratlan helyzetektől, ezért nem is nagyon mozdultam ki sokat, az emberek felé nem voltam annyira nyitott, amennyire szerettem volna lenni. Miközben bennem is alakultak ki frusztrációk a külsőm miatt – no nem azért, vagy nem csupán azért, hogy holmi külső elvárásoknak megfeleljek, hanem mert legbelül tudtam, hogy az egészség a legnagyobb érték és én nem az egészséges úton haladtam. Ehhez még az sem kellett, hogy káros szokásaim legyenek: ritkán iszom alkoholt és soha életemben nem gyújtottam rá például. Elegendő volt “csak” nem mozogni és gyakorlatilag egész nap ülni, a szedentarizmusban elkényelmesedni. 
Évek óta hallgattam, néztem, olvastam unos-untalan a különféle szövegeket a rádióban, a tévében, az interneten, hogy “válts életmódot“, az “életmódváltás az egyetlen megoldás”, az “életmódváltás a JÓ megoldás!” – amivel csak egyetlen hatalmas nagy problémám volt: nem tudtam mit jelent az a szó, hogy életmódváltás. Nem volt számomra kézzel fogható a dolog, nem tudtam realizálni a saját életemben. Így aztán lefordítani se tudtam cselekvésre. Hiába olvastam el a huszonnyolcadik cikket is az “életmódváltás fontosságáról”, az egésznek nem volt túl sok értelme számomra. Mégis, most, hogy már eltelt több mint másfél év azt mondom: egyik napról a másikra életmódot váltottam! Ehhez egy dolog kellett számomra: megtanulni, hogy mik lehetnek azok a lépések, amik változást hoznak a korábbi életemhez képest. Amit viszont egy dolog alapozott meg: elegem lett abból, ami addig volt! Végre nem tagadtam tovább magam előtt, hogy milyen életet éltem korábban. Ez nagyon ösztönös dolog volt számomra, úgy érzem, hogy meg kellett rá érjek, hogy ez a változás bekövetkezhessen.  
Elegem lett és gyors változást akartam ugyan, de tudatosan apró lépésekkel kezdtem. Megnéztem, hogy mi az, amiből elegem lett, mi az amit szeretnék helyette, és megpróbáltam kitalálni, hogy milyen módon tudnám elérni. A bizonytalanban kezdtem el járni, számomra új területen. Természetesen olvastam sokat, tanultam, próbáltam szelektálni az információk között és kaptam ötleteket is. Ez mind sokat segített. Elkezdtem próbálkozni. Először a reggeli korán keléssel és a futással. Aztán a reggelizéssel. Aztán más mozgás kipróbálásával. Új alternatívákkal pl. a közlekedésben (biciklire váltottam). Szépen lassan pedig átformáltam az étkezési szokásaimat is. Először csak elhagytam a cukrot a reggeli kávémból, aztán szépen lassan mindenből. Unásig tudja már mindenki ismételni, hogy mik azok az ételek, amiket nem tanácsos napi szinten többször fogyasztani. Ezeket cseréltem le én is apránként. A kis hógolyó elindult a hegyről és szépen lassan lavina lett belőle. Minden megváltozott. Ahogy lezúdult a lavina, megváltozott a táj is mögötte. Így változtam meg én is. Teret kaptak az alapvető igényeim: a rendszeresség az életvitelben, a mozgás örömének megélése, az emberi/társas kapcsolataim bővülése, a kreativitásom kibontakozása, összességében a magammal való törődés. 
Szóval én azt mondom: ne válts életmódot! Helyette kezdj el apró lépésekben gondolkozni és apró dolgokat megváltoztatni. “Even the smallest person can change the course of the future” – mondta Galadriel a Gyűrűk urában, amire én azt felelem: a legapróbb lépésekkel is képes vagy megváltoztatni a jövődet. Nem kell a legnagyobb falatot lenyomni a torkodon: nem kell egyik napról a másikra teljesen életmódot váltani. Van, akinek sikerül, de ez a ritkább szerintem. Gondolkodj el, milyen helyzetben vagy most, ötletelj, hogy mi az a dolog – akár a legapróbb is! -, amin tudsz változtatni. Kezdj el apró lépéseket tenni és azon kapod magad, hogy lassacskán változni fog minden, amíg észreveszed, hogy most már nem olyan az életed, mint amilyen korábban volt. Sokkal de sokkal jobb! 
Nem muszáj ezt feltétlenül a fogyás témájára redukálni, működik ez nagyon sok céllal is, amit kitűzöl magad elé. Olvass, tanulj, kérdezz, beszélgess, találkozz emberekkel, legyél nyitott, próbálkozz és ha valami elsőre nem sikerül, akkor próbálkozz másként. Amíg megtalálod, hogy mi az, ami működik számodra, valószínűleg találsz olyan dolgokat is, amik egyszerűen nem működnek. Ezt ne éld meg kudarcként, inkább fogd fel tapasztalatként és próbálj tanulni belőlük! 
Amit véghez vittem, azt már címkézhetem életmódváltásnak, de én inkább hívom életváltásnak, hiszen nem csak egy-két paraméter változott meg az életvitelemben: alapjaiban másként élem meg most az életet, mint korábban. A mérleg által mutatott szám a legkisebb részlete a dolognak. Ha pedig valamit fontosat megtanultam, akkor ez az: a legapróbb fejlődés is fejlődés, a legkisebb lépés is lépés, amivel már közelebb kerülhetek a célomhoz. 

IMG_1665-001

Az étrendem tervezése

Végre kikristályosodott bennem, hogy mit is szeretnék, ahogyan azt a tegnapi bejegyzésben is írtam. Tudatos és tervezett étkezést szeretnék folytatni, ami hozzásegít engem ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Az elhatározás megvan, hátra van még viszont egy kis munka. Ez a munka pedig a tervezés maga, ami azért kell, hogy a hétköznapokban, munka mellett, elfoglaltságok mellett azzal kelljen a legkevesebb időt töltenem, hogy kitaláljam pontosan mit is tudok/fogok enni és mikor. Az ehhez szükséges bevásárlás és a főzés épp elég időt vesz majd el így is.
Többféle szempont mentén tervezek:
1) Makrotápanyagok, vagyis a fehérje, szénhidrát és zsír. Ebben a bontásban felírom a potenciális alapanyagokat (egy-egy alapanyagot a domináns összetevőjéhez sorolok), amikből majd összeáll az étkezésem. Olyanokat írok fel, amik illeszkednek az elképzeléshez, amiket már használtam, amiket ismerek és amikkel könnyen dolgozom. Nem feltétlenül most fogok kísérletezni a kakashere pörkölttel.
Fehérjék:
  • húsok: csirke, pulyka, disznó (marha, kacsa, liba)
  • halak: tonhal, lazac, afrikai harcsa, pisztráng, tőkehalfilé
  • tenger gyümölcsei: garnélarák
  • tojás
  • túró
  • (tej)
  • (natúr joghurt)
  • (sajt)

Szénhidrátok:

  • zab (pehely, -korpa, -liszt)
  • ide sorolom a zöldségeket: répa, gyökér, brokkoli, spenót, karfiol, káposzta (fehér, lila, kel), paradicsom, paprika (zöld, kaliforniai, kápia), karalábé, cékla, rukkola, saláta, retek, uborka, padlizsán, gomba
  • külön csoport a keményítő tartalmúak: lencse, bab, borsó, stb.
  • gyümölcsök: banán, alma, eper, áfonya (bár a gyümölcsök szerepe alapvetően az edzések környékére korlátozódik csak)
  • (tej)
  • (natúr joghurt)
  • (sajt)
  • (olajos magvak)
  • bulgur
  • rizs
  • krumpli
  • köles
  • tészta (teljes kiőrlésű, durum, csökkentett CH tartalmú)
  • lisztek, kenyérfélék

Zsírok:
  • olíva (olaj, bogyó)
  • kókuszzsír
  • olajos magvak
  • avokádó
  • (sajt) (keménysajtok preferáltak)
  • zsírosabb húsok
  • egyéb egyszeresen telített zsírok 
  • egyéb többszörösen telítetlen zsírok

A lista nem teljes, de kiindulási alapnak, ötletadónak jó.
2) Elkészítés módja. Az egyes tápanyagcsoportokhoz tartozó alapanyagok felsorolása után ötletelek azon, hogy miként lehet őket elkészíteni és ezeket is megpróbálom csokorba gyűjteni, mert a heti menüm összeállításában sokat segítenek.
Például, ebédre, csirkemell:
– natúr átsütve – különféle fűszerezéssel
– párolva
– valami speckó pácban sütve
– rántva (tk. liszttel, zabliszttel v. lenmagliszttel panírozva)
– kockára vágva pl. pörköltnek, zöldségekkel (lehetőségek tárháza nyílik egyből)
– kockára vágva valamiféle szószban, pl. paradicsomos, kókusztejes (indiai)
De ha gyorsan ideveszem még a darált hús lehetőségét is, akkor a teljesség igénye nélkül:
– fasírt
– “stefánia szelet”, jó kis főtt tojással a közepén
– bolognai ragu
– rakottas
3) A kombinációk. Ha minden ebédre másfélét eszek, akkor ez a pici lista is már legalább 9 napra nyújt ötletet. Ha az egyes elkészítési módok mellé adott köretet is variálom, ismét sokszorosára nő a lehetőségek száma. Minden adott a gasztronómiai élményekhez és a változatos étkezéshez!
Szeretném megkönnyíteni a dolgomat és csak két naponta főzni, terveim szerint a pihenő napon, ezért nagyobb adagot igyekszem majd egyszerre elkészíteni. Mivel pihenő napokon vissza kell venni a szénhidrát bevitelt, ezért megpróbálom ezt kreatívan megoldani. Példaként, rakott kelkáposztát főzök, de a rizst nem teszem bele az ételbe, hanem mellé rakom köretnek. Így, edzés utáni kajának tudok enni egy adagot külön rizzsel, de másnap, pihenő napon is jó lesz ebédre, mert a rakott kelem csak hús+zöldségből áll össze, extra szénhidrát nélkül.
Hasonlóképp átgondolom, hogy a többi étkezésre mik juthatnak alapanyagok és elkészítés alapján. Mivel számomra gond az elégséges mennyiségű kalória bevitele, így azon is próbálok gondolkodni, hogy milyen apró trükkökkel tudom felturbózni. Ma este pl. főzés közben eszembe jutott, hogy kókusztejből készült mártással, pihenőnapokon, az ebédemben megbúvó zsírmennyiséget tudom növelni. Vagy pl. a zöldséges ragumba csempészek olajos magvakat. A sült hús mellé teszek egy tükörtojást, ezzel a fehérje- és zsírbevitelt is növelem. Ha egyéb ötletek kellenek, akkor pedig bújom az internetet :) A lényeg egyébként, hogy a kitűzött 1700 kalória egy átlagos napi érték legyen és heti szintre vetítve jöjjön ki. 
Nincs-e ez az egész túltervezve?
Mindamellett, hogy a tervezést hasznosnak tartom, azt is fontosnak tartom, hogy a napi életritmusom, életvitelem is gördülékeny legyen és jól érezzem magam. Abban bízom, hogy egy-két nap alatt bele fogok tudni majd rázódni, felveszem a ritmust és nem lesz gond vele. Ha meg gond lesz, akkor kigondolom, hogy mit tudnék másképp/jobban csinálni. 
Felnézek azokra, akik képesek szigorú menetrend és előírások szerint étkezni, meg azokra is, akik képesek következetesen tartani az elhatározásaikat. Tavaly év végén voltak jó időszakok, amikor nem volt gondom a felvázolt rendszer betartásával, csak hosszú távon nem tudtam fenntartani, mert év vége volt meg anyámkínja és elfáradtam úgy overall mindenben. Nem volt kedvem főzni, satöbbi. Most úgy érzem, hogy menni fog, amit szeretnék, azon vagyok, hogy sikerüljön! :)
Mai ebédem: 20 dkg lazac, friss kevert salátával, szárított paradicsommal, olívaolajos öntettel
bátorság, fejlődés

A csodák a komfortzónádon kívül történnek

Az elmúlt napokban nagyon sokat jár az eszem a blogon, az újonnan létrehozott facebook oldalamon, meg úgy magamon is általában. Ezen az egész életmódváltásos sztorin. Azért fogtam bele, mert úgy éreztem, hogy változás kell, hogy többet szeretnék kihozni magamból és szeretném ezt megmutatni minél több embernek. Hogy megpróbáljak jó példát mutatni. 

De mi is az, amit most szeretnék?

Szeretném végre kihozni magamból a lehető legtöbbet! A 2013-as év összefoglalójában azt írtam, hogy nem sikerült elérni az álomsúlyt, amiről nem is tudtam, hogy mennyi is az. Nem jött össze még a legjobb formám, amit annyira szeretnék látni. Na nem mintha a puha és kerek formák és az alatta megbújó izmok nem lennének önmagukban is tökéletesek és szerethetőek ;), de egész egyszerűen hajt a kíváncsiság! Nem utálom magam, elfogadom és szeretem magam most is, ahogy vagyok, nincs gond az önértékelésemmel, önbecsülésemmel. Viszont ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy végre megmutassam magamnak, nekem is össze tud jönni az a forma. Tudjátok, az a sportos. Szeretném lepucolni magamról a zsírt (azt a fránya utolsó x kilót!) és tovább izmosodni, amennyire egészséges és fenntartható keretek között ez lehetséges.
Mit kell ehhez tennem?

A kisebb “gond” az edzés. Van egy szuperül összerakott tervem, a sohasem lankadó motivációm és a sportolás iránt érzett szenvedélyem, hogy végig is csináljam. Nekem már nem kell azzal küzdenem, hogy levonszoljam magam a terembe. Imádom csinálni, az egyik legfontosabb örömforrásom! Szóval ez már egy igen jó alap :)
A nagyobb “gond” a diéta. Vagy másként fogalmazva tudatos étkezési rendszer. Aminek döntő szerepe van a fenti célok megvalósíthatóságában. Mivel vértezem fel magam? Elszántsággal! Akarattal. Olyan kitartással, amit az edzéseimben is csinálok. A saját magammal való törődéssel. Na és persze gyakorlati segítséggel! Mire is gondolok pontosan? Nem nagy dologra, csak egy előkészített étkezési tervre. Végül is az edzéseimhez is van terv és menetrend, tehát az étkezéseimhez se árthat. Hiszen, ahogy fent is írtam, céljaim vannak itt is, bármiféle támogatás és támpont ehhez pedig csak segítséget adhat, tehát jó dolog a tervezés!
Az étkezési rendszerben az alábbi alapelveket alkalmazom első körben (kb. október óta is hasonlóképp ettem már)
1) Két féle napot különböztetek meg: edzésnap és pihenő nap. (Surprise, surprise!) Edzésnapnak a PowerBuilder edzésterv alapján végzett edzések elvégzését tekintem. Minden, ami ezen felül jön, pl. jóga, nyújtás, falmászás az csak kiegészítés, kikapcsolódás, regenerációt elősegítő tevékenység, tehát pihenő nap. Minden héten viszont lesz legalább 1 totális pihenő nap. Esélyes, hogy ez a Zsolt által vezetett edzésem utáni nap lesz 😀
2) Az elfogyasztott mennyiségek megállapításához – szinte hihetetlen módon – a kalóriaszámlálást veszem alapul. Első körben célom nagyjából 1700 kalóriát elfogyasztani egy nap. Úgy saccolom, hogy ennyi elég lehet a fogyáshoz és az erőszintemet se csökkenti jelentősen. Aztán majd meglátom. 
A tápanyagok arányát tekintve edzésnapon magasabb szénhidrát bevitelt, alacsonyabb zsírbevitelt, pihenő napokon alacsony szénhidrát bevitelt és magasabb zsírbevitelt tervezek. A fehérje bevitel mindig magas, legalább 2,5g/tskg és dominánsan állati fehérjéből származik majd. Szénhidrátoknál előnyben részesítem a komplexeket, a lassabb felszívódásúakat. Gyors felszívódásút csak edzés előtt, ha gyors energia kell (mert a dolgos hétköznapokban előfordulhat, hogy nap végére jobban elfáradok) és edzés után közvetlenül fogyasztok. A zsírokat jellemzően növényi zsírokból szeretném fedezni (olívaolaj, kókuszzsír, olajos magvak, egyéb növényi zsírok pl. avokádó). Ezen felül megiszom legalább napi 2,5 liter vizet. A feldolgozott ételek mennyiségét az étkezésemben a lehető legkisebbre csökkentem, az egészséges, kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás elvei mentén étkezem majd (nem paleo).
Egyelőre ez a legbizonytalanabb része számomra, a mennyiség. Miért vagyok vele gondban? Mert hetente 4 kemény edzést végzek ugyan (+ a kiegészítések), ám a nap többi részét ülőmunkával/üléssel töltöm. Tehát nehezen tudom megbecsülni a valós aktivitási szintem. A mindenféle kalkulátorok nem adnak valós képet számomra, így saját magam kell kitapasztalnom a megfelelő mennyiséget. A mindennapi életvitelemet apró kis trükkökkel igyekszem majd turbózni: telefonálás közben járkáljak fel-alá, többet gyalogoljak, mindig a lépcsőt válasszam, tegyek-vegyek többet. Apró dolgokkal, amik segítenek abban, hogy ne azt érezzem, hogy “b.ssza meg ma is egész nap csak ültem:) 
3) Napi elosztását tekintve most már hónapok óta hasonló ritmusban érkezem, ami azt jelenti, hogy napi 4 étkezésem van. Reggeli+reggeli kávé, ebéd kb. 12-kor, délutáni kávé és uzsonna, végül a vacsora. A kávé fogyasztásomat megpróbálom kicsit módosítani: növényi tejre cserélem a tejet benne vagy az egész kávét teára :). Vagy egy 5 perces átmozgatásra a szabad levegőn! Még jobb.
Az alábbi a terv: edzésnapokon a szénhidrát bevitel kb. 75%-át edzés után viszem be. Pihenő napokon, amikor amúgy is kevesebb szénhidrátot tervezek enni, azt ebédig bezárólag tervezem. Nincs olyan, hogy este 6 után nem eszem és hasonló baromságok.
4) Külön szempontként kiemelem az újratervezés fontosságát is. Figyelem a jeleket: az edzés közbeni energiaszintem, a napi munkavégzésem hatékonyságát – szellemi frissességet, az emésztésem jó működését, az alvási ritmusomat, a hangulatomat, az éhségérzetem alakulását. Kb. 10-14 nap múlva, ha szükséges, akkor változtatok az arányokon vagy a mennyiségeken. Reálisan ezen az időtávon kb. fél kiló fogyást tartanék reálisnak és jónak. Ahogyan azt írtam már korábban, most már tényleg kifogyott a mérlegből az elem, szóval veszek bele újat. Szerencsére egy utolsó mérésre még épp futotta ma az erejéből, így tudom, hogy mennyi a kiinduló állapot: 58,3 kg! 
Hosszú távon azonban nem szeretnék a számok bűvöletébe kerülni, ezért előtérbe helyezem a látványt és azt, hogy hogyan érzem magam. Viszont tudom, hogy ha egy-két-három kilóval könnyebb lennék, akkor a hőn áhított húzódzkodás is hamarabb összejönne és egyéb saját testsúlyos gyakorlatokban is tudnék könnyebben fejlődni, szóval ez mindenképp motiváló tényező :)
Amiért segít nekem a tervezés: támpontot és kapaszkodót nyújt. Időt spórol nekem! Az étkezési tervemet úgy rakom össze, hogy rögtön mellé tudjak rakni egy heti menüt és egy bevásárló listát is! :) Ez a része jelenti a legtöbb segítséget számomra.
Nem lesz olyan, hogy “csaló nap” és “bűnözés”. Ezek a kategóriák egyszerűen nem léteznek! Az étkezés nem egy erkölcsi alapokon nyugvó dolog, nincs jó étel vagy rossz étel. Tudatos döntések vannak.
A tervemet úgy állítom össze, hogy számomra, az én életvitelemhez, körülményeimhez megfelelő legyen. Fontos, hogy testileg és lelkileg is jól essen, tehát igenis fogok csinálni desszerteket és célzottan edzés utánra időzítem elpusztításukat!:) (Na nem mintha csak egy jó csokitorta tudna élvezetet nyújtani, én a sült húsért ugyanúgy rajongok). 
A fenti azonban nem működik egy dolog nélkül, ez pedig az őszinteség. Szóval fel fogok írni mindent, amit elfogyasztok (ha becsúszik valami előre nem tervezett, azt is) és itt is közzé fogom tenni. Ez segít nekem (egyébként nekem inkább az a bajom, hogy ha nagyon odafigyelek, akkor hajlamos vagyok keveset enni és a fogyást az sem segíti!), meg talán másokat is inspirál majd. Ha esetleg valaki hasonló világmegváltó terveket szövöget így év elején (ki tenne ilyet újévkor? nem is értem), ne habozzon jelentkezni :) 
Ez tehát a terv, de ha az élet közbeszól az sem gond. Kezdés időpontja: nem holnap, ma. Így már be is vallhatom: ma még nem egészen a fentiek szerint ettem, mert egy tál lencselevesen kívül még alig ettem ma valamit. Sürgősen pótolnom kell az energiát!

Köszönöm Anginak, Petinek és Zsoltnak, hogy segítséget és motivációt nyújtottatok nekem az étkezés tervezéshez :)
Mert hiszek magamban, hogy végre én is meg tudom csinálni!

A sikeres fogyás – az vajon mi?

Ma volt egy rövidke gondolatmenésem a tumblrömön, ami annyi note-ot kapott, mint korábban egy bejegyzésem se. Olvastam egy cikket este, ami megihletett, és megértek bennem ezek a gondolatok.
Mi is a sikeres fogyás?
A nők számára, a hétköznapokban, a tömegmédiában és hasonló helyeken egyetlen egy dolog számít sikeres fogyásnak: az elegendő számú kilók leadása. Habár elsőre egyszerű lehet ezzel egyetérteni, én azt gondolom, hogy ennél sokkal de sokkal többről van szó. Azt gondolom, hogy le kell számolni ezzel a kommunikációval, mert ez csak megfosztja a nőket a saját sikereik megélésétől és csak további frusztrációkba hajszolja őket.
Elég, ha csak a saját történetemre gondolok. 
Igen, én is le akartam adni “kilókat”. Igen, az életmódváltásom során időről időre sikerként éltem meg, ha a számok a mérlegen változtak. Ám, talán már ez kiderült innen, hogy számomra soha nem ez volt a fő fókuszpont. A leadott kilók számán túl más dolgokat éltem meg sikerként: hogy mennyit tudok egyben lefutni, hogy hány burpee-t tudok megcsinálni egy HIIT-ben, vagy hogy épp sikeresen tudtam tartani a kitűzött étrendemet – vagy csak egészségesebb/jobb választásokat tettem az étkezéseim során. Vagy hogy nem voltam beteg 1 éve. Ha ragaszkodnom kéne ahhoz, hogy a fogyásom csak akkor lesz sikeres, ha elérem a (tegyük fel) 52 kilót, hát akkor bizony isten lehet, hogy folyamatos frusztrációba és megfelelési kényszerbe hajtanám magam. Erre nekem nincs szükségem. Tovább megyek. Azt gondolom, hogy felelőssége van minden olyan médiumnak, aki a nőket fogyásra, életmódváltásra biztatja. Ahol a sikert csak a kilók számában mérik, az nálam már eleve bukó, bocsi:) (Abba ráadásul nem is megyek bele, hogy mekkora a különbség a nők és a férfiak irányába folytatott kommunikációban….) Mert megtanultam, hogy a mérleg által mutatott szám csupán egy szelete az egész történetnek. Időről-időre elővehetjük, de koránt sem tükrözi a teljes történetet. Nem csak a kilókat meg a zsírt adtam le a testemből és nem csupán izmot szedtem fel. Az egész folyamat alatt nyertem erőt, energiát, önbizalmat, közelebb kerültem magamhoz, megismertem mit jelent a határaimat feszegetni, belekóstoltam a kemény munkába. Folyamatosan tanultam magamról és másokról. Megszabadultam néhány kiló zsír mellett a frusztrációmtól, az önbizalomhiányomtól. Szembe nézek a félelmeimmel és már sokkal bátrabban teszem. Amúgy is azt gondolom, hogy túlontúl sokat foglalkozunk azzal, hogy hogyan nézünk ki és hogyan néznek ki mások. A legfontosabbnak azonban épp a saját véleményünket látom ebben. Számomra ez egy nagyon jó visszajelzés magamról – mert azt gondolom, hogy ha nekem van egy véleményem egy másik emberről, az nem csupán őt, hanem magamat is jellemez. Az elmúlt hónapokban pedig egyre többet tanultam és tanulok magamról ily módon is. Miért vagyok negatív véleménnyel azokról a lányokról, akik csak tengenek-lengenek a teremben? Negatív véleménnyel vagyok-e a kövér emberekről? Irigykedem-e azokra a lányokra, akik “szerencsések” és vékonyak? Miért számít ez nekem? Számít ez nekem? Nagyon fontos kérdéseknek tartom ezeket, olyan kérdéseknek, amelyekről azt gondolom, hogy napi szinten nem merülnek fel nyíltan és a legritkább esetben beszélnek róla nyíltan. Azt gondolom, hogy a nők motiválása mellett arról is beszélnünk kell, hogy mennyire nem helyes dolog a folyamatos különbségtétel  nők és nők között, és mennyire helytelen és káros a különbségtételen alapuló motiválás. Hogy mennyire káros a body-shaming, azaz az eltérő testalkatok megbélyegzése. Azt gondolom, hogy olyan motivációra van szükség, ami a számbeli eredményeken túl sokkal inkább a nem számszerűsíthető dolgokra helyezi a hangsúlyt: a képességekre, az elszántságra, az energiára, az erőre, az egészségre, az aktivitásra. Mert azt gondolom, hogy egy fogyás akkor sikeres és akkor fenntartható, ha együtt jár mindazon folyamatokkal és változások megélésével, amik túlmutatnak a kilók és centiméterek számának csökkenésén. 
Mert azt szeretném, ha a testtudatra ébredő tini lányok nem azzal töltenék az idejüket, hogy éheznek, hogy elbújnak a világ elől, hogy büntetik magukat és hogy félnek. Hanem azt szeretném, ha lenne bátorságuk megmutatni magukat és megélni a bennük rejlő, kivirágzó embert. Mert tudom, hogy nekem is mennyi frusztrációm volt tinikoromban. 
Mert azt szeretném, ha egészségesebb, aktívabb és boldogabb, optimistább emberek között élnénk:)
Ja, mivel hétfő volt, toltam egy jó kis lábnapot, kiélveztem nagyon 😉