Helló, 2018! Íme az én motivációm idén

Az újévi fogadalomtételt kihagyva, idén úgy döntöttem, hogy jelszavakat keresek magamnak erre az évre. Olyan erős és kifejező szavakat, amik képesek összefogni mindazokat a célokat, amikért idén (is) dolgozni fogok. Azért ezt a módszert választottam, mert úgy éreztem ez a legegyszerűbb és leginkább lényegre törő módja az önmotivációnak most számomra. Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük. Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Amikor “jól” indul a hét

Nagyon tanulságos volt a ma reggeli edzés. Minden szándékom ellenére, hogy ne csináljak az egészből érzelmi kérdést, mégis voltak olyan pillanatok, amikor szívesen elsírtam volna magam. Nem akarom “férfias”-nak bélyegezni ezt a sportot, mert szerintem az erősödés minden embernek célja kéne, hogy legyen, de tény, hogy a tervszerűség, a rendszeresség, Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Akkor is tanulok belőle, amikor nem megy

Nehezen indult a reggel, a fél 6-os ébresztő kicsit bezavart az alvási ciklusomba, a szokásosnál is álmosabb voltam. Egy kávé, egy fél adag fehérjeturmix és egy koffein tabletta volt az edzés előtti adagom, bár gondolkozom azon, hogy beruházok valami komplexebb pörgetőre is a közeljövőben. A teremben szokás szerint nagyon meleg Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta